Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány

2006. évi közhasznúsági jelentése * 

HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány

1039 Budapest, Szent János u. 16.

Szöveges beszámoló
2006.

A HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány a 2006. évben is az alapító okiratában foglalt célok megvalósítása érdekében működött, fő feladatát, a Xántus János Idegenforgalmi Gyakorló Középiskola és Szakképző Iskolának a fenntartói teendőit elvégezte.

A Xántus János Idegenforgalmi Gyakorló Középiskola és Szakképző Iskolában folyó munka rövid áttekintése:

Az intézmény 2006. évi munkája kiegyensúlyozott körülmények között zajlott. A tárgyi és technikai feltételek folyamatosan biztosítottak, a fejlesztések egyenletesen történnek. 2006. évi jelentős fejlesztés a főépületi ablakok cseréje.

A számítástechnika területén alkalmazott beszerzésekről elmondható, hogy a minőségi fejlesztés irányába mutatnak, használhatóságuk segíti a minőségi tanári munkát és tanulói tevékenységeket. A fejlesztések közül kiemelendő:

- Teljes grafikai installáció, amely magába foglalja IMAC számítógépet, scanner, printer, szoftverek, ADOBE C2 oktatási csomag. Az eszközökkel a multimédiás szaktanterem felszereltségét bővítettük.

- NetSupportSchool szoftver 3 tanterem gépi felügyeletét látja el. Ez a program egy tesztkészítő segédprogrammal rendelkezik, amelyet nemcsak a számítástechnikát tanító tanárok használhatnak, alkalmazhatnak.

Fontos feladataink a képzés minőségének további javítása, elsősorban a személyi állomány erősítésével. Erre kötelez bennünket a gyakorló iskola jelleg fenntartása, vezető tanárok kinevelésével, illetve a szükséges cserék végrehajtásával.

Az iskola esetében nincs beiskolázási gondunk. A 2006/2007. tanévben 882 fő a tanulói létszám, amely 52 fővel több, mint a 2005/2006. tanévben.

Az iskola arculata és marketing munkája megfelelő és a jövőnk kiegyensúlyozottnak tűnik a gyermekutánpótlás tekintetében is. A túljelentkezés miatt keletkező feszültségeket azonban csak az épület tornatermi részének bővítésével oldhatjuk fel, amelyre az építési engedélyhez szükséges tervek elkészültek és a pénzügyi források feltárása folyamatban van.

Kiemelten közhasznú Közalapítvány mérlege

adatok E Ft-ban
A tétel megnevezése Előző év Tárgyév
Eszközök
A) Befektetett eszközök 155 854 152 430
B) Forgóeszközök 14 175 32 951
C) Aktív időbeli elhatárolások 146 69
Eszközök (aktívák) összesen: 170 175 185 450
Források
D) Saját tőke 158 250 172 299
E) Céltartalék 0 0
F) Kötelezettségek 11 925 13 151
G) Passzív időbeli elhatárolások 0 0
Források (passzívák) összesen: 170 175 185 450

Kiemelten közhasznú Közalapítvány eredménykimutatása

adatok E Ft-ban
A tétel megnevezése Előző év Tárgyév
A) Összes közhasznú tevékenység bevétele 716 064 756 933
B) Vállalkozási tevékenység bevétele 66 736 55 834
C) Összes bevétel 782 800 812 767
D) Közhasznú tevékenység ráfordításai 772 429 736 909
E) Vállalkozási tevékenység ráfordításai 67 216 61 810
F) Összes ráfordítás 789 645 798 719
G) Adózás előtti eredmény -480 -5 976
H) Adófizetési kötelezettség 0 0
I) Tárgyévi vállalkozási eredmény -480 -5 976
J) Tárgyévi közhasznú eredmény -6 365 20 024

Tájékoztató adatok

A) Személyi jellegű ráfordítások 8 419
1. Bérköltség 6 048
ebből: - megbízási díjak 0
- tiszteletdíjak 1 560
2. Személyi jellegű egyéb kifizetések 157
3. Bérjárulékok 2 214
B) A szervezet által nyújtott támogatások 0
C) Továbbutalási céllal kapott támogatás 681 362
D) Továbbutalt támogatás 681 362

Független Könyvvizsgálói Jelentés

A könyvvizsgálat során az Alapítvány egyszerűsített éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltam, és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztem arról, hogy az egyszerűsített éves beszámolót a számviteli törvényben foglaltak és a Magyarországon elfogadott általános számviteli elvek szerint készítették el.

Véleményem szerint az egyszerűsített éves beszámoló a HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány 2006. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad.

Jászberény, 2007. április 10.

Gulyásné Túróczi Margit s. k.

Könyvvizsgáló

Kamarai tagsági szám: 005201