A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 38/2008. (VII. 15.) önkormányzati rendelete indokolása

Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője B-31-2918/2008. számú törvényességi észrevételében kifogásolta a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. több rendelkezését, amelyek egy része elfogadásra került és a rendelet módosítása tartalmazza.

Időközben kihirdetésre került az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet módosításáról szóló 4/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet, valamint a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedéséről, a közútkezelői és a hatósági eljárás, valamint a díjfizetés feltételeiről szóló 4/1999. (II. 12.) KHVM rendelet módosításáról szóló 5/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet, amely lehetővé teszi a jelzőtáblával szabályozott teherforgalmi korlátozás esetén a díj szedését, de ehhez is a rendelet módosítása szükséges.

Részletes indokolás

Az 1-10. §-okhoz

A Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevétele szerint a védett övezetekbe behajtóktól nem lehet díjat szedni, azonban nincs akadálya annak, hogy az övezetekbe behajtó és az ott várakozó gépjárművek után várakozási díjat kelljen fizetni. Ehhez azonban a védett övezetekbe szóló hozzájárulások és az utánuk fizetendő díjak nevét is módosítani kell, a behajtási hozzájárulások neve behajtási-várakozási hozzájárulásra változik, míg a behajtási és behajtási-várakozási díj várakozási díjra módosul. Ez alól csak a gazdálkodói behatási hozzájárulás kivétel, ahol a behajtási díjat törölni szükséges.

A 11. §-hoz

A meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedéséről, a közútkezelői és a hatósági eljárás, valamint a díjfizetés feltételeiről szóló 4/1999. (II. 12.) KHVM rendelet módosításáról szóló 5/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet szerint a korlátozott forgalmú övezetek - ahol díj szedhető - csak a KRESZ 14. § (1) bekezdés z/2. pontjában meghatározott táblákkal lehet jelezni. Ezen felül a védett övezetekhez hasonló megfogalmazás miatt a korlátozott forgalmú közút fogalom pontosítására is szükség van.

A 12. §-hoz

A korlátozott forgalmú övezetekbe és a korlátozott forgalmú közutakra hozzájárulás nélkül behajtható járművek körét pontosítja.

A 13. §-hoz

Behajtási díj csak a korlátozott forgalmú övezetben szedhető, ezért szükséges a korlátozott forgalmú övezetekbe és a korlátozott forgalmú közutakra érvényes hozzájárulások kiadásának feltételeit különválasztani.

A 14. §-hoz

A hozzájárulások nevének változása miatti pontosítást tartalmazza.

A 15-16. §-okhoz

A törvényességi észrevétel szerint a R. nem zárja ki az övezetre meghatározott időtartamon belül díjfizetés nélkül várakozó gépjármű többszöri pótdíjazását, valamint nem tartalmazza a R. 21. § (3) bekezdésében meghatározott szabály szankcióját. E kettő észrevételt együttesen tartalmazza a módosítás, azaz a díjfizetés nélküli várakozás esetén a várakozási díjkülönbözet és a pótdíj azonos helyen várakozó gépjármű esetén üzemidőben csak egyszer szabható ki, míg a várakozási időtartam túllépése miatt kiszabott pótdíj az időtartam korlátozás leteltével újra kiszabható.

A 17-18. §-okhoz

A hozzájárulások nevének változása miatti pontosítást tartalmazza.

A 19. §-hoz

A várakozási díjkülönbözet és a kétféle okból kiszabható pótdíj mértékét tartalmazza.

A 20. §-hoz

A parkolásüzemeltető fogalmának meghatározása oly módon, hogy egyértelmű jogértelmezést biztosít és megfelel az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályoknak.

A 21. §-hoz

A hozzájárulások és a hozzájuk kapcsolódó díjak nevének változása miatti pontosítást tartalmazza.

A 22. §-hoz

A korlátozott forgalmú övezetekbe érvényes behajtási hozzájáruláshoz kapcsolódó díj pontosítását tartalmazza, így az megfelel a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedéséről, a közútkezelői és a hatósági eljárás, valamint a díjfizetés feltételeiről szóló 4/1999. (II. 12.) KHVM rendelet módosításáról szóló 5/2008. (VI. 3.) KHEM rendelet előírásainak.

A 23. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik, valamint az R. 7. és 8. számú mellékletét hatályon kívül helyezi, mivel azok a 74/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendeletben pontatlanul kerültek meghatározásra.