A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 56/2008. (XI. 21.) önkormányzati rendelete indokolása

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indoklás

A Fővárosi Közgyűlés 2007. december 20-ai ülésén megalkotta a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendeletét (a továbbiakban: új Vagyonrendelet) a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról, mely 2008. február 1-jén lépett hatályba.

A módosítás a vagyonrendelet hatályba lépése óta, annak alkalmazása során felmerült gyakorlati problémák rendezésére szolgál a szabályok pontosításával, egyértelművé tételével. A módosítások azonban az új Vagyonrendelet eredeti koncepcióját, a fővárosi vagyonnal való gazdálkodás rendeletben lefektetett alapelveit nem érintik.

Részletes indoklás

Az 1. §-hoz

A vagyontárgy és vagyonelem fogalmi egyezőségére tekintettel bizonytalanságot okoz a két fogalom egymás mellett történő alkalmazása, ezért indokolt a Vr.-ben a vagyontárgy fogalmának következetes használata.

A 2. §-hoz

A Vr. 13. §-ában a vagyonkimutatás szempontjából pontosításra szorult az, hogy ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokról van szó.

A 3. §-hoz

A Vr. 16. § (1)-(2) bekezdésének módosítása a hatásköröket teszi egyértelművé.

A Vr. 16. § (3) bekezdésének kiegészítését a felszín alatti építmények vonatkozásában fennálló joghézag indokolja, ugyanis számos felszíni beruházáshoz felszín alatti építés is társul.

A 4-5. §-okhoz

A Vagyonrendelet szükséges kiegészítésére tesz javaslatot arra tekintettel, hogy az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet alapján lefolytatandó ún. biztonsági beszerzésekre vonatkozó rendelkezések bekerülnek a Vagyonrendelet szövegébe.

A 6. §-hoz

A Vr. 43. §-ában a peren kívüli egyezségnél is egyértelműen szerepeltetve lett az 1 milliárd Ft-os értékhatár, mely a tulajdonosi jogok gyakorlása szempontjából fontos. A követelés részletfizetésének engedélyezését, illetve más teljesítési kedvezménynek a lehetőségét is szükséges szabályozni, mert sok esetben így van esély rá, hogy tartozást az adós megfizesse.

A 7. §-hoz

A régi Vagyonrendelet szabályozásához hasonlóan a gazdasági társaságok társasági szerződéseinek (alapító okirat, alapszabály, társasági szerződés) legfontosabb döntései maradnak Közgyűlési hatáskörben. A kulturális ágazathoz tartozó részvénytársasággal kapcsolatos egyéb tulajdonosi jogokat a Gazdasági Bizottság fogja gyakorolni (szintén a régi vagyonrendelet szabályozásához hasonlóan).

A 8. §-hoz

A Vr. 55. §-ában kiegészítésre kerül az, hogy a FIMŰV Zrt. vagyongazdálkodási körébe tartozó kiemelt helyiségek hasznosítása tekintetében a Vagyonrendelet vonatkozó speciális (63-67. §) szabályai is irányadóak lesznek.

A 9. §-hoz

A közterület-használati kérelmek jelentős része olyan rövid időtartamra szól (néhány napos rendezvény, konténer elhelyezés, film néhány napos forgatása, egy építési állványzat elhelyezése nem indokolják a két bizottságos döntést, így a módosítást követően csak az), mely a kiemelt fejlesztéseket valójában nem befolyásolja, ezért a módosítás arra tesz javaslatot, hogy 1 évet meg nem haladó közterület-használatok ügyében az eddigi két bizottságos döntés helyett a jövőben a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság önállóan döntene ezekben az ügyekben.

A 10. §-hoz

A jogalkalmazás szempontjából átláthatóbb és egyértelműbb, ha a vagyonra mint „dologra” vonatkozó forgalmi érték megfogalmazása elválik az adott dologgal kapcsolatos vagyoni értékű jog forgalmi értékének definíciójától.

A 11. §-hoz

Az 1. sz. melléklet (vagyonkimutatás tartalma és összeállításának követelményei) módosítása az új vagyonrendelettel forgalomképessé vált társasági részesedések vagyonkimutatásban történő átvezetését, továbbá kisebb pontosításokat tartalmaz.

A 12. §-hoz

Az Európai Unió Bizottsága 2005-ben hozta meg az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott vállalkozások részére közszolgáltatásért járó ellentételezéssel nyújtott állami támogatásra történő alkalmazásáról szóló 2005/842/EK bizottsági határozatát, valamint a közszolgáltatásért járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásról szóló közösségi keretszabályát. A jogszabályi előírások betartása érdekében a Fővárosi Önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó közszolgáltatási feladatok ellátását szabályozó közszolgáltatási szerződések felülvizsgálata, illetve új, az Európai Uniós előírásoknak megfelelő szerződések előkészítése során az ahhoz kapcsolódó kizárólagos jogosultságokat is felül kell vizsgálni. Ennek megfelelően kerül kiegészítésre a Vr. 3. sz. mellékletében a kizárólagos joggal rendelkező társaságok köre a BKV Zrt.-vel, a Fővárosi Gázművek Zrt.-vel, az IL-NET Kht.-val és a Studio Metropolitana Kht.-val.

A Vr. 3. sz. mellékletének 20. pontjában a Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft. részére adott kizárólagos jog kiegészítése, pontosítása történt meg.

A 22. pontban a társaság neve helytelenül szerepelt.

A 13. §-hoz

A záró rendelkezések a rendelet hatálybalépését, valamint a jogtechnikai jellegű kisebb pontosításokat, korrekciókat és a módosításoknak az SZMSZ-en történő átvezetését tartalmazzák.

A 44. §-ban a 87. § 4. pontjára történő hivatkozás továbbá korrigálva lett. A követelés lemondása esetén nem a forgalmi érték az irányadó, hanem maga a követelés összege, így ennek nagyságától függ a hatáskört gyakorló személye.

A Vr. 51. §-ának (2) bekezdésben foglalt kitétel az (1) bekezdésben foglalt szabályozáshoz hasonló formában került megfogalmazásra, értelmezési problémák kiküszöbölése végett.

A Vr. 79. § (1) bekezdésében a hivatkozás került pontosításra.

Az 1. §-hoz indokolás miatt a vagyontárgy, mint fogalom használat következetesen átvezetésre kerül a rendelet egészén.

A rendelet-módosításhoz kapcsolódik a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendeletben szereplő, bizottságra átruházott hatáskörök jegyzékének módosítása, kiegészítése.

Az Európai Unió Bizottsága általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott vállalkozások részére közszolgáltatásért járó ellentételezéssel nyújtott állami támogatásra történő alkalmazásáról szóló 2005/842/EK bizottsági határozatában, valamint a közszolgáltatásért járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásról szóló közösségi keretszabályában foglaltak érvényesülését évente ellenőriznie kell az Önkormányzatnak, illetve 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet közszolgáltatásokról szóló jelentéstételi előírásaira (a 30/C. §-a alapján a támogatást nyújtó szerv köteles az előző évben a 2005/842/EK bizottsági határozat alapján nyújtott támogatásokról minden év március 30-ig beszámolót készíteni a pénzügyminiszter számára). Ezt a feladatot, illetve hatáskört célszerű a tulajdonosi jogokat gyakorló bizottsághoz telepíteni.

A Vr. nem tartalmaz rendelkezést az idegen tulajdonon fennálló, de a Fővárosi Önkormányzatot, illetve a jogelődjét megillető olyan jogok és kötelezettségek (pl. átjárási szolgalom, jelzálogjog valamely építési kötelezettség biztosítására, bejegyzett elővásárlási jog, bontási kötelezettség stb.) törlése tekintetében, melyek nem bírnak vagyoni értékkel. Tekintettel arra, hogy lévén nem vagyoni értékű jogokról van szó, a vagyonrendelet hatálya alá nem tartoznak, ezért indokolt az SZMSZ-ben ezen hatáskörnek a főpolgármesterre való átruházása.