A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 61/2008. (XI. 21.) önkormányzati rendelete indokolása

a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi civil szervezetek kapcsolatrendszerének egyes kérdéseiről, pályázati rendszeréről

Általános indokolás

A Javaslat rögzíti a modern demokrácia fontos követelményeit, amelyek egyben az Európai Unió központi értékei is: participáció, partnerség, transzparencia. Ezen alapelvek mentén a rendelet a már működő rendszert összegzi, átláthatóvá tesz és a struktúra továbbfejlesztését jogi alapokra helyezi. Továbbá tartalmazza azokat a kapcsolatfejlesztési elveket, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat Civil Nyilatkozata (Deklarációja) rögzít.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Meghatározza - e rendelet alkalmazásában - a civil szervezet fogalmát összhangban a 2003. évi L. tv. 14. § b) pontjával, valamint az egyéb fogalmak tartalmát.

A 2. §-hoz

A rendelet megalkotásának az alapvető céljait tartalmazza, amelyek a Fővárosi Önkormányzat Civil Nyilatkozatában (Deklarációjában) és a végrehajtására elfogadott Feladattervben megfogalmazásra kerültek.

A 3. §-hoz

A rendelet hatályának meghatározásánál feltételül szabja, hogy a civil szervezet a Fővárosi Önkormányzattal kapcsolatba kerüljön és szűkíti a szervezetek körét azzal, hogy kiemeli azokat a civil szervezeteket, amelyek tevékenységüket elsősorban Budapesten, a főváros lakossága érdekében fejtik ki.

A 4. §-hoz

A Fővárosi Önkormányzat és a civil szervezetek együttműködésének konkrét megvalósulási formáit, módozatait tartalmazza a már meglévő és új elemekkel (a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában felsorolt szervezetek, működő konzultatív testületek, illetve véleményezési jog az elektronikus információszabadságról szóló törvény rendelkezései alapján).

Az 5. §-hoz

Bővíti a meglévő konzultációs lehetőségek körét, illetve szabályozott kereteket teremt e célra. A paragrafushoz kapcsolódó 1. sz. melléklet tartalmazza az ágazati-szakmai civil műhelyek és a Civil Konzultációs Tanács létrehozásának és működésének legfőbb szabályait. A szabályozás keretjellegű, lehetőséget ad a testületek számára sajátos működési rendjük önálló kialakítására.

A 6. §-hoz

Meghatározza a Fővárosi Önkormányzat civil szervezeteket érintő támogatásainak formáit.

A 7. §-hoz

Deklarálja a nem pénzbeli támogatás lehetőségét, nyilatkozik azok formáiról.

A 8-9. §-hoz

Meghatározza a közszolgáltatási szerződés keretében a közfeladatok ellátásába bevonható civil szervezetek körét, összhangban a 141/2005. sz. Főv. Kgy. határozattal, amely a Fővárosi Önkormányzat által kötendő ellátási szerződésekkel szemben támasztott kritériumrendszert rögzíti. Ezek az elvárások a civil szervezetek és szakmai szövetségeik által meghatározott minőségi követelmény igényeknek is megfelelnek.

A 10-11. §-hoz

Rendelkezik az önként vállalt feladatok forrásbiztosításának módjáról.

Deklarálja a közgyűlési bizottságok azon jogkörét, hogy a különböző célok megvalósítása és feladatok elvégzése érdekében pályázatokat írhatnak ki, rendelkezhetnek az éves költségvetésben biztosított keretösszegek felosztásáról és odaítéléséről pályázati, illetve egyedi támogatási formában.

A 12. §-hoz

Rendelkezik a pályázati rendszer - a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában is megfogalmazott - egységességéről és a bizottsági-szakterületi sajátosságok figyelembevételének lehetőségéről.

A 13. §-hoz

Meghatározza a pályázati rendszerbe bevonható civil szervezetek körét.

A 14-15. §-hoz

Részletes szabályozást tartalmaz a civil szervezetek elektronikus nyilvántartásáról, a nyilvántartás adatairól és felhasználásukról. Megteremti a civil szervezeti támogatások egységes, rendezett nyilvántartását, amely alapja a támogatások átláthatóságának és a döntések megalapozottsága növelésének. Előrevetíti a civil szervezetek pályázóbarát támogatási rendszerének a megteremtését, amelyet több pályáztató alkalmaz már.

A 16. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.