A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 81/2008. (XII. 30.) önkormányzati rendelete indokolása

Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendeletet módosító 74/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: parkolási rendelet) vezette be többek között a teherforgalmi korlátozást, azaz meghatározta a korlátozott forgalmú övezeteket, a korlátozott forgalmú közutakat, a kiadható hozzájárulásokat és a hozzájárulások után fizetendő díjakat. Mivel Budapest közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozása tárgyában külön önkormányzati rendeletben kerül sor, ezért indokolt és szükséges a parkolási rendelet módosítása.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A korlátozott forgalmú közutakra, valamint a korlátozott forgalmú övezetekbe történő behajtásra a behajtási hozzájárulás jogosít. Ezen közlekedési területeken történő teherforgalmi közlekedés szabályozására önálló rendeletben került sor, így a behajtási hozzájárulásra vonatkozó utalás törlése szükséges.

A 2. §-hoz

A kerületi önkormányzatokkal való egyeztetés lehetőségét a korlátozott forgalmú közutakra, valamint a korlátozott forgalmú övezetekre vonatkozó behajtás engedélyezése tekintetében volt szükséges biztosítani. Tekintettel arra, hogy a parkolási rendelet szabályozási tárgyköréből kikerült az ezen közlekedési területekre történő behajtás szabályozása a kerületekkel történő egyeztetésre utalást is indokolt elhagyni.

A 3. §-hoz

A korlátozott forgalmú övezetek és a korlátozott forgalmú közutakra történő utalás törlésre kerül.

A 4. §-hoz

A behajtási hozzájárulásra és a behajtási díjra vonatkozóan igénybe vehető, valamint a legalább 330 napra kiadható hozzájárulás kedvezménye kerül megszüntetésre, mivel ennek csak a korlátozott forgalmú övezetek esetén volt jelentősége.

Az 5. §-hoz

A parkolási rendelet 10. számú melléklete hatályon kívül helyezésre kerül, ezért az abban foglaltakra való hivatkozás törlésre kerül.

A 6. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik. A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályukat vesztik a parkolási rendeletnek kizárólag a korlátozott forgalmú övezetre és a korlátozott forgalmú közútra vonatkozó rendelkezései.