Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2009. március 26-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

221/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 17. pontként tárgyalja meg a „Tájékoztató jelentés a 120/2009. (II. 16.) Főv. Kgy. határozatban megjelölt témákkal kapcsolatban” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

222/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Javaslat előzetes kötelezettségvállalásra a Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz uniós támogatás igénybevételéhez szükséges önkormányzati önrész biztosítására, a projektdokumentáció Közreműködő Szervezethez történő benyújtásának engedélyezésére” című előterjesztést nem veszi napirendjére.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

223/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 10. pontként tárgyalja meg „A „Szent Imre Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II. ütem” című kiemelt projekt támogatási szerződésének megkötéséről szóló 204/2009. (II. 26.) Főv. Kgy. határozat módosítására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

224/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 12. napirendként megtárgyalja a „Tájékoztató a 2009. évi vasúti menetrendben foglalt, a fővárost érintő változások kapcsán történt egyeztetésről” című tájékoztatót.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

225/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 11. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai részére röntgenberendezés javításával és felújításával kapcsolatos költségek biztosítására” című előterjesztést

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

226/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és ebédszünet utáni első pontként tárgyalja meg a „Javaslat „a Legfelsőbb Bíróság Gfv. XI. 30.387/2006/8. sz. felülvizsgálati ítéletében foglaltak végrehajtásával kapcsolatos önkormányzati döntések” felülvizsgálatára” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

227/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Budapest Főváros csatlakozása az Önkormányzati Szociális Chartához, Nyilatkozat aláírása” című előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványt.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

228/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 1. pontként tárgyalja meg a „Javaslat bizottsági tag cseréjére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

229/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újra kíván szavazni a „Javaslat előzetes kötelezettségvállalásra a Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz uniós támogatás igénybevételéhez szükséges önkormányzati önrész biztosítására, a projektdokumentáció Közreműködő Szervezethez történő benyújtásának engedélyezésére” című előterjesztés napirendre történő vételéről.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

230/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 8. pontként tárgyalja meg a „Javaslat előzetes kötelezettségvállalásra a Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz uniós támogatás igénybevételéhez szükséges önkormányzati önrész biztosítására, a projektdokumentáció Közreműködő Szervezethez történő benyújtásának engedélyezésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

231/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat bizottsági tag cseréjére.

2. A kistarcsai kórház elérhetősége budapesti jeggyel és bérlettel.

3. Tulajdonosi hozzájárulás kérése a Volánbusz Zrt. részéről az Újpest-Városkapu intermodális közösségi közlekedési csomópont pályázati forrásból történő fejlesztéséhez.

4. Javaslat a közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítására, ingatlanok rendezésére, valamint létszámleépítéssel kapcsolatos döntésekre.

5. Javaslat nevelési-oktatási intézmény akadálymentesítésére szóló pályázat benyújtására.

6. Javaslat a kulturális közhasznú társaságok nonprofit korlátolt felelősségű társaságként történő továbbműködtetésére.

7. Javaslat a kulturális közhasznú társaságok közszolgáltatási szerződéseinek módosítására.

8. ECAD drogpolitikai szervezet tagságának lemondása.

9. Javaslat előzetes kötelezettségvállalásra a Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz uniós támogatás igénybevételéhez szükséges önkormányzati önrész biztosítására, a projektdokumentáció közreműködő szervezethez történő benyújtásának engedélyezésére.

10. Javaslat a „3. sz. főforgalmi út menti lakóterületek zaj elleni védelme” című, EGT Finanszírozási Mechanizmus által támogatott projekt többletforrásának biztosítására.

11. Az „Uzsoki utcai Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II. ütem” című kiemelt projekt támogatási szerződésének megkötése.

12. A Szent Imre Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II. ütem című kiemelt projekt támogatási szerződésének megkötéséről szóló 204/2009. (II. 26.) Főv. Kgy. határozat módosítása.

13. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai részére röntgenberendezés javításával, és felújításával kapcsolatos költségek biztosítására.

14. A „Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása” című kiemelt projekt támogatási szerződésének megkötése módosított tartalommal.

15. Javaslat Budapest Főváros ifjúsági koncepciójához és intézkedési tervéhez kapcsolódó közgyűlési határozatok végrehajtására.

16. Tájékoztató a 2009. évi vasúti menetrendben foglalt, a fővárost érintő változások kapcsán történt egyeztetésről.

17. Javaslat az ÉPTISZK Kht.-val kötött kölcsönszerződés módosítására.

18. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X.15.) Főv. Kgy. rendelete 7. § (1) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására. - Bp. Margit híd budai hídfő és környéke Kerületi Szabályozási Terve.

19. Javaslat a TDKV fővárosi programjára.

20. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzata között, a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről szóló megállapodás megkötésére.

21. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest IV. kerület, Újpest Önkormányzata között, a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről szóló megállapodás megkötésére.

22. Tájékoztató jelentés a 120/2009. (II. 16.) Főv. Kgy. határozatban megjelölt témákkal kapcsolatban.

23. Javaslat átutalás engedélyezésére az Oktatási és ifjúsági célú bizottsági keret terhére.

24. Beszámoló a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága 2008. II. félévi tevékenységéről.

25. Beszámoló a Vagyonnyilatkozat-Ellenőrző és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottság 2008. évi tevékenységéről, a 2009. január 1-31. közötti vagyonnyilatkozat tételről.

26. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés SZMSZ-szerű működésének betartására.

27. Budapest Főváros csatlakozása az Önkormányzati Szociális Chartához, Nyilatkozat aláírása.

28. A Fővárosi Közgyűlés 2009. évi munkaterv javaslata.

29/a. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Ebédszünet utáni első napirend:

Javaslat „a Legfelsőbb Bíróság Gfv. XI. 30.387/2006/8. sz. felülvizsgálati ítéletében foglaltak végrehajtásával kapcsolatos önkormányzati döntések” felülvizsgálatára.

A napirend 1. pontja: Javaslat bizottsági tag cseréjére.

Előadó: dr. Steiner Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

232/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 2009. március 26-i hatállyal Hunvald Györgyöt kiemelt fejlesztések bizottsági, valamint városfejlesztési és városképvédelmi bizottsági tagságából visszahívja, és egyidejűleg megválasztja Andó Sándort a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága, valamint Egerfai Józsefet a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság tagjává.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 2. pontja: A kistarcsai kórház elérhetősége budapesti jeggyel és bérlettel.

Előadó: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 19/2009. (IV. 6.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság hatósági árformába tartozó viteldíjainak legmagasabb hatósági árként való megállapításáról és azok alkalmazási feltételeiről szóló 76/2008. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosítására az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 3. pontja: Tulajdonosi hozzájárulás kérése a Volánbusz Zrt. részéről az Újpest-Városkapu intermodális közösségi közlekedési csomópont pályázati forrásból történő fejlesztéséhez.

Előadó: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

233/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel magához vonja a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 16. § (2) és (3) bekezdéseiben a Gazdasági Bizottságra, illetve a Városüzemeltetési és Környezet-gazdálkodási Bizottságra átruházott hatásköröket, és mint a 26000/2 és a 26083/1 hrsz. ingatlanok tulajdonosa kijelenti, hogy elviekben egyetért a VOLÁNBUSZ Zrt. ezen ingatlanokon tervezett „VOLÁNBUSZ Zrt. - Újpest-Városkapu intermodális közösségi közlekedési csomópont fejlesztése, KMOP-2008-2.3.1/C” pályázatában foglaltakkal és annak megvalósításához hozzájárul azzal a feltétellel, hogy a tulajdonosi hozzájárulás érvényességéhez az alábbi megállapodások megkötése szükséges 2009. április 30-ig:

- a Fővárosi Önkormányzat és a VOLÁNBUSZ Zrt. között a fővárosi tulajdonú ingatlanokon végzendő beruházás eredményének tulajdonjogi rendezéséről, továbbá

- a Fővárosi Önkormányzat, a VOLÁNBUSZ Zrt. és a BKV Zrt. között az ingatlanok használatáról és üzemeltetéséről.

Amennyiben a fentebb hivatkozott érvényességi feltételek (megállapodások megkötése) teljesítésére 2009. április 30-ig nem kerül sor, a jelen hozzájárulás hatályát veszti.

Felkéri a főpolgármestert az 1. számú melléklet szerinti tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat aláírására.

Határidő: 10 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

234/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az Újpest-Városkapu intermodális városrészközpont területfejlesztés koncepcionális előkészítésére városrendezési-építészeti tervpályázatot készítsen elő.

Határidő: 2009. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

235/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve stratégiájának megvalósulása érdekében folytasson tárgyalásokat a Volánbusz Zrt., MÁV Zrt., BKV Zrt. és Parking Kft. cégekkel az elővárosi közösségi közlekedés kapcsolatrendszerének stratégiai együttműködése érdekében, és végezze el a főváros teljes területén az intermodális szerepkörrel fejlesztendő és nagy átszálló kapacitással rendelkező városrészközpontok és az agglomerációban meghatározó jelentőségű kapcsolati pontok kapacitási igényeinek értékelését a városfejlesztési szempontok figyelembevételével.

Határidő: 2009. december 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 4. pontja: Javaslat a közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítására, ingatlanok rendezésére, valamint létszámleépítéssel kapcsolatos döntésekre.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

236/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslat 1., 2., 135., 136., 138. és 139. pontját, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 49. § (9) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja az átruházott hatáskörben döntésre jogosult Gazdasági Bizottságtól, illetve Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottságtól a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló többször módosított 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 17. § a) pontjában szereplő hatáskört, és a vagyonrendelet 7. § (1) bekezdése alapján 2009. július 1-jei határidővel kivonja az intézményi vagyoni körből, és forgalomképessé minősíti a jelenleg korlátozottan forgalomképes

- Bp. II., Jurányi utca 1-3. szám alatti 13722 hrsz.-ú,

- Bp. III., Szépvölgyi út 69-73. szám alatti, 15574/20 hrsz.-ú,

- Bp. XXI., Ív utca 62. szám alatti, 209149 hrsz.-ú,

- Bp. XXI., Ív utca 64. szám alatti, 209152 hrsz.-ú,

- Bp. XXI., Tanácsház utca 77. szám alatti, 209151 hrsz.-ú ingatlanokat.

Határidő: 2009. július 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 49. § (9) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja az átruházott hatáskörben döntésre jogosult Gazdasági Bizottságtól az SZMSZ 5. sz. melléklete, a Közgyűlés által a Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskörök jegyzékének 57. pontjában szereplő hatáskörét és a 2096/2007. (XII. 20.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott, a Fővárosi Önkormányzat és a BFVK Zrt. között létrejött vagyongazdálkodási keretszerződés 4/B sz. mellékletét 2009. október 1-jével akként módosítja, hogy azt az alábbi ingatlanokkal egészíti ki:

- Bp. II., Jurányi utca 1-3. szám alatti 13722 hrsz.-ú,

- Bp. III., Szépvölgyi út 69-73. szám alatti, 15574/20 hrsz.-ú,

- Bp. XXI., Ív utca 62. szám alatti, 209149 hrsz.-ú,

- Bp. XXI., Ív utca 64. szám alatti, 209152 hrsz.-ú,

- Bp. XXI., Tanácsház utca 77. szám alatti, 209151 hrsz.-ú ingatlanok.

Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a 8. számú mellékletben szereplő szerződés-módosítást írja alá.

Határidő: a szerződés aláírása tekintetében az ingatlanok kiürítését követően, legkésőbb 2009. szeptember 15-ig

Felelős: dr. Demszky Gábor

Az oktatási ágazat intézményeinek létszámkeretét 2009. június 1-jétől 12 258 főben - ebből prémiuméves 27 fő - állapítja meg a 6. sz. melléklet 17. oszlopa szerinti részletezésben, egyidejűleg az 1627/2008. (X. 30.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

Az intézményracionalizálás miatt 4 intézmény 2009. július 1-jei telephely megszüntetéséből, valamint ezen intézményekben a szakképzési szerkezet átalakítása miatt ellátott feladatából adódóan - beleértve a nyugdíjazás miatti felmentéseket is - 82 engedélyezett álláshelyet érintő végleges létszámcsökkentést hajt végre, amelyhez kapcsolódóan az álláshely 2010. március 1-jével szűnik meg az alábbiak szerint:

Címkód Intézmény megnevezése Megszűnő álláshelyek száma
1. 2. 3.
3312 Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium 7
3313 Trefort Ágoston Kéttannyelvű Középiskola 35
3324 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 21
3538 Hunfalvy János Fővárosi Gyarkorló Kéttannyelvű Külkereskedelmi Közgazdasági Szakközépiskola 19
Összesen: 82

Felkéri a főpolgármestert, hogy az intézményracionalizálás miatti telephely megszűnések végleges létszámleépítéséhez kapcsolódó kiadásokat és megtakarításokat terjessze a Fővárosi Közgyűlés 2009. szeptemberi rendes ülése elé.

Határidő: 2009. szeptember 24.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy a végleges pályázati anyagra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés 2009. szeptemberi rendes ülése elé.

Határidő: 2009. szeptember 24.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A létszámcsökkentéssel érintett dolgozók foglalkoztatására az önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken, vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szerkezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartási körén kívüli munkáltatónál - munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélkül - nincs lehetőség.

A megszüntetett álláshelyek legalább 5 évig nem állíthatók vissza, kivéve, ha jogszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik.

A racionalizálás keretén belül a 2009/2010. tanévi feladatváltozások és a szakképzési rendszer átalakításának hatása miatt - beleértve a nyugdíjazás miatti felmentéseket is - 143 engedélyezett álláshelyet érintő végleges létszámcsökkentést hajt végre, amelyhez kapcsolódóan az álláshely 2010. március 1-jével szűnik meg az alábbiak szerint:

Címkód Intézmény megnevezése Megszűnő álláshelyek száma
3118 Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon 2
3312 Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium 7
3313 Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola 10
3320 Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 6
3321 Fodor József Szakképző Iskola és Gimnázium 1
3324 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 12
3501 Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola 2
3502 Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola 3
3507 Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola 4
3510 Pataky István Fővárosi Gyakorló Híradásipari és Informatikai Szakközépiskola 1
3512 Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium 1
3514 Bólyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola 3
3516 Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola 2
3518 Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola 4
3521 Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium 2
3522 Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola 6
3525 Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 5
3533 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1
3538 Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű, Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola 5
3540 Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola 2
3541 II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola 4
3542 Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 3
3543 Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola 2
3548 Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű, Közgazdasági Szakközépiskola 3
3549 Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 2
3550 Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 4
3557 Modell Divatiskola Iparművészeti, Ruha- és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola 3
3559 Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 3
3560 Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium 12
3561 Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola 4
3568 Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 3
3569 Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1
3571 Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 10
3573 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 4
3576 Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola 1
3577 Szabómester Szakképző Iskola 5
Összesen: 143

Felkéri a főpolgármestert, hogy amennyiben a végleges tantárgyfelosztás és tanulói létszám ismeretében további létszámcsökkentésre van szükség, akkor a 2009/2010. tanévi feladatváltozásokról szóló előterjesztésben terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2009. október 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy a létszámcsökkentési döntések következtében 2010. március 1-jével megszüntetni kívánt álláshelyeken lévő ténylegesen felmentésre kerülő munkavállalókra vonatkozó létszámadatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés 2009. júniusi rendes ülése elé.

Határidő: 2009. június 25.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy a tényadatok ismeretében a feladatracionalizálás keretén belül a 2009/2010. tanévi feladatváltozások miatti végleges létszámcsökkentést, valamint az ehhez kapcsolódó költségeket és megtakarításokat terjessze a Fővárosi Közgyűlés 2009. októberi rendes ülése elé.

Határidő: 2009. október 29.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy abban az esetben, ha az Önkormányzati Minisztérium létszámcsökkentésről szóló 2010. évi rendelet feltételeinek a Fővárosi Önkormányzat megfelel, akkor a 2009/2010. tanévi feladatváltozások miatti végleges létszámcsökkentéshez kapcsolódó pályázati anyagot a Fővárosi Közgyűlés 2010. júniusi rendes ülése elé kell terjeszteni.

Határidő: 2010. június 24.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Az oktatási ágazat intézményeinek létszámkeretét 2010. március 1-jétől 12 033 főben (225 fő csökkentéssel) állapítja meg a 6. sz. melléklet 29. oszlopa szerinti részletezésben”.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

237/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat, mint alapító (irányító) szerv az oktatási ágazatban, a költségvetési szervezet által ellátott közfeladatokat 2009. július 1-jét követően is költségvetési szervezeti formában kívánja ellátni.

238/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az 1. sz. Fővárosi Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (1116 Budapest, Rátz László u. 73.) alapító okiratát a 2.1. számú melléklet szerinti tartalommal.

239/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a 3. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (1052 Budapest, Deák Ferenc u. 17.) alapító okiratát a 2.2. számú melléklet szerinti tartalommal.

240/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a 4. sz. Fővárosi Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (1027 Budapest, Jurányi u. 3.) alapító okiratát a 2.3. számú melléklet szerinti tartalommal.

241/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégium (1022 Budapest, Bimbó u. 51.) alapító okiratát a 2.4. számú melléklet szerinti tartalommal.

242/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Általános Iskola és Gyermekotthon (8418 Bakonyoszlop, Kossuth u. 1.) alapító okiratát a 2.5. számú melléklet szerinti tartalommal.

243/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon (1089 Budapest, Diószeghy Sámuel u. 25.) alapító okiratát a 2.6. számú melléklet szerinti tartalommal.

244/2009.(III.26.)Főv.Kgy.h.

Módosítja az Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, és Gyermekotthon (1121 Budapest, Hegyhát u. 35.) alapító okiratát a 2.7. számú melléklet szerinti tartalommal.

245/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola (1072 Budapest, Nyár u. 9.) alapító okiratát a 2.8. számú melléklet szerinti tartalommal.

246/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1139 Budapest, Váci út 179-183.) alapító okiratát a 2.9. számú melléklet szerinti tartalommal.

247/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola (1082 Budapest, Üllői út 76.) alapító okiratát a 2.10. számú melléklet szerinti tartalommal.

248/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Békésy György Posta- és Távközlésforgalmi Szakközépiskola (1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11.) alapító okiratát a 2.11. számú melléklet szerinti tartalommal.

249/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (1201 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22.) alapító okiratát a 2.12. számú melléklet szerinti tartalommal.

250/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola (1047 Budapest, Baross u. 72.) alapító okiratát a 2.13. számú melléklet szerinti tartalommal.

251/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (1115 Budapest, Halmi út 26.) alapító okiratát a 2.14. számú melléklet szerinti tartalommal.

252/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola (1157 Budapest, Árendás köz 8.) alapító okiratát a 2.15. számú melléklet szerinti tartalommal.

253/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium (1037 Budapest, Szépvölgyi út 69-73.) alapító okiratát a 2.16. számú melléklet szerinti tartalommal.

254/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium (1086 Budapest, Csobánc u. 1.) alapító okiratát a 2.17. számú melléklet szerinti tartalommal.

255/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium (1134 Budapest, Váci út 21.) alapító okiratát a 2.18. számú melléklet szerinti tartalommal.

256/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budai Középiskola (1126 Budapest, Márvány u. 32.) alapító okiratát a 2.19. számú melléklet szerinti tartalommal.

257/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola (1082 Budapest, Práter u. 31.) alapító okiratát a 2.20. számú melléklet szerinti tartalommal.

258/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola (1165 Budapest, Mátyás király tér 4.) alapító okiratát a 2.21. számú melléklet szerinti tartalommal.

259/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola (1212 Budapest, Petőfi tér 1.) alapító okiratát a 2.22. számú melléklet szerinti tartalommal.

260/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (1211 Budapest, Posztógyár u. 10.) alapító okiratát a 2.23. számú melléklet szerinti tartalommal.

261/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola (1165 Budapest, Arany János u. 55.) alapító okiratát a 2.24. számú melléklet szerinti tartalommal.

262/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Czóbel Ernő Kollégium (1149 Budapest, Tábornok u. 22.) alapító okiratát a 2.25. számú melléklet szerinti tartalommal.

263/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium (1119 Budapest, Fehérvári út 159.) alapító okiratát a 2.26. számú melléklet szerinti tartalommal.

264/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola (1134 Budapest, Huba u. 7.) alapító okiratát a 2.27. számú melléklet szerinti tartalommal.

265/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Dr. Hetényi Géza Humán Szakközépiskola (1115 Budapest, Thallóczy Lajos u. 1.) alapító okiratát a 2.28. számú melléklet szerinti tartalommal.

266/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon (1141 Budapest, Rákospatak u. 101.) alapító okiratát a 2.29. számú melléklet szerinti tartalommal.

267/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola (1149 Budapest, Egressy út 71.) alapító okiratát a 2.30. számú melléklet szerinti tartalommal.

268/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon, Gyermekotthon (1108 Budapest, Újhegyi sétány 9-11.) alapító okiratát a 2.31. számú melléklet szerinti tartalommal.

269/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Eötvös József Gimnázium (1053 Budapest, Reáltanoda u. 7.) alapító okiratát a 2.32. számú melléklet szerinti tartalommal.

270/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola (1204 Budapest, Török Flóris u. 89.) alapító okiratát a 2.33. számú melléklet szerinti tartalommal.

271/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35.) alapító okiratát a 2.34. számú melléklet szerinti tartalommal.

272/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium (1074 Budapest, Hársfa u. 4.) alapító okiratát a 2.35. számú melléklet szerinti tartalommal.

273/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakközépiskola (1095 Budapest, Mester u. 60-62.) alapító okiratát a 2.36. számú melléklet szerinti tartalommal.

274/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.) alapító okiratát a 2.37. számú melléklet szerinti tartalommal.

275/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Ferenczy Noémi Középiskolai Kollégium (1089 Budapest, Reguly Antal u. 42.) alapító okiratát a 2.38. számú melléklet szerinti tartalommal.

276/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fodor József Szakképző Iskola és Gimnázium (1214 Budapest, Tejút u. 10-12.) alapító okiratát a 2.39. számú melléklet szerinti tartalommal.

277/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Beszédjavító Intézet és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (1052 Budapest, Deák Ferenc u. 17.) alapító okiratát a 2.40. számú melléklet szerinti tartalommal.

278/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház-Romano Kher (1151 Budapest, Énekes út 10/b.) alapító okiratát a 2.41. számú melléklet szerinti tartalommal.

279/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Gyakorló Óvoda és Továbbképzési Intézmény (1068 Budapest, Városligeti fasor 30.) alapító okiratát a 2.42. számú melléklet szerinti tartalommal.

280/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Iskolaszanatórium, Általános Iskola (1118 Budapest, Rimaszombati út 2-4.) alapító okiratát a 2.43. számú melléklet szerinti tartalommal.

281/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola (1195 Budapest, Üllői út 303.) alapító okiratát a 2.44. számú melléklet szerinti tartalommal.

282/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Giorgio Perlasca Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola (1106 Budapest, Maglódi út 8.) alapító okiratát a 2.45. számú melléklet szerinti tartalommal.

283/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (1097 Budapest, Ecseri út 5-7.) alapító okiratát a 2.46. számú melléklet szerinti tartalommal.

284/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona (1147 Budapest, Miskolci út 77.) alapító okiratát a 2.47. számú melléklet szerinti tartalommal.

285/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona (1147 Budapest, Cinkotai út 125-137.) alapító okiratát a 2.48. számú melléklet szerinti tartalommal.

286/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Hallásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (1147 Budapest, Cinkotai út 125-137.) alapító okiratát a 2.49. számú melléklet szerinti tartalommal.

287/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola (1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31.) alapító okiratát a 2.50. számú melléklet szerinti tartalommal.

288/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon (1144 Budapest, Kántorné sétány 1-3.) alapító okiratát a 2.51. számú melléklet szerinti tartalommal.

289/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű, Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola (1011 Budapest, Ponty u. 3.) alapító okiratát a 2.52. számú melléklet szerinti tartalommal.

290/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola (1075 Budapest, Wesselényi u. 38.) alapító okiratát a 2.53. számú melléklet szerinti tartalommal.

291/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola (1097 Budapest, Illatos út 2-4.) alapító okiratát a 2.54. számú melléklet szerinti tartalommal.

292/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola (1084 Budapest, Rákóczi tér 4.) alapító okiratát a 2.55. számú melléklet szerinti tartalommal.

293/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a József Attila Középiskolai Kollégium (1146 Budapest, Cházár András u. 6.) alapító okiratát a 2.56. számú melléklet szerinti tartalommal.

294/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola (1149 Budapest, Egressy út 36.) alapító okiratát a 2.57. számú melléklet szerinti tartalommal.

295/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Káldor Miklós Kollégium (1022 Budapest, Felvinci út 6-8.) alapító okiratát a 2.58. számú melléklet szerinti tartalommal.

296/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium (1043 Budapest, Kassai u. 24/A) alapító okiratát a 2.59 számú melléklet szerinti tartalommal.

297/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű, Közgazdasági Szakközépiskola (1139 Budapest, Váci út 89.) alapító okiratát a 2.60. számú melléklet szerinti tartalommal.

298/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium (1191 Budapest, Simonyi Zsigmond u. 33.) alapító okiratát a 2.61. számú melléklet szerinti tartalommal.

299/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium (1139 Budapest, Váci út 107.) alapító okiratát a 2.62. számú melléklet szerinti tartalommal.

300/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola (1106 Budapest, Gyakorló u. 21-23.) alapító okiratát a 2.63. számú melléklet szerinti tartalommal.

301/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium (1191 Budapest, Kisfaludy u. 28.) alapító okiratát a 2.64. számú melléklet szerinti tartalommal.

302/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola (1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 28-30.) alapító okiratát a 2.65. számú melléklet szerinti tartalommal.

303/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kós Károly Kollégium (1149 Budapest, Mogyoródi út 19-21.) alapító okiratát a 2.66. számú melléklet szerinti tartalommal.

304/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kossuth Lajos Gimnázium (1204 Budapest, Ady Endre u. 142.) alapító okiratát a 2.67. számú melléklet szerinti tartalommal.

305/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola (1211 Budapest, Kossuth Lajos u. 12.) alapító okiratát a 2.68. számú melléklet szerinti tartalommal.

306/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) alapító okiratát a 2.69. számú melléklet szerinti tartalommal.

307/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kölcsey Ferenc Gimnázium (1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 26.) alapító okiratát a 2.70. számú melléklet szerinti tartalommal.

308/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Középiskolai Leánykollégium (1145 Budapest, Uzsoki u. 34/a.) alapító okiratát a 2.71. számú melléklet szerinti tartalommal.

309/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Látásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.) alapító okiratát a 2.72. számú melléklet szerinti tartalommal.

310/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola (1081 Budapest, Bezerédj u. 16/a.) alapító okiratát a 2.73. számú melléklet szerinti tartalommal.

311/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Madách Imre Gimnázium (1073 Budapest, Barcsay u. 5.) alapító okiratát a 2.74. számú melléklet szerinti tartalommal.

312/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1106 Budapest, Maglódi út 8.) alapító okiratát a 2.75. számú melléklet szerinti tartalommal.

313/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola (1131 Budapest, Jász u. 155.) alapító okiratát a 2.76. számú melléklet szerinti tartalommal.

314/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium (1118 Budapest, Rétköz u. 39.) alapító okiratát a 2.77. számú melléklet szerinti tartalommal.

315/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet (1088 Budapest, Vas u. 8-10.) alapító okiratát a 2.78. számú melléklet szerinti tartalommal.

316/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Modell Divatiskola Iparművészeti, Ruha- és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola (1133 Budapest, Vág utca 12-14.) alapító okiratát a 2.79. számú melléklet szerinti tartalommal.

317/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon (1145 Budapest, Mexikói út 60.) alapító okiratát a 2.80. számú melléklet szerinti tartalommal.

318/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (1145 Budapest, Mexikói út 60.) alapító okiratát a 2.81. számú melléklet szerinti tartalommal.

319/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium (1203 Budapest, János u. 4.) alapító okiratát a 2.82. számú melléklet szerinti tartalommal.

320/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium (1203 Budapest, Serény u. 1.) alapító okiratát a 2.83. számú melléklet szerinti tartalommal.

321/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola (1144 Budapest, Kerepesi út 124.) alapító okiratát a 2.84. számú melléklet szerinti tartalommal.

322/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon (1074 Budapest, Rózsák tere 6-7.) alapító okiratát a 2.85. számú melléklet szerinti tartalommal.

323/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon (2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 31.) alapító okiratát a 2.86. számú melléklet szerinti tartalommal.

324/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon (1034 Budapest, San Marco u. 48-50.) alapító okiratát a 2.87. számú melléklet szerinti tartalommal.

325/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola (1118 Budapest, Beregszász út 10.) alapító okiratát a 2.88. számú melléklet szerinti tartalommal.

326/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Palotás Gábor Általános Iskola (1021 Budapest, Ötvös János u. 7-9.) alapító okiratát a 2.89. számú melléklet szerinti tartalommal.

327/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Pannónia Középiskolás Kollégium (1133 Budapest, Pannónia u. 83.) alapító okiratát a 2.90. számú melléklet szerinti tartalommal.

328/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Pataky István Fővárosi Gyakorló Híradásipari és Informatikai Szakközépiskola (1101 Budapest, Salgótarjáni út 53/b.) alapító okiratát a 2.91. számú melléklet szerinti tartalommal.

329/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola (1201 Budapest, Vörösmarty u. 30.) alapító okiratát a 2.92. számú melléklet szerinti tartalommal.

330/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium (1062 Budapest, Andrássy út 63-65.) alapító okiratát a 2.93. számú melléklet szerinti tartalommal.

331/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola (1184 Budapest, Hengersor u. 34.) alapító okiratát a 2.94. számú melléklet szerinti tartalommal.

332/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Petőfi Sándor Gimnázium (1013 Budapest, Attila út 43.) alapító okiratát a 2.95. számú melléklet szerinti tartalommal.

333/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola (1146 Budapest, Thököly út 48-54.) alapító okiratát a 2.96. számú melléklet szerinti tartalommal.

334/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium (1183 Budapest, Thököly út 11.) alapító okiratát a 2.97. számú melléklet szerinti tartalommal.

335/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium (1088 Budapest, Ludovika tér 1.) alapító okiratát a 2.98. számú melléklet szerinti tartalommal.

336/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola (1087 Budapest, Mosonyi u. 6.) alapító okiratát a 2.99. számú melléklet szerinti tartalommal.

337/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola és Gimnázium (1194 Budapest, Csengő u. 1.) alapító okiratát a 2.100. számú melléklet szerinti tartalommal.

338/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Szabómester Szakképző Iskola (1089 Budapest, Elnök u. 3.) alapító okiratát a 2.101. számú melléklet szerinti tartalommal.

339/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (1087 Budapest, Szörény u. 2-4.) alapító okiratát a 2.102. számú melléklet szerinti tartalommal.

340/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Széchenyi István Gimnázium (1117 Budapest, Kőrösy József u. 3.) alapító okiratát a 2.103. számú melléklet szerinti tartalommal.

341/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola (1088 Budapest, Vas u. 9-11.) alapító okiratát a 2.104. számú melléklet szerinti tartalommal.

342/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium (1095 Budapest, Mester u. 56-58.) alapító okiratát a 2.105. számú melléklet szerinti tartalommal.

343/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon (1035 Budapest, Miklós tér 5.) alapító okiratát a 2.106. számú melléklet szerinti tartalommal.

344/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium (1097 Budapest, Timót u. 3.) alapító okiratát a 2.107. számú melléklet szerinti tartalommal.

345/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon (1139 Budapest, Lomb u. 1-7.) alapító okiratát a 2.108. számú melléklet szerinti tartalommal.

346/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Táncsics Mihály Kollégium (1119 Budapest, Rátz László u. 3-7.) alapító okiratát a 2.109. számú melléklet szerinti tartalommal.

347/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola (1095 Budapest, Mester u. 23.) alapító okiratát a 2.110. számú melléklet szerinti tartalommal.

348/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (1064 Budapest, Szondy u. 41.) alapító okiratát a 2.111. számú melléklet szerinti tartalommal.

349/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Terézvárosi Középfokú Kollégium (1061 Budapest, Hegedű u. 1.) alapító okiratát a 2.112. számú melléklet szerinti tartalommal.

350/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola (1023 Budapest, Lajos u. 1-5.) alapító okiratát a 2.113. számú melléklet szerinti tartalommal.

351/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola (1191 Budapest, Kossuth tér 12.) alapító okiratát a 2.114. számú melléklet szerinti tartalommal.

352/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium (1041 Budapest, Görgey Artúr út 26.) alapító okiratát a 2.115. számú melléklet szerinti tartalommal.

353/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Váci Mihály Kollégium (1141 Budapest, Mogyoródi út 128.) alapító okiratát a 2.116. számú melléklet szerinti tartalommal.

354/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthona (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.) alapító okiratát a 2.117. számú melléklet szerinti tartalommal.

355/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola (1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7.) alapító okiratát a 2.118. számú melléklet szerinti tartalommal.

356/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Varga Katalin Középiskolai Kollégium (1149 Budapest, Tábornok u. 24.) alapító okiratát a 2.119. számú melléklet szerinti tartalommal.

357/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola (1212 Budapest, Széchenyi u. 95.) alapító okiratát a 2.120. számú melléklet szerinti tartalommal.

358/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Vécsey János Kollégium (1035 Budapest, Szél u. 11-13.) alapító okiratát a 2.121. számú melléklet szerinti tartalommal.

359/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola (1139 Budapest, Üteg u. 15.) alapító okiratát a 2.122. számú melléklet szerinti tartalommal.

360/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Veres Pálné Gimnázium (1053 Budapest, Veres Pálné u. 38.) alapító okiratát a 2.123. számú melléklet szerinti tartalommal.

361/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Vörösmarty Mihály Gimnázium (1085 Budapest, Horánszky utca 11.) alapító okiratát a 2.124. számú melléklet szerinti tartalommal.

362/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola (1149 Budapest, Várna u. 23.) alapító okiratát a 2.125. számú melléklet szerinti tartalommal.

363/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola (1149 Budapest, Várna u. 21/b.) alapító okiratát a 2.126. számú melléklet szerinti tartalommal

364/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakközépiskola (1108 Budapest, Mádi u. 173.) alapító okiratát a 2.127. számú melléklet szerinti tartalommal.

365/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Zugligeti Középiskolai Leánykollégium (1121 Budapest, Zugligeti út 73.) alapító okiratát a 2.128. számú melléklet szerinti tartalommal.

366/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a 2.1-2.128. mellékletekben található alapító okirat módosítások aláírására és a 3.1-3.128 számú melléklet szerinti egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására és kiadására.

Határidő: 2009. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 20/2009. (IV.6.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az 5. számú melléklet szerinti tartalommal.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

367/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztésben felsoroltak alapján az ingatlanok kiürítéséhez és az új székhelyek, illetve telephely alkalmassá tételéhez szükséges fedezet biztosítására vonatkozó javaslatot terjessze a Közgyűlés áprilisi rendes ülése elé.

Határidő: 2009. április 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

368/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a feladatellátást szolgáló vagyon változásából - telephelyek megszüntetése - adódó üzemeltetési kiadások megtakarítása miatt szükséges előirányzat-rendezési javaslatot terjessze a Közgyűlés áprilisi rendes ülése elé.

Határidő: 2009. április 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 5. pontja: Javaslat nevelési-oktatási intézmény akadálymentesítésére szóló pályázat benyújtására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

369/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Bp. XII., Hegyhát u. 35.) részleges akadálymentesítésére pályázatot nyújt be a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által, 1713/2 kódszámmal hirdetett ”Szociális alap- és szakosított ellátást, valamint gyermekjóléti alap- és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó közintézmények akadálymentesítése” címmel kiírt pályázatára, egyidejűleg kötelezettséget vállal arra, hogy az ehhez szükséges 28 M Ft-ot biztosítja, valamint felkéri a főpolgármestert, hogy az 1. sz. mellékletben szereplő pályázati adatlapot és az ahhoz tartozó dokumentációkat, nyilatkozatokat írja alá, és nyújtsa be.

Határidő: 2009. április 2.

Felelős: dr. Demszky Gábor

370/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a 2009. évi költségvetésben - a 2009. évi költségvetési rendelet hatályba lépését követően - csökkenti a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül a „Korszerűsítési pályázatok előkészítése, önrész” cím előirányzatát 28,0 M Ft-tal, és ezzel egyidejűleg 28,0 M Ft-tal megemeli a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül az „Általános Isk., Szi., (Hegyhát u.) akadálymentesítés” elnevezésű feladat előirányzatát és ezzel egyidejűleg törli a 2010. évi ütemét. A feladat összköltsége ezáltal 53,0 M Ft-ra módosul. Felkéri a főpolgármestert, hogy a szükséges költségvetési rendeletmódosítást terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendelete kihirdetését követő első költségvetési rendelet módosítása során

Felelős: dr. Demszky Gábor

371/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy akadálymentesítési pályázatok benyújtása esetén kérje ki a fenntartó az ebbe a körbe tartozó szakmai, érdekképviseleti szervezetek véleményét.

Határidő: folyamatos, a pályázati határidőtől függően

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 6. pontja: Javaslat a kulturális közhasznú társaságok nonprofit korlátolt felelősségű társaságként történő továbbműködtetésére.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

372/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 1. § (5) bekezdésének megfelelően - felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Önkormányzat 51 %-os tulajdonában álló Mikroszkóp Színpad Kht. taggyűlésén a Fővárosi Önkormányzat, mint tulajdonos képviseletében eljárva kötött mandátummal, igen szavazatával az alábbiakat képviselje:

„A Mikroszkóp Színpad Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakuljon át, és a jelenleg hatályos 1/a. sz. melléklet szerinti társasági szerződését az előterjesztő által kiegészített 1/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítsa, és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződést az előterjesztőáltal kiegészített 1/c. sz. melléklet szerinti tartalommal adja ki.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

373/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

A Budapesti Fesztiválközpont Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 2/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 2/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 2/c. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

374/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

A Centrál Színház Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 3/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 3/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 3/c. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

375/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

A József Attila Színház Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 4/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 4/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 4/c. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

376/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

A Madách Színház Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 5/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 5/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 5/c. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

377/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

A Petőfi Csarnok Fővárosi Ifjúsági Szabadidő Központ Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 6/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 6/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 6/c. sz. melléklet szerintimódosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

378/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

A Szabad Tér Színház Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 7/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 7/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 7/c. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

379/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

A Thália Színház Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 8/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 8/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 8/c. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

380/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

A Trafó - Kortárs Művészetek Háza Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 9/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 9/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 9/c. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

381/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (Vr.) 52. § (1) bekezdése alapján - az SZMSZ. 1. § (5) bekezdésében foglaltak szerint eseti jelleggel magához vonva a Vr. 52. § (4) bekezdésben a Kulturális Bizottságra átruházott hatáskörét is - a Fővárosi Közgyűlés a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy:

Az Új Színház Kht. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön tovább, és a jelenleg hatályos 10/a. sz. melléklet szerinti alapító okiratát az előterjesztő által kiegészített 10/b. sz. melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztő által kiegészített 10/c. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

382/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a nonprofit korlátolt felelősségű társaság megalakulása napjával a társaságok ügyvezetői, a felügyelőbizottságok tagjai, és a könyvvizsgálók kötelesek - megbízatásukra vonatkozóan - új elfogadó nyilatkozat megtételére, mely a mandátum időtartamára és az összeférhetetlenségi szabályoknak való megfelelésre is kiterjed.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 7. pontja: Javaslat a kulturális közhasznú társaságok közszolgáltatási szerződéseinek módosítására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

383/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Mikroszkóp Színpad Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Önkormányzat 51 %-os tulajdonában álló Mikroszkóp Színpad Kht. taggyűlésén kötött mandátummal eljárva képviselje a Fővárosi Önkormányzat döntését, valamint a taggyűlés jóváhagyó határozata esetén a szerződést az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal írja alá.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

384/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Budapesti Fesztiválközpont Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

385/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Centrál Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a
3. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti taralommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

386/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a József Attila Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a 4. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

387/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Madách Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását az 5. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

388/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Petőfi Csarnok Ifjúsági Szabadidő Központ Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a 6. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

389/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Szabad Tér Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a 7. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

390/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Thália Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a 8. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

391/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Trafó - Kortárs Művészetek Háza Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását az 9. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

392/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az Új Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a 10. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 8. pontja: ECAD drogpolitikai szervezet tagságának lemondása.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

393/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslatot, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata az „Európai városok a drog ellen” (European Cities Against Drug) elnevezésű városközi együttműködésben 2009. március 26-i hatállyal nem kíván együttműködni, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy erről a szervezetet értesítse.

Határidő: 2009. április 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Az Európai Városok a Drog Ellen partnerség éves tagsági díját képező összeget, 5.000 Angol Fontot - megközelítően 1,611 M Ft-ot a 2009. március 17-i MNB középárfolyamon számolva - Fővárosi Drogellenes Program megvalósításának támogatására kívánja fordítani, ezért felkéri a főpolgármestert, hogy a 2009. évi költségvetés elfogadását követően terjessze a rendeletmódosítási javaslatot a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a 2009. évi költségvetés elfogadását követő első rendeletmódosítás időpontja

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg Budapest csatlakozásának lehetőségét egy olyan nemzetközi szervezethez, melynek alapelvei összhangban állnak a Nemzeti Drogstratégiával.

Határidő: 2009. december 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor”.

A napirend 9. pontja: Javaslat előzetes kötelezettségvállalásra a Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz uniós támogatás igénybevételéhez szükséges önkormányzati önrész biztosítására, a projektdokumentáció Közreműködő Szervezethez történő benyújtásának engedélyezésére.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

394/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal a Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz (Andor u. - Galvani út) közlekedési projekt (európai uniós támogatási keret igénybevételével) 2010-ig történő megvalósítására, és biztosítja a pályázati önerő fedezetét, összesen legfeljebb 1,750 mdFt összegben, a 2009. évi költségvetésében 2009. évi ütem 1,0 mdFt, 2010. évi ütem 750,0 M Ft megosztásban azzal, hogy a kötelezettségvállalással biztosított összegek csak az aláírt támogatási szerződés birtokában használhatók fel.

395/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy akciótervi nevesítésre irányuló projektjavaslatot nyújt be a KMOP-2009-2-1-1/A kódszámú, „A Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz” néven.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a projektjavaslat akciótervi nevesítéséhez szükséges, jelen előterjesztés mellékletét képező adatlapot, illetve az ahhoz kapcsolódó egyéb szükséges dokumentációkat írja alá, illetve nyújtsa be a Közreműködő Szervezethez.

Határidő: 2009. március 27.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 10. pontja: Javaslat a „3. sz. főforgalmi út menti lakóterületek zaj elleni védelme” című, EGT Finanszírozási Mechanizmus által támogatott projekt többletforrásának biztosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

396/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal az „M3 autópálya bevezető szakasz, zajvédelem” feladat pótlólagos forrásának biztosítására 725,7 M Ft értékben.

397/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a 2009. évi költségvetésben - a 2009. évi költségvetési rendelet hatálybalépését követően - csökkenti a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen belül az M3 autópálya bevezető szakasz, zajvédelem feladat előirányzatát 701,3 M Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül az „új” Fejlesztések átütemezésének tartaléka előirányzatát. Továbbá tervbe veszi a feladat 2010. évi ütemét 1.311,9 M Ft-tal (ebből az EGT Finanszírozási Mechanizmus által biztosított forrás 620,1 M Ft, saját forrás 691,8 M Ft), 2011. évi ütemét 114,9 M Ft-tal (ebből az EGT Finanszírozási Mechanizmus által biztosított forrás 54,4 M Ft, saját forrás 60,5 M Ft). Ezzel a feladat összköltsége 1.632,9 M Ft. Felkéri a főpolgármestert, hogy a szükséges költségvetési rendeletmódosítást terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendelete kihirdetését követő első költségvetési rendelet módosítása során

Felelős: dr. Demszky Gábor

398/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a „3. sz. főforgalmi út menti lakóterületek zaj elleni védelme” című 0011/2005-1/ÖP-1 számú projekt pótlólagos forrásának biztosítására a Fővárosi Közgyűlés arra figyelemmel vállal kötelezettséget, hogy a Fővárosi Önkormányzat alábbi ingatlanai - jogszabályi előírásoknak megfelelő - értékesítéséből származó bevételei jelenthetik a szükséges többletforrás fedezetét:

- a XV. kerületi Önkormányzat vonatkozásában mintegy 197.300 E Ft, a Budapest XV. kerület, Ady Endre u. 31-33. szám 82134 hrsz.-ú ingatlan vételárként;

- a XIV. kerületi Önkormányzat vonatkozásában mintegy 445.100 E Ft, a XIV. ker., Öv utca 9. (hrsz. 39479/76, telek 5044 m2), XIV.ker., Öv utca 10.(hrsz.39521/3, telek 9080 m2), XIV. ker., Öv utca 11. (hrsz. 39480/48, telek 3757 m2), XIV. ker., Öv utca 47. (hrsz. 39802/1, telek 709 m2), XIV. ker., Öv utca 55. (hrsz. 39806/1, telek 625 m2), ingatlanok vételáraként.

399/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az „M3 autópálya bevezető szakasz, zajvédelem” című beruházás engedélyokiratának 2. sz. módosítását a 6. sz. melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

400/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert és a Gazdasági Bizottságot, hogy a kijelölt ingatlanok értékesítési folyamata megindításáról gondoskodjon.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor, Gazdasági Bizottság elnöke

A napirend 11. pontja: Az „Uzsoki utcai Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II. ütem” című kiemelt projekt támogatási szerződésének megkötése.

Előadó: Hagyó Miklós, Horváth Csaba, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

401/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró Strukturális Alapok Programiroda (STRAPI), mint Közreműködő Szervezet és Budapest Főváros Önkormányzata között az „Uzsoki utcai Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II. ütem” című kiemelt projekt Európai Regionális Fejlesztési Alapból elnyert támogatása tárgyában megkötendő támogatási szerződést az előterjesztő által módosított 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

402/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A támogatási szerződés mellékleteként benyújtandó nyilatkozatokban

- kötelezettséget vállal arra, hogyha a KMOP-4.3.1/A-2008-0001 jelű projekt részben vagy egészben meghiúsulna, illetve, ha a támogatást szabálytalanul használja fel, abban az esetben a támogatást visszafizeti;

- kijelenti, hogy Budapest Főváros Önkormányzatával szemben - nyilatkozattételkor - Ámr. 88. § (2) bekezdés szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya nem áll fenn;

- kijelenti, hogy Budapest Főváros Önkormányzata esetében nem áll fenn olyan harmadik személy irányában fennálló kötelezettség, amely a támogatással létrejött KMOP-4.3.1/A-2008-0001 jelű projekt céljainak megvalósulását meghiúsíthatja, illetve amely a kedvezményezett biztosítékadását korlátozza.

Felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződés és az ahhoz kapcsolódó nyilatkozatok, egyéb dokumentumok aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 12. pontja: A „Szent Imre Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II. ütem” című kiemelt projekt támogatási szerződésének megkötéséről szóló 204/2009. (II. 26.) Főv. Kgy. határozat módosítására.

Előadó: Hagyó Miklós, Horváth Csaba, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

403/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 204/2009. (II. 26.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott, „Szent Imre Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II. ütem” című kiemelt projekt támogatási szerződés 11. számú melléklete helyébe jelen előterjesztés melléklete lép. Felkéri a főpolgármestert, hogy a támogatási szerződést a módosított 11. számú melléklettel együtt írja alá.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 13. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai részére röntgenberendezés javításával és felújításával kapcsolatos költségek biztosítására.

Előadó: Tüttő Kata

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

404/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal 11.800 eFt forrás összegű támogatás biztosítására az átmeneti gazdálkodásról szóló 84/2008. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet alapján a Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai részére.

Határidő: a pénzmaradvány elszámolás Közgyűlés elé terjesztése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 21/2009. (IV.6.) Főv. Kgy. rendeletét a 2009. évi átmeneti finanszírozásról és költségvetési gazdálkodásról szóló 84/2008. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

405/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai számlájára a 11 800 E Ft utalásáról.

Határidő: a rendelet-módosítás hatálybalépését követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 14. pontja: A „Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása” című kiemelt projekt támogatási szerződésének megkötése módosított tartalommal.

Előadó: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

406/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a Fővárosi Közgyűlés 169/2009. (II. 26.) Főv. Kgy. határozatát, egyidejűleg jóváhagyja és megköti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró Pro Regio Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltatói Kht., mint Közreműködő Szervezet és Budapest Fővárosi Önkormányzata között a „Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása” című kiemelt projekt Európai Regionális Fejlesztési Alapból elnyert támogatása tárgyában megkötendő támogatási szerződést a 2. számú melléklet szerinti tartalommal.

407/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Hatályon kívül helyezi a Fővárosi Közgyűlés 170/2009. (II. 26.) Főv. Kgy. határozatát, egyidejűleg a támogatási szerződés mellékleteként benyújtandó nyilatkozatban:

- kötelezettséget vállal arra, hogyha a KMOP-2.3.1/A-2008-0001 jelű projekt részben vagy egészben meghiúsulna, illetve, ha a támogatást szabálytalanul használja fel, abban az esetben a támogatást visszafizeti;

- kijelenti, hogy a Budapest Főváros Önkormányzatával szemben - nyilatkozattételkor - Ámr. 88. § (2) bekezdés szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya nem áll fenn;

- kijelenti, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata esetében nem áll fenn olyan harmadik személy irányában fennálló kötelezettség, amely a támogatással létrejött KMOP-2.3.1/A-2008-0001 jelű projekt céljainak megvalósulását meghiúsíthatja, illetve amely a kedvezményezett biztosítékadását korlátozza.

408/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

A támogatási szerződés megkötéséhez benyújtandó nyilatkozatokban:

- kijelenti, hogy a projektgazda Fővárosi Önkormányzat feladatait a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény alapján látja el, tevékenységének folytatásához szakhatósági engedély nem szükséges.

409/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződés és az ahhoz kapcsolódó nyilatkozatok, egyéb dokumentumok aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

410/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy felterjesztési jogával élve kezdeményezi a vonatkozó kormányrendelet inkasszóra vonatkozó részének az önkormányzatok érdekei szerinti módosítását.

A napirend 15. pontja: Javaslat Budapest Főváros ifjúsági koncepciójához és intézkedési tervéhez kapcsolódó közgyűlési határozatok végrehajtására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

411/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy létrehozza a Budapesti Jövőműhelyt és felkéri a főpolgármestert, hogy az 1. sz. mellékletben foglaltak szerint gondoskodjon a Budapesti Jövőműhely összehívásáról.

Határidő: minden év december 15. napja

Felelős: dr. Demszky Gábor

412/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy tegyen javaslatot a Budapesti Ifjúsági Tanács, valamint az Ifjúságügyi Koordinátor feladatainak ellátásához szükséges intézményi rendszer kialakítására a módosított 2. sz. mellékletben foglalt szempontokra figyelemmel.

Határidő: 2009. május 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

413/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 17. pontként tárgyalja meg a „Javaslat közszolgáltatási szerződések megkötésére, zenei együttesek számára elnyerhető programtámogatás céljából” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

414/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

felkéri az előterjesztőt, hogy a „Javaslat közszolgáltatási szerződésekmegkötésére,zenei együttesek számára elnyerhető programtámogatás céljából” című előterjesztést teljes terjedelmében olvassa fel.

A napirend 16. pontja: Tájékoztató a 2009. évi vasúti menetrendben foglalt, a fővárost érintő változások kapcsán történt egyeztetésről.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

415/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterrel folytasson személyes, érdemi egyeztetést a MÁV-Start 2009. évi menetrendjében foglalt, a Főváros számára kedvezőtlen változások kapcsán, és az egyeztetés eredményeiről legkésőbb a májusi rendes Közgyűlésig adjon tájékoztatást.

Határidő: a Közgyűlés 2009. májusi rendes ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

416/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2010. évi vasúti menetrenddel kapcsolatosan dolgoztasson ki szakmai javaslatcsomagot a fővárosi szempontokra tekintettel, érvényesítse a Főváros érdekeit, vegyen részt a 2010. évi vasúti menetrendekről szóló egyeztetéseken és lépjen fel az elővárosi vonalakon legalább a 2008. évi szolgáltatási színvonal elérése érdekében.

Határidő: 2009. április 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgűlés

417/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy utolsó pontként tárgyalja meg a „Javaslat közszolgáltatási szerződések megkötésére, zenei együttesek számára elnyerhető programtámogatás céljából” című előterjesztést.

A napirend 17. pontja: Javaslat az ÉPTISZK Kht.-val kötött kölcsönszerződés módosítására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

418/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Fővárosi Önkormányzat és az ÉPTISZK Kht. által megkötött „Kölcsönszerződés” módosítását a 4. sz. melléklet szerinti tartalommal, amelynek értelmében a kölcsön visszafizetési határideje 2009. június 30-ra módosul. Felhatalmazza a főpolgármestert a szerződés módosításának aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 18. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására. - Budapest II. ker., Margit híd budai hídfő és környéke Kerületi Szabályozási Terve.

Előadó: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

419/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

a 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) bekezdésével összhangban a Budapest II. kerület, Margit híd budai hídfő és környékére készült szabályozási tervvel egyetért.

Felkéri a főpolgármestert, hogy döntéséről az érintett fővárosi kerületi önkormányzatot tájékoztassa.

Határidő: a határozathozatalt követő 3 héten belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 19. pontja: Javaslat a TDKV fővárosi programjára.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

420/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy szükség van a Főpolgármesteri Hivatal szolgáltató jellegének fokozására, a szolgáltatások hatékonyságának, az ügyintézés ügyfélközpontúságának növelése érdekében. Elfogadja és támogatja - az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal - a Tudásalapú Digitális Kultúraváltás (TDKV) fővárosi programját.

421/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy kísérje figyelemmel az európai uniós források felhasználására szóló pályázati felhívásokat, és amennyiben a TDKV program céljainak megfelelő európai uniós pályázat kerül meghirdetésre, úgy az annak benyújtásához szükséges előkészületeket tegye meg, és a vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a TDKV programjának megfelelő európai uniós pályázat meghirdetését követő 60 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 20. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzata között, a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről szóló megállapodás megkötésére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

422/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

- figyelemmel a 74/1999. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (3) bekezdésére - úgy dönt, hogy az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzata között,a közterület-felügyeleti feladat átadás-átvételéről szóló megállapodást és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 21. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzata között, a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről szóló megállapodás megkötésére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

423/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

- figyelemmel a 74/1999. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (3) bekezdésére - úgy dönt, hogy az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzata között, a közterület-felügyeleti feladat átadás-átvételéről szóló megállapodást és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 22. pontja: Tájékoztató jelentés a 120/2009. (II. 16.) Főv. Kgy. határozatban megjelölt témákkal kapcsolatban.

Előadó: dr. György István

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

424/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Németh Szilárd és Ughy Attila módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés megállapítja, hogy a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság a 120/2009. (II. 16.) Főv. Kgy. határozatban megjelölt témákhoz Demszky Gábor főpolgármestertől nem kapta meg a szükséges dokumentumokat, mellékleteket, a belső ellenőrzésről szóló szabályzatnak megfelelő vizsgálati összefoglalót, a károkozásért felelősök névsorát.

Ezért úgy dönt, hogy a korrekt és megalapozott tényfeltárás érdekében a Hivatal végeztessen vizsgálatot, melynek eredményét terjessze a paritásos alapon létrehozott eseti vizsgálóbizottság elé. A bizottság elnökét az ellenzék adja.

Egyben felkéri a főpolgármestert, hogy a képviselő-csoportok vezetőivel egyeztessen az eseti vizsgálóbizottság tagjairól.

Határidő: azonnal

Felelős: Demszky Gábor”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

425/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

a 120/2009. (II. 16.) Főv. Kgy. határozata alapján - a főpolgármester által saját hatáskörében - elrendelt vizsgálat eredményét összefoglaló előterjesztés Pénzügyi Ellenőrző Bizottság általi véleményezését a PÜB. 20/2009. (III. 18.) - 25/2009. (III. 18.) sz. határozatai szerinti tartalommal tudomásul veszi és egyben a Fővárosi Közgyűlés 121/2009. (II. 16.) Főv. Kgy. határozatát teljesítettnek tekinti.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

426/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

dr. György István interpellációjára adott választ nem elfogadja.

A napirend 23. pontja: Javaslat „a Legfelsőbb Bíróság Gfv. XI. 30.387/2006/8. sz. felülvizsgálati ítéletében foglaltak végrehajtásával kapcsolatos önkormányzati döntések” felülvizsgálatára.

Előadó: dr. György István

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

427/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 2008. június 26-i és 2008. augusztus 28-i ülésén az Estivo Kft. kártalanításával kapcsolatban meghozott 1151/2008. (VI. 26.) Főv. Kgy. határozatát, 1157/2008. (VI. 26.) Főv. Kgy. határozatát, 1158/2008. (VI. 26.) Főv. Kgy. határozatát és az 1401/2008. (VIII. 28.) Főv. Kgy. határozatát hatályon kívül helyezi.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

428/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és utolsó előtti napirendként tárgyalja meg a „Az SZMSZ 55/B. § szerinti határozathozatal az Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottság 47/2009. (II. 19.) számú, végrehajtásában felfüggesztett határozatáról” című előterjesztést.

A napirend 24. pontja: Javaslat átutalás engedélyezésére az Oktatási és Ifjúsági célú bizottsági keret terhére.

Előadó: Germánné dr. Vastag Györgyi

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

429/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

a „8204 Oktatási és ifjúsági célú bizottsági keret” cím terhére a Budapest Főváros Közgyűlésének 15/2008. (III. 15.) Főv. Kgy. rendelete 24. § (13) bek. alapján támogatás átutalását engedélyezi az alábbiak szerint:

a 31/2009. (II. 25.) OIB sz. határozat alapján:

Pedagógusok Szakszervezete

Budapesti Szakoktatási Szervezete 400 000 Ft.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 25. pontja: Beszámoló a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága 2008. II. félévi tevékenységéről.

Előadó: Somlyódy Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

430/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Kiemelt Fejlesztésének Bizottságának 2008. II. félévében végzett munkájáról szóló beszámolót.

A napirend 26. pontja: Beszámoló a Vagyonnyilatkozat-Ellenőrző és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottság 2008. évi tevékenységéről, a 2009. január 1-31. közötti vagyonnyilatkozat-tételről.

Előadó: Szikora Linda

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

431/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

a Vagyonnyilatkozat-Ellenőrző és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottság 2008. évi tevékenységéről és a 2009. január 1-31. közötti vagyonnyilatkozat-tételről szóló beszámolót elfogadja.

A napirend 27. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés SZMSZ-szerű működésének betartására.

Előadó: Hock Zoltán

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

432/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 2009. április 1-jei hatállyal csak olyan előterjesztéseket, illetve napirendi pontokat tárgyal, amely(ek) a Közgyűlés SZMSZ-ben rögzített határidőig [11. § (1)-(2) bek.] eljut a Közgyűlés tagjaihoz. Ez alól kivétel csak azon előterjesztés lehet, melyről a javaslattevő írásban bizonyítja, hogy rajta kívül álló körülmények (vis major) okán nem volt betartható az SZMSZ-ben foglalt határidő.

Határidő: folyamatos

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 28. pontja: Budapest Főváros csatlakozása az Önkormányzati Szociális Chartához, nyilatkozat aláírása.

Előadó: Németh Szilárd

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

433/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy csatlakozik az „Önkormányzati Szociális Chartá”-hoz és egyben felkéri a főpolgármestert, hogy a csatlakozási nyilatkozatot írja alá.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 29. pontja: A Fővárosi Közgyűlés 2009. évi munkaterv javaslata.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

434/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

2009. évi munkatervét nem fogadja el.

A napirend 30. pontja: Az SZMSZ 55/B. § szerinti határozathozatal az Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottság 47/2009. (II. 19.) számú, végrehajtásában felfüggesztett határozatáról.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

435/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el John Emesének a vita lezárására vonatkozó ügyrendi indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

436/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

a 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 55/B. § (1) bekezdése alapján az Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottság végrehajtásában felfüggesztett 47/2009. (II. 19.) Főv. Kgy. határozatát megváltoztatja és úgy dönt, hogy nem ír ki pályázatot a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, a Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórház főigazgatói állásának betöltésére.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 31/a. pontja: Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

437/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló - az előterjesztő által kiegészített - jelentést nem fogadja el.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

438/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

az „Javaslat közszolgáltatási szerződések megkötésére, zenei együttesek számára elnyerhető programtámogatás céljából” című előterjesztés felolvasására vonatkozó döntését visszavonja.

A napirend 32. pontja: Javaslat közszolgáltatási szerződések megkötésére, zenei együttesek számára elnyerhető programtámogatás céljából.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

439/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az Új Magyar Zene Egyesülettel az 1. sz. melléklet szerinti 2009. évre szóló közszolgáltatási szerződést.

Határidő: 2009. március 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

440/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Tomkins Énekegyüttessel a 2. sz. melléklet szerinti 2009. évre szóló közszolgáltatási szerződést.

Határidő: 2009. március 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

441/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az 1. és 2. számú mellékletek szerinti közszolgáltatási szerződések aláírására.

Határidő: 2009. március 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

442/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. h.

Támogatja a 3. és 4. számú melléklet szerinti pályázati részvételre vonatkozó igénybejelentéseket és felkéri a főpolgármestert, hogy a két szervezet pályázatát az Oktatási és Kulturális Minisztérium felé továbbítsa azzal, hogy a helyi önkormányzatok részére az önkormányzati és egyéb hivatásos zenei előadó-művészeti szervezetek működésére adható támogatások igénybevételének rendjéről szóló 8/2009. (III. 4.) OKM rendelet szerinti pályázati nyilatkozatokért a Fővárosi Önkormányzatot kötelezettség nem terheli.

Határidő: 2009. március 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2009. március 26-i ülésén.

dr. Tiba Zsolt s. k. dr. Demszky Gábor s. k.
főjegyző főpolgármester