Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

11/2010. (III. 31.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő önkormányzati bérlakások eladásának feltételeiről szóló 33/1994. (VI. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

2010. január 1-jén lépett hatályba az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról szóló 2009. évi CX. törvény, amely alapján a Hivatal a lakóingatlan-értékesítés adó alóli mentességére vonatkozó nyilatkozatát a törvényi határidőben megtette az adóhatóság felé, így lehetőség nyílt arra, hogy a törvényi szabályzásnak megfelelően a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő önkormányzati bérlakások eladásának feltételeiről szóló, többször módosított 33/1994. (VI. 10.) Főv. Kgy. rendelet is módosuljon, hogy az eladni kívánt lakások vételára ne tartalmazza az adó mértékét.

Részletes indokolás

1-2. §-hoz

A rendelkezésekből törlésre került az áfa szövegrész.

3. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik, valamint a Rendelet azon bekezdéseiről, amelyek hatályukat vesztik.