A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 39/2010. (VII. 22.) önkormányzati rendelete indokolása

Budapest Főváros szmogriadó-tervéről szóló 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

Figyelemmel a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII. 15.) KHEM-IRM-KvVM együttes rendelet megjelenésére, a KRESZ szmogriadóval, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvénynek avar és kerti hulladék égetésével összefüggő módosítására indokolttá vált a Rendelet felülvizsgálata és módosítása.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendelet személyi hatályának kiterjesztése azokra, akiknek avar és kerti hulladékuk keletkezik.

A 2. §-hoz

Az avar és kerti hulladék fogalmának meghatározása.

A 3. §-hoz

Az avar és kerti hulladék égetésének szabályozását tartalmazza, melyet fokozatosan felvált a komposztálás, illetve a szelektív gyűjtés.

A 4. §-hoz

A tájékoztatási fokozatban kéri a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek használatának önkéntes korlátozását.

Az 5. §-hoz

A riasztási fokozatban elrendelhető gépjárművek korlátozásának használata. A rendelet hatálybalépésétől a fekete és a piros környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek közlekedését a főpolgármester korlátozhatja. A főpolgármester riasztási fokozatban felkérheti Budapest főváros közigazgatási területén közlekedő gépjárművek vezetőit, hogy haladási sebességüket 20 km/h-val csökkentsék, így a 70 km/h megengedett sebességű útszakaszokon legfeljebb 50 km/h, az 50 km/h-ás útszakaszokon legfeljebb 30 km/h sebességgel haladjanak, kivéve, ahol 30 km/h vagy kisebb a megengedett legnagyobb sebesség.

A 6. §-hoz

Az avar és kerti hulladékra vonatkozó szabályok betartását a kerületi önkormányzat jegyzője ellenőrizheti.

A 7. §-hoz

A rendelet hatálybalépésének napját határozza meg.

A Rendelet 10. §-ában a szmoghelyzet riasztási fokozatához kapcsolódó korlátozó intézkedések alóli mentesség körének pontosítása a kedvező környezeti tulajdonságú járművekre értelmét vesztette a környezeti tulajdonságon alapuló korlátozás bevezetése miatt.