A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 77/2010. (XII. 23.) önkormányzati rendelete indokolása

a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézmények által biztosított ellátások formáiról, igénybevételének módjáról és a térítési díjról szóló 22/1999. (V. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Fővárosi Közgyűlés az elmúlt években átalakította, illetve megszüntette a gyermekek átmeneti otthonait. Az átmeneti otthonok megszüntetése mellett a gyermek védelmi ágazat négy intézményében az alapító okiratok korábbi módosításával feladatbővülés történt, mely szerint ezek a szakellátást nyújtó intézmények az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett kiskorú anya, valamint az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt gyermekét befogadhatják. Az így befogadott gyermekek egy része átmeneti gondozásba került. Ez a rendelet egyrészt az átmeneti gondozásba került gyermekek, az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek, és a családok átmeneti otthona igénybevétele után fizetendő térítési díj mértékét állapítja meg.

A Gyvt. 147. § (1) bekezdés a) pontja alapján a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díját a fenntartó évente kétszer állapíthatja meg. E rendelkezés alapján a gyermekvédelmi ellátások keretében fizetendő térítési díjakat évente felül kell vizsgálni.

Ez indokolja a Rendelet 1. sz. mellékletét képező, a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő, a gyermekvédelmi szakellátásban működő utógondozói ellátást és átmeneti gondozást is nyújtó gyermekotthonok, utógondozói ellátást biztosító utógondozó otthonok, a családok átmeneti otthonai, valamint a többcélú intézmények gyermekotthonai főbb mutatóinak és az intézményi térítési díjaknak 2011. évre vonatkozó megállapítását.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A Rendelet 1. számú mellékletének módosításáról rendelkezik.

A 2. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.