A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2010. január 28-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Fővárosi közösségi közlekedés átalakítása” című előterjesztés napirendre vételére vonatkozó indítványt.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

2/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az „Előterjesztés a BKV Zrt. 2010. évi viteldíjainak módosítására” című előterjesztés - ebédszünet utáni első pontként történő - napirendre vételére vonatkozó indítványt.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

3/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az „Előterjesztés a BKV Zrt. 2010. évi viteldíjainak módosítására” című előterjesztés - meghívó szerinti 7. napirend előtt történő tárgyalásának - napirendre vételére vonatkozó indítványt.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

4/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 63. pontként tárgyalja meg a „Vidámpark” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

5/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az „Előterjesztés a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt (2004 HU 16 C PE 001) keretében megvalósuló, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT) tervezési, kivitelezési feladatainak ellátása, valamint közreműködés a BKSZT 4 éves határozott idejű üzemeltetése tárgyában” című előterjesztés 48. pontként történő napirendre vételére vonatkozó indítványt.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

6/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az „Előterjesztés a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt (2004 HU 16 C PE 001) keretében megvalósuló, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT) tervezési, kivitelezési feladatainak ellátása, valamint közreműködés a BKSZT 4 éves határozott idejű üzemeltetése tárgyában” című előterjesztés 12. pontként történő napirendre vételére vonatkozó indítványt.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

7/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 1/a. pontként tárgyalja meg a „Javaslat bizottsági és felügyelőtanácsi tagcserékre” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

8/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Javaslat kedvezményes tanulói és nyugdíjas vonaljegy bevezetésére” című előterjesztés napirendre vételére vonatkozó indítványt.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

9/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 61. napirendként tárgyalja meg a „Kossuth téri mélygarázs kivitelezési munkálatai megkezdése” című tájékoztatót.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

10/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására, Budapest IX. Kerületi Szabályozási Terve - Nagyvásártelep és környéke (Duna City) területére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

11/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „BKSZ Kft. felügyelőbizottsági tagok visszahívása a társasági szerződés módosításával” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

12/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „A Rév8 Zrt. személyi ügyei (a 2009. évi CXXII. törvény végrehajtása)” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

13/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 2. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Egészségközpont Zrt. működésének felülvizsgálatára” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

14/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 6. napirendként tárgyalja meg a „Tájékoztató a BKV Zrt. fenntartható közös finanszírozásának legfontosabb feltételeiről szóló 2009. december 3. napján elfogadott szándéknyilatkozatról” című tájékoztatót.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

15/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 8. pontként tárgyalja meg „A 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar állomás őrmezői kijárata térségének beruházási minimál programja” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

16/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1/a. Javaslat bizottsági és felügyelőtanácsi tagcserékre.

2. Javaslat a Fővárosi Egészségközpont Zrt. működésének felülvizsgálatára.

3. Javaslat előzetes kötelezettségvállalásra a fővárosi egészségügyi intézmények 2010-2013 évekre vonatkozó önkormányzati biztosi teendőinek ellátása pénzügyi fedezetének biztosításához.

4. Javaslat a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71. szám alatti 72081 helyrajzi számú ingatlan, valamint a Budapest IV. kerület, Jókai utca 1. szám alatti 71814 helyrajzi számú ingatlan 1270/2294 tulajdoni hányadának forgalomképessé minősítésére.

5. A Fővárosi Cigány Önkormányzat felkérése a főpolgármesterhez.

6. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat intézményeinek egyenlő esélyű hozzáférés szempontjai szerinti felmérésére.

7. Javaslat a Budapest Szíve Program I. ütem konzorciumi együttműködési megállapodások módosítására.

8. Tájékoztató a BKV Zrt. fenntartható közös finanszírozásának legfontosabb feltételeiről szóló 2009. december 3. napján elfogadott szándéknyilatkozatról.

9. Budapesti 4-es metróvonal I. szakasz nagyprojekt támogatási szerződésének módosítása az Európai Bizottság döntésére tekintettel.

10. A 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar állomás őrmezői kijárata térségének beruházási minimál programja.

11. Budapest X. kerület, Horog utca 1. (38363/3 hrsz.) ingatlan hasznosítása.

12. EURO-AWK Kft. kérelme a tulajdonában lévő 15 db city-light reklámberendezés közterület-használati díjának mérséklésére vonatkozóan.

13. A stratégiai portfólióállomány „A” alcsoportjába tartozó Hungexpo Zrt. szétválása.

14. A CLUSNET (Városok és Klaszterek) projekt hazai társfinanszírozási támogatási szerződésének megkötése.

15. Budapest Főváros Önkormányzatának csatlakozása az Európai Közúti Biztonsági Chartához.

16. Javaslat a Budapesti Távhőszolgáltatási Zrt. szigetüzemű távhőszolgáltató rendszereit összekötő vezetékrendszer megvalósítására.

17. Javaslat 2007. évi útfelújításokkal kapcsolatos TEUT pályázat fel nem használt forrásrészének lemondására.

18. Javaslat a „3. sz. főforgalmi út menti lakóterületek zaj elleni védelme” című 0011/2005-1/ÖP-1 számú projekt végrehajtási szerződésének módosítására.

19. Javaslat TÁMOP és KMOP oktatási ágazati projektek támogatási szerződéseinek módosítására.

20. Felterjesztési javaslat a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. módosítására.

21. Javaslat a Nyírő Gyula Kórházban történő létszámleépítést engedélyező döntés megerősítésére.

22. Javaslat a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. „v.a.” peres ügyeinek átvállalására.

23. Javaslat a József Attila Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelye pályázati felhívására.

24. Javaslat az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelye pályázati felhívására.

25. Javaslat a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megbízására, a Kft. társasági szerződésének módosítására.

26. Javaslat a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatójának, Novák Jánosnak összeférhetetlenség alóli mentesítésére.

27. Javaslat a 2007. évi drogellenes, drogprevenciós programokra kapott támogatások elszámolásának elfogadására.

28. Közpark létrehozása Pestszentimrén. (az Alacskai úti lakótelep 145201/232-/233-/234-/235 hrsz.-ú beépítetlen területei övezeti besorolásának megváltoztatása.)

29. Javaslat társadalmi szervezetek és alapítvány támogatására a „8209 Műemléki célú bizottsági keret” címből.

30. Javaslat támogatások átutalásának engedélyezésére alapítványok és társadalmi szervezetek részére a „8214 Kulturális esélyegyenlőségi bizottsági keret” terhére.

31. Javaslat egyedi kérelmek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím előirányzata terhére.

32. Budapest IX. kerület, Könyves Kálmán körút-Üllői út-MÁV vasútvonal-Gyáli út által határolt terület FSZKT módosítása.

33. Javaslat a BDK Kft.-re vonatkozó szindikátusi megállapodás módosítására.

34. Javaslat a Studio Metropolitana Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő 2010. évi éves közszolgáltatási szerződésre.

35. Javaslat a Jövőbarát Alapítvány egyedi támogatására.

36. A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

37. Javaslat a helyben központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a helyi központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 46/2009. (IX. 5.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

38. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2010. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló rendelet módosítására.

39. Javaslat a Fővárosi Választási Bizottság, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztására.

40. Javaslat a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ alapító okiratának módosítására.

41. „A Fővárosi Állat- és Növénykert hőellátása termálvízzel” című pályázathoz fenntartói nyilatkozat kiadása, továbbá önrész biztosítása.

42. Tájékoztató az Európai Unió Duna Stratégiájának előkészítéséről és javaslat Budapest-Bécs-Ulm városok által létrehozandó európai területi fejlesztési együttműködés létrehozására.

43. Tájékoztató a Duna Program előkészítéséről és javaslat a Budapesti Duna Stratégia koncepciójára és a kapcsolódó döntésekre.

44. ECAD drogpolitikai szervezet tagságának lemondása.

45. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő főigazgatójának megbízására és munkaszerződésének megkötésére.

46. Javaslat a Budapesti Sporttanács, a Sportági Szakszövetségek Budapesti Szövetsége és a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége elszámolási határidejének módosítására.

47. Javaslat „Európa Zöld Fővárosa” pályázat benyújtására.

48. Javaslat az Európai Unió URBACT II program ROMA-NET című projekt támogatási szerződésének megkötésére.

49. Javaslat „CSALÁDI PÓTLÉK LETÉTI SZÁMLA” megnyitásának engedélyezésére a gyermekotthonokban.

50. Javaslat a Károlyi Sándor Kórház kamatmentes visszatérítendő kölcsön törlesztési határidejének módosítására.

51. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat és a BOM között 2009. december 15-én létrejött pénzeszközátadás-átvételi megállapodás módosítására.

52. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata közötti, a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről szóló megállapodás módosítására.

53. Beszámoló a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága 2009. I. félévi tevékenységéről.

54. Javaslat kedvezményes tanulói vonaljegy bevezetésére.

55. A Zádor Ügyvédi Iroda fellebbezése a „Budapest” név használatának engedélyezése iránti kérelem elutasítása ügyében.

56. Vidámpark.

57. Kossuth téri mélygarázs kivitelezési munkálatai megkezdése.

58/a. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

A napirend 1. pontja: Javaslat bizottsági és felügyelőtanácsi tagcserékre.

Előadók: dr. György István, Tarlós István

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

17/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi dr. Papcsák Ferenc Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság alelnöki tisztéről, illetve bizottsági tagságáról szóló lemondását,

- megerősíti Hutiray Gyula gazdasági bizottsági tagságát, illetve megválasztja a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság tagjának, egyben alelnöké-nek,

- visszahívja dr. Kocsis Mátét a Heim Pál Gyermekkórház felügyelőtanácsából,

- megválasztja Hutiray Gyulát a Heim Pál Gyermekkórház felügyelőtanácsa tagjának,

- megválasztja dr. Kosztolányi Dénest a Jogi Bizottság tagjának, egyben alelnökének,

- megválasztja Szikora Lindát a Kerületi Koordinációs Bizottság tagjának.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 2. pontja: Javaslat a Fővárosi Egészségközpont Zrt. működésének felülvizsgálatára.

Előadó: dr. Pesti Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

18/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az Egészségközpont Zrt.-re vonatkozó 2191/2009. (XII. 17.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

Határidő: revizori vizsgálat befejezése: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

19/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a revizori vizsgálat befejezéséig felfüggeszti a Fővárosi Egészségközpont Zrt. működését.

Határidő: revizori vizsgálat befejezése: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

20/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Egészségközpont Zrt. rendelkezésére álló 434,0 M Ft alaptőkéből a 2010-es évben további kiadásokat ne teljesítsen.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

21/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a 2010-es költségvetési javaslat idevonatkozó fejezetében az alábbiak szerint tervezzen:

az intézményi műszerpark korszerűsítésére 250,0 M Ft

a csődközeli intézmények támogatására legyen felhasználható 338,0 M Ft.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 3/a. pontja: Javaslat előzetes kötelezettségvállalásra a fővárosi egészségügyi intézmények 2010-2013. évekre vonatkozó önkormányzati biztosi teendőinek ellátása pénzügyi fedezetének biztosításához.

Előadó: dr. Havas Szófia

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

22/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 3/b. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő főigazgatójának megbízására és munkaszerződésének megkötésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

23/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 3/c. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a helyben központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a helyi központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 46/2009. (IX. 5.) Főv. Kgy. rendelet módosítására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

24/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi az 1705/2009. (X. 12.) Főv. Kgy. határozatát, mely szerint a Fővárosi Közgyűlés előzetes kötelezettséget vállal a fővárosi egészségügyi intézményeknél 2011. június 30-ig felmerülő önkormányzati biztosi tevékenység szerződéseinek pénzügyi fedezetére évi nettó 64 M Ft + áfa kiadási előirányzatra a 2010-2011. évi költségvetésében, a „7222 Önkormányzati biztossal kapcsolatos kiadások” cím működési kiadások előirányzatán.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

25/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Előzetes kötelezettséget vállal a fővárosi egészségügyi intézményeknél 2010-2013. években felmerülő önkormányzati biztosi tevékenység szerződéseinek pénzügyi fedezetére évi nettó 64 M Ft + áfa kiadási előirányzatra a 2010-2013. évi költségvetésében, a „7222 Önkormányzati biztossal kapcsolatos kiadások” cím működési kiadások előirányzatán.

Határidő: a 2010., 2011., 2012., 2013. évi költségvetés tervezése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 3/b. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő főigazgatójának megbízására és munkaszerződésének megkötésére.

Előadó: dr. Szolnoki Andrea

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

26/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

munkáltatói jogkörében eljárva - mérlegelve a benyújtott pályázatot véleményező Eseti Bizottság írásba foglalt véleményét - úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő főigazgatói állására kiírt pályázati felhívásra jelentkező dr. Bors Katalin pályázatát elfogadja, és 2010. február 15-ei hatállyal megbízza a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő vezetésével.

27/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a pályázatot elnyert dr. Bors Katalinnal 2010. február 15-től határozatlan időre szóló, a 3. sz. mellékletben foglalt munkaszerződést a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő főigazgatói (magasabb vezetői) feladatainak ellátására. A munkavégzés helye: 2026 Visegrád, Gizella-telep. Illetménye havi bruttó 850 000 Ft, (azaz nyolcszázötvenezer forint).

Felhatalmazza a főpolgármestert a csatolt munkaszerződés aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 3/c. pontja: Javaslat a helyben központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a helyi központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 46/2009. (IX. 5.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: dr. Havas Szófia

A Fővárosi Közgyűlés

az előterjesztői kiegészítéssel megalkotja 1/2010. (II. 11.) Főv. Kgy. rendeletét a helyben központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a helyi központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 46/2009. (IX. 5.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, a módosított 2. sz. mellékletnek megfelelően.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

28/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetnek az előterjesztés 4./a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 4./b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 4./c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

29/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórháznak az előterjesztés 5/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát az 5/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának az 5/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

30/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetnek az előterjesztés 6./a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 6./b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 6/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

31/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézetnek az előterjesztés 7/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 7/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 7/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

32/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Központi Stomatológiai Intézetnek az előterjesztés 8/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 8/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Központi Stomatológiai Intézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító okiratának a 8/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

33/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórháznak az előterjesztés 9/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 9/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórház módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 9/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

34/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központnak az előterjesztés 10/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 10/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 10/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

35/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórháznak az előterjesztés 11/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 11/b. számú melléklet szerinti tartalommal. és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 11/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

36/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézetnek az előterjesztés 12/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 12/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 12/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

37/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházainak az előterjesztés 13/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 13/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 13/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

38/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórháznak az előterjesztés 14/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 14/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 14/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

39/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdőnek az előterjesztés 15/a. számú mellékleteként csatolt, jelenleg hatályos alapító okiratát a 15/b. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 15/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 4. pontja: Javaslat a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71. szám alatti 72081 helyrajzi számú ingatlan, valamint a Budapest IV. kerület, Jókai utca 1. szám alatti 71814 helyrajzi számú ingatlan 1270/2294 tulajdoni hányadának forgalomképessé minősítésére.

Előadó: Szalkai István

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

40/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel magához vonja a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 17. § a) pontjában a Gazdasági Bizottságra és az Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottságra átruházott hatáskörét és kivonja a Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet használatából, és forgalomképessé minősíti a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71. szám alatti 72081 helyrajzi számú ingatlant, valamint a Budapest IV. kerület, Jókai utca 1. szám alatti 71814 helyrajzi számú ingatlan 1270/2294 tulajdoni hányadát.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

41/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet alapító okiratát a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (2) bekezdése alapján az előterjesztés 5/b. számú melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat az előterjesztés 5/c. számú melléklete szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: 2010. február 20.

Felelős: dr. Demszky Gábor

42/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71. szám alatti 72081 helyrajzi számú ingatlan, valamint a Budapest IV. kerület, Jókai utca 1. szám alatti 71814 helyrajzi számú ingatlan 1270/2294 tulajdoni hányadának értékesítésére azzal, hogy az értékesítésből befolyó bevétel kizárólag a Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórházzal integrált formában működő, Budapest IV., Görgey Artúr utca 30. szám alatti szakrendelő felújítására fordítható.

Határidő: 2010. december 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

43/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71. szám alatti 72081 helyrajzi számú ingatlan, valamint a Budapest IV. kerület, Jókai utca 1. szám alatti 71814 helyrajzi számú ingatlan 1270/2294 tulajdoni hányadának értékesítésével, továbbá a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 30. szám alatti szakrendelő teljes körű felújításának lebonyolításával az Újpesti Önkormányzatot mint gesztort kívánja megbízni, egyúttal felkéri a főpolgármestert az erre vonatkozó megállapodásnak a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztésére.

Határidő: 2010. február 28.

Felelős: dr. Demszky Gábor

44/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2010. évi költségvetés tervezésekor szerepeltesse a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71. szám alatti 72081 helyrajzi számú ingatlan, valamint a Budapest IV. kerület, Jókai utca 1. szám alatti 71814 helyrajzi számú ingatlan 1270/2294 tulajdoni hányadának eladását a bevételi oldalon, valamint gondoskodjon az értékesítésből befolyó nettó összeg céltartalékba helyezéséről a „Károlyi Sándor Kórház Szakrendelő felújítás” feladatra.

Határidő: 2010. évi költségvetés tervezése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 5. pontja: A Fővárosi Cigány Önkormányzat felkérése a főpolgármesterhez.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

45/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

felkéri az Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottság elnökét, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának törvénye a Szlovák Köztársaság államnyelvéről [Tt 270/1995. számú törvény (1995. november 15.) a 2009. június 30-án elfogadott módosításokkal] című jogszabálynak a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet által a bizottság számára biztosított keretek között történő megvitatását készítse elő, végezze el és a bizottság által kialakított állásfoglalással kapcsolatban a Fővárosi Közgyűlést tájékoztassa.

Határidő: 2010. április 30.

Felelős: Németh Szilárd

A napirend 6. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat intézményeinek egyenlő esélyű hozzáférés szempontjai szerinti felmérésére.

Előadók: dr. Demszky Gábor, John Emese

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

46/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

elviekben egyetért azzal, hogy szükséges a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában álló intézmények épületeinek az egyenlő esélyű hozzáférés szempontjai szerinti felülvizsgálata.

47/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a felülvizsgálat módszerét, ütemezését, megvalósítóját és a szükséges forrásigényt is tartalmazó javaslatot a Fővárosi Települési Esélyegyenlőségi Programmal egyidőben készíttesse el, és terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2010. április 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 7. pontja: Javaslat a Budapest Szíve Program I. ütem konzorciumi együttműködési megállapodások módosítására.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, dr. Steiner Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

48/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi, hogy az SZMSZ 7. számú melléklet, XXIV. Egyéb hatáskörök 25. pontja alapján a főpolgármester aláírta és utólagosan jóváhagyja a Budapest Főváros Önkormányzata és Piarista Nonprofit Kft. közötti konzorciumi együttműködési megállapodás módosítását az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

49/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kft. közötti konzorciumi együttműködési megállapodás módosítását a 2. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 8. pontja: Tájékoztató a BKV Zrt. fenntartható közös finanszírozásának legfontosabb feltételeiről szóló 2009. december 3. napján elfogadott szándéknyilatkozatról.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

50/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Gábor Józsefnek a vita lezárására vonatkozó ügyrendi indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

51/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a BKV finanszírozásáról szóló megállapodások, szerződések kapcsán nem kíván elköteleződni:

- a fővárosi közösségi közlekedés összteljesítményének csökkentésére, járatritkításra

- a közösségi közlekedés viteldíjainak emelésére, és annak mértékére vonatkozóan.

52/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKV finanszírozásáról megkötendő Főváros-Kormány szerződés kapcsán folytasson tárgyalásokat annak érdekében, hogy:

- a szerződés ne jelentsen teljesítménycsökkentési kényszert a tömegközlekedésben

- a szerződés ne jelentsen tarifaemelési kényszert a tömegközlekedésben

- a szerződésben a Kormány vállaljon kötelezettséget arra, hogy a BKV elmaradt beruházásainak, járműparkjának és infrastruktúrájának megújítására ne a működésből történő forráskivonással, hanem az Új Magyarország Fejlesztési Terv közlekedésfejlesztési célú forrásainak átcsoportosításával nyíljon mód (elsősorban kötöttpályás járműpark cseréje és infrastruktúra megújítására vonatkozóan).

53/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKV finanszírozásáról megkötendő Főváros - Kormány szerződést csak a fenti elvek teljesülése esetén terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

54/2010. (I .28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Katona Kálmán és Hock Zoltán módosító indítványát, mely szerint: „A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy terjessze a Közgyűlés elé a fővárosi közösségi közlekedés átalakításának koncepcióját, amely biztosítja a hatékonyság növekedését és a finanszírozhatóságot.

Határidő: 2010. május 10.

Felelős: dr. Demszky Gábor”.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

55/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy ebédszünet utáni harmadik pontként tárgyalja meg a „Javaslat kedvezményes tanulói vonaljegy bevezetésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

56/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 14. pontként tárgyalja meg a „Vidámpark” című előterjesztést.

A napirend 9. pontja: Budapesti 4-es metróvonal I. szakasz nagyprojekt támogatási szerződésének módosítása az Európai Bizottság döntésére tekintettel.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

57/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az Európai Unió Kohéziós Alapjából és az Operatív Program hazai központi költségvetési előirányzatából származó támogatásának a Budapesti 4. sz. metróvonal I. szakasz és kapcsolódó felszíni beruházásai megvalósításának finanszírozására való felhasználásáról szóló támogatási szerződés - előterjesztő által kiegészített - 1. sz. módosítását, és felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 4. sz. melléklet szerinti szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 10. pontja: A 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar állomás őrmezői kijárata térségének beruházási minimál programja.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

58/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Ughy Attilának az előterjesztés napirendről történő levételére irányuló ügyrendi indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

59/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a 4-es metró Kelenföldi pályaudvar állomás őrmezői kijárata térségének kapcsolódó felszínrendezése során az 1. sz. mellékletben szereplő „E” változat szerinti „minimál program” valósuljon meg.

A napirend 11. pontja: Javaslat kedvezményes tanulói vonaljegy bevezetésére.

Előadó: Kucsák László

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

60/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Demszky Gábornak az előterjesztés tárgyalásának elnapolására irányuló ügyrendi indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

61/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Javaslat a kedvezményes tanulói vonaljegy bevezetésére” című előterjesztésben szereplő indítványok költségére és forrására vonatkozóan készüljön vizsgálat, melynek eredményét a főpolgármester terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Kormány-Főváros szerződés előterjesztése

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

62/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. György Istvánnak a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság hatósági árformába tartozó viteldíjainak legmagasabb hatósági árként való megállapításáról és azok alkalmazási feltételeiről szóló 80/2009. (.....) Főv. Kgy. rendelet módosítására vonatkozó javaslatát.

A napirend 12. pontja: Bp. X. ker., Horog u. 1. sz. 38363/3 hrsz.-ú ingatlan hasznosítása.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

63/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 16. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva a Bp. X. ker., Horog u. 1. sz. 38363/3 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatban úgy dönt, hogy az ingatlan 583 m2 térmértékű részét, a rajta fekvő összesen 145 m2 területű felépítménnyel együtt a Delta Future Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. részére, határozatlan időre bérbe adja. A bérleti díjat havi 87 000 Ft + áfa összegben határozza meg, mely összeg a KSH által hivatalosan közzétett fogyasztói árindex mértékének megfelelően évente korrigálandó, leghamarabb 2011. január 1-jétől.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

64/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti az előterjesztés 8. számú mellékletét képező, a 2008. december 17-én létrejött bérleti szerződést módosító szerződésmódosítást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 13. pontja: Az EURO-AWK Kft. kérelme a tulajdonában lévő 15 db city-light reklámberendezés közterület-használati díjának mérséklésére vonatkozóan.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

65/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

elutasítja az EURO-AWK Kft. 6. sz. melléklet szerinti díjkedvezményre vonatkozó kérelmét, így a Fővárosi Önkormányzat fenntartja a társasággal szemben fennálló teljes követelését, és felkéri a főpolgármestert az 1693-1694/2007. (X. 25.) Főv. Kgy. határozatainak végrehajtására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 14. pontja: Vidámpark.

Előadó: dr. Bőhm András

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

66/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Demszky Gábornak a vita lezárására vonatkozó ügyrendi indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

67/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a napirend tárgyalását a 2010.februári ülésére elnapolja azzal, hogy a témát komplexen kívánja megvizsgálni.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

68/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Vidámpark” című napirend vitáját újból megnyitja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

69/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a napirend vitáját elnapolja a Hock Zoltán indítványáról történő szavazást követően.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

70/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

egyetért a főpolgármester revizori vizsgálatra vonatkozó bejelentésével.

71/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Ideiglenesen elvonja a Gazdasági Bizottság és a Kulturális Bizottság hatáskörét a Vidámpark Zrt.-vel kapcsolatban, egyben átruházza a főpolgármesterre azzal, hogy a főpolgármester saját hatáskörében intézkedjen a Vidámpark Zrt. halaszthatatlan kifizetésének biztosítására, a Közgyűlés utólagos tájékoztatásával.

72/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy 2010. február 28-ig tájékoztassa a Fővárosi Közgyűlést a vizsgálat eredményéről, és tegyen javaslatot a cég működési feltételeinek a biztosítására.

Határidő: 2010. február 28.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 15. pontja: A stratégiai portfólióállomány A alcsoportjába tartozó Hungexpo Zrt. szétválása.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

73/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy fenntartja a Hungexpo Zrt. Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló - 1000 Ft névértékűről 32 Ft névértékűre csökkent 1 darab törzsrészvénynek megfelelő - részesedésének stratégiai besorolását, figyelemmel arra, hogy nevezett társaságot 2009. november 30-i fordulónappal egy kiválási és beolvadási tranzakció érintette.

Határidő: 2010. február 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

74/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzatának - Hungexpo Zrt.-t érintő 2009. november 30-i fordulónappal végrehajtott kiválási és beolvadási tranzakció következtében - a Foncière Polygone Hungária Kft.-ben keletkező 100 000 Ft törzsbetét névértékű, a törzstőke 0,003292%-át kitevő üzletrészét a BFVK Zrt. kezelésében lévő stratégiai portfólióállomány A. alcsoportjába sorolja be.

Határidő: 2010. február 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

75/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi, hogy a Hungexpo Zrt.-ben és a Foncière Polygone Hungária Kft.-ben lévő fővárosi önkormányzati részesedések a portfólió-nyilvántartásban a besorolási döntésnek megfelelően kerülnek feltüntetésre az előterjesztés 4. sz. mellékletében lévő kimutatás szerint.

Határidő: 2010. február 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 16. pontja: A CLUSNET (Városok és Klaszterek) projekt hazai társfinanszírozási támogatási szerződésének megkötése.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

76/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a CLUSNET (Városok és Klaszterek) elnevezésű INTERREG IVC programra vonatkozó hazai társfinanszírozási támogatási szerződést, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: 2010. február 20.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 17. pontja: Budapest Főváros Önkormányzatának csatlakozása az Európai Közúti Biztonsági Chartához.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

77/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata csatlakozik az Európai Közúti Biztonsági Chartához, és ennek keretében az alábbi konkrét vállalásokat teszi az elkövetkező 3 évre:

A közlekedési infrastruktúrára vonatkozóan:

A) Baleseti adatok rendszeres elemzése, minden évben a legbalesetveszélyesebb és korábban még nem vizsgált 20 helyszín forgalomtechnikai felülvizsgálata, balesetveszélyes útvonalak jelzéseinek felülvizsgálata;

B) A gyalogosok biztonsága érdekében 30 új gyalogátkelőhely kijelölése, 30 meglévő gyalogátkelőhely forgalomtechnikai jelzéseinek bővítése (fényvisszaverő prizmák, lassító harántcsíkok, emelt fényvisszaverő képességű jelzőtáblák) a jobb láthatóság érdekében;

C) A közösségi közlekedés részarányának növelése annak vonzóbbá, gyorsabbá tételével nemcsak környezetvédelmi, hanem közlekedésbiztonsági szempontból is fontos, hiszen egy tömegközlekedési eszközön megtett utazás lényegesen kisebb baleseti kockázatot jelent, mint egy gépkocsival megtett utazás. Ennek érdekében 6 km új autóbuszsávot létesítünk a forgalmi torlódásos szakaszokon;

D) A kerékpárosok biztonsága érdekében 40 km új kerékpáros infrastruktúra (kerékpárút, kerékpársáv) létesítése.

A közúti közlekedésben részt vevők viselkedésére vonatkozóan:

E) Évente közlekedési nap kijelölésével verseny szervezése, amelyen a KRESZ-ismereteken túl a fegyelmezett közlekedési viselkedési kultúra is hangsúlyt kap. Statisztikai adatok, konkrét balesetelemzések tréningszerű ismertetése a tanulókkal. Célcsoport: tanulók/diákok (11-12. évfolyamon 8 osztály, kb. 240 fő, a 13-14-15. évfolyamon 8 osztály, 240 fő érintett)

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

78/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az Európai Közúti Biztonsági Chartához csatlakozás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 18. pontja: Javaslat a Budapesti Távhőszolgáltatási Zrt. szigetüzemű távhőszolgáltató rendszereit összekötő vezetékrendszer megvalósítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

79/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. szigetüzemű távhőszolgáltató rendszereit összekötő vezetékrendszer megvalósítására szóló javaslattal egyetért azzal, hogy a beruházás nem jelent a Fővárosi Önkormányzat részéről kötelezettségvállalást, nem eredményezi a fővárosi önkormányzati többletforrás igénybevételét.

80/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri és felhatalmazza a főpolgármestert a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. szigetüzemű távhőszolgáltató rendszereit összekötő vezetékrendszer létesítéséhez szükséges közműegyeztetések koordinálására, a Főpolgármesteri Hivatal illetékes ügyosztályainak képviseletéből álló koordinációs bizottság létrehozására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

81/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztés miatt a távhő fogyasztói árának alapdíja nem nőhet.

82/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. szigetszerűen távhőszolgáltató rendszereit összekötő vezeték-rendszer megvalósítására szóló javaslatot egy hosszú távú stratégiai koncepció terv második részének tekinti, és koncepcióként támogatja azt. A kiviteli tervek elkészítése és a közműegyeztetéseken túl a megvalósítás finanszírozás (hitel) megkezdésével, megszerzésével - beleértve az ilyen célú pályázatok kiírását - kapcsolatban előzetesen ki kell kérni a tulajdonos hozzájárulását.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 19. pontja: 2007. évi útfelújításokhoz TEUT pályázaton megítélt támogatás maradványértékeiről történő lemondás.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

83/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy lemond az 1. számú mellékletben felsorolt, 2007. évi TEUT támogatási szerződéseken mutatkozó, összesen 3 180 574 Ft maradvány-összegről.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 20. pontja: Javaslat a 3. sz. főforgalmi út melletti lakóterület zaj elleni védelme c. 0011/2005-1/ÖP-1 sz. projekt végrehajtási szerződésének módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

84/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a „3. sz. főforgalmi út melletti lakóterület zaj elleni védelme” c. 0011/2005-1/ÖP-1 sz. projekt végrehajtási szerződésének 2. sz. módosítását az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 21. pontja: Javaslat TÁMOP és KMOP oktatási ágazati projektek támogatási szerződéseinek módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

85/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal az ESZA Nonprofit Kft.-vel a Szily TISZK TÁMOP-2.2.3.-07/1-2F-2008-0011 azonosítószámú projektre, és felhatalmazza a főpolgármestert a 3. számú szerződésmódosítás aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

86/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal az ESZA Nonprofit Kft.-vel a Szily TISZK KMOP-4.1.1/A-2008-0003 azonosítószámú projektre, és felhatalmazza a főpolgármestert a 2. számú szerződésmódosítás aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

87/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását a 3. sz. melléklet szerinti tartalommal az ESZA Nonprofit Kft.-vel a Humán TISZK TÁMOP-2.2.3.-07/1-2F-2008-0008 azonosítószámú projektre, és felhatalmazza a főpolgármestert az 1. számú szerződésmódosítás aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

88/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását a 4. sz. melléklet szerinti tartalommal az ESZA Nonprofit Kft.-vel a Szily TISZK TÁMOP-2.2.3.-07/1-2F-2008-0011 azonosítószámú projektre, és felhatalmazza a főpolgármestert a 2. számú szerződésmódosítás aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

89/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását az 5. sz. melléklet szerinti tartalommal az ESZA Nonprofit Kft.-vel az Építőipari TISZK KMOP-4.1.1/A-2008-0004 azonosítószámú projektre, és felhatalmazza a főpolgármestert a 2. számú szerződésmódosítás aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 22. pontja: Felterjesztési javaslat a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. módosítására.

Előadók: dr. Demszky Gábor, John Emese

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

90/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 101. § (1) bekezdésének c) pontjában foglalt felterjesztési jogával élve kezdeményezi az Oktatási és Kulturális Miniszternél a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 65. § (2) bekezdésének módosítását az előterjesztésben foglaltak szerint.

Határidő: 2010. január 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

91/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza és felkéri a főpolgármestert, hogy az 1. számú melléklet szerinti felterjesztést írja alá, és az oktatási és kulturális miniszternek küldje meg.

Határidő: 2010. január 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 23. pontja: Javaslat a Nyírő Gyula Kórházban történő létszámleépítést engedélyező döntés megerősítésére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

92/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

az 1172/2009. (VI. 25.) Főv. Kgy. határozatot megerősítve és kiegészítve úgy dönt, hogy a létszámcsökkentési pályázat kiírásának megfelelően, hivatkozva az 5/2009. (II. 20.) ÖM rendelet 3. § (1) bekezdés f) pontjára az alábbiakról nyilatkozik:

A Fővárosi Önkormányzat a 2009. évi létszámcsökkentéseinek tekintetében az „1112 Nyírő Gyula Kórház”-ra vonatkozóan - az intézmény létszámhelyzetét és az intézmények közötti tervezhető létszám- és álláshely-átcsoportosítás lehetőségét felülvizsgálta, és megállapította, hogy az álláshely- átcsoportosításra nincs lehetőség, ezért szükséges a megszüntetésük. A munkaviszony-megszüntetésekre ezt követően kerül sor.

Ennek megfelelően a gépjárműpark 2009. évben bekövetkezett átalakítása miatt, valamint a 2007. évben a struktúraváltásból fakadó Meddőségi Centrum megszűnése miatt 2010. május 1-jei hatállyal 2 álláshelyet véglegesen megszüntet.



Címkód

Intézmény megnevezése
Létszámkeret
2009. évi eredeti előirányzat
(fő)
2009.
november 30-án
érvényes létszámkeret
(fő)

2010. 05. 01-vel
megszűnő létszám
(fő)

Álláshelyek
megszüntetése utáni létszámkeret (fő)
1112 Nyírő Gyula Kórház 766 764 -2 762
Összesen: 766 764 -2 762

Határidő: 2010. május 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 24. pontja: Javaslat a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. „v.a.” peres ügyeinek átvállalására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

93/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. „v.a.” jogutód nélküli megszűnése miatti végelszámolási eljárás mielőbbi befejezése érdekében a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. „v.a.” társasággal szemben támasztott és peresített követelések vonatkozásában a Fővárosi Önkormányzat a perek alapjául szolgáló jogviszonyokban, külön megállapodás - amely nem jelentheti a Kht.-val szembeni követelések jogosságának elismerését - szerint jogutódként lépjen a Kht. helyébe, és jogutódként jelentse be perbelépését. Felkéri a főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 25. pontja: Javaslat a József Attila Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshely pályázati felhívására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

94/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján - a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva - a József Attila Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére pályázatot ír ki a melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 20 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

95/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (3) bekezdése alapján kezdeményezze a József Attila Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére a pályázat megjelentetését az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 20 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 26. pontja: Javaslat az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelye pályázati felhívására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

96/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján - a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva - az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére pályázatot ír ki az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 20 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

97/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (3) bekezdése alapján kezdeményezze az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére a pályázat megjelentetését az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 20 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 27. pontja: Javaslat a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megbízására, a Kft. társasági szerződésének módosítására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

98/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Fővárosi Önkormányzat 51%-os tulajdonában álló Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. taggyűlésén a Főváros mint tulajdonos képviseletében eljáró Gy. Németh Erzsébet (lakik: 1173 Budapest, Marabu u. 5.) kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával az alábbiakat képviselje:

„1. A Fővárosi Közgyűlés a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. ügyvezetőjének javasolja megbízni Verebes Istvánt (sz.: Budapest, 1948 július 4., a. n.: Szántó Klára, lakóhelye: 8900 Zalaegerszeg, Bazitai út 42.) 2010. február 1. napjától 2014. december 31-ig terjedő időtartamra. Személyi alapbérét bruttó 470 000 Ft/hó, teljesítménybérét (prémiumát) az éves személyi alapbére 100%-ában javasolja megállapítani.

Határidő: a taggyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

99/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontja alapján javasolja megkötni Verebes István ügyvezető munkaszerződését a 4. sz. melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: a taggyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

100/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontja alapján javasolja a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének 5. sz. melléklet szerinti módosítását és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződés elfogadását - az ügyvezető megbízása átvezetése céljából - a 6. sz. melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: a taggyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 29. pontja: Javaslat a 2007. évi drogellenes, drogprevenciós programokra közszolgáltatási szerződéssel kapott támogatások elszámolásának elfogadására.

Előadó: dr. Szolnoki Andrea

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

102/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a jelen előterjesztésben meghatározott Szervezetek 2007. évi „8428 Fővárosi Drogellenes Program” címkód előirányzatból nyújtott támogatások elszámolását.

1131/2007. (VI. 28.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatott szervezetek és szakmai programok:
Szervezet megnevezése Szakmai program megnevezése Összeg
ezer Ft-ban
Jövőbarát Alapítvány „Éjféli asztalitenisz sportbajnokság” 2 000
Caritas Hungarica „Szenvedélybetegek korai kezelésbe vétele” 988
Megálló Csoport „Nappali rehabilitáció, közösségi és foglalkoztatási program” 1 185
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány „Szenvedélybetegek alacsony küszöbű ellátása” 1 383
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány „Utcai szociális munka Budapest területén” 1 383
Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány „Jogsegélyszolgálat működtetése” 988
Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány „Utcai megkereső tevékenység” 1 284
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány „Magas küszöbű absztinencia-megtartó programok” 1 975
Drog Stop Budapest Egyesület „24 órás telefonos segélyszolgálat műkötetése” 2 500
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet „Ártalomcsökkentő program” 2 469
Drogprevenciós Alapítvány „Drogbusz mobil prevenciós szolgálat” 2 500
Drogprevenciós Alapítvány „Dzsumbuj program” 2 112
Drogprevenciós Alapítvány „Civil AIDS-megelőző Tűcsere program folytatása” 988
Sziget Droginformációs Alapítvány „Életvezetési Központ egészségfejlesztő program” 1 284
1132/2007. (VI. 28.) és 2110/2007. (XII. 20.). Főv. Kgy. határozat alapján támogatott intézmény és szakmai program:
Főv. Önk. Nyírő Gy. Kórház Drogambulancia és Prevenciós Központ „Methadon program folytatása” 2 223,799

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 30. pontja: Közpark létrehozása Pestszentimrén (az Alacskai úti lakótelep 145201/232-/233-/234-/235 hrsz.-ú beépítetlen területei övezeti besorolásának megváltoztatása.)

Előadó: Szaniszló Sándor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

103/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság módosító indítványát, mely szerint: „A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy felkéri a főpolgármestert: gondoskodjék arról, hogy a „Közpark létrehozása Pestszentimrén (az Alacskai úti lakótelep 145201/232-/233-/234-/235 helyrajzi számú beépítetlen területeinek övezeti besorolásának megváltoztatása)” című előterjesztésben szereplő beépítetlen területek övezeti besorolásának megváltoztatására vonatkozó előterjesztés szakmai szempontok alapján kerüljön előkészítésre, és az erről szóló közgyűlési előterjesztést legkésőbb a Fővárosi Közgyűlés 2010. márciusi rendes ülésén tárgyalja meg.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

104/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

hozzájárulását adja az Alacskai úti lakótelepen lévő 145201/232-/233-/234-/235 hrsz.-ú ingatlanok L7-XVIII/LP-2 övezeti besorolásának L7-XVIII/Z övezeti besorolásra történő változtatására, annak érdekében, hogy a fenti területen közpark kerülhessen kialakításra.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 31. pontja: Javaslat társadalmi szervezetek és alapítvány támogatására a „8209 Műemléki célú bizottsági keret” címből.

Előadó: Ughy Attila

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

105/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a „8209 Műemléki célú bizottsági keret” cím 2009. évi előirányzatának terhére támogatás átutalását engedélyezi az alábbi társadalmi szervezetek és alapítvány részére, a megjelölt összegben.

Támogatott Támogatás célja Támogatás összege
40. sorszámú pályázat
Bp. VI. kerület, Dózsa György út 86.
Magyar Gyógyszerészi Kamara Ólomüvegablak restaurálása 800 000 Ft
43. sorszámú pályázat
Bp. VI. kerület, Vasvári Pál utca 5.
Chábád Lubávits Zsidó
Nevelési Alapítvány udvarburkolat-rekonstrukció 800 000 Ft
49. sorszámú pályázat
Bp. VII. kerület, Kertész utca 36.
Fészek Művészklub Kellér terem felújítása 500 000 Ft
Összesen: 2 100 000 Ft

Határidő: 2010. február 28.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 32. pontja: Javaslat támogatások átutalásának engedélyezésére alapítványok és társadalmi szervezetek részére a „8214 Kulturális esélyegyenlőségi célú bizottsági keret” terhére.

Előadó: dr. Bőhm András

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

106/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

engedélyezi a Kulturális Bizottság 321/2009. (XI. 19.) sz. határozata alapján a „8214 Kulturális esélyegyenlőségi célú bizottsági keret” cím 2009. évi kerete terhére összesen 17 200 E Ft összegben az alábbi alapítványok és társadalmi szervezetek támogatásának átutalását:

Számlatulajdonos pályázó a „9214 Kulturális esélyegyenlőségi célú
bizottsági keretből”

Cél
Főv. Kgy. által megítélt
támogatás
(E Ft)
Amadé Zenei Alapítvány Az Alapítvány koncertjei a Derűs Alkonyat Nyugdíjas Egyesületben 50
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Karácsonyi ünnepség mozgássérült gyermekeknek és egyedülállóknak 100
Kossuth Társaság Egyesület A Kossuth Társaság a peremkerület gyerekeiért, ifjúságáért, nyugdíjasaiért 150
Addetur Alapítványi Gimnázium (Alapítvány) Fejlesztőpedagógusi tevékenységi kör létrehozása 200
Fórumház Egyesület Fórumház Egyesület a kultúráért, az esélyegyenlőségért 250
DélUtán Alapítvány Idősek ingyenes számítógépes oktatása 250
A Zene Mindenkié Egyesület Fogyatékosok világnapja - önfeledten, integráltan 300
Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány Mozgás és táncterápia a Reménysugár Habilitációs Intézetben 300
Tevékeny Szeretet Alapítvány Idősek, gyermekek együtt 300
Pool’N’Roll Se/Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes Kapunyitás - Kulturális Esélyegyenlőségi Találkozó és Workshop 300
Fény Alapítvány Mutasd meg magad 300
Beállítások Színtársulat Egyesület Alternatív mozgásművészet a hátrányos helyzetűek integrációjáért 300
Magyar Művészetterápiás Társaság Alkotó játszóház kicsiknek és nagyoknak 300
Vakok és Gyengén látók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete Tapintható lehetőség - Braille felolvasóest és Braille-oktatás támogatása 300
Északi Támpont Egyesület Fűnyíró internetes portál 350
Harmónia Háza Hagyományőrző és Természetvédő Egyesület Egy év a tanyán 350
Siketvakok Országos Egyesülete Szemfülesnek áll a világ 395
Lélek-Hang Egyesület Skizofréniában szenvedő betegek részére kulturális szolgáltatások biztosítása 400
Aquincum Baráti Kör Egyesület Tapintható régészet 400
Óbuda Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány Zeneterápia és Iskolakórus 400
Ág Alapítvány Hallássérült klub és Internetszoba működtetése 400
Új Világ Egyesület Hídépítés - a kisebbségi és többségi kultúra között 400
Humano Modo Alapítvány Középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek és fiatalok integrált, szabadidős, kulturális programjainak lebonyolítása 400
Hendikep Alapítvány Tavaszi Zeneünnep 2010 400
Távol az Otthontól Alapítvány Kóstold meg a Világot - Multikulturális Fesztivál 400
Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság „Cigányként teret nyerni, s adni mindenkinek!” 400
Informatika a Látássérültekért Alapítvány A Vakság című film narrációval való ellátása látássérültek számára 455
Roma Rendőrök Országos Egyesülete 5 nap kultúra hátrányos helyzetű fiataloknak és évadzáró karácsonyi est szervezése 500
Baltazár Színház Alapítvány A kulturális integráció elősegítése a Baltazár Színház előadásain keresztül. 500
Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete Fehér bottal Budapesten 500
Soteria Alapítvány Dialógus Nyitott Kulturális Klubház - találkozó és kulturális programsorozat az RS9 Színházban 500
Regős Bendegúz Alapítvány Diákok Javára A kulturális roma integráció elősegítése a fővárosban élő gyermekek életében 500
Nyitott Képzések Egyesület Sonnenschein-ház: Nyitott ház 500
Bliss Alapítvány Egy-mással jobb 500
Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete (Egyesület) Integrált kulturális és művészeti fejlesztő programok 500
Utca-Szak Kulturális Egyesület Utca-Szak Egyesület esélyegyenlőségi színházi előadásai 500
Pro Minor Egyesület a Gyermekekért Zenefonat - élőzenés fejlesztőprogram hallássérült gyermekeknek 550
Gyermekszínházak Háza Alapítvány Tükröződések a színház, zene és a képzőművészet által 600
Ability Park a Fogyatékos Személyek Társadalmi Beilleszkedéséért Közhasznú Egyesület Integrált kulturális élményszerzés - hátrányos helyzetű tanulók fogadása és családi napok az Ability Parkban 1 000
Kézenfogva Alapítvány Öt éves a Fogadd el, fogadj el - közvélemény-
formáló rendezvénysorozat
1 000
Nem Adom Fel Alapítvány Jobb velünk a világ! 2009 1 000
ÖSSZESEN: 17 200

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 33. pontja: Javaslat egyedi kérelmek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím előirányzata terhére.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

107/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „8413 Sportcélú támogatás” cím kiadási, - azon belül működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre -, 2009. évi előirányzat maradványa terhére az „1502 Városligeti Műjégpálya” cím támogatására és működési kiadására (ezen belül dologi kiadásra) 3055 E Ft-ot biztosít, és kötelezettséget vállal arra, hogy a 2009. évi pénzmaradvány jóváhagyásával egyidejűleg az előirányzatot biztosítja.

Határidő: előirányzat rendezése a pénzmaradvány jóváhagyásával egyidejűleg

Felelős: dr. Demszky Gábor

108/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

A „8413 Sportcélú támogatás” cím kiadási, (működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre) 2009. évi előirányzat-maradvány terhére az alábbi szervezeteket támogatja:

Sorsz. Megnevezés Támogatott cél Támogatás összege
(E Ft-ban)
1. Budapesti Műugró Szövetség A 2009. november 27-29. között megrendezésre került Három Város Versenye műugrórendezvény kiadásaira. 100
2. Budapesti Vízilabda Szövetség Az október 20-án a Siketlimpián aranyérmet szerzett vízilabda-válogatott részére rendezett állófogadás kiadásaira. 100
3. FTC Kajak-Kenu Utánpótlás-nevelés Közhasznú Nonprofit Kft. A kialakításra kerülő telephely karbantartási feladataira, sporteszközök beszerzésére és versenyeken való részvétel kiadásainak támogatására. 250
4. Fővárosi Önkormányzat Béke Gyermekotthona Az Asztalitenisz Vándorkupa versenysorozat kiadásaira, valamint sportszerek vásárlására. 250
Összesen: 700

109/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a 2009. évi pénzmaradvány jóváhagyásával egyidejűleg az előirányzatot biztosítja.

Jóváhagyja, megköti az 1. sz. mellékletben szereplő minta szerinti támogatási szerződéseket és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Határidő: előirányzat rendezése a pénzmaradvány jóváhagyásával egyidejűleg szerződés megkötésére, a közgyűlési döntést követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

110/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert intézkedjen a határozatokban szereplő támogatási összegek átutalásáról.

Határidő: az átmeneti finanszírozási rendelet hatálybalépését követően

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 34. pontja: Budapest IX. kerület, Könyves Kálmán körút-Üllői út-MÁV vasútvonal-Gyáli út által határolt terület FSZKT módosítása.

Előadó: Bánsághi Tamás

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

111/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a IX. kerület Könyves Kálmán körút-Üllői út-Máv vasútvonal-Gyáli út által határolt területre vonatkozó FSZKT módosítási javaslatát, mely szerint K-HT (honvédségi célzott terület-felhasználási módú terület) besorolás I-re (intézményi) módosuljon, támogatja.

112/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy Budapest Településszerkezeti Tervében 1. pontban megjelölt területen belül elhelyezkedő Honvédségi Terület (HT) megjelölése központi vegyes (Vk) terület-felhasználásúra módosuljon.

113/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az ehhez szükséges eljárást indítsa el.

Határidő: 2010. január 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 35. pontja: Javaslat a BDK Kft.-re vonatkozó szindikátusi megállapodás módosítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

114/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az előterjesztés mellékleteként csatolt, a BDK Kft.-re vonatkozó szindikátusi megállapodás 2. sz. módosítását a Budapesti Elektromos Művek Nyrt.-vel, és felkéri a főpolgármestert a 2. sz. módosítás, illetve egységes szerkezetbe foglalt szindikátusi megállapodás aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

115/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

A Gazdasági Bizottság, illetve a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés b) pontja szerinti hatáskörét magához vonva, a BDK Kft. soron következő taggyűlésén eljáró személy - a főpolgármester vagy az általa meghatalmazott személy - „igen” szavazatával támogassa a BDK Kft. társasági szerződése előterjesztés melléklete szerinti módosításának elfogadását, és felhatalmazza a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás - taggyűlési elfogadást követő - aláírására.

Határidő: BDK Kft. soron következő taggyűlése

Felelős: dr. Demszky Gábor

116/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a 2235/2009. (XII. 17.) Főv. Kgy. határozatát - figyelemmel a 2197/2009. (XII. 17.) Főv. Kgy. határozatára - azzal, hogy a BDK Kft.-vel korábban kötött egyedi közüzemi szerződés és kiegészítő megállapodás 2010. március 31. napjáig - a közszolgáltatási keretszerződés hatálybalépéséig - hatályban marad. A BDK Kft. közszolgáltatási tevékenységének díjazása a keretszerződés hatálybalépéséig az átmeneti finanszírozás keretei között történik, a pénzügyi elszámolásra a 2010. évi éves közszolgáltatási szerződés keretében kerül sor. Erre tekintettel jóváhagyja, megköti - az előterjesztő által kiegészített - a kiegészítő megállapodás módosításáról szóló szerződést a 6. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a kiegészítő megállapodás módosításáról szóló szerződés aláírására.

Határidő: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 36. pontja: Javaslat a Studio Metropolitana Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő 2010. évi, éves közszolgáltatási szerződésre.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

117/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és utolsó pontként tárgyalja meg a „Kerékpársáv kialakítása a Bp. IV. kerület, Külső Szilágyi úton” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

118/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Studio Metropolitana Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Fővárosi Önkormányzat közötti, 2010. évi éves közszolgáltatási szerződést a melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 37. pontja: Javaslat a Jövőbarát Alapítvány egyedi támogatására.

Előadó: dr. Szolnoki Andrea

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

119/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a hivatali „7101” címkódon belül 19 törzsszámon - egészségügyi prevenciós és egyéb ágazati szakmai előirányzatok - 2009. évben tervezett 200 000 E Ft előirányzat-maradványa terhére a Jövőbarát Alapítvány Éjféli Sportbajnokság és KRÉM programjai végrehajtásához 2 100 E Ft-ot biztosít, és kötelezettséget vállal arra, hogy a 2009. évi pénzmaradvány jóváhagyásával egyidőben biztosítja az előirányzatot. Felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen az utalásról.

Határidő: utalásra az átmeneti rendelet hatálybalépé-sét követően

Felelős: dr. Demszky Gábor

120/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a 2. számú mellékletben foglalt támogatási szerződést, és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 38. pontja: A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

121/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Ughy Attila módosító indítványát, mely szerint:

„Eredeti:

„69. § (1) A kiemelt fejlesztésű közterületek rendeltetésétől eltérő használata kérdésében a 68. § (1) bekezdésében meghatározott jogosulti kör tekintetében

a) 10 évet elérő vagy meghaladó időtartam esetén a Fővárosi Közgyűlés dönt,

b) 10 évet el nem érő időtartam esetén a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága dönt.

Módosított:

„69. § (1) A kiemelt fejlesztésű közterületek rendeltetéstől eltérő használata kérdésében a 68. § (1) bekezdésében meghatározott jogosulti kör tekintetében

a) 10 évet elérő vagy meghaladó időtartam esetén a Fővárosi Közgyűlés dönt,

b) 10 évet el nem érő időtartam esetén a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága dönt a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság előzetes egyetértésével.”

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 2/2010. (II. 11.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

A napirend 39. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2010. évi átmeneti finanszírozásról és költségvetési gazdálkodásról szóló rendelet módosítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

A Fővárosi Közgyűlés

az előterjesztői kiegészítéssel megalkotja 3/2010. (II. 11.) Főv. Kgy. rendeletét a 2010. évi átmeneti finanszírozás és költségvetési gazdálkodás módosításáról a melléklet szerinti tartalommal.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

122/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről a költségvetési intézményeket tájékoztassa.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

123/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Vidámpark Zrt.-nél fennálló likviditási gondokból eredő rendkívüli helyzet megoldása érdekében legfeljebb bruttó 20 millió forintot bér- és költségei fedezetére használhasson fel. Erre vonatkozóan a 2009. évi pénzmaradvány nyújt fedezetet. Kötelezettséget vállal arra, hogy a 2009. évi pénzmaradvány jóváhagyásával egyidejűleg az előirányzatot biztosítja.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 41. pontja: Javaslat a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ alapító okiratának módosítására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

128/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ (székhely: 1097 Budapest, Gyáli út 33-35.) alapító okiratát a 2. számú melléklet szerinti tartalommal módosítja, és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás és a 3. számú melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: döntés napja

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 42. pontja: „A Fővárosi Állat- és Növénykert hőellátása termálvízzel” című pályázathoz fenntartói nyilatkozat kiadása, továbbá önrész biztosítása.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

129/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

felhatalmazza a főpolgármestert a Közép-magyarországi Operatív Program KMOP-2009-3.3.3. „Megújuló energiahordozó felhasználás növelés” konstrukcióban benyújtott „A Fővárosi Állat- és Növénykert hőellátása termálvízzel” című pályázathoz fenntartói nyilatkozat kiadására a 3. sz. melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

130/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a „Fővárosi Állat- és Növénykert hőellátása termálvízzel” címmel KMOP-2009-3.3.3. „Megújuló energiahordozó- felhasználás növelés” konstrukcióba benyújtandó pályázatához - annak kedvező elbírálása esetén - 118 577 E Ft-ot biztosít pályázati önerő címén, oly módon, hogy 39 000 E Ft-ot a 2010. évi, 79 577 E Ft-ot a 2011. évi Fővárosi Önkormányzat költségveté-sének terhére a szerkezet-átalakítási céltartalékból biztosít. Továbbá felkéri a főpolgármestert az önrész rendelkezésre állást igazoló dokumentum 4. számú melléklet szerinti aláírására.

Határidő: a pályázat kedvező elbírálását követő első költségvetési rendelet módosítása

Felelős: dr. Demszky Gábor

131/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

A pályázat kedvező elbírálása esetén a költségvetési rendeletet módosítja, és az önerőt a szerkezetátalakítási céltartalékból biztosítja.

Határidő: pályázat elbírálásáról szóló döntést követően

Felelős: dr. Demszky Gábor

132/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a megtérülési számítások alapján a biztosított összeget a Fővárosi Állat- és Növénykert a beruházás teljes megtérülési idejének végéig köteles visszafizetni a Fővárosi Önkormányzat költségvetésébe oly módon, hogy a visszafizetést saját önrészének megtérülése utáni évben kezdi meg, azaz a visszafizetés kezdő éve 2014., záró éve 2026, a 2014-2026. közötti időszakban az évente visszafizetésre kerülő összeg 9 121 339 Ft. Továbbá felkéri a főpolgármestert, hogy készítse elő és terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé a Fővárosi Állat- és Növénykert számára a támogatás nyújtásának feltételeit tartalmazó megállapodást legkésőbb a pályázat elnyerését követő 30. napon.

Határidő: 2014-2026.

Felelős: dr. Demszky Gábor

133/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t és a FŐTÁV Zrt.-t, hogy segítse a „Fővárosi Állat- és Növénykert hőellátása termálvízzel” címmel KMOP-2009-3.3.3. „Megújuló energiahordozó-felhasználás növelés” konstrukció keretében pályázott projekt (nyertes pályázat esetén) sikeres megvalósítását, és a létrehozásra kerülő rendszer hatékony működtetését.

Határidő: folyamatos

Felelős: BGYH Zrt. vezérigazgatója FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója

A napirend 43. pontja: Tájékoztató az Európai Unió Duna Stratégiájának előkészítéséről és javaslat Budapest-Bécs-Ulm városok által létrehozandó Európai területi fejlesztési együttműködés létrehozására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

134/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az EU Duna Stratégia előkészítéséről szóló jelen előterjesztés szerinti tájékoztatót és egyetért európai területi együttműködési csoportosulás létrehozásával Budapest-Bécs-Ulm városok által, a nemzetközi városhálózat közös fellépése és a városrégiós fejlesztési javaslatok érdekérvényesítő szerepének támogatása érdekében, oly módon, hogy a csoportosuláshoz való későbbi csatlakozás biztosított legyen. Felkéri a főpolgármestert, hogy folytasson egyeztetéseket a partnervárosokkal annak érdekében, hogy velük együttműködve európai területi együttműködési csoportosulás egyezményének és alapszabályának tervezete kidolgozásra kerüljön.

Határidő: az egyeztetések megkezdésére azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 44. pontja: Tájékoztató a Duna Program előkészítéséről és javaslat a Budapesti Duna Stratégia koncepciójára és a kapcsolódó döntésekre.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

135/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslatot, mely szerint: „elfogadja a Budapesti Duna Stratégia és Duna Program előkészítéséről szóló tájékoztatót.

Létrehozza a Duna Program Döntés Koordinációs Egyeztető Fórumot az alábbi személyek részvételével:

- dr. Demszky Gábor, főpolgármester

- Ikvai-Szabó Imre, főpolgármester-helyettes

- dr. Steiner Pál, Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke

- dr. Mester László, Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács elnöke

- Hegyi Gyula, Duna Nagykövet

- Horváth Csaba, az MSZP frakció delegáltja

- dr. Endrédy István, Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettes

- Ughy Attila, a Fidesz frakció delegáltja

- Katona Kálmán, az MDF frakció delegáltja

- Z. Halmágyi Judit, az SZDSZ frakció delegáltja

- a főváros Duna menti kerületei által kijelölt egy kerületi polgármester

- a Duna Partnerségi Hálózat által delegált egy polgármester

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Úgy dönt, hogy a Duna Program megvalósítását elősegítő koordinálási feladatok ellátásával Z. Halmágyi Juditot bízza meg.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a nem fővárosi tulajdonú Duna-parti közterületek tulajdonosaival, és készítse el a Duna partszakasza egységes használatát biztosító megállapodást.

Határidő: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg Duna-part használata kérdésében önálló rendelet megalkotásának törvényes lehetőségét, szükségességét és a vizsgálat eredményétől függően a rendelet- tervezetet terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Dunapart partszakasz kiemelt és egységes arculatának kialakítása érdekében vizsgálja meg annak önálló rendeletként, vagy a BVKSZ/FSZKT részeként való törvényes megvalósításának lehetőségét.

Határidő: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy készítse el a Duna Partraszállás nemzetközi mérnöki-építészeti tervpályázat kiírását, amely előkészítési és lebonyolítási munkálataira a 2010. évi költségvetésben 147 500 E Ft-ot biztosítson.

Határidő: 2010. évi költségvetés elfogadása

Felelős: dr. Demszky Gábor

Úgy dönt, hogy a Duna Partraszállás nemzetközi mérnöki-építészeti tervpályázat kiírásához szükséges előkészítési és lebonyolítási munkálatokra biztosítandó 147 500 E Ft a 2010. évi költségvetésben a „8446 Nagyrendezvények” címen, külön költségvetési sorban szerepeljen.

Határidő: 2010. évi költségvetés elfogadása

Felelős: dr. Demszky Gábor”

A napirend 45. pontja: ECAD drogpolitikai szervezet tagságának lemondása.

Előadó: dr. Szolnoki Andrea

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

136/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata az „Európai városok a drog ellen” (European Cities Against Drug) elnevezésű városközi együttműködésben 2010. február 1-jei hatállyal nem kíván együttműködni, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy erről a szervezetet értesítse.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

137/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg Budapest csatlakozásának lehetőségét egy olyan nemzetközi szervezethez, melynek alapelvei összhangban állnak a Nemzeti Drogstratégiával.

Határidő: 2010. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

138/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Hozzájárul, hogy a 2010-ben fel nem használt 10 000 euro értékű tagdíj („Európai városok a drog ellen” (European Cities Against Drug)) összegét civil drogprevencióval foglalkozó szervezetek támogatására fordítsa a főváros.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 46. pontja: Javaslat a Budapesti Sporttanács, a Sportági Szakszövetségek Budapesti Szövetsége és a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége elszámolási határidejének módosítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

139/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Budapesti Sporttanács és a Sportági Szakszövetségek Budapesti Szövetsége és a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége kérését, és hozzájárul ahhoz, hogy mindhárom szervezet a 2009. évben fel nem használt támogatási összegekkel legkésőbb 2010. június 30-ig számoljon el.

140/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapesti Sporttanáccsal 2009. augusztus 11-én megkötött sportszakmai együttműködési megállapodás módosítását a 4. számú melléklet, a Sportági Szakszövetségek Budapesti Szövetségével 2009. július 28-án megkötött sportszakmai együttműködési megállapodás módosítását az 5. számú melléklet és a Budapesti Sportszövetségek Szövetségével 2009. július 26-án megkötött támogatási szerződés módosítását a 6. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert azok aláírásra.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

141/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újra kíván szavazni a „Tájékoztató a Duna Program előkészítéséről és javaslat a Budapesti Duna Stratégia koncepciójára és a kapcsolódó döntésekre” című előterjesztésről.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

142/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Budapesti Duna Stratégia és Duna Program előkészítéséről szóló tájékoztatót.

143/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Létrehozza a Duna Program Döntés Koordinációs Egyeztető Fórumot az alábbi személyek részvételével:

- dr. Demszky Gábor, főpolgármester

- Ikvai-Szabó Imre, főpolgármester-helyettes

- dr. Steiner Pál, Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke

- dr. Mester László, Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács elnöke

- Hegyi Gyula, Duna Nagykövet

- Horváth Csaba, az MSZP frakció delegáltja

- dr. Endrédy István, Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettes

- Ughy Attila, a Fidesz frakció delegáltja

- Katona Kálmán, az MDF frakció delegáltja

- Z. Halmágyi Judit, az SZDSZ frakció delegáltja

- a főváros Duna menti kerületei által kijelölt egy kerületi polgármester

- a Duna Partnerségi Hálózat által delegált egy polgármester.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

144/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Duna Program megvalósítását elősegítő koordinálási feladatok ellátásával Z. Halmágyi Juditot bízza meg.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

145/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a nem fővárosi tulajdonú Duna-parti közterületek tulajdonosaival, és készítse el a Duna partszakasza egységes használatát biztosító megállapodást.

Határidő: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

146/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg Duna-part használata kérdésében önálló rendelet megalkotásának törvényes lehetőségét, szükségességét és a vizsgálat eredményétől függően a rendelet-tervezetet terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

147/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Dunapart partszakasz kiemelt és egységes arculatának kialakítása érdekében vizsgálja meg annak önálló rendeletként, vagy a BVKSZ/FSZKT részeként való törvényes megvalósításának lehetőségét.

Határidő: 2010. március 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

148/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy készítse el a Duna Partraszállás nemzetközi mérnöki-építészeti tervpályázat kiírását, amelynek előkészítési és lebonyolítási munkálataira a 2010. évi költségvetésben 147 500 E Ft-ot biztosítson.

Határidő: 2010. évi költségvetés elfogadása

Felelős: dr. Demszky Gábor

149/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Duna Partraszállás nemzetközi mérnöki-építészeti tervpályázat kiírásához szükséges előkészítési és lebonyolítási munkálatokra biztosítandó 147 500 E Ft a 2010. évi költségvetésben a „8446 Nagyrendezvények” címen, külön költségvetési sorban szerepeljen.

Határidő: 2010. évi költségvetés elfogadása

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 47. pontja: Javaslat „Európa Zöld Fővárosa” pályázat benyújtására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

150/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az „Európa Zöld Fővárosa” pályázat első fordulójában pályázatot nyújt be a 2012. és 2013. évi díj elnyerésére, és felkéri a főpolgármestert a 2. sz. melléklet szerinti angol és magyar nyelvű nyilatkozat aláírására.

Határidő: 2010. január 29.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 48. pontja: Javaslat az Európai Unió URBACT II program ROMA-NET című projekt támogatási szerződésének megkötésére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

151/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az URBACT II program „Európai Roma Tapasztalatcsere Hálózat (ROMA-NET)” projekt támogatási szerződését, és felkéri a főpolgármestert az angol-francia, illetve magyar nyelvű szerződés aláírására az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: 2010. február 8.

Felelős: dr. Demszky Gábor

152/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Az 1708/2009. (X. 12.) Főv. Kgy. határozatot az alábbiak szerint módosítja:

„Kötelezettséget vállal arra, hogy az URBACT II. program keretében az „Európai Roma Tapasztalatcsere Hálózat (ROMA-NET)” elnevezésű projekt második szakasz megvalósításához szükséges max. 70 000 euró összegű előirányzatot csak a második szakaszba jutást követően előlegezi meg 50-50%-os arányban 2010-2011. években, a „7101 Igazgatási apparátus feladatai” cím 034-es törzsszámán, a mindenkori hivatalos MNB árfolyam figyelembevételével.”

Határidő: 2010-2011. évközi költségvetési rendeletmódosítás

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 49. pontja: Javaslat családi pótlék letéti számla megnyitásának engedélyezésére a gyermekotthonokban.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

153/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a gyermekek után járó családi pótlék 50%-ának felhasználásából adódó tartós felügyeleti szervtől kapott támogatás megtakarítása az ágazatnál marad.

Határidő: 2010. szeptember

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

154/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 31/2009. (XII. 22.) SZMM rendelet 16. §-ában foglaltak szerint a Fővárosi Önkormányzat - a mellékletben felsorolt - gyermekotthonai (beleértve a gazdálkodásukat ellátó Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezetét) és a közös igazgatású intézményei részére engedélyezi a „családi pótlék letéti számlák”, azaz azon letéti számlák megnyitását és kezelését, amelyekre a családi pótlékot folyósító szerv a családi pótlék összegének a gyermek teljes körű ellátásának kiegészítésére biztosított részét folyósítja.

A napirend 50. pontja: Javaslat a Károlyi Sándor Kórház kamatmentes visszatérítendő kölcsön törlesztési határidejének módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

155/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Károlyi Sándor Kórház-Rendelőintézetnek az 1251/2008. (VIII. 28.) Főv. Kgy. határozat alapján engedélyezett 285 M Ft visszatérítendő támogatás törlesztésének kezdeti időpontját 2010. januárja helyett 2011. januárjára ütemezi át, a 36 hónapos törlesztési időtartam változatlan hagyása mellett, egyben jóváhagyja és megköti az 1. sz. melléklet szerinti megállapodás módosítását és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

156/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Károlyi Sándor Kórház-Rendelőintézetnek az 1433/2008. (IX. 25.) Főv. Kgy. határozat alapján engedélyezett 102 853 E Ft visszatérítendő támogatás törlesztésének kezdeti időpontját 2010. januárja helyett 2011. januárjára ütemezi át, a 36 hónapos törlesztési időtartam változatlan hagyása mellett, egyben jóváhagyja és megköti a 2. sz. melléklet szerinti megállapodás módosítását, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 51. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat és a BOM között 2009. december 15-én létrejött pénzeszközátadás-átvételi megállapodás módosítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

157/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a BOM között 2009. december 15-én létrejött pénzeszközátadás-átvételi megállapodás módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2010. február 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 52. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata közötti, a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről szóló megállapodás módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

158/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

- figyelemmel a 74/1999. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (3) bekezdésére - úgy dönt, hogy az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja, megköti Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata közötti, közterület-felügyeleti feladat átadás-átvételéről szóló megállapodás módosítását, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 53. pontja: Beszámoló a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága 2009. I. félévi tevékenységéről.

Előadó: Somlyódy Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

159/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Kiemelt Fejlesztések Bizottságának 2009. I. félévében végzett munkájáról szóló beszámolót.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 55. pontja: Kossuth téri mélygarázs kivitelezési munkálatai megkezdése.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

161/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (5) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Gazdasági Bizottság, valamint az SZMSZ 6. számú melléklete szerint illetékes bizottságnak a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (2) bekezdése alapján fennálló hatáskörét, és a Gt. 141. § (2) bekezdés m) pontjában foglalt jogkörével élve jóváhagyja a Parking Kft. és a Fővárosi Önkormányzat között a Kossuth térre tervezett beruházás megvalósítására irányuló építési koncessziós szerződés megkötését.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 56/a. pontja: Jelentés a lejárt határidejű Főv. Kgy. határozatok végrehajtásáról.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

162/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést elfogadja.

- A 119/2009. (II. 16.) sz. határozat végrehajtási határidejét 2010. június 30-ra módosítja;

- az 1031/2009. (VI. 25.) sz. határozat végrehajtási határidejét „a mindenkori költségvetés függvényében”-re módosítja.

- az 1409/2009. (X. 12.) sz. határozat végrehajtási határidejét a 2010. február 28-ra módosítja.

- az 1410/2009. (X. 12.) sz. határozat végrehajtási határidejét a 2010. február 28-ra módosítja.

A napirend 57. pontja: Kerékpársáv kialakítása a Bp. IV. kerület, Külső Szilágyi úton.

Előadó: Szalkai István

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

163/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg a IV. kerület, Külső Szilágyi útra benyújtott pályázat műszaki tartalmának módosítási lehetőségeit a kerékpársáv, vagy kerékpáros nyom kialakíthatósága érdekében.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2010. január 28-i ülésén.

dr. Tiba Zsolt s. k. dr. Demszky Gábor s. k.
főjegyző főpolgármester