A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlésének 66/2011. (XI. 9.) önkormányzati rendelete indokolása

Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 2011. január 1-jétől hatályos módosítását követően több intézmény jelezte, hogy a módosítás nem teszi lehetővé az alapfeladat ellátáshoz szükséges, gyors beavatkozást igénylő, intézményi saját bevételből történő beruházások rövid időn belüli megvalósítását, amely jelentősen nehezíti, esetenként gátolja az ellátás folyamatosságát. E probléma feloldására, valamint az intézményi saját bevételből tervezett és megvalósuló beruházások tekintetében a Fővárosi Közgyűlés tájékoztatásának biztosítására tesz javaslatot a rendeletmódosítás.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A Ber. r. általános indoklásban megfogalmazottak szerint kiegészül azzal az új szabállyal, amelynek értelmében a költségvetési szervek vezetői kötelesek a tárgyévi költségvetési javaslat, valamint a féléves és éves beszámoló összeállítása során a rendelet új 7. sz. mellékletben szereplő adatok megadásával a Közgyűlés tájékoztatását biztosítani.

A 2-3. §-okhoz

A Ber. r. 8. § (3) bekezdésében és 12. § (3) bekezdésben szabályozott okirat-jóváhagyási folyamat pontosításával lehetővé válik, hogy az egyéb költségvetési szervek intézményi saját bevételből történő és az alapfeladat ellátásához szükséges, gyors beavatkozást igénylő beruházások rövid határidőn belül megvalósulhassanak.

A 4. §-hoz

A rendelet a 6/C. § új (6) bekezdéséhez kapcsolódóan új, 7. sz. melléklettel egészül ki.

Az 5. §-hoz

A Ber. r. módosítása kapcsán szükségessé váló hatásköri szabálymódosítások SZMSZ-en való jogtechnikai átvezetéséről rendelkezik.

A 6. §-hoz

A rendelet hatálybaléptetéséről és a deregulációról rendelkezik.