Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

68/2011. (XI. 9.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról szóló 35/2009. (VII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Budapesti Ifjúsági Tanács kétéves működését követően szükségessé vált felülvizsgálni szervezeti felépítését, működésének hatékonyságát, valamint formai és tartalmi irányelveit. Ennek eredményeképpen indokolt a szervezet tagságának megújítása.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendelet meghatározza a szavazati joggal, valamint a tanácskozási joggal rendelkező tagokat. Valamennyi szervezet, fórum közvetlenül kapcsolódik a fiatalokhoz, illetve egy részük azok tagságára épül. A tagok az ágazatokat egyenlő arányban képviselik és lefedik az egyes területeket.

A 2. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről és hatályon kívül helyezéséről rendelkezik.