Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlésének 92/2011. (XII. 30.) önkormányzati rendelete

Budapest főváros közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról

Budapest Főváros Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 63/A. § g) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed Budapest főváros közigazgatási területén, közúton közlekedő tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra, lassú járműre és járműszerelvényekre, azok tulajdonosára, üzemben tartójára, a járművek vezetőjére, illetve az igénybejelentésben megjelölt ingatlan tulajdonosára, illetve jogszerű használójára, továbbá az építési/bontási engedély jogosultjára.

2. § * 

3. § A rendelet alkalmazásában

a) korlátozott forgalmú közút: a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 14. § (1) bekezdés r) pontjában meghatározott módon kijelölt olyan közút, ahová a jelzőtáblán megjelölt megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsival, vontatóval, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos;

b) korlátozott forgalmú övezet: a KRESZ 14. § (1) bekezdés z/2. pontjában meghatározott módon kijelölt és e rendelet 2., 3. vagy 4. számú mellékletével megállapított olyan terület, ahová a jelzőtáblán megjelölt, megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsival, vontatóval, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel közlekedni tilos;

c) regisztrációs költség: a gépjármű adatainak rögzítésével, azonosításával kapcsolatban felmerült adminisztrációs, technikai és egyéb költségek igénylő által megfizetett része;

d) költségtérítés: a hozzájárulás kiadásának elbírálásával, cseréjével és módosításával kapcsolatban felmerült adminisztrációs, technikai és egyéb költségek igénylő által megfizetett része;

e) telephely: a tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és lassú jármű közúti árufuvarozói engedély kivonatában feltüntetett címe;

f) tárolóhely: a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet 7. § (2) bekezdése szerinti telephely;

g) közérdek: a társadalom érdekében végzett tevékenység, így különösen a környezet- és természetvédelem, a közbiztonság, a közegészségügy, a közoktatás;

h) kombinált behajtási hozzájárulás: olyan hozzájárulás, amely egynél több, szomszédos, 12 tonnás korlátozott forgalmú övezetre terjed ki;

i) mikro- és kisvállalkozók: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3–5. §-aiban meghatározott mikro- és kisvállalkozók;

j) igazolt szövetségi tagság: a hozzájárulást kiadó szervvel szerződést kötött fuvarozói, vagy érdekvédelmi szervezetek azon tagjai, melyek szövetség, vagy érdekvédelmi szervezet igazolása alapján kedvezményre jogosultak.

4. § (1) A korlátozott forgalmú övezetbe a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és lassú jármű – a (3) bekezdésben meghatározott kivételekkel – csak behajtási hozzájárulással hajthat be.

(2) Amennyiben a korlátozott forgalmú övezetben időbeli hatály is van, úgy behajtási hozzájárulás csak a jelzőtáblán feltüntetett időszakban szükséges. A nem tiltott időszakban hozzájárulás nélkül is be lehet hajtani, de a tiltott időszak kezdetéig a korlátozott forgalmú övezetet el kell hagyni.

(3) A korlátozott forgalmú övezetbe behajtási hozzájárulás nélkül behajthat

a) a KRESZ 14. § (12) bekezdésében meghatározott jármű,

b) a KRESZ 49. §-ban meghatározott, megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt jármű,

c) *  a KRESZ 50. § (1) bekezdés a), c), i) és j) pontjában meghatározott tevékenységek végzése során a figyelmeztető jelzést adó berendezését működtető jármű,

d) *  a megengedett össztömeget, tengelyterhelést vagy tengelycsoportterhelést meghaladó jármű közlekedéséhez a 36/2017. (IX. 18.) NFM rendeletben foglaltak szerint megadott, érvényes hozzájárulással rendelkező jármű, amennyiben a hozzájárulás tartalmazza a jármű számára előírt útvonalat,

e) *  a 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet 14. § (1) bekezdés a)–f) pontjaiban meghatározott jármű a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény szerinti nyilvántartásba történő bejegyzésére irányuló kérelem benyújtásának napjától számított egy évig azzal, hogy a mentesség kizárólag a 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet 14. § (1) bekezdés a)–f) pontjaiban megjelölt célból történő közlekedésre jogosít.

5. § (1) Egy korlátozott forgalmú övezetbe érvényes behajtási hozzájárulás kérelemre az alábbi célok érvényesülése érdekében igényelhető:

a) a korlátozott forgalmú övezet területén elhelyezkedő ingatlan megközelítése, amelyhez, illetve amelytől árut szállítanak és az áru szállítása másként nem oldható meg,

b) a korlátozott forgalmú övezet területén folyó építési tevékenység helyszínére, illetve építési tevékenység helyszínéről való szállítás, járműszerelvénnyel, tehergépkocsival és/vagy vontatóval,

c) a tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató, lassú jármű telephelye, illetve igazolható tárolóhelye a korlátozott forgalmú övezet területén van,

d) a tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és lassú jármű korlátozott forgalmú övezetbe való behajtásához közérdek fűződik.

(2) Az egy korlátozott forgalmú övezetbe érvényes behajtási hozzájárulás a felrakás helyétől, a telephelytől, illetve az igazolható tárolóhelytől a korlátozott forgalmú övezet legrövidebb érintésével (elsősorban főútvonalak használatával) történő, vagy a hozzájárulásban előírt útvonalon a korlátozott forgalmú övezet megközelítésére, a korlátozott forgalmú övezetbe való behajtásra, a korlátozott forgalmú övezeten belül az úti cél megközelítésére, a korlátozott forgalmú övezet elhagyására, valamint a korlátozott forgalmú övezet legrövidebb érintésével (elsősorban főútvonalak használatával) történő, vagy a hozzájárulásban előírt útvonalon a telephely, illetve az igazolható tárolóhely megközelítésére jogosít.

(3) * 

(4) Kombinált behajtási hozzájárulást az igényelhet, aki e rendelet 3. § h) pontja alapján, a 2., 3. vagy 4. számú melléklet szerinti egynél több, szomszédos, 12 tonnás korlátozott forgalmú övezetek területén az (1) bekezdés a), b) vagy c) pontjában meghatározott tevékenységet rendszeresen végzi.

(5) Kombinált behajtási hozzájárulás a felrakás helyétől, a telephelytől, illetve az igazolható tárolóhelytől a korlátozott forgalmú övezet legrövidebb érintésével (elsősorban főútvonalak használatával történő) vagy a hozzájáruláson feltüntetett útvonalon, a korlátozott forgalmú övezet legrövidebb érintésével a korlátozott forgalmú övezetek megközelítésére, a korlátozott forgalmú övezetekbe való behajtásra, a korlátozott forgalmú övezetek területén az úti célok megközelítésére, a korlátozott forgalmú övezetek elhagyására valamint a legrövidebb (elsősorban főútvonalak használatával történő) vagy a hozzájárulásban előírt útvonalon a telephely, illetve az igazolható tárolóhely megközelítésére jogosít.

(6) A korlátozott forgalmú övezetbe érvényes behajtási hozzájárulás és kombinált behajtási hozzájárulás kiadásának feltétele a költségtérítés, a 2012. február 1. után regisztrált tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és lassú jármű esetén a regisztrációs költség egyszeri és a behajtási díj megfizetése.

(7) A korlátozott forgalmú övezetbe érvényes behajtási hozzájárulást és kombinált behajtási hozzájárulást a főpolgármester adja ki.

(8) A korlátozott forgalmú övezetbe érvényes behajtási hozzájárulás és kombinált behajtási hozzájárulás a hozzájárulásban meghatározott érvényességi időszakban, de legfeljebb az érvényességi időszak kezdő napját követő 1 évig érvényes.

6. § (1) A korlátozott forgalmú közútra a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és lassú jármű – a (3) bekezdésben meghatározott kivételekkel – csak behajtási hozzájárulással hajthat be.

(2) Amennyiben a korlátozott forgalmú közúton időbeli hatály is van, úgy behajtási hozzájárulás csak a jelzőtáblán feltüntetett időszakban szükséges. A nem tiltott időszakban hozzájárulás nélkül is be lehet hajtani, de a tiltott időszak kezdetéig a korlátozott forgalmú közutat el kell hagyni.

(3) A korlátozott forgalmú közútra behajtási hozzájárulás nélkül behajthat

a) a KRESZ 14. § (12) bekezdésében meghatározott jármű,

b) a KRESZ 49. §-ban meghatározott, megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt jármű,

c) *  a KRESZ 50. § (1) bekezdés a), c), i) és j) pontjában meghatározott tevékenységek végzése során a figyelmeztető jelzést adó berendezését működtető jármű,

d) *  a megengedett össztömeget, tengelyterhelést vagy tengelycsoport-terhelést meghaladó jármű közlekedéséhez a 36/2017. (IX. 18.) NFM rendeletben foglaltak szerint megadott, érvényes hozzájárulással rendelkező jármű, amennyiben a hozzájárulás tartalmazza a jármű számára előírt útvonalat,

e) *  a 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet 14. § (1) bekezdés a)–f) pontjaiban meghatározott jármű a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény szerinti nyilvántartásba történő bejegyzésére irányuló kérelem benyújtásának napjától számított egy évig azzal, hogy a mentesség kizárólag a 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet 14. § (1) bekezdés a)–f) pontjaiban megjelölt célból történő közlekedésre jogosít.

7. § (1) A korlátozott forgalmú közútra érvényes behajtási hozzájárulás az alábbi célok érvényesülése érdekében igényelhető:

a) a korlátozott forgalmú közút mellett elhelyezkedő ingatlan megközelítése, amelyhez, illetve amelytől árut szállítanak és az áru szállítása másként nem oldható meg,

b) a korlátozott forgalmú közút területén folyó építési tevékenység helyszínére, illetve építési tevékenység helyszínéről való szállítás a szükséges legkisebb megengedett össztömegű járműszerelvénnyel, tehergépkocsival és/vagy vontatóval,

c) a tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és lassú jármű telephelye, illetve igazolható tárolóhelye a korlátozott forgalmú közút területén van,

d) a tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és lassú jármű korlátozott forgalmú közútra való behajtásához közérdek fűződik.

(2) A korlátozott forgalmú közútra érvényes behajtási hozzájárulás a felrakás helyétől, a telephelytől, illetve igazolható tárolóhelytől a korlátozott forgalmú közút által érintett korlátozott forgalmú övezet legrövidebb érintésével (elsősorban főútvonalak használatával történő) vagy a hozzájárulásban előírt útvonalon a korlátozott forgalmú közút megközelítésére, a korlátozott forgalmú közútra való behajtásra, a korlátozott forgalmú közúton az úti cél megközelítésére, a korlátozott forgalmú közút elhagyására, valamint a korlátozott forgalmú közút által érintett korlátozott forgalmú övezet legrövidebb érintésével (elsősorban főútvonalak használatával történő) vagy a hozzájárulásban előírt útvonalon a telephely, illetve igazolható tárolóhely megközelítésére jogosít.

(3) A korlátozott forgalmú közútra érvényes behajtási hozzájárulás kiadásának feltétele a költségtérítés és a 2012. február 1. után regisztrált tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és lassú jármű esetén a regisztrációs költség egyszeri megfizetése.

(4) A korlátozott forgalmú közútra érvényes behajtási hozzájárulást a főpolgármester adja ki.

(5) A korlátozott forgalmú közútra érvényes behajtási hozzájárulás a hozzájárulásban meghatározott érvényességi időszakban, de legfeljebb az érvényességi időszak kezdő napját követő 1 évig érvényes.

8. § * 

9. § (1) Jelen rendeletben meghatározott hozzájárulások kiadása iránti igénybejelentést a főpolgármesternek kell benyújtani. Az igénylés benyújtása személyes, fax, online vagy elektronikus úton is történhet.

(2) A hozzájárulás kiadása iránti igényt a tehergépkocsi, a vontató, a mezőgazdasági vontató és a lassú jármű tulajdonosa, üzembentartója, illetve a igénybejelentésben megjelölt ingatlan tulajdonosa, jogszerű használója, továbbá az építési tevékenységre vonatkozó engedély jogosultja nyújthatja be.

(3) Az igénybejelentésnek tartalmaznia kell:

a) magánszemély esetében az igénylő nevét, személyi igazolvány számát, lakcímét,

b) nem magánszemély esetében az igénylő elnevezését, székhelyét, telephelyét, adóigazgatási számát, a képviselő nevét és elérhetőségét,

c) szükség szerint a szerződéses partner adatait,

d) a jármű forgalmi rendszámát, gyártmányának, típusának megnevezését, jármű-kategóriáját, megengedett legnagyobb össztömegét, környezetvédelmi kategóriáját, jármű tárolóhelyét,

e) szükség szerint a jármű forgalmi engedélyében szereplő egyéb adatokat,

f) az övezet, vagy övezetek megnevezését,

g) az igényelt érvényességi időtartamot,

h) az igénylés indokait,

i) az igénylést alátámasztó szállítási címet, vagy címeket,

j) a költségtérítés befizetésének igazolását,

k) regisztrációs költség befizetésének igazolását.

(4) Az igénylő köteles az igény bejelentés előterjesztésével egyidejűleg a hozzájáruláshoz való jogosultságot igazoló eredeti dokumentumokat bemutatni, vagy azok másolatait mellékelni. Online vagy elektronikus formában benyújtott igény esetén a (3) bekezdésben meghatározott dokumentumokat elektronikus formában kell csatolni.

(5) Az igény bejelentést a főpolgármester – szükség szerint az érintett kerületi önkormányzattal történt egyeztetés alapján – megvizsgálja, és amennyiben az a rendelet előírásainak megfelel, és a benyújtott igénybejelentés hiánytalan, az igénybejelentést a beérkezésétől számított 2 munkanapon belül elbírálja.

(6) A főpolgármester a hozzájárulás kiadását megtagadhatja különösen, ha

a) a megengedett legnagyobb össztömeg korlátozást meghaladó szállítmány megbontható,

b) a közútkezelő álláspontja szerint a közút teherbírása és állapota alapján nem alkalmas arra, hogy a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó jármű azon közlekedjék.

(7) A főpolgármester az egy igénybejelentő részére kiadható hozzájárulások számát írásbeli indokolás mellett korlátozhatja, valamint előírhatja azt az útvonalat, amelyen a járműnek közlekednie kell, illetve időbeli feltételeket állapíthat meg.

(8) Amennyiben a célállomás címe megegyezik valamely, hat hónapon belül már kiadott behajtási hozzájárulásban szereplő célállomás címével, a behajtási hozzájárulás a versenyegyenlőségre tekintettel kiadásra kerül, ha az igénybejelentés hiánytalan és tartalmazza a jelen rendeletben előírt adatokat, információkat. A főpolgármester korlátozhatja az adott címre behajtó gépjárművek számát, illetve a hozzájárulás kiadását megtagadhatja különösen abban az esetben, ha a közútkezelő álláspontja szerint a közút teherbírása és állapota alapján nem alkalmas arra, hogy az igény bejelentésben szereplő jármű azon közlekedjék.

(9) *  A hiánytalan kérelem beérkezését követően a hozzájárulások kiadása normál igény esetén 2 munkanapon belül, sürgősségi igény esetén pedig 6 munkaórán belül megtörténik.

(10) * 

(11) A hozzájárulásnak tartalmaznia kell:

a) a hozzájárulás számát,

b) a gépjármű forgalmi rendszámát,

c) a megengedett legnagyobb össztömeget, melyet a hozzájárulással rendelkező jármű, vagy járműszerelvény nem haladhat meg,

d) a korlátozott forgalmú övezet, vagy korlátozott forgalmú közút megnevezését,

e) az érvényességi időtartamot,

f) a jogcímet,

g) szükség esetén a megközelítési útvonalat.

(12) A hozzájárulást a kiadó szerv a behajtási díj maradéktalan megfizetésével egyidejűleg kiadja, elektronikus úton érvényesíti. A hozzájáruláson szereplő adatokról a hozzájárulást kiadó szerv az igénylő kérésére írásos tájékoztatást ad, mely az ellenőrzés során a jelen rendeletben meghatározott jogosultságok igazolására nem jogosít.

10. § (1) Amennyiben a hozzájárulással rendelkező járművet a tulajdonosa év közben elidegeníti, az elidegenítést követő 8 munkanapon belül értesítenie kell a hozzájárulást kiadó szervet, aki a hozzájárulást az időarányos díj visszafizetésével egyidejűleg visszavonja, elektronikus úton érvényteleníti.

(2) Új hozzájárulást kell kiadni, ha az (1) bekezdésben foglalt esetben az eredeti hozzájárulás visszavonásával egyidejűleg a kérelmező másik járműre hozzájárulást igényel, amennyiben az alábbi feltételek teljesülnek:

a) az igénylő hitelt érdemlően igazolja az elidegenítés tényét;

b) a jármű a korábban hozzájárulással rendelkező járművel azonos, vagy annál magasabb környezetvédelmi besorolással rendelkezik és ezt a hozzájárulás igénylője igazolja;

c) a jármű megengedett legnagyobb össztömege a korábban hozzájárulással rendelkező járművel megegyező, vagy annál kisebb.

(3) A (2) bekezdésben foglalt hozzájárulás csere esetében külön elbírálás csak az ott szereplő feltételek teljesülését illetően lehetséges. A hozzájárulás díját az új, hozzájárulást szerző jármű vonatkozó paraméterei alapján kell meghatározni. A hozzájárulás cseréjénél az új hozzájárulásnak a jármű paramétereken felül mindenben a korábbi, visszavont hozzájárulásnak megfelelő feltételekkel kell bírnia.

11. § (1) A korlátozott forgalmú övezetek és a korlátozott forgalmú közutak forgalmi rendjének ellenőrzését végző szerv haladéktalanul jelzi a hozzájárulást kiadó szervnek, amennyiben

a) a hozzájárulást nem az arra jogosult használja,

b) a hozzájárulás használatának jogcíme megszűnt, vagy nem arra a célra használják,

c) hozzájárulással bármely más módon visszaéltek.

(2) Az ellenőrzést végző szerv által jelzett hozzájárulást a hozzájárulást kiadó szerv köteles visszavonni és azt a kiadás évében nem pótolhatja. A visszavonástól számított 5 munkanapon belül a hozzájárulást kiadó szerv az érintettet értesíti.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés alapján visszavont hozzájárulással kapcsolatban a hozzájárulást kiadó szerv észleli, hogy az ellenőrzést végző szerv az (1) bekezdésben szabályozott módon való hozzájárulás jogtalanságának jelzésénél tévedett, és egyébként az (1) bekezdésben szabályozott más visszavonási ok nem áll fenn, akkor köteles a jogosult részére az észleléstől számított 5 munkanapon belül újra kiadni.

12. § * 

13. § (1) Jelen rendeletben meghatározott költségtérítések és díjak nem tartalmazzák az általános forgalmi adót.

(2) *  Jelen rendeletben meghatározott hozzájárulások költségtérítése normál ügyintézés esetén 2000 forint, sürgősségi ügyintézés esetén pedig 3000 forint.

(3) A regisztrációs költség összege

a) online regisztráció esetén 2000 forint,

b) egyéb esetben (személyes, fax, elektronikus úton) 3000 forint.

14. § (1)–(2) * 

(3) * 

(4)–(5) * 

15. § (1) A korlátozott forgalmú övezetbe érvényes behajtási hozzájárulás éves behajtási díját jelen rendelet 6. számú melléklete tartalmazza, megkezdett tonnánkénti bontásban, melyből az igényelt időszakra eső díj az alábbiak szerint számítandó:

a) 1–7 napos időszakra az éves díj 300-ad része naponta,

b) 8–30 napos időszakra az a) pontban megjelölt maximális díjon felül az éves díj 350-ed része az időszakra eső napok számával szorozva,

c) 31–90 napos időszakra az a) és b) pontban megjelölt maximális díjon felül az éves díj 360-ad része az időszakra eső napok számával szorozva,

d) 91–250 napos időszakra az a), b) és c) pontban megjelölt maximális díjon felül az éves díj 415-öd része az időszakra eső napok számával szorozva,

e) 251–365 napos időszakra az a), b), c) és d) pontban megjelölt maximális díjon felül az éves díj 730-ad része az időszakra eső napok számával szorozva.

(2) A behajtási díjból kedvezmény illeti meg az igény bejelentőt, illetve felár fizetésére kötelezett az alábbiak szerint:

a) *  ha az igénybejelentésben megjelölt gépjármű

aa) forgalmi engedélye a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 5. melléklet „II. A gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolása” címhez tartozó táblázat szerinti „5E” környezetvédelmi osztály jelzést (kódot) tartalmazza, akkor a kedvezmény mértéke 80%,

ab) külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező tisztán elektromos meghajtású gépkocsi, akkor a kedvezmény mértéke 80%,

ac) forgalmi engedélye a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 5. melléklet „II. A gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolása” címhez tartozó táblázat szerinti „5”; „5N”; „5P”; „5Z”; „12”; „13”; „14”; „15”; vagy „16” környezetvédelmi osztály jelzést (kódot) tartalmazza, akkor a kedvezmény mértéke 30%,

ad) külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező EURO 5, vagy jobb környezetvédelmi kategóriájú motorral szerelt jármű, akkor a kedvezmény mértéke 30%,

b) *  ha az igénybejelentésben megjelölt gépjármű

ba) forgalmi engedélye a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 5. melléklet „II. A gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolása” címhez tartozó táblázat szerinti „6”; „7”; vagy „8” környezetvédelmi osztály jelzést (kódot) tartalmazza, akkor a felár mértéke 10%,

bb) külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező EURO 3 környezetvédelmi kategóriájú motorral szerelt jármű, akkor a felár mértéke 10%,

c) *  ha az igénybejelentésben megjelölt gépjármű

ca) forgalmi engedélye a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 5. melléklet „II. A gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolása” címhez tartozó táblázat szerinti „0”; „1”; „2”; „3”; vagy „4” környezetvédelmi osztály jelzést (kódot) tartalmazza, akkor a felár mértéke 20%,

cb) külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező EURO 0, EURO I környezetvédelmi kategóriájú motorral szerelt jármű, akkor a felár mértéke 20%,

cc) forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot, akkor a felár mértéke 20%,

d) ha a behajtási hozzájárulás igénylőjének tulajdonában, vagy üzemben tartásában álló jármű telephelye, tárolóhelye igazoltan a főváros közigazgatási területén belül található, és ezen bejelentés az igénybejelentést 24 hónappal megelőzően történt, a kedvezmény mértéke 10%,

e) mikro- és kisvállalkozók, ha a behajtási hozzájárulás igénylőjének tulajdonában vagy üzemben tartásában álló jármű telephelye, tárolóhelye igazoltan a főváros közigazgatási területén belül található, és ezen bejelentés az igénybejelentést 24 hónappal megelőzően történt, a kedvezmény mértéke 20%,

f) ha a hozzájárulás este 20 óra és reggel 6 óra közötti időszakra vonatkozik, a kedvezmény mértéke 50%,

g) kombinált behajtási hozzájárulás esetén a kedvezmény mértéke, amennyiben a hozzájárulás

ga) két korlátozott övezetre érvényes: 10%,

gb) három korlátozott övezetre érvényes: 15%,

gc) négy vagy több korlátozott övezetre érvényes: 20%,

h) igazolt szövetségi tagok saját tulajdonában, vagy üzemben tartásában lévő járműveire igényelt behajtási hozzájárulás kedvezményének mértéke 10%.

(3) * 

(4) A jelen rendelet szerint igénybe vehető kedvezmények egybeszámíthatók, de nem haladhatják meg a behajtási hozzájárulás díjának 80%-át.

(5) Az érvényességi idő lejárta előtt érvénytelenített hozzájárulások esetén az időarányos behajtási díjat a hozzájárulást kiadó köteles visszafizetni.

16. § (1) 2016. január 1-től az EURO 0 és EURO 1 környezetvédelmi kategóriának megfelelő járművek részére a 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezetekre behajtási hozzájárulás nem adható.

(2) *  2018. január 1-től nem adható a 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezetekre behajtási hozzájárulás azon gépjármű részére, amely az alábbi feltételek valamelyikének megfelel:

a) forgalmi engedélye a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 5. melléklet „II. A gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolása” címhez tartozó táblázat szerinti „0”; „1”; „2”; „3” környezetvédelmi osztály jelzést (kódot) tartalmazza; vagy

b) forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot; vagy

c) külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező EURO 0, EURO I környezetvédelmi kategóriájú motorral szerelt jármű.

(3) A közúti közlekedési vállalkozás telephelyével, tárolóhelyével kapcsolatos kedvezmény 2018. január 1-től a 32 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek vonatkozásában nem adható.

17. § (1) Ez a rendelet a (2)–(5) bekezdésekben foglalt kivételekkel 2012. január 1-jén lép hatályba.

(2) A rendelet 3. §-a, 5. § (4) bekezdése, 9. §-a, 13. §-a, 14. §-a, valamint 2. és 6. számú melléklete 2012. február 1-jén lép hatályba.

(3) A rendelet 3. számú melléklete 2013. január 1-jén lép hatályba.

(4) A rendelet 15. §-a 2016. január 1-jén lép hatályba.

(5) A rendelet 4. számú melléklete 2018. január 1-jén lép hatályba.

(6)–(8) * 

(9) Hatályát veszti a rendelet 2. §-a, 5. § (3) bekezdése, 8. §-a, 12. §-a, valamint 1. és 5. számú melléklete 2012. január 31-én.

(10) Hatályát veszti a rendelet 2. számú melléklete 2012. december 31-én.

(11) *  Hatályát veszti a rendelet 14. § (1)–(2) és (4)–(5) bekezdése 2015. december 31-én.

(12) Hatályát veszti a rendelet 3. számú melléklete 2017. december 31-én.

18. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. sz. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelethez * 

2. sz. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelethez * 

3. sz. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelethez * 

4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelethez * 

Korlátozott forgalmú övezetek

1. 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

1.1. Buda

1.1.1. Területe: a Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Várkert rakpart – Döbrentei tér – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Goldmann György tér – Irinyi József utca – Október 23. utca – Bocskai út – Karolina út – Villányi út – Budaörsi út – Alkotás utca – Magyar jakobinusok tere – Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Margit körút – Bem József utca – Margit körút által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Bem rakpart, a Jégverem utca, a Fő utca, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, az Ybl Miklós tér, a Várkert rakpart, a Döbrentei tér, a Szent Gellért rakpart, a Szent Gellért tér és a Műegyetem rakpart, kivéve:

1.1.1.1. a külön jogszabályban meghatározott védett övezet,

1.1.1.2. a Tölgyfa utca,

1.1.1.3. célforgalommal a Fehérvári út Október 23. utca és Fehérvári úti piac közötti szakasza.

1.1.2. Időbeli hatálya: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

1.2. Kelenvölgy

1.2.1. Területe: a Balatoni út – Egér út – Csákvár utca – balatoni vasútvonal – Ady Endre út – Horogszegi határsor – Bódog utca által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Horogszegi határsor és a Bódog utca.

1.2.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

1.3. Pest

1.3.1. Területe: az Újpesti rakpart – Bessenyei utca – Váci út – Nyugati tér – Jókai utca – Podmaniczky utca – Teréz körút – Erzsébet körút – Blaha Lujza tér – József körút – Ferenc körút – Boráros tér – Közraktár utca – Csarnok tér – Sóház utca – Vámház körút – Fővám tér – Belgrád rakpart – Március 15. tér – Belgrád rakpart – Eötvös tér – Széchenyi István tér – Széchenyi rakpart – Markó utca – Balassi Bálint utca – Jászai Mari tér által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Belgrád rakpart, a Március 15. tér, az Eötvös tér, a Széchenyi István tér és a Széchenyi rakpart, kivéve:

1.3.1.1. a Szent István körút,

1.3.1.2. a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek.

1.3.2. Időbeli hatálya: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

1.4. Dél-Pest

1.4.1. Területe: a Határ út – Ady Endre út – Corvin körút – Üllői út – Lehel utca – Vak Bottyán utca – szolnoki vasútvonal – Lakatos út – Gyömrői út – Hangár utca – Felsőcsatári út – Álmos utca – Frangepán utca – Csévéző út – Ráday Gedeon utca – Fedezék utca – szolnoki vasútvonal – városhatár – M5 bevezető szakasza – Vecsési út – Hunyadi János utca – Nagykőrösi út által határolt terület, beleértve – az Ady Endre út, a Corvin körút, a Határ út, az Üllői út, a Gyömrői út, a Vak Bottyán utca, a Nagykőrösi út, az M5 bevezető szakasza, a Ráday Gedeon utca és Vecsési út kivételével – a határoló utakat és tereket is, kivéve:

1.4.1.1. a Hofherr Albert utca – Kócsag utca – kecskeméti vasútvonal – Iparos utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is,

1.4.1.2. a Besence utca, a Gilice tér Közdűlő utca és Péterhalmi út közötti szakasza, a Hengersor utca, az Ipacsfa utca, a Közdűlő utca, a Liszt Ferenc utca, a Méta utca Nagykőrösi út és Ipacsfa utca közötti szakasza, az Üllői út, a Péterhalmi út Gilice tér és Péterhalmi út 8. szám ipari park kapu közötti szakasza, a Puskás Ferenc utca Hengersor utca és Vaslemez utca közötti szakasza, a Ráday Gedeon utca Fedezék utca és Gyömrői út közötti szakasza, a Reviczky utca Vaslemez utca és Liszt Ferenc utca közötti szakasza, a Vas Gereben utca, a Vaslemez utca, a Zádor utca,

1.4.1.3. célforgalommal a Fedezék utca Ráday Gedeon utca és Gyöngyvirág utca közötti szakasza, a Hofherr Albert utca Nagykőrösi út és Hofherr Albert utca 3. szám közötti szakasza, a Jegenyefa sor, a Katona József utca Hofherr Albert utca és Temesvár utca közötti szakasza, a Lakatos út Nefelejcs utca és Jegenyefa sor közötti szakasza, a Liget utca, a Nefelejcs utca Lakatos út és Csillag utca közötti szakasza, a Temesvár utca Katona József utca gyárkapu közötti szakasza.

1.4.2. Időbeli hatálya: 12 órától 17 óráig és 19 órától 10 óráig.

2. 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

2.1. Észak-Buda

2.1.1. Területe: a Szépvölgyi út – Zöldlomb utca – Csatárka út – Kapy út – Csévi út – Kelemen László utca – Hűvösvölgyi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Széll Kálmán tér – Margit körút – Bem József utca – Bem rakpart – Árpád fejedelem útja – Lajos utca által határolt terület, beleértve a határoló utak és terek közül a Széll Kálmán teret, a Margit körutat, a Bem József utcát, valamint a Tölgyfa utcát is.

2.1.2. Időbeli hatálya: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

2.2. Közép-Pest

2.2.1. Területe: a Róbert Károly körút – Hungária körút – Könyves Kálmán körút – Mester utca – Máriássy utca – Soroksári út – Vágóhíd utca – Lechner Ödön fasor – Boráros tér – Duna által határolt terület, kivéve:

2.2.1.1. a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

2.2.1.2. Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

2.2.1.3. célforgalommal az Aba utca, az Állatkerti körút Kós Károly sétány és Állatkerti körút 65–67. közötti szakasza, a Kacsóh Pongrác út Róbert Károly körút és Állatkerti körút közötti szakasza, a Kőbányai út Könyves Kálmán körút és Kőbányai út 26. közötti szakasza, a Mohács utca Vágány utca és Szabolcs utca közötti szakasza, a Szabolcs utca Mohács utca és Aba utca közötti szakasza, a Vágány utca Róbert Károly körút és Mohács utca közötti szakasza, a Vágóhíd utca Soroksári út és Vágóhíd utca 20–28. házszám gyártelep kapuja közötti szakasza.

2.2.2. Időbeli hatálya: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

2.3. Pesterzsébet

2.3.1. Területe: a Határ út – Helsinki út – Wesselényi utca – Lenke utca – Bolyai János utca – Vágóhíd utca – Alsó határút – Köves út – Szentlőrinci út – M5 bevezető szakasza – Nagykőrösi út által határolt terület, kivéve:

2.3.1.1. Béga utca.

2.3.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

2.4. Csepel-Csillagtelep

2.4.1. Területe: a II. Rákóczi Ferenc út – Erdősor utca – Szabadság utca – Plútó utca (Szabadság utca – Kis Nyírfa utca közötti szakasza) – Kis Nyírfa utca által határolt terület, beleértve a Szabadság utca és Plútó utca Szabadság utca – Kis Nyírfa utca közötti szakaszát is.

2.4.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

3. 12 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

3.1. Észak-Buda

3.1.1. Területe: a Duna – gróf Esterházy János rakpart – Slachta Margit rakpart – Újlaki rakpart (Margit hídi lehajtóig) – Árpád fejedelem útja – Lajos utca – Szépvölgyi út – Zöldlomb utca – Csatárka út – Kapy út – Csévi út – Kelemen László utca – Hűvösvölgyi út – Budakeszi út – városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket, valamint a gróf Esterházy János rakpartot, Slachta Margit rakpartot és Újlaki rakpartot is, kivéve:

3.1.1.1. a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

3.1.1.2. az Árpád híd, a Batthyány utca, a Bécsi út Vörösvári út és városhatár közötti szakasza, a Rákóczi utca, a Szentendrei út Vörösvári út és Rákóczi utca közötti szakasza, a Vörösvári út,

3.1.1.3. célforgalommal:

3.1.1.3.1. Csillaghegyi út – Bründl árok – Szőlőkert utca – Huszti út – Kazal utca – Kunigunda útja – Dinamó utca – Törökkő utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is,

3.1.1.3.2. az Attila utca Rákóczi út és Attila utca 77. közötti szakasza, a Bécsi út Vörösvári út és Tégla utca közötti szakasza, a Bogdáni út Szentendrei út és Óbudai rakpart közötti szakasza, a Búza utca Selyemfonó utca és Ladik utca közötti szakasza, a Farkastorki út Bécsi út és Hidegkúti Nándor utca közötti szakasza, a Gázgyár utca Záhony utca és Pók utcai aluljáró közötti szakasza, a Huszti út Kéve utca és Szőlőkert utca közötti szakasza, az Ipartelep utca, a Jégtörő utca Záhony utca és Óbudai rakpart közötti szakasza, a Kiss János utca, a Kunigunda útja Fehéregyházi út és Szőlőkert utca közötti szakasza, a Ladik utca, a Madzsar József utca Ipartelep utca és Pünkösdfürdő utca közötti szakasza, a Mozaik utca, a Hidegkúti Nándor utca, a Perényi út Bécsi út és Hidegkúti Nándor utca közötti szakasza, a Pomázi út, a Törökkő utca Pomázi utca és Csillaghegyi út közötti szakasza, a Zaj utca Kunigunda útja és Zaj utca 24. közötti szakasza, a Záhony utca Szentendrei út és Jégtörő utca közötti szakasza.

3.1.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

3.2. Hegyvidék

3.2.1. Területe: a Budakeszi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Széll Kálmán tér – Krisztina körút – Magyar jakobinusok tere – Alkotás utca – Budaörsi út – M1–M7 bevezető szakasza – városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is, kivéve:

3.2.1.1. a külön jogszabályban meghatározott védett övezet,

3.2.1.2. célforgalommal az M1–M7 bevezető szakasza a városhatár és Egér út között, a Budaörsi út a városhatár és Egér út között, az Egér út Budaörsi út és az M1–M7 bevezető szakasza közötti szakasza.

3.2.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

3.3. Dél-Buda

3.3.1. Területe: a Budai alsó rakpart – Duna – városhatár – M1–M7 bevezető szakasza – Budaörsi út – Villányi út – Karolina út – Bocskai út – Október 23. utca – Irinyi József utca – Goldmann György tér által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is, kivéve:

3.3.1.1. az M0, M6 városhatár és M0 közötti szakasza, a 6-os számú főközlekedési út bevezető (városhatár és M0 közötti) szakasza,

3.3.1.2. célforgalommal a 6-os számú főközlekedési út bevezető (M0 és Hunyadi János út közötti) szakasza, a Balatoni út M0 és Szabadkai utca közötti szakasza, a Bányalég utca, a Budafoki út Dombóvári út és Hunyadi János út közötti szakasza, a Budaörsi út Egér út és városhatár közötti szakasza, a Campona utca, az Egér út M1–M7 bevezető része és Kőérberki út közötti szakasza, a Dombóvári út Budafoki út és Vízpart utca közti szakasza, a Dózsa György út Balatoni út és Kamaraerdei út közötti szakasza, a Fonó utca, a Gyár utca, a Hauszmann Alajos utca Budafoki út és Szerémi út közötti szakasza, a Háros utca Nagytétényi út és a 6. számú főközlekedési út közötti szakasza, a Hengermalom utca Szerémi út és Duna közötti szakasza, a Hunyadi János út, a Kőérberki út Egér út és Repülőtéri út közötti szakasza, a Rákóczi híd, a Repülőtéri út Kőérberki út városhatár közötti szakasza, az M1–M7 bevezető szakasza a városhatár és Egér út között, a Nagytétényi út Jókai Mór utca és Vágóhíd utca közötti, valamint a városhatár és Bányalég utca közötti szakasza, a Szabadkai út Balatoni út Szabadkai út 20–22. közötti szakasza, a Szerémi út Hengermalom utca és Hauszmann Alajos utca közötti szakasza, a Vilmos utca 6. számú főközlekedési út és Nagytétényi út közötti szakasza.

3.3.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

3.4. Észak-Pest

3.4.1. Területe: a Duna – Árpád híd – Róbert Károly körút – Hungária körút – Kerepesi út – Veres Péter út – Szabadföld út – városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is, kivéve:

3.4.1.1. az M0, M3 bevezető (Hungária körút és városhatár közötti) szakasza, az Árpád híd, a Róbert Károly körút,

3.4.1.2. célforgalommal:

3.4.1.2.1. a városhatár – M0 autóút – 2/A főközlekedési út – Váci út – Garam utca – Duna által határolt terület, beleérve a határoló utakat és tereket is,

3.4.1.2.2. a Bogáncs utca Régi Fóti út és Kosd utca közötti szakasza, a Drégelyvár utca Késmárk utca és Molnár Viktor utca közötti szakasza, a Dunakeszi összekötő út Károlyi Sándor utca és Harsányi Kálmán utca közötti szakasza, a Felsőkert utca, a Fóti út Váci út és Megyeri út közötti szakasza, a Harsányi Kálmán utca Székely Elek utca és Dunakeszi összekötő út közötti szakasza, az Irányi Dániel utca Megyeri út és Baross utca közötti szakasza, az Ipari park utca, az Íves út, a Kanizsai Dorottya utca Székely Elek utca és Visonta utca közötti szakasza, a Károlyi Sándor út Székely Elek utca és a Dunakeszi összekötő út közötti szakasza, a Késmárk utca, a Közvágóhíd utca Mogyoród útja és ipartelep kapuja közötti szakasza, a Labdarúgó utca Irányi Dániel utca és Labdarúgó utca 15. szám közötti szakasza, a Lőcsevár utca Molnár Viktor utca és Rákospalotai körvasút sor közötti szakasza, a Megyeri út Megyeri út 53. és Íves út közötti szakasza, valamint a Váci út és Fóti út közötti szakasza, a Mélyfúró utca, a Mogyoród útja Régi Fóti út – Közvágóhíd utca közötti szakasza, a Molnár Viktor utca Drégelyvár utca és Lőcsevár utca közötti szakasza, a Nyírpalota út Szentmihályi út és Szilas-patak közötti szakasza, az Óceánárok utca M0 és Megyeri út közötti szakasza, a 21105. számú út M0 és Szentmihályi út közötti szakasza, a Rákospalotai határút Szentmihályi út és Vezseny utca közötti szakasza, a Rákospalotai körvasút sor Lőcsevár utca és a Vezseny utca közötti szakasza, a Régi Fóti út Mogyoród útja és a városhatár közötti szakasza, a Sarjú utca, a Szabadföld út, a Szántóföld út Régi Fóti út és Kosd utca közötti szakasza, a Szentmihályi út Rákospalotai határút és M3 közötti szakasza, a Székely Elek utca Károlyi Sándor út és Harsányi Kálmán utca közötti szakasza, a Városkapu utca, a Veres Péter út Szabadföld út és Sarjú utca közötti szakasza, a Vezseny utca, a Visonta utca.

3.4.2. Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

3.5. Kelet-Pest

3.5.1. Területe: a Szabadföld út – Veres Péter út – Kerepesi út – Hungária körút – Könyves Kálmán körút – Üllői út – Ferihegyi repülőtérre vezető út – Üllői út – városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is, kivéve:

3.5.1.1. a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

3.5.1.2. Dél-Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

3.5.1.3. célforgalommal:

3.5.1.3.1. a Vaspálya utca – Kőér utca – Basa utca – Száva utca – Fogadó utca – Gém utca – Hizlaló tér – Fertő utca – Bihari út – Horog utca – Kőbányai út – Liget tér által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is,

3.5.1.3.2. a Tündérfürt utca – Eszterlánc utca – Ezüstfa utca – Tarkarét utca – Bogáncsvirág utca – Fátyolka utca – Jászberényi út által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is,

3.5.1.3.3. a Jászberényi út – Maglódi út – Sírkert utca – Kozma utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is,

3.5.1.3.4. a Halom utca – Kolozsvári utca – Füzér utca – Liget utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is,

3.5.1.3.5. *  a Bökényföldi út Rákosligeti határsor Zsemlékes utca közötti szakasza, a Cinkotai út, a Ferihegyi repülőtérre vezető út Gyömrői út és városhatár közötti szakasza, a Gyömrői út, a Horog utca, az Igló utca, a Jászberényi út Fehér út és 501. utca közötti szakasza, a Keresztúri út Pesti út és Gyógyszergyári utca közötti szakasza, a Kis Károshíd utca, a Korponai utca Liget tér és Liget utca közötti szakasza, a Kőbányai út Vaspálya utca és a Kőbányai út 26. közötti szakasza, a Liget utca Korponai utca és Halom utca közötti szakasza, a Nagytarcsai út, az Összekötő utca Pesti út és Ecseri dűlő közötti szakasza, a Pesti út 501. utca és Cinkotai út közötti, valamint városhatár és Összekötő utca közötti szakasza, a Rákosligeti határút, a Rákosmezei út Összekötő utca és Törpegém utca közötti szakasza, a Régi vám utca, a Régi vám köz, a Simongát utca, a Szabadföld út városhatár és Sarjú utca közötti szakasza, a Tarcsai út városhatár és Kis Károshíd utca közötti szakasza, a Tündérfürt utca, az Újhegyi út Gyömrői út és Újhegyi út 7. közötti szakasza, a Vaspálya utca, a Veres Péter út Szabadföld út és Sarjú út közötti szakasza.

3.5.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

3.6. Dél-Pest

3.6.1. Területe: a Ferihegyi repülőtérre vezető út – Üllői út – Könyves Kálmán körút – Mester utca – Máriássy utca – Soroksári út – Vágóhíd utca – Lechner Ödön fasor – Boráros tér – Duna – Soroksári-Duna-ág – városhatár által határolt terület, beleértve – a Boráros tér kivételével – a határoló utakat és tereket is, kivéve:

3.6.1.1. Dél-Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

3.6.1.2. Pesterzsébet 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

3.6.1.3. az M0 autóút, M5 bevezető (Nagykőrösi út és városhatár közötti) szakasza, a Gyáli út Határ út és Könyves Kálmán körút közötti szakasza, a Nagykőrösi út Határ út Nagybani piac kapuja közötti szakasza,

3.6.1.4. célforgalommal:

3.6.1.4.1. a Hofherr Albert utca – Kócsag utca – kecskeméti vasútvonal – Iparos utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is,

3.6.1.4.2. a Soroksári út – Könyves Kálmán körút – Mester utca – Illatos út – Gubacsi út – Szabadkai út által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is,

3.6.1.4.3. M5 bevezető szakasz – Szentlőrinci út csomópont le- és felhajtóágai,

3.6.1.4.4. a Beöthy utca, a Besence utca, a Béga utca, a Csepel rakpart, a Csont utca, az Ecseri út Táblás köz és Gyáli út közötti szakasza, a Grassalkovich út Meddőhányó utca és Ócsai út közötti szakasza, a Gyömrői út, a Gilice tér Közdűlő utca és Péterhalmi út közötti szakasza, a Gubacsi út Máriássy utca és Könyves Kálmán körút közötti szakasza, a Hajóállomás utca, a Helyi kikötő út, a Hídépítő utca, a Hofherr Albert utca Nagykőrösi út és Hofherr Albert utca 3. szám közötti szakasza, az Illatos út, az Ipacsfa utca, a Kiskalmár utca, a Könyves Kálmán körút Gyáli út és Rákóczi híd közötti szakasza,a Köves utca Szentlőrinci út és Köves út 1. szám közötti szakasza, a Közdűlő utca, a Kvassay Jenő út, a Laczkovics utca, a Máriássy utca Gubacsi út és Mester utca közötti szakasza, a Mester utca Máriássy utca és Könyves Kálmán körút közötti szakasza, a Péterhalmi út Gilice tér és Péterhalmi út 8. szám ipari park kapu közötti szakasza, a Rákóczi híd, a Meddőhányó utca, a Méta utca Nagykőrösi út és Ipacsfa utca közötti szakasza, az Ócsai út, a Soroksári út Vágóhíd utca és Illatos út közötti szakasza, a Szentlőrinci út M5 bevezető szakasz és Szentlőrinci út 17. sz. telep bejárata közötti szakasza, a Táblás utca Illatos út és Kiskalmár utca közötti szakasza, az Üllői út városhatár és Benczúr utca közötti szakasza, a Zádor utca, a Zodony utca Meddőhányó utca és ipartelep kapu közötti szakasza.

3.6.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

3.7. Csepel

3.7.1. Területe: A XXI. kerület közigazgatási területe, kivéve:

3.7.1.1. Csepel-Csillagtelep 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

3.7.1.2. célforgalommal:

3.7.1.2.1. Csepeli gyártelep területe,

3.7.1.2.2. Budafoki út – Csőgyár utca – Corvin út – Védgát utca – Gubacsi hídfő – Soroksári-Duna-ág – Duna által határolt terület, beleértve – a Gubacsi hídfő kivételével – a határoló utakat és tereket is,

3.7.1.2.3. *  a Gyepsor utca, a II. Rákóczi Ferenc út városhatár és a Posztógyár utca közötti szakasza, a II. Rákóczi Ferenc út – Betű utca – Magyar utca – Karácsony Sándor utca – Mansfeld Péter utca – Posztógyár utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket is, a Csepeli út városhatár és Lámpás utca közötti szakasza reggel 6 órától 22 óráig, a Duna utca, a Lámpás utca, a Mag utca, a Popieluszko utca Duna utca és Sás utca közötti szakasza, a Teller Ede utca (csepeli gerincút).

3.7.2. Időbeli hatálya: 0 órától 24 óráig.

5. sz. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelethez * 

6. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelethez * 

A korlátozott forgalmú övezet jelzőtáblával elrendelt össztömeg-korlátozást meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű járművek után fizetendő, a jelzőtáblán meghatározott össztömeghatárt meghaladó, megkezdett tonnánkénti éves nettó behajtási díj (forintban)
Megkezdett tonna 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet 12 tonnás korlátozott forgalmú övezet
1 51 728 51 728 51 728
2 59 204 59 204 59 204
3 66 679 66 679 66 679
4 74 154 74 154 74 154
5 81 629 81 629 81 629
6 89 104 89 104 89 104
7 96 580 96 580 96 580
8 104 055 104 055 104 055
9 111 530 111 530 111 530
10 119 005 119 005 119 005
11 126 480 126480 126 480
12 133 956 133 956 133 956
13 141 431 141 431 169 837
14 148 906 148 906 205 718
15 159 371 156 381 241 598
16 169 837 163 856 277 479
17 180 302 171 332 313 360
18 190 767 207 213 349 241
19 201 232 243 094 385 122
20 211 698 278 974 421 003
21 222 163 314 855 456 884
22 258 044 350 736 492 765
23 293 925 386 617 528 646
24 329 806 422 498 564 527
25 365 687 458 379 600 408
26 401 568 494 260 636 289
27 437 449 530 141 672 170
28 473 330 566 022 708 051
29 509 211 601 903
30 545 092 637 784
31 580 973 673 665
32 616 854 709 546
33 652 734 745 427
34 688 615
35 724 496
36 760 377
37 796 258