A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlésének 95/2011. (XII. 30.) önkormányzati rendelete indokolása

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a fővárosi helyi közutak kezelésének és üzemeltetésének szakmai szabályairól, továbbá az útépítések, a közterületet érintő közmű-, vasút- és egyéb építések és az útburkolatbontások szabályozásáról szóló 34/2008. (VII. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Főváros közlekedéssel kapcsolatos feladatainak összehangolt, fenntartható működést biztosító irányítása szükségessé teszi integrált közlekedési rendszer kiépítését és működtetését. A közlekedésben résztvevők számára megfelelő szolgáltatási színvonalat nyújtó integrált rendszer lehetővé teszi a működésben jelenleg tapasztalható párhuzamosságok kiküszöbölését, a források nagyobb hatékonyságú felhasználását, a fejlesztési tervek koordinált végrehajtását.

A közlekedést érintő egyes jogszabályhelyek - így a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 63/A. § g) pontja, illetve a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 9/B. § (2) bekezdése, 9/D. § (2) bekezdése, továbbá 33. § (1) bekezdésének c) pontja - lehetővé teszik, hogy a közutak kezelésével kapcsolatos, nem hatósági jellegű feladatokat gazdasági társaság lássa el. E törvényhelyek alapján döntés született arról, hogy a Főváros közútkezelői feladatainak ellátását a BKK Zrt. vegye át. Ennek megfelelően szükséges a jelenlegi közútkezelésre vonatkozó szabályozás átalakítása, tekintettel arra is, hogy az üzemeltetési/fenntartási feladatokat az eddigiekben a BKK Közút Zrt. látta el a Budapest Főváros Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján, így a fővárosi helyi közutak kezelésének és üzemeltetésének szakmai szabályairól, továbbá az útépítések, a közterületet érintő közmű-, vasút- és egyéb építések és az útburkolatbontások szabályozásáról szóló 34/2008. (VII. 15.) Főv. Kgy. rendelet a BKK Közút Zrt.-re vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. A közútkezelői feladatok átadásával e konstrukció nem tartható fenn.

A Budapest főváros közterületein a taxiállomások létesítéséről, üzemeltetéséről és használatának rendjéről szóló 39/2011. (VII. 7.) Főv. Kgy. rendelet 2012. január 1-jétől a BKK Zrt. feladatává teszi a taxiállomások létesítését, fenntartását, üzemeltetését, használatukhoz a hozzájárulás kiadását is.

A fővárosi parkolási közfeladatok tekintetében ugyancsak döntés született arról, hogy a Parking Kft. helyett 2012. január 1-jétől a BKK Zrt. lássa el e feladatokat.

Mindezen feladatok átstrukturálása szükségessé teszi a vonatkozó jogszabályok módosítását is.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendelet 1. §-a a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: Vagyonr.) módosítására vonatkozik. 2012. január 1-jétől a BKK Zrt. veszi át a taxiállomások üzemeltetését a 39/2011. (VII. 7.) Főv. Kgy. rendelet szerint, továbbá a parkolási közfeladatok végrehajtását és a közútkezeléssel járó azon feladatokat, amelyek gazdasági társaság részére átadhatóak. A feladatok átvételére tekintettel indokolt a Vagyonrendeletnek a Parking Kft.-t, a BKK Közút Zrt.-t és a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Nonprofit Kft.-t érintő rendelkezéseinek módosítása és az eddigiekben e cégek részére megállapított kizárólagosságot a BKK Zrt. részére biztosítani.

A 2. §-hoz

A rendelet 2. §-a a fővárosi helyi közutak kezelésének és üzemeltetésének szakmai szabályairól, továbbá az útépítések, a közterületet érintő közmű-, vasút- és egyéb építések és az útburkolatbontások szabályozásáról szóló 34/2008. (VII. 15.) Főv. Kgy. rendeleten vezeti át a megváltozott feladatellátási rendet.

A 3. §-hoz

Hatálybaléptető rendelkezést tartalmaz.