A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2011. január 31-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

60/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Javaslat a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló cégek vállalatbiztonsági politikájára és stratégiájára” című előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványt.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

61/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1/a. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Egészségpolitikai és Szociális Bizottsága tagjainak módosítására.

1/b. Javaslat bizottsági és felügyelőtanácsi tagcserére, valamint az ahhoz kapcsolódó SZMSZ-módosításra.

1/c. Javaslat a Petőfi Csarnok Nonprofit Kft. felügyelő-bizottsági elnökét érintő személyi kérdésre.

1/d. Javaslat felügyelőbizottsági tagcserére a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-nél.

2. Együttműködési megállapodás a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Fővárosi Önkormányzat között.

3. A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról szóló rendelettervezet.

4. Javaslat az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz, valamint az önkormányzati tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés legmagasabb hatósági díjának Budapest főváros közigazgatási területén történő megállapításáról, továbbá a díjalkalmazás feltételeiről szóló 4/1995. (II. 13.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésére.

5. A 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

6. Budapest Főváros szmogriadótervéről szóló 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

7. Javaslat a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

8. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló cégek vállalatbiztonsági politikájára és stratégiájára.

9. A BÖP Kft. társasági szerződés elfogadásához meghozandó döntés.

10. FIMŰV Zrt. 2011. évi Éves Közszolgáltatási Szerződése.

11. BFVK Zrt. 2011. évi Éves Közszolgáltatási Szerződése.

12. A Budapesti Közlekedés-Szervező Nonprofit Kft. kapcsán meghozandó döntések.

13. Javaslat a fővárosi közlekedési intézményrendszer átalakításának folytatásához szükséges döntésekre.

14. Budapest Szíve Program - Reprezentatív Kaputérség II. ütemének műszaki változása.

15. Javaslat a „Rákoskeresztúri autóbuszfolyosó kialakítása” c., KMOP-2.3.1/A-2008-0001 sz. projekt támogatási szerződésének 2. sz. módosítására.

16. Javaslat „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Szentmihályi úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című, KMOP-2008-2.3.1/B-08-2009-0010 számú projekt támogatási szerződésének 1. sz. módosítására.

17. A „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei” projekt véghatáridejét érintő döntési javaslat - EU Bizottság határozatával kapcsolatos kötelezettségvállalások, a beruházási engedélyokirat 7. sz. módosítása.

18. A 2592/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott megállapodás módosítása.

19. Új Budapest Portál kialakítása.

20. Közterületeket érintő tulajdonosi hozzájárulások.

21. A Fővárosi Önkormányzat UITP (Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség) szervezeti tagságának átruházása a Budapesti Közlekedési Központra.

22. Javaslat az FKF Zrt. által a vörösiszap-katasztrófa elhárításában való részvétel költségeinek kiszámlázására.

23. Bp. XIV., Cinkotai út 128-140. sz. alatti 31267/108 hrsz.-ú ingatlan értékesítése.

24. A Bp. XIV., Olof Palme sétány 3. sz. alatti ingatlan (volt Hungexpo-épületek) bérleti szerződése.

25. Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében.

26. A Fővárosi Vízművek Zrt. 2011. január 21-ei felfüggesztett közgyűlése.

27. Javaslat a 3 db bérlőjelölési jogú lakásra, jogi személyek részére kiírt lakáspályázat eredményére.

28. Javaslat a Fővárosi Városrehabilitációs Keret hatékonyabb működésére és felhasználására.

29. Javaslat a TISZK Nonprofit Kft.-k végelszámolásához kapcsolódó döntések meghozatalára.

30. Javaslat a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány megszüntetésére.

31. Javaslat a TÁMOP-2.2.3/B-09/1-2009-0001 azonosító számú projekt támogatási szerződésének felbontására.

32. Javaslat a Fővárosi Sportintézetek egyes munkafeladatainak külső vállalkozás által történő ellátásának engedélyezésére.

33. Javaslat az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum egyes munkafeladatainak külső vállalkozás által történő ellátásának engedélyezésére.

34. Javaslat a Honvéd Zrínyi SE pályázati támogatásának visszavonására.

35. Javaslat a teljesítménymotivációs pályázat támogatási szerződésének módosítására.

36. Javaslat a költségvetési szervként működő előadó-művészeti szervezetek Mt. hatálya alá tartozó vezetői munkaszerződéseinek módosítására.

37. Javaslat a „FÁNK hőellátása termálvízzel” európai uniós pályázati támogatással megvalósuló projekt előirányzatának jóváhagyására.

38. Javaslat a Centrál Színház Nonprofit Kft. és az Orgonás Bt. között megkötendő szerződésekkel kapcsolatos döntésekre.

39. Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője külföldi kiküldetésével kapcsolatos döntésre.

40. Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének további munkavégzésre irányuló jogviszonyával kapcsolatos döntésre.

41. Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására.

42. Javaslat a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezetője külföldi kiküldetéseivel kapcsolatos döntésre.

43. Javaslat az Örkény István Színház Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyására.

44. Javaslat az Örkény István Színház Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására.

45. Javaslat az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének további munkavégzésre irányuló jogviszonyával kapcsolatos döntésre.

46. Javaslat tulajdonosi nyilatkozat megtételére az Óbudai Gázgyár gázmasszatározó tartályok kármentesítési munkáival kapcsolatban.

47. Javaslat a Budapest Főváros Környezetvédelmi Alapjának 2008. évi pályázatából egyedi támogatás útján elnyert támogatás szakmai és pénzügyi elszámolás jóváhagyására - OMSZ.

48. Javaslat a Fővárosi Közterület-felügyelet alapító okiratának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására.

49. Javaslat a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság teljesítmény-követelményeinek alapját képező kiemelt célok meghatározására.

50. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata közötti, a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről, ellátásáról szóló megállapodás megkötésére.

51. Javaslat a fővárosi önkormányzati biztosi névjegyzék bővítésére és a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézethez önkormányzati biztos kirendelésére.

52. Javaslat a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. „v. a.” 2009.08.01.-2010.07.31. közötti időszak közhasznú éves beszámolójának elfogadására.

53. Előterjesztés a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház 2009. évi prevenciós szűrőprogramjának elszámolására.

54. Javaslat a Budapesti Egészségközpont Zrt. és a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező Kft. egyesülésére.

55. Bírósági ülnökválasztás során alkalmazandó szempontrendszer.

56. Javaslat a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. Felügyelőbizottsága ügyrendjének elfogadására.

57/a. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

58. Javaslat intézményvezető felmentésére.

59. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona (9971 Szentgotthárd, Hunyadi János u. 29.) intézményvezetői munkakörének betöltésére kiírt pályázat eredményére.

60. „A budapesti Margit híd pillérszobrainak restaurálása, valamint a hiányzó „Hercules” szobor rekonstrukciója” tárgyú közösségi eljárási rend szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás indításának jóváhagyása.

61. Közbeszerzési eljárás eredményhirdetési időpontjának elhalasztása.

62. „A Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése c. projektek I. ütemének kivitelezési munkái” tárgyú, nemzeti eljárási rend szerinti, általános egyszerű közbeszerzési eljárás indításának jóváhagyása.

63. A BFVK Zrt. és a FIMŰV Zrt. egyesülése.

64. Hetei Ferenc szakosított szociális intézményi elhelyezési ügye.

A napirend 1/a. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Egészségpolitikai és Szociális Bizottsága tagjainak módosítására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

62/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Egészségpolitikai és Szociális Bizottságából visszahívja Hidasi Gábor nem képviselő bizottsági tagot.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

63/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Egészségpolitikai és Szociális Bizottságába megválasztja nem képviselő bizottsági tagnak Rácz Bélát.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 1/b. pontja: Javaslat bizottsági és felügyelőtanácsi tagcserére, valamint az ahhoz kapcsolódó SZMSZ módosításra.

Előadó: Németh Zoltán

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

64/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

az Egészségpolitikai és Szociális Bizottságba dr. Szentes Tamás helyett dr. Velkey Györgyöt választja a bizottság tagjának és elnökének 2011. február 1-jei hatállyal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

65/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Pénzügyi Ellenőrző Bizottságba dr. Szentes Tamás helyett dr. Velkey Györgyöt a bizottság tagjának 2011. február 1-jei hatállyal megválasztja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

66/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Felügyelőtanácsába dr. Szentes Tamás helyett, 2011. február 1-jei hatállyal dr. Velkey Györgyöt választja meg elnöknek.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

67/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Szent Imre Kórház Felügyelőtanácsába dr. Szentes Tamás helyett, 2011. február 1-jei hatállyal dr. Velkey Györgyöt delegálja tagnak.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

68/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Szent István és Szent László Kórház felügyelőtanácsába dr. Szentes Tamás helyett Szentkirályi Alexandrát delegálja a felügyelőtanács tagjának, egyidejűleg a felügyelőtanács jelenlegi tagját, Ughy Attilát a felügyelőtanács elnökének választja meg, 2011. február 1-jei hatállyal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 1/c. pontja: Javaslat a Petőfi Csarnok Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági elnökét érintő személyi kérdésre.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

69/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

dr. Hrutka Zsoltot visszahívja a Petőfi Csarnok Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági elnöki tisztségéből, és helyette Lukoczki Károlyt választja meg a többi taggal megegyező időpontig a felügyelőbizottság új elnökévé.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 1/d. pontja: Javaslat felügyelőbizottsági tagcserére a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-nél.

Előadó: Szabó György

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

70/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Szabó Györgyöt visszahívja a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. felügyelőbizottsági tagi tisztségéből és helyette dr. Kalina Györgyöt választja meg a többi taggal megegyező időpontig a felügyelőbizottság tagjává.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 2. pontja: Együttműködési megállapodás a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Fővárosi Önkormányzat között.

Előadó: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

71/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy megköti az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal az együttműködési megállapodást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Fővárosi Önkormányzat között, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 3. pontja: A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról szóló rendelettervezet.

Előadó: dr. Bagdy Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 3/2011. (II. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról.

A napirend 4. pontja: Javaslat az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz, valamint az önkormányzati tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés legmagasabb hatósági díjának Budapest főváros közigazgatási területén történő megállapításáról, továbbá a díjalkalmazás feltételeiről szóló 4/1995. (II. 13.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésére.

Előadó: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja a 4/2011. (II. 1.) Főv. Kgy. rendeletet az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz, valamint az önkormányzati tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés legmagasabb hatósági díjának Budapest főváros közigazgatási területén történő megállapításáról, továbbá a díjalkalmazás feltételeiről szóló 4/1995. (II. 13.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről.

A napirend 5. pontja: 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

Előadó: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

az előterjesztői kiegészítéssel megalkotja 5/2011. (II. 15.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 6. pontja: Budapest Főváros szmogriadótervéről szóló 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

72/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Somfai Ágnes módosító javaslatát, mely szerint:

„Az előterjesztésben szereplő 1-es melléklet a következőképpen módosul:

2. § (1) Szmoghelyzet: ........ A szálló porra (PM10) vonatkozó riasztási fokozat elrendeléséhez és megszüntetéséhez az Országos Meteorológiai Szolgálat (továbbiakban: OMSZ) által kiadott meteorológiai előrejelzése is szükséges.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

73/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, vizsgáltassa meg, hogy a gépjármű forgalom által kibocsátott károsanyag-mennyiség azonnali csökkentése érdekében - szükség esetén - bevezethető-e az ingyenes tömegközlekedés a szmogrendeletben meghatározott riasztási fokozattal érintett napokon.

Határidő: folyamatos

Felelős: Tarlós István

74/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, vizsgáltassa meg, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közszolgáltató cégek munkavédelmi szabályzataiban megfelelő módon van-e kezelve a munkavállalók egészségének védelme szmoghelyzetben történő munkavégzés esetén.

Határidő: folyamatos

Felelős: Tarlós István

75/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, vizsgáltassa meg, hogy a Nyugat-Európa több nagyvárosában sikeresnek bizonyult környezetvédelmi zónarendszer meghonosításának milyen feltételei vannak, egyúttal kéri, hogy a bevezetésre vonatkozó javaslatokat terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2011. október 31.

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

az előterjesztői kiegészítéssel megalkotja 6/2011. (II. 15.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest főváros szmogriadótervéről szóló 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 7. pontja: Javaslat a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: Csomós Miklós

A Fővárosi Közgyűlés

a befogadott módosításokkal megalkotja 7/2011. (II. 1.) Főv. Kgy. rendeletét a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 8. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló cégek vállalatbiztonsági politikájára és stratégiájára.

Előadó: Tarlós István, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

76/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő vállalatok biztonságpolitikájával és stratégiájával kapcsolatos tulajdonosi irányelveket és követelményeket rögzítő előterjesztést.

Ennek egységes érvényesülése és végrehajtása érdekében mint tulajdonos, kötelezi a vállalatok vezetését, hogy végezzék el a szükséges és indokolt szervezeti és szabályozási feladatokat.

Határidő: 2011. március 31.

Felelős: Tarlós István főpolgármester útján dr. György István főpolgármester-helyettes

77/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 76/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozat egységes végrehajtása érdekében megbízza a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft.-t, hogy gondoskodjon a vállalatvezetők megfelelő felkészítéséről.

Határidő: 2011. február 28.

Felelős: a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője

78/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 76/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozat egységes végrehajtása érdekében megbízza a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft.-t, hogy gondoskodjon a biztonsági szervezetek vezetőinek részletes, szakmaspecifikus és teljes körű felkészítéséről.

Határidő: 2011. február 28.

Felelős: a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője

79/2011.(I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 76/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozat egységes végrehajtása érdekében megbízza a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft.-t, hogy működjön közre az új vagy módosuló biztonsági szervezetek vállalati dokumentumokban (SZMSZ, munkaköri leírások) történő szabályozásának kialakításában.

Határidő: 2011. február 15.

Felelős: a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője

A napirend 9. pontja: A BÖP Kft. társasági szerződés elfogadásához meghozandó döntés.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

80/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében foglaltak alapján elfogadja a BÖP Kft. társasági szerződésének 1. számú melléklet szerinti módosítását, és úgy dönt, hogy a BÖP Kft. soron következő taggyűlésén Budapest Főváros Önkormányzat képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával ezt a döntést támogassa.

Határidő: BÖP Kft. soron következő taggyűlése

Felelős: Tarlós István

81/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében foglaltak alapján elviekben egyetért azzal, hogy a BÖP Kft. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 67. § (4) bekezdése szerint szétválással alakuljon át oly módon, hogy az átalakulása eredményeként létrejöjjön a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft., amely a Fővárosi Önkormányzat 100%-os tulajdonába kerülne, míg a BÖP Kft. 510 000 Ft-os törzstőkével a három tag önkormányzat egyenlő tulajdonában maradna.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 10. pontja: FIMŰV Zrt. 2011. évi Éves Közszolgáltatási Szerződése.

Előadó: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

82/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés melléklete szerint a FIMŰV Zrt. 2011. évi Éves Közszolgáltatási Szerződését, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2011. január 31.

Felelős: Tarlós István

83/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a FIMŰV Zrt. egyéb tevékenységéből származó 15 981 E Ft nyereséget a Társaság a saját tulajdonában lévő ingatlan részleges felújításának, valamint a várható székhelyváltozással összefüggő beruházás finanszírozására használja fel, és nem csökkenti ezzel az összeggel a kompenzáció igényt.

Határidő: 2011. január 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 11. pontja: BFVK Zrt. 2011. évi Éves Közszolgáltatási Szerződése.

Előadó: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

84/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés pontosított 1. számú melléklete szerint a BFVK Zrt. 2011. évi Éves Közszolgáltatási Szerződését azzal a kiegészítéssel, hogy a Főpolgármesteri Hivatal a szükséges telekkönyvi pontosításokat vezesse át. Egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2011. január 31.

Felelős: Tarlós István

85/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a BFVK Zrt. Igazgatóságát, hogy a Társaság vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese és vezető állású munkavállalói ösztönzési rendszerében prémiumfeladatként szerepeltesse a közszolgáltatási tevékenység keretében az adott évi értékesítési terv teljesítését, továbbá az egyéb tevékenység fejlesztését.

A napirend 12. pontja: A Budapesti Közlekedés-Szervező Nonprofit Kft. kapcsán meghozandó döntések.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

86/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a Főpolgármesteri Hivatal delegáltja a BKSZ Budapesti Közhasznú Kft. taggyűlésén „igen” szavazatával támogassa a Társaság végelszámolás útján történő jogutód nélküli megszüntetését, az alábbiak szerint:

= a végelszámolás kezdő időpontja: 2011. március 1.

= a végelszámolás befejezésének kitűzött határideje: 2011. augusztus 31.

= végelszámoló: Kéthelyi József jelenlegi ügyvezető, ezzel egyidejűleg ügyvezetői megbízatása megszűnik, továbbá munkaszerződését a felek közös megegyezéssel megszüntetik 2011. február 28. napjával, a végelszámolást 2011. március 1-jétől az 1. sz. mellékletben csatolt megbízási szerződés alapján látja el.

Határidő: a BKSZ Kft. taggyűlésének következő ülése

Felelős: Tarlós István

87/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a Főpolgármesteri Hivatal delegáltja a BKSZ Budapesti Közhasznú Kft. taggyűlésén „igen” szavazatával támogassa a társasági szerződés 10. sz. módosítását a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: a BKSZ Kft. taggyűlésének következő ülése

Felelős: Tarlós István

88/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKSZ Kft. megszűnését követően megmaradó vagyon felosztásáról készített javaslatot a BKSZ Kft. taggyűlése előterjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2011. június 20.

Felelős: Tarlós István

A napirend 13. pontja: Javaslat a fővárosi közlekedési intézményrendszer átalakításának folytatásához szükséges döntésekre.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

89/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az előterjesztésben felsorolt, Fővárosi Önkormányzat mint kedvezményezett irányításával folyó közlekedésfejlesztési tartalmú ERFA-projektek, azaz a Rákoskeresztúri autóbusz-folyosó kialakítása, Budapest XXI. kerület, Csepeli gerincút (I. ütem), A budapesti Margit híd felújítása, Haladási feltételek javítása a Baross utcában, Buszsávhosszabbítás a Mészáros u.-Győző u. útvonalon, Budapest Főváros - Nagykörút előnyben részesítés, Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel, Haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton, Szentmihályi úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel, Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése - XXI., Ady Endre út, Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése - XXI., Szabadkikötő út, Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése - XVII., Pesti út (501. utca-Ferihegyi út között), Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése - XI., Bogdánfy utca, Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése - 6. III., Bécsi út-Nagyszombat utca útvonal, Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése - 7. XVII., Pesti út 2. (Ferihegyi út-Hegyalatti u. között), Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése - X., Fehér út-Albertirsai út, Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség kiépítése, I. ütem, Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítés, I. ütem - 3. sz. főforgalmi út melletti lakóterület zaj elleni védelme (0011/2005-1/ÖP-1), A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel (KMOP-2008-2.3.1/B-08-2009-0006), továbbá a fenntartási időszakban tartó Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz (Andor utca-Galvani út) kiépítése, illetve Budapest, Szabadság híd rekonstrukciója (KMOP-2.1.1/A-2008-0002) projektek megvalósításával kapcsolatos projektmenedzsment-feladatokat a jövőben a BKK Zrt. útján kívánja ellátni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

90/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az átadással kapcsolatos előkészületeket végeztesse el, és az erre vonatkozó részletes javaslatokat terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2011. februári ülése

Felelős: Tarlós István

91/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKK Zrt. közszolgáltatási keretszerződését és 2011. évi közszolgáltatási szerződését terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a keretszerződést a Fővárosi Közgyűlés 2011. februári ülésére, a 2011. évi szerződést a költségvetéssel egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

92/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az 1127/2010. (VI. 3.) Főv. Kgy. határozatát oly módon, hogy a BKV Zrt. helyett a határozatban BKK Zrt. értendő, így a projekt kedvezményezettje a BKV Zrt. helyett a BKK Zrt. legyen, és a projekt önrészéhez szükséges forrást a Fővárosi Önkormányzat a BKV Zrt. helyett a BKK Zrt. számára biztosítja, egyebekben a határozatát fenntartja, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert, hogy a projekt megvalósításához szükséges önrészt a 2011. évi költségvetésben biztosítsa.

Határidő: azonnal, illetve a 2011. évi költségvetés benyújtásáig

Felelős: Tarlós István

93/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Visszavonja az 1129/2010. (VI. 3.) Főv. Kgy. határozatát és felkéri a főpolgármestert, hogy „Az 1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztésének I. üteme a budapesti, körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projekt saját forrásának finanszírozásáról szóló, a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. között megkötendő „Pénzeszköz-átadási megállapodás”-t készítse el, és azt a KözOP támogatási döntést követően jóváhagyás és megkötés végett terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: Fővárosi Közgyűlésnek a Kormány döntését követő ülése

Felelős: Tarlós István

94/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az 1130/2010. (VI. 3.) Főv. Kgy. határozatának b) pontját oly módon, hogy „Az 1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztésének I. üteme a budapesti, körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” projekt esetében a kiviteli tervek elkészíttetéséért a BKK Zrt. felelős, a vállalkozásba adás módját (kivitelezéssel együttesen vagy külön eljárásban) pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség véleményét kikérve határozza meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

95/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy az 1131/2010. (VI. 3.) Főv. Kgy. határozata alapján előkészítés alatt álló villamos és trolibusz járműbeszerzésre irányuló európai uniós projekt további előkészítési feladatait a BKK Zrt. végezze, és felkéri a főpolgármestert, hogy az előkészített, részletes megvalósíthatósági tanulmánnyal alátámasztott projektjavaslatot terjessze elő a lehető legkorábbi időpontban, de legkésőbb a Fővárosi Közgyűlés áprilisi ülésére.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés áprilisi ülése

Felelős: Tarlós István

96/2011.(I. 31.) Főv. Kgy. h.

Visszavonja az 1274/2009. (VIII. 27.) Főv. Kgy., 1275/2009. (VIII. 27.) Főv. Kgy. és az 1364/2009. (X. 12.) Főv. Kgy. határozatait, egyben alapítói jogkörében eljárva - figyelemmel az 1992. évi XXXVIII. törvény 100/N. § (7) bekezdésére is - utasítja a BKK Zrt. vezető tisztségviselőit, hogy a visszavont határozatokban foglalt, KözOP keretében megvalósítandó közlekedésfejlesztési projektek előkészítésére vonatkozó támogatási kérelmeket - azok szükséges mértékű átdolgozását követően - a BKK Zrt. nyújtsa be, ezenfelül pedig nyújtson be további projekt-előkészítési kérelmeket a közlekedési intézményrendszer fejlesztésének (BKK szervezetfejlesztés) támogatására és a fővárosi intelligens közlekedés (behajtási díj, elektronikus jegyrendszer, FUTÁR II., stb.) előkészítési feladatainak vonatkozásában.

Határidő: 2011. február 28.

Felelős: Tarlós István

97/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Az 1823/2010. (X. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott, Budapest közlekedési intézményrendszerének átalakítására vonatkozó koncepció alapján, alapítói jogkörében eljárva - figyelemmel az 1992. évi XXXVIII. törvény 100/N. § (7) bekezdésére is - utasítja a BKV Zrt. vezető tisztségviselőit, hogy

- tegyenek meg minden szükséges előkészületet annak érdekében, hogy a Társaság részvényei - erre vonatkozó későbbi alapítói döntés esetén - a BKK Zrt.-be nem pénzbeli hozzájárulásként apportálhatók legyenek a Fővárosi Önkormányzat részéről;

- tegyenek meg minden szükséges előkészületet annak érdekében, hogy a Társaság szolgáltatástervezési, szolgáltatásfejlesztési, utastájékoztatási, forgalomfelügyeleti és -irányítási, jegy- és bérletértékesítési, illetve -ellenőrzési, tarifapolitikai feladatai és szervezetei - a központi támogató szervezetek arányos részével együtt -, továbbá a kiemelt közlekedésfejlesztési projektek (pl. FUTÁR, Budai fonódó villamoshálózat megteremtése, 1-es és 3-as villamos vonalak fejlesztése, 42-es villamos fejlesztése stb.) a BKK Zrt.-hez átadásra kerülhessenek 2011 folyamán;

- gondoskodjanak a fejlesztési projektek, különösen az 1-es és 3-as villamos vonalak fejlesztése, 42-es villamos fejlesztése, illetve a járműállomány fejlesztése projektek tárgyában az elkészült dokumentációk BKK Zrt. részére történő átadásáról;

- minden, 2011. február 1. után megkötött szerződésben és más kötelezettségvállalás során alkalmazzanak olyan rendelkezéseket, melyek biztosítják és elősegítik, hogy a szerződés a fenti átalakulási folyamattal összhangban legyen és azt ne akadályozza, hátráltassa; továbbá ugyanezen cél érdekében a hatályos szerződések tekintetében is kezdjenek tárgyalásokat a jogszabályi előírások betartása mellett;

- kezdjék meg a BKV Zrt. szervezeti átalakítását oly módon, hogy a Társaság a jövőben kizárólag tömegközlekedés-üzemeltető társaságként működjön, a BKK Zrt. szakmai és megrendelői irányítása mellett.

Határidő: 2011. február 23.

Felelős: Tarlós István

98/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Az 1823/2010. (X. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott, Budapest közlekedési intézményrendszerének átalakítására vonatkozó koncepció alapján, alapítói jogkörében eljárva - figyelemmel az 1992. évi XXXVIII. törvény 100/N. § (7) bekezdésére is - utasítja a BKK Zrt. vezető tisztségviselőit, hogy

- tegyenek meg minden szükséges intézkedést az 1823/2010. (X. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott, Budapest közlekedési intézményrendszerének átalakítására vonatkozó koncepció végrehajtása érdekében;

- tegyenek meg minden szükséges előkészületet annak érdekében, hogy a BKV Zrt. részvényei - erre vonatkozó későbbi alapítói döntés esetén - a BKK Zrt.-be nem pénzbeli hozzájárulásként apportálhatók legyenek a Fővárosi Önkormányzat részéről;

- tegyenek meg minden szükséges előkészületet annak érdekében, hogy a BKV Zrt. szolgáltatástervezési, szolgáltatásfejlesztési, utastájékoztatási, forgalomfelügyeleti és -irányítási, jegy- és bérletértékesítési, illetve -ellenőrzési, tarifapolitikai feladatai és szervezetei - a központi támogató szervezetek arányos részével együtt -, továbbá a kiemelt közlekedésfejlesztési projektek (pl. FUTÁR, Budai fonódó villamoshálózat megteremtése, 1-es és 3-as villamosvonalak fejlesztése, 42-es villamos fejlesztése stb.) a BKK Zrt.-hez átadásra kerülhessenek legkésőbb 2011 folyamán;

- működjenek közre a BKV Zrt. szervezeti átalakításában oly módon, hogy a BKV Zrt. a jövőben kizárólag tömegközlekedés-üzemeltető társaságként működjön, a BKK Zrt. szakmai és megrendelői irányítása mellett;

- tegyenek meg minden szükséges előkészületet az előterjesztés 89/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozatával átadásra kijelölt projektek menedzsmentjének fogadására, a feladatellátás körülményeinek megteremtésére.

Határidő: 2011. február 23.

Felelős: Tarlós István

99/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy amennyiben Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros II. kerület Önkormányzata a Budai fonódó villamoshálózat megteremtése kiemelt közlekedési projekt vitás részeiről nem tud megállapodni 2011. március végéig, akkor az uniós források megfelelő célra történő felhasználása érdekében indítsa meg a szükséges és lehetséges jogi eljárásokat a Budai fonódó villamoshálózat jelen pályázati keretek, vagy új projekt keretében történő megvalósítása érdekében.

Egyben felkéri a főpolgármestert, hogy a Moszkva tér közlekedési és kapcsolódó térfelszíni rekonstrukciója kiemelt projektként történő megvalósítása érdekében a megvalósítás ütemezésére vonatkozó előterjesztést 2011. május 31-ig terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésnek megfelelően a végrehajtáshoz szükséges előkészületeket végeztesse el, és a részletes döntési javaslatokat terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2011. május 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 14. pontja: Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség II. ütemének műszaki változása.

Előadó: dr. György István

Javaslat a fővárosi közlekedési intézményrendszer átalakításának folytatásához szükséges döntésekre.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

100/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a 29/2011. (I. 12.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2011. február 28-ra módosítja.

Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség II. ütemének műszaki változása.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

101/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

visszavonja a Budapest Szíve Program Reprezentatív kaputérség kiépítése II. ütem (KMOP-5.2.2/A-10-2f-2010-0001) című kiemelt projektjavaslatot. Felkéri a főpolgármestert, hogy tájékoztassa a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Operatív Programok Irányító Hatóság és a Pro Régió Fejlesztési Ügynökség vezetőjét a jelenlegi projektjavaslat visszavonásáról.

Határidő: 2011. január 31.

Felelős: Tarlós István

102/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően az új projektötlet tartalmát, és felkéri a főpolgármestert, hogy nyújtsa be az új projektötletet a KMOP-2010-5.2.2/A jelű, Budapesti integrált városfejlesztési program - Budapest városközpont című konstrukció keretében Budapest Szíve Program Reprezentatív kaputérség kiépítése II. ütem címmel.

Határidő: 2011. február 23.

Felelős: Tarlós István

103/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az új projektötletnek megfelelően gondoskodjon a tervek átdolgozásáról a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. bevonásával és alapítói hatáskörben utasítja annak vezérigazgatóját, hogy a projekt előkészítési feladatait és a projektötlet részletes kidolgozását végezze el.

Határidő: 2011. február 23.

Felelős: Tarlós István

104/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy tájékoztassa a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Operatív Programok Irányító Hatóság és a Pro Régió Fejlesztési Ügynökség vezetőjét az új projektötlet koncepciójának elfogadásáról, valamint az új projektötlet mielőbbi benyújtási szándékáról.

Határidő: 2011. január 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 15. pontja: Javaslat a „Rákoskeresztúri autóbuszfolyosó kialakítása” c., KMOP-2.3.1/A-2008-0001 sz. projekt támogatási szerződésének 2. sz. módosítására.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

105/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a KMOP-2.3.1/A-2008-0001 azonosítószámú, „Rákoskeresztúri autóbuszfolyosó kialakítása” c. projekt 2. sz. támogatási szerződés módosítását az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2011. február 10.

Felelős: Tarlós István

A napirend 16. pontja: Javaslat „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Szentmihályi úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0010 számú projekt támogatási szerződésének 1. sz. módosítására.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

106/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Szentmihályi úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0010 azonosítószámú projekt támogatási szerződésének 1. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2011. február 11.

Felelős: Tarlós István

107/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a 2011. évi költségvetés tervezése során a Közösségi közlekedés fejlesztése (Szentmihályi út) feladatot jelen 1. sz. támogatási szerződés módosításban foglaltakra tekintettel (határidő-módosítás) és a kapcsolódó beterjesztett okiratban meghatározott ütemezéssel az alábbiak szerint szerepelteti:

a feladat összköltsége változatlanul 237,9 M Ft, 2011. évi üteme 233,45 M Ft (ebből KMOP 160,7 M Ft, saját forrás 72,75 M Ft), 2010. december 31-éig fennálló halmozott tény: 4,45 M Ft.

Határidő: a 2011. évi költségvetés tervezésével egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

108/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Közösségi közlekedés fejlesztése (Szentmihályi út)” beruházási feladat engedélyokiratának 2. sz. módosítását a 4. sz. melléklet szerinti tartalommal, és felhatalmazza a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: 2011. február 28.

Felelős: Tarlós István

A napirend 17. pontja: A „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei” projekt véghatáridejét érintő döntési javaslat - EU Bizottság határozatával kapcsolatos kötelezettségvállalások, a beruházási engedélyokirat 7. sz. módosítása.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

109/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei” (BKSZT) projekt beruházási engedélyokiratának 7. sz. módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal, amelynek aláírására felkéri a főpolgármestert.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

110/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei” (BKSZT) projekt támogatási szerződésének 2. sz. módosítását az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal, amelynek aláírására felkéri a főpolgármestert.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

111/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat a „COL5” projektelem megvalósításához szükséges feltételes nyílt közbeszerzési eljárást a vonatkozó közbeszerzési és támogatási előírások, illetve eljárási rend szerint elindítsa.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 18. pontja: A 2592/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott megállapodás módosítása.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

112/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

módosítja a 2592/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott, Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ és Budapest Főváros Önkormányzata közötti, jelen előterjesztés 3. sz. mellékleteként csatolt megállapodást azzal, hogy a megállapodás Preambulum része, 1.1. és 1.2. pontja kiegészül a 232049/6 és 238024/4 hrsz.-ú ingatlanokkal, továbbá az 1.2. pont az ingatlanok beruházás által igénybevett területének meghatározásával, a megállapodást a módosításokkal jóváhagyja, megköti, és annak aláírására felhatalmazza a főpolgármestert.

Határidő: 8 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 19. pontja: Új Budapest Portál kialakítása.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

113/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért az előterjesztésben foglaltakkal, és előzetes kötelezettséget vállal az Új Budapest Portál kialakítása 30 000 E Ft összegű pénzügyi fedezetének a 2011. évi költségvetésben, a „9112 Céltartalékok” cím Budapest Portál kialakítása előirányzatán történő biztosítására.

Határidő: 2011. évi költségvetés elfogadása

Felelős: Tarlós István

A napirend 20. pontja: Közterületeket érintő tulajdonosi hozzájárulások.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

114/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 16. § (3) és (4) bekezdése alapján úgy dönt, hogy az 1. számú melléklet szerinti 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47, 48, 49, 50, 51, 52, 53, 54, 55, 56, 57, 58, 59, 60, 61, 62, 63, 64, 65, 66, 67, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80, 81, 82, 83, 84, 86, 87, 88, 89, 90, 91, 92, 93, 94, 96, 97, 99, 101, 102 / T sorszámozott ügyekben szereplő kérelmezők, beruházók részére az egyes sorszámoknál bemutatott kérelmei-hez a szakmai ügyosztályi javaslatok figyelembevételével, ellenszolgáltatás biztosítása nélkül hozzájárul. Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a 2. számú mellékletben foglalt minta szerint a tulajdonosi hozzájárulásokat aláírja.

115/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 16. § (3) és (4) bekezdése alapján úgy dönt, hogy az 1. számú melléklet szerinti sorszámozott 85, 95 / T ügyekben szereplő kérelmezők, beruházók részére az egyes sorszámoknál bemutatott kérelmeihez a szakmai ügyosztályi javaslatok figyelembevételével nem járul hozzá. Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a 3. számú mellékletben foglalt minta szerint az elutasításról szóló értesítő leveleket aláírja.

116/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 16. § (3) és (4) bekezdése alapján úgy dönt, hogy az 1. számú melléklet szerinti 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 24, 25, 98, 100 / T sorszámozott ügyekben szereplő kérelmezők, beruházók részére az egyes sorszámoknál bemutatott elektronikus hírközlési berendezésekhez kapcsolódó kérelmeihez a szakmai ügyosztályi javaslatok figyelembevételével hozzájárul. Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a 4. számú mellékletben foglalt minta szerint a tulajdonosi hozzájárulásokat aláírja.

117/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (7) bekezdése alapján a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 49. § (1) bekezdés a) pontja szerint Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskörét magához vonja.

118/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (7) bekezdése alapján magához vont hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy az alábbi táblázatban felsorolt beruházások vonatkozásában a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok tulajdonjogának korlátozása miatti kártalanítás összegét az 1867/2008. (XI. 27.) Főv. Kgy. határozat mellékletében meghatározottaknak, illetve a szolgáltatók által benyújtott adatlapok összesítése figyelembevételével elfogadja. A jelen előterjesztés 5. számú mellékleteként csatolt, vonatkozó kártalanítási megállapodásokat jóváhagyja, megköti, és felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Iktatószám/sorszám Szolgáltató/ Beruházó neve Beruházás megnevezése, korlátozott ingatlanok Kártalanítási összeg
(Ft)
20-3725-5/2010.

1/T
Nokia Siemens TraffiCOM Kft. Nokia Siemens TraffiCOM Kft.
XI. kerület, Bartók Béla út (hrsz. 4981) 43-47. számú épület optikai ellátása
140 941 Ft + áfa
20-4211-5/2010.

2/T
Novotron
Informatikai Zrt.
Novotron Informatikai Zrt. XI. kerület,
Dombóvári út (hrsz. 4042/91) INFOPARK
„A” épület optikai ellátása
128 637 Ft + áfa
20-4141-1/2010.

3/T
Magyar Telekom
Távközlési
Nyrt. / A-HÍD
Építő Zrt.
A-HÍD Építő Zrt. XXIII. kerület,
Nagytétényi úton (hrsz. 231727/1)
alépítmény-áthelyezés
76 000 Ft + áfa
20-4364-4/2010.

4/T
Magyar Telekom
Távközlési Nyrt. /
Főpolgármesteri Hivatal
Főpolgármesteri Hivatal XI. kerület,
Budaörsi út (hrsz. 1287/3, 907/2), Kőérberki út (hrsz. 1090/8) alépítmény-áthelyezés buszsáv-kialakítás miatt
térítésmentesen
20-3079-1/2010.

5/T
Magyar Telekom
Távközlési Nyrt.
Magyar Telekom Távközlési Nyrt.
I. kerület, Hegyalja út (hrsz. 5960),
Erzsébet híd és V. ker., Március 15. tér (hrsz. 23859) elektronikus hírközlőeszköz létesítése
931 991 Ft + áfa
20-1734-1/2010.

6/T
Magyar Telekom
Távközlési Nyrt.
Magyar Telekom Távközlési Nyrt.
XXII. kerület, Leányka u. (hrsz. 223558), Kossuth Lajos u. (hrsz. 223674),
Mária Terézia u. (hrsz. 223618/1, 223618/2), Anna u. (hrsz. 220592)
elektronikus hírközlőeszköz létesítése
3 521 145 Ft + áfa

(kártalanítási összeg befizetve)
20-2603-1/2010.

7/T
Magyar Telekom
Távközlési Nyrt. /
Főpolgármesteri Hivatal
Főpolgármesteri Hivatal II. kerület, Árpád fejedelem útja (hrsz. 13472/2), Margit híd Margitsziget közötti szárnyhíd (hrsz. 23800/8) elektronikus hírközlőeszköz létesítése 103 800 Ft + áfa

(kártalanítási összeg befizetve)
20-4724-1/2010.

24/T
Magyar Telekom
Távközlési Nyrt. / BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság
BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság VII. kerület, Thököly út (hrsz. 32955/1, 32955/2) 4-es metró építése miatt
elektronikus hírközlőeszköz létesítése
1 545 746 Ft + áfa
20-4725-1/2010.

25/T
Magyar Telekom Távközlési Nyrt. / BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság VII. kerület, Thököly út (hrsz. 32955/2) 4-es metró építése miatt elektronikus
hírközlőeszköz létesítése
261 820 Ft + áfa
20-1991-12/2010.

100/T
Magyar Telekom Távközlési Nyrt. / Rác Sikló Kft. Rác Sikló Kft. I. kerület, Hegyalja út (hrsz. 6000), Gellérthegy-Citadella
(hrsz. 5413/3) elektronikus
hírközlőeszköz létesítése
térítésmentesen

A napirend 21. pontja: A Fővárosi Önkormányzat UITP (Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség) szervezeti tagságának átruházása a Budapesti Közlekedési Központra.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

119/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata megszünteti a tagságát az UITP Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetségben, és felkéri a főpolgármestert az ehhez szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

120/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi, hogy a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. csatlakozik az UITP Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetséghez.

A napirend 22. pontja: Javaslat az FKF Zrt. által a vörösiszap katasztrófa elhárításában való részvétel költségeinek kiszámlázására.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

121/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. által a Devecser, Kolontár térségében 2010. október 4-én történt gátszakadás során kialakult katasztrófa-helyzet kárelhárítási munkákban végzett tevékenység ténylegesen felmerült utókalkulált költséget az FKF Zrt. 82 602 455 Ft + áfa értékben számlázza ki.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 23. pontja: Bp. XIV., Cinkotai út 128-140. sz. alatti 31267/108 hrsz.-ú ingatlan értékesítése.

Előadó: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

122/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Czeglédi János módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 18. § b) pontjában meghatározott hatáskörében eljárva, a 23. § (3) bekezdése alapján a XIV. ker., Cinkotai út 128-140. számú, 31267/108 hrsz.-ú ingatlan értékesítése tárgyában úgy dönt, hogy felkéri a BFVK Zrt.-t, hogy az ingatlan tartós bérbe adására írjon ki nyilvános pályázatot. Biztosítva Mozgássérültek Rehabilitációs Központja Alapítvány javára a földhasználati jog megváltása címen 31 362 135 Ft + áfa megfizetésének kötelezettségével.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

123/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 18. § b) pontjában meghatározott hatáskörében eljárva, a 23. § (3) bekezdése alapján a XIV. ker., Cinkotai út 128-140. számú, 31267/108 hrsz.-ú ingatlan értékesítése tárgyában úgy dönt, hogy az ingatlan tulajdonjogának értékesítésére lefolytatott nyilvános pályázati eljárást a pályázati kiírás 1.4. pontja alapján eredménytelennek nyilvánítja, és azt az 1.6. pont alapján indoklás nélkül megszünteti.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

124/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a BFVK Zrt.-t, hogy az ingatlan értékesítésére írjon ki nyilvános árverést az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti árverési dokumentációban foglalt feltételekkel, 1 100 000 000 Ft + áfa (Egymilliárd-egyszázmillió forint + áfa) induló áron, továbbá a Mozgássérültek Rehabilitációs Központja Alapítvány javára a földhasználati jog megváltása címén 31 362 135 Ft + áfa megfizetésének kötelezettségével.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 24. pontja: Bp. XIV., Olof Palme sétány 3. sz. alatti ingatlan (volt HUNGEXPO-épületek) bérleti szerződése.

Előadó: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

125/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 15. §-a, valamint a 16. § (1) bekezdés alapján úgy dönt, hogy nem támogatja a Patronus Alapítvány - Novus Művészeti Iskola kérelmét, és nem járul hozzá a Bp. XIV., Olof Palme sétány 3. sz. alatti ingatlan (volt HUNGEXPO-épületek) további bérbeadásához. Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről értesítse az Alapítvány képviselőjét, és tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 25. pontja: Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében.

Előadó: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

126/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésben és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24288/0/A/65 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Petőfi Sándor u. 3. A. lh. III/36. szám alatt található, 37 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 61/10000 tulajdoni hányaddal, 14 000 000 Ft (378 378 Ft/m2) vételáron dr. Kárpáti Bernadett mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

127/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

128/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésben és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24190/0/A/31 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Szép u. 3. VI. em. 2. szám alatt található, 41 m2 alapterületű, iroda megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 174/10000 tulajdoni hányaddal, 13 000 000 Ft (317 073 Ft/m2) vételáron Délceg Máté, mint vevő, Délcegné Suszta Ildikó és Délceg László, mint haszonélvezeti jogosultak részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

129/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

130/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésben, valamint 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 47. § (1) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24487/0/A/66 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Dorottya u. 6. IV/417. szám alatt található, 97 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 58/10000 tulajdoni hányaddal, 370 000 EUR (1 071 855 Ft/m2) vételáron a Fédération Internationale de Judo, mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

131/2011 .(I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

132/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24398/0/A/14 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Apáczai Csere János u. 3. I/14. szám alatt található, 34 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 125/10000 tulajdoni hányaddal, 12 500 000 Ft (367 647 Ft/m2) vételáron Papa Costantinoné mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

133/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

134/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24013/0/A/2 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest V. kerület, Papnövelde u. 2. fszt. 2. sz. alatt található, 33 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 222/10000-ed tulajdoni hányaddal, 11 000 000 Ft vételáron (333 300 Ft/m2) Dasa Trencinova, mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

135/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

136/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24386/0/A/45 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Váci u. 9. II/9. szám alatt található, 44 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 80/10000 tulajdoni hányaddal, 18 200 000 Ft vételáron (413 600 Ft/m2) dr. Marton Györgyné és dr. Marton György, mint vevők részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

137/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

138/2011.(I.31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24018/0/A/18 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Cukor u. 4. V/2. szám alatt található, 33 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 288/10000 tulajdoni hányaddal, 14 500 000 Ft vételáron (439 393 Ft/m2) Vigh András Gábor, Vigh András Gáborné és Vigh Réka mint vevők részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

139/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

140/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, Vörösmarty tér 6. pinceszintjén található, Budapest V. kerület, 24436/0/A/1 hrsz. alatt felvett, 18 m2 alapterületű, raktár megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 182/10000 tulajdoni hányaddal, valamint a Budapest V. kerület, 24436/0/A/2 hrsz. alatt felvett, 36 m2 alapterületű, trafóház megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 365/10000 tulajdoni hányaddal, mindösszesen 6 753 600 Ft vételáron a BANK CENTER No.1. Beruházási és Fejlesztési Kft., mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

141/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

142/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében, a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 47. § (1) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, Vörösmarty u. 6. sz. alatt található,

Budapest V. kerület, 24436/0/A/3 hrsz. alatt felvett, 58 m2 alapterületű, kazánház megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 587/10000 közös tulajdoni hányaddal;

Budapest V. kerület, 24436/0/A/4 hrsz. alatt felvett, 51 m2 alapterületű, raktár megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 516/10000 tulajdoni hányaddal;

Budapest V. kerület, 24436/0/A/6 hrsz. alatt felvett, 98 m2 alapterületű, iroda megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 992/10000 tulajdoni hányaddal;

Budapest V. kerület, 24436/0/A/7 hrsz. alatt felvett, 66 m2 alapterületű, üzlethelyiség megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 668/10000 tulajdoni hányaddal,

89 295 360 Ft vételáron a BANK CENTER No.1. Beruházási és Fejlesztési Kft. mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

143/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

144/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében, a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 47. § (1) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24487/0/A/13 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Dorottya u. 6. II/210. szám alatt található, 127 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 75/10000 tulajdoni hányaddal; valamint a Budapest V. kerület, 24487/0/A/1 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Dorottya u. 6. pinceszintjén található teremgarázs 87/10000 tulajdoni hányadát kitevő, az alaprajzon ST24 és ST25 számokon megjelölt, összesen 14,23 m2 alapterületű kerékpártárolók, amelyeket megillet a közös tulajdonban maradó telekből, építményrészekből és felszerelésekből 11/10000 tulajdoni illetőség; valamint a Budapest V. kerület, 24487/0/A/1 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Dorottya u. 6. pinceszintjén található teremgarázs 142/10000 tulajdoni hányadát kitevő, az alaprajzon GA049 és GA050 számokon megjelölt beállók, amelyeket megillet a közös tulajdonban maradó telekből, építményrészekből és felszerelésekből 18/10000 tulajdoni illetőség; 710 000 EUR, azaz 197 380 000 Ft (EUR/HUF278,-) vételáron Jean-Paul Filliat mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

145/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

146/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésben, valamint 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 47. § (1) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24487/0/A/16 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Dorottya u. 6. II/214. szám alatt található, 96 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 56/10000 tulajdoni hányaddal; valamint a Budapest V. kerület, 24487/0/A/1 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest V. ker., Dorottya u. 6. pinceszintjén található osztatlan közös tulajdonú teremgarázs 129/10000 tulajdoni hányada, melyhez az ST14 számú kerékpártároló és a GA039 számú gépkocsibeálló tartozik; mindösszesen: 77 800 000 Ft vételáron Halyna Sergata, mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

147/2011.(I.31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

148/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24018/0/A/6 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Cukor u. 4. I/2. szám alatt található, 30 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 262/10000 tulajdoni hányaddal, 13 500 000 Ft vételáron (450 000 Ft/m2) Sass Zsófia, Sassné Kiss Ildikó és Sass Pál mint vevők részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

149/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

150/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 74. §-ban biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24217/0/A/24 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Múzeum krt. 9. VI/24. szám alatt található, 62 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 5280/100000 tulajdoni hányaddal, 19 500 000 Ft vételáron (314 516 Ft/m2) Rónaszéki Mária Jácinta mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

151/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

152/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 47. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24820 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Nagysándor József u. 8. szám alatt található, 485 m2 alapterületű, kivett irodaház megnevezésű ingatlan, 550 000 000 Ft vételáron (1 134 020 Ft/m2) az Allianz Hungária Biztosító Zrt. mint vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

153/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

154/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapest VI. kerület, Andrássy út 19. szám alatti ingatlannal kapcsolatos döntést - az elővásárlási jog gyakorlása tekintetében - elhalasztja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 26. pontja: A Fővárosi Vízművek Zrt. 2011. január 21-ei felfüggesztett közgyűlése.

Előadó: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

155/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a Fővárosi Vízművek Zrt. 2011. január 21-ei közgyűlésének felfüggesztését.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

156/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Fővárosi Vízművek Zrt. 2011. január 21-ei felfüggesztett közgyűlésének folytatólagos ülésén Budapest Főváros Önkormányzat mint részvényes képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntések meghozatalát:

1. napirendi pont:

A Társaság 2010. évi Beruházási tervének III. negyedéves teljesítéséről és az 50 M Ft-ot meghaladó egyedi értékű beruházások helyzetéről szóló jelentés elfogadását.

2. napirendi pont:

A Beruházási alapokmány dokumentumának jóváhagyását a Microsoft Enterprise Agreement meghosszabbítása vonatkozásában, legfeljebb 210 M Ft + áfa összegben.

3. napirendi pont:

A Társaság 2011. évi Beruházási alaptervének elfogadását 4 905 000 E Ft főösszeggel, azzal a kiegészítéssel, hogy a Deák térre tervezett villamos kihúzóvágány alatti NA 600-as főnyomó vízvezeték felújítására fedezetet a beruházási terv 12/051 számú csőrekonstrukcióra tervezett tartalék kerete biztosítson.

4. napirendi pont:

Az 50 M Ft feletti beruházások beruházási alapokmány dokumentumainak jóváhagyását a 2011. évi Beruházási alapterv vonatkozásában az alábbiak szerint:

Budapest VI. ker., Andrássy úti DN 500 mm-es gerincvezeték és DN 150 mm-es elosztóvezeték cseréje, legfeljebb 62,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest II., III. ker., Bécsi úti DN 800 mm-es főnyomóvezeték és elosztó-vezetékek cseréje, legfeljebb 285,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest III. ker., Békásmegyeri lakótelep DN 300 mm-es gerincvezetékének és elosztóvezetékeinek cseréje, legfeljebb 109,00 M Ft + áfa összegben.

Bekötővezetékek cseréje legfeljebb 86,50 M Ft +áfa összegben.

Budapest XVIII. ker., Felsőcsatári úti DN 400 mm-es gerincvezeték és DN 100 mm-es elosztóvezeték cseréje, legfeljebb 125,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest X. ker., Kápolna utcai 2 db DN 500 mm-es öntöttvas vezeték cseréje, legfeljebb 81,00 M Ft + áfa összegben.

Káposztásmegyeri I. és II. gépház 3., 4., 5., 6. sz. gépek hajtásának korszerűsítése, legfeljebb 70,00 M Ft + áfa összegben.

Klórozási rendszer korszerűsítése az északi termelő területen (III. ütem), legfeljebb 64,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest XII. ker., Korompai utcai DN 400 mm-es medencetöltő vezeték és DN 75/80/100 mm-es elosztóvezeték cseréje, legfeljebb 79,00 M Ft + áfa összegben.

Kőbányai gépház 0,4 kV-os főelosztójának rekonstrukciója, legfeljebb 62,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest XII. ker., Lejtő utcai DN 400 mm-es medencetöltő vezeték és DN 75 mm-es elosztóvezeték cseréje, legfeljebb 74,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest IX. ker., Lónyay utcai DN 200 mm-es és DN 225/150/125 mm-es elosztó-vezetékek cseréje, legfeljebb 100,00 M Ft + áfa összegben.

Medencék vízszigetelésének felújítása (III. ütem), legfeljebb 135,00 M Ft +áfa összegben.

A termelő területen található műtárgyak árvízi védelmének fejlesztése (III. ütem), legfeljebb 85,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest IV. ker., Nyár utcai DN 300 mm-es azbesztcement és PVC, valamint D 160 mm-es és D 110 mm-es PVC vezetékek rekonstrukciója, legfeljebb 98,00 M Ft + áfa összegben.

Gravitációs csatorna felújítása, legfeljebb 90,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest XII. ker., Rácz Aladár utcai DN 100 mm-es elosztóvezetékek cseréje, legfeljebb 55,00 M Ft + áfa összegben.

Rákosszentmihályi gépház rekonstrukciója, legfeljebb 65,00 M Ft + áfa összegben.

Budapest I-XI. ker., Szent Gellért rakparti DN 250/150 mm-es elosztóvezeték cseréje, legfeljebb 51,00 M Ft + áfa összegben.

Szigeti II. kútsor 16. és 18. sz. aknakút átépítése csáposkúttá, legfeljebb 180,00 M Ft + áfa összegben.

Szentendrei szigeti településeken szolgáltatott víz fertőtlenítésének korszerűsítése (III. ütem), legfeljebb 57,00 M Ft + áfa összegben.

Vízmérők 2011. évi felújítása - elhasználódott mérők cseréje, legfeljebb 225,00 M Ft + áfa összegben.

Víztermelő kutak (akna és csáposkutak, valamint csőkutak) felújítása, legfeljebb 265,00 M Ft + áfa összegben.

5. napirendi pont:

A „Javaslat az 1 Mrd Ft értékű hitelből finanszírozandó csőrekonstrukciós tervre” című napirendi pont napirendről való levételét.

6. napirendi pont:

Az „50 M Ft feletti beruházások beruházási alapokmány dokumentumainak jóváhagyása az 1 Mrd Ft értékű hitelből finanszírozandó csőrekonstruk-ciós terv vonatkozásában” című napirendi pont napirendről való levételét.

Határidő: 2011. január 21. + 30 nap

Felelős: Tarlós István

157/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Fővárosi Vízművek Zrt. 2011. január 21-ei felfüggesztett közgyűlésének folytatólagos ülésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntés meghozatalát:

A Lakáselszámolásból adódó 217 160 800 Ft összegnek a Fővárosi Vízművek Zrt. 2010. évi Beruházási tervbe való utólagos beillesztésének elfogadását.

Határidő: 2011. január 21. + 30 nap

Felelős: Tarlós István

158/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza dr. Gocs Évát, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. 2011. január 21-ei felfüggesztett közgyűlésének folytatólagos ülésén a Fővárosi Önkormányzat részvényesi képviselőjeként vegyen részt és felkéri a főpolgármestert a részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: 2011. január 21. + 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 27. pontja: Javaslat a 3 db bérlőjelölési jogú lakásra, jogi személyek részére kiírt lakáspályázat eredményére.

Előadó: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

159/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a jogi személyek pályázatán szereplő, Budapest VIII., Üllői út 18. II. em. 13. szám alatti, valamint a Budapest I., Donáti u. 18. tetőtér 1. és 2. szám alatti, kerületi önkormányzati tulajdonában lévő lakásra fennálló bérlőkijelölési jogát a pályázatban részt vevő jogi személyek részére - a felajánlott ellenértékre tekintettel - nem adja át.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 28. pontja: Javaslat a Fővárosi Városrehabilitációs Keret hatékonyabb működésére és felhasználására.

Előadó: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

160/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a Lakástörvény szerinti befizetések elmaradásából eredő tartozások rendezésével kapcsolatban az érintett kerületek polgármestereivel tárgyalásokat folytasson.

Határidő: kezdés azonnal, befejezés legkésőbb 2011. március 31.

Felelős: Tarlós István

161/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az adósság rendezése érdekében a kerületekkel kötendő egyedi megállapodásokat, valamint egyezség hiányában a további intézkedésekről szóló javaslatát terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a kerületi képviselő-testületek e tárgyú döntését követő 30 nap, de legkésőbb 2011. június 30.

Felelős: Tarlós István

162/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a kerületi önkormányzatokkal lefolytatott tárgyalásokon a Városrehabilitációs Keret hatékonyabb működésével és felhasználásával kapcsolatban felmerülő javaslatok, igények alapján vizsgálja felül a 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendeletet, és tegyen javaslatot a Fővárosi Közgyűlés számára a rendelet módosítására, illetve szükség esetén a Lakástörvény módosításával kapcsolatos felterjesztési jog gyakorlására.

Határidő: 2011. május 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 29. pontja: Javaslat a TISZK Nonprofit Kft.-k végelszámolásához kapcsolódó döntések meghozatalára.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

163/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a TISZK Nonprofit Kft.-k bankszámla feletti rendelkezési jogának megszűnése miatt a „8131 Észak-Pesti TISZK Nonprofit Kft.” cím működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát 1,265 E Ft-tal csökkenti, és ezen összeggel megemeli a „3565 Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola” támogatási és kiadási előirányzatát, azon belül

személyi juttatás 996 E Ft

munkaadókat terhelő járulék 269 E Ft

Határidő: a Fővárosi Közgyűlésnek 2011. évi költségvetési rendelet elfogadását követő első rendeletmódosító ülése

Felelős: Tarlós István

164/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A TISZK Nonprofit Kft.-k bankszámla feletti rendelkezési jogának megszűnése miatt a „8132 Belvárosi TISZK Nonprofit Kft.” cím működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát 1265 E Ft-tal csökkenti, és ezen összeggel megemeli a „3579 Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola” támogatási és kiadási előirányzatát, azon belül

személyi juttatás 996 E Ft

munkaadókat terhelő járulék 269 E Ft

Határidő: a Fővárosi Közgyűlésnek 2011. évi költségvetési rendelet elfogadását követő első rendeletmódosító ülése

Felelős: Tarlós István

165/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fentiekhez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítást terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlésnek 2011. évi költségvetési rendelet elfogadását követő első rendeletmódosító ülése

Felelős: Tarlós István

166/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti, a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ Nonprofit Kft. „v. a.”-val a „Közszolgáltatási szerződés módosításának megszüntetése közös megegyezéssel” tárgyú dokumentumot a 3. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására és kiadására.

Határidő: 2011. február 1.

Felelős: Tarlós István

167/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti, az Észak Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ Nonprofit Kft. „v. a.”-val a „Közszolgáltatási szerződés módosításának megszüntetése közös megegyezéssel” tárgyú dokumentumot a 4. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására és kiadására.

Határidő: 2011. február 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 30. pontja: Javaslat a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány megszüntetésére.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

168/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/E. § (3) bekezdés második mondata alapján kezdeményezi a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány megszüntetését.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

169/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy járjon el a Fővárosi Bíróságnál és kérelmezze az alapító nevében a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány megszüntetését.

Határidő: döntést követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

170/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány megszűnésével a pénzügyi kötelezettségek teljesítését követően, - a hitelezők kielégítése után - megmaradó pénzbeli vagyont a „TÁMASZ” Alapítvány támogatására fordítja, és egyúttal felkéri a főpolgármestert, hogy erről a nyilvánosságot a helyben szokásos módon tájékoztassa.

Határidő: a Közalapítvány megszüntetéséről szóló bírósági végzés jogerőre emelkedését követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 31. pontja: Javaslat a TÁMOP-2.2.3/B-09/1-2009-0001 azonosítószámú projekt támogatási szerződésének felbontására.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

171/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

mint fenntartó - pályázó jóváhagyja, s megköti a megállapodást az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel a TÁMOP-2.2.3/B-09/1-2009-0001 azonosítószámú projektre vonatkozóan, és felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás aláírására és kiadására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

172/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A TÁMOP-2.2.3/B-09/1-2009-0001 kódszámú projekt előkészítési költségeinek fedezetéül a „9300 Általános tartalék” cím 872 E Ft-tal történő csökkentésével egyidejűleg megemeli a „3562 Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola” cím támogatási és kiadási (dologi kiadás) előirányzatát.

173/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztéshez kapcsolódó rendeletmódosítást terjessze a Fővárosi Közgyűlés 2011. évi költségvetés elfogadását követő első rendeletmódosító ülése elé.

Határidő: a 2011. évi költségvetés első módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 32. pontja: Javaslat a Fővárosi Sportintézetek egyes munkafeladatainak külső vállalkozás által történő ellátásának engedélyezésére.

A napirend 33. pontja: Javaslat az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum egyes munkafeladatainak külső vállalkozás által történő ellátásának engedélyezésére.

Előadó: Csomós Miklós

A napirend 34. pontja: Javaslat a Honvéd Zrínyi SE pályázati támogatásának visszavonására.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

174/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

az 1434/2010. (VI. 3.) Főv. Kgy. határozat 2. számú mellékletében a 106. alszám alatt szereplő Honvéd Zrínyi SE jóváhagyott támogatását visszavonja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 35. pontja: Javaslat a teljesítménymotivációs pályázat támogatási szerződésének módosítására.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

175/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal a Wekerle Sándor alapkezelővel a TM-Á-2010-039 azonosítószámú projektre vonatkozóan és felhatalmazza a főpolgármestert az 1. számú szerződés módosítás aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 36. pontja: Javaslat a költségvetési szervként működő előadó-művészeti szervezetek Mt. hatálya alá tartozó vezetői munkaszerződéseinek módosítására.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

176/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Budapest Bábszínház és Meczner János közötti, az előterjesztés 2. számú mellékletét képező - és a felek között 2009. november 12. napján létrejött munkaszerződés módosításaként a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt munkaszerződés tartalmát megállapító - munkaszerződést.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

177/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Katona József Színház és Máté Gábor közötti, az előterjesztés 3. számú mellékletét képező - és a felek között 2010. szeptember 22. napján létrejött munkaszerződés módosításaként a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt munkaszerződés tartalmát megállapító - munkaszerződést.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

178/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház és Novák János közötti, az előterjesztés 4. számú mellékletét képező - és a felek között 2009. november 12. napján létrejött munkaszerződés módosításaként a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt munkaszerződés tartalmát megállapító - munkaszerződést.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

179/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Radnóti Miklós Színház és Bálint András közötti, az előterjesztés 5. számú mellékletét képező - és a felek között 2010. szeptember 22. napján létrejött munkaszerződés módosításaként a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt munkaszerződés tartalmát megállapító - munkaszerződést.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 37. pontja: Javaslat a „FÁNK hőellátása termálvízzel” európai uniós pályázati támogatással megvalósuló projekt előirányzatának jóváhagyására.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

180/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy arra való tekintettel, hogy a KMOP-3.3.3-09-2010. kódszámú energetikai pályázaton a „Fővárosi Állat- és Növénykert hőellátása termálvízzel (pályázati önrész)” című pályázat kedvező elbírálásban részesült, ezért a 130/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. határozatban foglaltaknak megfelelően a feladat megvalósításához szükséges önrészt, 118,577 M Ft-ot visszatérítendő támogatásként biztosítja a Fővárosi Állat- és Növénykert részére.

Határidő: 2011. évi költségvetési rendelet tervezésével egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

181/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A „Fővárosi Állat- és Növénykert hőellátása termálvízzel (pályázati önrész)” feladat megvalósításához kapcsolódóan kötelezettséget vállal arra, hogy a 2011. évi költségvetésben biztosítja a Fővárosi Állat- és Növénykert részére a visszatérítendő támogatásként megítélt 118,577 M Ft önrész összegét, továbbá felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a 2011. évi költségvetés tervezésekor a feladatnak az intézmény címkódján történő megtervezéséről az alábbiak szerint:

a feladat 2011. évi üteme 392,258 M Ft, amelyből az intézmény által biztosított előirányzat 36,526 M Ft, az európai uniós támogatás összege (KMOP) 237,155 M Ft, a Főváros által céljelleggel juttatott és visszatérítendő támogatásként megítélt előirányzat 118,577 M Ft. A projekt összköltsége 395,258 M Ft, melyből 3,0 M Ft intézményi saját forrás került biztosításra a 2010. év során.

Határidő: 2011. évi költségvetési rendelet tervezésével egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

182/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Fővárosi Önkormányzat között a fejlesztés üzembe helyezését követően keletkező működési megtakarítás megosztásának feltételeit tartalmazó megállapodást az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: a 2011. évi költségvetés elfogadását követően 15. nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 38. pontja: Javaslat a Centrál Színház Nonprofit Kft. és az Orgonás Bt. között megkötendő szerződéssekkel kapcsolatos döntésekre.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

183/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Centrál Színház Nonprofit Kft. és az Orgonás Bt. között megkötendő szerződéseket az előterjesztés 1-2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 39. pontja: Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője külföldi kiküldetésével kapcsolatos döntésre.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

184/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva tudomásul veszi, hogy a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szirtes Tamás 2010. november 12-17. között szakmai célból Londonba utazott az 1. sz. mellékletben foglaltaknak megfelelően, egyben elfogadja az utazásáról készült szakmai beszámolóját, és engedélyezi részére az utazással összefüggésben a 2. sz. melléklet szerint felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 40. pontja: Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének további munkavégzésre irányuló jogviszonyával kapcsolatos döntésre.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

185/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szirtes Tamás a Thália Színházban Anthony Shaffer: Ördöglakat c. darab rendezésére további munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesítsen, a Thália Színház Nonprofit Kft. és a RIVALDA-SZ Szolgáltató Betéti Társaság között az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal létrejövő megbízási szerződés szerint.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 41. pontja: Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

186/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva jóváhagyja a Madách Színház Nonprofit Kft. belső szervezeti és működési szabályzatát a 3. sz. melléklet szerinti tartalommal, és felhatalmazza a főpolgármestert a jóváhagyó záradék aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 42. pontja: Javaslat a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezetője külföldi kiküldetéseivel kapcsolatos döntésre.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

187/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva tudomásul veszi a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szabó György 2010. november 3-6. közötti - szakmai célú - lipcsei utazását az 1. a. sz. melléklet szerint, elfogadja az arról készült szakmai beszámolót, és engedélyezi a felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

188/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva tudomásul veszi a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szabó György 2010. november 11-13. közötti - szakmai célú - brüsszeli utazását a 2. a. sz. melléklet szerint, elfogadja az arról készült szakmai beszámolót, és engedélyezi a felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

189/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva tudomásul veszi a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szabó György 2010. november 14-23. közötti - szakmai célú - montreáli utazását a 3. a. sz. melléklet szerint, elfogadja az arról készült szakmai beszámolót, és engedélyezi a felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

190/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva tudomásul veszi a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szabó György 2010. december 1-5. közötti - szakmai célú - stockholmi utazását a 4. a. sz. melléklet szerint, elfogadja az arról készült szakmai beszámolót, és engedélyezi a felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

191/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva tudomásul veszi, hogy a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szabó György 2011. január 5-13. között - szakmai célból - New Yorkba utazott, az 5. a. sz. mellékletben foglaltaknak megfelelően.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 43. pontja: Javaslat az Örkény István Színház Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyására.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

192/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva jóváhagyja az Örkény István Színház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának ügyrendjét a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 44. pontja: Javaslat az Örkény István Színház Nonprofit Kft. szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyására.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

193/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva jóváhagyja az Örkény István Színház Nonprofit Kft. belső szervezeti és működési szabályzatát a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a jóváhagyó záradék aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 45. pontja: Javaslat az Örkény István Színház Nonprofit kft. ügyvezetőjének további munkavégzésre irányuló jogviszonyával kapcsolatos döntésre.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

194/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője, Mácsai Pál a Thália Színházban a „Nőnyugat” c. darab rendezésére további munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesítsen, a Thália Színház Nonprofit Kft. és a PANE Kulturális és Szolgáltató Betéti Társaság között az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal létrejövő megbízási szerződést kössön.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 46. pontja: Javaslat tulajdonosi nyilatkozat megtételére az Óbudai Gázgyár gázmasszatározó tartályok kármentesítési munkáival kapcsolatban.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

195/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tulajdonosi nyilatkozatot.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

196/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az 1. sz. melléklet szerinti tulajdonosi nyilatkozat aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 47. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Környezetvédelmi Alapjának 2008. évi pályázatból egyedi támogatás útján elnyert támogatás szakmai és pénzügyi elszámolás jóváhagyására - OMSZ.

Előadó: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

197/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a 2008. évi Környezetvédelemi Alapból a 285/2008. (X. 29.) sz. városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottsági határozat alapján támogatást kapott Országos Meteorológiai Szolgálat szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

Felkéri a főpolgármestert, hogy döntéséről a pályázót írásban értesítse.

Határidő: döntést követő 10 munkanapon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 48. pontja: Javaslat a Fővárosi Közterület-felügyelet alapító okiratának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására.

Előadó: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

198/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Fővárosi Közterület-felügyelet alapító okiratát a 3. számú melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

199/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a Fővárosi Közterület-felügyelet alapító okirata módosításának aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 4. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

200/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal - 2011. február 15-i hatállyal - módosítja a Fővárosi Közterület-felügyelet 2288/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatát.

Határidő: 2011. február 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 49. pontja: Javaslat a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság teljesítménykövetelményeinek alapját képező kiemelt célok meghatározására.

Előadó: Tarlós István

A napirend 50. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata közötti, a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről, ellátásáról szóló megállapodás megkötésére.

Előadó: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

201/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Németh Szilárd módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy az előterjesztés 6. sz. mellékletének az FPH 015/51-7/2011 Kiegészítésben foglalt tartalmát az alábbi változással jóváhagyja:

- a megállapodás preambulumából és 5. pontjából törli a Fővárosi Közgyűlés 1948/2000. (IX. 26.) határozatára történő hivatkozást, továbbá

- a megállapodás 5. pontjának első mondatát az alábbiak szerint módosítja: „5. Fővárosi Önkormányzat az 1990. évi LXV. törvény 63. § (4) bekezdésére tekintettel rögzíti, hogy jelen megállapodás alapján átadott feladatokhoz és hatáskörökhöz az ellátásukhoz szükséges anyagi feltételeket is biztosítja Csepel Önkormányzata részére.”

A Fővárosi Közgyűlés megköti a fenti változással jóváhagyott, Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat közötti, közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről, ellátásáról szóló megállapodást, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

202/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

az előterjesztő által kiegészített 6. számú melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata közötti, közterület-felügyeleti feladat átadás-átvételéről, ellátásáról szóló megállapodást és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

203/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Közterület-felügyelet XXI. kerületi Alközpontjának megszűnése miatt a „6001 Fővárosi Közterület-felügyelet” cím létszámát 2011. április 1-jei hatállyal 14 fővel csökkenti, melyhez kapcsolódóan tartós jelleggel csökkenti a bevételi, azon belül a támogatásértékű működési bevétel TB alap nélkül előirányzatot 28 279 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel tartós jelleggel csökkenti a kiadási előirányzatot, melyből

személyi juttatások 8 hóra 20 259 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok 8 hóra 4728 E Ft,

dologi kiadások 9 hóra 3292 E Ft.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2011. április havi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

204/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 203/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozatban foglalt döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2011. április havi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

205/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Fővárosi Közterület-felügyelet Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását 2011. április 1-jei hatállyal az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2011. április 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 51. pontja: Javaslat a fővárosi önkormányzati biztosi névjegyzék bővítésére és a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézethez önkormányzati biztos kirendelésére.

Előadó: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

206/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a 2450/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozatával kiírt pályázati felhívásra beérkező pályázatok alapján a következő társaságokat és személyeket felveszi a fővárosi önkormányzati biztosi névjegyzékbe:

Credit Plusz Kft.

Interim Vezető Szolgáltató Kft.

Konto-Roll Audit Kft.

Integra Consulting Zrt.

Első Magyar Önkormányzati Vagyon és Adósságkezelő Kft.

Földesi Margit

Szabóné Őry Mária

207/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a fővárosi önkormányzati biztosi névjegyzéknek a Fővárosi Közlöny soron következő számában történő megjelentetéséről és a névjegyzékbe felvett, valamint az elutasított személyek kiértesítéséről.

Határidő: 2011. február 25.

Felelős: Tarlós István

208/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet

önkormányzati biztosi feladatainak ellátásával a Kató és Társa 2003. Tanácsadó Kft.-t bízza meg 18 600 E Ft + áfa díjazással. Felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen az ajánlatnak megfelelő tartalmú megbízási szerződés elkészítéséről és felhatalmazza annak aláírására.

Határidő: 2011. február 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 52. pontja: Javaslat a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. „v. a.” 2009.08.01.-2010.07.31. közötti időszak közhasznú éves beszámolójának elfogadására.

Előadó: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

209/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. „v. a.” legfőbb szervének hatáskörében eljárva elfogadja a Társaság 2009. augusztus 1. és 2010. július 31. közötti időszakra vonatkozó közhasznú jelentését és éves beszámolóját 210 412 000 Ft egyező eszköz és forrás főösszeggel.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 53. pontja: Előterjesztés a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház 2009. évi prevenciós szűrőprogramjának elszámolására.

Előadó: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

210/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház az „Uzsoki Modell a zuglói fiatalokért” prevenciós programról készített szakmai beszámolót.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 54. pontja: Javaslat Budapesti Egészségközpont Zrt. és a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező Kft. egyesülésére.

Előadó: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

211/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budapesti Egészségközpont Zrt. és a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző Kft. egyesüléssel alakuljon át akként, hogy a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező Kft. mint beolvadó társaság olvadjon be a Budapesti Egészségközpont Zrt., mint átvevő társaságba.

Határidő: 2011. március 31.

Felelős: Tarlós István

212/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

A beolvadást követően létrejövő jogutód gazdasági társaság zártkörűen működő részvénytársaságként működjön tovább.

Határidő: 2011. március 31.

Felelős: Tarlós István

213/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Költségtakarékossági és célszerűségi szempontok alapján az átalakuló gazdasági társaságok a 2010. december 31. napjára szóló számviteli törvény szerinti beszámoló mérlegüket használják fel vagyonmérleg-tervezetként, ezért a beolvadáshoz szükséges vagyonmérleg-tervezetek fordulónapja 2010. december 31. legyen.

Határidő: 2011. február 15.

Felelős: Tarlós István

214/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Megbízza dr. Trombitás Zoltán vezérigazgatót a Budapesti Egészségközpont Zrt. vonatkozásában a beolvadáshoz szükséges vagyonmérleg-tervezetek és az azokat alátámasztó vagyonleltár-tervezetek, valamint az átalakulási döntés meghozatalához szükséges egyéb okiratok elkészítésével, és megbízza dr. Mári Róbert ügyvezetőt a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező Kft. vonatkozásában a beolvadásához szükséges vagyonmérleg-tervezetek és az azokat alátámasztó vagyonleltár-tervezetek, valamint az átalakulási döntés meghozatalához szükséges egyéb okiratok elkészítésével.

Határidő: 2011. február 15.

Felelős: Tarlós István

215/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy Haberl Pál könyvvizsgáló ellenőrizze (kamarai tagsága: 003361) a dr. Trombitás Zoltán vezérigazgató által a Budapesti Egészségközpont Zrt. vonatkozásában elkészített vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezeteket.

Úgy dönt, hogy Haberl Pál könyvvizsgáló ellenőrizze (kamarai tagsága: 003361) a dr. Mári Róbert ügyvezető által a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező Kft. vonatkozásában elkészített vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezeteket.

A könyvvizsgáló díjazását 200 000 Ft + áfa összegben állapítja meg.

Határidő: 2011. február 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 55. pontja: Bírósági ülnökválasztás során alkalmazandó szempontrendszer.

Előadó: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

216/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ülnökeinek megválasztására készítendő előterjesztésben a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvényben előírt feltételeken túlmenően az alábbi szempontok szerint kerüljön sor az ülnökök kiválasztására:

azok a személyek, akiket bírók jelölnek;

akik a teljes ciklust életkorukra tekintettel ki tudják tölteni;

a magasabb iskolai végzettségűek.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 56. pontja: Javaslat a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyására.

Előadó: Zsolnai József

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

217/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának 2011. január 11-én megállapított ügyrendjét.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 57/a. pontja: Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előadó: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

218/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést elfogadja.

Az 1726/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1727/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1728/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1729/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1730/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1731/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1732/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1733/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1734/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1735/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1736/2008. (XI. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 184/2009. (II. 26.) sz. határozat végrehajtási határidejét 2011. június 30-ra módosítja;

- az 587/2010. (III. 31.) sz. határozat végrehajtási határidejét 2011. július 31-re módosítja;

- az 590/2010. (III. 31.) sz. határozat végrehajtási határidejét 2011. július 31-re módosítja.

219/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2325/2009. (XII. 17.) Főv. Kgy. határozat, 1366/2010. (VI. 3.), 1685/2010. (VIII. 26.) Főv. Kgy. határozat és az 1744/2010. (VIII. 26.) Főv. Kgy. határozat végrehajtásáról, illetve végre nem hajtásuk esetén esetleges visszavonásukról, vagy a végrehajtási határidő módosításáról szerepeljen javaslat a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülésére készülő előterjesztésben.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2011. január 31-i ülésén.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester