A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2012. (II. 10.) önkormányzati rendelete indokolása

a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet eltérő szöveggel történő hatálybalépéséről

Általános indokolás

A rendeletmódosítás a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti közszolgáltatónak a Rendelet szerinti közszolgáltatási feladatának teljesítéséhez szükséges, a Rendelet 11. §-ában foglalt adatkezelési jogosultságát egészíti ki a Rendelet céljaként megjelölt közszolgáltatás maradéktalan ellátásának és biztosításának érdekében.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § g) pontja a települési önkormányzatok kötelezettségei között rögzíti, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg a közszolgáltatással összefüggő személyes adatok (közszolgáltatást igénybe vevő neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve) kezelésére vonatkozó rendelkezéseket. Az Önkormányzat feladata a közszolgáltatás nyújtásának alapvető feltételeinek rendezése, így a kötelező adatkezelés elrendelése, a közszolgáltatást igénybevevő fogyasztók személyes adatai vonatkozásában az adatkezelés céljának meghatározása, valamint az Infotv. 5. § (3) bekezdésben előírt feltételek és adatkezelési keretek meghatározása.

A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 9. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy Budapest Főváros közigazgatási területén ingatlantulajdonnal rendelkező személy köteles az ingatlanán keletkező, vagy onnan származó, az ideiglenes tárolásra szolgáló (közműpótló) létesítmények ürítéséből származó, a közüzemi csatornahálózatba, vagy más befogadóba, vagy szennyvíztisztítóba nem vezetett települési folyékony hulladékot - a külön jogszabályban meghatározott műszaki és közegészségügyi előírások, illetve az ingatlan tulajdonosára vonatkozó hatósági előírások szerint - gyűjteni, valamint azt a közszolgáltatónak bejelenteni és átadni.

Az ingatlantulajdonos köteles az (1) bekezdés szerint gyűjtött települési folyékony hulladékra vonatkozó, a Fővárosi Önkormányzat által szervezett kötelező közszolgáltatást - az ingatlanon mért ívóvíz-fogyasztási adatok alapján kalkulált, vagy egyébként szükséges - rendszeres időközönként, de legalább évente egy alkalommal igénybe venni.

Mentesül a közszolgáltatás kötelező igénybevétele alól az ingatlantulajdonos, ha

a) igazolja, hogy az ingatlanon keletkezett folyékony hulladék mennyisége az adott évben a közműpótló létesítmény kapacitását nem érte el,

b) a beépítetlen ingatlanán települési folyékonyhulladék nincs, vagy nem keletkezik, és ennek tényét írásban bejelenti a közszolgáltatónak,

c) a kérelmére elvégzett hatósági vizsgálat alapján az engedély másolatával igazolja a közszolgáltató felé, hogy az ingatlanán történő folyékonyhulladék-kezelés és -ártalmatlanítás a jogszabályoknak megfelelően történik.

A Rendelet szerinti közszolgáltatást tehát minden olyan ingatlantulajdonos köteles igénybe venni, akinek ingatlanán a Fővárosi Önkormányzat által szervezett kötelező közszolgáltatás keretében az ivóvíz ellátás biztosított, de szennyvíz-csatornázási rendszerre rákötéssel nem rendelkezik.

A Rendeletben rögzítésre kerül, hogy a közszolgáltató kizárólag a települési folyékony hulladék elszállításával kapcsolatos közszolgáltatás kialakítása és fenntartása céljából kezelheti a személyes adatokat. Az Infotv. 5. § (3) bekezdése előírja, hogy a kötelező adatkezelés esetén az adatkezelés időtartamát is rögzíteni kell, így a közszolgáltató a rendelet alapján létrehozott kötelező közszolgáltatás igénybevételére irányuló jogviszony alatt, valamint a kötelező iratmegőrzés időtartama alatt kezelheti a fogyasztó személyes adatait, így fogyasztó nevét, a személyének azonosításhoz szükséges adatokat, így a születési helyét, idejét, anyja leánykori nevét, az állandó lakcímét. Ha a fogyasztó eladja a közszolgáltatással érintett ingatlanát, akkor a személyes adatait a közszolgáltatónak törölnie kell a kötelező iratmegőrzési időtartam végével.

A személyes adatok körébe nem tartozó azon adatok, így az egyes ingatlanok közműellátottsága, annak helyrajzi száma, utca, illetve házszám adata nem minősül mindaddig személyes adatnak, míg azok egy konkrétan meghatározott fogyasztóval összekapcsolásra nem kerülnek. Ha az egyedileg azonosított fogyasztóhoz az ingatlan adatai hozzárendelésre kerülnek, akkor már ezeket az adatokat is a személyes adatokra vonatkozó adatok alapján kell kezelnie a közszolgáltatónak.

A rendelet közszolgáltató által kezelhető személyes adatok körébe sorolja továbbá a fogyasztók vízfogyasztásának adatát, vízmérő óra törzsadatát, a közszolgáltatás igénybevételének mértékére, módjára, mennyiségére vonatkozó információkat, valamint a közszolgáltatás ellenértékének megfizetésével, a fogyasztók tartozásaival, és azok behajtásával kapcsolatos adatokat.

Az Infotv. előírásaival összhangban a rendelet lehetőséget ad a közszolgáltatónak, hogy egyes részfeladatai (ügyfélszolgálat, számlázás, díjbehajtás) tekintetében adatkezelőt, illetve adatfeldolgozót megbízzon, és a jogos igényeinek érvényesítése érdekében a fogyasztó személyes adatait hatósági, bírósági eljárások lefolytatása céljából harmadik személynek átadhassa.

Az 2. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről és a deregulációról rendelkezik.