Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 33/2012. (V. 8.) önkormányzati rendelete indokolása

Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2012. (I. 12.) ÖK. számú határozatával úgy döntött, hogy a Váci út-Róbert Károly körút-Pap Károly utca-Petneházy utca-Béke utca-Lehel utca-Róbert Károly körút-vasút-Bulcsú utca-Lehel utca-Dózsa György út által határolt és a Váci út-Balzsam utca-Új Palotai út-Szekszárdi utca által határolt területeken várakozási övezet kijelölését kezdeményezi.

A 4-es metróvonal építéséhez kapcsolódóan megépült a VIII. kerületi Rákóczi tér közterület alatt egy 45 férőhelyes mélygarázs, amelyhez kapcsolódik a Rákóczi téri vásárcsarnok alatt létesített 55 férőhelyes garázs is. Időközben a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága (CSAPI) jelezte a Rákóczi téri vásárcsarnokban dolgozók speciális igényét, akik már reggel 3 órától szeretnének gépjárművükkel a mélygarázsban várakozni, azonban ehhez a 17 000 forintos havi kombinált bérletet kellene megvenniük. Az igényt egy új bérlettípus bevezetése elégítheti ki.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A parkolásüzemeltetőknek a várakozási övezetek létesítésekor érvényes forgalomtechnikai kezelői hozzájárulással ellátott forgalomtechnikai tervvel kell rendelkezniük és a várakozási övezetek üzemeltetésének megkezdésétől számított kétévenként forgalomtechnikai állapottervet kell készíteniük. A forgalmi rend nyilvántartása érdekében szükséges előírni, hogy a forgalomtechnikai állapottervet papír alapon és digitális formátumban is át kell adniuk a forgalomtechnikai kezelőnek.

A 2. §-hoz

A zárt rendszerű várakozási övezetek esetén a pótdíjfizetést szabályozza. Zárt rendszerű várakozási övezetek esetében a behajtás és az onnan történő kihajtás ellenőrzött módon történik, tehát a díjfizetés nélküli várakozás nem lehetséges, azonban a várakozóhelyet igénybevevőnek bizonyítani kell a várakozás megkezdésének időpontját. Amennyiben a várakozóhelyet igénybevevő a belépéskor kapott igazolást (a legtöbb esetben parkolójegyet) elveszíti, akkor pótdíjat kell fizetnie, így elkerülhető, hogy az ilyen várakozási övezetekben a gépjárművet akár több napig tárolják és kilépéskor elkerülhető a vita a belépés időpontjáról.

A 3. §-hoz

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 254. § (2) bekezdése szerint az önkormányzatok 2012. május 31-ig kötelesek hatályon kívül helyezni az önkormányzati rendeletekben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket, ezért az R. 49. § (6) bekezdését szükséges módosítani.

A 4-7. §-okhoz

A XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2012. (I. 12.) ÖK. számú határozatával úgy döntött, hogy a Váci út-Róbert Károly körút-Pap Károly utca-Petneházy utca-Béke utca-Lehel utca-Róbert Károly körút-vasút-Bulcsú utca-Lehel utca-Dózsa György út által határolt és a Váci út-Balzsam utca-Új Palotai út-Szekszárdi utca által határolt területeken várakozási övezet kijelölését kezdeményezi.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15/A. § (3) bekezdése kimondja, hogy a díjfizetési kötelezettség csak olyan várakozási terület tekintetében és időszakra rendelhető el, amelyen az adott időszakban a járművek várakozására alkalmas helyek átlagos foglaltsága (telítettsége) a 70 százalékot meghaladja. A 70 százalékos kihasználtság mérését az utak forgalom-szabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet Forgalomszabályozási Műszaki Szabályzatának 35.15. a) pontja rögzíti.

A XIII. kerületi Önkormányzat a jogszabályoknak megfelelő parkolásfelvételt elkészíttette, azt a kezdeményezéshez mellékelte.

Az új területlehatárolások a korábbi területekkel egységesen lettek meghatározva.

A 8. §-hoz

Lakossági jelzéseket figyelembe véve a XIII. kerületi Váci út Gogol utca és Dráva utca közötti szakaszán újra érvényesek lesznek a XIII. kerületi Önkormányzat által kiadott lakossági várakozási hozzájárulások.

A 9. §-hoz

A várakozási övezetek területén nincs egységes gyakorlat a parkolással kapcsolatos forgalomtechnikai eszközök („Várakozási övezet (zóna)” jelzőtáblák a hozzá tartozó kiegészítő táblákkal, „Várakozási övezet (zóna) vége” jelzőtáblák, „Várakozóhely” jelzőtáblák a hozzá tartozó kiegészítő táblákkal, várakozás határát jelző útburkolati jelek) üzemeltetésében, ezért célszerű előírni, hogy ez a parkolás-üzemeltetők feladata.

A 10. §-hoz

A Rákóczi téri mélygarázsban bevezetésre kerülő havi dolgozói bérletről rendelkezik, amelyet a CSAPI igazolása alapján a Rákóczi téri vásárcsarnokban dolgozók vehetnének igénybe. A harminc egymást követő naptári napra szóló havi dolgozói bérlet 3.00 óra és 20.00 óra között, a várakozás időtartamától függetlenül jogosítana várakozásra, 8000 forintba kerülne és egyszerre legfeljebb 15 darab lehetne belőle érvényben.

A 11. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről és deregulációjáról rendelkezik.