A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 65/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete indokolása

egyes pénzügyi tárgyú fővárosi önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről

Általános indokolás

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 22. § szerint önkormányzati rendelet esetén a jegyző gondoskodik a jogszabályok tartalmi felülvizsgálatáról, azaz a tárgykört érintő új jogi szabályozás vagy módosítás megalkotása során, ennek hiányában e célból kiadott jogszabály keretében

a) az elavult, szükségtelenné vált,

b) a jogrendszer egységébe nem illeszkedő,

c) a szabályozási cél sérelme nélkül egyszerűsíthető, a jogszabály címzettjei számára gyorsabb, kevésbé költséges eljárásokat eredményező szabályozással felváltható,

d) a normatív tartalom nélküli, tartalmilag kiüresedett vagy egyébként alkalmazhatatlan, vagy

e) az indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű szabályozást megvalósító, a feladatkörébe tartozó jogszabályi rendelkezések

hatályon kívül helyezésére, illetve megfelelő módosítására kerüljön sor.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A hatályban lévő pénzügyi tárgyú fővárosi önkormányzati rendeletek felülvizsgálatának eredményeként megállapítást nyert, hogy az 1991-2010. közötti időszak jogszabályai - éves költségvetési rendeletek és azok módosításai, valamint a végrehajtásuk, továbbá az éves forrásmegosztási és az átmeneti finanszírozást szabályozó jogszabályok - teljes körűen végrehajtásra kerültek. A Jat. 13. § (2) bekezdése szerint, ha a jogszabály minden rendelkezése végrehajtottá vált, rendelkezni kell annak hatályon kívül helyezéséről.

A 2. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről és deregulációjáról rendelkezik.