Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

66/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

a Budapest főváros területén végzett távhőszolgáltatásról

Általános indokolás

A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Tszt.) több szakasza 2011. április 15-i hatállyal a következők szerint megváltozott:

- a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás (fűtés és használati melegvíz) díját az energiapolitikáért felelős miniszter állapítja meg;

- a miniszter nemcsak a távhőszolgáltatók által alkalmazott árakat, hanem a távhőtermelő által a távhőszolgáltatónak értékesített hő árát is meghatározza;

- a Magyar Energia Hivatal (továbbiakban: MEH) a távhő árára vonatkozó javaslatát a miniszternek minden év augusztus 31-ig küldi meg;

- a MEH az árelőkészítő munkája során kikéri az érintett önkormányzatok képviselő-testületeinek ármegállapítással, árváltoztatással kapcsolatos állásfoglalását. A képviselőtestület a MEH által megjelölt, 30 napnál nem rövidebb határidőn belül adja meg állásfoglalását;

- a távhőszolgáltatásra vonatkozó engedélyeket a továbbiakban nem az önkormányzat jegyzője (a fővárosban a főjegyző), hanem a MEH adja ki;

- az önkormányzat képviselő-testülete - a távhő csatlakozási díjára vonatkozóan - árhatóság maradt, de az ár megállapítását a MEH előzetes jóváhagyó határozatához köti.

A fenti tartalmú Tszt.-módosításokat követően a Fővárosi Közgyűlés tárgyi feladat- és hatásköre az alábbiakban foglalható össze:

- rendeletben határozza meg:

= a távhőszolgáltató és a felhasználó közötti jogviszony részletes szabályait, valamint a hőmennyiségmérés helyét (ideértve a mérés technológiai helyét is);

= a távhő csatlakozási díját és díjfizetési feltételeket, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatásra vonatkozó, távhődíj miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési feltételeket;

= az új vagy növekvő távhőigénnyel jelentkező felhasználási hely tulajdonosától kérhető csatlakozási díjat;

= a szolgáltatói hőközpontok e törvényben előírt megszüntetésének, illetve a szolgáltatói hőközpontot kiváltó berendezések létesítésének forrását, határidejét és egyéb feltételeit;

- rendeletben kijelöli azokat a területeket, ahol területfejlesztési, környezetvédelmi és levegő-tisztaságvédelmi szempontok alapján célszerű a távhőszolgáltatás fejlesztése;

- rendeletben megállapítja a távhőszolgáltatás szüneteltetésének és a felhasználók korlátozásának feltételeit, a korlátozás szabályait és sorrendjét, valamint a távhőszolgáltató azzal kapcsolatos jogait és kötelezettségeit;

- rendeletben határozhatja meg

= a szolgáltatói hőközponti, a felhasználói hőközponti, valamint hőfogadó állomási mérés közötti eltérésekre való tekintettel az e mérésekre vonatkozó külön díjalkalmazási feltételeket;

= a további részletes szabályokat a Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzatban foglaltakkal összefüggésben;

= a távhőszolgáltatásra vonatkozó szerződés felmondása esetében az épület tulajdonosa vagy a tulajdonosi közösség, épületrészre vonatkozó felmondás esetén az épületrész tulajdonosa a távhőszolgáltatási közüzemi szerződés megszűnését követő ötödik naptári év utolsó napjáig a más hőellátás igénybevétele és a távhőszolgáltatás igénybevétele közötti, pozitív előjelű széndioxidkibocsátás-különbözet után díjat fizessen; amely azonban nem lehet magasabb kilogrammonként 15 forintnál;

- rendeletben határozza meg az előző pontban szereplő díj mértékét, esedékességét, a különbözet számításának, valamint a díj kivetéséhez szükséges adatszolgáltatásnak a részletes szabályait.

A fenti változások miatt szükségessé vált a következő fővárosi rendeletek hatályon kívül helyezése:

- a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény egyes rendelkezéseinek Budapest főváros területén történő végrehajtásáról szóló 83/2005. (XII. 16.) Főv. Kgy. rendelet;

- a lakossági távhőszolgáltatási díjakról, az áralkalmazási és díjfizetési feltételekről, valamint a távhőszolgáltatási csatlakozási díjakról szóló 84/2005. (XII. 16.) Főv. Kgy. rendelet.

A fenti rendeletek hatályon kívül helyezése és új fővárosi önkormányzati rendelet megalkotása szükséges, mivel a fentiekben részletezett törvénymódosítások következtében, az új önkormányzati rendeletalkotási felhatalmazás alapján teljesen új tartalmú és című fővárosi önkormányzati rendeletet kell megalkotni.

A Tszt. 6. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a Fővárosi Önkormányzat rendeletében a távhő csatlakozási díját és díjfizetési feltételeket, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatásra vonatkozó távhődíj miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési feltételeit szabályozhatja. Vagyis a fővárosi önkormányzati rendelet (a távhődíj miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési feltételei vonatkozásában) egyúttal a miniszteri rendelet „végrehajtási jogszabályaként” is funkcionál.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A Rendelet hatályáról rendelkezik.

A 2. §-hoz

A Rendelet által használt fogalmakat határozza meg.

A 3. §-hoz

Meghatározza a távhőszolgáltatás lehetséges fejlesztési területeit a Tszt. 6. § (2) c) pontja alapján.

A 4. §-hoz

Előírja a felhasználói érdekképviseletek véleményezési jogának és a távhőszolgáltató tájékoztatási kötelezettsége közzétételének részleteit az eljárást szabályozó, a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi civil szervezetek kapcsolatrendszerének egyes kérdéseiről, pályázati rendszeréről szóló 61/2008. (XI. 21.) Főv. Kgy. rendelet szerint.

Az 5. §-hoz

Előírja a távhőszolgáltató és a felhasználó közötti - jogszabályban vagy közüzemi szerződésben nem tárgyalt - jogok és kötelezettségek rendezését a távhőszolgáltató üzletszabályzatában. Előírja a távhőszolgáltató üzletszabályzatának kötelező tartalmi elemeit.

A 6. §-hoz

Előírja az új vagy többlet hőigénnyel jelentkező felhasználási hely kérelmének tartalmi elemeit, a csatlakozás díjának kiszabhatóságát, annak mértékét, a csatlakozási díj megfizetésére vonatkozó szerződés megkötésének kötelezettségét és a csatlakozási díj mértékét.

A 7. §-hoz

Előírja a távhőszolgáltató kötelezettségeit az üzembe helyezési és bekapcsolási eljárással kapcsolatosan, miszerint a távhőszolgáltató bekapcsolási eljárásban való közreműködésért díjat nem számíthat fel, a mérőberendezést zárjeggyel köteles ellátni és erről jegyzőkönyvet kell készíteni.

A 8-10. §-hoz

Előírja a távhőszolgáltató által szolgáltatott hőmennyiség mértékét, a hőhordozó közeg különleges helyzetben történő igénybevételének lehetőségét, az ugyanazon hőközpontból való hőellátás esetén történő vételezés lehetőségének részleteit.

A 11. §-hoz

Előírja a távhőszolgáltató teljesítési kötelezettségének időszakra és hőmérsékletre vonatkozó részleteit.

A 12. §-hoz

Előírja a távhőszolgáltató vagy a felhasználó által igényelt szolgáltatásbeli szüneteltetés részleteit, miszerint a felhasználó jogosult a távhővételezés szüneteltetését igényelni a berendezések terv szerinti karbantartásának, felújításának idejére, meghatározza az év azon szakaszát, amikor ezen munkák elvégezhetőek, a felhasználó és a távhőszolgáltató egymásra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségét, és a váratlan meghibásodás esetében szükséges eljárást.

A 13. §-hoz

Kötelezi a távhőszolgáltatót a korlátozás miatti tájékoztatásra. Meghatározza a korlátozás során a felhasználók közötti fokozati besorolás részleteit. Felhatalmazza a távhőszolgáltatót, hogy a felhasználóktól a fokozatba sorolásukhoz adatokat kérhet.

A 14. §-hoz

Előírja a felhasználói berendezések fenntartásának és üzemeltetésének részleteit, miszerint a hőközpont fenntartása és üzemeltetése a hőközpont tulajdonosának feladata, valamint a hőközpont által elfoglalt térrészlet után a távhőszolgáltatót fizetési kötelezettség nem terhelheti, továbbá a távhőszolgáltató sem számíthat fel költséget az érintett felhasználó részére.

A 15. §-hoz

Előírja a felhasználói berendezések átalakításának szabályait, ezen belül szabályozza a felhasználó és a távhőszolgáltató egymásra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségét, az esetlegesen megváltozott távhőigény kielégítésére vonatkozó megállapodást. Előírja a tervek egyeztetési kötelezettségét a távhőszolgáltatóval, valamint az elkészült berendezések távhőszolgáltató általi ellenőrzésének kötelezettségét. Előírja az átalakítást követő közüzemi szerződésmódosítás kötelező tartalmi elemeit.

A 16. §-hoz

Meghatározza az elfogyasztott hőmennyiség mérésének feltételeit. Előírja, hogy az ingatlan-nyilvántartásban egy önálló ingatlanként bejegyzett több épület egy felhasználási helynek minősül. Meghatározza a hőmennyiségmérés helyét, mely a hőközpont primer hőfogadó egysége. Előírja, hogy a mérőeszközt a beépítési követelmények betartásával kell felszerelni, valamint épületrészenkénti mérés esetén a hőmennyiségmérő épületen belüli elhelyezésének módját.

A 17. §-hoz

Előírja, hogy a méréshez szükséges eszközöket a felhasználó térítésmentesen bocsátja rendelkezésre.

A 18. §-hoz

Kiegészíti a TKSZ által rögzített közüzemi szerződések tartalmi elemeit, a kapcsolattartó és a díjfizetők személyével. Előírja, hogy a szolgáltatás igénybevételével létrejött közüzemi szerződésre e rendelet, továbbá a távhőszolgáltató üzletszabályzatának rendelkezéseit kell alkalmazni.

A 19-20. §-hoz

Meghatározza a távhőszolgáltató és a felhasználó között érvényben lévő közüzemi szerződés módosításainak egyes eseteit, melyek a felhasználói egyösszegű fizetésről a díjfizetők közötti szétosztás szerinti számlázásra történő áttérés, a díjfizetők közötti szétosztás szerinti számlázásról a felhasználói egyösszegű fizetésre történő áttérés. Lehetővé teszi, hogy díjfizetők közötti szétosztás szerinti számlázás esetén a felhasználó a távhőszolgáltatónál kezdeményezze a hődíj szétosztási arányainak megváltoztatását. Előírja, hogy a módosított arányok szerinti szétosztást legkésőbb a bejelentés hónapját követő második hónaptól kezdődően kell teljesíteni.

A 21-22. §-hoz

Meghatározza a közüzemi szerződés épületrész leválása miatti módosításának feltételeit. Előírja, hogy ebben az esetben a közüzemi szerződés módosítása szükséges. Meghatározza a szerződésmódosítás során alkalmazandó eljárás egyes lépéseit és a határidőket. Kötelezi a távhőszolgáltatót a felhasználó írásbeli tájékoztatására a közüzemi szerződés módosításának feltételeiről és az előírt eljárásról. Felhatalmazza a távhőszolgáltatót a Tszt. 38. § (5) bekezdésében előírt feltételek vizsgálatára. Rögzíti, hogy a módosítási igény mind a fűtési célú, mind a használatimelegvíz-szolgáltatási célú hőellátás megszüntetésére vonatkozik. Rögzíti, hogy a költségviselési kötelezettség a szolgáltató tulajdonában lévő felhasználói hőközpont átalakításának költségeire is vonatkozik. Előírja a leváló épületrészben a távhő igénybevételének megszüntetésének módját. Meghatározza a felhasználó és a távhőszolgáltató feladatait, és rögzíti, hogy ennek teljes költsége a felhasználót terheli. Előírja a tervek egyeztetési kötelezettségét a távhőszolgáltatóval, valamint az elkészült berendezések távhőszolgáltató általi ellenőrzésének kötelezettségét. Meghatározza a terv kötelező tartalmi elemeit. Felhatalmazza a távhőszolgáltatót az elkészült berendezések ellenőrzésére. Kötelezi a távhőszolgáltatót a közüzemi szerződés módosítástervezetének megküldésére az ügyfél részére. Rögzíti a díjfizetési kötelezettség megszűnésének feltételeit. Mentesíti a távhőszolgáltatót a kiviteli tervtől eltérő nem szakszerű kivitelezés következtében nyújtott elégtelen szolgáltatás miatti felhasználói igény érvényesítése alól. Előírja, hogy elégtelen szolgáltatás és a kivitelezés közötti okozati összefüggésre vonatkozó bizonyítási terhet a távhőszolgáltató viseli.

A 23. §-hoz

Kiegészíti a Tszt. 49. §-ában foglalt szerződésszegések következményeit a következők szerint. Lakossági felhasználó - a Tszt. 49. § (2) bekezdésének b)-e) pontjai szerinti - szerződésszegése esetében 50%-ban maximálja a fűtési célú hőellátás csökkenthetőségét, és felhatalmazza a távhőszolgáltatót a használatimelegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatás teljes mértékű megszüntethetőségére. Kötelezi a távhőszolgáltatót, hogy a korlátozást olyan műszaki megoldásokat alkalmazva valósítsa meg, hogy annak következményei csak a szerződésszegést elkövető díjfizetőket terheljék. Felhatalmazza a távhőszolgáltatót, hogy a korlátozás végrehajtásához szükséges munkálatokat a felhasználói berendezéseken is elvégezhesse. Felhatalmazza a távhőszolgáltatót, hogy amennyiben a felhasználó vagy a díjfizető a szükséges munkálatok elvégzését nem teszi lehetővé, kezdeményezheti a Tszt. 51. § (8) és (9) bekezdésében foglalt eljárást, és eljárhat a főjegyző határozata szerint.

A 24. §-hoz

Kiegészíti a Tszt. 38. §-ában foglalt közüzemi szerződés felmondásának feltételeit. Előírja a közüzemi szerződés távhőszolgáltató által történő felmondásának feltételeit, és az általános közüzemi szerződés felhasználó által történő felmondásának feltételeit. Továbbá előírja az egyedi közüzemi szerződés felmondásának feltételeit és a felmondás során lefolytatandó eljárás szabályait.

A 25-26. §-hoz

Előírja a díjfizetés miniszteri rendeletben nem szabályozott általános feltételeit. Meghatározza a távhőszolgáltatásért fizetendő díj alapdíj- és hődíjstruktúráját. Rögzíti, hogy a távhőszolgáltatási díjak nem tartalmazzák a használatimelegvíz-szolgáltatáshoz felhasznált vezetékes ivóvíz víz- és csatornadíját. Felhatalmazza a távhőszolgáltatót, hogy a részére a víz- és a csatornaszolgáltató által kiszámlázott díjat a felhasználó részére továbbszámlázza, ha a távhőszolgáltató biztosítja a felmelegítéshez szükséges ivóvizet. Előírja, hogy a távhőszolgáltató milyen dokumentumok alapján sorolhatja be a felhasználókat lakossági vagy külön kezelt intézményi kategóriába. Kötelezi az érintett ingatlan tulajdonosait a felhasználói berendezések feltöltéséhez szükséges vezetékes ivóvíz térítésmentes biztosítására. Meghatározza a távhőszámlák befizetési határidejének minimumát. Felhatalmazza a felhasználókat, hogy az általános díjtételek helyett a választható alap- és hődíj-tételek megfizetését válasszák. Meghatározza a választható alap- és hődíj-tételek választásának feltételeit.

A 27. §-hoz

Előírja az alapdíj fizetésének miniszteri rendeletben nem szabályozott általános feltételeit. Kötelezi a felhasználót az alapdíj megfizetésére mindaddig, ameddig hatályos közüzemi szerződése van. Lehetővé teszi, hogy ha a felhasználó év közben köt vagy mond fel általános közüzemi szerződést, a szerződéskötés vagy a felmondás évében a naptári évre számított alapdíjnak csak az arányos részét fizesse meg. Meghatározza, hogy a felhasználó hőátalakítással megvalósuló távhőszolgáltatás esetén az alapdíjat légtérfogat után fizesse meg. Meghatározza, hogy a felhasználó hőátalakítás nélkül megvalósuló távhőszolgáltatás esetén az alapdíjat hőteljesítmény után fizesse meg. Meghatározza a légtérfogat számítási szabályait. Előírja a fűtési célú és a vízfelmelegítés-szolgáltatás célú alapdíj megfizetésének szabályait.

A 28-31. §-hoz

Előírja a hődíj fizetésének miniszteri rendeletben nem szabályozott általános feltételeit. Előírja a hődíjfizetés ütemezését díjfizetők közötti szétosztás nélkül és díjfizetők közötti szétosztás esetében. Meghatározza a díjfizetők közötti szétosztás esetén a szétosztási arányokat közüzemi szerződésben foglalt szétosztási arányok megléte és ennek hiánya esetében, miszerint ekkor az épületben lévő épületrészek légtérfogata (légm3) arányában kell a hődíjat szétosztani. Előírja, hogy a távhőszolgáltató a távhőszolgáltatási díjfizetési kötelezettség szempontjából az ellátott épületrészen belül az egyes helyiségek ellátottsági különbségét nem veheti figyelembe. Előírja, hogy a felhasználó, vagy a díjfizető a hődíjat a tárgyhót követően havonta utólag fizeti. Lehetővé teszi, hogy a hődíjat a felhasználó vagy a díjfizető választásától függően havonkénti mérés alapján vagy részszámlák és elszámoló számla kiállításával fizesse meg. Előírja, hogy a felhasználó vagy a díjfizető választásának hiányában a távhőszolgáltató részszámlák és elszámoló számla kiállításával számlázza. Előírja, hogy a távhőszolgáltató elkülönítve számlázza a fűtési célra és a használati melegvíz-szolgáltatási célra felhasznált hőmennyiséget. Előírja, hogy épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetében, felhasználóváltozáskor a korábbi és az új felhasználó a mérőállást és a változás időpontját közösen írásban rögzítse és 15 napon belül a távhőszolgáltató rendelkezésére bocsássa. Kötelezi a távhőszolgáltatót, hogy a korábbi felhasználó részére legkésőbb az adat bejelentését követő 60 napon belül végszámlát készítsen. Felhatalmazza a távhőszolgáltatót, hogy ha a leolvasás az épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetében a felhasználó miatt meghiúsul, akkor az elszámolás alapját képező hőmennyiséget a TKSZ 23.1. pontja szerint határozza meg.

A 32. §-hoz

Előírja a díjvisszatérítés és a pótdíjfizetés feltételeit. Kötelezi a távhőszolgáltatót, hogy ha a felhasználóval szemben fennálló távhőszolgáltatási kötelezettségének folyamatosan 72 órát meghaladóan, neki felróható okból nem tesz eleget, az erre irányuló panasz bejelentésétől kezdve az éves alapdíj szüneteltetés időtartamával arányos részének háromszorosát fizesse meg a felhasználó vagy a díjfizető részére. A szerződésszegés időtartamával arányos rész háromszorosának megfelelő pótdíj megfizetésére kötelezi a felhasználót, hogy ha a hőközpontot a felhasználó üzemelteti, és a szerződésben lekötött legnagyobb hőteljesítményt 1-1 naptári napon folyamatosan, 30 percnél hosszabb időtartamon keresztül túllépi.

A 33. §-hoz

Előírja a számlázás általános feltételeit. Előírja a távhőszolgáltató számlájának az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott kötelező adattartalmon túli adatok körét, melyek havonkénti mérés alapján történő számlázás esetén a hőfelhasználási arányok és hőmennyiségek. Előírja a részszámlázás alapján történő számlázás esetén, hogy a részszámla tartalmazza a hő részmennyiséget, épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén az egy-egy felhasználóra jutó hő részmennyiséget. Előírja a részszámlázás alapján történő számlázás esetén, hogy az elszámoló számla tartalmazza az elszámoláshoz alkalmazott hőmennyiségmérő-leolvasás időpontját és az ehhez tartozó mérőállást, az elszámolási időszakban felhasznált hőmennyiséget, az egy-egy felhasználóra, vagy díjfizetőre jutó hőfelhasználási arányokat és hőmennyiséget, az elszámolási időszakban a részszámlák által számlázott hőmennyiségek és díjak összesítését, valamint az elszámolási időszakra vonatkozó tényleges hőfogyasztás különbözetét és ennek díját.

A 34. §-hoz

Előírja a hőmennyiségek meghatározásának módját. Kötelezi a távhőszolgáltatót, hogy a hőközpontban mért hőmennyiségből külön-külön határozza meg a fűtési célra és a használatimelegvíz-készítés céljára felhasznált hőmennyiséget. Kötelezi a távhőszolgáltatót, hogy a használatimelegvíz-készítési célú fajlagos hőmennyiséget évente a június 1. és augusztus 31. közötti időszakban állapítsa meg, és ezt alkalmazza az év további részében is. Kötelezi a távhőszolgáltatót, hogy a használatimelegvíz-készítési célú fajlagos hőmennyiséget évente október 31-ig az ügyfélszolgálati irodáin és honlapján tegye hozzáférhetővé, és az október havi hőfelhasználás elszámolásától kezdődően alkalmazza.

A 35. §-hoz

Előírja a havonkénti mérés szerinti számlázás módját. Kötelezi a távhőszolgáltatót, hogy havonkénti mérés szerinti számlázás esetén a felhasználónak értékesített hőmennyiséget a felhasználási hely mérésére szolgáló fogyasztásmérő berendezés leolvasásából havonta állapítsa meg. Kötelezi a távhőszolgáltatót, hogy a díjfizetőknek értékesített hőmennyiséget a hőközpontban mért hőmennyiségből, a felhasználó és a távhőszolgáltató közötti megállapodásban foglalt szétosztási arányoknak megfelelően, megállapodás hiányában légtérfogat arányában állapítsa meg.

A 36. §-hoz

Előírja a részszámlázás módját. Előírja, hogy a felhasználó vagy a díjfizető az elszámolási időszak első hónapjától az elszámolási időszak utolsó előtti hónapjáig részszámlák alapján részfizetést teljesít. Előírja, hogy a hő részmennyiség az elszámolási időszakot megelőző azonos időszak tényfelhasználásának 1/12-ed része. Előírja, hogy ha nem áll rendelkezésre tényfelhasználási adat, akkor az elszámolási időszakra időarányosan tervezett, vagy várható hőfelhasználást kell a tényfelhasználás helyett alapul venni. Az elszámolási időszak közben választott részszámlázás esetén a hátralévő részszámlákon elszámolandó hőmennyiség az elszámolási időszakból hátralévő hónapok előző elszámolási időszak azonos hónapjaiban számlázott tényfogyasztásának egyhavi átlaga legyen. Korlátozza a felhasználót vagy a díjfizetőt, hogy egy éven belül egyszer változtathat számlázási módot. Kötelezi a távhőszolgáltatót az elszámolási időszak utolsó napjára, vagy a számlázás megszűnésének időpontjára vonatkozóan elszámoló számla kibocsátására.

A 37. §-hoz

A Rendelet hatálybalépéséről és a szükséges deregulációról rendelkezik.