A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 99/2012. (XII. 27.) önkormányzati rendelete indokolása

a kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló 65/2000. (XII. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40. § (3) bekezdése alapján a települési önkormányzat, fővárosban a közgyűlés rendeletben állapítja meg többek között a temetőben a temetési hely megváltási díját, a temető-fenntartási hozzájárulás díját, illetve a létesítmények vállalkozók részéről történő igénybevételének díját.

A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet szabályai szerint a köztemetőben érvényesíthető díjak fajtáit és mértékét a közgyűlés külön rendeletben szabályozza. Ezen külön rendelet a kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló 65/2000. (XII. 19.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: díjrendelet).

A díjrendelet szabályai szerint a köztemetőket üzemeltető Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI Zrt.) minden évben egy alkalommal a következő év első napjától történő módosítása érdekében kezdeményezheti a kegyeleti közszolgáltatás díjainak felülvizsgálatát a közszolgáltatással kapcsolatos költségeinek - önköltségelemzéssel alátámasztott, a Fővárosi Közgyűlés által elismert és műszakilag indokolt fejlesztéseket is tartalmazó - változása mértékének függvényében.

A jelen rendelet megalkotásának indoka, hogy a BTI Zrt. kezdeményezte a 2013. évre vonatkozó díjak megállapítását a 2012. évre vonatkozó díjak felülvizsgálata keretében.

A díjrendelet módosítása a fentieken túl kiterjed a temetési hely újraváltási díjának megfizetésére is.

Részletes indokolás

Az 1-2. §-hoz

A jogszabályhely módosítása lehetővé teszi a temetési hely újraváltási díjának egy összegben vagy részletekben történő megfizetését.

A 3. §-hoz

A jogszabályhely módosítása a hatályos közszolgáltatási szerződés 7.4 pontjával történő összhang megteremtését szolgálja.

A 4. §-hoz

A módosító rendelettel megállapított 2. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezések folyamatban lévő ügyekben történő alkalmazását biztosítja.

Az 5. §-hoz

A kegyeleti közszolgáltatási díj mértékének megváltoztatása a díjrendelet melléklete módosításával történik.

A 6. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről (2011. évi CXCIV. törvény) rendelkezik.