A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2012. február 29. 8.30 órai kezdéssel megtartott ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

192/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy napirenden tartja a „Döntési javaslat a Tamariska-domb védettségével kapcsolatos eljárás lezárására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

193/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy nem veszi napirendjére a „Javaslat a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában álló társaságok folyó évi prémium fizetéseinek és prémiumfeladatok kitűzésének vizsgálatára, a közlekedési társaságok (BKV Zrt., BKK Zrt., BKK Közút Zrt., Parking Kft.) kivételével” és a „Javaslat a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában álló közlekedési társaságok folyó évi prémium fizetéseinek és prémiumfeladatok kitűzésének vizsgálatára” című előterjesztéseket.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

194/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy nem veszi napirendjére a „Javaslat a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

195/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy nem veszi napirendjére a „Javaslat a 2010. október 4.-2014. október 30. közötti időszakban induló Beruházásokat és Fejlesztéseket Vizsgáló Bizottság létrehozására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

196/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy nem veszi napirendjére a „Javaslat a fővárosi egészségügyi intézmények kényszerállamosítását követő ellátás megfelelő biztosítása érdekében szükséges döntések meghozatalára” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

197/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy nem veszi napirendjére „A fővárosi erdővagyon fokozott védelméért” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

198/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi a „A közösségi közlekedés kiszámítható finanszírozása érdekében szükséges lépések” című képviselői előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

199/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 3. pontként tárgyalja meg a „Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft.-ben” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

200/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 4. pontként tárgyalja meg a „Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft.-ben” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

201/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Javaslat a Pop Print és Online Piac Kft. fellebbezésének elbírálására a főpolgármester FPH003/302-2/2012. számú, »Budapest« névhasználattól eltiltó határozata ellen” című előterjesztés 2. napirendi pontként - nyílt ülésen - történő tárgyalására vonatkozó indítványt.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

202/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés a »Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi költségvetésére« tárgyú előterjesztést nem fogadja el, felkéri a főpolgármestert, hogy egy új, a város működtetésére alkalmas költségvetési javaslatot terjesszen a Közgyűlés elé.

Határidő: 2012. március 12.

Felelős: Tarlós István”.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

203/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi költségvetésére. (I. forduló)

2. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

3. Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft.-ben.

4. Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft.-ben.

5. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat hitelfelvételére, illetve a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

6. Javaslat a közbeszerzési monitoring koncepció elfogadására.

7. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 2012. évi munkatervére.

8. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

9. Javaslat a Főpolgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására.

10. Döntési javaslat a Tamariska-domb védettségével kapcsolatos eljárás lezárására.

11. Javaslat a 2008., 2009. évi Települési Értékvédelmi Támogatás pályázata keretében megkötött megállapodások és kölcsönszerződés módosítására.

12. A Parking Kft. 2012. I. negyedévi működésének finanszírozása.

13. Javaslat egyes parkolással összefüggő, önkormányzati rendeletek módosítására.

14. Javaslat a főváros közlekedési intézményrendszerének átalakításához kapcsolódóan a közlekedésszervező kijelölésére vonatkozó rendelet megalkotására.

15. Javaslat a közcélú zöldterületekről szóló 14/1993. (IV. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

16. Javaslat Budapest tagságának meghosszabbítására az Európai Történelmi Fürdővárosok Szövetségében (EHTTA), és a BGYH Zrt. megbízására a tagsághoz kapcsolódó feladatok ellátásával.

17. Javaslat előzetes döntések meghozatalára az FCSM Zrt. 2012. március 1-jei közgyűlésének napirendi pontjaira vonatkozóan.

18. Javaslat a BKK Zrt. felügyelőbizottsága ügyrendjének módosítására.

19. Hozzájárulás a Rudas Gyógyfürdő átalakítási munkáinak elvégzéséhez.

20. Az Energie-Cités tagság megszüntetése.

21. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló .../2012. (.....) Főv. Kgy. rendelet megalkotására.

22. Beszámoló a Fővárosi Önkormányzat 2011. évi lakásbérbeadási tevékenységéről és javaslat a 2012. évi lakásbérbeadási tevékenységére.

23. Javaslat haszonkölcsön szerződés kötésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával a Bp. III., Vöröskereszt u. 11. sz. alatti 142 m2 alapterületű helyiségre vonatkozóan.

24. Javaslat az M1-M7 autópálya közigazgatási határon belüli bevezető szakasz további két földrészletének (952/11 hrsz., 1083 hrsz.) fővárosi tulajdonba való átvételére.

25. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) és (2) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására a Belváros-Lipótváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 29/2004. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosítás-tervezetének FSZT jelű, valamint Világörökségi területeire vonatkozóan.

26. „Javaslat a budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0009 azonosító számú projekt támogatási szerződésétől történő elállásra.

27. „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel”, „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - buszsáv hosszabbítás a Mészáros u.-Győző u. útvonalon”, és a „Budapest Főváros - Nagykörúti előnyben részesítés” című projektek támogatási szerződésének 4. sz. módosítása.

28. Javaslat a TÁMOP 2.2.3 oktatási ágazati projektek támogatási szerződéseinek módosítására.

29. Javaslat a KMOP-4.1.1/A-2008-0001 „A korszerű szakképzési együttműködés kiépítéséhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés a Dél-budai TISZK-ben” című projekt 4. támogatási szerződés módosítására.

30. Javaslat a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács jogutódlással való megszüntetésével kapcsolatos döntésekre.

31. Javaslat a KMOP-2.1.2 konstrukció keretében megvalósuló kerékpárút-fejlesztési projektek záró elszámolásához szükséges támogatási szerződések módosítására.

32. „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című projekt megvalósítása érdekében a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatával kötendő megállapodás jóváhagyása.

33. A Budapest Főváros Közterület-felügyelet közlekedéssel kapcsolatos feladatainak támogatása.

34. Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. alapító okiratának technikai jellegű módosítására.

35. Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a József nádor szobor ideiglenes elbontása céljából.

36. Javaslat közművelődési érdekeltségnövelő pályázat benyújtására.

37. Javaslat a Városháza Kiadóval kapcsolatos döntések meghozatalára.

38. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 1062/2011. (IV. 28.) Főv. Kgy. határozata alapján a Budapesti Művelődési Központ létszámleépítéséhez adott támogatás elszámolásának elfogadására.

39. Javaslat a 763/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Fővárosi Önkormányzat közterületein megrendezésre kerülő futó-, kerékpáros- és görkorcsolya sportrendezvények szabályozásában meghatározott eljárási rend alkalmazásától való eltérésre, és a 2012. évi I. kategóriás naptárterv elfogadására, továbbá a 765/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezésére.

40. Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a 65528 hrsz.-ú ingatlanon áthaladó szabadvezeték elbontásához.

41. Javaslat az 1532/2011. (VI. 8.) Főv. Kgy. határozatban foglalt döntés (BFL létszámleépítés) megerősítésére.

42. Javaslat a II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon és Budapest Főváros Önkormányzata Gyermekotthona (8630 Balatonboglár, Kikötő sétány 5.) szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyására.

43. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (1103 Budapest, Szlávy u. 40.) megszüntető okiratának módosítására.

44. Javaslat szolgálati lakások intézményi területbe vonására az oktatási, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi ágazatban.

45. Javaslat a 2642/2011. (IX. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtására, valamint a döntéshez kapcsolódó közszolgáltatási szerződések kiegészítésére.

46. Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2012. évre szóló foglalkoztatási tervének, valamint a Közszolgáltató 2012. évi közszolgáltatási szerződésének elfogadására.

47. Javaslat a BMSZKI működési dokumentumainak jóváhagyására.

48. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő Búcsúszentlászló, Arany J. u. 17. sz. Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona alapító okiratának, szervezeti és működési szabályzatának, valamint házirendjének módosítására.

49. Javaslat a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

50. Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére.

51. Javaslat „A fővárosi szelektív hulladékgyűj-tési rendszer kialakítása” (KEOP-1.1.1/B/10-11-2011-0002) című projekt támogatási szerződésének megkötésére.

52. A közösségi közlekedés kiszámítható finanszírozása érdekében szükséges lépések.

53. Javaslat a Pop Print és Online Piac Kft. fellebbezésének elbírálására a főpolgármester FPH003/302-2/2012. számú, „Budapest” névhasználattól eltiltó határozata ellen.

54. Mandátum kiadása a Fővárosi Vízművek Zrt. részvényeseivel kötött befektetési jogviszonyok megszüntetésére.

55. „A budapesti Margit híd pillérszobrainak restaurálása, valamint a hiányzó »Hercules« szobor rekonstrukciója” tárgyban közösségi eljárási rend szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás lezárásának jóváhagyása.

56. Javaslat a „Dél-budapesti régió vízrendezése” c. projekt megvalósítása érdekében szükséges döntés meghozatalára.

57. Közoktatási intézményvezető lemondása.

58. A 190-191/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozatok hatályon kívül helyezése, új intézményvezetői pályázat kiírása (Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona).

59. Özv. Sz. J.-né szakosított szociális intézményi ügye.

60. D. I. szakosított szociális intézményi ügye.

61. D. M. gondnokolt intézményi jogviszony ügye.

14.30 órai kezdéssel:

1. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi költségvetésére. (II. forduló)

2. Javaslat a Főpolgármesteri Hivatalban és a Fővárosi Közterület-felügyeletnél dolgozó köztisztviselőket megillető szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról szóló 63/2001. (X. 24.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

A napirend 1. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi költségvetésére. (I. forduló)

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor

A napirend 3. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

247/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontok tárgyalásával folytatja délelőtti ülését:

2. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

3. Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft.-ben.

4. Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft.-ben.

5. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat hitelfelvételére, illetve a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

6. Javaslat a közbeszerzési monitoring koncepció elfogadására.

7. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 2012. évi munkatervére.

8. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

9. Javaslat a Főpolgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására.

10. Döntési javaslat a Tamariska-domb védettségével kapcsolatos eljárás lezárására.

11. Javaslat a 2008., 2009. évi Települési Értékvédelmi Támogatás pályázata keretében megkötött megállapodások és kölcsönszerződés módosítására.

12. A Parking Kft. 2012. I. negyedévi működésének finanszírozása.

13. Javaslat egyes parkolással összefüggő, önkormányzati rendeletek módosítására.

14. Javaslat a főváros közlekedési intézményrendszerének átalakításához kapcsolódóan a közlekedésszervező kijelölésére vonatkozó rendelet megalkotására.

15. Javaslat a közcélú zöldterületekről szóló 14/1993. (IV. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

16. Javaslat Budapest tagságának meghosszabbítására az Európai Történelmi Fürdővárosok Szövetségében (EHTTA) és a BGYH Zrt. megbízására a tagsághoz kapcsolódó feladatok ellátásával.

17. Javaslat előzetes döntések meghozatalára az FCSM Zrt. 2012. március 1-jei közgyűlésének napirendi pontjaira vonatkozóan.

18. Javaslat a BKK Zrt. felügyelőbizottsága ügyrendjének módosítására.

19. Hozzájárulás a Rudas Gyógyfürdő átalakítási munkáinak elvégzéséhez.

20. Az Energie-Cités tagság megszüntetése.

21. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló .../2012. (.....) Főv. Kgy. rendelet megalkotására.

22. Beszámoló a Fővárosi Önkormányzat 2011. évi lakásbérbeadási tevékenységéről és javaslat a 2012. évi lakásbérbeadási tevékenységére.

23. Javaslat haszonkölcsön szerződés kötésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával a Bp. III., Vöröskereszt u. 11. sz. alatti 142 m2 alapterületű helyiségre vonatkozóan.

24. Javaslat az M1-M7 autópálya közigazgatási határon belüli bevezető szakasz további két földrészletének (952/11 hrsz., 1083 hrsz.) fővárosi tulajdonba való átvételére.

25. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) és (2) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására a Belváros-Lipótváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 29/2004. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosítás-tervezetének FSZT jelű, valamint Világörökségi területeire vonatkozóan.

26. „Javaslat a budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0009 azonosító számú projekt támogatási szerződésétől történő elállásra.

27. „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel”, „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - buszsávhosszabbítás a Mészáros u.-Győző u. útvonalon”, és a „Budapest Főváros - nagykörúti előnyben részesítés” című projektek támogatási szerződésének 4. sz. módosítása.

28. Javaslat a TÁMOP 2.2.3 oktatási ágazati projektek támogatási szerződéseinek módosítására.

29. Javaslat a KMOP-4.1.1/A-2008-0001 „A korszerű szakképzési együttműködés kiépítéséhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés a Dél-budai TISZK-ben” című projekt 4. támogatási szerződés módosítására.

30. Javaslat a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács jogutódlással való megszüntetésével kapcsolatos döntésekre.

31. Javaslat a KMOP-2.1.2 konstrukció keretében megvalósuló kerékpárút-fejlesztési projektek záró elszámolásához szükséges támogatási szerződések módosítására.

32. „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című projekt megvalósítása érdekében a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatával kötendő megállapodás jóváhagyása.

33. A Budapest Főváros Közterület-felügyelet közlekedéssel kapcsolatos feladatainak támogatása.

34. Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. alapító okiratának technikai jellegű módosítására.

35. Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a József nádor szobor ideiglenes elbontása céljából.

36. Javaslat közművelődési érdekeltségnövelő pályázat benyújtására.

37. Javaslat a Városháza Kiadóval kapcsolatos döntések meghozatalára.

38. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 1062/2011. (IV. 28.) Főv. Kgy. határozata alapján a Budapesti Művelődési Központ létszámleépítéséhez adott támogatás elszámolásának elfogadására.

39. Javaslat a 763/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Fővárosi Önkormányzat közterületein megrendezésre kerülő futó-, kerékpáros- és görkorcsolya sportrendezvények szabályozásában meghatározott eljárási rend alkalmazásától való eltérésre, és a 2012. évi I. kategóriás naptárterv elfogadására, továbbá a 765/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezésére.

40. Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a 65528 hrsz.-ú ingatlanon áthaladó szabadvezeték elbontásához.

41. Javaslat az 1532/2011. (VI. 8.) Főv. Kgy. határozatban foglalt döntés (BFL létszámleépítés) megerősítésére.

42. Javaslat a II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon és Budapest Főváros Önkormányzata Gyermekotthona (8630 Balatonboglár, Kikötő sétány 5.) szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyására.

43. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (1103 Budapest, Szlávy u. 40.) megszüntető okiratának módosítására.

44. Javaslat szolgálati lakások intézményi területbe vonására az oktatási, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi ágazatban.

45. Javaslat a 2642/2011. (IX. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtására, valamint a döntéshez kapcsolódó közszolgáltatási szerződések kiegészítésére.

46. Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2012. évre szóló foglalkoztatási tervének, valamint a Közszolgáltató 2012. évi közszolgáltatási szerződésének elfogadására.

47. Javaslat a BMSZKI működési dokumentumainak jóváhagyására.

48. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő Búcsúszentlászló, Arany J. u. 17. sz. Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona alapító okiratának, szervezeti és működési szabályzatának, valamint házirendjének módosítására.

49. Javaslat a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

50. Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére.

51. Javaslat „A fővárosi szelektív hulladékgyűjté-si rendszer kialakítása” (KEOP-1.1.1/B/10-11-2011-0002) című projekt támogatási szerződésének megkötésére.

52. A közösségi közlekedés kiszámítható finanszírozása érdekében szükséges lépések.

53. Javaslat a Pop Print és Online Piac Kft. fellebbezésének elbírálására a főpolgármester FPH003/302-2/2012. számú, „Budapest” névhasználattól eltiltó határozata ellen.

54. Mandátum kiadása a Fővárosi Vízművek Zrt. részvényeseivel kötött befektetési jogviszonyok megszüntetésére.

55. „A budapesti Margit híd pillérszobrainak restaurálása, valamint a hiányzó »Hercules« szobor rekonstrukciója” tárgyban közösségi eljárási rend szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás lezárásának jóváhagyása.

56. Javaslat a „Dél-budapesti régió vízrendezése” c. projekt megvalósítása érdekében szükséges döntés meghozatalára.

57. Közoktatási intézményvezető lemondása.

58. A 190-191/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozatok hatályon kívül helyezése, új intézményvezetői pályázat kiírása (Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona).

59. Özv. Sz. J.-né szakosított szociális intézményi ügye.

60. D. I. szakosított szociális intézményi ügye.

61. D. M. gondnokolt intézményi jogviszony ügye.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 16/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 4. pontja: Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft.-ben.

Előterjesztő: Hanzély Ákos

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

248/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft. felügyelőbizottsági tagi helyéről visszahívja Szabados Pétert 2012. február 29. napjával.

Határidő: 2012. február 29.

Felelős: Tarlós István

249/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft. felügyelőbizottsági tagjává Kövesdi Andrást választja meg 2012. március 1. napjával.

Határidő: 2012. március 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 5. pontja: Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft.-ben.

Előterjesztő: Hanzély Ákos

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

250/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagi helyéről visszahívja Szabó Miklóst 2012. február 29. napjával.

Határidő: 2012. február 29.

Felelős: Tarlós István

251/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjává Szabados Pétert választja meg 2012. március 1. napjával.

Határidő: 2012. március 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 6. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat hitelfelvételére, illetve a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

252/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

előzetesen egyetért az összesen 11 Mrd Ft összegű, általános önkormányzati finanszírozási célú hitel felvételével, állami kezességvállalás mellett a vonatkozó jogszabályi előírásoktól függően éven belüli, vagy 2 éves lejárati idővel. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a hitel felvételére vonatkozó közbeszerzési eljárás megindításáról.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 17/2012. (III. 1.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 7. pontja: Javaslat a közbeszerzési monitoring koncepció elfogadására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

253/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

támogatja a Fővárosi Önkormányzat intézményei, továbbá a Fővárosi Önkormányzat által tulajdonolt gazdasági társaságok, valamint a közvetett felügyelete és irányítása alá tartozó gazdasági társaságok közbeszerzéseit vizsgáló monitoring rendszer létrehozását és működtetését, az előterjesztő által kiegészített koncepcióban megfogalmazottak szerint.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

254/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a közbeszerzési monitoring rendszer szervezetére és működésére vonatkozó szabályzat megalkotásáról gondoskodjon.

Határidő: 2012. március 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 8. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 2012. évi munkatervére.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

255/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

2012. évi munkatervét irányadóként elfogadja.

256/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy terjesszen a Fővárosi Közgyűlés elé egy részletesebb, dátumokkal ellátott munkaterv javaslatot.

A napirend 9. pontja: Jelentés lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

257/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Bánsághi Tamásnak a határozati javaslatokról külön történő szavazására vonatkozó ügyrendi indítványát.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

258/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést - figyelemmel a 259-260/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltakra - elfogadja.

259/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

- A 760/2002. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1942/2007. (XI. 29.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

260/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

- Az 1272/2007. (VIII. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 2296/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. március 31-re módosítja;

- a 2297/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. március 31-re módosítja.

A napirend 10. pontja: Javaslat a Főpolgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

261/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

2012. március 15-ei hatállyal módosítja Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivata-lának alapító okiratát az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 11. pontja: Döntési javaslat a Tamariska-domb védettségével kapcsolatos eljárás lezárására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

262/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem kívánja fenntartani a Tamariska-domb helyi védett természeti területnek a Budapest helyi jelentőségű természeti értékeinek védelméről szóló 32/1999. (VII. 22.) Főv. Kgy. rendelet szerinti védettségét.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja Budapest helyi jelentőségű természeti értékeinek védelméről szóló 32/1999. (VII. 22.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 18/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendeletét az előterjesztői kiegészítés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 12. pontja: Javaslat a 2008., 2009. évi Települési Értékvédelmi Támogatás pályázata keretében megkötött megállapodások és kölcsönszerződés módosítására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

263/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja, ezzel egyidejűleg jóváhagyja, megköti a Budapest III. kerület, Templom utca 30. szám alatti épület esetében a 2008. évi Települési Értékvédelmi Támogatás kapcsán megkötött megállapodás módosítását. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás módosításának aláírásáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2012. március 15.

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

264/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja, ezzel egyidejűleg jóváhagyja, megköti a Budapest III. kerület, Kőbánya utca 69. szám alatti épület esetében a 2009. évi Települési Értékvédelmi Támogatás kapcsán megkötött megállapodás és kölcsönszerződés módosítását. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás és kölcsönszerződés módosításának aláírásáról az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2012. március 15.

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

265/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja, ezzel egyidejűleg jóváhagyja, megköti a Budapest XIV. kerület, Abonyi utca 21. szám alatti épület esetében a 2009. évi Települési Értékvédelmi Támogatás kapcsán megkötött megállapodás módosítását. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás módosításának aláírásáról az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2012. március 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 13. pontja: A Parking Kft. 2012. I. negyedévi működésének finanszírozása.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

266/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslatokat, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés elfogadja az előterjesztés 1. számú mellékletét képező, a Parking Kft. közszolgáltatási tevékenységéről szóló beszámolót.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

a) A Kossuth Lajos téren megvalósuló beruházással összefüggő szerződések megszüntetésével kapcsolatos elszámolásokra vonatkozó 2579/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozatot az alábbiak szerint módosítja:

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Kossuth Lajos téren megvalósuló beruházással összefüggő szerződések megszüntetésével kapcsolatos elszámolásokat - azok Közgyűlés általi elfogadása érdekében - legkésőbb 2012. március 31-ig a Közgyűlésre terjessze be.

b) A 2579/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. március 31-re módosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A Parking Kft. jogutód nélküli megszűnésének lehetőségére vonatkozó 3511/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozatot a határidő tekintetében úgy módosítja, hogy új végrehajtási határidőként 2012. március 31. napját jelöli meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a Parking Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva:

- elfogadja a Társaság 2012. évi I. negyedéves üzleti tervét,

- felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

a) Jóváhagyja, megköti a Parking Kft. 2012. évi I. negyedévi működésének finanszírozását szolgáló működési támogatásról szóló megállapodást az előterjesztés 3. számú mellékletében szereplő tartalommal, továbbá felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

b) A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a Parking Szervező, Fejlesztő és Tanácsadó Kft. kizárólagos tulajdonosaként (alapítójaként) a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Társaság és a Fővárosi Önkormányzat közötti szerződés megkötését az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Kötelezettséget vállal arra, hogy a Parking Kft. 2012. évi I. negyedévi működésének finanszírozására szolgáló fedezetet a „8137 Parking Kft.” címen belül működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre soron 36,5 M Ft összegben a 2012. évi költségvetési rendeletben biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István”

A napirend 14. pontja: Javaslat egyes parkolással összefüggő önkormányzati rendeletek módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

267/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy ismételten meg kívánja nyitni a vitát „A Parking Kft. 2012. I. negyedévi működésének finanszírozása” című napirendi pont tárgyában.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 19/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendeletét egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A Parking Kft. 2012. I. negyedévi működésének finanszírozása

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

268/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az előterjesztés 1. számú mellékletét képező, a Parking Kft. közszolgáltatási tevékenységéről szóló beszámolót.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

269/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a) A Kossuth Lajos téren megvalósuló beruházással összefüggő szerződések megszüntetésével kapcsolatos elszámolásokra vonatkozó 2579/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozatot az alábbiak szerint módosítja:

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Kossuth Lajos téren megvalósuló beruházással összefüggő szerződések megszüntetésével kapcsolatos elszámolásokat - azok Közgyűlés általi elfogadása érdekében - legkésőbb 2012. március 31-ig a Közgyűlésre terjessze be.

b) A 2579/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. március 31-re módosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

270/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

A Parking Kft. jogutód nélküli megszűnésének lehetőségére vonatkozó 3511/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozatot a határidő tekintetében úgy módosítja, hogy új végrehajtási határidőként 2012. március 31. napját jelöli meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

271/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a Parking Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva:

- elfogadja a Társaság 2012. évi I. negyedéves üzleti tervét,

- felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

272/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a) Jóváhagyja, megköti a Parking Kft. 2012. évi I. negyedévi működésének finanszírozását szolgáló működési támogatásról szóló megállapodást az előterjesztés 3. számú mellékletében szereplő tartalommal, továbbá felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

b) A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a Parking Szervező, Fejlesztő és Tanácsadó Kft. kizárólagos tulajdonosaként (alapítójaként) a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Társaság és a Fővárosi Önkormányzat közötti szerződés megkötését az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

273/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a Parking Kft. 2012. évi I. negyedévi működésének finanszírozására szolgáló fedezetet a „8137 Parking Kft.” címen belül működési célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre soron 36,5 M Ft összegben a 2012. évi költségvetési rendeletben biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 15. pontja: Javaslat a főváros közlekedési intézményrendszerének átalakításához kapcsolódóan a közlekedésszervező kijelölésére vonatkozó rendelet megalkotására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 20/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendeletét a főváros közlekedésszervezési feladatainak ellátásáról.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

274/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a BKK Zrt. bevonásával és szakmai előkészítésével gondoskodjon az új autóbusz-üzemeltetési modellel összefüggően az 1370/2007/EK rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerinti tájékoztatás közzétételéről az Európai Unió hivatalos lapjában, az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő minta alapján.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

275/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Budapesti Közlekedési Zrt.-vel a 2004. április 30. napján kötött szolgáltatási szerződés módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 16. pontja: Javaslat a közcélú zöldterületekről szóló 14/1993. (IV. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 21/2012. (III. 1.) Főv. Kgy. rendeletét a 14/1993. (IV. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 17. pontja: Javaslat Budapest tagságának meghosszabbítására az Európai Történelmi Fürdővárosok Szövetségében (EHTTA) és a BGYH Zrt. megbízására a tagsághoz kapcsolódó feladatok ellátásával.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

276/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

fenn kívánja tartani Budapest Főváros Önkormányzatának tagságát az Európai Történelmi Fürdővárosok Szövetsége (European Historical Thermal Town Association - EHTTA) szervezetben, olyan formában, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő Részvénytársaság a szervezet 2012. évi tagdíjának fizetési kötelezettségét teljesíti, és a tagsággal járó szakmai feladatokat a fővárossal együttműködve látja el.

277/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (4) bekezdése alapján meghatalmazza Szőke Lászlót, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatóját, hogy az Európai Történelmi Fürdőváro-sok Szövetsége (European Historical Thermal Town Association - EHTTA) szervezetben Budapest Főváros Önkormányzata képviseletét ellássa és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a meghatalmazás aláírásáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2012. március 14.

Felelős: Tarlós István

278/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő Részvénytársaság között az Európai Történelmi Fürdővárosok Szövetsége (European Historical Thermal Town Association - EHTTA) nemzetközi szervezetben a tagsággal járó feladatok ellátására vonatkozó megállapodást az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról és a nemzetközi szervezet tájékoztatásáról.

Határidő: 2012. március 14.

Felelős: Tarlós István

A napirend 18. pontja: Javaslat előzetes döntések meghozatalára az FCSM Zrt. 2012. március 1-jei közgyűlésének napirendi pontjaira vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

279/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2012. március 1-jei rendkívüli közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata mint részvényes képviseletében eljáró személy, kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa az alábbi döntések meghozatalát:

- Az FCSM Zrt. közgyűlése jóváhagyja a Fővárosi Önkormányzattal megkötendő, a 2012. évi csatornahasználati díjba beépített fejlesztési célú pénzeszköz átadás-átvételéről, a csatornahasználati díjba beépített bérleti díjról, valamint a pénzügyi elszámolásokról szóló megállapodást és felkéri a Társaság vezérigazgatóját annak aláírására.

- Az FCSM Zrt. közgyűlése jóváhagyja a Fővárosi Önkormányzattal megkötendő, a 2012. évi vízterhelési díj visszaigénylésére vonatkozó megállapodást és felkéri a Társaság vezérigazgatóját annak aláírására.

- Az FCSM Zrt. közgyűlése jóváhagyja a Társaság számviteli politikájának és önköltség-számítási szabályzatának módosítását.

- Az FCSM Zrt. közgyűlése jóváhagyja a BKSZT projekt keretében beszerzett, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő monitoring busz üzemeltetési költségeinek (700 E Ft/hó + áfa) 2012. január 1. és 2012. december 31. közötti időszakra szóló elszámolására vonatkozó megállapodást és felkéri a Társaság vezérigazgatóját annak aláírására.

Határidő: 2012. március 1., illetve a Társaság soron következő rendkívüli közgyűlésének időpontja

Felelős: Tarlós István

280/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza dr. Kókány Csabát, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2012. március 1-jei (megismétlés esetén 2012. március 8-ai) rendkívüli közgyűlésén a Fővárosi Önkormányzat részvényesi képviselőjeként vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: 2012. március 1., illetve a Társaság soron következő rendkívüli közgyűlésének időpontja

Felelős: Tarlós István

A napirend 19. pontja: Javaslat a BKK Zrt. felügyelőbizottsága ügyrendjének módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

281/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Társaság felügyelőbizottságának módosított ügyrendjét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 20. pontja: Hozzájárulás a Rudas Gyógyfürdő átalakítási munkáinak elvégzéséhez.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

282/2012 .(II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 17. §-ban biztosított jogkörében eljárva - mint a Rudas Gyógyfürdő használati jogának jogosultja - az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti üzemeltetési megállapodás 7. pontja alapján hozzájárul, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Rudas Gyógyfürdőben az előterjesztés 2. és 3. számú mellékleteként csatolt dokumentációk szerint a műemléki rekonstrukciós munkát saját költségén elvégezze, amely a Fővárosi Önkormányzat költségvetése terhére nem jelent kötelezettségvállalást.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 21. pontja: Az Energie-Cities tagság megszüntetése.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

283/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2012. március 1-jétől nem kíván tagja lenni az Energiavárosok Szövetsége (Energie-Cities) nemzetközi szervezetnek, ezért hatályon kívül helyezi az 1319/2009. (VIII. 27.) Főv. Kgy. határozatot és felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a tagság törlése érdekében, és erről az Energiavárosok Szövetségét tájékoztassa.

Határidő: döntést követően 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 22. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló ..../2012. (.....) Főv. Kgy. rendelet megalkotására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

284/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy felkéri a főpolgármestert, hogy kérjen tájékoztatást a Magyar Köztársaság kormányától a budapesti egészségügyi ellátórendszer átalakításával kapcsolatos terveiről, illetve arról is, hogy melyik fővárosi kórház bezárását tervezi a FIDESZ kormány. A tájékoztatásban a kormány térjen ki arra is, miként kívánja biztosítani, hogy a betegellátás színvonala és a betegjogok csökkenését ne eredményezzék az átalakítások.

Határidő: a tájékoztatás kérésére a döntést követő 5. nap

Felelős: Tarlós István”

A Fővárosi Közgyűlés

az előterjesztői kiegészítéssel megalkotja 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

285/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

az előterjesztés 1. sz. mellékletét képező rendelettervezet 55. §-ában foglalt rendelkezésnek való megfelelés céljából felkéri a főpolgármestert a Fővárosi Önkormányzat részesedésével működő, vagy többségi befolyása alatt álló valamennyi gazdasági társaság tulajdonosi szerkezete átláthatóságának a nemzeti vagyonról szóló törvényben foglalt követelmények alapján történő felülvizsgálatára és az átláthatóság érdekében szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2012. december 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 23. pontja: Beszámoló a Fővárosi Önkormányzat 2011. évi lakásbérbeadási tevékenységéről és javaslat a 2012. évi lakásbérbeadási tevékenységére.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

286/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a 29/2006. (VI. 12.) Főv. Kgy. rendelet 2. § (7) bekezdés és a 37. § (2) bekezdés alapján úgy dönt, hogy 2012. március 1-je és 2013. február 28-a közötti időszakban a tulajdonában lévő üres és várhatóan megüresedő, a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő lakóépületekben és a fővárosban szétszórtan található társasházi épületekben lévő lakások esetén:

- legfeljebb 6 lakást szolgálati jelleggel biztosít a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai részére;

- legfeljebb 12 lakást méltányossági alapú bérbeadással hasznosít szociális helyzet alapján;

- legfeljebb 40 lakást, azok egyszeri bérlőkiválasztási jogának a Belügyminisztérium részére történő átadásával;

- legfeljebb 30 lakást a városfejlesztési és hatékonyabb lakásgazdálkodási célok megvalósulása érdekében, szolgálati jelleggel, bérlőkiválasztási jog biztosításával vagy elhelyezési kötelezettség teljesítése jogcímén, valamint

- a fennmaradó lakásállományt piaci pályázat elnyerésének jogcímén hasznosít.

Határidő: folyamatos 2013. február 28-ig

Felelős: Tarlós István

287/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

A 29/2006. (VI. 12.) Főv. Kgy. rendelet 2. § (7) bekezdés és a 37. § (2) bekezdés alapján úgy dönt, hogy 2012. március 1-je és 2013. február 28-a közötti időszakban a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére álló bérlőkiválasztási joggal érintett lakásokat pályázat útján hasznosítja az alábbiak szerint:

- a Budapest XXI. kerület, Csepel Önkormányzata tulajdonában lévő és a Fővárosi Önkormányzat folyamatos bérlőkiválasztási jogával érintett üres és várhatóan megüresedő lakásokat lakáspályázat útján;

- a fennmaradó, bérlőkiválasztási joggal érintett lakásokat a felújítást vállaló, szociálisan rászoruló családokat támogató szervezetek részére biztosítja.

Határidő: folyamatos 2013. február 28-ig

Felelős: Tarlós István

A napirend 24. pontja: Javaslat haszonkölcsön szerződés kötésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával a Bp. III. ker., Vöröskereszt u. 11. sz. alatti 142 m2 alapterületű helyiségre vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

288/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. § (13) bekezdésében, valamint a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 40/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján jóváhagyja, megköti az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal a Budapest III. kerület, Vöröskereszt u. 9-11. szám alatti 18267/7 hrsz.-ú, 142 m2 alapterületű helyiség gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat céljára történő határozatlan időtartamú, ingyenes használatba adásáról szóló, Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal kötendő haszonkölcsön szerződést.

Egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert az előterjesztés 4. számú mellékletét képező haszonkölcsön szerződés aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 25. pontja: Javaslat az M1-M7 autópálya közigazgatási határon belüli bevezető szakasz további két földrészletének (952/11 hrsz., 1083 hrsz.) fővárosi tulajdonba való átvételére.

Előterjesztők: Hutiray Gyula, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

289/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

egyetért a Magyar Államtól, illetve képviselőjétől, az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től az M1-M7 autópályák közigazgatási határig terjedő bevezető szakasz - 952/11 hrsz.-ú és a 1083 hrsz.-ú földrészletek és ingatlanvagyon (útpálya és úttartozékok, műtárgyak) térítésmentes fővárosi önkormányzati tulajdonba és kezelésbe vételének szükségességével. Ennek érdekében felkéri a főpolgármestert, hogy az átadás-átvételi eljárás kezdeményezéséhez szükséges dokumentumokat készíttesse el, továbbá a tulajdonosi és kezelői jogokkal rendelkező szervezetek és a BKK Zrt. bevonásával a vagyonátadási eljárást készítse elő.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 26. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) és (2) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására a Belváros-Lipótváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 29/2004. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendeletmódosítás tervezetének FSZT jelű, valamint világörökségi területeire vonatkozóan.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

290/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (2) bekezdésében szabályozott, a főpolgármesterre átruházott egyetértési jog gyakorlásának hatáskörét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 59. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a Belváros-Lipótváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló többször módosított 29/2004. (VI. 4.) B-LÖ számú rendelet módosítására vonatkozóan eseti jelleggel magához vonja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

291/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

A 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) és (2) bekezdésével összhangban a Belváros-Lipótváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló többször módosított 29/2004. (VI. 4.) B-LÖ számú rendelet módosításával egyetért.

292/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy döntéséről a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 27. pontja: „Javaslat a budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0009 azonosító számú projekt támogatási szerződésétől történő elállásra.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

293/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Somfai Ágnes módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy felkéri a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) a Budaörsi út forgalmi rendjének felülvizsgálatára, különös tekintettel a közösségi közlekedés előnyben részesítésére és a térség élhetőségének növelésére, a Budaörsi út elvágó hatásának csökkentésére. A forgalmi rend átalakítása nem járhat a Budaörsi út belső részén mérhető kapacitás lényeges csökkenésével.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

294/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem kívánja megvalósítani „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0009 azonosító számú projektet, és annak támogatási szerződésétől eláll.

295/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a támogatási szerződéstől történő elállással kapcsolatos intézkedéseket a Közreműködő Szervezet felé tegye meg.

Határidő: 2012. március 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 28. pontja: „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel”, „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - buszsávhosszabbítás a Mészáros u.-Győző u. útvonalon”, és a „Budapest Főváros - nagykörúti előnyben részesítés” című projektek támogatási szerződésének 4. sz. módosítása.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

296/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2012. március 9.

Felelős: Tarlós István

297/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - buszsávhosszabbítás a Mészáros u.-Győző u. útvonalon” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0004 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2012. március 9.

Felelős: Tarlós István

298/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti „Budapest Főváros - Nagy-körúti előnyben részesítés” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0007 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2012. március 9.

Felelős: Tarlós István

A napirend 29. pontja: Javaslat a TÁMOP 2.2.3 oktatási ágazati projektek támogatási szerződéseinek módosítására.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

299/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel a Csepel TISZK TÁMOP-2.2.3/B-09/1-2009-0002 azonosító számú projektre és felkéri a főpolgármestert a 3. számú szerződésmódosítás aláírására és kiadására.

Határidő: 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

300/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel a BeTISZK TÁMOP-2.2.3/B-09/1-2009-0003 azonosító számú projektre és felkéri a főpolgármestert a 4. számú szerződésmódosítás aláírására és kiadására.

Határidő: 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 30. pontja: Javaslat a KMOP-4.1.1/A-2008-0001 „A korszerű szakképzési együttműködés kiépítéséhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés a Dél-budai TISZK-ben” című projekt 4. támogatási szerződés módosítására.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

301/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a támogatási szerződés módosítását az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel a Dél-Budai TISZK KMOP-4.1.1/A-2008-0001 azonosító számú projektre és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a 4. számú szerződésmódosítás aláírásáról és kiadásáról.

Határidő: 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 31. pontja: Javaslat a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács jogutódlással való megszüntetésével kapcsolatos döntésekre.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

302/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács 2011. évi támogatási szerződésével kapcsolatos szakmai beszámolóját az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő tartalommal; a pénzügyi elszámolást az előterjesztői kiegészítés 2. számú mellékleteként csatolt tartalommal, a könyvvizsgáló által záradékolt módon elfogadja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

303/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és Pest Megye Önkormányzata közötti megállapodást az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 2012. március 31.

Felelős: Tarlós István

304/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás 4. pontja alapján a Budapest Főváros Önkormányzatát megillető pénzösszeg tervbevételéről a „8535 Támogatásértékű működési bevétel” cím előirányzatán, ezzel egyidejűleg a „8803 Városrendezési feladatok” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzaton.

Határidő: az összegnek Budapest Főváros Önkormányzata számlájára történő beérkezését követő soron következő költségvetési rendeletmódosítás

Felelős: Tarlós István

A napirend 32. pontja: Javaslat a KMOP-2.1.2 konstrukció keretében megvalósuló kerékpárút-fejlesztési projektek záró elszámolásához szükséges támogatási szerződések módosítására.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

305/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a „XI. ker., Bogdánfy úti kerékpársáv” és a „XVII. ker., Pesti út menti kerékpárút II. szakasz” feladatokat 2012. évi befejezéssel, továbbá csökkentett összköltséggel és csökkentett támogatás igénybevételével kívánja megvalósítani.

306/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

A támogatási szerződések módosításaiban szereplő projekt összköltséggel és támogatás tartalommal való összhang megteremtése érdekében csökkenti a „8536 Támogatásértékű beruházási bevétel” cím, azon belül a:

- „XI. ker., Bogdánfy úti kerékpársáv” feladat előirányzatát 0,763 M Ft-tal;

- „XVII. ker., Pesti út menti kerékpárút II. szakasz” feladat előirányzatát 0,198 M Ft-tal;

továbbá csökkenti a „8403 Önkormányzati fejlesztések” cím, azon belül a:

- „XI. ker., Bogdánfy úti kerékpársáv” feladat előirányzatát 0,763 M Ft-tal;

- „XVII. ker., Pesti út menti kerékpárút II. szakasz” feladat előirányzatát 0,198 M Ft-tal.

A „XI. ker., Bogdánfy úti kerékpársáv” feladat teljes költsége 97,610 M Ft-ra, a „XVII. ker., Pesti út menti kerékpárút II. szakasz” feladat teljes költsége pedig 145,512 M Ft-ra módosul.

307/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés áprilisi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

308/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XVII., Pesti út (501. u.-Ferihegyi út között)” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0028 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 17. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

309/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XVII., Pesti út (Ferihegyi út-Hegyalatti u. között)” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0029 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 18. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

310/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése - XI., Bogdánfy utca” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0008 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 19. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

311/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XXI., Ady Endre út” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0026 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 20. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 33. pontja: „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című projekt megvalósítása érdekében a Budapest Főváros XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzatával kötendő megállapodás jóváhagyása.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

312/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

hozzájárul „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című projekt Kbt. 21. § (3) bekezdése szerinti, XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzatával történő közös ajánlatkérés keretében történő megvalósításához.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

313/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0006 azonosító számú projekt megvalósítására vonatkozó megállapodást az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 34. pontja: A Budapest Főváros Közterületfelügyelet közlekedéssel kapcsolatos feladatainak támogatása.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

314/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen Budapest Főváros Közterület-felügyelet igazgatója felé azért, hogy a jogszabályi kötelezettségének megfelelően fokozottan ellenőrizze a BKV tömegközlekedési eszközeinek, vagyontárgyainak szerződésszerű használatát, kiemelt figyelemmel az ellenőri tevékenység támogatására. Ennek érdekében a felügyelet vezetője napi átlagban 70 fő felügyelőt biztosítson e feladatok végrehajtására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

315/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen Budapest Főváros Közterület-felügyelet igazgatója felé azért, hogy a jogszabályi kötelezettségének megfelelően fokozottan ellenőrizze a taxiállomás használatával kapcsolatos 39/2011. (VII. 7.) Főv. Kgy. rendeletben foglalt szabályok betartását, kiemelt figyelemmel az ellenőri tevékenység támogatására. Ennek érdekében a felügyelet vezetője 2 fő felügyelőt biztosítson e feladatok végrehajtására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

316/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Budapesti Közlekedési Zrt. és Budapest Főváros Közterület-felügyelete közötti, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti támogatási szerződés megkötését az abban foglalt feltételekkel.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

317/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és Budapest Főváros Közterület-felügyelete közötti, az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti támogatási szerződés megkötését az abban foglalt feltételekkel.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

318/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi költségvetésében az „1001 Budapest Főváros Közterület-felügyelete” címen az intézmény működési támogatási előirányzatából 90 M Ft-ot a teherforgalmi behajtás ellenőrzésének támogatására kell fordítani, hogy a teherforgalmi behajtási díjbevétel az elvárható szintet elérje.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet készítése

Felelős: Tarlós István

319/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a Budapest Főváros Közterület-felügyelete közreműködésének köszönhetően, illetve esetlegesen technológiai fejlesztések, hatékonyságjavítás útján elérhető bevétel-növelési lehetőségeket a BKK Zrt. által beszedett teherforgalmi behajtási díjak és parkolási díjak körében vizsgálja meg a BKK Zrt. közreműködésével és a Közgyűlés márciusi ülésére készítsen erre vonatkozóan javaslatot.

Határidő: a Közgyűlés 2012. márciusi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 35. pontja: Javaslat a Madách Színház Nonprofit Kft. alapító okiratának technikai jellegű módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

320/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Madách Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva módosítja a Társaság alapító okiratát az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felhatalmazza a főpolgármestert a módosított alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

321/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a jogszabályi változások miatt szükséges, a Madách Színház Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítását terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 36. pontja: Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a József nádor szobor ideiglenes elbontása céljából.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

322/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 17. §-a alapján - az OTP Ingatlan Zrt.-nek a mélygarázs-építési engedélyezési eljárás keretében beadott kérelme nyomán - tulajdonosi hozzájárulását adja az V. kerület, József nádor téren álló, Johann Halbig által készített József nádor szobor ideiglenes elbontásához, felújításához és visszaállításához a benyújtott dokumentációnak megfelelően; továbbá ennek érdekében jóváhagyja, megköti az OTP Ingatlan Zrt.-vel és a Budapesti Történeti Múzeummal az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti megállapodást. Felkéri a főpolgármestert e tárgyban az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti megállapodás, valamint az előterjesztés 5. sz. mellékletét képező tulajdonosi hozzájárulás aláírására.

Határidő: a döntést követő 45 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 37. pontja: Javaslat közművelődési érdekeltségnövelő pályázat benyújtására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

323/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet alapján közművelődési érdekeltségnövelő pályázatot nyújt be a Budapesti Művelődési Központ eszközfejlesztése érdekében az alábbiak szerint: pályázott támogatás összege: 1 500 000 Ft, önrész: 1 500 000 Ft.

Felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 1. sz. mellékletében csatolt pályázati űrlap aláírására.

Határidő: 2012. március 20.

Felelős: Tarlós István

324/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal arra, hogy a közművelődési érdekeltségnövelő pályázathoz szükséges önrészt a 2012. évi költségvetésben a „9110 Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat önrésze” céltartalékon biztosítja.

Határidő: 2012. évi költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

325/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a pályázat elbírálását követően, pozitív pályázati eredmény esetén a beérkező támogatási összeget és az önkormányzati önrészt utalja át az érintett költségvetési szerv számlájára.

Határidő: a támogatási összegnek a Fővárosi Önkormányzat számlájára érkezését követő 8 napon belül.

Felelős: Tarlós István

326/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy sikertelen pályázat esetén az önrészt utalja a költségvetési szerv számlájára.

Határidő: a döntés megjelenését követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 38. pontja: Javaslat a Városháza Kiadóval kapcsolatos döntések meghozatalára.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

327/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

támogatja a Városháza Könyvkiadó tevékenysége során keletkezett termékek megőrzését és új koncepcióban történő hasznosítását.

328/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a Fővárosi Önkormányzat a feladatok ellátásával (raktározás, selejtezés-újraárazás, bizományosi árusítás, digitalizálás) 2012. július 1-jétől a BTDM Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft.-t bízza meg, és ezzel kapcsolatos javaslatát terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2012. június 30.

Felelős: Tarlós István

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 40. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 1062/2011. (IV. 28.) Főv. Kgy. határozata alapján a Budapesti Művelődési Központ létszámleépítéséhez adott támogatás elszámolásának elfogadására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

331/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Budapesti Művelődési Központ - a 2011. évi létszámleépítés egyszeri többletkiadásai-hoz kapott támogatásról szóló - elszámolását és felkéri a főpolgármestert, hogy a fel nem használt támogatási összeg visszafizettetése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 41. pontja: Javaslat a 763/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott, a Fővárosi Önkormányzat közterületein megrendezésre kerülő futó-, kerékpáros- és görkorcsolya sportrendezvények szabályozásában meghatározott eljárási rend alkalmazásától való eltérésre, és a 2012. évi I. kategóriás naptárterv elfogadására, továbbá a 765/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezésére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

332/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a 763/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott, a Fővárosi Önkormányzat közterületein megrendezésre kerülő futó-, kerékpáros- és görkorcsolya sportrendezvények szabályozásban meghatározott eljárási rendtől úgy tér el, hogy az abban szereplő, az I. kategóriában előírt pályázati eljárást a 2012. évi sportesemények tekintetében nem alkalmazza.

333/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (6) bekezdésében foglaltak alapján eseti jelleggel magához vonja a Közterület-hasznosítási Bizottságnak a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről szóló 60/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet 5. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörét és elfogadja az előterjesztés 1. sz. melléklete szerint a 2012. évi I. kategóriás közterületi futóversenyek 2012. évi naptártervét, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről tájékoztassa az érdekelteket.

Határidő: a Közgyűlés döntésétől számított 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

334/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 765/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozatot és ezzel egyidejűleg felkéri a főpolgármestert, hogy a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételéért fizetendő - a sportesemény időtartamával arányos - díj megállapítása tekintetében, terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé az 55/2011. (IX. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására vonatkozó javaslatát.

Határidő: a Közgyűlés 2012. márciusi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

335/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a 65528 hrsz.-ú ingatlanon áthaladó szabadvezeték elbontásához” című napirendi pont után tárgyalja meg a

- „Javaslat a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet módosítására”, valamint

- „A közösségi közlekedés kiszámítható finanszírozása érdekében szükséges lépések”

című előterjesztéseket.

A napirend 42. pontja: Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a 65528 hrsz.-ú ingatlanon áthaladó szabadvezeték elbontásához.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

336/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 17. §-ában foglaltak alapján a Budapest III. ker., Ürömi út-Dózsa Gy. út-Márton út nyomvonalon a 20 kV-os szabadvezeték hálózat elbontásához az ELMŰ Hálózati Kft. mint megbízó, valamint az Urbavill Tervező és Szolgáltató Bt. mint tervező részére a T-2011-011 sz. műszaki tervdokumentációban foglaltak szerint hozzájárul, mint a Budapest III. kerület, Márton út 25. sz. alatti, 65528 hrsz.-ú ingatlan 1/1 arányú tulajdonosa ezen ingatlan vonatkozásában. Továbbá hozzájárul az elbontást követően a fent nevezett ingatlanról az ELMŰ Hálózati Kft. javára bejegyzett szolgalmi jog törléséhez. A tulajdonosi hozzájárulás kiadására azzal a feltétellel kerül sor, hogy a beruházás megvalósítása a Fővárosi Önkormányzat számára pénzügyi kötelezettséggel, más anyagi vagy jogi következménnyel nem járhat.

337/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a tulajdonosi hozzájárulásról szóló nyilatkozatot írja alá és adja ki az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a határozathozatalt követő 8 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 43. pontja: Javaslat a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztők: Németh Szilárd, Németh Zoltán, Ughy Attila

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

338/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Szatmáryné Jähl Angéla módosító indítványát, mely szerint:

„Települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet 19. § (4) bekezdése az előterjesztéshez képest az alábbiakkal kiegészül:

A szennyvízszállítási regisztráció díja: 15 000 Ft.

Az ingatlantulajdonos által megfizetett szennyvízszállítási regisztrációs díjat a közszolgáltató az elvégzett közszolgáltatást követően, annak esedékes díjából negyedévenkénti megosztásban vagy négyszeri elszállítás alkalmával, arányosan az ingatlantulajdonos javára jóváírja, melynek elszámolási rendje úgy valósul meg, hogy szállítási alkalmanként az elszállított mennyiségből 3750 Ft kerül jóváírásra. Amennyiben az ingatlantulajdonos bizonyíthatóan - részben, vagy egészben - nem a közszolgáltató által nyújtott közszolgáltatást veszi igénybe, a közszolgáltatás teljes időszakra vonatkoztatott díja az ingatlanon mért ivóvízfogyasztás mennyisége alapján, 2013. március 1-jét követő első számlázás során egy összegben kerül kiszámlázásra.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

339/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az FTSZV Kft. 2011. év második félévére vonatkozó 123 300 000 Ft alulkompenzáció igényét, ennek érdekében csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát 123 300 000 Ft-tal és ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8110 Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. támogatása” cím kiadási, azon belül működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát.

340/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti rendeletmódosítást azzal fogadja el, hogy az FTSZV Kft. részére a rendeletmódosításból fakadó forrásszükségletét biztosítja. Ennek keretében a 2012. március 1-jétől 2013. március 1-jéig terjedő időszakra havi 22 000 000 Ft elszámolási kötelemmel terhelt előzetes pénzügyi támogatást biztosít az FTSZV Kft. részére a Fővárosi Önkormányzat 2012. és 2013. évi költségvetésének terhére. A megjelölt időszak lejártát követő 90 napon belül az FTSZV Kft. által a tényleges forrásigény és az előzetesen biztosított pénzösszeg különbözete alapján igazolt többletforrás igényt, az FTSZV Kft. részére a Fővárosi Önkormányzat a 2013. évi költségvetése terhére rendelkezésre bocsátja és ennek érdekében csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát 220 000 000 Ft-tal és ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8110 Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. támogatása” cím kiadási, azon belül működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát.

341/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a 94/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendeletének következményeire tekintettel, az új települési folyékony hulladék rendelet szerinti elszámolási rendszer késedelmes bevezetéséből következő forrásszükségletet az FTSZV Kft. részére biztosítja. Ennek keretében 2012. január 1.-2012. március 1. közötti időszakra vonatkozóan 44 000 000 Ft kiegészítő kompenzációt biztosít az FTSZV Kft. részére a Fővárosi Önkormányzat 2012. évi költségvetése terhére. Ennek érdekében csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát 44 000 000 Ft-tal, és ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8110 Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. támogatása” cím kiadási, azon belül működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 23/2012. (III. 1.) Főv. Kgy. rendeletét a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) Főv. Kgy. rendelet eltérő szöveggel történő hatálybalépéséről az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 44. pontja: A közösségi közlekedés kiszámítható finanszírozása érdekében szükséges lépések.

Előterjesztő: Somfai Ágnes

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

342/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az MSZP frakciónak a határozati javaslatokról külön történő szavazására vonatkozó ügyrendi indítványát.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

343/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslatokat, mely szerint: „A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a BKV-t kötelezi a prémiumok teljes körű felülvizsgálatára.

Határidő: 2012. május 1.

Felelős: Tarlós István

A BKV-t kötelezi a bérek átrendezésére oly módon, hogy a magasabb béreknél csökkenés, a legalacsonyabb béreknél növekedés valósuljon meg. Az átrendezést oly módon kell megvalósítani, hogy a teljes bérköltség (bérek, járulékok) összességében csökkenjen.

Határidő: 2012. május 1.

Felelős: Tarlós István

Létrehoz egy vizsgálóbizottságot a BKV anyagjellegű költségeinek és a mögöttük álló, esetlegesen előnytelen szerződéseinek kivizsgálására, különös tekintettel a következőkre: SAP üzemeltetési díj (2,9 Mrd Ft), telefonközpont-üzemeltetés (1,7 Mrd Ft), takarítás (2,7 Mrd Ft), járműbiztosítás (765 M Ft).

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Felkéri a BKK Zrt.-t, hogy dolgozzon ki megoldást a teherforgalmi behajtási díj beszedési hatékonyságának növelésére, kitérve a struktúra esetleges egyszerűsítésére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Felkéri a főpolgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a fővárosi közlekedési rendszer hosszú távú finanszírozásáról a kormánnyal, ahol a fogyasztói árkiegészítés 100%-os megtérítését, valamint a normatív támogatás szinten tartását és növelését, valamint a középtávon kialakítandó 1+1-es rendszer érdekében szükséges törvénymódosításokat tekintse tárgyalási minimumnak.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István”

A napirend 45. pontja: Javaslat az 1532/2011. (VI. 8). Főv. Kgy. határozatban foglalt döntés (BFL létszámleépítés) megerősítésére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

344/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

továbbra is fenntartja az 1532/2011. (VI. 8.) Főv. Kgy. határozatban foglalt döntését, melynek értelmében a kulturális intézmények feladatracionalizálása keretében a jelenleg 135 (fő) álláshellyel működő Budapest Főváros Levéltára intézményben 20 (fő) engedélyezett álláshelyet érintő végleges létszámcsökkentést hajt végre, ebből 1 fő nyugdíjas április 30-ai felmentéssel, 1 fő 2011. május 16-i kezdetű felmentéssel, további 1 fő 2011. augusztus 1-jei kezdetű felmentéssel és csoportos létszámleépítés keretében 17 fő 2011. december 1-jei kezdetű felmentéssel.




Címkód



Megnevezés

2011. évi
eredeti létszámkeret


(fő)
2011. június
1-jei hatállyal
véglegesen megszüntetésre kerülő
üres álláshelyek
(fő)

2011. június
1-jétől
engedélyezett létszámkeret

(fő)
2012. augusztus 1-jei hatállyal véglegesen megszűnésre kerülő betöltött álláshelyek
(fő)

2012. augusztus 1-jétől engedélyezett létszámkeret

(fő)
5601 Budapest Főváros Levéltára 135 1 134 19 115

A napirend 46. pontja: Javaslat a II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon és Budapest Főváros Önkormányzata Gyermekotthona (8630 Balatonboglár, Kikötő sétány 5.) szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

345/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (8630 Balatonboglár, Kikötő sétány 5.) szervezeti és működési szabályzatát.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyási záradékának az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

346/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzatának II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthona (8642 Fonyód-Alsóbélatelep, Báthory u. 14.) szervezeti és működés szabályzatát.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyási záradékának az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 47. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (1103 Budapest, Szlávy u. 40.) megszüntető okiratának módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

347/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

módosítja Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (1103 Budapest, Szlávy u. 40.) intézmény megszüntető okiratát, és az intézmény általános jogutódjaként Budapest Főváros Önkormányzatának Bokréta Lakásottho-nait jelöli ki az előterjesztés 1/b. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a megszüntetőokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megszüntető okiratnak, az előterjesztés 1/c. számú melléklete szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 48. pontja: Javaslat szolgálati lakások intézményi területbe vonására az oktatási, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi ágazatban.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

348/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskolában (1084 Budapest, Rákóczi tér 4.) lévő szolgálati lakás célját szolgáló helyiségcsoport lakásjellegét meg kívánja szüntetni és oktatási célú helyiségekké kívánja átminősíteni.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az átminősítéshez, valamint a bentlakó bérleti jogának pénzbeli megváltásához a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Határidő: a pénzbeli megváltáshoz fedezetet biztosító költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően azonnal

Felelős: Tarlós István

349/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal a Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskolában (1084 Budapest, Rákóczi tér 4.) lévő szolgálati lakás kiváltásához szükséges fedezet biztosítására 6,9 M Ft összegben a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen belül a Lakásgazdálkodási feladatok „Lakás mobilitás (dologi kiadások)” cím terhére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

350/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel visszavonja a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságra a 29/2006. (VI. 12.) Főv. Kgy. rendelet 33. § (4) bekezdésében átruházott véleményezési hatáskört és hozzájárul a Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskolában (1084 Budapest, Rákóczi tér 4.) lévő szolgálati lakásbérlet pénzbeli megváltásánál a térítés mértékének a forgalmi érték 100%-ában történő meghatározásához.

Határidő: a határozathozatalt követően azonnal

Felelős: Tarlós István

351/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Veres Pálné Gimnáziumban található, Budapest V. ker., 24049 helyrajzi számú, természetben Budapest V., Veres Pálné utca 36-38. sz. alatti ingatlanban lévő lakás vonatkozásában mint tulajdonostárs át kíván minősíteni 1 db 54 m2 szolgálati lakás célját szolgáló helyiségcsoportot és meg kívánja szüntetni annak lakásjellegét. Felkéri a főpolgármestert, hogy az ehhez szükséges intézkedéseket tegye meg, valamint az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan tulajdonostársát, a Veres Projekt 2007. Ingatlanforgalmazó Kft.-t a használatról szóló megállapodásban foglaltak szerint tájékoztassa az előzőekről.

Határidő: a határozathozatalt követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

352/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában (1095 Budapest, Mester utca 23.) lévő szolgálati lakás átminősítése érdekében a jelenlegi bérlőt cserelakásban kívánja elhelyezni. Elviekben egyetért a lakás átminősítésével helyiséggé.

Felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az oktatási célú helyiségek kialakítása céljából a jelenlegi bérlőnek cserelakásban történő elhelyezése után a helyiségcsoport lakásjellegének megszüntetése érdekében, az erről szóló előterjesztést pedig terjessze a döntés meghozatalára hatáskörrel rendelkező testület elé.

Határidő: a bérlő elhelyezését követően azonnal

Felelős: Tarlós István

353/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Kornis Klára Gyermekotthonában (1045 Budapest, Árpád út 199.), a Budapest IV. ker., 72997 helyrajzi számú, természetben a Budapest IV., Árpád út 199. szám alatti ingatlanban át kíván minősíteni 1 db 34 m2 alapterületű, szolgálati lakás célját szolgáló helyiségcsoportot és meg kívánja szüntetni annak lakásjellegét.

Felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a helyiségcsoport lakásjellegének megszüntetése érdekében.

Határidő: a határozathozatalt követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

354/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Cseppkő Gyermekotthona és Óvodájában (1025 Budapest, Cseppkő utca 74.), a Budapest II. ker., 15793 helyrajzi számú, természetben a Budapest II., Cseppkő utca 74. szám alatti ingatlanban át kíván minősíteni 1 db 47 m2 szolgálati lakás célját szolgáló helyiségcsoportot és meg kívánja szüntetni annak lakásjellegét.

Felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a helyiségcsoport lakásjellegének megszüntetése érdekében.

Határidő: a határozathozatalt követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 49. pontja: Javaslat a 2642/2011. (IX. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtására, valamint a döntéshez kapcsolódó közszolgáltatási szerződések kiegészítésére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

355/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal az alábbi alapítványok, nonprofit szervezetek 2012. január-június időszakra szóló, közszolgáltatási szerződés keretében az alábbi összegekkel történő támogatására:

Alapítvány neve 2012. január-június
(6 hóra) E Ft
1. Addetur Alapítvány 13 404
2. Alapítvány a Vadaskert Iskoláért 11 148
3. Autista Sérültekért Zalában Alapítvány 306
4. Autizmus Alapítvány 4 284
5. Belvárosi Tanoda Alapítvány 2 166
6. Beszélj Velem Alapítvány 4 590
7. BLISS Alapítvány 1 224
8. Borostyánkő Alapítvány 25 038
9. Budapesti Politechnikum Alapítvány 2 850
10. Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskola Alapítvány 9 840
11. Carl Rogers Személyközpontú Iskola Alapítvány 2 250
12. „Dávid király” Keresztény Kultúráért és Oktatásért Alapítvány 5 322
13. „Együtt Veled” Alapítvány 8 778
14. Gyermekház Montessori Alapfokú Oktatási Alapítvány 306
15. Hiperaktív Alapítvány 7 038
16. Integrált Játékpedagógiai Alapítvány 2 142
17. Kiskavicsok Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 1 470
18. Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet 5 700
19. Legújabb Suli Alapítvány 1 542
20. Megérted Alapítvány 11 766
21. Meixner Alapítvány 6 012
22. Montessori Stúdium Alapítvány 2 478
23. MŰ-HELY Líceum Alapítvány 960
24. Nagy Szivárvány Alapítvány 5 292
25. Szép Szivárvány Alapítvány 14 532
26. Tehetséges „Más Fogyatékosokért” Oktatási Alapítvány 72 504
27. Tunyogi Erzsébet Gyógyító Játszóház Alapítvány a Halmozottan Sérült Gyermekekért 3 366
Összesen: 226 308

356/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 2-28. sz. mellékletei szerinti közszolgáltatási szerződés-módosításokat, és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Határidő: a Fővárosi Önkormányzat 2012. évi költségvetésének hatálybalépését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 50. pontja: Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2012. évre szóló foglalkoztatási tervének, valamint a Közszolgáltató 2012. évi közszolgáltatási szerződésének elfogadására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

357/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2012. évi foglalkoztatási tervét. A Közszolgáltató a 2012. év során legalább 400 fővel köt közfoglalkoztatotti munkaviszonyt, a fővárosi szakfeladaton éves átlagos 120 fő foglalkoztatotti létszám mellett.

358/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

megköti a Budapest Esély Nonprofit Kft.-vel - az előterjesztés 2. sz. mellékletében szereplő tartalommal - a 2012. évre vonatkozó éves közszolgáltatási szerződést és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

359/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a 2012. évi költségvetésében a Budapest Esély Nonprofit Kft. részére, a 2012. évi közszolgáltatási szerződésének megfelelően 115 540 E Ft-ot biztosít.

Határidő: a 2012. évi költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

A napirend 51. pontja: Javaslat a BMSZKI működési dokumentumainak jóváhagyására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

360/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Budapest XIII., Dózsa Gy. út 152. szervezeti és működési szabályzatát és felkéri a főpolgármestert az elfogadott szervezeti és működési szabályzat jóváhagyó záradékának aláírására.

Határidő: döntést követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

361/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az előterjesztés 2. és 3. sz. mellékletei szerinti tartalommal a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Bp. XIII. ker., Szabolcs u. 33-35. és a Bp. X. ker., Bánya u. 37. szám alatti telephelyek házirendjeit és felkéri a főpolgármestert az elfogadott házirendek jóváhagyó záradékának aláírására, valamint a működési engedély iránti kérelmek benyújtására.

Határidő: döntést követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 52. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő Búcsúszentlászló, Arany J. u. 17. sz. Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona alapító okiratának, szervezeti és működési szabályzatának, valamint házirendjének módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

362/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Fővárosi Önkormányzat 8925 Búcsúszentlászló, Arany János u. 17. szám alatti Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona alapító okiratát az előterjesztés 4/B. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat 8925 Búcsúszentlászló, Arany János u. 17. szám alatti Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának az előterjesztés 4/C. sz. melléklete szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: a határozat meghozatalát követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

363/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal a Fővárosi Önkormányzat 8925 Búcsúszentlászló, Arany J. u. 17. szám alatti Fogya-tékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona székhelyére, a 8741 Zalaapáti, Deák Ferenc utca 3., és a 8741 Zalaapáti, Deák Ferenc utca 7. szám alatti telephelyeire vonatkozó szervezeti és működési szabályzatát.

364/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal a Fővárosi Önkormányzat 8925 Búcsúszentlászló, Arany J. u. 17. szám alatti Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona székhelyére, a 8741 Zalaapáti, Deák Ferenc utca 3., és a 8741 Zalaapáti, Deák Ferenc utca 7. szám alatti telephelyeire vonatkozó házirendjét.

365/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert a 363-364/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. határozatok szerint elfogadott szervezeti és működési szabályzat, valamint házirend jóváhagyó záradékának aláírására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 53. pontja: Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére.

Előterjesztő: Czeglédi János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

366/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

visszahívja 2012. február 29-ei hatállyal a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. felügyelőbizottsági tagságából Gyenge Zsoltot.

Határidő: 2012. február 29.

Felelős: Tarlós István

367/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megüresedő felügyelőbizottsági helyére megválasztja Szabó Györgyöt 2012. március 1-jétől határozatlan időre.

Határidő: 2012. március 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 54. pontja: Javaslat „A fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása” (KEOP-1.1.1/B/10-11-2011-0002) című projekt támogatási szerződésének megkötésére.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

368/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró Energia Központ Nonprofit Kft. mint Közreműködő Szervezet és Budapest Főváros Önkormányzata között „A fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása” című projekt tárgyában a támogatási szerződést az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés aláírásáról és benyújtásáról a Közreműködő Szervezet részére.

Határidő: 2012. március 20.

Felelős: Tarlós István

369/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel „A fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása” keretében létrehozott hulladékgazdálkodási eszközök használati jogának átruházásáról szóló, a módosítással egysé-ges szerkezetbe foglalt megállapodást az előterjesz-tés 2. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás aláírásáról.

Határidő: 2012. március 20.

Felelős: Tarlós István

370/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Fővárosi Önkormányzat és a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság közötti közfeladat ellátásának átadására irányuló megállapodást az előterjesztői kiegészítés 3. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás aláírásáról.

Határidő: 2012. március 20.

Felelős: Tarlós István

371/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy „A fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása” feladatot a támogatási szerződéssel összhangban kívánja megvalósítani.

372/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

A feladat végrehajtása érdekében megemeli a „8523 Beruházási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről” bevételi cím, azon belül az új „FKF Zrt. - fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása, önrész” előirányzatát 280,369 M Ft-tal, továbbá megemeli a „8536 Támogatás értékű beruházási bevétel” cím, azon belül az új „KEOP - fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása” előirányzatát 1493,803 M Ft-tal, ezzel egyidejűleg tervbe veszi a „8403 Önkormányzati beruházások” címen belül az új „A fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása” feladatot 1774,172 M Ft-tal.

A feladat 2013. évi üteme 3 397,142 M Ft (ebből: KEOP támogatás: 2868,541 M Ft, FKF Zrt.-től átvett: 528,601 M Ft), 2014. évi üteme 42,58 M Ft (ebből: KEOP támogatás: 30,112 M Ft, FKF Zrt.-től átvett: 12,468 M Ft). A feladat összköltsége 5213,894 M Ft.

373/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés áprilisi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2012. február 29-i ülésén.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester