A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2012. szeptember 13-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1549/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

2. Javaslat ajándékozási szerződés megkötésére a Szeretem Budapestet Mozgalom Egyesülettel és adományozási szerződés megkötésére a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal.

3. Margitszigeti felújítási feladatokhoz kapcsolódó szerződések.

4. Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt.-vel és a BKSZT Kft.-vel kapcsolatos egyes tulajdonosi döntésekre.

5. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

6. Rendelettervezet egyes pénzügyi tárgyú fővárosi önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről.

7. Javaslat a Budapest főváros területén végzett távhőszolgáltatásról szóló .../2012. (...) Főv. Kgy. rendelet megalkotására.

8. Javaslat Budapest főváros díszvilágításáról szóló Főv. Kgy. rendelet megalkotására.

9. Javaslat a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

10. Javaslat a Főváros és a BKK közötti feladatellátási szerződés módosítására.

11. Döntés a csákánydoroszlói Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona intézményvezetője közalkalmazotti jogviszonyát érintő ügyben.

12. A Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. 2012. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződés 1. sz. módosítása.

13. Javaslat a 2012. évi Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny támogatására.

14. Javaslat a Budapest XXII. kerület, Nagytétényi út 341-343. szám, 232342 hrsz. alatti ingatlan használatba adására.

15. Javaslat a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2011. évi közszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítéséről szóló beszámolójának elfogadására.

16. Javaslat a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végelszámolására.

17. Javaslat a BDK Kft. 2012. évi közszolgáltatási szerződésének 1. sz. módosítására.

18. Fedezet biztosítása és hitelkeretek jóváhagyása.

19. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 40/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

20. Használati megállapodás Budapest I. kerület, 14103 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában.

21. Javaslat KMB irodák létesítésére a „Fűtött utca” program keretében a Bp. IX. ker., Aszódi u. 18. és IV. ker., Váci út 102. sz. alatti ingatlanokon létrehozott hajléktalanszállókban.

22. A BFVK Zrt. közszolgáltatási keretszerződésének 3. számú és 2012. évi éves szerződésének 4. számú módosítása.

23. Javaslat az európai uniós támogatásból megvalósuló közlekedési projektek áfakompenzációra vonatkozó támogatási szerződéseinek módosítására.

24. Javaslat a Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem című, KMOP-5.2.2/A-2008-0003 számú projekt támogatási szerződésének 6. és 7. sz. módosítására, valamint a projekthez tartozó konzorciumi megállapodás módosítására és a projekt engedélyokiratának 5. sz. módosítása.

25. Javaslat a Budapest Szíve Program - Reprezentatív Kaputérség kiépítése I. ütem című, KMOP-5.2.2/A-2008-0002 számú projekt támogatási szerződésének 7. sz. módosítására, valamint a projekthez tartozó konzorciumi megállapodás módosítására és a projekt engedélyokiratának 5. sz. módosítása.

26. Javaslat „a Dél-budapesti régió vízrendezése” c., KMOP-3.3.1/C-2009-0001 sz. projekt támogatási szerződésének 8. sz., és a 6148. sz. engedélyokirat 7. sz. módosítására.

27. Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására Budapest XVIII. kerület, Ráday Gedeon utca-Fedezék utca-154447/10 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan.

28. Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására Budapest XIII. kerület, Margitsziget területére vonatkozóan.

29. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelete 7. § (1) és (2) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására Budapest Főváros XIV. kerület teljes területére kiterjedő Zugló Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának, valamint Zugló Kerületi Szabályozási Tervének elfogadásáról szóló 19/2003. (VII. 8.) rendelet módosítására vonatkozóan.

30. Javaslat „A Városliget kapuja (Városligeti Műjégpálya pálya és épületegyüttes rekonstrukciója)” című projekt támogatási szerződésének 11. számú és a projekt 5964. számú beruházási engedélyokiratának 6. számú módosítására.

31. Javaslat vízjogi engedélyes tervek további felhasználási jogának térítésmentes átadásáról szóló megállapodás megkötésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával.

32. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló, az állami köznevelési intézményi feladatok ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon 2013/2014. tanévi működtetéshez kapcsolódó elvi döntés meghozatalára.

33. Javaslat a Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete és a Kollégiumok Gazdasági Szervezete alapító okiratainak módosítására.

34. Javaslat megállapodás megkötésére a Budafoki úti Kft.-vel (1138 Budapest, Meder u. 8.) Budapest XI., Budafoki út 70. alatti ingatlan átadása tárgyában.

35. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai és a Fővárosi Önkormányzat Sztehlo Gábor Gyermekotthona egyesítésére és az ezzel összefüggő alapító okirat módosításokra.

36. Javaslat gépjárművek ingyenes használatba adására közfeladat ellátásához.

37. Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására, valamint a fővárosi tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő II. kategóriás futó sportesemények naptárterv elfogadására.

38. Javaslat szociális intézmények támogatására.

39. Javaslat a BMSZKI alapító okiratának módosítására.

40. Javaslat alulkompenzáció megtérítésére a Budapest Esély Nonprofit Kft. közszolgáltatási keretszerződése alapján.

41. Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2012. évi közszolgáltatási szerződésének módosítására.

42. Javaslat ingatlan biztosítására a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona, Szentgotthárd számára a szociális foglalkoztatás segítése érdekében.

43. A CET projekt jelenlegi állásával kapcsolatos tájékoztatás.

44. „Folyószámla-hitelkeret igénybevétele” tárgyú, uniós eljárási rend szerinti, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás indításának jóváhagyása.

45. „Hitelfelvétel 2012” tárgyú, uniós eljárási rend szerinti, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás indításának jóváhagyása.

46. Javaslat a Budapest Főváros Levéltára főigazgatója közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel való megszüntetésére, a főigazgatói álláshely betöltésére kiírandó pályázati felhívásra.

47. Közoktatási intézményvezetők magasabb vezetői megbízásának lemondással és közös megegyezéssel történő megszüntetése.

48. Közoktatási intézményvezető közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetése.

49. Javaslat intézményvezetői pályázat elbírálására (Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona).

50. Javaslat a köztisztasági közszolgáltatások 2012. évi szolgáltatási szintjére, valamint a 2012. évi közszolgáltatási szerződés megkötésére.

51. Döntés a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás közös megegyezéssel történő megszüntetéséről.

52. Javaslat a BKV Zrt. 2011. évi konszolidált beszámolójának elfogadására.

53. Javaslat önkormányzati hozzájárulás megadására a Csatorna Holding Zrt. alapszabálya módosításához.

54. Javaslat a BVK Holding Zrt. felügyelőbizottsága ügyrendjének módosítására.

55. Javaslat a BDK Kft. rendkívüli taggyűlésének napirendi pontjával kapcsolatos előzetes döntés meghozatalára.

56. Javaslat a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. társasági szerződésének módosítására.

57. A BKK Zrt. felügyelőbizottsági ügyrend módosításának Budapest Főváros Önkormányzata mint alapító által történő jóváhagyása.

58. Javaslat a BTI Zrt. közszolgáltatási keretszerződésének módosítására.

59. Javaslat Budapest Főváros Közterület-felügyelete üzemeltetésében és Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő 2 darab gépjármű eladására.

60. Elvi döntés a Bp. III., Szél u. 16. és Bp. XXII., Nagytétényi út 238001/7 hrsz.-ú ingatlanok cseréjére vonatkozóan.

61. Hatósági kötelezés alapján indított kisajátítási kérelem a Budapest XII., Rácz Aladár u. 11. szám alatti 8813/4 hrsz.-ú ingatlanra.

62. Bp. V. ker., 24915/1/A/39 hrsz.-ú, Kossuth tér 18. sz. alatti ingatlan értékesítése.

63. Javaslat a Credit Kft. „f. a.”-val szemben fennálló behajthatatlan követelés számviteli rendezésére.

64. Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében.

65. Javaslat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2011. évi beszámolójának elfogadására.

66. Vízkutató Területhasznosító Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyása.

67. Tájékoztatás az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztésének I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projekt vagyonhasznosítási koncepciójáról.

68. Javaslat a FOK Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Nonprofit Kft. 2012. évi üzleti tervének elfogadására.

69. Javaslat a FOK Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének módosítására.

70. Javaslat egyes kulturális (színházi) nonprofit gazdasági társaságok felügyelőbizottsági ügyrendjeinek és szervezeti és működési szabályzatainak jóváhagyására.

71. Javaslat gyermekvédelmi intézmények szakmai programjainak jóváhagyására.

72. Javaslat a TÁMASZ Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentésének és beszámolójának tudomásulvételére.

73. Javaslat a gazdasági szervezetek kialakítása és a 2011/2012. tanévi feladatváltozások miatti létszámcsökkentési döntéshez kapcsolódó pályázati anyag benyújtására.

74. Javaslat Budapest Főváros Levéltára szervezeti és működési szabályzata módosítására.

75. Javaslat a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének munkavégzésre irányuló további jogviszonyával kapcsolatos döntésre.

76. Javaslat a kulturális nonprofit kft.-k ügyvezetőinek külföldi és belföldi kiküldetéseivel és szakmai beszámolóival kapcsolatos döntésre.

77. a) Javaslat közoktatási intézmények pályázatainak előzetes jóváhagyására.

b) Javaslat a szakképző iskolák részvételére a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2012. évi decentralizált keretének felhasználására, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására kiírt pályázatban.

78. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat sportágazati pályázatok - „D” jelű (diáksport) és „SZ” jelű (szabadidősport) kiírásainak elfogadására.

79. Javaslat az 1040/2012. (V. 30.) Főv. Kgy. határozat módosítására.

80. Javaslat a Budapest Főváros Környezetvédelmi Alapjának 2011. évi pályázataival kapcsolatos szakmai beszámolók és pénzügyi elszámolások jóváhagyására, a zárójelentés elfogadására.

81. Felterjesztési javaslat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. módosítására.

82. Magánszemélyek szándéknyilatkozata a tordasi Értelmi Fogyatékosok Otthona keretén belül létrehozandó autista lakóotthon létrehozása érdekében.

83. Javaslat a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a TÁMOP-5.5.1.B családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése pályázati céljainak elvi támogatására.

84. Javaslat szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadására

a) a Heim Pál Gyermekkórház 2009. évi,

b) a Bajcsy-Zsilinszky Kórház 2010. évi,

c) a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőin- tézet 2010. évi prevenciós programjáról.

85. Beszámoló az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény 30. §-a alapján indult kártalanítási ügyekben hozott határozatokról.

86. Javaslat bizottsági tagcserére.

87. „A főváros patkánymentes állapotának fenntartása” tárgyú, uniós eljárási rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárás indításának jóváhagyása.

88. Sz. S.-né intézményi jogviszony ügye.

89. P. L.-né intézményi jogviszony ügye.

90. K. E. intézményi jogviszony ügye.

Javaslat a BVK HOLDING Zrt.-vel kapcsolatos személyi döntések meghozatalára.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1550/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a BVK Holding Zrt. Igazgatósága három tagja, Fodor István, dr. Pap Géza és dr. Bienerth Gusztáv lemondását 2012. szeptember 13-i hatállyal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 1. pontja: Javaslat a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 64/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 2. pontja: Javaslat ajándékozási szerződés megkötésére a Szeretem Budapestet Mozgalom Egyesülettel és adományozási szerződés megkötésére a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1551/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

esetileg magához vonja Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 44. § a) pontjában a Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskört, valamint jóváhagyja és megköti az ajándékozási szerződést a Szeretem Budapestet Mozgalom Egyesülettel az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1552/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az adományozási szerződést Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: az ajándékozási szerződés aláírását követően azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 3. pontja: Margitszigeti felújítási feladatokhoz kapcsolódó szerződések.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1553/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az együttműködési megállapodás módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti egységes szerkezetű tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

1554/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A feladat érdekében a „8403 Önkormányzati beruházások” címen belül a „Margitsziget, Szökőkút környezete és Rózsakert felújítási munkái” feladat előirányzatát csökkenti 6473 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8141 Főkert Nonprofit Zrt.” cím működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre cím kiadási előirányzatát.

1555/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdése alapján, az előterjesztés 4. sz. mellékletében szereplő 6671 számú engedélyokirat 1. sz. módosítását, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 4. pontja: Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt.-vel és a BKSZT Kft.-vel kapcsolatos egyes tulajdonosi döntésekre.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1556/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elvi támogatást biztosít a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. és a Fővárosi Vízművek Zrt. fúziójára és felhatalmazza a főpolgármestert, hogy intézkedjen az ennek érdekében szükséges döntések előkészítése iránt.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1557/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Kifejezi szándékát arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat részére visszafizetendő tulajdonosi kölcsön törlesztése céljából a Fővárosi Vízművek Zrt. által felveendő hitel teljes futamideje alatt, de legfeljebb 15 évig, kizárólag a Fővárosi Vízművek Zrt.-t bízza meg a víziközmű törvény szerinti, a 2013. január 1-jétől önkormányzati tulajdonba visszakerülő, valamint a későbbiekben létrejövő önkormányzati tulajdonú víziközmű vagyon vagyonkezelésével, valamint arra is, hogy a főváros közigazgatási területén kizárólag a Fővárosi Vízművek Zrt. lehet a vízszolgáltató.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 5. pontja: Jelentés lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1558/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést - figyelemmel az 1559-1560/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltakra - elfogadja.

1559/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A 249/1997. (II. 27.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1651/1998. (IX. 17.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2348/2005. (X. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2885/2005. (XII. 20.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1178/2007. (VI. 28.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1513/2007. (IX. 27.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1794/2007. (XI. 29.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1615/2008. (X. 30.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 138/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1136/2010. (VI. 3.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1137/2010. (VI. 3.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 73/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2187/2011. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2188/2011. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2190/2011. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 3306/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 3347/2011. (XI. 16.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 3349/2011. (XI. 16.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 3430/2011. (XI. 16.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 377/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 489/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

1560/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A 2285/2003. (XII. 18.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1775/2004. (IX. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 2331/2005. (X. 26.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. június 30-ra módosítja;

- a 2333/2005. (X. 26.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 2346/2005. (X. 26.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1940/2007. (XI. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. február 28-ra módosítja;

- az 514/2008. (III. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. december 31-re módosítja;

- az 1672/2008. (X. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 2135/2008. (XII. 18.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. január 31-re módosítja;

- a 104/2009. (I. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. november 30-ra módosítja;

- a 184/2009. (II. 26.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. december 31-re módosítja;

- a 496/2009. (IV. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét a Központ átadását követő 60 napra módosítja;

- a 642/2009. (IV. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1255/2010. (VI. 3.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 2291/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 2585/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 340/2011. (III. 23.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1021/2011. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1605/2011. (VI. 08.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóellenőrzésének befejezését követő 30 napra módosítja;

- az 1775/2011. (VI. 22.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 2007/2011. (VI. 22.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 2064/2011. (VI. 22.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 2139/2011. (VII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 2271/2011. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. október 31-re módosítja;

- a 2397/2011. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 3036/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 3428/2011. (XI. 16.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. október 31-re módosítja;

- a 3602/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 3717/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 4021/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 4023/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. június 30-ra módosítja;

- a 4078/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 4091/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 118/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 119/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 148/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 176/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 321/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 328/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 633/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 634/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 674/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. október 31-re módosítja;

- a 675/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. október 31-re módosítja;

- a 676/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. október 31-re módosítja;

- a 677/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. október 31-re módosítja;

- a 678/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. október 31-re módosítja;

- a 874/2012. (V. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja.

A napirend 6. pontja: Rendelettervezet egyes pénzügyi tárgyú fővárosi önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 65/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét az egyes pénzügyi tárgyú fővárosi önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 7. pontja: Javaslat a Budapest főváros területén végzett távhőszolgáltatásról szóló .../2012. (.....) Főv. Kgy. rendelet megalkotásra.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 66/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapest főváros területén végzett távhőszolgáltatásról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 8. pontja: Javaslat Budapest főváros díszvilágításáról szóló Főv. Kgy. rendelet megalkotására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1561/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a rendelet A) melléklete kiegészül az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia templommal.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 67/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendeletét a főváros díszvilágításáról az előterjesztés módosított melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1562/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az objektumok tulajdonosaival a rendelet mellékletének B), C), D) és E) táblázataiban felsorolt objektumok díszvilágítása üzemeltetési költségeinek átvállalásáról.

Határidő: 2012. október 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 9. pontja: Javaslat a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 68/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 10. pontja: Javaslat a Főváros és a BKK közötti feladatellátási szerződés módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 69/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapest közlekedésszervezési feladatainak ellátásáról szóló 20/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1563/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. közötti feladatellátásról és közszolgáltatásról szóló keretmegállapodás 2. számú, egységes szerkezetbe foglalt módosítását az előterjesztés 2. sz. mellékleteként csatolt tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 12. pontja: A Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. 2012. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződésének 1. sz. módosítása.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1568/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Fővárosi Kertészeti Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársasággal a 2012. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződés 1. számú módosítását az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetésirendelet-módosítás hatálybalépését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1569/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A 2012. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződés 1. számú módosításában jóváhagyott feladatok végrehajtása érdekében csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát 24 304 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8141 Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt.” cím működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre kiemelt előirányzatát.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 13. pontja: Javaslat a 2012. évi Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny támogatására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1570/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

1500 E Ft összeggel támogatja a 2012. évi Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyt.

1571/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A 2012. évi Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny támogatásának érdekében 1500 E Ft-tal csökkenti a „9121 Főpolgármesteri keret céltartaléka” cím előirányzatát, és egyidejűleg, azonos összeggel megemeli az új „8151 Magyar Turizmus Zrt. támogatása a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyre” cím kiadási, azon belül működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát.

Felkéri a főpolgármestert a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslat benyújtására.

Határidő: a költségvetési rendelet következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1572/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a támogatási szerződést az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a kapcsolódó költségvetésirendelet-módosítás hatálybalépését követő 20 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 14. pontja: Javaslat a Budapest XXII. kerület, Nagytétényi út 341-343. szám, 232342 hrsz. alatti ingatlan használatba adására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1573/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a Budapest XXII. kerület, Nagytétényi út 341-343. szám alatti, 232342 hrsz.-ú ingatlant az előterjesztés 3. sz. mellékletét képező megállapodás aláírásának napjától számított egy év határozott ideig a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. használatába adja lakossági szelektív hulladékgyűjtő udvar üzemeltetése céljára. Ennek megfelelően jóváhagyja, megköti a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel az előterjesztés 3. sz. mellékletét képező megállapodást, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 15. pontja: Javaslat a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2011. évi közszolgáltatási kötelezettségei teljesítéséről szóló beszámolója elfogadására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1574/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 16. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a köztisztasági közszolgáltatások 2012. évi szolgáltatási szintjére, valamint a 2012. évi közszolgáltatási szerződés megkötésére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1575/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2011. évi közszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítéséről szóló, az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti beszámolóját.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1576/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közszolgáltatási tevékenységei 2011. évi kompenzációjának elszámolását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti kompenzációszámítási metodika alapján.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1577/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2011. évi köztisztasági közszolgáltatási feladatainak túlfinanszírozása miatt jelentkező 450 160 E Ft túlkompenzá-ció összegével megemeli a „8522 Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről” cím bevételi és a „9300 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát, és felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetésirendelet-módosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 16. pontja: Javaslat a köztisztasági közszolgáltatások 2012. évi szolgáltatási szintjére, valamint a 2012. évi közszolgáltatási szerződés megkötésére.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1578/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel kötendő 2012. évi közszolgáltatási szerződést az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal (Szolgáltatási Szinten), és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1579/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 17. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a BVK HOLDING Zrt.-vel kapcsolatos személyi döntések meghozatalára” című előterjesztést.

A napirend 17. pontja: Javaslat a BVK HOLDING Zrt.-vel kapcsolatos személyi döntések meghozatalára.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1580/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi dr. Bán Tamás, a BVK Holding Zrt. vezérigazgatója munkaviszonyának 2012. szeptember 17. napjával történő megszüntetését.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1581/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

megválasztja dr. Bán Tamást a BVK Holding Zrt. Igazgatósága elnökének 2012. szeptember 18-tól.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1582/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

három hónapos felmondási idejére tekintettel a felmondási idő teljes időtartamára mentesíti dr. Bán Tamást a munkavégzés alól.

Dr. Bán Tamás igazgatósági elnöki javadalmazását a korábbi igazgatósági elnöki javadalmazással megegyező összegben, azaz 500 000 Ft/hó összegben állapítja meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 18. pontja: Javaslat a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végelszámolására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1583/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot végelszámolás útján, jogutód nélkül megszünteti és elrendeli annak végelszámolását az alábbiak szerint:

- a végelszámolás kezdő időpontja: 2012. október 1.

- a végelszámolás befejezésének kitűzött időpontja: 2013. március 31.

- végelszámolónak megválasztja dr. Komáromi Endre jelenlegi ügyvezetőt és jóváhagyja megbízási szerződését az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. A végelszámoló megbízási díja bruttó 200 000 Ft/hó. Ezzel egyidejűleg dr. Komáromi Endre jelenlegi ügyvezető ügyvezetői megbízatása a törvény erejénél fogva megszűnik.

Határidő: 2012. október 1.

Felelős: Tarlós István

1584/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján módosítja a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratát az előterjesztés 2. sz. mellékletében foglalt tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2012. október 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 19. pontja: Javaslat a BDK Kft. 2012. évi közszolgáltatási szerződésének 1. sz. módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1585/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-vel kötendő 2012. évi éves közszolgáltatási szerződés 1. sz. módosítását emelt szintű közvilágítás ellátására az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, 5 855 437 E Ft, azaz Ötmilliárd-nyolcszázötvenötmillió-négyszázharminchétezer Ft bruttó összeggel, biztosítva hozzá a szükséges többletforrást - 38 353 E Ft-ot - és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1586/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A feladat megvalósítása érdekében csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát 38 353 E Ft-tal, és ezzel egy időben azonos összeggel megemeli a „8227 Közvilágítás” cím dologi kiadások előirányzatát.

1587/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Biztosítja a „8227 Közvilágítás” címkódhoz tartozó forgalomirányító jelzőlámpák és hajóútjelzők közvilágítási hálózatról történő üzemeltetés feladatának forrását (ELMŰ-től vásárolt villamosenergia ellenértéke), ennek érdekében 72 479 E Ft-tal csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát, és ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8227 Közvilágítás” cím dologi kiadás előirányzatát.

1588/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az 1586-1587/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. határozatokhoz kapcsolódó költségvetésirendelet-módosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1589/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő taggyűlésén a Budapest Főváros Önkormányzata mint tulajdonos tag képviseletében eljáró személy kötött mandátumával eljárva „igen” szavazatával támogassa az alábbi döntések meghozatalát:

- a 2012. évi éves közszolgáltatási szerződés 1. sz. módosításának mint Budapest Főváros Önkormányzata taggal kötendő megállapodás jóváhagyását;

- a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. 2012. évi üzleti tervének módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő taggyűlése

Felelős: Tarlós István

1590/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a BDK Kft. soron következő taggyűlésén részt vegyen a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselője, és felkéri a főpolgármestert a tagi képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő taggyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 20. pontja: Fedezet biztosítása és hitelkeretek jóváhagyása.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1591/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évi gazdálkodásához általános finanszírozási célú, legfeljebb 10 000 M Ft összegű hitelt vesz igénybe.

1592/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy biztosítja a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőivel megkötendő hitelszerződésekben szereplő pénzügyi kötelezettségek visszafizetését a mindenkori éves költségvetési rendeletében. Felkéri a főpolgármestert, hogy a mindenkori éves költségvetésirendelet-tervezetét erre figyelemmel terjessze elő.

Határidő: a mindenkori éves költségvetési rendeletekben

Felelős: Tarlós István

1593/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évben a tárgyévi gazdálkodásához legfeljebb 25 000 M Ft folyószámlahitelt vesz igénybe.

1594/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a 2013. évi folyószámlahitel igénybevételének és visszafizetésének időtartama alatt annak járulékait a 2013. évi költségvetésébe betervezi, és jóváhagyja, illetve a költségvetési előirányzat módosítások során figyelembe veszi.

Határidő: a 2013. évi költségvetés tervezésekor, illetve folyamatosan a 2013. év során

Felelős: Tarlós István

A napirend 21. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 40/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 70/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 40/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 22. pontja: Használati megállapodás Budapest I. kerület 14103 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1595/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (2) bekezdése alapján jóváhagyja és megköti a Budapest I. ker. 14103 hrsz.-ú, természetben a Budapest I. kerület, Iskola u. 44. szám alatti ingatlan használatára a Budapest I. kerület, Budavári Önkormányzattal kötendő, az előterjesztés 4. számú mellékletét képező használati megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 23. pontja: Javaslat KMB irodák létesítésére a „Fűtött utca” program keretében a Bp. IX. ker., Aszódi u. 18-20. és a IV. ker., Váci út 102. sz. alatti ingatlanokon létrehozott hajléktalanszállókban.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1596/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a BMSZKI-val és a BRFK-val a Bp. IX. ker., Aszódi u. 18-20. és a IV. ker., Váci út 102. sz. alatti ingatlanokon a rendőrségi körzeti megbízotti (KMB) irodák létesítésére vonatkozó együttműködési és használati megállapodást az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal. Felhatalmazza a főpolgármestert az együttműködési és használati megállapodás aláírására.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 24. pontja: A BFVK Zrt. közszolgáltatási keretszerződésének 3. számú és a 2012. évi éves szerződésének 4. számú módosítása.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1597/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 8. §-a és 43. §-a alapján, az SZMSZ 1. § (6) bekezdésében biztosított joggal élve a Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskörét eseti jelleggel magához vonja, és 2012. október 1-jei hatállyal forgalomképessé minősíti a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló

- Budapest 29973/302/A/15 hrsz.-on nyilvántartott, természetben Budapest XIV. kerület, Ungvár u. 22/B szám alatti, 19 m2 alapterületű, raktár megnevezésű;

- Budapest 42309/42/A/2 hrsz.-on felvett, természetben Budapest X. kerület, Újhegyi sétány 12. szám alatti, 325 m2 alapterületű, műhely és raktár megnevezésű;

- Budapest 80790/4/A/41 hrsz.-ú, természetben Budapest XV. kerület, Mézeskalács tér 6. szám alatti, 11 m2 alapterületű, műhely megnevezésű;

- Budapest 36873/0/A/1, 36873/0/B/1 és 36873/0/C/1 hrsz.-on felvett, természetben Budapest IX. kerület, Bakáts tér 10. szám alatti, 4958 m2 alapterületű, egészségügyi épület megnevezésű;

- Budapest 3114/25 hrsz.-ú, természetben Budapest XI. kerület, Andor u. 46. szám alatti, 536 m2 alapterületű, kivett lakóház udvar, gazdasági épület megnevezésű;

- Budapest 26543/5 hrsz.-on nyilvántartott, természetben Budapest XIII. kerület, Gyermek tér 2. szám alatti, 3829 m2 alapterületű, egészségügyi épület megnevezésű;

- Budapest 38996 hrsz.-on nyilvántartott, természetben Budapest X. kerület, Liget u. 6-10. szám alatti, 7870 m2 alapterületű, egészségügyi épület megnevezésű, valamint

- Pilismarót, Diófa u. 1866 hrsz.-ú, 1770 m2 alapterületű, üdülőudvar megnevezésű ingatlanokat.

1598/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 8. §-a és 43. §-a alapján, jóváhagyja és megköti a BFVK Zrt. közszolgáltatási keretszerződésének az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti 3. számú módosítását. Egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert a keretszerződés módosításának aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1599/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 8. §-a és 43. §-a alapján, jóváhagyja és megköti a BFVK Zrt. 2012. évi éves közszolgáltatási szerződésének az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti 4. számú módosítását. Egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a szerződés módosításának aláírására.

Amennyiben a szerződésmódosítással a BFVK Zrt. részére átadott ingatlanokkal kapcsolatos feladatokra a 2012. évi éves közszolgáltatási szerződés 2/2. sz. mellékletében a „Nem lakás üzemeltetés” ellátásra előirányzott kompenzáció nem nyújt fedezetet, az éves szerződésben meghatározott tartalékkeret terhére történik feladatellátás.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 25. pontja: Javaslat az európai uniós támogatásból megvalósuló közlekedési projektek áfakompenzációra vonatkozó támogatási szerződéseinek módosítására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1600/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

igénybe kívánja venni a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat, X., Fehér út-Albertirsai út” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0018 azonosító számú projekt (támogatási igénye 245 E Ft értékben), a „III., Bécsi út-Nagyszombat u. útvonal” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0023 azonosító számú projekt (támogatási igénye 601 E Ft értékben), a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XXI., Szabadkikötő út” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0027 azonosító számú projekt (támogatási igénye 1919 E Ft értékben) és „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0006 azonosító számú projekt (támogatási igénye 10 150 E Ft értékben) áfakompenzációját, és a projekteket az áfakompenzációval megnövekedett összköltséggel, változatlan saját forrás biztosítása mellett kívánja megvalósítani.

1601/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A költségvetési beszámolóval való egyezőség és a támogatási szerződésekkel történő összhang megteremtése érdekében megemeli a „8536 Támogatásértékű beruházási bevétel” cím, azon belül a:

- „KMOP X. ker., Fehér út menti kerékpárút” c. feladat előirányzatát 245 E Ft-tal;

- „KMOP III. ker., Bécsi út-Nagyszombat u. menti kerékpáros útvonal” c. feladat előirányzatát 601 E Ft-tal;

- „KMOP IX-XXI. ker., Szabadkikötő úti kerékpárút” c. feladat előirányzatát 1919 E Ft-tal;

- „KMOP Közösségi közlekedés fejlesztése „XVII., Pesti úti buszsáv kialakítása” c. feladat előirányzatát 9648 E Ft-tal, továbbá megnöveli a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen belül

- a „X. ker., Fehér út menti kerékpárút” c. feladat előirányzatát 245 E Ft-tal.

A feladat 2012. évi üteme 98 500 E Ft (ebből EU-támogatás: 55 690 E Ft, saját forrás: 42 810 E Ft), a feladat összköltsége 120 290 E Ft-ra módosul.

- „III. ker., Bécsi út-Nagyszombat u. menti kerékpáros útvonal” c. feladat előirányzatát 601 E Ft-tal.

A feladat 2012. évi üteme 75 746 E Ft (ebből EU-támogatás: 40 126 E Ft, saját forrás: 35 620 E Ft), a feladat összköltsége 83 843 E Ft-ra módosul.

- a „IX-XXI. ker., Szabadkikötő úti kerékpárút” c. feladat előirányzatát 1919 E Ft-tal.

A feladat 2012. évi üteme 171 593 E Ft (ebből EU-támogatás: 113 786 E Ft, saját forrás: 57 807 E Ft), a feladat összköltsége 204 020 E Ft-ra módosul.

- a „XVII., Pesti úti buszsáv kialakítása” c. feladat előirányzatát 9648 E Ft-tal.

A feladat 2012. évi üteme 241 078 E Ft (ebből EU-támogatás: 185 396 E Ft, saját forrás: 55 682 E Ft), a feladat összköltsége 243 348 E Ft-ra módosul.

1602/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat, X., Fehér út-Albertirsai út” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0018 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 5. sz. módosítását az előterjesztés 18. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1603/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a 006175 azonosító számú, X. ker., Fehér út menti kerékpárút megnevezésű beruházási feladat engedélyokiratának 6. sz. módosítását az előterjesztés 26. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

1604/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, III., Bécsi út-Nagyszombat u. útvonal” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0023 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 5. sz. módosítását az előterjesztés 19. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1605/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a 006173 azonosító számú, III. ker., Bécsi út-Nagyszombat u. menti kerékpáros útvonal megnevezésű beruházási feladat engedélyokiratának 5. sz. módosítását az előterjesztés 27. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

1606/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XXI., Szabadkikötő út” című, KMOP-2.1.2-09-2009-0027 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 20. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1607/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a 006169 azonosító számú, IX-XXI. ker., Szabadkikötő úti kerékpárút megnevezésű beruházási feladat engedélyokiratának 5. sz. módosítását az előterjesztés 28. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

1608/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0006 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 3. sz. módosítását az előterjesztés 21. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1609/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a 006363 azonosító számú, XVII., Pesti úti buszsáv kialakítása megnevezésű beruházási feladat engedélyokiratának 3. sz. módosítását az előterjesztés 29. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 26. pontja: Javaslat a Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem című, KMOP-5.2.2/A-2008-0003 számú projekt támogatási szerződésének 6. és 7. sz. módosítására, valamint a projekthez tartozó konzorciumi megállapodás módosítására és a projekt engedélyokiratának 5. sz. módosítására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1610/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

igénybe kívánja venni a KMOP-5.2.2/A-2008-0003 azonosító számú, „Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem” feladat vonatkozásában a 4/2011 (I. 28.) Korm. rendelet által biztosított áfakompenzációt 44 500 E Ft értékben.

1611/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A feladat végrehajtása érdekében megemeli a „8536 Támogatás értékű beruházási bevétel” cím „KMOP Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem” 2012. évi előirányzatát 44 500 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg megemeli a „9300 Általános tartalék” előirányzatát 44 510 E Ft-tal. A „Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem” feladat összköltsége változatlanul 2 332 069 E Ft. A feladat 2012. évi üteme 291 076 E Ft, (ebből saját forrás 136 357 E Ft, KMOP 154 719 E Ft).

1612/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetésirendelet-módosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

1613/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem” című, KMOP-5.2.2/A-2008-0003 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 6. sz. módosítását az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1614/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem” című, KMOP-5.2.2/A-2008-0003 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 7. sz. módosítását az előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1615/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Piarista Nonprofit Kft. közötti konzorciumi együttműködési megállapodás módosítását az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1616/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Budapest Szíve Program - Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem” tárgyú beruházási engedélyokirat 5. számú módosítását az előterjesztés 11. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az okirat aláírására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 27. pontja: Javaslat a Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem című, KMOP-5.2.2/A-2008-0002 számú projekt támogatási szerződésének 7. sz. módosítására, valamint a projekthez tartozó konzorciumi megállapodás módosítására és a projekt engedélyokiratának 5. sz. módosítására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1617/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

igénybe kívánja venni a KMOP-5.2.2/A-2008-0002 azonosító számú, „Budapest Szíve Program Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” feladat vonatkozásában a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet által biztosított áfakompenzációt 106 198 E Ft értékben.

1618/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A feladat végrehajtása és a beszámolóval való összhang megteremtése érdekében megemeli a „8536 Támogatás értékű beruházási bevétel” cím „KMOP Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” előirányzatát 106 198 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „9300 Általános tartalék” előirányzatát. Továbbá csökkenti a „8403 Önkormányzati beruházások” cím, azon belül a „KMOP Budapest Szíve Program Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” feladat előirányzatát 1512 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „9112 Évközi indítású önkormányzati beruházások” címen belül a „Fejlesztések átütemezésének tartaléka” feladat elő- irányzatát.

A „Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” feladat összköltsége változatlanul 3 852 868 E Ft, a feladat 2011. évi tény adata 3 531 421 E Ft-ra, a 2012. évi üteme 321 447 E Ft-ra (ebből saját forrás 128 618 E Ft, KMOP 192 829 E Ft) változik.

1619/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetésirendelet-módosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

1620/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” című, KMOP-5.2.2/A-2008-0002 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 7. sz. módosítását az előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1621/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a BTDM Nonprofit Kft. közötti konzorciumi együttműködési megállapodás módosítását az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1622/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” tárgyú beruházási engedélyokirat 5. számú módosítását az előterjesztés 11. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az okirat aláírására.

Határidő: a döntést követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 28. pontja: Javaslat a „Dél-budapesti régió vízrendezése” c., KMOP-3.3.1/C-2009-0001 sz. projekt támogatási szerződésének 8. sz. módosítására és a 6148. számú engedélyokirat 7. sz. módosítására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1623/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

igénybe kívánja venni a KMOP-3.3.1/C-2009-0001 azonosító számú, „Dél-budapesti régió vízrendezése” feladat vonatkozásában a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet által biztosított áfakompenzációt 55,663 M Ft értékben.

1624/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A feladat végrehajtása érdekében megemeli a „8536 Támogatás értékű beruházási bevétel” cím KMOP „Dél-budapesti régió vízrendezése” 2012. évi elő-irányzatát 55,620 M Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „9300 Általános tartalék” előirányzatát. A „Dél-budapesti régió vízrendezése” feladat összköltsége változatlanul 1 589,945 M Ft. A feladat 2012. évi üteme 1425,277 M Ft (ebből saját forrás 316,857 M Ft, KMOP 1 108,420 M Ft).

1625/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

1626/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Dél-budapesti régió vízrendezése” című, KMOP-3.3.1/C-2009-0001 számú projekt támogatási szerződésének áfakompenzáció és műszaki tartalom változás tárgyában az előterjesztés 1. sz. mellékletében szereplő 8. sz. módosítását, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 2012. szeptember 28.

Felelős: Tarlós István

1627/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Dél-budapesti régió vízrendezése” projekt engedélyokiratának 7. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az aláírásról.

Határidő: a költségvetésirendelet-módosítás hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 29. pontja: Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására a Budapest XVIII. kerület, Ráday Gedeon utca-Fedezék utca 154447/10 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja a Budapest XVIII. kerület, Ráday Gedeon utca-Fedezék utca 154447/10 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó, a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 71/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1628/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a módosítások fővárosi nyilvántartáson történő átvezetéséről gondoskodjon.

Határidő: a rendelet hatálybalépésének napja

Felelős: Tarlós István

1629/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről Budapest Főváros XVIII. kerület Önkormányzatának polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 30. pontja: Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására a Budapest XIII. kerület, Margitsziget területére vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja a Budapest XIII. kerület, Margitsziget területére vonatkozó, a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 72/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1630/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a módosítás fővárosi nyilvántartáson történő átvezetéséről gondoskodjon.

Határidő: a rendelet hatálybalépésének napja

Felelős: Tarlós István

1631/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről az érintett fővárosi kerületi önkormányzatot tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 31. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendeletének 7. § (1) és (2) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására Budapest Főváros XIV. kerület teljes területére kiterjedő Zugló Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának, valamint Zugló Kerületi Szabályozási Tervének elfogadásáról szóló 19/2003. (VII. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1632/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel magához vonja a 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (2) bekezdésében szabályozott, a főpolgármesterre átruházott egyetértési jog gyakorlásának hatáskörét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 59. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a Budapest Főváros XIV. kerület teljes területére kiterjedő Zugló Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának, valamint Zugló Kerületi Szabályozási Tervének elfogadásáról szóló 19/2003. (VII. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására vonatkozóan.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1633/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Egyetért a 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) és (2) bekezdésével összhangban a Budapest Főváros XIV. kerület teljes területére kiterjedő Zugló Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának, valamint Zugló Kerületi Szabályozási Tervének elfogadásáról szóló 19/2003. (VII. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosításával.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1634/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 32. pontja: Javaslat „A Városliget kapuja (Városligeti Műjégpálya pálya és épületegyüttes rekonstrukciója)” című projekt támogatási szerződésének 11. számú és a projekt 5964. számú beruházási engedélyokiratának 6. számú módosítására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1635/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti „A Városliget kapuja (Városligeti Műjégpálya pálya és épületegyüttes rekonstrukciója)” című projekt támogatási szerződésének 11. számú módosítását az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1636/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A feladat végrehajtása érdekében megemeli a „8536 Támogatási értékű bevétel” cím KMOP „Városliget kapuja, Városligeti Műjégpálya rekonstrukció” című feladat 2012. évi előirányzatát 132,341 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát.

1637/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Városliget kapuja, Városligeti Műjégpálya rekonstrukció” című, 005964 számú engedélyokirat 6. számú módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetési rendelet hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

A napirend 33. pontja: Javaslat vízjogi engedélyes tervek további felhasználási jogának térítésmentes átadásáról szóló megállapodás megkötésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1638/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 176/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozatot.

1639/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a tervek további felhasználási jogának ingyenes engedélyezésére és a vízjogi létesítési engedélyek igénybevételére vonatkozó megállapodást az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata aláírását követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 34. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló, az állami köznevelési intézményi feladatok ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon 2013/2014. tanévi működtetéséhez kapcsolódó elvi döntés meghozatalára.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1640/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Somfai Ágnes módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy az intézményvezetők és az oktatási szakemberek bevonásával készüljön javaslatcsomag arról, hogy a főváros hogyan biztosíthatja azokat az eddig nyújtott többletszolgáltatásokat, amelyek az államosítás következtében elvesznek (így például a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók oktatása, vagy a pedagógiai asszisztens szolgáltatás).

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István”.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1641/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés kinyilvánítja azon szándékát, hogy nem kívánja állami tulajdonba adni az oktatási intézményeit, és felterjesztési jogával élve - ennek érdekében - kezdeményezi a vonatkozó jogszabályok módosítását.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1642/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

kinyilvánítja szándékát az előterjesztés 5-11. számú mellékletei szerinti intézményi ingatlanok működtetésére a 2013/2014-es tanévre vonatkozóan.

Határidő: döntést követően azonnal

Felelős: Tarlós István

1643/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a végső döntés meghozatalához készítsen előterjesztést, és azt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. október havi ülése

Felelős: Tarlós István

1644/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ jelenlegi székhelyének kiváltásával az intézményt új székhelyen kívánja elhelyezni, és felkéri a főpolgármestert, hogy az erről szóló előterjesztést terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. október havi ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 35. pontja: Javaslat a Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete és a Kollégiumok Gazdasági Szervezete alapító okiratainak módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1645/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 49-51.) alapító okiratát az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

1646/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 2. számú mellékletében található alapítóokirat-módosítás aláírására és az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1647/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kollégiumok Gazdasági Szervezete (Budapest XIV., Mogyoródi út 21.) alapító okiratát az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal.

1648/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 5. számú mellékletében található alapítóokirat-módosítás aláírására és az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 36. pontja: Javaslat megállapodás megkötésére a Budafoki úti Ingatlankezelő és Szolgáltató Kft.-vel (1138 Budapest, Meder u. 8.) Budapest XI., Budafoki út 70. sz. alatti ingatlan átadása tárgyában.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1649/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Budafoki úti Ingatlankezelő és Szolgáltató Kft.-vel (1138 Budapest, Meder u. 8.) a Budapest XI., Budafoki út 70. szám alatti 60 626 m2 területű ingatlanból 486 m2 területű, felépítményes ingatlanrész térítésmentes birtokba adásáról szóló megállapodást az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: döntést követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 37. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai és a Fővárosi Önkormányzat Sztehlo Gábor Gyermekotthona egyesítésére és az ezzel összefüggő alapítóokirat-módosításokra.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1650/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai (1063 Budapest, Kmety György utca 31.) intézményt átalakítással, 2012. október 31-ei hatállyal megszünteti oly módon, hogy egyesíti beolvadással Budapest Főváros Önkormányzatának Sztehlo Gábor Gyermekotthonával, mint általános jogutóddal.

Határidő: 2012. november 1.

Felelős: Tarlós István

1651/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai (1063 Budapest, Kmety György utca 31.) megszüntető okiratát az előterjesztés 1/a. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megszüntető okirat aláírására és kiadására.

Határidő: 2012. november 1.

Felelős: Tarlós István

1652/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Módosítja Budapest Főváros Önkormányzatának Sztehlo Gábor Gyermekotthona (1121 Budapest, Budakeszi út 48.) alapító okiratát az előterjesztés 2/a. számú melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosításának, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak az előterjesztés 2/c. számú melléklete szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: 2012. november 1.

Felelős: Tarlós István

1653/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Módosítja Budapest Főváros Önkormányzatának Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezete (1087 Budapest, Kerepesi út 33.) alapító okiratát az előterjesztés 3/a. számú melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosításának, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak az előterjesztés 3/c. számú melléklete szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: 2012. november 1.

Felelős: Tarlós István

1654/2012.(IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzatának Sztehlo Gábor Gyermekotthona és Fogyatékosokat Befogadó Otthonai intézmény (1121 Budapest, Budakeszi út 48.) engedélyezett férőhelyszámát 382 főre módosítja.

Határidő: 2012. november 1.

Felelős: Tarlós István

1655/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Az átszervezés miatt - 2012. november 1-jei hatállyal - a „4233 Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai” cím létszámkeretét 380 álláshellyel csökkenti, ugyanakkor megemeli a „4301 Budapest Főváros Önkormányzatának Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezete” cím létszámkeretét 120 álláshellyel, és a „430106 Budapest Főváros Önkormányzatának Sztehlo Gábor Gyermekotthona és Fogyatékosokat Befogadó Otthonai” cím létszámkeretét 260 álláshellyel.

Határidő: a költségvetési rendelet novemberi módosítása

Felelős: Tarlós István

1656/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

az átszervezés miatt az intézményi létszámkereteket az alábbiak szerint állapítja meg:

2012. szeptember 2012. november 1-jei hatállyal

Címkód

Intézmény neve
Engedélyezett létszám
(fő)
Létszám átcsoportosítás
(fő)
Engedélyezett létszám
(fő)
1. 2. 3. 4. 5.
4233 Csecsemőotthonok 380 -380 0
4301 Gazdasági Szervezet 213 +120 333
430106 Sztehlo Gábor Gyermekotthon 45 +260 305
Összesen 638 0 638

Határidő: a költségvetési rendelet novemberi módosítása

Felelős: Tarlós István

1657/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai intézmény megszűnése miatt az előirányzatok rendezésére vonatkozó javaslatot a Fővárosi Közgyűlés 2012. december havi ülése elé kell terjeszteni.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. decemberi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

1658/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére annak érdekében, hogy a megszűnő intézmény - Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai - záró beszámolója 2012. október 31-ei fordulónappal teljes körűen - leltárral és záró főkönyvi kivonattal, - az éves költségvetési beszámolónak megfelelő tartalommal a Fővárosi Közgyűlés 2013. februári ülése elé beterjesztésre kerüljön.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2013. februári rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 38. pontja: Javaslat gépjárművek ingyenes használatba adására közfeladat ellátásához.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1659/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a Madách Színház Nonprofit Kft. ingyenes használatában lévő 1 db RENAULT S 135 09/B, rendszáma: FGF-530, alvázszáma: VF 640 AAB 000000863 ponyvás tehergépkocsit és 1 db CITROËN JUMPY, rendszáma: GZP-052, alvázszáma: VF7BYDHXA 12568700 személygépkocsit a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei ingyenes használatába kívánja adni közfeladat ellátása céljából. Ennek érdekében gondoskodik a forgalomból kivont gépjárművek műszaki felújításáról és vizsgáztatásáról. Felkéri a főpolgármestert, hogy a személygépkocsik használati jogának megváltoztatásához szükséges döntéseket, így különösen a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, illetve a Budapest Főváros Önkormányzata közötti ingyenes használatba adásról szóló megállapodás megkötését, valamint a Fővárosi Önkormányzat és a Madách Színház Nonprofit Kft. közötti közszolgáltatási szerződés módosítását terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés - a személygépkocsik műszaki felújítását és vizsgáztatását követő - legközelebbi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

1660/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a főpolgármesternek a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (V. 30.) Főv. Kgy. rendelet 6. § (1) bekezdésében, valamint a 14. § (2) és (6) bekezdésében szereplő hatáskörét, és a gépkocsik műszaki felújítása megvalósításának érdekében jóváhagyja, megköti a Madách Színház Nonprofit Kft.-vel az előterjesztés 3. számú mellékletében szereplő megvalósítási megállapodást, és felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés 3. számú mellékletében szereplő megvalósítási megállapodást írja alá.

Határidő: a vonatkozó költségvetésirendelet-módosítás hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1661/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A műszaki felújítás és a vizsgáztatás költségeire - utólagos elszámolási kötelezettséggel - 1200 E Ft támogatást biztosít a Madách Színház Nonprofit Kft. számára a „9300 Általános tartalék” cím előirányzata terhére. Ennek érdekében 1200 E Ft-tal csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím működési célú tartalék előirányzatát, és ezzel egyidőben megemeli a „8122 Madách Színház Nonprofit Kft.” cím működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát 100 E Ft-tal és a felújítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát 1100 E Ft-tal.

1662/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a kapcsolódó költségvetésirendelet-módosítási javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 39. pontja: Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására, valamint a fővárosi tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő II. kategóriás futó sportesemények naptárterve elfogadására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1663/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Hanzély Ákos módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények új szabályozásának előkészítéséről.

Határidő: 2013. február 1.

Felelős: Tarlós István”.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 73/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendeletét a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1664/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (6) bekezdésében foglaltak alapján eseti jelleggel magához vonja a Közterület-hasznosítási Bizottságnak a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendelet 9. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörét, és elfogadja az előterjesztés 2. számú melléklete szerint a 2012. évi II. kategóriás közterületi futóversenyek 2012. évi naptártervét, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről tájékoztassa az érdekelteket.

Határidő: a rendeletmódosítás hatálybalépését követő 5 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 40. pontja: Javaslat szociális intézmények támogatására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1665/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a szociális ágazathoz tartozó intézmények pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatást.

1666/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A szociális otthonok működőképességének megőrzése érdekében 100 000 E Ft összegű, főpolgármesteri hatáskörű céltartalékot biztosít.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1667/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A döntés végrehajtása érdekében 100 000 E Ft-tal csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát, és azonos összeget vesz tervbe az új „9181 Céltartalék a szociális intézmények működőképességének megőrzésére” cím kiadási, azon belül a működési célú tartalék előirányzatán.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1668/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a döntéshez kapcsolódó költségvetésirendelet-módosítás Közgyűlés elé terjesztésére.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1669/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A „9181 Céltartalék a szociális intézmények működőképességének megőrzésére” cím kizárólag a szociális otthonok működőképességének megőrzése érdekében szükséges kiadásokra fordítható a szociális ágazat javaslatára és az intézmények elszámolási kötelezettsége mellett.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1670/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A „9181 Céltartalék a szociális intézmények működőképességének megőrzésére” címen tervezett előirányzat felhasználásáról, a céltartalék szükséges emeléséről, illetőleg a szociális ágazatban az év végéig várható és a működőképesség fenntartása érdekében szükséges további intézkedések meghozatala tárgyában előterjesztést kell készíteni és benyújtani a Fővárosi Közgyűlés számára legkésőbb 2012. november 30-ig.

Határidő: 2012. november 30.

Felelős: Tarlós István

1671/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A BMSZKI működőképességének megőrzése érdekében egyszeri jelleggel 168 000 E Ft összeggel csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát, és azonos összeggel megemeli a „2127 Fővárosi Önkormányzat BMSZKI” cím támogatási és kiadási, azon belül dologi kiadási előirányzatát.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1672/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítását terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1673/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Budapest XIII., Dózsa Gy. út 152. szám alatti székhelyen 78 időszakos éjjeli menedékhely, a Budapest VIII., Könyves Kálmán krt. 84. sz. alatti telephelyén a 108 férőhelyes időszakos éjjeli menedékhely helyett 108 férőhelyen állandó éjjeli menedékhely működtetését biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1674/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A BMSZKI-ban az új belépő férőhelyek többletfeladatainak ellátása érdekében 54 898 E Ft-tal csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát, és azonos összeggel, tartós jelleggel megemeli a „2127 Fővárosi Önkormányzat BMSZKI” cím támogatási és kiadási előirányzatát, azon belül 19 763 E Ft-tal a személyi juttatás, 4940 E Ft-tal a munkaadókat terhelő járulékok, 30 195 E Ft-tal a dologi kiadás előirányzatát az alábbi megbontásban:

2012. évi kiadás (E Ft)
Feladat Összes kiadásból Bevétel=
kezdete Összesen Szem. juttatás Munkaad.
terh. jár.
Dologi kiadás támogatás
(E Ft)
2012. 09. 01.
(4 hónapra)
36 531 13 151 3 287 20 093 36 531
2012. 10. 01.
(3 hónapra)
11 264 4 055 1 014 6 195 11 264
2012. 11. 01.
(2 hónapra)
7 103 2 557 639 3 907 7 103
Összesen 54 898 19 763 4 940 30 195 54 898

Az intézmény létszámkerete 30 fővel emelkedik (ebből: szakdolgozó 29 fő, intézményüzemeltetésben foglalkoztatott 1 fő).

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1675/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítását terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1676/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Legkésőbb 2012. december 31-ig megszünteti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Budapest VII., Dózsa György út 82/B szám alatti intézmény Budapest VI., Benczúr u. 46. szám alatti (50 férőhelyes), valamint a Budapest XVI., Pálya u. 27. szám alatti (39 férőhelyes) telephelyeit.

Határidő: 2012. december 31.

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1677/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy nem kíván külön szavazni az előterjesztés határozati javaslatairól.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1678/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a szociális ágazathoz tartozó intézmények pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatást.

1679/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A szociális otthonok működőképességének megőrzése érdekében 100 000 E Ft összegű, főpolgármesteri hatáskörű céltartalékot biztosít.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1680/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A döntés végrehajtása érdekében 100 000 E Ft-tal csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát, és azonos összeget vesz tervbe az új „9181 Céltartalék a szociális intézmények működőképességének megőrzésére” cím kiadási, azon belül a működési célú tartalék előirányzatán.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1681/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a döntéshez kapcsolódó költségvetésirendelet-módosítás Közgyűlés elé terjesztésére.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1682/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A „9181 Céltartalék a szociális intézmények működőképességének megőrzésére” cím kizárólag a szociális otthonok működőképességének megőrzése érdekében szükséges kiadásokra fordítható a szociális ágazat javaslatára és az intézmények elszámolási kötelezettsége mellett.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1683/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A „9181 Céltartalék a szociális intézmények működőképességének megőrzésére” címen tervezett előirányzat felhasználásáról, a céltartalék szükséges emeléséről, illetőleg a szociális ágazatban az év végéig várható és a működőképesség fenntartása érdekében szükséges további intézkedések meghozatala tárgyában előterjesztést kell készíteni és benyújtani a Fővárosi Közgyűlés számára legkésőbb 2012. november 30-ig.

Határidő: 2012. november 30.

Felelős: Tarlós István

1684/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A BMSZKI működőképességének megőrzése érdekében egyszeri jelleggel 168 000 E Ft összeggel csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát és azonos összeggel megemeli a „2127 Fővárosi Önkormányzat BMSZKI” cím támogatási és kiadási, azon belül dologi kiadási előirányzatát.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1685/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítását terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1686/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Budapest XIII., Dózsa Gy. út 152. szám alatti székhelyen 78 időszakos éjjeli menedékhely, a Budapest VIII., Könyves Kálmán krt. 84. sz. alatti telephelyén a 108 férőhelyes időszakos éjjeli menedékhely helyett 108 férőhelyen állandó éjjeli menedékhely működtetését biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1687/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A BMSZKI-ban az új belépő férőhelyek többletfeladatainak ellátása érdekében 54 898 E Ft-tal csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát, és azonos összeggel, tartós jelleggel megemeli a „2127 Fővárosi Önkormányzat BMSZKI” cím támogatási és kiadási előirányzatát, azon belül 19 763 E Ft-tal a személyi juttatás, 4940 E Ft-tal a munkaadókat terhelő járulékok, 30 195 E Ft-tal a dologi kiadás elő-irányzatát az alábbi megbontásban:

2012. évi kiadás (E Ft)
Feladat kezdete Összes kiadásból Bevétel=
Összesen Szem. juttatás Munkaad.
terh. jár.
Dologi kiadás támogatás
(E Ft)
2012. 09. 01.
(4 hónapra)
36 531 13 151 3 287 20 093 36 531
2012. 10. 01.
(3 hónapra)
11 264 4 055 1 014 6 195 11 264
2012. 11. 01.
(2 hónapra)
7 103 2 557 639 3 907 7 103
Összesen 54 898 19 763 4 940 30 195 54 898

Az intézmény létszámkerete 30 fővel emelkedik (ebből: szakdolgozó 29 fő, intézményüzemeltetésben foglalkoztatott 1 fő).

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1688/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítását terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1689/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Legkésőbb 2012. december 31-ig megszünteti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Budapest VII., Dózsa György út 82/B szám alatti intézmény Budapest VI., Benczúr u. 46. szám alatti (50 férőhelyes), valamint a Budapest XVI., Pálya u. 27. szám alatti (39 férőhelyes) telephelyeit.

Határidő: 2012. december 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 41. pontja: Javaslat a BMSZKI alapító okiratának módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1690/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Fővárosi Önkormányzat Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (1134 Budapest, Dózsa Gy. út 152.) alapító okiratát az előterjesztés 1/B. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint az intézmény egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának az előterjesztés 1/C. sz. melléklete szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: a határozat meghozatalát követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 42. pontja: Javaslat alulkompenzáció megtérítésére a Budapest Esély Nonprofit Kft. közszolgáltatási keretszerződése alapján.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1691/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a zárt üléses napirendek előtt, 45. pontként tárgyalja meg a „Javaslat bizottsági tagcserére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1692/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2011. évi 13 060 E Ft összegű alulkompenzációját, és - figyelemmel a pénzmaradvány elszámolása során már biztosított 8984 E Ft támogatásra - 4076 E Ft-tal csökkenti a „9300 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8105 Budapest Esély Nonprofit Kft.” cím kiadási, azon belül „működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre” előirányzatát. Felkéri a főpolgármestert a vonatkozó költségvetésirendelet-módosítás előkészítésére és a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztésére.

Határidő: a költségvetési rendelet következő havi módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 43. pontja: Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2012. évi közszolgáltatási szerződésének módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1693/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Esély Nonprofit Kft. között létrejött 2012. évi közszolgáltatási szerződés és annak 1. számú melléklete módosítását az előterjesztés 2. sz. mellékletében szereplő tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

1694/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Az URBACT II ROMA-NET „A roma lakosság integrációja” elnevezésű projekt elszámolhatóságát figyelembe véve, a Fővárosi Önkormányzat 2012. évi költségvetésében csökkenti a „7101 Igazgatási apparátus kiadásai” cím 034 - (Roma-Net) törzsszámának kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát 2300 E Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8105 Budapest Esély Nonprofit Kft.” cím kiadási, azon belül a működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát. A Roma-Net feladatellátáshoz kapcsolódó ellenérték utalása a negyedéves elszámolásokat követően „Számlát helyettesítő okmány” benyújtásával, utólagos elszámolással történik a 8105 címkódról. Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a kapcsolódó költségvetésirendelet-módosítás elfogadása

Felelős: Tarlós István

A napirend 44. pontja: Javaslat ingatlan biztosítására a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona, Szentgotthárd számára a szociális foglalkoztatás segítése érdekében.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1695/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 59. § (4) bekezdésében foglaltak alapján eseti jelleggel magához vonja a főpolgármesternek a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 51. §-ában szereplő hatáskörét, és jóváhagyja a Szentgotthárd 1413/1 helyrajzi számú ingatlan megosztását az előterjesztés 1. sz. mellékleteként csatol változási vázrajz szerint az új 1413/3, valamint 1413/4 helyrajzi számokra, egyben felkéri a főpolgármestert az ingatlan megosztásának ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1696/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A telekmegosztást és annak földhivatali ingatlan-nyilvántartáson való átvezetését követően létrejövő 1413/3, valamint az 1413/4 helyrajzi számú ingatlanokat a Pszichiátriai Betegek Otthona Szentgotthárd ingyenes használatába adja határozatlan időre, az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező ingatlan használati szerződésben foglaltaknak megfelelően, egyben felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a telekmegosztás földhivatali bejegyzését követően - a használatba adó nevében - az ingatlanhasználati szerződést írja alá.

Határidő: a telekmegosztás földhivatali bejegyzését követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

1697/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona Szentgotthárd alapító okiratát az előterjesztés 3/B. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szentgotthárd módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának az előterjesztés 3/C. sz. melléklete szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: az ingatlan használati szerződés aláírását követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 45. pontja: Javaslat bizottsági tagcserére.

Előterjesztő: Losonczy Pál

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1698/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

dr. Virág Józsefet a Fővárosi Beruházásokat és Fejlesztéseket Vizsgáló Bizottság tagságából 2012. szeptember 13-i hatállyal visszahívja, egyidejűleg Léhmann Viktort a Fővárosi Beruházásokat és Fejlesztéseket Vizsgáló Bizottság tagjává megválasztja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 53. pontja: Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt. hitelfelvételével kapcsolatos tulajdonosi kötelezettségvállalásokra.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1730/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata, mint a Fővárosi Vízművek Zrt. tulajdonosa, a közöttük létrejött tagi kölcsönszerződés visszafizetését szolgáló, a Fővárosi Vízművek Zrt. által megkötendő hitelszerződés tárgyában folyamatban lévő tárgyalások eredményes lezárása érdekében, a tárgyalásokon résztvevő hitelintézetek ez irányú igényére tekintettel vállalja az előterjesztés - az előterjesztő által szóban kiegészített - 1. sz. melléklete szerinti nyilatkozatban foglalt kötelezettségeket - a jelenlegi körülmények és feltételek ismeretében -, és egyben felkéri a főpolgármestert a hitelszerződéshez szükséges nyilatkozat aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 54. pontja: Döntés a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás közös megegyezéssel történő megszüntetéséről.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1731/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 28-i kezdeményezésére válaszolva úgy dönt, hogy egyetért a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás 2012. december 31. hatályú, közös megegyezéssel történő megszüntetésével.

Felkéri a főpolgármestert a megszüntetéshez szükséges tárgyalások lefolytatására.

Határidő: a tárgyalások megkezdésére azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 55. pontja: Javaslat a BKV Zrt. 2011. évi konszolidált beszámolójának elfogadására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1732/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Közlekedési Zrt. legfőbb szerveként eljárva:

- Elfogadja a BKV Zrt. vezérigazgatója által, a BKV Zrt. és a konszolidációba bevont leányvállalatai 2011. évi tevékenységéről készített konszolidált üzleti jelentését.

- Elfogadja a BKV Zrt. felügyelőbizottsága jelentését, a Társaság 2011. évi tevékenységéről készített beszámolójáról.

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. (nytsz.: 000083), a könyvvizsgálatért felelős partner: Horváth Tamás bejegyzett könyvvizsgáló, kamarai nyilvántartási száma: 003449) jelentését a Budapesti Közlekedési Zrt. és a konszolidációba bevont leányvállalatai 2011. évi konszolidált éves beszámolójáról.

- Elfogadja - figyelemmel a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jelentésére is - a Budapesti Közlekedési Zrt. és a konszolidációba bevont leányvállalatai 2011. évi konszolidált éves beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét) a következők szerint:

KONSZOLIDÁLT
ÉVES BESZÁMOLÓ 2011. december 31.
Mérlegfőösszeg 547 457 M Ft
Saját tőke 101 549 M Ft
Jegyzett tőke 127 000 M Ft
Tőketartalék 140 870 M Ft
Eredménytartalék -160 536 M Ft
Adózás előtti eredmény -5 872 M Ft
Mérleg szerinti eredmény -5 872 M Ft

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 56. pontja: Javaslat önkormányzati hozzájárulás megadására a Csatorna Holding Zrt. alapszabálya módosításához.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1733/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

hozzájárul az 1997. november 3-án létrejött részvényesi szerződés 6. sz. mellékletének 2. pontja alapján a Csatorna Holding Vagyonkezelő Zrt. alapszabályának tervezett módosításához az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy a hozzájárulásról tájékoztassa a Csatorna Holding Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 57. pontja: Javaslat a BVK Holding Zrt. felügyelőbizottsága ügyrendjének módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1734/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Társaság felügyelőbizottságának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ügyrendjét az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 58. pontja: Javaslat a BDK Kft. rendkívüli taggyűlésének napirendi pontjával kapcsolatos előzetes döntés meghozatalára.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1735/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt, hogy a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő rendkívüli taggyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata tagi képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa az oszlopfestési munkák tárgyában a BDK Kft. és a Fővárosi Önkormányzat Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei közötti vállalkozási szerződés jóváhagyását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a BDK Kft. soron következő rendkívüli taggyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

1736/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza dr. Kókány Csabát, hogy a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő rendkívüli taggyűlésén a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselőjeként vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a tagi képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: a BDK Kft. soron következő rendkívüli taggyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 59. pontja: Javaslat a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. társasági szerződésének módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1737/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt, hogy a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. soron következő taggyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata tagi képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a Társaság társasági szerződésének módosítását az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a Társaság soron következő taggyűlése

Felelős: Tarlós István

1738/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza dr. Bán Tamást, hogy a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. soron következő taggyűlésén a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselőjeként kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a tagi képviselő meghatalmazásának kiadására.

Határidő: a Társaság soron következő taggyűlése

Felelős: Tarlós István

A napirend 60. pontja: A BKK Zrt. felügyelőbizottsági ügyrendmódosításának Budapest Főváros Önkormányzata, mint alapító által történő jóváhagyása.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1739/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként (alapítójaként) a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva jóváhagyja a Társaság felügyelőbizottságának ügyrendjét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1740/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 61. pontja: Javaslat a BTI Zrt. közszolgáltatási keretszerződésének módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1741/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-vel kötött közszolgáltatási keretszerződés 1. sz. módosítását az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 62. pontja: Javaslat Budapest Főváros Közterület-felügyelete üzemeltetésében és Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő 2 darab gépjármű eladására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1742/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újabb nyilvános árverésen kívánja értékesíteni a Budapest Főváros Közterület-felügyelete üzemeltetésében lévő feleslegessé vált 2 db gépjárművet. Az értékesítendő személygépjárművek induló árverési árát az alábbiak szerinti összegekben állapítja meg:

a) a HIL 545 frsz.-ú Suzuki Swift személygépjármű vonatkozásában 62 500 Ft-tól;

b) a HIL 546 frsz.-ú Suzuki Swift személygépjármű vonatkozásában 76 000 Ft-tól.

Jóváhagyja az előterjesztés 6. számú mellékleteként csatolt árverési felhívást és felkéri a főpolgármestert, hogy a felhívást, tegye közzé.

Határidő: döntést követő 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

1743/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az árverési eljárás nyerteseivel az előterjesztés 7. és 8. számú mellékleteként csatolt adásvételi szerződéseket az árverésen kialakult darabonkénti vételáron, és felkéri a főpolgármestert az adásvételi szerződések aláírására.

Határidő: az árverést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 63. pontja: Elvi döntés a Bp. III. ker., Szél u. 16. és a Bp. XXII. ker., Nagytétényi út, 0238001/7 hrsz.-ú ingatlanok cseréjére vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1744/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. § a) pontja alapján elviekben nem emel kifogást az ellen, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. között ingatlancsere szerződés kerüljön előkészítésre a 0238001/7 hrsz.-on „szántó üzem épület” megjelöléssel nyilvántartott, természetben a Budapest XXII., Nagytétényi út külterület alatt található, 35603 m˛ alapterületű ingatlan későbbiekben meghatározásra kerülő egy része, és a 18135/7 hrsz.-on „kivett vendéglő udvar” megjelöléssel nyilvántartott, természetben a 1035 Budapest, III. ker., Szél u. 16. sz. alatt található, 1390 m2˛ alapterületű ingatlan vonatkozásában az alábbi feltételekkel:

- a tervezett ingatlancserét kizárólag értékarányosság fennállása esetén támogatja;

- az áfa megfizetéséhez szükséges fedezetnek a Fővárosi Önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletében rendelkezésre kell állnia;

- a Fővárosi Önkormányzat tulajdonjogának bejegyzéséig a BFVK Zrt. kezdeményezze, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. gondoskodjon a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Bp. III. ker., Szél u. 16. sz. alatti ingatlanra fennálló bérleti jogviszonyának megszüntetése vagy annak haszonkölcsön szerződéssé történő átalakítása érdekében. Ezt követően a Fővárosi Önkormányzat az ingatlant haszonkölcsön szerződés keretében használatba adja a Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1745/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. § a) pontja alapján jóváhagyja és megköti a BFVK Zrt. 2012. évi éves közszolgáltatási szerződésének módosítását, mely szerint az éves szerződés II/7. sz. melléklete kiegészül a 0238001/7 hrsz.-on „szántó üzem épület” megjelöléssel nyilvántartott, természetben a Budapest XXII., Nagytétényi út mentén található, 35 603 m˛ alapterületű ingatlannal. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjék az előterjesztés 6. sz. mellékletét képező szerződésmódosítás aláírásáról.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 64. pontja: Hatósági kötelezés alapján indított kisajátítási kérelem a Budapest XII., Rácz Aladár u. 11. szám alatti 8813/4 hrsz.-ú ingatlanra.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1746/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 9. § (6) bekezdésében, valamint a 24. § a) pontjában foglaltak alapján kisajátítási kérelmet terjeszt elő a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 24. § (3) bekezdésére hivatkozással Budapest Főváros Kormányhivatala V-B-007/959-4/2012. számú határozatában foglalt kötelezés alapján a Várpalotai Rudolf és Horváth László Gyuláné 1/2-1/2 arányú tulajdonát képező, Budapest XII. ker., 8813/4 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest XII., Rácz Aladár u. 11. szám alatti, 1053 m2 területű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanra, melynek érdekében felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 6. számú mellékleteként csatolt kisajátítási kérelem aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 65. pontja: Bp. V. ker., 24915/1/A/39 hrsz.-ú Kossuth tér 18. sz. ingatlan értékesítése.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1747/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. § a) pontjában meghatározott hatáskörében eljárva eredményesnek minősíti a Budapest V. kerület, 24915/1/A/39 hrsz.-ú, természetben az V. kerület, Kossuth tér 18. szám alatti a „B” lépcsőház 6. emeletén elhelyezkedő, 273 m˛ területű „egyéb helyiség” megnevezésű ingatlan - a hozzá tartozó 536/10000 eszmei tulajdoni hányaddal - tulajdonjogának értékesítése tárgyában lefolytatott nyilvános árverési eljárást azzal, hogy az ingatlanra kiírt árverés nyertese, így az ingatlan vevője a VTP-Invest Vagyonkezelő Kft. (székhely: 1211 Budapest, Szállítók útja 4., cégjegyzék száma: 01-09-955757) a vételárként megajánlott 300 000 000 Ft + áfa (háromszázmillió forint plusz áfa) összeggel. Jóváhagyja és megköti az előterjesztés 4. számú mellékleteként csatolt ingatlan adásvételi szerződést, egyúttal felhatalmazza a BFVK Zrt. vezérigazgatóját, Nagyunyomi-Sényi Gábor Antalt az adásvételi szerződés aláírására a BFVK Zrt.-vel kötött közszolgáltatási keretszerződés 6. számú mellékletét képező igazolás és általános meghatalmazás alapján azzal, hogy az árverési dokumentáció 9.2 pontjában meghatározott feltételek teljesülésére figyelemmel történhet meg az aláírás.

1748/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza Nagyunyomi-Sényi Gábor Antalt, a BFVK Zrt. vezérigazgatóját, hogy a vételár beérkezéséről szóló banki értesítés átvételét követően a szerződés 7.2 b) pontjában foglaltak szerinti ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges engedélyt aláírja.

A napirend 66. pontja: Javaslat a Credit Kft. „f. a.”-val szemben fennálló behajthatatlan követelés számviteli rendezésére.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1749/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 3. § 5. c) pontja, valamint a 47. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Fővárosi Önkormányzat a Credit Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Szolgáltató Kft. „f. a.”-val szemben fennálló 17 652 560 Ft összegű követelése vonatkozásában - tekintettel a PRUDENS PROFIT CONTROLL Vagyonkezelő Kft. mint felszámoló által kiadott nyilatkozatban foglaltakra, mely szerint a hitelezői igény kielégítésére nincs fedezet - megállapítja a behajthatatlanság tényét és a követelésről lemond.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fentiek alapján tegye meg a szükséges intézkedést a behajthatatlan követelés számviteli rendezése és annak leírása érdekében.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 67. pontja: Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1750/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésben és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest V. ker., 24080/0/A/2 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest V. ker., Kálvin tér 5. fszt. 2. sz. alatt található, 70 m2 alapterületű, iroda, raktár megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 635/10000 tulajdoni hányaddal, 70 000 000 Ft + 18 900 000 Ft áfa vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1751/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1752/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésben és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest V. ker., 24581/0/A/55 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest V. ker., Nádor u. 19. III/9. sz. alatt található, 117 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 253/10000 tulajdoni hányaddal; valamint a Budapest V. ker., 24581/0/A/56 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest V. ker., Nádor u. 19. III/10. sz. alatt található, 73 m2 alapterületű lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 158/10000 tulajdoni hányaddal; mindösszesen 371 500 EUR vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1753/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1754/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésben és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest V. ker., 24238/0/A/8 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest V. ker., Károly krt. 26. félemeleten található, 212 m2 alapterületű, üzlethelyiség megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 431/10000 tulajdoni hányaddal, 102 000 000 Ft vételáron Vevők részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1755/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1756/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésben és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a

- Budapest VI. ker., 28466/0/A/12 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI. ker., Andrássy út 98. fszt. 1. sz. alatt található, 41 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 82/10000 tulajdoni hányaddal, vételára: 47 576 500 Ft;

- Budapest VI. ker., 28466/0/A/13 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI. ker., Andrássy út 98. fszt. 2/A sz. alatt található, 86 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 171/10000 tulajdoni hányaddal, vételára: 115 527 100 Ft;

- Budapest VI. ker., 28466/0/A/14 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI. ker., Andrássy út 98. fszt. 3. sz. alatt található, 117 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 233/10000 tulajdoni hányaddal, vételára: 153 361 600 Ft,

mindösszesen 316 465 200 Ft vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1757/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 68. pontja: Javaslat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2011. évi beszámolójának elfogadására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1758/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2011. évi egyszerűsített éves beszámolójában foglaltakat az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, valamint a Fővárosi Önkormányzat által 2011. évben nyújtott támogatás felhasználásáról szóló szakmai és pénzügyi beszámolóban foglaltakat az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1759/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2011. évi tevékenysége legfontosabb adatainak a Fővárosi Közlönyben történő nyilvánosságra hozataláról gondoskodjon.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1760/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 144. §-ra figyelemmel, a jelenleg hatályos helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva, mint az alapító jogait gyakorló testület, módosítja a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány alapító okiratát az előterjesztői kiegészítés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, valamint elfogadja az előterjesztői kiegészítés 2. sz. mellékletét képező, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot, és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Határidő: 2012. október 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 69. pontja: Vízkutató Területhasznosító Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyása.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1761/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a Vízkutató Területhasznosító Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Társaság felügyelőbizottságának ügyrendjét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 70. pontja: Tájékoztatás az „1-es és a 3-as villamos vonalak továbbfejlesztésének I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projekt vagyonhasznosítási koncepciójáról.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1762/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az „1-es és 3-as villamos vonalak továbbfejlesztésének I. üteme a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” c. projekt vagyonjogi kérdéseinek rendezéséről szóló vagyonhasznosítási koncepciót az előterjesztés 4. számú mellékletében foglalt tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy az 1776/2011. (VI. 22.) Főv. Kgy. határozat alapján a BKK Zrt.-vel a projekt tárgyában megkötött pénzeszköz átadás-átvételi megállapodásban a 2012., 2013., 2014. és 2015. években a projekt végrehajtásához szükséges pénzösszeg folyósításáról a megállapodásban foglaltak szerint gondoskodjon.

Határidő: a pénzeszköz átadás-átvételi megállapodásban foglaltaknak megfelelően

Felelős: Tarlós István

A napirend 71. pontja: Javaslat a FOK Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 2012. évi üzleti tervének elfogadására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1763/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a FOK Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Társaság 2012. évi üzleti tervét.

1764/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 72. pontja: Javaslat a FOK Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1765/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a FOK Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Társaság felügyelőbizottságának ügyrendjét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 73. pontja: Javaslat egyes kulturális (színházi) nonprofit gazdasági társaságok felügyelőbizottsági ügyrendjeinek és szervezeti és működési szabályzatainak jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1766/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Kolibri Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Kolibri Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. szervezeti és működési szabályzatát az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1767/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Kolibri Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Kolibri Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának ügyrendjét az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1768/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Vígszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Vígszínház Nonprofit Kft. szervezeti és működési szabályzatát az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1769/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Vígszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Vígszínház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának ügyrendjét az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1770/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. szervezeti és működési szabályzatát az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1771/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának ügyrendjét az előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1772/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. szervezeti és működési szabályzatát az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1773/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának ügyrendjét az előterjesztés 10. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1774/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Katona József Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Katona József Színház Nonprofit Kft. szervezeti és működési szabályzatát az előterjesztés 11. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1775/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Katona József Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja a Katona József Színház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának ügyrendjét az előterjesztés 12. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 74. pontja: Javaslat gyermekvédelmi intézmények szakmai programjainak jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1776/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon (1098 Budapest, Friss u. 2.) intézmény gyermekotthoni szakmai egységének a nevelőtestület által elfogadott szakmai programját az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szakmai program jóváhagyási záradékának az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 45 napon belül

Felelős: Tarlós István

1777/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (1023 Budapest, Bólyai u. 11.) intézmény székhelyén működő szakmai egységének módosított, a nevelőtestület által elfogadott szakmai programját az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szakmai program jóváhagyási záradékának az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 45 napon belül

Felelős: Tarlós István

1778/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona és Általános Iskolája (2841 Oroszlány, Rákóczi u. 53.) intézmény gyermekotthona I. és II. szakmai egységeinek módosított, a nevelőtestület által elfogadott szakmai programját az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szakmai program jóváhagyási záradékának az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 45 napon belül

Felelős: Tarlós István

1779/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzatának Béke Gyermekotthona és Általános Iskolája (1021 Budapest, Hárshegyi út 9.) intézmény gyermekotthona I. és II. szakmai egységeinek módosított, a nevelőtestület által elfogadott szakmai programját az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szakmai program jóváhagyási záradékának az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 45 napon belül

Felelős: Tarlós István

1780/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzatának Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona és Általános Iskolája (2060 Bicske, Kossuth Lajos u. 42.) intézmény gyermekotthona I. és II. szakmai egységeinek módosított, a nevelőtestület által elfogadott szakmai programját az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti tartalommal.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szakmai program jóváhagyási záradékának az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 45 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 75. pontja: Javaslat a TÁMASZ Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentésének és beszámolójának tudomásulvételére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1781/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a TÁMASZ Alapítvány 2011. évi működéséről szóló közhasznúsági jelentést és beszámolót.

1782/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a TÁMASZ Alapítvány 2011. évi tevékenysége legfontosabb adatainak az alapító hivatalos lapjában történő nyilvánosságra hozataláról.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 76. pontja: Javaslat a gazdasági szervezetek kialakítása és a 2011/2012. tanévi feladatváltozások miatti létszámcsökkentési döntéshez kapcsolódó pályázati anyag benyújtására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1783/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

pályázatot nyújt be a 2011. évben a gazdasági szervezetek megalapítása [1324/2011. (V. 25.) Főv. Kgy. határozat], a 2011/2012. tanévi feladatváltozások [2014/2011. (VI. 22.) Főv. Kgy. határozat és 3079/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozat] és 2012. évben a kollégiumok átszervezése [922/2012. (V. 30.) Főv. Kgy. határozat] miatt 81 fő esetében a foglalkoztatási jogviszonyok megszüntetése miatt felmerült kiadások központi költségvetésből történő biztosítására.

Felhatalmazza a főpolgármestert a 2/2012. (III. 1.) BM rendelet alapján az igénybejelentés aláírására és benyújtására.

Határidő: 2012. szeptember 27.

Felelős: Tarlós István

A napirend 77. pontja: Javaslat Budapest Főváros Levéltára szervezeti és működési szabályzata módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1784/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Levéltára szervezeti és működési szabályzatának az előterjesztés 2. sz. mellékletében bemutatott módosításait, és felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező szervezeti és működési szabályzatmódosítás, valamint az előterjesztés 3. sz. mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szervezeti és működési szabályzat aláírására.

Határidő: a Közgyűlés döntésétől számított 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 78. pontja: Javaslat a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének munkavégzésre irányuló további jogviszonyával kapcsolatos döntésre.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1785/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi és utólag hozzájárul ahhoz, hogy a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője, Eszenyi Enikő az éves rendes szabadsága alatt - 2012. július 23.-2012. augusztus 17. között - az „Ovidius: Átváltozások” című színdarabban színészi feladatok ellátására, munkavégzésre irányuló további jogviszonyt létesített, és ennek érdekében szerződést kötött a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft.-vel.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 79. pontja: Javaslat a kulturális nonprofit kft.-k ügyvezetőinek külföldi és belföldi kiküldetéseivel és szakmai beszámolóival kapcsolatos döntésre.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1786/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője, Eszenyi Enikő 2012. június 9-10. közötti pécsi szakmai utazásával kapcsolatos beszámolóját, egyben engedélyezi részére az utazással összefüggésben az előterjesztés 1. sz. melléklete szerint felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1787/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Novák János 2012. június 17-20. közötti pilseni szakmai utazásával, valamint a 2012. június 21-24. közötti stuttgarti szakmai utazásával kapcsolatos beszámolóját, egyben engedélyezi részére az utazásokkal összefüggésben az előterjesztés 3. sz. melléklete szerint felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1788/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. volt ügyvezetője, Szabó György 2012. június 13-17. közötti lille-i szakmai utazásával kapcsolatos beszámolóját, egyben engedélyezi részére az utazással összefüggésben az előterjesztés 4. sz. melléklete szerint felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1789/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Katona József Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője, Máté Gábor 2012. június 14-18. közötti tel-avivi szakmai utazásával kapcsolatos beszámolóját, egyben engedélyezi részére az utazással összefüggésben az előterjesztés 5. sz. melléklete szerint felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1790/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi, hogy a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője, Vitézy Anna Zsófia 2012. július 24-28. között Tusványosra utazott szakmai célból, és elfogadja az utazással kapcsolatos szakmai beszámolóját, egyben engedélyezi részére az utazással összefüggésben az előterjesztés 7. sz. melléklete szerint felmerült, a hatályos jogszabályok alapján elszámolható igazolt költségek kifizetését.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1791/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi, hogy az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője, Mácsai Pál 2012. augusztus 28.-2012. szeptember 10. között Tokióba utazott szakmai célból.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1792/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Engedélyezi, hogy a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője, Vitézy Anna Zsófia 2012. október 4-én Csehországba utazzon szakmai célból.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1793/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Engedélyezi, hogy a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője, Vitézy Anna Zsófia 2012. október 17.-2012. november 1. között Kínába utazzon szakmai célból.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 80/a. pontja: Javaslat közoktatási intézmények pályázatainak előzetes jóváhagyására.

A napirend 80/b. pontja: Javaslat a szakképző iskolák részvételére a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2012. évi decentralizált keretének felhasználására, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására kiírt pályázatban.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1794/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az 1.a. sz. táblázatban szereplő azon 100%-os finanszírozású, illetve finanszírozás nélküli intézményi pályázatok benyújtását, amelyek önkormányzati többlettámogatást nem igényelnek.

1.a. sz. táblázat

Azonosító Intézmény neve/címe Pályázat azonosító Pályázat címe
3. Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium
1086 Budapest, Csobánc u. 1.
Pro Progressio Alapítvány Középiskolai tanári ösztöndíj
és rendezvénytámogatás
4. Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium
1086 Budapest, Csobánc u. 1.
Pénziránytű Alapítvány Pénzügyi Oktatási Program bevezetése a középiskolákban
5. Fővárosi Gyakorló Óvoda és Továbbképzési Intézmény
1068 Budapest, Városligeti fasor 30.
Magyar Mezőgazdasági Múzeum
(a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából)
Zöld Óvoda cím elnyerése (csak cím)
17. Puskás Tivadar Távközlési Technikum
1097 Budapest, Gyáli út 22.
Médiatanács pályázata Kisközösségi rádió üzemeltetése
engedély kiadása
24. Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola
1089 Budapest, Elnök u. 3.
KAB-ME-12 Célzott és javasolt kábítószer-prevenciós programok támogatása
32. Zirzen Janka Gyermekotthon
1021 Budapest, Heinrich István u. 2.
KAB-ME-12 Célzott és javasolt kábítószer-prevenciós programok támogatása
33. Béke Gyermekotthon és Általános Iskola
1021 Budapest, Hárshegyi út 9.
KAB-ME-12 Célzott és javasolt kábítószer-prevenciós programok támogatása
34. Béke Gyermekotthon és Általános Iskola
1021 Budapest, Hárshegyi út 9.
KAB-FF-12 Szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1795/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az 1.b. sz. táblázatban szereplő 100%-os finanszírozású TÁMOP pályázatok benyújtását oly módon, hogy a pályázó intézmények projekttervükben rögzítik egyrészt, hogy a pályázatok megvalósításának, valamint az első kifizetés legkorábbi kezdő időpontja 2013. január 1., másrészt az elnyert pályázat támogatási szerződésének módosítása esetén a Fővárosi Közgyűlés előzetes jóváhagyása szükséges.

1.b. sz. táblázat

Azonosító Intézmény neve/címe Pályázat azonosító Pályázat címe
1. Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthon
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.
TÁMOP 3.1.11-12/1 Óvodafejlesztés Az egyre súlyosabb mozgásállapotú gyerekek magas színvonalú ellátása, szakanyag-fejlesztés, képzések, eszközbeszerzés
2. Zrínyi Miklós Gimnázium
1108 Budapest, Mádi u. 173.
TÁMOP 3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
Iskolai tehetséggondozás
8. Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola
1106 Budapest, Gyakorló u. 21-23.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Egészségfejlesztő, szemléletformáló iskolaprogramok megvalósítása
9. Madách Imre Gimnázium
1073 Budapest, Barcsay u. 5.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Eszközbeszerzés, projekt hét, új módszerek bevezetése
10. II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola
1075 Budapest, Wesselényi u. 38.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
11. Giorgio Perlasca Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola
1106 Budapest, Maglódi út 8.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
12. Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, EGYMI és Diákotthon
1145 Budapest, Mexikói út 60.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Gyógypedagógiai munka segítése, módszertani szaktárgyi képzések, egészségfejlesztő, szemléletformáló iskolai programok bevezetése, egészséges életmód iránti igény felkeltése
13. Csillagház Általános Iskola
1038 Budapest, Ráby M. u. 16.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Együttműködő kapcsolati hálózat kialakítása és működtetése, korszerű oktatási módszerek bevezetése, tanári továbbképzések, infokommunikációs technológiák továbbfejlesztése, egészségfejlesztő programok, tan- és segédeszközök beszerzése
14. Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthon
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Az intézményi oktató-nevelő munka színvonalának emelése új módszerek bevezetésével, gyerekek ismereteinek, szabadidős programjainak bővítése, tájékozódás és közlekedéskultúra fejlesztése, belső tréningprogram a nevelőtestület számára
15. Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola
1134 Budapest, Huba u. 7.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Diáktáborok prevenciós és egészségtudatos életmódra nevelés céllal, módszertani pedagógus továbbképzések, informatikai, nyelvi továbbképzések,
iskolai nyelvi labor fejlesztése, korszerű dig. eszközök beszerzése
16. Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola
1115 Budapest, Thallóczy Lajos u. 1.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
18. Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola
1144 Budapest, Kerepesi út 124.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A köznevelési törvényben foglaltak megvalósítása
20. Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium
1041 Budapest, Görgey Artúr út 26.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Idegen nyelvek tanításának fejlesztése,
konfliktus és iskolai agressziókezelési program,
pedagógus-továbbképzés,
nevelési-oktatási tevékenységet segítő szervezetekkel való kapcsolattartás,
gazdasági és pénzügyi ismeretek bővítése,
nemzeti hagyományok ápolása,
hagyományteremtő iskolai rendezvény megtartása,
infokommunikációs technikák bevezetése,
tan- és segédeszközök beszerzése
22. Nagy László Általános Iskola és Gimnázium
1203 Budapest, János u. 4.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Nevelési-pedagógiai tevékenység támogatása,
egészségfejlesztő-szemléletformáló iskolai programok megvalósítása,
tan- és segédeszközök beszerzése
23. Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola
1089 Budapest, Elnök u. 3.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
25. Eötvös József Gimnázium
1053 Budapest, Reáltanoda u. 7.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
27. Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola
1149 Budapest, Egressy út 71.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
28. Budapest Főváros Önkormányzatának Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona és Általános Iskolája
2060 Bicske, Kossuth Lajos u. 42.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Fenntartható fejlődésért környezettudatos projektelemek, sporttevékenységek, szaktantárgyi projektek, digitális tartalmak oktatásban való használata, tananyagfejlesztés, pedagógus továbbképzés, jó gyakorlatok átvétele, korszerűsítés
29. Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
Ökoiskola, erdei tábor, sporttáborok, mozgásprogramok, nyelvi programok, egészségnap, családi életre nevelést célzó programok, elsősegélynyújtó tanfolyam diákoknak, pedagógus továbbképzés
30. Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola
1139 Budapest, Váci út 89.
TÁMOP 3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
Iskolai tehetséggondozás
31. Petőfi Sándor Gimnázium
1013 Budapest, Attila út 43.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
35. Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
1211 Budapest, Tanműhely köz 7.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
36. Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
1097 Budapest, Ecseri út 5-7.
TÁMOP 3.1.4.
Innovatív iskolák fejlesztése
A pályázat mind a 6 témakörében
37. Középiskolás Leánykollégium
1145 Budapest, Uzsoki u. 34/A
TÁMOP 3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
Iskolai tehetséggondozás
7 kulcs az élethez

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1796/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Nem hagyja jóvá a 2. sz. táblázatban szereplő intézményi pályázat benyújtását.

2. sz. táblázat

Azonosító Intézmény neve/címe Pályázat azonosító Pályázat címe Megjegyzés
6. Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI és Diákotthon
1147 Budapest
Cinkotai út 125-137.
Felismerés Alapítvány Pszichológusok az intézményekben 70%-os támogatottságú, 30% önrész szükséges

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1797/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 18. § (1) bekezdése szerinti jogkörében eljárva előzetesen jóváhagyja, hogy az előterjesztés mellékletében felsorolt intézmények pályázatot nyújthassanak be a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2012. évi decentralizált keretének felhasználására, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására.

Határidő: 2012. szeptember 17.

Felelős: Tarlós István

A napirend 81. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat sportágazati pályázatok - „D” jelű (diáksport) és „SZ” jelű (szabadidősport) kiírásainak elfogadására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1798/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti 2012. évi „D” jelű (diáksport) pályázati kiírást az adatlapokkal együtt, és egyben felkéri a főpolgármestert a pályázat meghirdetésére.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 20 munkanap

Felelős: Tarlós István

1799/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti 2012. évi „SZ” jelű (szabadidősport) pályázati kiírást az adatlapokkal együtt, és egyben felkéri a főpolgármestert a pályázat meghirdetésére.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 20 munkanap

Felelős: Tarlós István

A napirend 82. pontja: Javaslat az 1040/2012. (V. 30.) Főv. Kgy. határozat módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1800/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

az 1040/2012. (V. 30.) Főv. Kgy. határozat 20. és 21. sorában foglaltakat az alábbiak szerint módosítja:

Sorsz.: Megnevezés Támogatott cél Támogatás összege
(E Ft-ban)
20. Budapesti Triatlon
Szövetség
A szakszövetség budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, működési költségeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 1 240
21. Harci Művészetek Budapesti Szövetsége A sportszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, működési költségeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 620

1801/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapesti Triatlon Szövetséggel 2012. június 18-án megkötött támogatási megállapodás módosítását az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 munkanapon belül

Felelős: Tarlós István

1802/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Harci Művészetek Budapesti Szövetségével 2012. július 2-án megkötött támogatási megállapodás módosítását az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 munkanapon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 83. pontja: Javaslat Budapest Főváros Környezetvédelmi Alapjának 2011. évi pályázataival kapcsolatos szakmai beszámolók és pénzügyi elszámolások jóváhagyására, a zárójelentés elfogadására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1803/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3856/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Pasaréti Ferences Alapítvány szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1804/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3857/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1805/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3858/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola és Gimnázium szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1806/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3859/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Gyermekeink Jobblétéért Alapítvány szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1807/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3860/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Liget Műhely Alapítvány szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1808/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3861/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Fővárosi Önkormányzat Cseppkő Gyermekotthona és Óvodája szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1809/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3862/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott MME Budapesti helyi csoport szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1810/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3864/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1811/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3865/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Társasház, 1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 16. szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1812/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3867/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Kolping Általános Iskola és Gimnázium szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1813/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3868/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Ezüst Delfin Egyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1814/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3869/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1815/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3871/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Cseresznyevirág Közhasznú Alapítvány szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1816/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3872/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott WWF Világ Természeti Alap Magyarország Alapítvány szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1817/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3873/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Családokkal az Életért Közhasznú Egyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1818/2012. (IX.13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3875/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Alapítvány a budapesti Dohány utcai zsinagógáért szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1819/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3877/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Ökoszolgálat Alapítvány szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1820/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3879/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Vackor Óvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1821/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3884/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Budatétényi Polgári Kör szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1822/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3885/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Óperenciás Óvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1823/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3887/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Károly Róbert Általános Iskola szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1824/2012.(IX.13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3888/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Klebelsberg Kunó Általános Iskola és Gimnázium szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1825/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3889/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Máriaremete-Hidegkúti Ökomenikus Általános Iskola szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1826/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3890/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott XIII. ker. Önkormányzat Egyesített Óvoda Gyermekkert Tagóvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1827/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3891/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Komposztfórum Magyarország Egyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1828/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3892/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Horvát utca 9. Társasház szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1829/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3893/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Rákoshegyi Polgári Kör szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1830/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3895/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Meseház Óvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1831/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3898/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Társasház - Gyulai Pál u. 12. szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1832/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3899/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Csicsergő Óvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1833/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3900/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Narancs Óvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1834/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3901/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Csepeli Kertbarát Kör Egyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1835/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3902/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Zöld Lurkók Óvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1836/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3905/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Eötvös Loránd Tudományegyetem szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1837/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3908/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1838/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3912/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1839/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3914/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Tücsöktanya Óvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1840/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3915/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Wekerlei Társaskör Egyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1841/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3917/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Leonardo 41 Alapítvány az élő kultúráért egy élő kultúrházért szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1842/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3918/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Humusz Szövetség szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1843/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3920/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Aquincum - Mocsáros Egyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1844/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3921/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Társasház - Tövishát Lakópark szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1845/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3922/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Társasház - Dorozsmai utca 13/B szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1846/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3926/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Budapesti Corvinus Egyetem szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1847/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a 2011. évi Környezetvédelmi Alapból a 3927/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján támogatást kapott Tücsöktanya Óvoda szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

1848/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Fővárosi Környezetvédelmi Alap 2011. évi pályázati zárójelentését az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1849/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről a pályázókat írásban értesítse.

Határidő: döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 84. pontja: Felterjesztési javaslat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1850/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 101. § (1) bekezdés c) pontjában biztosított felterjesztési jogával élve egyetért, hogy a főpolgármester átruházott hatáskörében eljárva kezdeményezze a miniszterelnöknél a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. módosítását az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1851/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy amennyiben a Budapesten működő Arany Alkony Idősotthonok működési engedélyeinek visszavonása következtében beáll a Fővárosi Önkormányzat ellátási kötelezettsége, teremtse meg annak feltételeit, és szükség esetén terjessze a Közgyűlés elé, hogy a működési engedéllyel és szabad férőhellyel rendelkező állami, önkormányzati, egyházi, nem állami és egyéb fenntartó szabad férőhelyein gondozhassa az ellátásra szorulókat.

Határidő: a feltételek bekövetkezésétől függően

Felelős: Tarlós István

1852/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Kifejezi azon szándékát, hogy megvizsgálja az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és Budapest Főváros Önkormányzata közötti ellátási szerződés megkötésének lehetőségét az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti szándéknyilatkozatban foglaltaknak megfelelően.

Határidő: a feltételek bekövetkezésétől függően

Felelős: Tarlós István

A napirend 85. pontja: Magánszemélyek szándéknyilatkozata a tordasi Értelmi Fogyatékosok Otthona keretén belül létrehozandó autista lakóotthon létrehozása érdekében.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1853/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elviekben támogatja az előterjesztésben felvetett elképzelést, és felkéri a főpolgármestert a Tarnóczi Barna és társai által benyújtott szándéknyilatkozatban foglaltak megvizsgálására, különös figyelemmel az intézmény fenntartási/működtetési költségeire. Egyben felkéri arra is, hogy a szándéknyilatkozatban foglalt célok és koncepciók támogatása érdekében folytasson tárgyalásokat a kezdeményezőkkel.

Határidő: a kezdeményezők értesítésére azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 86. pontja: Javaslat a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a TÁMOP-5.5.1.B családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése pályázati céljai elvi támogatására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1854/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elviekben támogatja a Nagycsaládosok Országos Egyesülete „Családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése” TÁMOP-5.5.1.B pályázat céljainak megvalósítására irányuló programját.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 87. pontja: Javaslat szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadására

a) a Heim Pál Gyermekkórház 2009. évi,

b) a Bajcsy-Zsilinszky Kórház 2010. évi,

c) a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet 2010. évi

prevenciós programjáról.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1855/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elfogadja és jóváhagyja a Heim Pál Gyermekkórház „Tiszta lappal” című prevenciós pályázatának szakmai és pénzügyi beszámolóját.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1856/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja és jóváhagyja a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet „Mammográfiás szűrés” című prevenciós pályázatának szakmai és pénzügyi beszámolóját.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1857/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja és jóváhagyja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet „Prevenciós program 2010.” című prevenciós pályázatának szakmai és pénzügyi beszámolóját.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 88. pontja: Beszámoló az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény 30. §-a alapján indult kártalanítási ügyekben hozott határozatokról.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1858/2012. (IX. 13.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30. §-ára alapozott kártalanítási ügyekben a Gazdasági Bizottság 2012. I. félévében hozott döntéseiről szóló beszámolóját.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2012. szeptember 13-i ülésén.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester