Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

19/2013. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

a Budapesten megrendezésre kerülő kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportesemények Fővárosi Önkormányzat általi támogatásának szabályairól szóló 57/2005. (IX. 16.) Főv. Kgy. rendelet hatályon kívül helyezéséről

Általános indokolás

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 22. § szerint önkormányzati rendelet esetén a jegyző gondoskodik a jogszabályok tartalmi felülvizsgálatáról, azaz a tárgykört érintő új jogi szabályozás vagy módosítás megalkotása során, ennek hiányában e célból kiadott jogszabály keretében hatályon kívül helyezésére, illetve megfelelő módosítására kerüljön sor.

A vonatkozó, jelenleg hatályban lévő jogszabály alkalmazása elavult és szükségtelenné vált, hatályon kívül helyezése lehetővé teszi egy - mind a mai fővárosi sportirányítás igényeinek, mind az országos sportági szak- és sportszövetségek számára megfelelő - új szabályozás megalkotását és jövőbeli alkalmazását az eredményesebb együttműködés érdekében.

Részletes indokolás

1. §-hoz

A jelenleg hatályban lévő szabályozás indokolatlanul szigorú feltételrendszere - mind a határidők betartása, mind a kérelmezési eljárás vonatkozásában - az esetek többségében lehetetlenné teszi a kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportesemények főváros által való támogatását és szervezésben való részvételét, mely hátrányosan hat a sportdiplomáciai kapcsolatokra.

2. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.