A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 27/2013. (IV. 18.) önkormányzati rendelete indokolása

a Fővárosi Városrehabilitációs Keret felhasználásának szabályairól

Általános indokolás

A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló, 1993. évi LXXVIII. tv. (Lakástörvény) 2013. január 1-jétől módosult, ennek következtében a Városrehabilitációs Keret felhasználására új fővárosi rendelet megalkotása vált szükségessé.

Az új jogszabály társadalmi, gazdasági, környezeti hatásai:

A korábbi szabályozáshoz képest a rendelet a városrehabilitációs célterületek hatályát a teljes város területére kiterjeszti, ezzel a pályázaton támogatható rehabilitációk számát növeli. A támogatási programok közül a jól működő programokat megtartja, és olyan új támogatási programokat nyit, amelyeket az önkormányzatok mai, reális céljaihoz igazít. A koncentrált és hatékony megvalósítás, valamint fenntartható városrehabilitáció érdekében a komplex rehabilitációs programok tartalmi követelményeit, elfogadásuk és támogatásuk rendjét a korábbinál gyakorlatiasabb és átláthatóbb módon szabályozza.

A közterületek állapotának javítása, minőségi megújítása Budapest egész területén kiemelt jelentőségű stratégiai cél. Ennek elősegítése érdekében a komplex közterületi projektek pályázati lehetőséget kapnak.

A támogatás alapvető célja a város köztereinek, utcáinak és kapcsolódó épületeinek megújítása fenntartható módon, több, egymást erősítő beavatkozás együttes alkalmazásával, melyek közül kiemelten fontos: a közterületek fizikai megújítása innovatív programok támogatásával, új gazdasági- és közösségi funkciók megjelenésének ösztönzése helyi kezdeményezések alapján, új és ökologikus szemléletű hasznosítási ötletek kidolgozása és a helyi társadalmi kohézió megerősítése.

A közterületek leromlását okozó folyamatok megállítását és megfordítását, csak a negatív társadalmi folyamatok megkeresésével, és az arra adott újszerű, helyi közösségeket erősítő válaszokkal lehet kezelni. A rendelet a komplex városrehabilitáció keretében új támogatási programot nyit közösségi használatú, kisléptékű beavatkozások ösztönzésére. Ez a támogatási program hozzájárul a helyi közösségek együttműködésének erősítéséhez, a gazdasági aktivitás növeléséhez, új, vagy megújuló szolgáltatások megjelenéséhez, illetve javítja az adott településrész ellátottságát, a városi mikrokörnyezet minőségét.

A rendelet továbbra is támogatásban részesíti az önkormányzati bérlakások és a társasházi és szövetkezeti lakóépületek rehabilitációját is. A társasházi épületek közösségeinek tulajdonosai kényszertulajdonosok, akik elfogadva az önkormányzatok vételi ajánlatát, megvették a felújításra szoruló épületben levő volt állami tulajdonú lakásokat. Ezek a tulajdonközösségek nem mindig képesek önkormányzati támogatás nélkül fenntartani a közös tulajdonban levő épületeket. A támogatási rendszer által megmarad a fővárosban levő társasházak alapvető rehabilitációs igényű karbantartásának, felújításának támogatási lehetősége.

A rendelet a támogatás mélységének, az elvárt önrész nagyságának meghatározása során egyfelől a támogatás kívánatos multiplikátor hatásának elérését, másfelől a támogatandó szervezetek, tulajdonosi közösségek szűk forrásait veszi figyelembe.

Részletes indokolás

1. §-hoz

A Városrehabilitációs Keret felhasználásának célját és pályázati úton történő módját rögzíti.

2. §-hoz

Bemutatja azt a négy városrehabilitációs programot, amelyekben a Keret pénzeszközeire pályázni lehet.

3. §-hoz

A 62. § (3) c) és az Ltv. 63. § (3) pontjaival összhangban rendelkezik arról, hogy az elkülönített számlákon lévő, és még befolyó forrást melyik pályázati program támogatására lehet felhasználni.

4. §-hoz

Megállapítja, hogy csak azok a kerületi önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot, amelyek az Ltv. 63. § (1) szerint rögzített befizetési kötelezettségüknek eleget tesznek, vagy akiket az Ltv. 63/A. § szerint befizetőnek kell tekinteni.

5. §-hoz

Rendelkezik az Együttműködési Megállapodásról és a Támogatási Szerződésről. Rögzíti, hogy az egyes városrehabilitációs programokra benyújtott pályázatok támogatásának menetében mely programok esetében szükséges előfeltétele a támogatási szerződésnek a fővárosi és kerületi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodás létrejötte.

6-8. §-hoz

Részletezi a városrehabilitáció keretében megvalósuló közterületek komplex megújításának támogatási programját, tartalmi meghatározását. Rögzíti, hogy a pályázatot ki nyújthatja be, milyen feltételekkel, és a támogatás milyen munkákra fordítható. Meghatározza az elnyerhető támogatás formáját és a maximális százalékos mértékét.

9-11. §-hoz

Részletezi a közösségi célú városrehabilitációs programok keretében megvalósuló közterületek komplex megújításának támogatási programját, tartalmi meghatározását. Rögzíti, hogy a pályázatot ki nyújthatja be, milyen feltételekkel és a támogatás milyen munkákra fordítható. Meghatározza az elnyerhető támogatás formáját és a maximális százalékos mértékét.

12-14. §-hoz

Részletezi az önkormányzat tulajdonában álló lakóépületek felújításának támogatási programjának tartalmi meghatározását. Rögzíti, hogy a pályázatot ki nyújthatja be, milyen feltételekkel, a támogatás milyen munkákra fordítható. Meghatározza az elnyerhető támogatás formáját és a maximális százalékos mértékét.

15-17. §-hoz

Részletezi a társasházas és lakásszövetkezeti lakóépületek felújításának támogatási programjának tartalmi meghatározását. Rögzíti, hogy a pályázatot ki nyújthatja be, milyen feltételekkel és a támogatás milyen munkákra fordítható. Meghatározza az elnyerhető támogatás formáját és a maximális százalékos mértékét. Külön szabályként rögzíti, hogy a társasházi lakóépületek esetében a támogatás csak akkor nyújtható, ha a területileg illetékes kerületi önkormányzat is nyújt támogatást a lakóépület felújításához.

18. §-hoz

Meghatározza az eseti pályázatok kiírásának tartalmi elemeit.

19. §-hoz

Rögzíti a pályázatok alapvető tartalmi és formai követelményeit.

20. §-hoz

Rögzíti a pályázatok beadása kapcsán az egyszeri hiánypótlás lehetőségét.

21. §-hoz

A komplex programok esetében előírja, hogy a közszféra fejlesztései a civil szervezetek és a magánszféra bevonásával valósuljanak meg, és ennek érdekében a helyi partnerek között a projekt megvalósítására együttműködés jöjjön létre.

22. §-hoz

Rögzíti, hogy a maximálisan megadott támogatás mértékéig a ténylegesen elnyert támogatásról a Támogató dönt.

23. §-hoz

A Támogatási Szerződés megkötésének feltételeiről rendelkezik.

24. §-hoz

Rögzíti a pénzügyi feltételeket, ezen belül előírja, hogy az elnyert támogatás Támogatási Szerződés keretében kerül a nyertes pályázóhoz, ellenjegyzett és igazoltan kifizetett számlák benyújtását követően. Rögzíti azt az időt, amíg az elnyert támogatás felhasználható, illetve rendelkezik arról, hogy a fel nem használt támogatás a Kereten marad. Rögzíti a kerületi önkormányzati pályázatok esetében az elszámolási és nyilvántartási rendet. Rendelkezik arról, hogy a támogatás felhasználását a Támogató ellenőrzi. Megállapítja, hogy a kedvezményezett tulajdonosnak mikor kell a kedvezmény összegét egy összegben megfizetni a Fővárosi Önkormányzat részére.

25-26. §-hoz

Rendelkezik a rendelet hatályba léptetéséről és alkalmazásáról.

27. §-hoz

A korábbi jogszabály hatályon kívül helyezéséről rendelkezik.