A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 29/2013. (IV. 18.) önkormányzati rendelete indokolása

a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények és a családok átmeneti otthonai által biztosított ellátások formáiról, azok igénybevételének rendjéről

Általános indokolás

Jelen rendelet (a továbbiakban: R.) megalkotását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.), a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) és a végrehajtásukhoz kapcsolódó jogszabályok indokolják.

A rendelet megalkotását a rendeletalkotásra vonatkozó szabályok figyelembevételével az tette szükségessé, hogy a jelenleg hatályos rendeletekből törölni kellett azokat az ellátási formákat, jogosultsági feltételeket és intézményeket, amelyek állami fenntartásba kerültek.

Jelen rendelet új szabályozási területet nem tartalmaz, (új ellátási formák, ellátási feltételek nem kerültek meghatározásra) így nem jelentkezik olyan hatás, amely a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvényben előírt hatásvizsgálati szempontokat érinti.

Az R. megalkotására az Szt. 92. § (1)-(2) bekezdése és a Gyvt. 29. § (1) bekezdése ad felhatalmazást.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az R. alkalmazásánál figyelembe kell venni azokat a jogszabályokat, melyek az R. tárgyára vonatkozóan magasabb szintű szabályozást tartalmaznak, vagy azzal összefüggnek, így különösen a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendeletet, az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendeletet, valamint a 15/1998. (IV. 30.) NM rendeletet.

A 2. §-hoz

Az R. 2. § (1)-(3) bekezdése meghatározza azon személyek körét, akik igényelhetik a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat. A jogszabály 2. § (4) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy főpolgármesteri engedély alapján azon személyek is kérhetik az intézményvezetőtől tartós bentlakásos szociális intézményi elhelyezési kérelmük elbírálásának engedélyezését, akik nem felelnek meg az (1)-(3) bekezdésben foglalt feltételeknek.

A 3. §-hoz

Az R. 3. §-a felsorolja a Fővárosi Önkormányzat által biztosított, a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális intézményi ellátási formákat. Az 1. melléklet pedig ezen ellátásokat végző intézmények felsorolását tartalmazza.

A 4. §-hoz

E szakasz szabályozza, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményi ellátás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő ill. törvényes képviselője kérelmére történik. Az R. külön kitér arra az esetre, amikor az intézményi elhelyezést nem az ellátást igénylő kérelmezi.

Az 5-6. §-hoz

Az R. 5. §-a rögzíti, hogy idősek otthonába az Szt. hivatkozott szakaszaiban meghatározott személyek helyezhetők el.

Az R. 6. §-ban kerül szabályozásra ezen intézménybe történő ellátási kérelem benyújtásának módja. Az idősek otthonába történő elhelyezés a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Felvételt Előkészítő Csoportjánál kezdeményezhető az R. 2. melléklete szerinti formanyomtatvány és igazolások benyújtásával. A Felvételt Előkészítő Csoport a Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. szám működik. E szakaszban kerül meghatározásra a Felvételt Előkészítő Csoport feladata.

A 7-8. §-hoz

Az R. 7. §-a rögzíti, hogy az időskorúak gondozó házába az Szt. hivatkozott szakaszában meghatározott személyek helyezhetők el. A Fővárosi Önkormányzat egyetlen időskorúak gondozó házát tart fenn a Budapest XVII., Pesti út 117. szám alatt. Az elhelyezést az intézmény vezetőjénél kell kérelmezni az R. 3. mellékletében kitöltött formanyomtatvány egyidejű benyújtásával.

Az R. 8. §-a a hajléktalan személyek átmeneti szállása, vagy éjjeli menedékhelye igénybevételét szabályozza. A hajléktalan személyek átmeneti szállásán történő elhelyezést az intézmény vezetőjétől kell kérelmezni, az éjjeli menedékhely ellátása az intézményben történő személyes megjelenés útján vehető igénybe.

Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekbe történő elhelyezés határozott idejű.

A 9. §-hoz

Az R. 9. §-a rögzíti, hogy a nappali melegedő igénybevétele milyen formában történhet.

A 10. §-hoz

Az R. 10. §-a kimondja, hogy - az éjjeli menedékhely és a nappali melegedő kivételével - az ellátás iránti kérelemről az intézmény vezetője dönt. A (2) bekezdése biztosítja a döntés elleni jogorvoslati lehetőséget.

A (3) bekezdésben felsorolt ellátások kivételével az intézményi elhelyezés előtt az intézmény vezetője a kérelmezővel vagy törvényes képviselőjével megállapodást köt. A megállapodásnak az Szt.-ben meghatározottakat kell tartalmaznia. Ezen túl az ápolást-gondozást nyújtó intézményi ellátás esetén a megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy az intézmény jogutód nélküli megszűnése esetén a Fővárosi Önkormányzat gondoskodik az ellátott más intézményben történő ellátásáról. Azon ellátott esetében, aki az átlagot jóval meghaladó szintű elhelyezés és ellátás érdekében egyszeri hozzájárulást fizetett be, azonos színvonalú ellátásban részesül.

A 11-12. §-hoz

Az R. 11-12. §-a rögzíti az intézményi jogviszony megszűnésének, megszüntetésének eseteit.

A 13. §-hoz

Az R. 13. §-a tartalmazza, hogy az intézményben élők érdekeinek érvényesülését hivatott elősegíteni az intézmény Házirendje, melyet a fenntartó hagy jóvá, továbbá a tartós bentlakásos intézményekben kötelezően létrehozandó Érdekképviseleti Fórumot. Az Érdekképviseleti Fórum működésének részletes szabályait a Házirend tartalmazza.

A 14. §-hoz

Az R. 14. §-a rögzíti a családok átmeneti otthonába felvehető személyek körét. Az 1. melléklet pedig ezen ellátást végző intézmények felsorolását tartalmazza.

A 15-16. §-hoz

A 15. § tartalmazza az elhelyezési kérelem benyújtásának módját, a kérelemben döntést hozó személyét, az intézményvezető döntése elleni jogorvoslati lehetőséget. Az intézményvezető az ellátás megkezdése esetén a kérelmezővel megállapodást köt, melynek tartalmi elemeit a Gyvt. szabályozza.

A 16. § az ellátás megszűnésének, illetve megszüntetésének eseteit tartalmazza.

A 17-18. §-hoz

A Gyvt. szerint az intézményben ellátottak érdekeinek védelmére Érdekképviseleti Fórumot kell létrehozni. E szakaszok az Érdekképviseleti Fórum létrehozásának szabályait tartalmazza.

A 19-22. §-hoz

A rendelet hatályba lépéséről, a vonatkozó korábbi rendeletek hatályon kívül helyezéséről rendelkezik, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti- és Működési Szabályzatának szükséges módosításairól.