Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

30/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmények, valamint a családok átmeneti otthonai térítési díjairól és a térítési díjakkal kapcsolatos eljárási rendről

Általános indokolás

Jelen rendelet (a továbbiakban: R.) megalkotását a szakosított szociális intézmények, valamint a családok átmeneti otthonai intézményi térítési díjaira vonatkozó rendelkezések egy rendeletben történő megjelentetésének szükségessége indokolja.

Az R. megalkotására a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 92. § (1) bekezdése, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 29. § (1) bekezdésében foglaltak adnak felhatalmazást.

Az intézményi térítési díjak megállapítása az intézményekben élő lakók jövedelmi helyzete, a fizetési kötelezettséget részben, vagy egészben átvállalók nyilatkozataiban foglaltak, az intézmények költségvetési előirányzatai és a mindenkori állami támogatás figyelembevételével kerülnek kialakításra. Az intézményi térítési díjak változásából adódó előirányzat-növekmények az intézményi költségvetésekbe kerülnek beépítésre, és fedezetet nyújtanak a kiadások teljesítéséhez.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az R. alkalmazásánál figyelembe kell venni azokat a jogszabályokat, melyek az R. tárgyára figyelemmel magasabb szintű szabályozást tartalmaznak, vagy azzal összefüggnek, így különösen a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendeletet, továbbá a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendeletet.

A 2. §-hoz

Az R. hatálya a rendeletben felsorolt intézmények körére és az intézményekben az ellátást igénybe vevő személyekre terjed ki.

A 3. §-hoz

Az R. 3. § (1) bekezdése az intézményi térítési díj megállapításának és felülvizsgálatának időpontjait határozza meg. A (2) bekezdés a szolgáltatási önköltség és az intézményi térítési díjak összegeit tartalmazó mellékletek felsorolását tartalmazza.

A 4. §-hoz

Az R. 4. §-a rögzíti a különböző intézményi ellátási forma esetében az ellátott jövedelmére tekintettel a maximálisan megállapítható térítési díj nagyságát, részletesen szabályozásra került, hogy a jövedelem mellett milyen esetben állapítható meg a személyi térítési díj a jelentős készpénzvagyon és ingatlanvagyon terhére. Az Szt. lehetőséget biztosít arra, hogy az ellátott helyett a térítési díj megfizetését az ellátott helyett más személy írásban vállalhatja, idősek otthona esetén a gondozási szükséglettel nem rendelkező személy is elhelyezést nyerjen. A rendelet e szakasza ezekre az esetekre vonatkozó szabályozást tartalmazza.

Az 5. §-hoz

A rendelet 1. és 3. mellékletében került felsorolásra a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott szociális intézményekben és a családok átmeneti otthonaiban az intézményi térítési díj összege. Az intézmény vezetője az intézményi térítési díj és az ellátott jövedelmi helyzete alapján állapítja meg a személyi térítési díjat. A rendelet biztosítja, hogy az intézményvezető döntése ellen az ellátott jogorvoslattal élhet.

A 6. §-hoz

Az Szt. értelmében a személyi térítési díj összegét az ellátás igénybevétele előtt kell az ellátottal vagy törvényes képviselőjével közölni. E szakasz azt az eljárási szabályt tartalmazza, amikor az elhelyezést követő 30 napon belül nem állapítható meg a térítési díj.

A 7. §-hoz

A 7. § a személyi térítési díj felülvizsgálatának eseteit tartalmazza.

A 8-10. §-hoz

Az R. hatálybalépéséről, a korábbi rendelet hatályon kívül helyezéséről, és a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának szükséges módosításáról rendelkezik.