Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

45/2013. (VI. 13.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A rendelet módosításának célja, hogy - összhangban a Közgyűlés 1815/2010. (X. 27.) Főv. Kgy. határozatával - továbbfejlessze a városüzemeltetési koncepció végrehajtásának eszközeként alapított BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. működését és kapacitását, továbbá megerősítse a holding működésével biztosítható kapacitások fokozottabb kihasználását az Önkormányzat felelősségi körébe tartozó egyes fővárosi közszolgáltatások szervezésében.

Részletes indokolás

1. §-hoz

A módosítási javaslat egyrészt azzal érinti a korábban a BVK HOLDING Zrt. részére biztosított kizárólagos jogot, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény hatálybalépése miatt a Rendeletben rögzített hivatkozásokat módosítja, másrészt szerkesztésében illeszkedik a két új ponthoz.

2. §-hoz

A módosítási javaslat meghatározza a BVK HOLDING Zrt. kizárólagos jogának tartalmát a fővárosi közszolgáltatások szervezésében. A BVK HOLDING Zrt. a fővárosi közszolgáltatások szervezése keretében - a gazdasági társasági jog alapján gyakorolt tulajdonosi jogok gyakorlása mellett - jelenleg csak a tulajdonába adott közszolgáltató gazdasági társaságok tevékenysége tekintetében lát el a kizárólagos joga alapján közszolgáltatás szervezési feladatokat. A hatályos szabályozás nem határozza meg, hogy a BVK HOLDING Zrt. e tevékenysége a saját leányvállalatai mellett az önkormányzat felé is irányul, azaz a BVK HOLDING Zrt. feladata az önkormányzat közszolgáltatás-szervezési feladatainak az ellátásában való közreműködés. A Javaslat - összhangban az alapítói szándékkal - egyértelművé teszi a BVK HOLDING Zrt. közszolgáltatás szervezési feladatrendszerének meghatározását.

3. §-hoz

A módosítási javaslat lehetőséget teremt arra, hogy a BVK HOLDING Zrt. a számára biztosított kizárólagos jog alapján a vegyes tulajdonú gazdasági társaságok tevékenységéhez kapcsolódó, az önkormányzat közfeladatának ellátását segítő közszolgáltatás szervezési feladatokat külön megállapodás alapján lássa el, azaz közreműködjön közszolgáltatási feladatok döntés-előkészítésére irányuló feladatokban.

A BVK HOLDING Zrt. közszolgáltatás szervezési feladatainak ellátását célszerűen együttműködési keret-megállapodás keretében szabályozhatja az önkormányzat, amely közvetlen megkötésének feltétele, hogy a Javaslatban meghatározott közszolgáltatás szervezési feladatok ellátására a társaság kizárólagos joggal rendelkezzen.

4. §-hoz

A Javaslat e szakasza hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.