Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet

Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül

Budapest Főváros Közgyűlése a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 250. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 179/A. § (2)-(3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 179/A. § (3) bekezdés értelmében a kerületi önkormányzati javaslatoknak is megfelelően a következőket rendeli el.

1. § (1) A rendelet hatálya a Budapest főváros közigazgatási területén lévő közterületek 1-2. mellékletben meghatározott részére terjed ki.

(2) A rendelet vonatkozásában közterület alatt a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény szerinti közterületet kell érteni.

2. § (1) Budapest Főváros Közgyűlése a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében a Budapest főváros közigazgatási területén lévő közterületek e rendelet 1-2. mellékletében meghatározott részeit jelöli ki olyan területként, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás - a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény szerint - jogellenes cselekménynek minősül.

(2) Az 1. melléklet („Budapest főváros közigazgatási területén lévő közterületek kijelölt részei”) Budapest főváros közigazgatási területén lévő valamennyi közterület, míg a 2. melléklet („Kerületi önkormányzatok döntése alapján Budapest főváros közigazgatási területén a kerületi önkormányzati tulajdonban lévő közterületek kijelölt részei”) - a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 179/A. § (3) bekezdése értelmében a kerületi önkormányzati döntések alapján - a kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő közterületek vonatkozásában tartalmaz kijelölést.

3. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest főváros közigazgatási területén lévő közterületek kijelölt részei

1. A világörökségről szóló törvény szerinti világörökségi területnek minősülő közterületek teljes területe.

2. A közösségi közlekedési eszköz igénybevételének céljából létesített vagy erre kijelölt tömegközlekedési megálló, állomás, valamint a megállóhelyeknél létesített utasváróhely, továbbá az azok jogszabály szerint meghatározott területi határától számított 50 méteres távolságon belüli terület.

3. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közhasználatra szolgáló, nyilvánosság számára megnyitott területei (így különösen az utasforgalmi csarnok, a közforgalom számára megnyitott repülőtéri utak és az azokhoz kapcsolódó területek, valamint a repülőtér közvetlen körzetében lévő nyilvános területek).

4. *  Aluljárók közül az alábbiak:

Ajtósi Dürer sor, Astoria, Blaha Lujza tér, Bocskai út-Fehérvári út, Boráros tér, Deák Ferenc tér, Déli pályaudvar, Ecseri út, Ferenc körút-Üllői út, Ferenciek tere, Flórián tér, Goldmann György tér, Határ út, Kőbánya-Kispest állomáson lévő aluljáró (KÖKI), Kálvin tér, Keleti pályaudvar, Lehel út-Róbert Károly körút, Margit híd (budai hídfő), Árpád híd (budai és pesti hídfő), Móricz Zsigmond körtér, Nagyvárad tér, Fővám tér, Népliget, Nyugati tér, Örs vezér tere, Pöttyös utca, Szentlélek tér, Váci út-Csanádi utca, Váci út-Dózsa György út, Váci út-Ipoly utca, Váci út-Róbert Károly körút, Váci út-Victor Hugo utca, Ferdinánd híd alatti gyalogos aluljáró, Podmaniczky utca-Bulcsú utcai gyalogos aluljáró, Kelenföldi vasútállomáson lévő aluljáró (Etele tér),

továbbá az ezek bejáratától számított 50 méteres távolságon belüli terület.

5. A játszóterek, valamint az azok külső határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli terület.

6. A köztemetők teljes területe, valamint az ezek külső határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli terület.

7. A gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézmény elhelyezését szolgáló ingatlan külső határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli terület.

8. * 1. Római part [Római part és Kossuth Lajos üdülőpart - 19337/1, 23035/4, 23738/6, 23789, 23790/9, 60004, 63623, 63629/1, 63576 hrsz.-ú ingatlanok],

8.2. Népliget [38440/38, 38440/39, 38442/3, 38442/9, 38442/10 és 38442/11 hrsz.-ú ingatlanok],

8.3. Normafa környéke [Budakeszi út-Árnyas út-Remete út-Zugligeti út-Béla király út-Csillagvölgyi út-Alkony utca-Gereben utca-Normafa út-Eötvös út-Konkoly Thege Miklós út-Budapest közigazgatási határa által határolt terület - 10886/30, 10877/15, 10877/17, 10877/18, 10877/19, 10503/9, 10503/10, 10503/14, 10503/15, 10503/17, 10503/18, 10503/19, 10503/20, 10503/21, 10503/24, 10503/25, 10503/27, 10503/28, 10503/29, 10505/1, 10505/2, 10505/3, 10875/2, 10875/5, 10875/9, 10524/1, 10886/22, 10886/34, 10886/37, 10886/53, 10886/66, 10886/67, 9121/11, 9121/15, 10501/5, 10501/6, 10501/7, 10497/6, 10496/19, 10496/23, 10500/3, 10500/9, 10500/12, 10519, 10522, 9138/7, 9138/8, 10486 hrsz.-ú ingatlanok],

8.4. Margitsziget [23800/1, 23800/2, 23800/3, 23800/4, 23800/5, 23800/6, 23800/7 és 23800/8 hrsz.-ú ingatlanok].

9. A hidak, felüljárók és az ezek megközelítésére szolgáló lépcsők.

2. melléklet a 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelethez

Kerületi önkormányzatok döntése alapján Budapest főváros közigazgatási területén a kerületi önkormányzati tulajdonban lévő közterületek kijelölt részei

1. *  Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

1.1. Bánffy György emlékpark: Hűvösvölgyi út 221.-Hidegkúti út 2.-Rezeda utca 2-4. [11358, 53083, 53085, 53086 hrsz.-ú ingatlanok],

1.2. Torockó téri park [11518/7 hrsz.-ú ingatlan],

1.3. Gárdonyi Géza utcai park [12495/8 hrsz.-ú ingatlan],

1.4. Schittenhelm 48-as honvédtüzér síremlék elhelyezését szolgáló közterület az Alvinci úton [12721 hrsz.-ú ingatlan],

1.5. Bibó István park [12830 hrsz.-ú ingatlan],

1.6. Mansfeld Péter park [12992 hrsz.-ú ingatlan],

1.7. Lövőház utca és Margit körút sarkán lévő 1956-os emlékhely elhelyezését szolgáló közterület [13194 hrsz.-ú ingatlan],

1.8. Mechwart ligeti park [13361/1 hrsz.-ú ingatlan],

1.9. Papkert [13379/9 hrsz.-ú ingatlan],

1.10. Margit téri park [13404 hrsz.-ú ingatlan],

1.11. Tarasz Sevcsenkó park [13569/3 és 13565/1 hrsz.-ú ingatlan],

1.12. Bajvívó utcai park [13700/13 hrsz.-ú ingatlan],

1.13. Széna téri park [13709 hrsz.-ú ingatlan],

1.14. Nagy Imre tér [13869/2 hrsz.-ú ingatlan],

1.15. Elvis Presley park [14478/1 és 14478/4 hrsz.-ú ingatlan],

1.16. Zsigmond téri park [14576 hrsz.-ú ingatlan],

1.17. Vérhalom tér [15083/1 hrsz.-ú ingatlan],

1.18. Adyligeti játszótér és park a Nagykovácsi út 1-9. alatt [50578/4 hrsz.-ú ingatlan],

1.19. Pengő utca-Fillér utca sarkán lévő zöldfelületű közterület [13166/4 hrsz.-ú ingatlan],

1.20. Marczibányi tér és környékén lévő zöldfelületű közterület [12723 és 12724 hrsz.-ú ingatlanok],

1.21. Türbe tér [13431 hrsz.-ú ingatlan],

1.22. Turbán utcai zöldfelületű közterület [12989/2 hrsz.-ú ingatlan],

1.23. Mecset utcai zöldfelületű közterület [(13433) hrsz.-ú ingatlan],

1.24. Ferenchegyi úti kiserdő [15476/6, 15424/7 és 15398/2 hrsz.-ú ingatlan],

1.25. Máriaremetei út 189. szám alatti templomkert [51588 hrsz.-ú ingatlan],

1.26. Józsefhegyi utca 11., 13., 15/c. szám alatti zöldfelületű közterület [15154/4, 15146 és 15147 hrsz.-ú ingatlan],

1.27. Fenyves park [11987/1, 11988 és 11990/2 hrsz.-ú ingatlan],

1.28. Ady Endre utcai zöldfelületű közterület [12690 hrsz.-ú ingatlan],

1.29. Frankel Leó út és Török utca kereszteződésében a könyvtár előtti zöldfelületű közterület [12690 hrsz.-ú ingatlan],

1.30. Cseppkő utca és Zöldkő utca közötti park [15760 hrsz.-ú ingatlan],

1.31. Csatárka út és Pitypang utca sarkánál lévő zöldfelületű közterület [15769/1 hrsz.-ú ingatlan],

1.32. Pasaréti tér [11618/22, 11618/23, 18622/24 hrsz.-ú ingatlan].

2. *  Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

2.1. Szent István tér teljes területe [72186,70002 hrsz.-ú ingatlan],

2.2. Semsey Aladár park [Virág utca-Lebstück Mária utca között; 71422/95, 71422/97, 71422/102, 71422/103 hrsz.-ú ingatlanok],

2.3. Rózsa liget köz [Király utca-Deák Ferenc utca között; 71422/124 hrsz.-ú ingatlan],

2.4. Gábor Ignác park [Lebstück Mária utca-Rózsa utca között; 71422/127, 71422/61, 71422/56, 71422/59 hrsz.-ú ingatlanok],

2.5. Katalin park [71182/5, 71182/17 hrsz.-ú ingatlanok],

2.6. Kórház utcai park [Nyár utca-Elem utca között; 71182/12 hrsz.-ú ingatlan],

2.7. Széchenyi tér [72452 hrsz.-ú ingatlan],

2.8. Pozsonyi utcai park [72331/23 hrsz.-ú ingatlan],

2.9. Pozsonyi utca-Nyár utcai park [70746/1 hrsz.-ú ingatlan],

2.10. Nyár utcai park [70707/21 hrsz.-ú ingatlan],

2.11. Görgey Artúr út menti park [71422/88 hrsz.-ú ingatlan],

2.12. Munkácsy Mihály utcai park [73321/7 hrsz.-ú ingatlan],

2.13. Szilas park [76555/1 és 76554/7 hrsz.-ú ingatlan],

2.14. Kósa Pál sétány [76561/189 hrsz.-ú ingatlan],

2.15. Bőröndös utcai park [76561/211 hrsz.-ú ingatlan],

2.16. Homoktövis park [76539/91 és 76539/78 hrsz.-ú ingatlanok],

2.17. Székpatak utcai park [76539/30 hrsz.-ú ingatlan],

2.18. Homoktövis utca-Kőrösbánya utcai park [76512/398 hrsz.-ú ingatlan],

2.19. Sárpatak utcai park [76539/56 hrsz.-ú ingatlan],

2.20. Béke tér [76100/3 hrsz.-ú ingatlan],

2.21. Aschner Lipót tér [74445 hrsz.-ú ingatlan],

2.22. Szabadság park [70348 hrsz.-ú ingatlan],

2.23. Rajki Márton tér [76344/97, 76344/98 hrsz.-ú ingatlan],

2.24. Gyulai tér [74793 hrsz.-ú ingatlan],

2.25. Mártírok útja-Nyár utca-Tavasz utca-Berda József utca közötti közterület [70581/1 hrsz.-ú ingatlan],

2.26. Rózsa utca-Virág utca közötti park [70897/23 hrsz.-ú ingatlan],

2.27. Orgona utcai park (Tulipán kert) [76561/224 hrsz.-ú ingatlan],

2.28. Rózsa utca-Nyár utca közötti közterület [70897/23 hrsz.-ú ingatlan],

2.29. Lóverseny tér [76561/69 hrsz.-ú ingatlan],

2.30. Kordován tér-Szabolcsi Bence tér [76561/121 hrsz.-ú ingatlan],

2.31. Ugró Gyula sor melletti közterületek [76331/262, 76331/246, 76331/252 hrsz.-ú ingatlanok],

2.32. Megyeri út-Külső-Szilágyi út sarkán található közterület [76539/67 hrsz.-ú ingatlan],

2.33. Váci út-Bocskai utca-Temesvári utca-Berda József utca-Budapest-Esztergom vasútvonal által határolt terület közterületei [70430/6, 70428/1, 70429 hrsz.-ú ingatlanok],

2.34. Kassai utca [70680/1 hrsz.-ú ingatlan],

2.35. Virág utca [71422/59 hrsz.-ú ingatlan],

2.36. Petőfi utca [71422/175 hrsz.-ú ingatlan],

2.37. Szabadság tere [73307/6, 73307/5 hrsz.-ú ingatlanok],

2.38. Szent László tér [73316 hrsz.-ú ingatlan],

2.39. Váci úti Hajóállomás közterülete [70411 hrsz.-ú ingatlan],

2.40. Óceánárok utca-Szilas park közterület [76555/2 hrsz.-ú ingatlan].

3. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

3.1. a Nyugati tér-Teréz körút-Podmaniczky utca-Bajcsy-Zsilinszky út által határolt területen belüli, kerületi önkormányzati tulajdonban álló terület,

3.2. a Ferdinánd híd Podmaniczky utcai felhajtójának határvonalától számított 50 méteres távolságon belüli, kerületi önkormányzati tulajdonban álló terület.

4. *  Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

4.1. Ipar utca 4-8. és 13-25. szám előtti közterület [37874 hrsz.-ú ingatlan],

4.2. Pöttyös utca 6-10. és 7-11. szám előtti közterület [38236/80 hrsz.-ú ingatlan],

4.3. Dési Huber utca 1-23. és 2-34. szám előtti közterület [38236/64 hrsz.-ú ingatlan],

4.4. Dési Huber utca 20.-Pöttyös utca 11.-Pöttyös utca-Dési Huber utca által határolt zöldfelület [József Attila lakótelepen lévő közterület, 38236/241 hrsz.-ú ingatlan],

4.5. Ifjúmunkás utca-Hurok utca-Ifjúmunkás utca-Pöttyös u. 11.-Dési Huber utca 20. által határolt közpark [József Attila lakótelepen lévő közterület, 38236/389 hrsz.-ú ingatlan],

4.6. Balázs Béla utca 1-43. és 2-42. szám előtti közterület [37449 hrsz.-ú ingatlan],

4.7. Lenhossék utca 19-21. és 24-28. szám előtti közterület [37384 hrsz.-ú ingatlan],

4.8. Vendel utca 1-17. és 2-36. szám előtti közterület [37367 hrsz.-ú ingatlan],

4.9. Haller utca 19-31. és 44-88. szám előtti közterület [37941/2 hrsz.-ú ingatlan],

4.10. Gát utca 1-33. és 2-36. szám előtti közterület [37724 hrsz.-ú ingatlan],

4.11. Tűzoltó utca 1-87. és 2-96. szám előtti közterület [37282 hrsz.-ú ingatlan],

4.12. Berzencey utca 14-24. és 17-31. szám előtti közterület [37467 hrsz.-ú ingatlan],

4.13. Fehér holló utca Haller utca és Vágóhíd utca közötti szakasza [38266/3 hrsz.-ú ingatlan],

4.14. Csengettyű utca-Toronyház utca-Lobogó utca-Napfény utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/304 hrsz.-ú ingatlan],

4.15. Knézich utca 1-19. és 2-14. szám előtti közterület [36850/2 hrsz.-ú ingatlan],

4.16. Bakáts tér [36930/2 hrsz.-ú ingatlan],

4.17. Dandár utca 15-29. és 22-30. szám előtti közterület [37857 hrsz.-ú ingatlan],

4.18. Berzenczey utca 26-34. és 33-41. szám előtti közterület [37136 hrsz.-ú ingatlan],

4.19. Tűzoltó utca 1-87. és 2-96. szám előtti közterület [37282 hrsz.-ú ingatlan],

4.20. Friss utca 1-5. és 2. szám előtti közterület [38236/90 hrsz.-ú ingatlan],

4.21. Toronyház utca 6-12. és 9-17. szám előtti közterület [38236/102 hrsz.-ú ingatlan],

4.22. Távíró utca 1-25. és 2-26. szám előtti közterület [38236/70 hrsz.-ú ingatlan],

4.23. Ecseri út 2-18. és 15-31. szám előtti közterület [38236/30 hrsz.-ú ingatlan],

4.24. Osztag utca Réce utca és Aszódi utca közötti szakasza [38236/50 hrsz.-ú ingatlan],

4.25. Ecseri út 17., 19. és 21. szám alatti épületek közötti átjáró [38236/639 hrsz.-ú ingatlan],

4.26. Ecseri út 17., 19. és 21. szám alatti épületek közötti átjáró [38236/645 hrsz.-ú ingatlan],

4.27. Vágóhíd utca 7-39. és 38-64. szám előtti közterület [38267 hrsz.-ú ingatlan],

4.28. Óbester utca Haller utca és Vágóhíd utca közötti szakasza [38264/15 hrsz.-ú ingatlan],

4.29. Ráday utca 1-47. és 2-48. szám előtti közterület [36929 hrsz.-ú ingatlan],

4.30. Erkel utca 15-19. és 16-20. szám előtti közterület [36824 hrsz.-ú ingatlan],

4.31. Török Pál utca 1-3. és 2-6. szám előtti közterület [37012 hrsz.-ú ingatlan],

4.32. Drégely utca 1-21. és 2-22. szám előtti közterület [37835 hrsz.-ú ingatlan],

4.33. Márton utca 28-42. és 29-39. szám előtti közterület [37217 hrsz.-ú ingatlan],

4.34. Ifjúmunkás utca 9-29. és 10-30. szám előtti közterület [38236/72 hrsz.-ú ingatlan],

4.35. Ifjúmunkás utca-Toronyház utca-Dési Huber utca-Pöttyös utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/254 hrsz.-ú ingatlan],

4.36. Közraktár utca 1. és 2/b-34. szám előtti közterület [37062 hrsz.-ú ingatlan],

4.37. Czuczor utca 1-9. és 2-10. szám előtti közterület [37073 hrsz.-ú ingatlan],

4.38. Lónyay utca 1-51. és 2-64. szám előtti közterület [37018 hrsz.-ú ingatlan],

4.39. Bakáts utca 4-8. és 5-7. szám előtti közterület [36946 hrsz.-ú ingatlan],

4.40. Haller utca 1-17. és 2-42. szám előtti közterület [37941/1 hrsz.-ú ingatlan],

4.41. Vaskapu utca 1-29. és 2-28. szám előtti közterület [37909 hrsz.-ú ingatlan],

4.42. Vágóhíd utca 1-5. és 2-36. szám előtti közterület [38020 hrsz.-ú ingatlan],

4.43. Nádasdy utca 4-8. és 5-11. szám előtti közterület [37983 hrsz.-ú ingatlan],

4.44. Börzsöny utca 2-12. és 1-19. szám előtti közterület [38236/130 és 38236/131 hrsz.-ú ingatlan],

4.45. Börzsöny utcai zöldfelület [József Attila lakótelep egyik közterülete, 38236/342 hrsz.-ú ingatlan],

4.46. Csengettyű utca 17-23. szám előtti közterület [38236/91 hrsz.-ú ingatlan],

4.47. Csengettyű utca végi zöldfelületi közterület [38236/304 hrsz.-ú ingatlan],

4.48. Bakáts utca 1-3. és 2/a-2/b. szám előtti közterület [37096 hrsz.-ú ingatlan],

4.49. Mátyás utca 1-5/b. és 2-10. szám előtti közterület [37063 hrsz.-ú ingatlan],

4.50. Ferenc tér [37450 hrsz.-ú ingatlan],

4.51. Tompa utca 5-25. és 6-34. szám előtti közterület [37551 hrsz.-ú ingatlan],

4.52. Thaly Kálmán utca 37-45. és 52-62. szám előtti közterület [37179 hrsz.-ú ingatlan],

4.53. Nagyvárad tér [38290 hrsz.-ú ingatlan],

4.54. Gubacsi út 12-14. és 71-89. szám előtti közterület [38190 hrsz.-ú ingatlan],

4.55. Illatos út 1-13. és a 2-től a Külső Mester utcáig terjedő szakasz előtti közterület [38228 hrsz.-ú ingatlan],

4.56. Üllői út-Pöttyös utca-Ifjúmunkás utca-Dési Huber utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/208 hrsz.-ú ingatlan],

4.57. Gyáli út 15-23. és 16-34. szám előtti közterület [38243/1 hrsz.-ú ingatlan],

4.58. Füleki utca 1-13. és 2-18. szám előtti közterület [38237/1 hrsz.-ú ingatlan],

4.59. Aszódi utca 11. és 16-18. szám előtti közterület [38238/2 hrsz.-ú ingatlan],

4.60. Zombori utca Aszódi utca és Gyáli út közötti szakasza [38240 hrsz.-ú ingatlan],

4.61. Angyal utca 22-40. és 27-43. szám előtti közterület [37529 hrsz.-ú ingatlan],

4.62. Bakáts utca 4-8. és 5-7. szám előtti közterület [36946 hrsz.-ú ingatlan],

4.63. Köztelek utca 1. és 2-8. szám előtti közterület [36839 hrsz.-ú ingatlan],

4.64. Toronyház utca Ifjúmunkás utca és Dési Huber utca közötti szakasza [38236/103 hrsz.-ú ingatlan],

4.65. Osztag utcának a Réce utca és Aszódi utca közötti szakasza [38236/50 hrsz.-ú ingatlan],

4.66. Markusovszky park [36847 hrsz.-ú ingatlan],

4.67. Csarnok tér [37054/22 hrsz.-ú ingatlan],

4.68. Salkaházi Sára park [37156/2 hrsz.-ú ingatlan],

4.69. Kerekerdő park [37325 hrsz.-ú ingatlan],

4.70. Gát sétány [37650/2, 37667/2, 37666/2 és 37680/4 hrsz.-ú ingatlanok],

4.71. Szentágothai János tér [37408 hrsz.-ú ingatlan],

4.72. Haller park [38262/12 hrsz.-ú ingatlan],

4.73. Madaras József tér [volt Füleki park, 38236/816 hrsz.-ú ingatlan],

4.74. Vendel sétány [37420/2, 37420/3 és 37430/1 hrsz.-ú ingatlanok],

4.75. Remete park [37316 hrsz.-ú ingatlan],

4.76. Tűzliliom park [37111 hrsz.-ú ingatlan],

4.77. Fővám tér [37060 hrsz.-ú ingatlan],

4.78. Bajor Gizi park [38017/50 hrsz.-ú ingatlan],

4.79. Gizella sétány [38017/7 hrsz.-ú ingatlan],

4.80. Somlay Artúr sétány [38017/51 hrsz.-ú ingatlan],

4.81. Gregersen körönd [38017/48 hrsz.-ú ingatlan],

4.82. Zwack Péter tér [volt Malom kert, 37867/1 hrsz.-ú ingatlan],

4.83. Telepy utca-Tűzoltó utca-Haller utca-Balázs Béla utca által határolt közterület [37283/4 hrsz.-ú ingatlan],

4.84. Tűzoltó utca-Haller utca-üzletépület-Mihálkovics utca által határolt közterület [37280/8 hrsz.-ú ingatlan],

4.85. Óbester utca (38264/15 hrsz.-ú ingatlan)-Vágóhíd utca-Óbester utca (38263 hrsz.-ú ingatlan)-Óvoda-Tüdőgondozó által határolt közterület [38264/16 hrsz.-ú ingatlan],

4.86. Vágóhíd utca-Soroksári út-Máriássy utca-volt Marhavágóhíd által határolt közterület [a volt Marhavágóhíd előtti park, 38021/3 hrsz.-ú ingatlan],

4.87. Gyáli út 15/a-15/e. szám előtti közpark [38241/2 hrsz.-ú ingatlan],

4.88. Váltó köz és Víztorony köz közötti park és játszótér [38241/19 hrsz.-ú ingatlan],

4.89. Gyáli út-Osztag utca-Réce utca-Füleki utca által határolt közterület [38236/769 hrsz.-ú ingatlan],

4.90. Dési Huber utca-Toronyház utca-Csengettyű utca-Napfény utca által határolt közpark [József Attila lakótelepen lévő nagyjátszótér, 38236/87 hrsz.-ú ingatlan],

4.91. Egyetértés utca-Távíró utca-Dési Huber utca-Toronyház utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/264 hrsz.-ú ingatlan],

4.92. Csengettyű utca-Börzsöny utca-Börzsöny utca 2/a.-Csigabiga park által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/417 hrsz.-ú ingatlan],

4.93. Friss utca-Távíró utca-Napfény utca-Lobogó utca-Toronyház utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/283 hrsz.-ú ingatlan],

4.94. Epreserdő utca-Napfény utca-Pilisi parkerdő (38236/413 hrsz.-ú ingatlan) által határolt közpark [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/386 hrsz.-ú ingatlan],

4.95. Távíró utca-Illatos árok-Napfény utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/779 hrsz.-ú ingatlan],

4.96. Üllői út-Dési Huber utca-Ifjúmunkás utca-Epreserdő utca-Ecseri út által határolt közpark [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/202 hrsz.-ú ingatlan],

4.97. Üllői út-Csárdás köz-Ifjúmunkás utca-Pöttyös utca által határolt közpark [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/405 hrsz.-ú ingatlan],

4.98. Dési Huber utca-Börzsöny utca-Csengettyű utca-Epreserdő utca-Ifjúmunkás utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/232 hrsz.-ú ingatlan],

4.99. Napfény utca-Csengettyű utca 16.-38236/387 hrsz.-ú ingatlan-Dési Huber utca által határolt közpark [József Attila lakótelepen lévő Csigabiga park, 38236/407 hrsz.-ú ingatlan]

4.100. Dési Huber utca-Távíró utca-Friss utca 2.-Toronyház utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő Nyúldomb, 38236/612 hrsz.-ú ingatlan],

4.101. Csengettyű utca-Napfény utca-Lobogó utca-Börzsöny utca által határolt közterület [József Attila lakótelepen lévő zöldfelület, 38236/321 hrsz.-ú ingatlan],

4.102. Páva utca 32-36. és 39-41. szám előtti közterület [37124 hrsz.-ú ingatlan],

4.103. Thaly Kálmán utca 1-19. és 2-30. szám előtti közterület [37705 hrsz.-ú ingatlan],

4.104. Mester utca 53-87. és 68-84. szám előtti közterület [38252 hrsz.-ú ingatlan],

4.105. Hőgyes Endre utca 1-17. és 2-10. szám előtti közterület [36863 hrsz.-ú ingatlan]

5. *  Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek közül:

5.1. Állomás utca [38937 hrsz.-ú ingatlan],

5.2. Dausz Gyula park [42033/31 hrsz.-ú ingatlan],

5.3. Füzér utca [39062, 39061 és 39031/13 hrsz.-ú ingatlanok],

5.4. Halom utca [41459, 39121 és 39085 hrsz.-ú ingatlanok],

5.5. Kápolna tér [41457 hrsz.-ú ingatlan],

5.6. Korponai utca [38926 hrsz.-ú ingatlan],

5.7. Kőrösi Csoma sétány [39203/1 és 39031/14 hrsz.-ú ingatlanok],

5.8. Óhegy park [42033/50 hrsz.-ú ingatlan],

5.9. Rottenbiller park [41418 hrsz.-ú ingatlan],

5.10. Sportliget [42444/34, 42450/1 és 42450/3 hrsz.-ú ingatlanok],

5.11. Szent László tér [39126, 41426/1 és 41426/2 hrsz.-ú ingatlanok],

5.12. Újhegyi sétány [42309/13, 42309/44 és 42309/72 hrsz.-ú ingatlanok],

5.13. Vásárló utca [39016/2 hrsz.-ú ingatlan],

5.14. *  a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetnek helyt adó 1106 Budapest, Maglódi út 89-91. szám alatti ingatlan [41062/1 hrsz.] külső határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli kerületi tulajdonú közterület.

6. Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

6.1. a Susulyka utca; a Fülőke utca; a Pereszke utca; a Dayka Gábor utca Brassó út és Antónia lépcső közötti szakasza,

6.2. *  a Bikás park [3492/2 és 3467/1 hrsz.-ú ingatlan] és az annak határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli kerületi tulajdonú közterület,

6.3. *  az Etele út melletti park [3261/3 hrsz.-ú ingatlan] és az annak határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli kerületi tulajdonú közterület,

6.4. *  a Költők parkja [853/26 hrsz.-ú ingatlan] és az annak határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli kerületi tulajdonú közterület,

6.5. *  a Nagyszeben tér [1918/36 hrsz.-ú ingatlan] és az annak határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli kerületi tulajdonú közterület,

6.6. *  a Nevegy utca-Rétkerülő utca találkozásánál lévő park [1963/2 hrsz.-ú ingatlan] és az annak határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli kerületi tulajdonú közterület,

6.7. *  a Bartók Béla út Sárbogárdi út és Vasút utca közötti szakasza [3409/1 és 3506/2 hrsz.-ú ingatlan] és az annak határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli kerületi tulajdonú közterület,

6.8. *  az Alsóhegy utca-Karolina út-Villányi út találkozási pontjától számított 100 méteres körtávolságon belüli kerületi tulajdonú közterület.

7. *  Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

7.1. Lehel tér-Lehel utca-Bulcsú utca-Váci út által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

7.2. a Vígszínház (1137 Budapest, Szent István körút 14.) épületének helyt adó ingatlan külső határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

7.3. a XIII. kerületben található templomoknak helyt adó ingatlanok külső határvonalától számított, 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

7.4. az Angyalföldi József Attila Művelődési Központnak (1131 Budapest, József Attila tér 4.) helyt adó ingatlan külső határvonalától számított, 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

7.5. a Radnóti Miklós Művelődési Központnak (1133 Budapest, Kárpát utca 23.) helyt adó ingatlan külső határvonalától számított, 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

7.6. az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Háznak (1138 Budapest, Dagály utca 15/A) helyt adó ingatlan külső határvonalától számított, 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

7.7. a Vízöntő Pinceklubnak (1133 Budapest, Váci út 50.) helyt adó ingatlan külső határvonalától számított, 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

7.8. az Újlipótvárosi Klubgalériának (1136 Budapest, Tátra utca 20/B) helyt adó ingatlan külső határvonalától számított, 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

7.9. a Láng Művelődési Klubnak (1138 Budapest, Rozsnyay utca 3.) helyt adó ingatlan külső határvonalától számított, 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületek.

8. * 

9. *  Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

9.1. Sashalmi sétány [100846, 100787 és 100848 hrsz.-ú ingatlanok],

9.2. Sashalmi tér [100741/1, 100739 és 100741/2 hrsz.-ú ingatlanok],

9.3. Lándzsa tér [103247 hrsz.-ú ingatlan],

9.4. Vívó utca 1/a-1/c., 3/a-3/c. és Lándzsa u. 25/a-25/d. szám alatti épületek melletti közterület [103240 hrsz.-ú ingatlan],

9.5. Lándzsa u. 30/a-30/b. szám alatti épületek melletti közterület [103258/3 hrsz.-ú ingatlan],

9.6. Lándzsa utcai közterületek [103257, 103153/1 és 103153/2 hrsz.-ú ingatlanok],

9.7. Védő utca és Vívó utca [103244 hrsz.-ú ingatlan],

9.8. Közpark a volt Cinkotai strandfürdő előtt [115857 hrsz.-ú ingatlan],

9.9. Erzsébetliget, részben Szurmay Sándor fasor [105842/42 hrsz.-ú ingatlan],

9.10. Egyenes utcai lakótelepi épületek melletti közterületek [100006/10, 100002/5, 100002/11 és 100075/1 hrsz.-ú ingatlanok],

9.11. Szent Korona utca lakótelepi épületek melletti közterület [110922/20 hrsz.-ú ingatlan],

9.12. Centenáriumi lakótelephez tartozó közterület [107100/35 hrsz.-ú ingatlan],

9.13. Centenáriumi lakótelephez tartozó közterület (Centenárium sétány, Gizella tér, Molnár István sétány, Csipkés köz, Linda tér) [106904/29 hrsz.-ú ingatlan],

9.14. Olga utca 15-37. szám alatti lakótelepi épületek melletti közterületek [107100/32 és 107100/30 hrsz.-ú ingatlan],

9.15. Futórózsa utca 68-126. szám alatti lakótelepi épületek melletti közterületek [106891/6, 106891/2, 106891/11 és 107100/10 hrsz.-ú ingatlanok],

9.16. Tekla utca 1-7. szám alatti és Hófehérke utca 2-6. szám alatti lakótelepi épületek melletti közterület [102205/4 hrsz.-ú ingatlan],

9.17. Csenge utca [102216/9 hrsz.-ú ingatlan],

9.18. Hunyadvár utca 2-14. szám alatti lakótelepi épületek melletti közterület [102321/8 hrsz.-ú ingatlan],

9.19. Mészáros József utca 4-6. szám alatti lakótelepi épületek melletti közterület [106051/9 hrsz.-ú ingatlan],

9.20. Veres Péter út 103. szám alatti épület melletti közterület [106051/12 hrsz.-ú ingatlan].

10. *  Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

10.1. Népkert [128531/3 hrsz.-ú ingatlan],

10.2. Pesti út és Bakancsos utca sarkán lévő templom elhelyezését szolgáló közterület [125391 hrsz.-ú ingatlan],

10.3. Bóbis Gyula tér (és a Vigyázó Ferenc Művelődési ház teljes telke) [125393 hrsz.-ú ingatlan],

10.4. Fővárosi Önkormányzat Pesti úti Idősek Otthona melletti közterület [125393/46 hrsz.-ú ingatlan],

10.5. Szent Kereszt tér (első világháborús emlékmű környéke) [128457/4 hrsz.-ú ingatlan],

10.6. Fő tér [128457/8 hrsz.-ú ingatlan],

10.7. Fuchs kastély kertje [125625/2 hrsz.-ú ingatlan],

10.8. Hősök tere [129944/1 és 129944/2 hrsz.-ú ingatlan],

10.9. Rákos-patak mentén futó kerékpárút és az ennek széleitől mért 50 méteres távolságon belüli közterület,

10.10. Kucorgó tér-Zrínyi utca-Kucorgó utca-Hegyalatti utca-Pesti út-127592/12 hrsz.-ú út-Zrínyi Miklós Általános Iskola épülete által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

10.11. 525. tér [120099/1, 120099/2, 120099/3, 120099/4, 120099/5 és 120099/6 hrsz.-ú ingatlanok],

10.12. Tessedik tér [124365 hrsz.-ú ingatlan],

10.13. Szent István tér [123105/2 hrsz.-ú ingatlan],

10.14. Wass Albert tér [136852 hrsz.-ú út Pesti úttal határos kiteresedése],

10.15. Szabad május tér [122642/1, 122642/2, 122642/3 és 122642/4 hrsz.-ú ingatlanok],

10.16. Széchenyi utca és a Gyökér utca közötti emlékpark [125381/8 hrsz.-ú ingatlan],

10.17. Derkovits tér [127161 hrsz.-ú ingatlan],

10.18. Árpád-házi Szent Erzsébet park [126814 hrsz.-ú ingatlan],

10.19. Tápió tér [126336 hrsz.-ú ingatlan],

10.20. Fackh Károly tér [131991 hrsz.-ú ingatlan],

10.21. Heltai Gáspár tér [129269/1, 129269/2 és 129269/3 hrsz.-ú ingatlanok],

10.22. Ecsedvára tér [134510/115, 134510/116, 134510/133 és 134510/134 hrsz.-ú ingatlanok],

10.23. Csaba vezér tér [Rákoscsaba utca és a Czeglédy Mihály utca közötti szakasza a 134466 hrsz.-ú közterületnek],

10.24. Régi csabai piac tér [Péceli út és a Kertalja utca közötti szakasza a 134466 hrsz.-ú közterületnek],

10.25. Zrínyi utca-Rákoskert sugárút-Nyomdász utca által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek [137373/1, 137373/2 és 137373/4 hrsz.-ú ingatlanok],

10.26. Vigyázó Ferenc Művelődési Ház rákoskerti tagintézményének elhelyezését szolgáló közterület [139229 hrsz.-ú ingatlan],

10.27. Edző tér [135389 hrsz.-ú ingatlan],

10.28. Vida-domb közterület [139311 hrsz.-ú ingatlan],

10.29. Csárdás tér [125393/47 hrsz.-ú ingatlan].

11. Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

11.1. az 1956-os emlékpark a Hargita téren [147583 hrsz.-ú ingatlan],

11.2. *  az Örmény emlékpark az Uzsok téren [148314 hrsz.-ú ingatlan].

12. Budapest Főváros XX. kerület Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

12.1. a Ráckevei (Soroksári)-Duna-szakasz Pesterzsébetet érintő része [170012/2 hrsz.-ú ingatlan],

12.2. a Kossuth Lajos utca sétálóutca része [170204/12 hrsz.-ú ingatlan],

12.3. a Szent Erzsébet tér [171539 hrsz.-ú ingatlan].

13. *  Budapest Főváros XXI. kerület Csepel Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

13.1. Ady Endre út-Táncsics Mihály utca-Szent István út-II. Rákóczi Ferenc út által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.2. Völgy utca meghosszabbított vonala-Völgy utca a II. Rákóczi Ferenc úttól-Festő utca-Erdősor utca-Szabadság utca-Plútó utca-Csepeli út-II. Rákóczi Ferenc út által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.3. Szent István út a II. Rákóczi Ferenc úttól-Erdőalja út-Völgy utca és meghosszabbított vonala-II. Rákóczi Ferenc út által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.4. Szentmiklósi út-Tihanyi utca-a főváros közigazgatási határa-4076. dűlőút-Plútó utca-Szabadság utca-Erdősor utca-Festő utca által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.5. II. Rákóczi Ferenc út-Posztógyár utca-Mansfeld Péter utca-Karácsony Sándor utca-Teller Ede utca által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.6. II. Rákóczi Ferenc út 345. szám alatti K/1, K/2-10, B/1, B/2, B/3, B/4, B/5 épületeket (Vízművek lakótelepet) körülvevő kerületi tulajdonú közterület [200025/10 hrsz.-ú ingatlan],

13.7. Vágóhíd utca a Táncsics Mihály utcától-Kassai köz-Katona József utca-Szatmári utca-Makád utca-Kikötő utca-Széchenyi István utca és meghosszabbított vonala-Ráckevei (Soroksári) Duna-Határ utca és meghosszabbított vonala-Kolozsvári utca-Szebeni utca-Szent István út-Táncsics Mihály utca által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.8. Szebeni utca a Szent István úttól-Kolozsvári utca-Határ utca és meghosszabbított vonala-Ráckevei (Soroksári) Duna-Királyerdő út-Tihanyi utca-Szentmiklósi út-Völgy utca-Erdőalja út-Szent István út által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.9. Vágóhíd utca és meghosszabbított vonala a Kassai köztől-Ráckevei (Soroksári) Duna-Széchenyi István utca meghosszabbított vonala és a Széchenyi István utca-Kikötő utca-Makád utca-Szatmári utca-Katona József utca-Kassai köz által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.10. Klapka utca-Tinódi utca-Rév utca-Rózsa utca-II. Rákóczi Ferenc út által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek,

13.11. Vágóhíd utca-Táncsics Mihály utca-Ady Endre út-Kossuth Lajos utca-Corvin utca-Védgát utca-Ráckevei (Soroksári) Duna-Vágóhíd utca és meghosszabbított vonala által határolt területen belüli, kerületi tulajdonú közterületek.

14. *  Budapest Főváros XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek közül:

14.1. Cankó tér [234053/11 hrsz.-ú ingatlan],

14.2. Gyep tér [228307 hrsz.-ú ingatlan],

14.3. Hosszúhegy tér [223703 hrsz.-ú ingatlan],

14.4. Május 1. tér [225374 hrsz.-ú ingatlan],

14.5. Saskő tér [223885 hrsz.-ú ingatlan],

14.6. Savoyai Jenő tér [220693 hrsz.-ú ingatlan],

14.7. Szent Flórián tér [232433 hrsz.-ú ingatlan],

14.8. Szent István tér [223563 hrsz.-ú ingatlan],

14.9. Szentháromság tér [232588 hrsz.-ú ingatlan],

14.10. Törley tér [220588/2 hrsz.-ú ingatlan],

14.11. Városház tér [223608 hrsz.-ú ingatlan],

14.12. Barkács utca 11. és Csipkebogyó utca 10. közötti Barkács lépcső [220619 hrsz.-ú ingatlan],

14.13. Orsovai utca 16. és Kanyargó utca 21. közötti Orsovai lépcső [220888 hrsz.-ú ingatlan],

14.14. Tengeri utca 8. és Tengeri utca 12. közötti Tengeri lépcső [221022 hrsz.-ú ingatlan],

14.15. Temesvári utca 26. és Szelence utca 14. közötti Selmeczi lépcső [221040 hrsz.-ú ingatlan],

14.16. Tompa utca 16. és Baross utca 30. közötti Baross lépcső [220656 hrsz.-ú ingatlan],

14.17. Görgény utca és Kanyargó utca 45. közötti Görgényi lépcső [221053/32 hrsz.-ú ingatlan],

14.18. Galamb utca 12. és Kocsola utca 5. közötti Kerékgyártó lépcső [220905 hrsz.-ú ingatlan],

14.19. Knoll József utca 10. és Plébánia utca 9. közötti Pint lépcső [220698 hrsz.-ú ingatlan],

14.20. Péter Pál utca 1. és Stáció utca 7. közötti Stáció lépcső [223529 hrsz.-ú ingatlan],

14.21. Magdolna utca 32. és Hosszúhegy utca 5. közötti Seidl lépcső [223693 hrsz.-ú ingatlan],

14.22. Hosszúhegy utca 10. és Hosszúhegy utca 18. közötti Fehérhegyi lépcső [223750 hrsz.-ú ingatlan],

14.23. Alsósas utca 33. és Kossuth Lajos utca 60. közötti Dietzl lépcső [223820 hrsz.-ú ingatlan],

14.24. Tóth József utca 4. és Alsósas utca 65. közötti Tóth József I. lépcső [223836/1 hrsz.-ú ingatlan],

14.25. Tóth József utca 1. és Tóth József utca 5. közötti Tóth József II. lépcső [223842 hrsz.-ú ingatlan],

14.26. Vöröskuti határsor [221198/2 hrsz.-ú ingatlan],

14.27. Pala utca 2. és Kereszt utca 11. közötti Agár lépcső [223913 hrsz.-ú ingatlan],

14.28. Tóth József utca 7. és Kötélgyártó utca 14. közötti Kötélgyártó lépcső [224894 hrsz.-ú ingatlan],

14.29. Hajlat utca 9. és Csillag utca 4. közötti Tündér lépcső [283224 hrsz.-ú ingatlan],

14.30. Péter Pál utca 1. és Madách utca 4. közötti Madách lépcső [223235 hrsz.-ú ingatlan],

14.31. Arany János utca 80. és Péter Pál utca 131. közötti Brunthall lépcső [223139/3 hrsz.-ú ingatlan],

14.32. Péter Pál utca 44. és Plébánia utca 53. közötti Szöllő lépcső [220719 hrsz.-ú ingatlan],

14.33. Zsoldos forduló 12. és Tordai utca 29. közötti Zsoldos forduló lépcső [234219 hrsz.-ú ingatlan],

14.34. Zsoldos forduló 10. és Vadász forduló 40. közötti Vadász forduló lépcső [234248 hrsz.-ú ingatlan],

14.35. Tordai utca 17. szám alatti Tordai lépcső [221249/2 hrsz.-ú ingatlan],

14.36. Nagytétényi út 198. és Tűzliliom utca 39. közötti Gyula vezér lépcső [229276/2 hrsz.-ú ingatlan],

14.37. Nagytétényi út 10-12. szám előtti aluljáró [224929/5 hrsz.-ú ingatlan],

14.38. Duna utcai aluljáró [223575 hrsz.-ú ingatlan],

14.39. Leányka utca 60. és Vihar utca 1. szám előtti aluljáró [220576/1 hrsz.-ú ingatlan],

14.40. Kolozsvári utcai aluljáró [6-os főút alatt, 232316 hrsz.-ú ingatlan],

14.41. Bartók Béla úti aluljáró [23079 hrsz.-ú ingatlan].