Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2013. június 12-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1030/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Hanzély Ákosnak a „Javaslat a Ferencvárosi Torna Club, mint kiemelt budapesti sportegyesület támogatására” című előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványát.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1031/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba ügyrendi javaslatát, mely szerint az előterjesztéseket a - kiosztott - végleges napirendi sor ismeretében tárgyalja.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1032/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról szóló 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet eltérő szöveggel történő hatályba léptetésére.

2. Javaslat a Budapest II. kerület, 15341 hrsz.-ú névtelen közterület Tormay Cécile közként történő elnevezésének ismételt tárgyalására.

3. Javaslat kulturális megállapodás megkötésére Budapest Főváros Önkormányzata és Barcelona Polgármesteri Hivatala között.

4. Javaslat támogatási szerződés megkötésére a Lovas-Show Kft.-vel.

5. Javaslat a kulturális nonprofit kft.-k ügyvezetői 2013. évi prémiumfeladatai kitűzésére.

6. Javaslat a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyének pályáztatására.

7. Javaslat nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra kerülő, a Fővárosi Önkormányzat könyvvizsgálói feladatait 2013. november 1-jétől ellátó könyvvizsgáló megbízási díja fedezetének biztosítására.

8. Javaslat a BFVT Kft. ügyvezetője 2012. évi prémiumfeladatainak értékelésére, valamint a 2013. évi prémiumfeladatok meghatározására.

9. Javaslat az Enviroduna Kft. ügyvezetőjének 2012. évi prémiumfeladatainak értékelésére, valamint a 2013. évi prémiumfeladatok meghatározására.

10. Javaslat a BKK Zrt. és a BKV Zrt. vezérigazgatójának 2012. évi teljesítménykövetelmény feladatainak értékelésére, és teljesítménybér kifizetésének engedélyezésére, valamint a 2013. évi teljesítmény-követelmények kiírására.

11. Javaslat a BFVK Zrt. vezérigazgatója 2012. évi prémiumfeladatainak értékelésére és 2013. évi prémiumfeladatainak kitűzésére.

12. Javaslat a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatójának 2012. évi prémiumfeladat teljesítésének értékelésére, és a 2013. évi prémiumfeladat kitűzésének elfogadására.

13. Javaslat a Budapesti Nagybani Piac Zrt. könyvvizsgálójának megválasztására és díjazásának megállapítására.

14. Javaslat a RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. könyvvizsgálójának megválasztására és díjazásának megállapítására.

15. Javaslat a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2013. évi rendes közgyűlésének napirendi pontjaira vonatkozó előzetes döntések meghozatalára.

16. Javaslat a Főpolgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására.

17. Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 14/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

18. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

19. Közterület-használati díjak módosítása.

20. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata városbiztonsági és városrend-védelmi koncepciója elfogadására.

21. Javaslat Budapest Főváros Közterület-felügyelete átnevezésére.

22. Javaslat a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására.

23. 2013. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződés 1. sz. módosítása.

24. Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság könyvvizsgálójának megválasztására.

25. Alapítói jóváhagyás kérése a BKV Mozgólépcső Javító és Szolgáltató Kft. BKV Zrt.-be történő beolvadásával kapcsolatos - a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerinti - második tulajdonosi döntés meghozatalára.

26. Javaslat a Közraktárak Épületegyüttessel kapcsolatos döntések meghozatalára.

27. Javaslat a Budapesti Vidám Park Zrt. tevékenységének megszüntetéséhez kapcsolódó döntésekre.

28. Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

29. Javaslat a Budapest V. ker., Bástya u. 35. sz. alatti ingatlanon fennálló használat jogának megszüntetésére és a XI. ker., Prielle Kornélia u. 4/B sz. alatti ingatlanra Budapest Főváros Kormányhivatala javára használat jogának alapítására.

30. Javaslat a 19341/4 hrsz.-ú Bp. III., Gázgyári lakótelep I. csoport I. lph. mellett lévő üres helyiségek haszonkölcsönbe adására.

31. Javaslat a Bp. XI., Keveháza u. 19-21. szám alatti 417 m2 alapterületű helyiségcsoport haszonkölcsönbe adására.

32. Javaslat a Ludovika tér megújításával kapcsolatos szerződés megkötésére.

33. Javaslat pályázat benyújtására a KEOP-1.1.1/C/13 jelű konstrukcióba.

34. Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr út - Kiss János utca - Szigeti József utca - (71422/38) helyrajzi számú közterület - Závodszky Zoltán utca által határolt területre vonatkozóan.

35. Javaslat a KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projekt megvalósításában történő részvételre és a „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatásban részesített projekt megvalósítására” elnevezésű megállapodás 3. sz. módosításának új tagként történő aláírására, továbbá a megvalósításhoz szükséges egyéb megállapodások aláírására.

36. Javaslat „A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése” című projekt támogatási szerződésének megkötésére.

37. Javaslat a BFVT Kft. 2013. évi éves közszolgáltatási szerződésének 2. sz. módosítására.

38. Javaslat a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítására.

39. Javaslat a Robert Capa tiszteletére emléktábla elhelyezésére.

40. Javaslat a József Attila Színház felújítási feladatainak támogatására.

41. Javaslat a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására.

42. Javaslat a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyének pályáztatásával kapcsolatos döntésre.

43. Javaslat a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére, a főigazgatói álláshely betöltésére kiírandó pályázati felhívásra.

44. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Óvodája intézményvezetőjének megbízására.

45. Javaslat a Budapesti Művelődési Központ igazgatói álláshelyének pályázati felhívására, a pályázatokat véleményező szakmai bizottság tagjaira.

46. Javaslat szándéknyilatkozat megtételére fővárosi tulajdonú ingatlanok a Szerb Országos Önkormányzat részére történő ingyenes átadásáról.

47. Javaslat működtetői vélemény kiadására a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott köznevelési intézmények névváltoztatásához, átszervezéséhez.

48. Javaslat a BTM Kiscelli Múzeum fejlesztésével összefüggő tervek kidolgozásához szükséges forrás biztosítására és engedélyokirat jóváhagyására.

49. Javaslat a Budapesti Történeti Múzeum Küldetésnyilatkozata, 2012. évi szakmai beszámolója és 2013. évi munkaterve jóváhagyására.

50. Javaslat a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál 2013. évi támogatására.

51. Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Állat- és Növénykert között megkötendő, a 912/2012. (V. 30.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott, fővárosi önkormányzati vagyon ingyenes használatba adásáról szóló megállapodástervezet módosítására.

52. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában lévő szociális intézmények részére komplex energetikai szolgáltatásra irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatására.

53. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

54. Javaslat a Ferencvárosi Torna Club, mint kiemelt budapesti sportegyesület támogatására.

55. Javaslat az ISMAC és a Városligeti Műjégpálya költségvetési szervek helyzetének egységes rendezésére.

56. Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására.

57. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évi összevont költségvetéséről szóló 21/2013. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

58. Javaslat a Rác Nosztalgia Kft. „cs. a” reorganizációjának elősegítése érdekében meghozandó döntésekről.

59. Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata és a Swietelsky Baugesellschaft m.b.H között szándéknyilatkozatban foglaltak végrehajtására.

60. Javaslat a Közraktárak Épületegyüttessel kapcsolatos egyes jogviták lezárására.

61. Javaslat a Petőfi Csarnok Nonprofit Kft. „v. a.” által kötendő egyezségi megállapodás jóváhagyására és baleseti járadék folyósításának tulajdonosi átvállalására.

62. Javaslat intézményvezetők felmentésére és új pályázat kiírására.

63. Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt. és a BKSZT Kft. fúziója kapcsán a Fővárosi Önkormányzat BKSZT Kft.-ben fennálló üzletrészének a Fővárosi Vízművek Zrt. részére történő értékesítésére.

64. Alapítói határozat kiadása a BKV Zrt. 2012. évi konszolidált beszámolójának és üzleti jelentésének elfogadására.

65. Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2013-2014. évi üzleti tervének elfogadására.

66. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos- és résztulajdonában lévő egyes gazdasági társaságok 2013. évi üzleti tervének elfogadására.

67. Javaslat a „Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása” c. európai uniós támogatásból megvalósuló projekt támogatási szerződésének 8. sz. módosítására.

68. Javaslat „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya szélesítéssel” c. projekt támogatási szerződésének 6. sz. módosítására.

69. Javaslat előzetes döntés meghozatalára az FCSM Zrt. javadalmazási szabályzatának módosítására vonatkozóan.

70. Javaslat a Parking Kft. 2012. évi éves beszámolójának elfogadására.

71. Javaslat az FTSzV Kft. közszolgáltatási szerződésének 6. sz. módosítására.

72. Javaslat az FTSzV Kft. 2012. évi közszolgáltatási jelentésének, és kompenzáció elszámolásának elfogadására.

73. Javaslat a BVK HOLDING Zrt. 2012. évi konszolidált éves beszámolójának és konszolidált üzleti jelentésének elfogadására.

74. Javaslat a BVK HOLDING Zrt. 2013. évi üzleti tervének és közbeszerzési tervének elfogadására.

75. Javaslat a BVK HOLDING Zrt. vezérigazgatója 2013. évi prémium-feladatainak kitűzésére.

76. Javaslat az ELMŰ Hálózati Kft.-vel kötendő igénybevételi megállapodás jóváhagyására a kormányzati beruházásban megvalósuló Wigner Fizikai Kutatóközpont Adatközpontja vonatkozásában.

77. Alapítói határozat kiadása a BKV Zrt. 2013. évi üzleti tervének elfogadására.

78. Javaslat az Európai Mobilitási Héthez és az Autómentes Naphoz való csatlakozás alapjául szolgáló 2013. évi Karta elfogadására.

79. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Vagyongazdálkodási Tervének elfogadására.

80. Forum Hungaricum Nonprofit Kft. kérelmére javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására.

81. Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében.

82. Javaslat az M1-M7 autópálya bevezető szakasz, 700. számú - M1-M7 - országos közút 4+800 - 7+681 km szelvények közti szakaszával érintett ingatlanokkal kapcsolatos megállapodás megkötésére.

83. Javaslat a 2013. évre vonatkozó éves megállapodás megkötésére az Enviroduna Kft.-vel.

84. Javaslat komplex próbaüzem lefolytatására vonatkozó megállapodás megkötésére a Fővárosi Vízművek Zrt.-vel.

85. Javaslat a BKISZ projekttel kapcsolatban megkötött kerületi megállapodások módosítására, valamint a projekt támogatási szerződésének jóváhagyására.

86. Javaslat a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt keretében készülő Budapesti szennyvíziszapok hosszú távú kezelése, ártalmatlanítása, hasznosítása tárgyú megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatos döntéshozatalra.

87. Javaslat a Pesterzsébeti gyűjtőcsatorna beruházással kapcsolatos döntéshozatalra.

88. Javaslat a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. 2013. évi üzleti tervének elfogadására.

89. Javaslat területrendezési hatósági eljárás kezdeményezésére a Budapest XI. kerület, Budaörsi út - Alsóhatár utca - Felső Örsöd utca által határolt területre vonatkozóan, valamint a térség fejlesztésére vonatkozó településrendezési szerződés megkötésére.

90. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest I. kerület, Hunyadi János utca - Pala utca - Kapucinus utca - Jégverem utca által határolt területre vonatkozóan.

91. Javaslat a Katona József Színház Nonprofit Kft. és a Vígszínház Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági ügyrendjeinek, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági ügyrendjének és SZMSZ-ének módosítására.

92. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő egyszemélyes, a kulturális ágazatba tartozó nonprofit társaságok 2013. évi üzleti tervével kapcsolatos döntésekre.

93. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő egyszemélyes, a kulturális ágazatba tartozó Budapest Film Zrt. 2013. évi üzleti tervével kapcsolatos döntésekre.

94. Javaslat Cseh Tamás tiszteletére szobor elhelyezésére a XI. kerület, Gellért téren.

95. Javaslat a „Sellő” c. kútszobor áthelyezésére a Széll Kálmán téren.

96. Javaslat előrehozott támogatás biztosítására a Vígszínház Nonprofit Kft. részére.

97. Javaslat a TÁMASZ Alapítvány 2012. évi közhasznúsági jelentésének és beszámolójának tudomásulvételére.

98. HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány 2012. évi beszámolójának jóváhagyása.

99. Javaslat a FOK Nonprofit Kft.-vel kötött közszolgáltatási szerződés módosítására.

100. Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2013. évi üzleti tervével kapcsolatos döntések meghozatalára.

101. Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Esély Nonprofit Kft. között fennálló közszolgáltatási keretszerződés módosítására.

102. Javaslat Budapest Esély Nonprofit Kft. által pályázat benyújtásának jóváhagyására az Európai Integrációs Alap BM/3782-1/2013. sz. nyílt pályázati felhíváshoz.

103. Javaslat az ÁROP-1.A.6-2013 kódszámú pályázati felhíváson történő részvételre.

104. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

A napirend 1. pontja: Javaslat a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról szóló 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet eltérő szöveggel történő hatályba léptetésére.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 51/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról szóló 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet eltérő szöveggel történő hatálybalépéséről az előterjesztés - a befogadott módosító indítvánnyal módosított - 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 2. pontja: Javaslat a Budapest II. kerület, 15341 hrsz.-ú névtelen közterület Tormay Cécile közként történő elnevezésének ismételt tárgyalására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1033/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a Jobbik-frakció módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy megtárgyalja a Budapest VII. kerület, „Herzl Tivadar tér” közterület elnevezésének ügyét.

Határidő: 2013. szeptember 1.

Felelős: Tarlós István

Felkéri a főpolgármestert, hogy Herzl Tivadar megítélésének kérdésében a Mötv. 14. § (2) és (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kérje ki a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.

Határidő: 2013. július 15.

Felelős: Tarlós István”.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1034/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba módosító javaslatát, mely szerint a határozati javaslat 2. és 3. pontja alábbiak szerint módosul:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy az egyes fővárosi közterületek elnevezésére és nevének megváltoztatására vonatkozó előterjesztés alapján - 2013. május 29-én - meghozott döntését, a Budapest II. kerület, 15341 hrsz.-ú névtelen közterület Tormay Cécile közként való elnevezésére vonatkozó részt visszavonja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Úgy dönt, hogy a fővárosi közterületek elnevezésére, valamint nevének megváltoztatására vonatkozó javaslat - amennyiben a döntés személynevet vagy személyneveket érint - ezentúl csak a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásának ismeretében terjeszthető a Fővárosi Közgyűlés elé, ezzel elkerülve a közterületek méltatlan személyekről történő elnevezését.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István”.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1035/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy ismételten megtárgyalja a Budapest II. kerület, 15341 hrsz.-ú névtelen közterület elnevezésének ügyét.

1036/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy Tormay Cécile megítélésének kérdésében az Mötv. 14. § (2) és (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kérje ki a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.

Határidő: 2013. július 15.

Felelős: Tarlós István

1037/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az egyes fővárosi közterületek elnevezésére és nevének megváltoztatására vonatkozó előterjesztés alapján - 2013. május 29-én - meghozott döntését, a Budapest II. kerület, 15341 hrsz.-ú névtelen közterület Tormay Cécile közként való elnevezésére vonatkozó részében akként módosítja, hogy az előterjesztés határozati javaslatának ezen részéről a Magyar Tudományos Akadémiától beszerzett állásfoglalás ismeretében dönt.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 3. pontja: Javaslat kulturális megállapodás megkötésére Budapest Főváros Önkormányzata és Barcelona Polgármesteri Hivatala között.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1038/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a kulturális megállapodást Budapest Főváros Önkormányzata és Barcelona Polgármesteri Hivatala között az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal és egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 2013. június 30.

Felelős: Tarlós István

1039/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az együttműködési szándéknyilatkozatot Budapest Főváros Önkormányzata és Barcelona Polgármesteri Hivatala között az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal és egyben felkéri a főpolgármestert a szándéknyilatkozat aláírására.

Határidő: 2013. augusztus 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 4. pontja: Javaslat támogatási szerződés megkötésére a Lovas-Show Kft.-vel.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1040/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (4) bekezdésében foglaltak alapján eseti jelleggel magához vonja a főpolgármesternek a Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évi összevont költségvetéséről szóló 21/2013. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 19. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott hatáskörét.

1041/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A 2013. szeptember 20-22. között megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta rendezvényre, a Lovas-Show Kft. részére 35 000 E Ft összegű támogatást biztosít. Ennek végrehajtása érdekében 35 000 E Ft-tal csökkenti a „912102 Főpolgármesteri keret céltartaléka” cím kiadási, azon belül a működési célú tartalék előirányzatát és ezzel egyidejűleg, ugyanezen összeggel megemeli a „844702 Főpolgármesteri keret” cím kiadási, azon belül a működési célú pénzeszközátadás áht-n kívülre előirányzatát.

Határidő: a költségvetési rendelet 2013. júniusi módosítása

Felelős: Tarlós István

1042/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti támogatási szerződést és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 5. pontja: Javaslat a kulturális nonprofit kft.-k ügyvezetői 2013. évi prémiumfeladatai kitűzésére.

Előterjesztők: Tarlós István. Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1043/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Meczner János ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1044/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Vitézy Anna Zsófia ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1045/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Centrál Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Puskás Tamás ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1046/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a József Attila Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Nemcsák Károly ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1047/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Katona József Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Máté Gábor ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1048/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Novák János ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1049/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Madách Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Szirtes Tamás ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1050/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, az Örkény István Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Mácsai Pál ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1051/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Bálint András ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 10. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1052/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Bán Teodóra ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 11. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1053/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Thália Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Bereményi Géza ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 12. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1054/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Nagy József ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 13. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1055/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, az Új Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Dörner György ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 14. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1056/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Vígszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy Eszenyi Enikő ügyvezető 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 15. sz. melléklete szerinti tartalommal tűzi ki, azzal, hogy részére a prémiumfeladatok teljesítése esetén a 2013. évi alapbérének legfeljebb 40%-a fizethető ki a Kft. költségvetése terhére.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1057/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert a prémiumfeladat kitűzésekkel kapcsolatos dokumentumok aláírására és kiadására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 6. pontja: Javaslat a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyének pályáztatására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1058/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba módosító javaslatát, mely szerint a Fővárosi Közgyűlés Orbán Gyöngyi fővárosi képviselő helyett Lendvai Anna fővárosi képviselőt kéri fel a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1059/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

munkáltatói jogkörében eljárva, az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (3) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének ellátására pályázatot ír ki az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében.

Határidő: 2013. július 31.

Felelős: Tarlós István

1060/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (6) bekezdésében előírtaknak megfelelően a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságába a munkáltatói jogkör gyakorlójaként az alábbi két főt kéri fel:

- Orbán Gyöngyi, fővárosi képviselő

- Németh Szilárd, Kulturális és Turisztikai Tanácsnok.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1061/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (6) bekezdésében előírtaknak megfelelően felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottság felkérésére vonatkozó intézkedéseket.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 7. pontja: Javaslat nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra kerülő, a Fővárosi Önkormányzat könyvvizsgálói feladatait 2013. november 1-jétől ellátó könyvvizsgáló megbízási díja fedezetének biztosítására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1062/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra kerülő, a Fővárosi Önkormányzat könyvvizsgálati feladatait 2013. november 1. és 2015. április 30. között ellátó könyvvizsgáló megbízási díjára 25 146 E Ft fedezetet biztosít, az alábbiak szerint:

- a 2013. november és december hónapokra vonatkozó megbízási díj finanszírozása érdekében 2794 E Ft-tal csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát és egyidejűleg ugyanezen összeggel tartós jelleggel (2 hóra) megemeli a „887501 Könyvvizsgálói díj” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát;

- a 2014. január 1. és 2014. december 31. közötti időszakra 16 764 E Ft összegű fedezetet biztosít;

- a 2015. január 1. és 2015. április 30. közötti időszakra 5588 E Ft összegű fedezetet biztosít.

Határidő: a 2013. novemberi és decemberi fedezetekre azonnal, illetve a 2014. és 2015. évekre vonatkozóan a mindenkori éves költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

A napirend 8. pontja: Javaslat a BFVT Kft. ügyvezetője 2012. évi prémiumfeladatinak értékelésére, valamint a 2013. évi prémiumfeladatok meghatározására.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1063/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bek. b) pontja, illetve az 58. §-a alapján elfogadja Albrecht Ute, a BFVT Kft. ügyvezetője 2012. évi prémiumfeladatai teljesítését, annak kifizetését engedélyezi 1 488 000 Ft, azaz egymillió-négyszáznyolcvannyolcezer forint összegben.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1064/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a BFVT Kft. ügyvezetője, Albrecht Ute 2013. évi prémiumfeladatainak meghatározására vonatkozó javaslatot az előterjesztés 2. sz. melléklete szerint, azzal, hogy a prémiumfeladatok teljesítése esetén részére a 2013. évi alapbérének 20%-a fizethető ki.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 9. pontja: Javaslat az Enviroduna Kft. ügyvezetője 2012. évi prémiumfeladatainak értékelésére, valamint a 2013. évi prémiumfeladatok meghatározására.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1065/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bek. b) pontja, illetve az 58. §-a alapján elfogadja Wertán Zsolt Zoltánnak, az Enviroduna Kft. ügyvezetőjének 2012. évi prémiumfeladatai teljesítését, annak kifizetését engedélyezi 4 140 000 Ft, azaz négymillió-száznegyvenezer forint összegben.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1066/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Wertán Zsolt Zoltánnak, az Enviroduna Kft. ügyvezetőjének a 2013. évi prémiumfeladatainak meghatározására vonatkozó javaslatot az előterjesztés 2. sz. melléklete szerint, azzal, hogy a prémiumfeladatok teljesítése esetén részére a 2013. évi alapbérének 40%-a fizethető ki.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 10. pontja: Javaslat a BKK Zrt. és a BKV Zrt. vezérigazgatójának 2012. évi teljesítménykövetelmény feladatainak értékelésére, és teljesítménybér kifizetésének engedélyezésére, valamint a 2013. évi teljesítménykövetelmények kiírására.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1067/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében illetve 58. §-ában foglaltak alapján, a BKK Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva Vitézy Dávidnak, a BKK Zrt. vezérigazgatójának a 2012. évi prémiumfeladatai teljesítését elfogadja, annak kifizetését engedélyezi 6 144 000 Ft, azaz hatmillió-száznegyvennégyezer forint összegben.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1068/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a BKK Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva Vitézy Dávidnak, a BKK Zrt. vezérigazgatójának a 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 4. sz. melléklete szerint tűzi ki.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1069/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bek. b) pontjában, illetve 58. §-ában foglaltak alapján, a BKV Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva Bolla Tibornak, a BKV Zrt. vezérigazgatójának a 2012. évi prémiumfeladatai teljesítését elfogadja, annak kifizetését engedélyezi 5 568 000 Ft, azaz ötmillió-ötszázhatvannyolcezer forint összegben.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1070/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bek. b) pontjában, illetve 58. §-ában foglaltak alapján, a BKV Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva Bolla Tibornak, a BKV Zrt. vezérigazgatójának a 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 9. sz. melléklete szerint tűzi ki.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1071/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

felhatalmazza a főpolgármestert a prémiumfeladat kitűzésének aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 11. pontja: Javaslat a BFVK Zrt. vezérigazgatója 2012. évi prémiumfeladatainak értékelésére és 2013. évi prémiumfeladatainak kitűzésére.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1072/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdése b) pontja, valamint 58. §-a alapján a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának, Nagyunyomi-Sényi Gábor Antalnak a 2012. évi prémiumfeladatai teljesítését elfogadja, annak kifizetését engedélyezi 5 460 000 Ft, azaz ötmillió-négyszázhatvanezer forint összegben.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1073/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának, Nagyunyomi-Sényi Gábor Antalnak a 2013. évi prémiumfeladatainak meghatározására vonatkozó javaslatot az előterjesztés 3. sz. melléklete szerint, azzal, hogy a prémiumfeladatok teljesítése esetén részére a 2013. évi alapbérének 40%-a fizethető ki.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 12. pontja: Javaslat a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatójának 2012. évi prémiumfeladat teljesítésének értékelésére és a 2013. évi prémiumfeladat kitűzésének elfogadására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1074/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

elfogadja Házi Zoltánnak, a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatójának 2012. évi prémiumfeladatai teljesítésének értékelésére vonatkozó javaslatot. Javasolja a Budapesti Nagybani Piac Zrt. közgyűlésének a teljesítésértékelés elfogadását, és a prémium összegének megállapítását a vezérigazgató 2012. évi alapbére 40%-a, azaz 4 992 000 Ft összegben, azzal, hogy ebből a prémiumelőleg összegének levonásával 1 497 600 Ft kerüljön részére kifizetésre.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1075/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatója 2013. évi prémiumfeladatainak meghatározására vonatkozó javaslatot az előterjesztés 2. sz. melléklete szerint, azzal, hogy a prémiumfeladatok teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2013. évi alapbérének 40%-a fizethető ki. Javasolja a Budapesti Nagybani Piac Zrt. közgyűlésének a prémiumfeladatok elfogadását.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1076/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a Fővárosi Önkormányzatot, mint részvényest közszolgáltatási keretszerződés alapján képviselő Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. képviselőjét, hogy kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa az 1074-1075/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. határozatokban leírtak szerinti döntéseknek a Budapesti Nagybani Piac Zrt. közgyűlése általi meghozatalát.

A napirend 13. pontja: Javaslat a Budapesti Nagybani Piac Zrt. könyvvizsgálójának megválasztására és díjazásának megállapítására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1077/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Budapesti Nagybani Piac Zrt. soron következő közgyűlésén a Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében szerződés alapján eljáró BFVK Zrt. kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntés meghozatalát:

- a CORRECT Pénzügyi és Könyvszakértő Kft. (1025 Budapest, Palánta u. 3/C, cégjegyzékszám: 01-09-907186), a Társaság könyvvizsgálójának történő megválasztását, a könyvvizsgálatért felelős személy Egri István Iván (1028 Budapest, Arad u. 37., könyvvizsgálói kamarai nyilvántartási száma: 003152) bejegyzett könyvvizsgáló bevonásával, díjazásának 1 600 000 Ft/év + áfa összegben történő megállapítását a Társaság soron következő közgyűlésének napjától 2014. május 31. napjáig terjedő időtartamra.

Határidő: a Társaság soron következő közgyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

1078/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a Budapesti Nagybani Piac Zrt. soron következő közgyűlésén a Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében szerződés alapján eljáró BFVK Zrt.-t képviselő személy kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: a Társaság soron következő közgyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 14. pontja: Javaslat a RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. könyvvizsgálójának megválasztására és díjazásának megállapítására.

Előterjesztő: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1079/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. soron következő közgyűlésén a Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében szerződés alapján eljáró BFVK Zrt. kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntés meghozatalát:

- A CORRECT Pénzügyi és Könyvszakértő Kft. (1025 Budapest, Palánta u. 3/C, cégjegyzékszám: 01-09-907186), a Társaság könyvvizsgálójának történő megválasztását, a könyvvizsgálatért felelős személy Egri István Iván (1028 Budapest, Arad u. 37., könyvvizsgálói kamarai nyilvántartási száma: 003152) bejegyzett könyvvizsgáló bevonásával, díjazásának 800 000 Ft/év + áfa összegben történő megállapítását a Társaság soron következő közgyűlésének napjától 2016. május 31. napjáig terjedő időtartamra.

1080/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. soron következő közgyűlésén a Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében szerződés alapján eljáró BFVK Zrt.-t képviselő személy kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: a Társaság soron következő közgyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 15. pontja: Javaslat a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2013. évi rendes közgyűlésének napirendi pontjaira vonatkozó előzetes döntések meghozatalára.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1081/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2013. május 30-án felfüggesztett, 2013. június 13-án tartandó folytatólagos évi rendes közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata részvényesi képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntések meghozatalát:

5. napirendi pont:

- a Társaság 2013. évi üzleti tervének jóváhagyására vonatkozó nemleges döntés meghozatalát;

- a Társaság 2013. évi beruházási tervének jóváhagyását.

7. napirendi pont: a Társaság alapszabálya módosításának az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal történő jóváhagyását.

8. napirendi pont: az igazgatóság ügyrendje módosításának jóváhagyását az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal.

9. napirendi pont: a Társaság beruházási szabályzata módosításának elfogadását az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal.

14. napirendi pont: a Társaság könyvvizsgálójává a jelenlegi könyvvizsgáló PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft., valamint személyében felelős könyvvizsgálóvá Tímár Pál könyvvizsgáló (tagsági igazolvány száma: 002527), helyettes könyvvizsgálóvá Barsi Éva könyvvizsgáló (tagsági igazolvány száma: 002945) megválasztását a Társaság folytatólagos közgyűlésének napjától 2014. május 31-ig terjedő időszakra, a 2013. üzleti év éves beszámolójának és üzleti jelentésének könyvvizsgálatára, 7 950 000 Ft + áfa/év díjazás megállapítása mellett.

16. napirendi pont: a Társaság igazgatósága és felügyelőbizottsága tagjai díjazásának a jelenlegi díjazással azonos összegben történő megállapítását a Társaság folytatólagos közgyűlésének napjától 2014. május 31-ig terjedő időszakra.

Határidő: a Társaság folytatólagos évi rendes közgyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

1082/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt. és a BKSZT Kft. között 2013. június 1-jei hatállyal megkötött szennyvíztisztítási szolgáltatási szerződés módosítás kiegészítését az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert a szerződés kiegészítés aláírására.

Egyúttal felhatalmazza a Fővárosi Önkormányzat részvényesi képviselőjét, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2013. május 30-án felfüggesztett, 2013. június 13-án tartandó folytatólagos évi rendes közgyűlésén kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a társasági közgyűlési meghívó 13. napirendi pontjaként szereplő szennyvíztisztítási szerződés módosítás kiegészítés elfogadását.

Határidő: a Társaság folytatólagos évi rendes közgyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 16. pontja: Javaslat a Főpolgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1083/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

2013. június 30-i hatállyal módosítja Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal alapító okiratát az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak, az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: 20 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 17. pontja: Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 14/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 52/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 14/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 18. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 53/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1084/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

felkéri a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnökét, hogy a jelen SZMSZ-módosítással a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülésének napjáig hatáskörébe került megállapodások jóváhagyásáról, megkötéséről utólagosan tájékoztassa a Fővárosi Közgyűlést.

A napirend 19. pontja: Közterület-használati díjak módosítása.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 54/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról szóló 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1085/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 248/1997. (II. 27.) Főv. Kgy. határozatot.

A napirend 20. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata városbiztonsági és városrend-védelmi koncepciója elfogadására.

Előterjesztő: Zsolnai József

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1086/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

elfogadja Budapest Főváros Önkormányzata városbiztonsági és városrend-védelmi koncepcióját az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

1087/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a közbiztonsági tanácsnok közreműködésével vizsgáltassa meg a koncepcióban foglaltak megvalósításának jogi, pénzügyi, szervezeti és egyéb feltételeit, majd a vizsgálat eredményei alapján készíttesse el a koncepció végrehajtására irányuló cselekvési tervet és azt az érintett szakmai szervezetekkel, valamint a Rendészeti Egyeztető Fórummal való egyeztetést, továbbá a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsággal történt véleményeztetést követően jóváhagyásra terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2013. november 30.

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 55/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 21. pontja: Javaslat Budapest Főváros Közterület-felügyelete átnevezésére.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1088/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Közterület-felügyelete nevét

2013. július 1-jével Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságra változtatja, és alapító okiratát módosítja az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2013. július 1.

Felelős: Tarlós István

1089/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert Budapest Főváros Közterület-felügyelete alapító okirata módosításának aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 56/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat közterület-felügyeleti feladatainak ellátásáról az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1090/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy „A közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyában a fővárosi kerületi önkormányzatokkal folytatandó tárgyalásokon képviselendő elveket” elfogadja és felkéri a főpolgármestert, hogy a tárgyalások előkészítésénél az előterjesztés - a befogadott módosító indítvánnyal kiegészített - 5. sz. mellékletében meghatározott elvek figyelembevételével járjon el.

Határidő: 60 nap a tárgyalások megkezdésére

Felelős: Tarlós István

A napirend 22. pontja: Javaslat a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1091/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva jóváhagyja a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának módosítását és felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 1. sz. mellékletét képező alapító okirat módosítása, valamint az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1092/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 23. pontja: 2013. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződés 1. sz. módosítása.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1093/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Főkert NZrt. és a Fővárosi Önkormányzat közötti 2013. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződés 1. sz. módosítását az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.

Egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: 2013. július 2.

Felelős: Tarlós István

1094/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt.-vel kötött 2013. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződés 1. sz. módosításában szereplő új feladat végrehajtásának fedezetére egyszeri jelleggel csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát 7976 E Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „814101 Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt.” cím működési célú pénzeszköz átadás előirányzatát.

A napirend 24. pontja: Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság könyvvizsgálójának megválasztására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1095/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zárkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság könyvvizsgálójának megválasztja a BDO Magyarország Könyvvizsgáló Kft.-t (székhely: 1103 Budapest, Kőér utca 2/A C. ép., cégjegyzékszám: 01-09-867785, könyvvizsgálatért felelős személy Baumgartner Ferenc bejegyzett könyvvizsgáló, kamarai tagsági száma: 002955), 2013. június 12-től 2014. május 31-ig terjedő időtartamra, díjazását bruttó 5 486 400 Ft összegben állapítja meg.

1096/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 284. § (2) bekezdése értelmében az alapítói (részvényesi) döntésről a Társaság vezérigazgatóját értesítse annak érdekében, hogy a könyvvizsgálóra vonatkozó változások Cégbírósághoz való bejelentéséről és a könyvvizsgáló megválasztását követő 90 napon belül a könyvvizsgálói szerződés megkötéséről gondoskodjon.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 25. pontja: Alapítói jóváhagyás kérése a BKV Mozgólépcső Javító és Szolgáltató Kft. BKV Zrt.-be történő beolvadásával kapcsolatos - a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerinti - második tulajdonosi döntés meghozatalára.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1097/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként (alapítójaként) eljárva véglegesen elhatározza a BKV Mozgólépcső Javító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság és a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság egyesülését oly módon, hogy a BKV Mozgólépcső Javító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság beolvad a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaságba, így a BKV Mozgólépcső Javító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság jogutódlással megszűnik, és az átvevő Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság változatlan cégnéven működik tovább. A beolvadás költségeit a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint átvevő gazdasági társaság viseli.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1098/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként (alapítójaként) eljárva

- Jóváhagyja a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint átvevő Társaság független könyvvizsgáló által ellenőrzött, 2012. december 31-ei fordulónapra készített vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetét és az azokról készült független könyvvizsgálói jelentést az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

- Jóváhagyja a beolvadást követően tovább működő Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint jogutód Társaság független könyvvizsgáló által ellenőrzött, 2012. december 31-ei fordulónapra készített nyitó vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetét és az azokról készült független könyvvizsgálói jelentést az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1099/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként (alapítójaként) eljárva jóváhagyja a BKV Mozgólépcső Javító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaságba történő beolvadásáról rendelkező egyesülési szerződést az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza az átvevő Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatóját annak aláírására, továbbá arra, hogy gondoskodjon

- az egyesülési szerződés elfogadásától számított tizenöt napon belül a Társaságnál működő üzemi tanács beolvadásról való tájékoztatásáról;

- az egyesülési közlemény Cégközlönyben történő közzétételének kezdeményezéséről, majd ezt követően a beolvadás illetékes Cégbírósághoz történő bejelentéséről.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1100/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként (alapítójaként) eljárva az átalakuláshoz, azaz a beolvadáshoz fűződő joghatások beállásának napjaként 2013. szeptember 30. napját, de legkésőbb a cégbírósági bejegyzés napját jelöli meg, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 57. § (2) bekezdése alapján.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1101/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapító fenti döntéseiről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatóját tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 26. pontja: Javaslat a Közraktárak Épületegyüttessel kapcsolatos döntések meghozatalára.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szentes Tamás, Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1102/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy kéri a CET elnevezés jogtulajdonosát, hogy a CET használatát jogilag adja át a főváros részére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István”.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1103/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 43. §-a alapján jóváhagyja és megköti a BFVK Zrt. 2013. évi éves közszolgáltatási szerződésének az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti 2. számú módosítását, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1104/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Elrendeli a BTM - Budapest Galéria átköltözését a Budapesti Történeti Múzeum alapító okiratában telephelyként feltüntetett Budapest V. kerület, Váci u. 36. szám alatt található, 993 m2 alapterületű ingatlanból a Budapest IX. kerület, Fővám tér 11-12. szám alatti, 37061/7 hrsz.-ú ingatlan 963,22 m2 területű helyiségcsoportjába. Egyidejűleg jóváhagyja a Budapest Galéria átköltöztetésének költségét, a 2013. évi üzemeltetési díjat és a rezsiköltséget úgy, hogy a forrást a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 2013. évi közszolgáltatási szerződésében biztosítja.

Határidő: kiállító tér kialakítását követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1105/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Budapesti Történeti Múzeum, valamint a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága alapító okiratainak módosításáról a telephelyváltozás dokumentálása érdekében.

Határidő: a beruházás befejezését követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

1106/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Meg kívánja valósítani a Közraktárak Épületegyüttes bevezetéséhez, marketinghez szorosan kapcsolódó építési tevékenységek tárgyú beruházási feladatot 41 910 000 Ft értékben, a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága elhelyezése tárgyú beruházási feladatot 138 057 729 Ft értékben, a Budapesti Történeti Múzeum szervezetében működő Budapest Galéria elhelyezése tárgyú beruházási feladatot 262 528 571 Ft értékben, és ezek kivitelezésével összefüggő tervezési, projektirányítási feladatokat 38 138 100 Ft értékben úgy, hogy a forrás biztosítása mellett felkéri a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-t a feladat megvalósítására.

Határidő: az épületegyüttes kereskedelmi megnyitása

Felelős: Tarlós István

1107/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt hatásköre szerint eljárva az előterjesztés 3. sz. mellékletét képező 006701 azonosító számú engedélyokirat 1. számú módosítását, az abban foglalt tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat módosítás aláírására.

Határidő: 8 nap

Felelős: Tarlós István

1108/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 16. § (1) bekezdése értelmében jóváhagyja és megköti a „Megvalósítási Megállapodás a Közraktárak Épületegyüttes üzemeltetéséhez és hasznosításához szükséges beruházással kapcsolatos feladatok elvégzéséről” tárgyú feladathoz kapcsolódó megvalósítási megállapodás 1. számú módosítását a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-vel az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a megállapodás módosítás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1109/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi a Budapest IX. kerület, Fővám tér 11-12. sz. alatti CET Közraktárak Épületegyüttes acél-üveg héjszerkezetének javítási munkálataira vonatkozó tájékoztatást.

1110/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a BFVK Zrt. CET Közraktárak Épületegyüttes megnyitáshoz kapcsolódóan, a pénzügyi fedezetet az alábbiak szerint biztosítja:

a) üzemeltetési és hasznosítási feladatok fedezeteként csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát 129 434 E Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 825001 BFVK Zrt. közszolgáltatás” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát;

b) a Budapest Galéria átköltöztetésének költségére csökkenti a „911401 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím kiadási előirányzatát 3000 E Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel egyszeri jelleggel megemeli az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát;

c) a Budapest Galéria által fizetendő üzemeltetési díj 2013. évi fedezetére csökkenti a „911401 Céltartalék az önkormányzati szerkezet-átalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím kiadási előirányzatát 6357 E Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel egyszeri jelleggel (2 hónapra) megemeli az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát, egyben kötelezettséget vállal arra, hogy a 2014. január 1-jétől felmerülő üzemeltetési díjat, - egy évre 38 144 E Ft-ot - a BFVK Zrt. éves közszolgáltatási szerződésében tartós jelleggel biztosítja;

d) a Budapest Galéria által fizetendő közműfogyasztási díj 2013. évi fedezetére csökkenti a „911401 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím kiadási előirányzatát 9000 E Ft-tal, egyidejűleg tartós jelleggel 2 hóra megemeli az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát;

e) az új kiállítóhely csatolt szakmai koncepció szerinti működtetése érdekében a 2013. évi többletfeladatok finanszírozása érdekében csökkenti a „911401 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím kiadási előirányzatát 15 000 E Ft-tal, egyidejűleg egyszeri jelleggel megemeli az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát, egyben kötelezettséget vállal arra, hogy a 2014. évi többletfeladatok érdekében az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások között tartós jelleggel évi 40 000 E Ft-ot biztosít;

f) 2013. szeptember 1-jétől 3 fővel megemeli az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím létszámkeretét. A létszámbővülés pénzügyi fedezetére csökkenti a „911401 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím kiadási előirányzatát 4318 E Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel, tartós jelleggel, 4 hóra megemeli az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási előirányzatát (a kiadásból: személyi juttatások 3400 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 918 E Ft);

g) A Közraktárak épületegyüttesben kialakítandó helységcsoportok kialakítási költségeinek fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a „911202 Évközi indítású önkormányzati beruházások” címen belül a „Cet üveghéj” feladat előirányzatát 480 635 E Ft-tal (a feladat összköltsége ezzel 281 365 E Ft-ra módosul) és ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „840301 Önkormányzati beruházások” címen belül a „Közraktárak épületegyüttes (CET) projekt befejezésével, illetve használatbavétellel kapcsolatban szükséges munkák elvégzése” feladatot. A feladat összköltsége 712 135 E Ft-ra módosul.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1111/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapest IX. kerület, Fővám tér 11-12. sz. alatti Közraktárak Épületegyüttes a „BÁLNA” elnevezést kapja.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1112/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 105. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Budapest IV. ker., Megyeri út szabályozásához szükséges tulajdonrendezésre, döntés a Budapest IV. ker., 076546/1 hrsz. ingatlan kisajátítási eljárásának megindításáról” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1113/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 106. pontként tárgyalja meg a „Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1114/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 107. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a dunai árvízhez kapcsolódó vis maior támogatás igénylésére” című előterjesztést.

A napirend 27. pontja: Javaslat a Budapesti Vidám Park Zrt. tevékenységének megszüntetéséhez kapcsolódó döntésekre.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1115/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a Budapesti Vidám Park Zrt. (Társaság) - székhelye: 1146 Budapest, Állatkerti körút 14-16., cégjegyzékszám: Cg. 01-10-042417 - legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy

- A Budapesti Vidám Park Zrt. (Társaság) vidámparki tevékenységének 2013. szeptember 30-i megszüntetésére való tekintettel, a főpolgármester útján ezen alapítói döntéséről a 2006. évi IV. törvény (Gt.) 284. § (2) bekezdése alapján tájékoztatja a Társaság vezető tisztségviselőit, egyben a Gt. 22. § (5) bekezdésére figyelemmel utasítja a Budapesti Vidám Park Zrt. igazgatóságát, hogy a Társaság a fennálló kötelezettségeit teljesítse, a kötelezettségek alól a jövőt illetően teljes körűen mentesüljön, a vidámparki működés megszüntetéséhez szükséges alábbi intézkedéseket hozza meg:

- a Társaság alaptevékenysége megszűnésére tekintettel a Társaság folyószámla- és beruházási hitele visszafizetésre kerüljön;

- a Társaság szállítói tartozásai kifizetésre kerüljenek;

- a Társaság munkavállalóinak munkaszerződései a törvényes előírások betartásával megszüntetésre kerülnek 2013. szeptember 30. dátummal, az ezzel összefüggő kötelezettségek (végkielégítések és adók) kifizetésre kerüljenek;

- a Társaság adó- és egyéb kötelezettségei kerüljenek rendezésre.

- a Társaság a könyvek zárását előkészíti, a pályázati értékesítési folyamattól függően a mutatványos berendezések szerelése terén együttműködik, szükség esetén a téliesítést elvégzi.

Határidő: 2013. december 31.

Felelős: Tarlós István

1116/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert - 2013. december 31-ig megkötött külön megállapodásban - biztosítsa a Budapesti Vidám Park Zrt. részére a működéséhez szükséges alapvető feltételeket (területre, épületbe történő bejutás, iroda- és műhely épület használata) 2013. december 31-ig, annak érdekében, hogy a Budapesti Vidám Park Zrt. vezetése a zárási, átadás-átvételi feladatoknak eleget tudjon tenni, és - az értékesítési folyamat kimenetelétől is függően - a mutatványos üzemek szerelésében közreműködjön, illetve szükség szerint a téliesítést meg tudja oldani.

Határidő: 2013.december 31.

Felelős: Tarlós István

1117/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Előzetesen kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2014. január 1. dátummal induljon meg a Budapesti Vidám Park Zrt. végelszámolása. Felkéri a főpolgármestert, hogy a Társaságot érintő, a vidámparki tevékenység megszüntetése miatt szükséges, a Társaság jogutód nélküli megszüntetésével, végelszámolásával összefüggő, további cégjogi intézkedésekre vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: az előterjesztés benyújtására 2013. november 30.

Felelős: Tarlós István

1118/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A Budapesti Vidám Park Zrt. részére a 2013. évi szezon zárásával összefüggésben felmerülő kiadásokra (bankkölcsön, bér és végkielégítések, szállítói tartozások, adókötelezettségek rendezése) 350 000 E Ft alárendelt tulajdonosi kölcsönt nyújt 2013. december 31-i visszafizetési határidővel. A Társaság a kölcsön felhasználásáról a 2013. évi beszámoló benyújtásakor köteles a Fővárosi Közgyűlés felé elszámolni.

Határidő: 2013. december 31.

Felelős: Tarlós István

1119/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A 350.000 E Ft fedezet biztosítása érdekében csökkenti a „919401 Előző városvezetés örökségének kezelésére céltartalék” cím kiadási előirányzatát 350 000 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „813502 Vidám Park Zrt. cím” kiadási, azon belül működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása című előirányzatát. Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítást terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a költségvetési rendelet 2013. júniusi módosítása

Felelős: Tarlós István

1120/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a 350 000 E Ft összegű alárendelt tulajdonosi kölcsön nyújtására vonatkozó megállapodást az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a vonatkozó megállapodás aláírására.

Határidő: 2013. június 28.

Felelős: Tarlós István

1121/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul véve az üzleti potenciál működtetéséről szóló tájékoztatót, egyetért azzal, hogy a korábban megszületett közgyűlési döntésekkel egyezően a pályázati kiírás a mutatványos üzemek egyben történő értékesíthetőségét tartalmazza, ezzel összefüggésben utasítja a Budapesti Vidám Park Zrt.-t, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-vel kösse meg az értékesítés lebonyolítására vonatkozó megbízási szerződést az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal. A megbízási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi a mutatványos berendezések (és tartozékainak) felsorolása.

Határidő: az első pályázati felhívás megjelentetésére 2013. június 28.

Felelős: Tarlós István

1122/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapesti Vidám Park Zrt. tulajdonában lévő értékesíthető mutatványos berendezések értékesítéséből származó bevételt a Társaság köteles a Fővárosi Önkormányzat számlájára utalni 2013. december 31-ig a Fővárosi Önkormányzat által nyújtott tulajdonosi kölcsönök törlesztése céljából.

Határidő: a vételár átutalására 2013. december 31.

Felelős: Tarlós István

1123/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Budapesti Vidám Park Zrt. megbízásából a mutatványos berendezések értékesítése tekintetében az értékesítési pályázatot hirdesse meg és bonyolítsa le. Az értékesítési eljárásokat lezáró jogügyleteket (adásvételi szerződéseket) be kell terjeszteni jóváhagyásra a Fővárosi Közgyűlés elé 2013. november 30-ig. Az első pályázat esetleges eredménytelensége esetén az értékesítési pályázatot változatlan feltételekkel haladéktalanul újra ki kell írni.

Határidő: 2013. november 30.

Felelős: Tarlós István

1124/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezető tisztségviselőit értesítse, hogy a Zrt. az általa bonyolított értékesítési eljárások során az alábbi főbb szempontok szerint járjon el:

- nyilvános, egyfordulós pályázati eljárás;

- az értékesítési eljárás tárgya mutatványos berendezések összessége (csomagértékesítés);

- az értékelési eljárás egyetlen szempontja a megajánlott vételár nagysága;

- az adásvételi szerződések hatálybalépésének feltétele az alapító jóváhagyó határozata;

- az ajánlattevőnek ajánlatában kötelezően vállalnia kell a szállítási és szerelési költségeket.

- Amennyiben a kétszeri meghirdetésben a csomagban történő értékesítés nem jár eredménnyel, úgy egyenként kell megkísérelni az értékesítést.

Határidő: az első pályázati felhívás megjelentetésére 2013. június 28.

Felelős: Tarlós István

1125/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 198. § (2) bekezdése és 231. § (2) bekezdés g) pontja alapján úgy dönt, hogy - a Társaság igazgatóságának javaslata alapján - dematerializált részvénnyé alakítja a Társaság 999 db „A” sorozatú egyenként 100 000 Ft névértékű névre szóló törzsrészvényét, és 1 db „B” sorozatú 100 000 Ft névértékű névre szóló szavazatelsőbbséget biztosító részvényét.

1126/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Társaság alapító okiratát az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti tartalommal, egyben elfogadja a Társaság módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás és az egységes szerkezetű alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 28. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 57/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 29. pontja: Javaslat a Budapest V. ker., Bástya u. 35. sz. alatti ingatlanon fennálló használati jogának megszüntetésére és a XI. ker., Prielle Kornélia u. 4/B sz. alatti ingatlanra Budapest Főváros Kormányhivatala javára használat jogának alapítására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1127/2013.(VI.12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14) Főv. Kgy. rendeletet 45. § (1) bekezdésében foglaltak alapján

- tudomásul veszi a 24085 hrsz.-ú, Budapest V. ker., Bástya utca 35. szám alatt található felépítményes ingatlan 1089 m˛ területére, a Fővárosi Munkaügyi Központ javára bejegyzett ingyenes használati jog megszüntetését, továbbá

- hozzájárul ahhoz, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatala javára a Budapest XI. kerület, 3903/7 hrsz.-ú, Prielle Kornélia utca 4/B szám alatti ingatlan Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező 1050/11568-ad tulajdoni illetőségére, 1205 m˛ nagyságú területre ingyenes használati jog kerüljön az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzésre a Kormányhivatal működése időtartamára.

Felhatalmazza a főpolgármestert az előterjesztés 9. számú mellékletét képező megállapodás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 30. pontja: Javaslat a 19341/4 hrsz.-ú Bp. III., Gázgyári lakótelep I. csoport I. lph. mellett lévő üres helyiségek haszonkölcsönbe adására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1128/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. § (13) bekezdésében, valamint a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 40/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján jóváhagyja, megköti az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal a Budapest III. kerület, 19341/4. hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest III. kerület, Gázgyári lakótelep I. csoport I. lépcsőház mellett elhelyezkedő (korábban vendéglőként működő) 95 m2 alapterületű helyiségcsoport és 50 m2 alapterületű pince, továbbá a 43 m2 alapterületű (korábban húsboltként működő) nem lakás céljára szolgáló helyiség szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás és nappali ellátás, továbbá idősek klubja céljára történő határozatlan időtartamú, ingyenes használatba adásáról szóló, Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal kötendő haszonkölcsön szerződést.

Egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert az előterjesztés 4. számú mellékletét képező haszonkölcsön szerződés aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 31. pontja: Javaslat a Bp. XI., Keveháza u. 19-21. szám alatti 417 m2 alapterületű helyiségcsoport haszonkölcsönbe adására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1129/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. § (13) bekezdésében, valamint a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 40/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező Budapest XI., Keveháza u. 19-21. szám alatti 417 m˛ alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiségcsoportot közcélú adományként támogató szolgáltatás közfeladat ellátása céljára ingyenesen a Mozgássérültek Budapesti Egyesület használatába adja azzal a feltétellel, hogy

- a használat határozott idejű: az állami finanszírozási szerződéssel támogatott közfeladat ellátásának idejére, de legfeljebb a haszonkölcsön szerződés aláírásának napjától számított öt év,

- a helyiségcsoport használatával összefüggésben felmerülő üzemeltetési és rezsiköltség megfizetése a Mozgássérültek Budapesti Egyesületét terheli, továbbá

- az Egyesület az általa esetlegesen elvégzendő értéknövelő beruházás megtérítésére sem a haszonkölcsön időtartama alatt, sem annak megszűnését követően jogalap nélküli gazdagodás vagy más jogcímen nem tarthat igényt.

Jóváhagyja, megköti a Mozgássérültek Budapesti Egyesületével a Budapest XI., Keveháza u. 19-21. szám alatti 417 m˛ alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiségcsoportra vonatkozó haszonkölcsön szerződést az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal, egyidejűleg felhatalmazza a BFVK Zrt. vezérigazgatóját, hogy a haszonkölcsön szerződést a Fővárosi Önkormányzat képviseletében aláírja.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 32. pontja: Javaslat a Ludovika tér megújításával kapcsolatos szerződés megkötésére.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1130/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő VIII., Ludovika tér (36179 hrsz.) fejlesztése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által végzett beruházás költségének terhére megvalósuljon.

A feladat érdekében jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közötti, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 36179 hrsz.-on nyilvántartott „Ludovika tér” megújításával kapcsolatos beruházási megállapodást az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2013. június 15.

Felelős: Tarlós István

1131/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 22. § (2) és (4) bekezdései szerinti, a Gazdasági Bizottság és a főpolgármester hatáskörét, és tulajdonosi hozzájárulást ad a Ludovika tér felújításához kapcsolódó tervezési, előkészítő és kivitelezési munkák elvégzéséhez, és egyben felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tulajdonosi hozzájárulás aláírására.

Határidő: 2013. június 15.

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 58/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztői kiegészítés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 33. pontja: Javaslat pályázat benyújtására a KEOP-1.1.1/C/13 jelű konstrukcióba.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1132/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

hozzájárul, hogy a Fővárosi Önkormányzat pályázatot készítsen elő és nyújtson be a KEOP-1.1.1/C/13 jelű konstrukcióba „A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer eszközparkjának fejlesztése és informatikai korszerűsítése” címmel, amennyiben a pályázati kiírás azt lehetővé teszi. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a pályázati dokumentáció összeállításáról és benyújtásáról a Közreműködő Szervezet részére.

Határidő: 2013. július 31.

Felelős: Tarlós István

1133/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Kijelenti, hogy a „Hulladék lerakástól történő eltérítéshez szükséges eszközök beszerzése” című projekt megpályázásához szükséges tervezett önerő (150 M Ft) összegét a 2013. évi költségvetésben a „911901 EU-s feladatok pályázati önrésze” cím terhére elkülöníti.

1134/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A projekt megvalósításához szükséges, az elszámolható költségekre eső önerő fedezetét - várhatóan 150 M Ft-ot - a támogatás elnyerése esetén a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. útján kívánja biztosítani. Felkéri a főpolgármestert, hogy az önerő biztosítására vonatkozó feltételrendszert dolgozza ki.

Határidő: a támogatási szerződés megkötéséig

Felelős: Tarlós István

1135/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a pályázat pozitív elbírálása esetén a támogatási szerződés megkötésekor ismételten készítsen előterjesztést a szerződéskötés előzetes jóváhagyása végett.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlésnek a pozitív támogatási döntést követő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 34. pontja: Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr út - Kiss János utca - Szigeti József utca - (71422/38) helyrajzi számú közterület - Závodszky Zoltán utca által határolt területre vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 59/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról a Budapest IV. kerület, Görgey Artúr út - Kiss János utca - Szigeti József utca - (71422/38) helyrajzi számú közterület - Závodszky Zoltán utca által határolt területre vonatkozóan az előterjesztés mellékletének megfelelő tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1136/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről a IV. kerület Újpest Önkormányzatának polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1137/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a módosítás fővárosi nyilvántartáson történő átvezetéséről gondoskodjon.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 35. pontja: Javaslat a „KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projekt megvalósításában történő részvételre és a „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatásban részesített projekt megvalósítására” elnevezésű megállapodás 3. számú módosításának új tagként történő aláírására, továbbá a megvalósításhoz szükséges egyéb megállapodások aláírására.

Előterjesztők: dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1138/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projektben „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep közvilágítási rendszerének korszerűsítése” projektelemet Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 7197 E Ft hozzájárulásával, 40 784 E Ft KMOP EU-s társfinanszírozással, 3684 E Ft saját forrással, 51 665 E Ft összköltséggel meg kívánja valósítani.

1139/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A feladat végrehajtása érdekében csökkenti a „911901 EU-s feladatok pályázati önrésze” cím előirányzatát 3684 E Ft-tal, továbbá megemeli a „853601 Beruházási célú támogatásértékű bevételek” cím előirányzatát 47 981 E Ft-tal (ebből kerülettől átvett pénzeszköz 7197 E Ft, EU-s támogatás 40 784 E Ft), és ezzel egyidejűleg tervbe veszi a „840301 Önkormányzati beruházások” címen belül a „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep közvilágítási rendszerének korszerűsítése” feladatot 51 665 E Ft-tal. A feladat összköltsége 51 665 E Ft (ebből: kerületi hozzájárulás: 7197 E Ft, Eu-s támogatás: 40 784 E Ft, saját forrás 3684 E Ft).

1140/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A feladat megvalósítása érdekében jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzattal a pénzeszköz átadás-átvételi megállapodást az előterjesztés 6. sz. mellékletében foglalt tartalommal és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1141/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projekthez kapcsolódó BDK Kft. tulajdonában lévő közvilágítási hálózat bontásához és építéséhez szükséges kötelezettségvállalási nyilatkozatot az előterjesztés 8. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1142/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c., KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú projekt konzorciumi együttműködési megállapodás 3. sz. módosítását az előterjesztés 9. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1143/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Közvilágítási rendszer felújítása a KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú projekt keretében” tárgyú, közbeszerzési eljárásnak a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat által történő lefolytatására vonatkozó meghatalmazást, amely a konzorciumi együttműködési megállapodás részét fogja képezni az előterjesztés 10. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1144/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep közvilágítási rendszerének korszerűsítése” beruházási feladat engedélyokiratát az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felhatalmazza a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

A napirend 36. pontja: Javaslat „A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése” című projekt támogatási szerződésének megkötésére.

Előterjesztők: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1145/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése feladatot uniós társfinanszírozással és az FKF Zrt. által biztosított hozzájárulással 11 407 877 E Ft összköltséggel kívánja megvalósítani.

1146/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az uniós társfinanszírozással tervezett projekt előkészítési feladatainak megvalósulásával és az elnyert támogatás tervbevétele érdekében

- megemeli az FKF által fizetett használati jog tárgyévi ütemével, 66 587 E Ft-tal a „850101 Intézményi működési bevételek” cím bevételi előirányzatát, továbbá

- tervbe veszi a „853601 Beruházási célú támogatásértékű bevételek” cím „KEOP - A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése” előirányzatát 1 017 889 E Ft-tal és

- megemeli a „854101 Felhalmozási célú áfa visszatérülések” cím felhalmozási és tőke jellegű bevételek előirányzatát 292 809 E Ft-tal, továbbá

- csökkenti a „911201 Évközi indítású önkormányzati beruházások” kiadási címen belül a „Fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése, pályázati előkészítés” feladat előirányzatát 617 885 E Ft-tal ezzel egyidejűleg

- megemeli a „911201 Évközi indítású önkormányzati beruházások” címen belül a „Fejlesztések átütemezésének tartaléka” előirányzatát 867 100 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg megemeli a „840301 Önkormányzati beruházások” kiadási címen belül a „Fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése, pályázati előkészítés” feladatot 1 128 070 E Ft-tal (ebből KEOP támogatás: 1 017 889 E Ft).

A feladat 2014. évi üteme 6 116 612 E Ft (ebből KEOP támogatás: 4 520 513 E Ft), 2015. évi üteme 3 913 980 E Ft (ebből KEOP támogatás: 2 892 647 E Ft). A feladat összköltsége 11 407 877 E Ft.

1147/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a „Fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése, pályázati előkészítés” 6812 azonosító számú, 382/b/2013. (III. 27.) okmányszámmal jóváhagyott célokmányát az előterjesztés 2. számú mellékletében foglalt tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a módosított célokmány aláírásáról.

Határidő: 2013. június 30.

Felelős: Tarlós István

1148/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft., mint Közreműködő Szervezet és Budapest Főváros Önkormányzata között „KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú „A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése” című projekt tárgyában a támogatási szerződést az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés aláírásáról és benyújtásáról a Közreműködő Szervezet részére.

Határidő: 2013. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 37. pontja: Javaslat a BFVT Kft. 2013. évi éves közszolgáltatási szerződésének 2. sz. módosítására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1149/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a BFVT Kft. és a Fővárosi Önkormányzat közötti 2013. évi éves közszolgáltatási szerződés 2. sz. módosítását az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: 2013. június 20.

Felelős: Tarlós István

1150/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. (BFVT Kft.) részére 2012. november 5.-2013. március 10. közötti határozott időre biztosított támogatás fel nem használt részével, 14 666 E Ft-tal csökkenti a „821901 BFVT Közszolgáltatás” cím kiadási, azon belül dologi kiadások előirányzatát, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „930001 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 38. pontja: Javaslat a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1151/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti Budaörs Város Önkormányzatával a „Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése” projekt második fordulós KEOP pályázathoz szükséges, jogszabály és pályázati feltételek alapján létrehozott jogi személyiségű Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítását és felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező társulási megállapodás módosítása, valamint az előterjesztés 3. sz. mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodás aláírására.

Határidő: 2013. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 39. pontja: Javaslat Robert Capa tiszteletére emléktábla elhelyezésére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1152/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

támogatja Robert Capa tiszteletére a Budapest V. kerület, Városház u. 10. sz. alatti társasházon emléktábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos kiadások fedezetére 623 E Ft támogatást biztosít a Budapesti Történeti Múzeum részére.

1153/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A feladat megvalósítása érdekében csökkenti a „911202 Évközi indítású önkormányzati beruházások” cím kiadási előirányzatán az „Emléktáblák elhelyezése” feladatot 623 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi az „550102 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási, ezen belül a céljelleggel támogatott intézményi beruházások előirányzatán az új „Robert Capa emléktábla elhelyezése” feladatot. A feladat teljes költsége 623 E Ft.

1154/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 14. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás szerinti főpolgármesteri hatáskört és jóváhagyja a „Robert Capa emléktábla elhelyezése” tárgyú, 006834 egyedi azonosító számú engedélyokiratot az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal. Egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a rendeletmódosítás hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 40. pontja: Javaslat a József Attila Színház felújítási feladatainak támogatására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1155/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

megvalósítja a József Attila Színház részleges felújítása feladatot bruttó 230 400 E Ft értékben úgy, hogy a forrás biztosítása mellett felkéri a József Attila Színház Nonprofit Kft.-t a feladat megvalósítására.

1156/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A feladat megvalósítása érdekében 59 150 E Ft-tal csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül működési célú tartalék előirányzatát, ezzel egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi a „812101 József Attila Színház” cím kiadási, azon belül intézményi felújítások „József Attila Színház részleges felújítása” előirányzatát. A feladat összköltsége 230 400 E Ft,

2013. évi előirányzata: 59 150 E Ft,

2014. évi üteme: 124 850 E Ft,

2015. évi üteme: 46 400 E Ft.

1157/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (1) bek. c) pontja értelmében jóváhagyja a 6839 egyedi azonosító számú, „József Attila Színház részleges felújítása” tárgyú engedélyokiratot az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a vonatkozó költségvetési rendelet-módosítás hatálybalépését követő 8 napon belül

Felelős: Tarlós István

1158/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 16. § (1) bek. értelmében jóváhagyja és megköti az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező megvalósítási megállapodást és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a vonatkozó költségvetési rendelet-módosítás hatálybalépését követő 8 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 41. pontja: Javaslat a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1159/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva jóváhagyja a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának módosítását és felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 1. sz. mellékletét képező alapító okirat módosítása, valamint az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1160/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva jóváhagyja, hogy a Társaság a Budapest I., Szentháromság téri pavilonban található 83 m2 alapterületű kávézó, 45 m2-es turisztikai információs iroda, a kávézó mellett lévő 30 m2 alapterületű terasz, és a kávézóhoz tartozó nyilvános illemhely vonatkozásában bérleti szerződést kössön az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1161/2013. +(VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 42. pontja: Javaslat a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyének pályáztatásával kapcsolatos döntésre.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1162/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba módosító javaslatát, mely szerint a Fővárosi Közgyűlés Orbán Gyöngyi fővárosi képviselő helyett Lendvai Anna fővárosi képviselőt kéri fel a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1163/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

munkáltatói jogkörében eljárva, az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (3) bekezdése alapján a Budapesti Operettszínház vezetői - főigazgatói - munkakör ellátására pályázatot ír ki az előterjesztői kiegészítés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében.

Határidő: 2013. július 31.

Felelős: Tarlós István

1164/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (6) bekezdésében előírtaknak megfelelően a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságába a munkáltatói jogkör gyakorlója képviselőjeként az alábbi két főt kéri fel:

- Orbán Gyöngyi fővárosi képviselő,

- Szakonyi Zsófia közigazgatási tanácsadó, színházművészeti referens, Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1165/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (6) bekezdésében előírtaknak megfelelően felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen a Budapesti Operettszínház vezetői - főigazgatói - álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottság felkéréséről.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 43. pontja: Javaslat a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére és a főigazgatói álláshely betöltésére kiírandó pályázati felhívásra.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1166/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

munkáltatói jogkörében eljárva a Budapesti Történeti Múzeum (1014 Budapest, Szent György tér 2.) főigazgatójának, dr. Bodó Sándornak közalkalmazotti jogviszonyát a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 25. § (2) bekezdés a) pontja alapján közös megegyezéssel, 2013. december 29. napjával megszünteti, mellyel magasabb vezetői megbízása automatikusan megszűnik. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon dr. Bodó Sándor közalkalmazotti jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez kapcsolódó munkáltatói intézkedések megtételéről és kiadmányozásáról.

Határidő: 2013. szeptember 30.

Felelős: Tarlós István

1167/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapesti Történeti Múzeum vezetésével kapcsolatos feladatokat 2013. december 30. napjától az új intézményvezető munkába állásának napjáig az intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott helyettesítési rendje szerint kell ellátni.

Határidő: 2013. szeptember 30.

Felelős: Tarlós István

1168/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § (6) bekezdése és a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (6) bekezdésében előírtaknak megfelelően a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba az alábbi szakembereket kéri fel:

- dr. Baán László főigazgató, Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria;

- dr. Csorba László főigazgató, Magyar Nemzeti Múzeum;

- Sepseyné dr. Vígh Annamária főosztályvezető, EMMI Közgyűjteményi Főosztály;

- dr. Deme Péter elnök, Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület;

- dr. Saly Noémi muzeológus - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum;

- BTM Közalkalmazotti Tanács delegáltja;

- BTM KKDSZ szervezetének delegáltja;

- dr. Kenyeres István főigazgató, Budapest Főváros Levéltára;

- Orbán Gyöngyi fővárosi képviselő;

- Németh Szilárd fővárosi képviselő;

- Raduly József fővárosi képviselő.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1169/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Munkáltatói jogkörében eljárva, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (1) bekezdése alapján a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatói (magasabb vezető) beosztás ellátására pályázatot ír ki az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a pályázati felhívás közzétételére.

Határidő: 2013. szeptember 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 44. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Óvodája intézményvezetőjének megbízására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1170/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

megbízza Vargháné Tóth Erzsébetet a Fővárosi Önkormányzat Óvodája (1068 Budapest, Városligeti fasor 30.) magasabb vezetői - intézményvezetői - feladatok ellátásával 2013. augusztus 1. napjától 2018. augusztus 15. napjáig terjedő határozott időre, illetményét az előterjesztésben foglalt részletezés szerint 359 700 Ft összegben állapítja meg. Ez a határozott idejű magasabb vezetői megbízás nem érinti Vargháné Tóth Erzsébet a Fővárosi Önkormányzat Óvodája intézményben fennálló, határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszonyát.

Határidő: 2013. július 31.

Felelős: Tarlós István

1171/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az 1170/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. határozathoz kapcsolódó munkaügyi intézkedések megtételéről és kiadmányozásáról.

Határidő: 2013. július 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 45. pontja: Javaslat a Budapesti Művelődési Központ igazgatói álláshelyének pályázati felhívására, a pályázatokat véleményező szakmai bizottság tagjaira.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1172/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

munkáltatói jogkörében eljárva, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (1) bekezdése alapján a Budapesti Művelődési Központ igazgatói (magasabb vezető) beosztás ellátására pályázatot ír ki az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedést a pályázati felhívás közzététele érdekében.

Határidő: 2013. augusztus 30.

Felelős: Tarlós István

1173/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § (6) bekezdése és a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (6) bekezdésében előírtaknak megfelelően a Budapesti Művelődési Központ igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba az alábbi szakembereket kéri fel:

- Beke Márton főosztályvezető, EMMI Közművelődési Főosztály;

- Závogyán Magdolna főigazgató, Nemzeti Művelődési Intézet;

- Gábor Ilona elnök, Budapesti Népművelők Egyesülete;

- Tóth Lajos igazgató, Csokonai Művelődési Központ;

- Dr. Striker Sándor tanszékvezető, egyetemi docens, ELTE PPK Andragógiai Tanszék, ELTE PPK Neveléstudományi Intézet;

- BMK Közalkalmazotti Tanács delegáltja;

- BMK KKDSZ helyi szervezetének delegáltja.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 46. pontja: Javaslat szándéknyilatkozat megtételére fővárosi tulajdonú ingatlanok a Szerb Országos Önkormányzat részére történő ingyenes átadásáról.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1174/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

kinyilvánítja szándékát, hogy amennyiben az oktatásért felelős miniszter a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Српско забавиште, основна школа, гимназия дом Никола Тесла fenntartói jogát 2013. szeptember 1-jétől a Szerb Országos Önkormányzatnak átadja, Budapest Főváros Önkormányzata a tulajdonában álló, az intézmény feladatellátáshoz szükséges ingó- és ingatlanvagyon ingyenes használatát a Szerb Országos Önkormányzat részére köznevelési közfeladat ellátására 2013. szeptember 1-jétől határozatlan időre biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 47. pontja: Javaslat működtetői vélemény kiadására a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott köznevelési intézmények névváltoztatásához, átszervezéséhez.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1175/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (4) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy - amennyiben az a Fővárosi Önkormányzatra, mint működtetőre nézve többlet kötelezettséggel nem jár - támogatja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 02. tankerületének a Palotás Gábor Általános Iskola a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 3. §-ban foglaltak megvalósítása érdekében szükséges átszervezésére vonatkozó szándékát az előterjesztés 1. számú mellékletében foglaltak szerint.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1176/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy az Oktatási Bizottságnak a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet 6. számú melléklet 7.6. pontjában meghatározott hatáskörét eseti jelleggel magához vonja és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (4) bekezdés h) pontja alapján támogatja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 03. tankerületének a Pedagógiai Szolgáltató Intézet nevének megváltoztatására irányuló szándékát, azonban nem ért egyet az alábbi intézmények nevének megváltoztatásával, és javasolja az alábbi intézménynevek elfogadását:

Jelenlegi név Központ által tervezett név Fővárosi Önkormányzat által javasolt név
Csillagház Általános Iskola Budapest III. Kerületi Csillagház Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Fővárosi Csillagház Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Szent Miklós Általános Iskola, Kollégium és Gyermekotthon Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon Fővárosi Szent Miklós Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon
Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Budapest III. Kerületi
Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Fővárosi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon
Budapest III. Kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon Fővárosi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1177/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (4) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy - amennyiben az a Fővárosi Önkormányzatra, mint működtetőre nézve többlet kötelezettséggel nem jár - támogatja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 08. tankerületének a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 3. §-ban foglaltak megvalósítása érdekében szükséges átszervezésére vonatkozó szándékát az előterjesztés 3. számú mellékletében foglaltak szerint.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1178/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (4) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy - amennyiben az a Fővárosi Önkormányzatra, mint működtetőre nézve többlet kötelezettséggel nem jár - támogatja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 09. tankerületének az Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 3. §-ban foglaltak megvalósítása érdekében szükséges átszervezésére vonatkozó szándékát az előterjesztés 4. számú mellékletében foglaltak szerint.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1179/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy az Oktatási Bizottságnak a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet 6. számú melléklet 7.6. pontjában meghatározott hatáskörét eseti jelleggel magához vonja és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (4) bekezdés h) pontja alapján nem ért egyet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 09. tankerületének az Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon nevének „Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon”-ra való megváltoztatására vonatkozó szándékával.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1180/2013.(VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (4) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy - amennyiben az a Fővárosi Önkormányzatra, mint működtetőre nézve többlet kötelezettséggel nem jár - támogatja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 11. tankerületének a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 3. §-ban foglaltak megvalósítása érdekében szükséges átszervezésére vonatkozó szándékát az előterjesztés 5. számú mellékletében foglaltak szerint.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1181/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (4) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy - amennyiben az a Fővárosi Önkormányzatra, mint működtetőre nézve többlet kötelezettséggel nem jár - támogatja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 14. tankerületének az alábbi intézmények a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 3. §-ban foglaltak megvalósítása érdekében szükséges átszervezésére vonatkozó szándékát az előterjesztés 6. számú mellékletében foglaltak szerint:

- 3. számú Fővárosi Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság;

- Hallásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ;

- Látásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ;

- Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ;

- Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium;

- Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma;

- Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma;

- Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 48. pontja: Javaslat a BTM Kiscelli Múzeum fejlesztésével összefüggő tervek kidolgozásához szükséges forrás biztosítására és engedélyokirat jóváhagyására.

Előterjesztők: Csomós Miklós, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1182/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

meg kívánja valósítani a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum fejlesztési megvalósíthatósági előtanulmány alapján a „BTM Kiscelli Múzeum revitalizációja engedélyezési szintű építészeti tervei elkészítése” tárgyú feladatot bruttó 7620 E Ft értékben, és a feladat megvalósítása érdekében csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát 7620 E Ft-tal és ezzel egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási, azon belül céljelleggel támogatott intézményi beruházások előirányzatán, az új „BTM Kiscelli Múzeum revitalizációja engedélyezési szintű építészeti tervei elkészítése” feladatot.

1183/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 14. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás szerinti főpolgármesteri hatáskört és jóváhagyja a „BTM Kiscelli Múzeum revitalizációja engedélyezési szintű építészeti tervei elkészítése” tárgyú 6844 egyedi azonosító számú engedélyokiratot az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal. Egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

A napirend 49. pontja: Javaslat a Budapesti Történeti Múzeum küldetésnyilatkozata, 2012. évi szakmai beszámolója és 2013. évi munkaterve jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1184/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Budapesti Történeti Múzeum küldetésnyilatkozatát az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

1185/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Budapesti Történeti Múzeum 2012. évi szakmai beszámolóját az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

1186/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet 42. § (7) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja az Oktatási Bizottságra átruházott, a 6. sz. melléklet 7.11. pontjában foglalt hatáskörét és ezzel egyidejűleg jóváhagyja a Budapesti Történeti Múzeum 2013. évi munkatervét az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 50. pontja: Javaslat a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál 2013. évi támogatására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1187/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. számára a 2013. évi őszi Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál megrendezéséhez 30 000 E Ft támogatást biztosít a „912002 Nagyrendezvények céltartaléka” cím működési célú tartalék előirányzata terhére.

1188/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A 2013. évi őszi Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál megrendezése érdekében 30.000 E Ft-tal csökkenti a „912002 Nagyrendezvények céltartaléka” kiadási előirányzatát és ezzel egyidőben ugyanezen összeggel megemeli a „810601 Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft.” cím kiadási, ezen belül a működési célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre előirányzatát.

A napirend 51. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Állat- és Növénykert között megkötendő, a 912/2012. (V. 30.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott, fővárosi önkormányzati vagyon ingyenes használatba adásáról szóló megállapodástervezet módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1189/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 912/2012. (V. 30.) Főv. Kgy. határozatot.

1190/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (7) bekezdése értelmében úgy dönt, hogy a HR 01-89 rendszámú UAZ típusú terepjáró gépkocsit a Fővárosi Állat- és Növénykert részére közfeladatainak ellátásához ingyenes használatba adja. Jóváhagyja, megköti az erről szóló megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírásra.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 52. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában lévő szociális intézmények részére komplex energetikai szolgáltatásra irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1191/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti szociális intézményeinek hőenergia ellátásának racionalizálása érdekében az előterjesztésben ismertetett konstrukciót alkalmazza, melyben az energetikai szakcég szolgáltatási szerződés keretében - egyszemélyben komplex energiaszolgáltatási tevékenységet végez, az intézmények hőigényéhez szükséges földgázt beszerzi, az intézmények hőellátó rendszereinek (kazánok, hőközpontok, gázkonvektorok) professzionális üzemeltetését ellátja, karbantartását, valamint az intézmények energetikai rendszerei korszerűsítését szükség szerint, a keret terhére történő megtakarításból, saját forrásból elvégzi további fővárosi támogatás nélkül.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1192/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Hozzájárul Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában lévő, az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti szociális intézmények részére komplex energetikai szolgáltatásra irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatásához és felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a közbeszerzési eljárás előkészítéséhez.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1193/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A konstrukció megvalósításának és finanszírozásának érdekében elvonja Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működő szociális intézményektől a hőenergia ellátásához kapcsolódó forrást. Ennek végrehajtása érdekében 2014. január 1-jétől összesen évi bruttó 507 119 E Ft-tal csökkenti az érintett szociális intézmények kiadási, azon belül a dologi kiadási előirányzatát a gázenergiára biztosított támogatáshoz kapcsolódóan, tartós jelleggel az előterjesztés 2. sz. melléklete 6. oszlopa szerinti 2013. évi eredeti előirányzatok alapján.

Határidő: a 2014. évi költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

1194/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat szociális intézményeinek hőenergia ellátásának racionalizálására, az energetikai szakcég által a szociális intézményektől átvett feladat végrehajtása érdekében az intézményektől elvont forrásból biztosítja a fedezetet 2014. január 1-jétől kezdődően 10 évig. Ennek érdekében az új „889001 Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő szociális intézmények komplex energetikai szolgáltatására” cím kiadási, azon belül a működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre előirányzatán tartósan bruttó évi 507 119 E Ft-ot biztosít a feladat ellátáshoz azzal a kiegészítéssel, hogy a mindenkori éves költségvetésben a feladatra tervezett összeg maximum a január 1-jei hatállyal a KSH által a tárgyévet megelőző évre hivatalosan közzétett átlagos fogyasztói árindex mértékével emelkedhet.

Határidő: 2014. évtől 2023-ig a mindenkori éves költségvetésben

Felelős: Tarlós István

1195/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Önkormányzat szociális intézményei hőenergia ellátásának racionalizálásáról, az energetikai szakcég által elvégzett feladatokról, eredményekről készített beszámolót 2015-től 10 éven keresztül évente a költségvetés elfogadásával egyidejűleg terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2015-től 10 éven keresztül a költségvetés elfogadásával egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

1196/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Önkormányzat szociális intézményeit tájékoztassa a komplex energetikai szolgáltatásra irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatásáról és annak eredményéről.

Határidő: a szerződés aláírását követően 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 53. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 60/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 54. pontja: Javaslat a Ferencvárosi Torna Club, mint kiemelt budapesti sportegyesület támogatására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1197/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (4) bekezdésében foglaltak alapján eseti jelleggel magához vonja a főpolgármesternek a Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évi összevont költségvetéséről szóló 21/2013. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelete 19. § (2) bekezdésének e) pontjában meghatározott hatáskörét.

1198/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Támogatja a Ferencvárosi Torna Club utánpótlás nevelési tevékenységét (kivéve a labdarúgó szakosztály utánpótlás nevelési tevékenységét). Az utánpótlás nevelési tevékenységre, valamint az utánpótlás nevelési tevékenységgel összefüggésben felmerülő működési kiadásokra 2013-ban 100 000 E Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt. A szükséges fedezet biztosítása érdekében 100 000 E Ft-tal csökkenti a „918202 Budapesti Sport Keret” cím kiadási, azon belül a működési célú tartalék előirányzatát és ezzel egyidejűleg ugyanezen összeget tervbe vesz az új „841302 Sportcélú támogatás” cím működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívüli előirányzatán.

1199/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti az előterjesztés 2. számú mellékletében szereplő támogatási megállapodást és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 25 munka-napon belül

Felelős: Tarlós István

1200/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A „841302 Sportcélú támogatás” cím előirányzata terhére Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évi összevont költségvetéséről szóló 21/2013. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 24. § (7) bekezdése alapján engedélyezi a Ferencvárosi Torna Club 100 000 E Ft összegű egyszeri támogatásának átutalását.

Határidő: a főpolgármester előzetes engedélyezése és a szerződéskötést követő 14 napon belül

Felelős: Tarlós István

1201/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Támogatja az Újpesti Torna Egylet vízi sporttelepének felújítását, az árvízkárok enyhítését. Ezen tevékenységre 2013-ban 20 000 E Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt. A szükséges fedezet biztosítása érdekében 20 000 E Ft-tal csökkenti a „912102 Főpolgármesteri keret céltartaléka” cím kiadási előirányzatát, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „844702 Főpolgármesteri keret” cím kiadási, azon belül a felújítási célú pénzeszköz átadás áht-n kívüli előirányzatát. A támogatás a támogatási szerződés megkötése után utalható.

A napirend 55. pontja: Javaslat az ISMAC és a Városligeti Műjégpálya költségvetési szervek helyzetének egységes rendezésére.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1202/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslatokat, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés hatályon kívül helyezi a 688-705/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozatokat.

A 698/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezéséből adódóan 3000 E Ft-tal csökkenti a „824001 BSSZ Budapesti Sportszolgáltató Nonprofit Kft.” cím kiadási, ezen belül önkormányzati beruházások előirányzatát és ezzel egyidejűleg 3000 E Ft-tal növeli a „930001 Általános tartalék” cím működési célú tartalék előirányzatát.

A 700/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezéséből adódóan 31 340 E Ft-tal csökkenti a „824001 BSSZ Budapesti Sportszolgáltató Nonprofit Kft.” cím kiadási, ezen belül a működési célú pénzeszköz átadás áht-n kívülre előirányzatát és ezzel egyidejűleg

- 12 973 E Ft-tal növeli az „580101 Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum” cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 4777 E Ft, munkaadókat terhelő járulék: 1290 E Ft, dologi kiadás: 6906 E Ft);

- 18 367 E Ft-tal növeli az „580201 Városligeti Műjégpálya cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 4233 E Ft, munkaadókat terhelő járulék: 1136 E Ft, dologi kiadás 12 131 E Ft, intézményi felújítás: 867 E Ft) előirányzatát.

A 702/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezéséből adódóan

- 3418 E Ft-tal csökkenti az „580101 Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum” cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 2691 E Ft, munkaadókat terhelő járulék: 727 E Ft), továbbá

- 2814 E Ft-tal csökkenti az „580201 Városligeti Műjégpálya” cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 2216 E Ft, munkaadókat terhelő járulék: 598 E Ft),

és ezzel egyidejűleg 6232 E Ft-tal növeli a „911401 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím működési célú tartalék előirányzatát.

Az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum költségvetési szervet 2013. augusztus 31-i hatállyal - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése alapján - jogutóddal, a Fővárosi Önkormányzat Városligeti Műjégpálya költségvetési szervbe történő beolvadással megszünteti; a beolvadást követően Budapesti Sportszolgáltató Központ néven működik tovább az átvevő költségvetési szerv.

Jóváhagyja az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum költségvetési szerv megszüntető okiratát az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a megszüntető okirat aláírására és kiadására, továbbá annak kincstárhoz történő benyújtására, valamint a megszűnő költségvetési szerv pénzforgalmi számlájának 2013. augusztus 31-i határnappal történő megszüntetésére.

Határidő: a megszüntető okirat vonatkozásában: a döntést követő 15 napon belül;

a kincstárhoz való benyújtásra: a megszüntető okirat kiadásától számított 8 napon belül;

a pénzforgalmi számla megszüntetésére: 2013. augusztus 31.

Felelős: Tarlós István

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megszüntetésre kerülő Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum költségvetési szerv vonatkozásában 2013. augusztus 31-i fordulónappal - az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (Áhsz.) 13/A. §-ában foglaltaknak megfelelően - leltárral és záró főkönyvi kivonattal alátámasztott, az éves költségvetési beszámolónak megfelelő tartalommal rendelkező záró beszámoló elkészítéséről és azt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2013. novemberi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

Jóváhagyja a Fővárosi Önkormányzat Városligeti Műjégpálya költségvetési szerv módosított alapító okiratát az előterjesztői kiegészítés 3. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztői kiegészítés 4. számú mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és annak kincstárhoz történő benyújtására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

Az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum igazgatójának, Doma Gergőnek 2011. július 1. napjától 2016. június 30. napjáig tartó határozott időre szóló magasabb vezetői megbízását - közalkalmazotti jogviszonyának változatlan fenntartása mellett - az intézménynek a Városligeti Műjégpálya intézményébe történő beolvadására tekintettel 2013. augusztus 31. napjával a Kjt. 23. § (5) bekezdése alapján visszavonja.

Határidő: 2013. augusztus 31.

Felelős: Tarlós István

A Városligeti Műjégpálya igazgatójának, Bartha Lászlónak 2011. január 1. napjától 2015. december 31. napjáig tartó határozott időre szóló magasabb vezetői megbízását - közalkalmazotti jogviszonyának változatlan fenntartása mellett - az intézmény átalakítására tekintettel 2013. augusztus 31. napjával a Kjt. 23. § (5) bekezdése alapján visszavonja.

Határidő: 2013. augusztus 31.

Felelős: Tarlós István

Egyetért a Kjt. 20/B. § (1) bekezdésében hivatkozott, a Kjt. 20/A. § (1), (3)-(7) bekezdései és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a testnevelés és sport területén történő végrehajtásáról szóló 325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján elkészített és az előterjesztés 5. számú mellékleteként csatolt pályázati felhívás tartalmával, azt ezen tartalommal elfogadja és kiírja a Budapesti Sportszolgáltató Központ intézmény igazgatói munkakör betöltésére irányuló pályázatot.

Felkéri a főpolgármestert a pályázat meghirdetésére és a pályázattal összefüggő feladatok ellátására.

Határidő: 2013. július 1.

Felelős: Tarlós István

A vezetői megbízásra vonatkozó közgyűlési döntés előkészítése érdekében - a vezetői munkakör feladatait érintő szakértelemmel rendelkező - háromtagú előkészítő szakmai bizottságot hoz létre. A szakmai bizottság tagjai:

- Danada Judit (Kulturális, Turisztikai és Sport Főosztály, Sport Osztály osztályvezető);

- dr. Dudinszky Péter (Egészségügyi és Szociális Főpolgármester-helyettesi Iroda, önkormányzati főtanácsadó);

- Hajdú Péter (Városüzemeltetési Főpolgármester-helyettesi Iroda, önkormányzati főtanácsadó és irodavezető).

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István”.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1203/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újra kíván szavazni az előterjesztés határozati javaslatairól.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1204/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 688-705/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozatokat.

1205/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A 698/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezéséből adódóan 3000 E Ft-tal csökkenti a „824001 BSSZ Budapesti Sportszolgáltató Nonprofit Kft.” cím kiadási, ezen belül önkormányzati beruházások előirányzatát és ezzel egyidejűleg 3000 E Ft-tal növeli a „930001 Általános tartalék” cím működési célú tartalék előirányzatát.

1206/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A 700/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezéséből adódóan 31 340 E Ft-tal csökkenti a „824001 BSSZ Budapesti Sportszolgáltató Nonprofit Kft.” cím kiadási, ezen belül a működési célú pénzeszköz átadás áht-n kívülre előirányzatát és ezzel egyidejűleg

- 12 973 E Ft-tal növeli az „580101 Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum” cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 4777 E Ft, munkaadókat terhelő járulék: 1290 E Ft, dologi kiadás: 6906 E Ft);

- 18 367 E Ft-tal növeli az „580201 Városligeti Műjégpálya cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 4233 E Ft, munkaadókat terhelő járulék: 1136 E Ft, dologi kiadás 12 131 E Ft, intézményi felújítás: 867 E Ft) előirányzatát.

1207/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A 702/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozat hatályon kívül helyezéséből adódóan

- 3418 E Ft-tal csökkenti az „580101 Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum” cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 2691 E Ft, munkaadókat terhelő járulék: 727 E Ft), továbbá

- 2814 E Ft-tal csökkenti az „580201 Városligeti Műjégpálya” cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 2216 e Ft, munkaadókat terhelő járulék: 598 E Ft),

és ezzel egyidejűleg 6232 E Ft-tal növeli a „911401 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím működési célú tartalék előirányzatát.

1208/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum költségvetési szervet 2013. augusztus 31-i hatállyal - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése alapján - jogutóddal, a Fővárosi Önkormányzat Városligeti Műjégpálya költségvetési szervbe történő beolvadással megszünteti; a beolvadást követően Budapesti Sportszolgáltató Központ néven működik tovább az átvevő költségvetési szerv.

1209/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum költségvetési szerv megszüntető okiratát az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a megszüntető okirat aláírására és kiadására, továbbá annak kincstárhoz történő benyújtására, valamint a megszűnő költségvetési szerv pénzforgalmi számlájának 2013. augusztus 31-i határnappal történő megszüntetésére.

Határidő: a megszüntető okirat vonatkozásában: a döntést követő 15 napon belül;

a kincstárhoz való benyújtásra: a megszüntető okirat kiadásától számított 8 napon belül;

a pénzforgalmi számla megszüntetésére: 2013. augusztus 31.

Felelős: Tarlós István

1210/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megszüntetésre kerülő Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum költségvetési szerv vonatkozásában 2013. augusztus 31-i fordulónappal - az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (Áhsz.) 13/A. §-ában foglaltaknak megfelelően - leltárral és záró főkönyvi kivonattal alátámasztott, az éves költségvetési beszámolónak megfelelő tartalommal rendelkező záró beszámoló elkészítéséről és azt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2013. novemberi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

1211/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Fővárosi Önkormányzat Városligeti Műjégpálya költségvetési szerv módosított alapító okiratát az előterjesztői kiegészítés 3. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztői kiegészítés 4. számú mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és annak kincstárhoz történő benyújtására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1212/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum igazgatójának, Doma Gergőnek 2011. július 1. napjától 2016. június 30. napjáig tartó határozott időre szóló magasabb vezetői megbízását - közalkalmazotti jogviszonyának változatlan fenntartása mellett - az intézménynek a Városligeti Műjégpálya intézményébe történő beolvadására tekintettel 2013. augusztus 31. napjával a Kjt. 23. § (5) bekezdése alapján visszavonja.

Határidő: 2013. augusztus 31.

Felelős: Tarlós István

1213/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A Városligeti Műjégpálya igazgatójának, Bartha Lászlónak 2011. január 1. napjától 2015. december 31. napjáig tartó határozott időre szóló magasabb vezetői megbízását - közalkalmazotti jogviszonyának változatlan fenntartása mellett - az intézmény átalakítására tekintettel 2013. augusztus 31. napjával a Kjt. 23. § (5) bekezdése alapján visszavonja.

Határidő: 2013. augusztus 31.

Felelős: Tarlós István

1214/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Egyetért a Kjt. 20/B. § (1) bekezdésében hivatkozott, a Kjt. 20/A. § (1), (3)-(7) bekezdései és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a testnevelés és sport területén történő végrehajtásáról szóló 325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján elkészített és az előterjesztés 5. számú mellékleteként csatolt pályázati felhívás tartalmával, azt ezen tartalommal elfogadja és kiírja a Budapesti Sportszolgáltató Központ intézmény igazgatói munkakör betöltésére irányuló pályázatot.

Felkéri a főpolgármestert a pályázat meghirdetésére és a pályázattal összefüggő feladatok ellátására.

Határidő: 2013. július 1.

Felelős: Tarlós István

1215/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A vezetői megbízásra vonatkozó közgyűlési döntés előkészítése érdekében - a vezetői munkakör feladatait érintő szakértelemmel rendelkező - háromtagú előkészítő szakmai bizottságot hoz létre. A szakmai bizottság tagjai:

- Danada Judit (Kulturális, Turisztikai és Sport Főosztály, Sport Osztály osztályvezető);

- Dr. Dudinszky Péter (Egészségügyi és Szociális Főpolgármester-helyettesi Iroda, önkormányzati főtanácsadó);

- Hajdú Péter (Városüzemeltetési Főpolgármester-helyettesi Iroda, önkormányzati főtanácsadó és irodavezető).

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 56. pontja: Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1216/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Esély Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva elfogadja a Budapest Esély Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának egységes szerkezetbe foglalt módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1217/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Esély Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1218/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a zárt ülés után 62. pontként tárgyalja meg a „Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évi összevont költségvetéséről szóló 21/2013. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítására” című előterjesztést.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

Javaslat a Rác Nosztalgia Kft. „cs. a.” reorganizációjának elősegítése érdekében meghozandó döntésekre.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja a 61/2013. (VI. 14.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. mellékletében foglalt tartalommal.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 62. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évi összevont költségvetéséről szóló 21/2013. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1246/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

egyetért a 2013. márciusban és áprilisban főpolgármesteri hatáskörben meghozott döntésekkel, amelyek értelmében a „844702 Főpolgármesteri keret” címről az alábbi államháztartáson kívüli szervezetek részére történt támogatás:

1. MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. 4 000 E Ft,
2. Rózsa Records Kft. 6 350 E Ft,
3. Tekintet Művészeti és Kulturális Szolgáltató Bt. 8 000 E Ft,
4. RDL-Art Bt. 600 E Ft,
5. Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. 10 000 E Ft,
6. Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. 1 905 E Ft,
7. PromoSport Kft. 300 E Ft,
8. Kairosz Kiadó 500 E Ft,
9. Himalája Klub Kft. 500 E Ft,
10. Római Teniszakadémia Center Kft. 500 E Ft,
11. Vígszínház Nonprofit Kft. 5 000 E Ft,
12. Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft. 1 000 E Ft,
13. Zikkurat Színpadi Ügynökség Kft. 14 000 E Ft,
14. PEZO FILM Kft. 300 E Ft,
15. Mátyás-Templom Gondnoksága 30 000 E Ft,
16. Bencoor Kft. 3 000 E Ft.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1247/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a főpolgármester javaslata alapján támogatni kívánja a „844702 Főpolgármesteri keret” cím terhére az alábbi államháztartáson kívüli szervezeteket:

1. Immaculata Alapítvány a Köztéri Szobrok Emeléséért 10 000 E Ft,
2. Magyarock Hírességek Csarnoka Egyesület 30 000 E Ft,
3. Római Teniszakadémia Center Kft. 500 E Ft,
4. MILLER-ART Művészeti Kft. 500 E Ft,
5. Vészhelyzet 2002 Életmentő Alapítvány 300 E Ft,
6. Magyar-Török Baráti Társaság 1 000 E Ft,
7. Székely-Hargita Alapítvány 600 E Ft,
8. Szabad Tér színház Nonprofit Kft. 20 000 E Ft.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1248/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy ameddig a BKV Zrt. a 985/2013. (V. 29.) Főv. Kgy. határozat szerinti elszámolási megállapodásból fennálló kötelezettségeit nem teljesíti, addig a FUTÁR projekt befejezéséhez kötődő 988/2013. (V. 29.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott fejlesztési megállapodás 984/2013. (V. 29.) Főv. Kgy. határozattal biztosított fedezete a BKK Zrt. 2012. évi tevékenységéből származó, a Társaság éves beszámolója kapcsán elfogadott visszafizetés.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 62/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2013. évi összevont költségvetéséről szóló 21/2013. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés - az I., II. és III. előterjesztői kiegészítésekkel módosított - melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 63. pontja: Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt. és a BKSZT Kft. fúziója kapcsán a Fővárosi Önkormányzat BKSZT Kft.-ben fennálló üzletrészének a Fővárosi Vízművek Zrt. részére történő értékesítésére.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1249/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 23. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt hatáskörében eljárva jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata BKSZT Kft.-ben meglévő 50,2%-os üzletrészének Fővárosi Vízművek Zrt. részére történő értékesítésére irányuló, az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező üzletrész és részvény adásvételi szerződést. Felhatalmazza a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1250/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva, mint a Fővárosi Vízművek Zrt. részvényese kijelöli és meghatalmazza a Fővárosi Önkormányzatot, mint részvényest képviselő dr. Kókány Csabát, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. soron következő rendkívüli közgyűlésén kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával biztosítsa a Fővárosi Vízművek Zrt. alapszabálya az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal történő módosításának jóváhagyását a Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Vízművek Zrt. között kötött üzletrész és részvény adásvételi szerződés hatálybalépésének feltételével.

Felkéri a főpolgármestert a részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására.

Határidő: a Fővárosi Vízművek Zrt. soron következő rendkívüli közgyűlése

Felelős: Tarlós István

1251/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi, hogy Budapest Főváros Önkormányzatának részvényesi képviselője a Fővárosi Vízművek Zrt. soron következő rendkívüli közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata részvényszerzését eredményező üzletrész és részvény adásvételi szerződés tekintetében a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 20. § (5) bekezdése alapján nem szavazhat.

1252/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az üzletrész és részvény adásvételi szerződés alapján Budapest Főváros Önkormányzata által megszerzett részvények átvételére és a részvényszerzés részvénykönyvben való átvezetése iránti bejelentésre - a Társaság vezető tisztségviselői közreműködésével -, valamint a cégadatokban bekövetkező változások átvezettetésére a Társaság jogi képviselője útján.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1253/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy, mint a BKSZT Kft. tagja kijelöli és meghatalmazza a Fővárosi Önkormányzatot, mint tagot képviselő dr. Kókány Csabát, hogy a BKSZT Kft. soron következő rendkívüli taggyűlésén kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával biztosítsa, hogy

- a Társaságot megillető elővásárlási joggal a BKSZT Kft. nem kíván élni, és elővásárlási jog gyakorlására a Társaság harmadik személyt nem kíván kijelölni különös tekintettel arra is, hogy az üzletrész átruházására a Fővárosi Vízművek Zrt. szerződésben meghatározott részvényei átruházása ellenében kerül sor.

- Budapest Főváros Önkormányzata BKSZT Kft.-ben meglévő üzletrésze Fővárosi Vízművek Zrt. részére történő eladása során a BKSZT Kft. taggyűlése hozzájárul az üzletrész adás-vételhez.

Felkéri a főpolgármestert a tagi képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására.

Határidő: a BKSZT Kft. soron következő rendkívüli taggyűlése

Felelős: Tarlós István

1254/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 8. § (14) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva a BVK Holding Zrt. legfőbb szerveként - arra az esetre, ha a Fővárosi Vízművek Zrt. és a BVK Holding Zrt. között a BKSZT Kft.-ben meglévő 49,8%-os üzletrész megvásárlására kötött adásvételi szerződés időközben még nem lép hatályba -

- elhatározza, hogy a BVK Holding Zrt. Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Vízművek Zrt. között kötendő, a BKSZT Kft 50,2%-os üzletrészének Fővárosi Vízművek Zrt. általi, üzletrész és részvény adásvételi szerződéssel történő megvásárlása tekintetében nem él elővásárlási jogával, különös tekintettel arra is, hogy az üzletrész átruházására a Fővárosi Vízművek Zrt. szerződésben meghatározott részvényei átruházása ellenében kerül sor.

Felkéri a BVK Holding Zrt. vezérigazgatóját az elővásárlási jog gyakorlásával összefüggő ezen nyilatkozat aláírására.

- kijelöli és meghatalmazza a BVK Holding Zrt.-t mint tagot képviselő személyt, hogy a BKSZT Kft. soron következő rendkívüli taggyűlésén kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával biztosítsa, hogy a

- taggyűlés jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Vízművek Zrt. között kötendő, a BKSZT Kft 50,2%-os üzletrészének Fővárosi Vízművek Zrt. általi, üzletrész és részvény adásvételi szerződéssel történő megvásárlását;

- a BKSZT Kft. az üzletrész tekintetében elővásárlási jogával nem él, továbbá az elővásárlási jog gyakorlására harmadik személyt nem jelöl ki, különös tekintettel arra is, hogy az üzletrész átruházására a Fővárosi Vízművek Zrt. szerződésben meghatározott részvényei átruházása ellenében kerül sor.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fenti döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a BVK Holding Zrt. vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 64. pontja: Alapítói határozat kiadása a BKV Zrt. 2012. évi konszolidált beszámolójának és üzleti jelentésének elfogadására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1255/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva, az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal

- Elfogadja a BKV Zrt. és a konszolidációba bevont leányvállalatai 2012. évi tevékenységéről szóló konszolidált üzleti jelentését.

- Elfogadja a BKV Zrt. felügyelőbizottságának a BKV Zrt. 2012. évi konszolidált beszámolójáról szóló jelentését.

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (Baker Tilly Hungária Könyvvizsgáló Kft., a könyvvizsgálatért felelős: Kőszegi Lászlóné bejegyzett könyvvizsgáló, kamarai nyilvántartási száma: 003946) jelentését a BKV Zrt. 2012. évi konszolidált beszámolójáról.

- Jóváhagyja - figyelemmel a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jelentésére és a BKK Zrt. javaslatára is - a BKV Zrt. 2012. évi konszolidált beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét) a következők szerint:

KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012. december 31.
Mérlegfőösszeg 571 757 M Ft
Saját tőke 113 411 M Ft
Jegyzett tőke 127 000 M Ft
Tőketartalék 156 476 M Ft
Eredménytartalék -166 036 M Ft
Adózás előtti eredmény -3 744 M Ft
Mérleg szerinti eredmény -3 744 M Ft

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1256/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BKV Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1257/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 68. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2013-2014. évi üzleti tervének elfogadására” című előterjesztést.

A napirend 65. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos- és résztulajdonában lévő egyes gazdasági társaságok 2013. évi üzleti tervének elfogadására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1258/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. soron következő közgyűlésén a Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében eljáró személy kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa az alábbi döntés meghozatalát:

- A Társaság 2013. évi üzleti tervének elfogadását az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Meghatalmazza dr. Kókány Csabát, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. soron következő közgyűlésén a Fővárosi Önkormányzat részvényesi képviselőjeként kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására.

Határidő: a Társaság soron következő közgyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

1259/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő taggyűlésén a Budapest Főváros Önkormányzata, mint tag képviseletében eljáró személy kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa az alábbi döntés meghozatalát:

- A Társaság 2013. évi üzleti tervének elfogadását az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Meghatalmazza dr. Kókány Csabát, hogy a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő taggyűlésén a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselőjeként kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a tagi képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására.

Határidő: a Társaság soron következő taggyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

1260/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a BFVK Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1261/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Vidám Park Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1262/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, az ENVIRODUNA Beruházás Előkészítő Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 66. pontja: Javaslat a „Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása” c. európai uniós támogatásból megvalósuló projekt támogatási szerződésének 8. sz. módosítására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1263/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a KMOP-2.3.1/A-2008-0001 azonosító számú, „Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása” c. projekt 8. sz. támogatási szerződés módosítását az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 67. pontja: Javaslat „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya szélesítéssel” c. projekt támogatási szerződésének 6. sz. módosítására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1264/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya szélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0006 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 6. sz. módosítását az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 68. pontja: Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2013-2014. évi üzleti tervének elfogadására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1265/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2013-2014. évi üzleti tervét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, a 2014. évre kidolgozott legalacsonyabb összegű változat szerint azzal, hogy a likviditási tartalékként szolgáló szabad felhasználású folyószámlahitel-keret felvételéről - a feltételek BKK Zrt.-vel történő egyeztetését követően - külön közgyűlési határozatban dönt.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1266/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a BKK Zrt.-t, hogy a pénzügyi források adta keretek figyelembe vételével haladéktalanul folytassa az új buszüzemeltetési modell megvalósítását, és új, teljesen alacsonypadlós autóbuszok forgalomba állítását annak érdekében, hogy a következő évben is legalább a 2013. évi ütemhez hasonló mértékben állhassanak forgalomba új autóbuszok Budapesten. A tenderek során prioritást kell biztosítani a 2013. évi ütemben új, akadálymentes buszok által nem érintett, dél-budapesti kerületeknek, különösen a XVIII., XXI., XXII. kerületeknek.

1267/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

A 2139/2012. (X. 31.) Főv. Kgy. határozatát azzal egészíti ki, hogyha a projekt közbeszerzésének eredményes lezárásához az üzemeltetés vonatkozásában a korábban meghatározott évi 250 M Ft fővárosi költségvetési forrás fedezetként nem elegendő, akkor a keretösszeg megnövelésére az ajánlatkérőnek a szponzorációs bevételek terhére van lehetősége, azonban kijelenti, hogy további fővárosi források bevonására nincs mód.

A napirend 69. pontja: Javaslat előzetes döntés meghozatalára az FCSM Zrt. javadalmazási szabályzatának módosítására vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1268/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

egyetért a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 5. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. javadalmazási szabályzatának az előterjesztés 1. melléklete szerinti módosításával. Javasolja a Társaság közgyűlésének a javadalmazási szabályzat módosításának elfogadását.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1269/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a Fővárosi Önkormányzat részvényesi képviselőjét, dr. Kókány Csaba Győzőt, hogy kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa az 1268/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. határozatban leírtak szerinti döntésnek a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. közgyűlése általi meghozatalát.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 70. pontja: Javaslat a Parking Kft. 2012. évi éves beszámolójának elfogadására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1270/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a PARKING Szervező, Fejlesztő és Tanácsadó Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja az ügyvezető által a Társaság 2012. évi tevékenységéről készített üzleti jelentést.

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (BDO Magyarország Könyvvizsgáló Kft., kamarai nyilvántartási szám: 002387, Baumgartner Ferenc bejegyzett könyvvizsgáló, kamarai tagsági száma: 002955), jelentését a Társaság 2012. évi beszámolójáról.

- Elfogadja a Társaság felügyelőbizottságának határozatát a Társaság 2012. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által készített, a Társaság 2012. üzleti évre vonatkozó beszámolóját a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012. december 31.
Mérlegfőösszeg 296 090 E Ft
Saját tőke -67 390 E Ft
Jegyzett tőke 178 964 E Ft
Tőketartalék 12 103 E Ft
Eredménytartalék -386 717 E Ft
Lekötött tartalék 119 500 E Ft
Adózás előtti eredmény 11 192 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 8 760 E Ft

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1271/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy szólítsa fel a Társaság ügyvezetőjét, hogy kezdeményezze a Társaság taggyűlésének összehívását a szükséges intézkedések meghozatala érdekében a Gt. 143. § (3) bekezdésében foglaltak végrehajtása érdekében.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 71. pontja: Javaslat az FTSzV Kft. közszolgáltatási szerződésének 6. sz. módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1272/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft.-vel a közszolgáltatási szerződés 6. sz. módosítását az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 72. pontja: Javaslat az FTSzV Kft. 2012. évi közszolgáltatási jelentésének, és kompenzáció elszámolásának elfogadására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1273/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. 2012. évi közszolgáltatói gazdasági teljesítményéről szóló, az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti beszámolóját.

1274/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja 15 488 E Ft visszatérítendő túlkompenzáció összegével a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. részére a Fővárosi Önkormányzat 2012. évi költségvetése terhére, utólagos elszámolási kötelemmel átadott pénzeszközökről szóló elszámolást.

A napirend 73. pontja: Javaslat a BVK HOLDING Zrt. 2012. évi konszolidált éves beszámolójának és konszolidált üzleti jelentésének elfogadására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1275/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a BVK HOLDING Zrt. könyvvizsgálójának jelentését a BVK HOLDING Zrt. 2012. évi konszolidált beszámolójáról és konszolidált üzleti jelentéséről.

- Elfogadja a BVK HOLDING Zrt. felügyelőbizottságának határozatára és a könyvvizsgálói jelentésre figyelemmel a BVK HOLDING Zrt. 2012. üzleti évére vonatkozó konszolidált beszámolóját (konszolidált mérlegét, konszolidált eredménykimutatását, konszolidált kiegészítő mellékletét) és konszolidált üzleti jelentését az alábbi fő számokkal:

2012. december 31.
(adatok E Ft-ban)
Mérlegfőösszeg 180 618 837
Adózás előtti eredmény 3 912 666
Adózott eredmény 3 288 170
Fizetett (jóváhagyott) osztalék 2 134 422
Mérleg szerinti eredmény 1 153 748

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1276/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a BVK HOLDING Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 74. pontja: Javaslat a BVK HOLDING Zrt. 2013. évi üzleti tervének, közbeszerzési tervének elfogadására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1277/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a BVK HOLDING Zrt. 2013. évi üzleti tervét az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy a közszolgáltatási tevékenységet ellátó, de nem a főváros irányítása alatt álló társaságokkal kapcsolatos döntés előkészítésben történő közreműködés finanszírozására a Fővárosi Önkormányzat és a BVK HOLDING Zrt. közötti együttműködési keretmegállapodás nyújt fedezetet.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1278/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a BVK HOLDING Zrt. 2013. évi közbeszerzési tervét az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1279/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 8 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 75. pontja: Javaslat a BVK Holding Zrt. vezérigazgatója 2013. évi prémiumfeladatainak kitűzésére.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1280/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a BVK HOLDING Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a BVK HOLDING Zrt. vezérigazgatójának a 2013. évi prémiumfeladatait az előterjesztés 1. sz. melléklete szerint tűzi ki.

1281/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert a prémium-feladat kitűzés aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 76. pontja: Javaslat az ELMŰ Hálózati Kft.-vel kötendő igénybevételi megállapodás jóváhagyására a kormányzati beruházásban megvalósuló Wigner Fizikai Kutatóközpont Adatközpontja vonatkozásában.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1282/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 1. sz. mellékletét képező igénybevételi megállapodást és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 2013. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 77. pontja: Alapítói határozat kiadása a BKV Zrt. 2013. évi üzleti tervének elfogadására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1283/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként (alapítójaként) eljárva jóváhagyja a BKV Zrt. 2013-2014. évi üzleti tervének a 2013. évre vonatkozó tervszámait és tartalmi elemeit az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az üzleti terv megvalósítása során maradéktalanul érvényesíteni kell a 990/2013. (V. 29.) Főv. Kgy. határozatban foglaltakat.

1284/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 78. pontja: Javaslat az Európai Mobilitási Héthez és az Autómentes Naphoz való csatlakozás alapjául szolgáló 2013. évi Karta elfogadására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1285/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

megismerte és elfogadja az előterjesztés 1. sz. mellékletében szereplő, a főváros 2013. évi Európai Mobilitási Héthez történő csatlakozási szándékát kifejező Karta tartalmát és felkéri a főpolgármestert a Karta aláírására.

Határidő: 2013. július 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 79. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Vagyongazdálkodási Tervének elfogadására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1286/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Önkormányzat 2013-2016. évi Vagyongazdálkodási Tervét az előterjesztés 1. sz. melléklete szerint, azzal a feltétellel, hogy a terv végrehajtásának összhangban kell lennie a mindenkor hatályos jogszabályokkal, különös tekintettel a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet rendelkezéseivel.

1287/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az 1585/2011. (VI. 8.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Vagyongazdálkodási Koncepciót tekinti a Fővárosi Önkormányzat hosszú távú vagyongazdálkodási tervének.

A napirend 80. pontja: Forum Hungaricum Nonprofit Kft. kérelmére javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1288/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendeletben biztosított jogkörében eljárva úgy dönt, hogy a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. kérelmére a Budapest V. kerület, Erzsébet tér 24447/2 hrsz.-ú ingatlanon működő Akvárium Klub területén a kereskedelmi és vendéglátó tevékenység folytatásához szükséges működési engedély kiadásához 2014. január 31-ig a tulajdonosi hozzájárulást megadja.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 81. pontja: Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1289/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest XXII., 220691 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest XXII., Savoyai Jenő tér 8. szám alatt található, 1926 m2 alapterületű, kivett lakóház, udvar, intézményi épület, gazdasági épület megnevezésű ingatlan 60.000.000 Ft vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni, egyúttal felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1290/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest XII., 7955 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest XII., Jagelló út 24. szám alatt található, 1143 m2 alapterületű, kivett lakóház, udvar megnevezésű ingatlan 190.000.000 Ft vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni, egyúttal felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 82. pontja: Javaslat az M1-M7 autópálya bevezető szakasz, 700. számú - M1-M7 - országos közút 4+800 - 7+681 km szelvények közti szakaszával érintett ingatlanokkal kapcsolatos megállapodás megkötésére.

Előterjesztők: dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1291/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

megköti az M1-M7 autópályák bevezető szakaszán a 756/3 hrsz.-ú, 952/11 hrsz.-ú és a 1083 hrsz.-ú földrészletek és ingatlanvagyon (útpálya és úttartozékok, műtárgyak), valamint az M1-M7 - országos közút 4+800 - 7+681 km szelvényéhez kapcsolódó, Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanon épült útszakaszok, hidak számviteli és vagyon-nyilvántartási szempontú rendezését tartalmazó megállapodás tervezetet az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 83. pontja: Javaslat a 2013. évre vonatkozó éves megállapodás megkötésére az Enviroduna Kft.-vel.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1292/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az Enviroduna Kft. 2013. évre vonatkozó feladatait, valamint éves díjának mértékét rögzítő megállapodást az előterjesztés 2. sz. mellékletében szereplő tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 84. pontja: Javaslat komplex próbaüzem lefolytatására vonatkozó megállapodás megkötésére a Fővárosi Vízművek Zrt.-vel.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1293/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a komplex próbaüzem lefolytatására vonatkozó megállapodást az előterjesztés - előterjesztői kiegészítéssel kiegészített - 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, 139 009 758 Ft + áfa, azaz százharminckilencmillió-kilencezer-hétszázötven-nyolc forint + áfa keretösszegig a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és Kapcsolódó Létesítményei” (azonosító: 794) feladat előirányzata terhére, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 2013. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 85. pontja: Javaslat a BKISZ projekttel kapcsolatban megkötött kerületi megállapodások módosítására, valamint a projekt támogatási szerződésének jóváhagyására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1294/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

egyetért az előterjesztés mellékletében szereplő, a BKISZ projekttel kapcsolatban megkötött kerületi megállapodások módosításával és felkéri a főpolgármestert, hogy a megállapodások hatálybalépését követően gondoskodjon a kerületek által várható hozzájárulás Fővárosi Önkormányzat költségvetésében való tervbevételéről.

Határidő: a szerződések hatálybalépését követően a Fővárosi Közgyűlés soron következő költségvetési rendelet-módosító ülése, de legkésőbb a 2014. évi költségvetés tervezésekor

Felelős: Tarlós István

1295/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti, módosítással egységes szerkezetbe foglalt megállapodást a XIV. kerülettel, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1296/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti, módosítással egységes szerkezetbe foglalt megállapodást a XVIII. kerülettel, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1297/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja, hogy a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt során létesülő és a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 6. § (1) bekezdés szerint a tulajdonába kerülő közművagyon üzemeltetési költsége díjképlet alapján kerül kiszámításra, valamint megtérítésre, amely képlet összegzi az üzemeltetés során felmerülő költségeket és hasznokat, ennek megfelelően a mindenkori üzemeltető társaságnak nem keletkezik soron kívüli nyeresége.

1298/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti támogatási szerződést és felkéri a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulásban az őt képviselő Orbán Gyöngyit, hogy a Társulási Tanács ülésén a döntés meghozatala során a jelen határozatban foglaltak szerint szavazzon.

Határidő: a Társulási Tanács soron következő ülésének időpontja

Felelős: Tarlós István

1299/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata és a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. között kötendő, az előterjesztői kiegészítés 6. számú melléklete szerinti „Megállapodás Vállalkozási Szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről” szóló megállapodás tervezetet és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás aláírásáról.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 86. pontja: Javaslat a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt keretében készülő Budapesti szennyvíziszapok hosszú távú kezelése, ártalmatlanítása, hasznosítása tárgyú megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatos döntéshozatalra.

Előterjesztők: dr. György István, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1300/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt keretében elkészült, az előterjesztés melléklete szerinti, „Budapesti szennyvíziszapok hosszú távú kezelése, ártalmatlanítása, hasznosítása” tárgyú megvalósíthatósági tanulmány módszertani alapjait és megállapításait.

1301/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a kidolgozott műszaki változatok Vidékfejlesztési Minisztériummal, Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által felkért Európai Régiók Projektjeit Támogató Közös Program (JASPERS) szakértőkkel történő további egyeztetése alapján tegyen döntési javaslatot a megvalósításra javasolt változatra.

Határidő: 2013. október 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 87. pontja: Javaslat a pesterzsébeti gyűjtőcsatorna beruházással kapcsolatos döntéshozatalra.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1302/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a pesterzsébeti gravitációs gyűjtőcsatorna kivitelezési munkáira kötött vállalkozási szerződés lezárását szolgáló, az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti elszámolási megállapodás tervezetet, egyúttal felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az elszámolási megállapodás aláírásáról.

Határidő: 2013. július 31.

Felelős: Tarlós István

1303/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a pesterzsébeti gravitációs gyűjtőcsatorna építési beruházás teljeskörű mérnöki tanácsadói feladatainak ellátásáról és műszaki ellenőrzésének elvégzéséről szóló megbízási szerződés az előterjesztés 8. számú melléklete szerinti 2. számú szerződésmódosítás tervezetét, egyúttal felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a 2. számú szerződésmódosítás aláírásáról.

Határidő: 2013. július 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 88. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. 2013. évi üzleti tervének elfogadására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1304/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. legfőbb szerveként eljárva elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 89. pontja: Javaslat területrendezési hatósági eljárás kezdeményezésére a Budapest XI. kerület, Budaörsi út - Alsóhatár utca - Felső Örsöd utca által határolt területre vonatkozóan, valamint a térség fejlesztésére vonatkozó településrendezési szerződés megkötésére.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

A napirend 90. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására Budapest I. kerület, Hunyadi János utca - Pala utca - Kapucinus utca - Jégverem utca által határolt területre vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1305/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Szabályozási Kerettervben meghatározott keretövezet figyelembevétele helyett a fővárosi településszerkezeti terv területfelhasználásának megfelelő egyéb alkalmazható keretövezetnek megfelelő - a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének a Kerület Építési Szabályzatáról szóló 16/2000. (VIII. 15.) önkormányzati rendelete módosítási javaslatában foglaltak szerinti - építési övezet, övezet megállapításához az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 60. § (10) bekezdése alapján a hozzájárulását megadja.

1306/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 91. pontja: Javaslat a Katona József Színház Nonprofit Kft. és a Vígszínház Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági ügyrendjeinek, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági ügyrendjének és SZMSZ-ének módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1307/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Katona József Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva jóváhagyja a Katona József Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság módosított, egységes szerkezetbe foglalt felügyelőbizottsági ügyrendjét az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1308/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Katona József Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1309/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Vígszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva jóváhagyja a Vígszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság módosított, egységes szerkezetbe foglalt felügyelőbizottsági ügyrendjét az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1310/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Vígszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1311/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva jóváhagyja a TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság módosított, egységes szerkezetbe foglalt felügyelőbizottsági ügyrendjét az előterjesztés 5. sz. melléklete és a módosított, egységes szerkezetbe foglalt szervezeti és működési szabályzatát az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1312/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 92. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő egyszemélyes, a kulturális ágazatba tartozó nonprofit társaságok 2013. évi üzleti tervével kapcsolatos döntésekre.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1313/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1314/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Centrál Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1315/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a József Attila Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1316/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Katona József Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1317/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1318/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Madách Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1319/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján az Örkény István Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1320/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. év üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1321/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1322/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Thália Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1323/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1324/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján az Új Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1325/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Vígszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1326/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 93. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő egyszemélyes, a kulturális ágazatba tartozó Budapest Film Zrt. 2013. évi üzleti tervével kapcsolatos döntésekre.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1327/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Budapest Film Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 94. pontja: Javaslat Cseh Tamás tiszteletére szobor elhelyezésére a XI. kerület Gellért téren.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1328/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az 1991. évi XX. törvény 109. § (1) bekezdése értelmében, hogy Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata a felállítási és karbantartási költségek vállalása mellett elhelyezze a Majoros István szobrászművész által Cseh Tamás tiszteletére készített alkotást a XI. kerület, Gellért téren (hrsz. 5536/1), a Budafoki út vonalában a metró kijárattal szemben a következő felirattal: CSEH TAMÁS / 1943-2009 / „Nincsen más ebben a dalban. / Nincsen más, csak egy utca. / Ahol valaha laktam, / és még egy délelőtt.” / (Bereményi Géza) / Állíttatta Újbuda Önkormányzata / 2013.

Határidő: a határozat megküldésére 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 95. pontja: Javaslat a „Sellő” c. kútszobor áthelyezésére a Széll Kálmán téren.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1329/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az 1991. évi XX. törvény 109. § (1) bekezdése értelmében, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. kezdeményezése alapján a Makrisz Agamemnon - Makrisz Zizi - Tokár Péter közreműködésével készült, 1980-ban felállított „Sellő” c. alkotás áthelyezését a Széll Kálmán téren belül, a Krisztina körút felé eső újonnan parkosítandó térrészre (hrsz.: 13143/2), azzal a kikötéssel, hogy a mű mozgatásával, felújításával kapcsolatos minden költség a kezdeményezőket terheli; valamint, hogy a munkafolyamatokat előzetesen és folyamatosan a BTM Budapest Galériával egyeztetni szükséges.

Határidő: a határozat megküldésére 20 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 96. pontja: Javaslat előrehozott támogatás biztosítására a Vígszínház Nonprofit Kft. részére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1330/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Vígszínház Nonprofit Kft. részére 120 000 E Ft egyszeri, rendkívüli, előrehozott támogatási előleget biztosít úgy, hogy a 2013. október 5-ig esedékes támogatási összegből az előleg visszavonásra kerül. Egyben felkéri a főpolgármestert a 120 000 E Ft rendkívüli, előrehozott támogatási előleg Vígszínház Nonprofit Kft. részére történő átutalására.

Határidő: 2013. július 5.

Felelős: Tarlós István

A napirend 97. pontja: Javaslat a TÁMASZ Alapítvány 2012. évi közhasznúsági jelentésének és beszámolójának tudomásulvételére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1331/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a TÁMASZ Alapítvány 2012. évi működéséről szóló közhasznúsági jelentését és beszámolóját az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

1332/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a TÁMASZ Alapítvány 2012. évi tevékenysége legfontosabb adatainak az alapító hivatalos lapjában történő nyilvánosságra hozataláról gondoskodjon.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 98. pontja: HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány 2012. évi beszámolójának jóváhagyása.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1333/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (2) bekezdés e) alpontjára hivatkozással a HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány 2012. évi beszámolóját és közhasznúsági mellékletét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

1334/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány 2012. évi tevékenysége legfontosabb adatainak az alapító hivatalos lapjában történő nyilvánosságra hozatalától gondoskodjon.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 99. pontja: Javaslat a FOK Nonprofit Kft.-vel kötött közszolgáltatási szerződés módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1335/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Fővárosi Oktatás-technológiai Központ Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (1088 Budapest, Bródy S. u. 14.) és a Fővárosi Önkormányzat között 2011. december 30. napján létrejött és 2012. július 13. napján módosított közszolgáltatási szerződés 2. számú módosítására vonatkozó megállapodást az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 100. pontja: Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2013. évi üzleti tervével kapcsolatos döntések meghozatalára.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1336/2013. (VI.12.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Esély Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva elfogadja a Társaság 2013. évi üzleti tervét az előterjesztés 1. számú mellékletében foglalt tartalommal.

1337/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 168. § (1) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 101. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Esély Nonprofit Kft. között fennálló közszolgáltatási keretszerződés módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1338/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Esély Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság közötti, az 1. számú módosítással egységes szerkezetben kiadott közszolgáltatási keretszerződést az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert a közszolgáltatási keretszerződés aláírására.

Határidő: közgyűlési döntést, illetve a Támogatásokat Vizsgáló Iroda elfogadó döntését követő 60 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 102. pontja: Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. által pályázat benyújtásának jóváhagyására az Európai Integrációs Alap BM/3782-1/2013. sz. nyílt pályázati felhíváshoz.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1339/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, hogy a Budapest Esély Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be az Európai Integrációs Alap BM/3782-1/2013. sz. nyílt pályázati felhívásra „Közös érdek” címmel, azzal a feltétellel, hogy a projekt Budapest Főváros Önkormányzata részéről pénzügyi kötelezettségvállalással nem jár.

A napirend 103. pontja: Javaslat az ÁROP-1.A.6-2013 kódszámú pályázati felhíváson történő részvételre.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1340/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

egyetért és jóváhagyja, hogy Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot nyújtson be az „ÁROP-1.A.6-2013” című pályázati felhívásra. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a pályázat dokumentumainak aláírásáról és benyújtásáról.

Határidő: 2013. június 30.

Felelős: Tarlós István

1341/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti Budapest Főváros Önkormányzata és a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetség közötti konzorciumi együttműködési megállapodást az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 2013. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 104. pontja: Jelentés lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1342/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést - figyelemmel az 1343-1344/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltakra - elfogadja.

1343/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az 1703/2010. (VIII. 26.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2159/2011. (VII. 14.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1592/2012. (IX. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1851/2012. (IX. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1852/2012. (IX. 13.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2362/2012. (X. 31.) sz. határozatot hatályon kívül helyezi.

1344/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Az 1206/2012. (VI. 20.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét folyamatos, a közlekedésszervezői negyedéves jelentés beérkezését követő 30 napra módosítja;

- az 1231/2012. (VI. 20.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. december 31-re módosítja;

- a 2391/2012. (X. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. szeptember 30-ra módosítja;

- a 2438/2012. (X. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. december 31-re módosítja;

- a 2699/2012. (XII. 12.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. szeptember 30-ra módosítja;

- a 29/2013. (II. 22.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. december 31-re módosítja;

- a 258/2013. (II. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. augusztus 31-re módosítja;

- a 287/2013. (II. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. augusztus 31-re módosítja;

- a 288/2013. (II. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. augusztus 31-re módosítja;

- a 428/2013. (III. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. augusztus 31-re módosítja;

- a 431/2013. (III. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. augusztus 31-re módosítja;

- a 437/2013. (III. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. szeptember 30-ra módosítja;

- az 564/2013. (IV. 9.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. szeptember 30-ra módosítja.

A napirend 105. pontja: Javaslat a Budapest IV. ker., Megyeri út szabályozásához szükséges tulajdonrendezésre, döntés a Budapest IV. ker., 076546/1 hrsz. ingatlan kisajátítási eljárásának megindításáról.

Előterjesztő: Wintermantel Zsolt

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1345/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy

a) a Budapest IV. ker., 76546/1 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában a 2007. évi CXXIII. törvény 2. § c) és e) pontjai alapján közérdekű célból kisajátítási eljárás lefolytatására kerüljön sor;

b) a Budapest IV. ker., 76546/1 hrsz.-ú ingatlan tulajdonjogát egymás között egyenlő, 1/2-1/2 arányban Budapest Főváros Önkormányzata, valamint Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata szerezze meg;

c) a kisajátítási eljárás során Budapest Főváros Önkormányzata kisajátítást kérőt Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata teljes jogkörrel képviselje, mint kisajátítást kérő;

d) kisajátítást kérők által tulajdoni arányuknak megfelelően 1/2-1/2-ed arányban fizetendő kártalanítás kifizetésére - beleértve a kisajátítással kapcsolatos költségeket is - az Észak-pesti Ingatlan- és Térségfejlesztési Zrt.-vel érvényben lévő keretszerződés alapján elkülönített számlán rendelkezésre álló, a Társaság éves fejlesztési tervében biztosított keret terhére kerüljön sor.

Határidő: 2013. október 29.

Felelős: Tarlós István

1346/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 7. sz. mellékletében csatolt Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata részére szóló képviseleti meghatalmazás aláírására, azzal, hogy a döntésről Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatát, valamint az Észak-pesti Ingatlan- és Térségfejlesztési Zrt.-t tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 106. pontja: Javaslat felügyelőbizottsági tag cseréjére.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1347/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi Németh Edit és Tirts Tamás lemondását a Katona József Színházban betöltött felügyelőbizottsági tagságukról, és helyükre megválasztja Vennes Emmyt és dr. Horváth Pétert 2013. június 30-i hatállyal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 107. pontja: Javaslat a dunai árvízhez kapcsolódó vis maior támogatás igénylésére.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1348/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 2013. júniusi árvízhez kapcsolódóan vis maior támogatás címén támogatási igényt nyújt be a Belügyminisztériumhoz.

Határidő: 2013. július 22.

Felelős: Tarlós István

1349/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet 5. melléklete szerint vis maior pályázatot nyújtson be és ahhoz szükséges valamennyi nyilatkozatot tegye meg.

Határidő: 2013. július 22.

Felelős: Tarlós István

1350/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülésén tájékoztató előterjesztésével számoljon be a megtett intézkedésekről, a benyújtott támogatási igényről.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 63/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendeletét az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2013. június 12-i ülésén.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester