A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 50/2014. (XII. 1.) önkormányzati rendelete indokolása

a Budapest főváros építészeti örökségének fővárosi helyi védelméről szóló 37/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 57. § (3) bekezdése és a 62. § (7) bekezdése a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe utalja a helyi építészeti örökségnek a Fővárosi Közgyűlés (a továbbiakban: Közgyűlés) rendelete szerinti védelmét.

A törvényi felhatalmazás alapján alkotta meg a Közgyűlés a 37/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendeletét (a továbbiakban: Rendelet), amely részletesen meghatározza a helyi védettséggel kapcsolatos szabályokat, melynek 3. § (1) bekezdése értelmében a helyi védettség alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Közgyűlés rendelettel dönt.

Az új jogszabály szükségességét alátámasztó társadalmi, gazdasági, szakmai okok és célok, valamint a szabályozás várható hatásai:

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kérelmet adott be, amelyben - amennyiben szükséges - kéri a Budapest XXII. kerület Budafok Belváros vasútállomáson lévő egykori állomásépület áthelyezésére vonatkozó javaslatának megvalósíthatósága és azzal összefüggésben a bontási, építési tevékenységhez szükséges engedélyek beszerezhetősége érdekében a Fővárosi Közgyűlés döntését.

A fővárosi helyi építészeti értékvédelem alá vont egykori állomásépület a Rendelet 10. § (1) bekezdése szerint nem bontható, mivel építményként áll helyi egyedi védelem alatt. Az épület bontással járó javasolt áthelyezése csak a védelem feloldását követően valósulhat meg.

Tekintettel arra, hogy a Kelenföld (kiz.)-Százhalombatta (bez.) vasútvonalszakasz korszerűsítése nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás, valamint a védett állomásépület javasolt áthelyezéséhez szükséges bontás nem az épület megsemmisítésére, hanem az eredeti épület kialakításával azonos új épület létrehozására, az eredeti építészeti értékek műszaki szempontból is megfelelő megtartására irányul, az épület fővárosi helyi védelmének megszüntetése indokolt. A védelem ideiglenes megszüntetésére a Rendelet szerint nincs lehetőség.

A Rendelet 8. §-ának megfelelően a helyi védelem alá helyezés, illetve annak megszüntetése tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni. Ennek többlet személyi szükséglete nincs a hivatalban. Pénzügyi vonatkozása a feljegyzési illeték megfizetésében van.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 17. § (1)-(2) bekezdése értelmében az új rendelet várható következményeit felmérve elkészült a rendelet hatásvizsgálata, és megvizsgáltuk az új rendelet valamennyi jelentősnek ítélt hatását. A rendelettervezet Jat. 19. § (2) bekezdése szerinti társadalmi közzététele megtörtént.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az idézett közgyűlési rendelet 3. § (1) bekezdés értelmében a helyi védettség alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Közgyűlés rendelettel dönt.

A 2. §-hoz

A rendelet hatálybalépésének időpontját a kihirdetést követő napban célszerű megállapítani annak érdekében, hogy a Kelenföld (kiz.)-Százhalombatta (bez.) vasútvonalszakasz korszerűsítése nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásának megvalósítását a fővárosi helyi védelem fennállása ne akadályozza.