A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2014. január 29-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy nem veszi napirendjére a „Javaslat a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról szóló 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

2/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Javaslat a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról szóló 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására” című előterjesztést a februári 26-i ülésén tárgyalja meg.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

3/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 8. pontként tárgyalja meg a „Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében (RWE GAS INTERNATIONAL N.V.)” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

4/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A budapesti - 2014. évi - tömegközlekedési tarifák csökkentésével kapcsolatos döntés korrekciója” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

5/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat a „Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül” című 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

2. Javaslat a bérpolitikai irányelvek módosítására.

3. Javaslat a Városbiztonsági és Városrend-védelmi Cselekvési Terv elfogadására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

4. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

5. Javaslat tűzoltólaktanya felújítására megítélt támogatás felhasználásáról szóló záró beszámoló elfogadására.

6. Javaslat közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyában megállapodások megkötésére.

7. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 2014. évi munkatervére.

8. Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében (RWE GAS INTERNATIONAL N.V.).

9. Javaslat a választási plakátok egyes középületeken és a közterület meghatározott részein történő elhelyezésének tilalmáról szóló .../2014. (......) önkormányzati rendelet megalkotására.

10. Javaslat közterület-felügyelők által 2012. évben elkobzott, illetve talált dolgok szociális intézmény részére történő ingyenes átruházására.

11. Javaslat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság alapító okiratának módosítására.

12. Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 14/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására és a FŐKÉTÜSZ Kft. üzletszabályzatának módosítására.

13. Javaslat a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló 65/2000. (XII. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

14. Javaslat Budapest Főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

15. Javaslat a KÖKI Terminálon megépült P+R parkolóház üzemeltetésére.

16. A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2014. évi megosztásáról szóló rendelettervezet.

17. Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata adós-ságállományának állam általi átvételével kapcsolatos döntések meghozatalára.

18. Javaslat pályázat benyújtására az EGT Finanszírozási Mechanizmus „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” c. program keretében.

19. Javaslat a „KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projekt megvalósításában történő részvételre és a „konzorciumi együttműködési megállapodás támogatásban részesített projekt megvalósítására” elnevezésű megállapodás 3. számú módosításának új tagként történő aláírására, továbbá a megvalósításhoz szükséges egyéb megállapodások aláírására.

20. Javaslat a „Rudas Gyógyfürdő és Uszoda komplex energetikai korszerűsítése” megnevezésű beruházási engedélyokirat jóváhagyására.

21. Javaslat a Bartók Béla Emlékház igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére.

22. Javaslat a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásában álló egyes köznevelési intézményekkel kötendő, a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és a Soós István Borászati Szakképző Iskola köznevelési feladatainak ellátását szolgáló vagyonelemekre ingyenes vagyonkezelési jogot biztosító szerződések jóváhagyására.

23. Javaslat a FOK Nonprofit Kft.-vel közszolgáltatási szerződés megkötésére.

24. Javaslat a „FÁNK terület bővítéséhez kapcsolódó beruházások előkészítése” tárgyú megvalósíthatósági tanulmányterv engedély módosítására.

25. Döntés a Csengery Antal Díj adományozásáról.

26. Javaslat a „Fejlesztési hitelfelvétel 2014” tárgyú uniós eljárási rend szerinti hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi szakaszát lezáró és az ajánlattételi szakaszát indító döntések meghozatalára.

27. Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében. (Bp. I., Országház u. 34., Bp. V., Magyar u. 36., Bp. VI., Andrássy út 68., Bp. VI., Szinyei M. P. u. 1., Budapest II., Heinrich István u. 3-5.)

28. Budapest XI. kerület, hrsz.: 4465, telekterület 2700 m2, a fedett ingatlanrészek területe 860 m2 és a betonozott, fedetlen rész terület 1840 m2 ún. „Budai Parkszínpad” nevű ingatlan bérbeadása.

29. Javaslat a fővárosi önkormányzati költségvetési szervek finanszírozására vonatkozó rendszer bevezetésére.

30. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest X. kerület, Kőér utca-Dér utca-Száraz utca-Noszlopy utca-Gyömrői út-Alkér utca-Cserkesz utca által határolt területre vonatkozóan.

31. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út-Jászberényi út-Maglódi út-Sibrik Miklós út-Mádi utca-Téglavető utca-Dér utca-Harmat utca által határolt területre vonatkozóan.

32. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest X. kerület, Kerepesi út-Pilisi utca-40907/7 telek ÉK-i határa-Rákos-patak vonala-Erdőterület Ny-i határa-Pesti határút-Sárga rózsa utca által határolt területre vonatkozóan.

33. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest X. kerület, Kőbányai út-Szállás köz-Horog utca-Teherkocsi utca-38303/37 hrsz. telek-Kőér utca-Barabás utca-(38403/6) közterület-(38403/7) közterület-Bihari utca-Jegenye utca-Monori utca által határolt területre vonatkozóan.

34. Javaslat a 2012. évi Települési Értékvédelmi Támogatás pályázat megállapodásának módosítására, illetve a 2009. évi pályázat kölcsönszerződésének felmondására.

35. Javaslat az „URBACT II Roma-NeT Pilot Delivery Network” című projekt támogatási szerződésének és partnerségi megállapodásának megkötésére.

36. Javaslat igénybevételi szerződés megkötésére az ELMŰ Nyrt.-vel a 4-es metró Baross téri aluljárója energiaellátásának biztosítása érdekében.

37. Javaslat „Mag” c. szobor elhelyezésére a XI. kerületben.

38. Javaslat „Szarvas” c. szobor elhelyezésének jóváhagyására a XI. kerületben.

39. Javaslat a Fővárosi Állat- és Növénykert tematikus múzeumként történő nyilvántartásához szükséges kérelem benyújtására.

40. Javaslat a Szent Demeter templom emlékére harangláb elhelyezésének jóváhagyására.

41. Javaslat egyetértési jog gyakorlására a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének kinevezéséhez.

42. Monitoring jelentés a főváros foglalkoztatáspolitikai helyzetéről és a települési esélyegyenlőségi program végrehajtásáról.

43. Budapest Környezeti Állapotértékelése 2013.

44. Javaslat a Budapest Márka elismerő címek adományozására.

45. Javaslat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölésével kapcsolatos vélemény meghozatalára.

46. Javaslat együttműködési megállapodások megkötésére egyházakkal, egyházi szervezetekkel.

47. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Károly Róbert Főiskolával.

48. Javaslat együttműködési keretmegállapodás megkötésére a Magyar Természettudományi Társulattal.

49. Javaslat a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége számára 2012. évben a „8206 Bűnmegelőzési célú bizottsági keret” céltartalék címkód terhére nyújtott támogatás beszámolójának elfogadására.

50. Beszámoló a közbiztonsági tanácsnok 2013. évi munkájáról.

51. Javaslat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság FPH068/16-2/2012. számú támogatási szerződésének 2. számú módosítására.

52. Javaslat a Kortárs Építészeti Központ Alapítvánnyal kötött megbízási szerződés módosítására.

53. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

54. Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt. 2014. január 31-ei rendkívüli közgyűlésének napirendi pontjaira vonatkozó előzetes döntések meghozata-lára.

55. Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt. működési engedélyéhez szükséges MEKH által előírt tőkeerősségi és likviditási mutató teljesülésének hosszú távú biztosítására.

56. Danubius Hotels parkolóinak üzemeltetése a Margitszigeten.

A napirend 1. pontja: Javaslat a „Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül” című 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

6/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy megerősíti az ételosztással kapcsolatban eddig hozott intézkedéseket, és felhatalmazza a Közterület-hasznosítási Bizottságot a fővárosi helyszínek február 15-éig történő kijelölésére. Felkéri továbbá a kerületeket, hogy saját hatáskö-rükben további helyszíneket kerületenként alakítsanak ki.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 1/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a „Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül” című 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 2. pontja: Javaslat a bérpolitikai irányelvek módosítására.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, dr. György István, Németh Zoltán

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

7/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

az 1809/2010. (X. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott bérpolitikai irányelvek 1. sz. mellékletét az előterjesztői kiegészítés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal módosítja.

8/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Az 1809/2010. (X. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott bérpolitikai irányelvek 2. sz. mellékletét az előterjesztői kiegészítés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal módosítja.

9/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A módosított bérpolitikai irányelveknek megfelelően az egyszemélyes tulajdonú fővárosi társaságok vezetőinek munkaszerződését a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 58. §-a alapján közös megegyezéssel módosítja, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy a munkaszerződés-módosításokat írja alá.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

10/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a bérpolitikai irányelvek módosításáról tájékoztassa az egyszemélyes tulajdonú fővárosi társaságok vezetőit, egyben kérje fel a társaságok vezetőit, hogy a vezető állású munkavállalók esetében a módosított bérpolitikai irányelveknek megfelelően a munkaszerződéseket közös megegyezéssel módosítsa.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

11/2014.(I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében (RWE GAS INTERNATIONAL N.V.)” című előterjesztést a zárt ülés első napirendi pontjaként tárgyalja meg.

A napirend 3. pontja: Javaslat a Városbiztonsági és a Városrend-védelmi Cselekvési Terv elfogadására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 2/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

12/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata Városbiztonsági és Városrendvédelmi Cselekvési Tervét az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tatalommal, és felkéri a főpolgármestert az abban foglaltak végrehajtására.

Határidő: folyamatos

Felelős: Tarlós István

A napirend 4. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 3/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés - az előterjesztő által befogadott módosító indítvánnyal módosított - 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 5. pontja: Javaslat tűzoltólaktanya felújítására megítélt támogatás felhasználásáról szóló záró beszámoló elfogadására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

13/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja tűzoltólaktanya felújításának tárgyában az FPH015/221-34/2012. számú szerződéssel módosított FPH015/376-28/2011. számú támogatási szerződésben foglaltak szerint a 1081 Budapest, Dologház utca 1. szám alatti tűzoltólaktanya felújítására nyújtott támogatás felhasználásáról szóló záró beszámolót, és felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjét.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

14/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A visszautalt 385 E Ft támogatási összeggel a „853501 Működési célú támogatásértékű bevételek” cím bevételi előirányzatát, ezzel egyidejűleg a „930001 Általános céltartalék” cím kiadási, azon belül a működési célú tartalék előirányzatát megemeli.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a soron következő költségvetési rendeletmódosítás alkalmával gondoskodjon az előirányzat-módosítás átvezetéséről.

Határidő: a költségvetési rendelet februári módosítása

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

15/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 14/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására és a FŐKÉTÜSZ Kft. üzletszabályzatának módosítására” című előterjesztést.

A napirend 6. pontja: Javaslat közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyában megállapodások megkötésére.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

16/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

17/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele, ellátása tárgyában 2002. évben kötött megállapodás megszüntetéséről szóló, az előterjesztés 3/b. számú melléklete szerinti megállapodást, valamint a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 3/c. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodások aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

18/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele, ellátása tárgyában 2007. évben kötött, módosított megállapodás megszüntetéséről szóló, az előterjesztés 4/b. számú melléklete szerinti megállapodást, valamint a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 4/c. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodások aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

19/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele, ellátása tárgyában 2002. évben kötött megállapodás megszüntetéséről szóló, az előterjesztés 5/b. számú melléklete szerinti megállapodást, valamint a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 5/c. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodások aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

20/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele, ellátása tárgyában 2012. évben kötött megállapodás megszüntetéséről szóló, az előterjesztés 6/b. számú melléklete szerinti megállapodást, valamint a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 6/c. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodások aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

21/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

22/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 8. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

23/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele, ellátása tárgyában 2009. évben kötött megállapodás megszüntetéséről szóló, az előterjesztés 9/b. számú melléklete szerinti megállapodást, valamint a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 9/c. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodások aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

24/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvéte-le, ellátása tárgyában 2000. évben kötött, módosí-tott megállapodás megszüntetéséről szóló, az előterjesztés 10/b. számú melléklete szerinti megállapodást, valamint a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 10/c. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodások aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

25/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 11. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

26/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budafok-Tétény Budapest Főváros XXII. kerületi Önkormányzat között közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele, ellátása tárgyában 2008. évben kötött megállapodás megszüntetéséről szóló, az előterjesztés 12/b. számú melléklete szerinti megállapodást, valamint a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvétele tárgyú, az előterjesztés 12/c. számú melléklete szerinti megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodások aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 7. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 2014. évi munkatervére.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

27/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

2014. évi munkatervét - az előterjesztő által tett szóbeli kiegészítéssel - irányadóként elfogadja.

A napirend 8. pontja: Javaslat a választási plakátok egyes középületeken és a közterület meghatározott részein történő elhelyezésének tilalmáról szóló ..../2014. (......) önkormányzati rendelet megalkotására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

28/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Szaniszló Sándor módosító javaslatát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a tulajdonában lévő gazdasági társaságok, a tulajdonukat képező eszközökön - ide értve különösen a BKV gépjárműveit - a hirdetési felületek hasznosításánál egyenlő feltételeket köteles biztosítani a hirdetni kívánó szervezetek számára. A Fővárosi Közgyűlés kifejezetten megtiltja, hogy a társaságai különbséget tegyenek a szervezetek között párthovatartozásuk, pártszimpátiájuk, vagy világnézetük alapján.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fővárosi tulajdonú gazdasági társaságok - ideértve a társaságok tulajdonában lévő társaságokat, valamint a feladatellátást megbízás alapján végző társaságokat is - vezetőinek nyomatékosan hívja fel a figyelmét a tulajdonosi döntésre.

Határidő: 2014. február 15.

Felelős: Tarlós István.”

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 4/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a választási plakátok egyes középületeken és a közterület meghatározott részein történő elhelyezésének tilalmáról az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

29/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

a 2014. évi országgyűlési választás, valamint a 2014. évi európai parlamenti képviselőválasztás időszakában a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő épületekre, kerítésekre történő plakát elhelyezéséhez nem járul hozzá. Utasítja a Fővárosi Közgyűlés szerveit, amelyek a Fővárosi Közgyűlés-től átruházott hatáskörben a Fővárosi Önkormányzatot megillető tulajdonosi jogokat gyakorolják, hogy ezen átruházott hatáskörök gyakorlása során a Fővárosi Közgyűlés jelen döntésére figyelemmel járjanak el.

Határidő: 2014. április 6., valamint a 2014. évi európai parlamenti képviselőválasztás napja

Felelős: Tarlós István

30/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Közgyűlés e tulajdonosi döntéséről a vagyonkezelőt és az intézmények vezetőit értesítse.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

31/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a tulajdonában lévő gazdasági társaságokat, hogy választási plakátoknak a tulajdonukban lévő épületek falára, kerítésére történő elhelyezéséhez ne járuljanak hozzá, és felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Közgyűlés e tulajdonosi döntésről a gazdasági társaságok ügyvezetőit értesítse.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 9. pontja: Javaslat közterület-felügyelők által 2012. évben elkobzott, illetve talált dolgok szociális intézmény részére történő ingyenes átruházására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

32/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (3) bekezdése, valamint a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (1) és (3) bekezdései alapján jóváhagyja és megköti az előterjesztés melléklete szerinti, leselejtezett tárgyi eszközök tulajdonjogának ingyenes átruházásáról szóló, a Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonával (1064 Budapest, Rózsa utca 67.) kötendő megállapodást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 10. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság alapító okiratának módosítására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

33/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság alapító okiratát az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság alapító okirata módosításának aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

34/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, gondoskodjon arról, hogy a Budapest XVI. kerület, Pálya u. 27. szám alatti ingatlannak a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság részére történő birtokbaadás időpontját követően a BFVK Zrt. 2014. évi éves közszolgáltatási szerződése módosításra kerüljön.

Határidő: a BFVK Zrt. 2014. évi éves közszolgáltatási szerződésének elfogadása

Felelős: Tarlós István

A napirend 11. pontja: Javaslat a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló 65/2000. (XII. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 5/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1.1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 6/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1.4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 7/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló 65/2000. (XII. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 2.1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 8/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló 65/2000. (XII. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 2.4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

35/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

a 2200/2013. (XII. 11.) Főv. Kgy. határozat „BTI Zrt. „szociális temetések” bevezetésének következtében elmaradt közszolgáltatási bevételeinek, valamint az áfafizetési-kötelezettségeinek ellentételezése” végrehajtásának határidejét a 2015. évi költségvetés előterjesztése időpontjára módosítja.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 5/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1.1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Megalkotja 6/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1.4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Megalkotja 7/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló 65/2000. (XII. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 2.1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Megalkotja 8/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló 65/2000. (XII. 19.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 2.4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 12. pontja: Javaslat a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztők: Dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 9/2014. (II. 13.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztői kiegészítés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 13. pontja: Javaslat a KÖKI Terminálon megépült P+R parkolóház üzemeltetésére.

Előterjesztők: Dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

36/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és az R-CO Zrt. közötti megállapodást az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

37/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. útján gondoskodjon a P+R parkoló megnyitásáról és üzemeltetéséről.

Határidő: a 36/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. határozatban szereplő megállapodás aláírását követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

38/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. útján gondoskodjon arról, hogy

a) a P+R parkoló üzemeltetési költségeit a BKK Zrt. 2014-2015. évekre szóló üzleti terve tartalmazza, továbbá

b) a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. közötti feladatellátásról és közszolgáltatásról szóló keretmegállapodás 2014. évi éves szerződésben a parkolásgazdálkodási üzemeltetési feladatok minőségi és mennyiségi követelményei között a megnövekedett parkolóhelyek számához igazodó feltételek rögzítésre kerüljenek.

Határidő: az a) pont tekintetében: a BKK Zrt. 2014-2015. évi üzleti tervének Fővárosi Közgyűlés elé történő benyújtása;

a b) pont tekintetében: a BKK Zrt. 2014. évi éves szerződésének Fővárosi Közgyűlés elé történő benyújtása

Felelős: Tarlós István

A napirend 14. pontja: A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2014. évi megosztásáról szóló rendelettervezet.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 10/2014. (I. 30.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2014. évi megosztásáról az előterjesztés - előterjesztői kiegészítéssel módosított - 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 15. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata adósságállományának állam általi átvételével kapcsolatos döntések meghozatalára.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

39/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (továbbiakban: 2014. évi költségvetési törvény) 67-68. §-aiban foglaltakra figyelemmel kinyilvánítja, hogy a 2014. évi költségvetési törvényben írt feltételekkel az adósságállománya Magyar Állam által történő átvállalását igénybe kívánja venni.

40/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Kijelenti, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2013. december 5-én nem rendelkezett olyan betéttel vagy egyéb számlaköveteléssel, ami kifejezetten egy adott adósságelemhez kapcsolódott, és annak fedezetére, teljesítésének biztosításául szolgált.

41/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Kijelenti, hogy amennyiben egy átvállalással érintett ügylete az ügylethez kapcsolódóan befolyó támogatás, illetve egyéb bevétel miatt a 2014. évi költségvetési törvény 67. § (3) bekezdése szerinti bevétel megelőlegezésére szolgáló ügyletté válik, úgy a befolyt bevétel összegét, legfeljebb az érintett adósságból átvállalásra került összeg erejéig, a bevétel beérkezését követő 3 munkanapon belül átutalja a Kincstár által megjelölt fizetési számlára.

42/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Kinyilvánítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 332. §-a alapján megállapodást kíván kötni a Magyar Állammal az adósságátvállalással érintett adósságállománya átvállalásáról.

43/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Az adósságátvállalással összefüggésben felkéri a főpolgármestert, hogy:

a) tegye meg a 2014. évi költségvetési törvény 67-68. §-ai szerint még szükséges nyilatkozatokat és intézkedéseket;

b) a 2014. évi költségvetési törvény 68. § (4) bekezdése szerinti megállapodásokat - a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (III. 18.) Főv. Kgy. rendelet 7. sz. melléklet 8.3. pontja alapján, átruházott hatáskörében - kösse meg.

Határidő: a nyilatkozatok és intézkedések megtételére folyamatosan, a megállapodások megkötésére 2014. február 28-ig

Felelős: Tarlós István

44/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a 2014. évi költségvetési törvény 67-68. §-ai szerint 2014. január 16-án kötelezően megküldött, a főpolgármester által megadott, az előterjesztés mellékletében található nyilatkozatot.

45/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az adósságátvállalással kapcsolatos intézkedésekről és a megkötött szerződésekről tájékoztassa a Fővárosi Közgyűlést.

Határidő: a megállapodások megkötését követő rendes üléseken

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

46/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 26. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a BVK HOLDING Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági, valamint az FCSM Zrt. felügyelőbizottsági tagjaival kapcsolatos döntések meghozatalára” című előterjesztést.

A napirend 16. pontja: Javaslat pályázat benyújtására az EGT Finanszírozási Mechanizmus „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” c. program keretében.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

47/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyását adja az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 keretében a HU04-C3-2013 jelű pályázati kiírásra a „Surány Élősziget Projekt” (megvalósítás helyszíne: 13578 hrsz.) című pályázat benyújtásához, amelynek tervezett bekerülési költsége nettó 533 300 euró (kb. 164 000 E Ft), az igényelt támogatás összege nettó 453 300 euró (kb. 136 000 E Ft) (önerő mértéke: nettó 80 000 euró). Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a teljes pályázati dokumentáció aláírásáról és benyújtásáról.

Határidő: 2014. február 17.

Felelős: Tarlós István

48/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 keretében a HU04-C3-2013 jelű pályázati forrásból nyújtott támogatás elnyerése esetén az önkormányzati saját forrás összegét (várhatóan nettó 80 000 euró), amelyet a Fővárosi Vízművek Zrt. útján kíván biztosítani, a mindenkori érvényes MNB-árfolyamon a költségvetésben elkülöníti. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Fővárosi Vízművek Zrt. és Budapest Főváros Önkormányzata között kötendő finanszírozási megállapodás kidolgozásáról.

Határidő: 2014. február 17., illetve a támogatási szerződés megkötéséig

Felelős: Tarlós István

A napirend 17. pontja: Javaslat a „KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projekt megvalósításában történő részvételre és a „konzorciumi együttműködési megállapodás támogatásban részesített projekt megvalósítására” elnevezésű megállapodás 3. számú módosításának új tagként történő aláírására, továbbá a megvalósításhoz szükséges egyéb megállapodások aláírására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

49/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projektben a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep közvilágítási rendszerének korszerűsítése” projektelemet az eredetileg tervezetthez képest 2059 E Ft-tal alacsonyabb összköltséggel és 180 E Ft-tal alacsonyabb saját forrás igénybevételével kívánja megvalósítani. Ennek megfelelően az 1138/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. határozatot az alábbiak szerint módosítja: „A „Kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projektben a ’Kis Pongrác közvilágítás korszerűsítése’ projektelemet Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 6915 E Ft hozzájárulásával, 39 187 E Ft KMOP EU-s társfinanszírozással, 3504 E Ft saját forrással”, 49 606 E Ft összköltséggel kívánja megvalósítani.

50/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a közgyűlési döntésnek megfelelően a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projektben a ’Kis-Pongrác közvilágítás korszerűsítése’ projektelem Budapest Főváros Önkormányzata 2014. évi költségvetésébe Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának 6915 E Ft hozzájárulásával, 39 187 E Ft KMOP EU-s társfinanszírozással, 3504 E Ft saját forrással, 49 606 E Ft összköltséggel kerüljön betervezésre.

Határidő: a 2014. évi költségvetés tervezésekor

Felelős: Tarlós István

51/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Hatályon kívül helyezi az 1140/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy határozatot, az 1141/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy határozatot, az 1142/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy határozatot, az 1143/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy határozatot és az 1144/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. határozatot.

52/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzattal a pénzeszköz átadás-átvételi megállapodást az előterjesztés 11. sz. mellékletében foglalt tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

53/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projekthez kapcsolódó, BDK Kft. tulajdonában lévő közvilágí-tási hálózat bontásához és építéséhez szükséges „kötelezettségvállalási nyilatkozatot” az előterjesztés 13. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

54/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c., KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú projekt konzorciumi együttműködési megállapodás 3. sz. módosítását az előterjesztés 10. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

55/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Közvilágítási rendszer felújítása a KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú projekt keretében” tárgyú, közbeszerzési eljárásnak a Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzata által történő lefolytatására vonatkozó meghatalmazást az előterjesztés 12. sz. melléklete szerinti tartalommal, amely a konzorciumi együttműködési megállapodás részét fogja képezni, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

56/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep közvilágítási rendszerének korszerűsítése” beruházási feladat engedélyokiratát a 2014. évi költségvetési rendelettervezettel egyidejűleg terjessze a Közgyűlés elé jóváhagyásra az előterjesztés 14. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a 2014. évi költségvetési rendelettervezet előterjesztésével egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

A napirend 18. pontja: Javaslat a „Rudas Gyógyfürdő és Uszoda komplex energetikai korszerűsítése” megnevezésű beruházási engedélyokirat jóváhagyására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

57/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Rudas Gyógyfürdő és Uszoda komplex energetikai korszerűsítése” feladatot a támogatási szerződéssel összhangban 2014-ben kívánja megvalósítani, és egyben kötelezettséget vállal, hogy a feladatot a 2014. évi költségvetésében az alábbiak szerint szerepelteti:

A feladat összköltsége 186 080 E Ft, 2014. évi előirányzata 186 080 E Ft, (ebből: 22 076 E Ft önkormányzati költségvetési előirányzat, 125 094 E Ft KEOP támogatás, 38 910 E Ft áfa), továbbá tervbe veszi a kapcsolódó tervezett használati jogért fizetett egyszeri ellenértéket 22 076 E Ft + 5961 E Ft áfa összegben.

Határidő: a 2014. évi költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

58/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjé-ről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt hatásköre szerint eljárva, a 2014. évi átmeneti finanszírozásról és költségvetési gazdálkodásról szóló 92/2013. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet 11. § (2) bek. d) pontja értelmében jóváhagyja az előterjesztés 3. sz. mellékleteként csatolt „Rudas Gyógyfürdő és Uszoda komplex energetikai és gépészeti felújítása” megnevezésű engedélyokiratot az abban foglalt tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az enge-délyokirat aláírására.

Határidő: 8 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 19. pontja: Javaslat a Bartók Béla Emlékház igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

59/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

munkáltatói jogkörében eljárva a Bartók Béla Emlékház (1025 Budapest, Csalán út 29.) igazgatójának, Szirányi Jánosnak a közalkalmazotti jogviszonyát a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 25. § (2) bekezdés a) pontja alapján közös megegyezéssel, 2014. február 28. napjával megszünteti. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon Szirányi János közalkalmazotti jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez kapcsolódó munkáltatói intézkedések megtételéről, kiadmányozásáról.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

A napirend 20. pontja: Javaslat a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásában álló egyes köznevelési intézményekkel kötendő, a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és a Soós István Borászati Szakképző Iskola köznevelési feladatainak ellátását szolgáló vagyonelemekre ingyenes vagyonkezelési jogot biztosító szerződések jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

60/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közötti, a fővárosi tulajdonban működő egyes köznevelési intézmények feladatellátásához szükséges vagyonelemek vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződések megszűnéséről szóló megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

61/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Megállapítja, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 92/A. § (3) bekezdése alapján a Soós István Borászati Szakképző Iskola fenntartói jogát és a köznevelési feladatellátást szolgáló vagyonelemeket a Vidékfejlesztési Minisztériumnak átadta, és erre, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemmel 2007. május 31-én megkötött haszonkölcsön szerződés 4.1. pontjában foglaltakra tekintettel a haszonkölcsön szerződés megszűnt.

62/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola közötti, a köznevelési intézmény feladatellátásához szükséges fővárosi tulajdonban álló vagyonelemek vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződést az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a szerződés, valamint a vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelésbe adott járművek üzembentartói jogának átruházásáról szóló szerződések aláírására.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

63/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola közötti, a köznevelési intézmény feladatellátásához szükséges fővárosi tulajdonban álló vagyonelemek vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződést az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a szerződés, valamint a vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelésbe adott járművek üzembentartói jogának átruházásáról szóló szerződések aláírására.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

64/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és a Soós István Borászati Szakképző Iskola közötti, a köznevelési intézmény feladatellátásához szükséges fővárosi tulajdonban álló vagyonelemek vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződést az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a szerződés, valamint a vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelésbe adott járművek üzembentartói jogának átruházásáról szóló szerződések aláírására.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 21. pontja: Javaslat a FOK Nonprofit Kft.-vel közszolgáltatási szerződés megkötésére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

65/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal arra, hogy a 2014. évi költségvetés elfogadásáig, 2014. április 30. napjáig a 811401 FOK Nonprofit Kft. címkódon a 2013. évi költségvetésből számított időarányos szinten 19 964 727 forint összeget biztosít a FOK Nonprofit Kft. részére.

Határidő: 2014. április 30.

Felelős: Tarlós István

66/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Fővárosi Oktatás-technológiai Központ Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (1088 Budapest, Bródy S. u. 14.) és a Fővárosi Önkormányzat közötti közszolgáltatási szerződést az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a szerződés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Támogatásokat Vizsgáló Iroda (TVI) jóváhagyó állásfoglalásának beérkezését követő aláírására.

Határidő: a TVI állásfoglalásának beérkezését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 22. pontja: Javaslat a „FÁNK terület bővítéséhez kapcsolódó beruházások előkészítése” tárgyú megvalósíthatósági tanulmányterv engedély módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

67/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „FÁNK területbővítéséhez kapcsolódó beruházások előkészítése” feladatot az államtól 2013. december 23-án kapott 200 000 E Ft támogatás felhasználásával kívánja megvalósítani 381 000 E Ft összköltséggel.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a feladatot a 2014. évi költségvetésében az alábbiak szerint szerepelteti:

A feladat összköltsége 381 000 E Ft, (tény 2013. december 31-ig: 10 187 E Ft, ebből: önkormányzati támogatás 8021 E Ft, intézményi saját forrás 2166 E Ft), 2014. évi előirányzata 370 813 E Ft, (ebből: 291 979 E Ft önkormányzati költségvetési előirányzat, 78 834 E Ft intézményi költségvetési előirányzat). A feladat kapcsolódó tervezett áfájának megfelelő összeget az intézmény biztosítja.

Határidő: a 2014. évi költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

68/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A 2014. évi átmeneti finanszírozásról és költségvetési gazdálkodásról szóló 92/2013. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet 11. § (2) bek. d) pontja értelmében jóváhagyja a 6719 egyedi azonosító számú, „FÁNK területbővítéséhez kapcsolódó beruházások előkészítése” tárgyú megvalósíthatósági tanulmányterv engedély 1. számú módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

69/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A 2013. évi zárszámadással való egyezőség érdekében rendezi a 2013. évi költségvetését az alábbiak szerint:

Megemeli a „854901 Központosított fejlesztési célú előirányzatok” címen belül a „FÁNK terület bővítéséhez kapcsolódó beruházások előkészítése” feladat önkormányzati költségvetési támogatás, irányító szervi támogatás bevételi előirányzatát 200 000 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „911201 Évközi indítású beruházások” címen belül a „Fejlesztések átütemezésének tartaléka” kiadási előirányzatát a feladathoz kapcsolódóan.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2014. februári rendes ülése

Felelős: Tarlós István

70/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a Budapesti Vidám Park Zrt. (székhelye: 1146 Budapest, Állatkerti körút 14-16., cégjegyzékszám: Cg. 01-10-042417) legfőbb szervének hatáskörében eljárva, ezen alapítói döntésének a Társaság vezető tisztségviselői részére főpolgármester általi megküldésével a Gt. 284. § (2) bekezdése alapján, a Gt. 22. §-ának (5) bekezdésére figyelemmel

- Utasítja a Budapesti Vidám Park Zrt. igazgatóságát, hogy saját költségén gondoskodjon az előterjesztői kiegészítés 1. sz. mellékletében megjelölt ingatlanok teljes bontásáról és a hulladék vidámparki területről történő elszállításáról.

- Utasítja a Budapesti Vidám Park Zrt. igazgatóságát, hogy a Budapesti Vidám Park Zrt. tulajdonában lévő hullámvasút éves karbantartását saját költségén végeztesse el.

Határidő: 2014. április 30.

Felelős: Tarlós István

71/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A Budapesti Vidám Park Zrt. tevékenységének megszüntetése és a terület FÁNK általi átvétele tárgyában hozott 1597/2013. (IX. 26.) Főv. Kgy. határozat, 1598/2013. (IX. 26.) Főv. Kgy. határozat, 1599/2013. (IX. 26.) Főv. Kgy. határozat és az 1601/2013. (IX. 26.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. április 30-ig meghosszabbítja.

A napirend 23. pontja: Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében (RWE GAS INTERNATIONAL N.V.).

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

72/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve úgy dönt, hogy a megajánlott vételáron elővásárlási jogával nem kíván élni, egyúttal felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

73/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a háromoldalú szerződés realizálása érdekében további tárgyaláso-kat folytasson a háromoldalú szerződés többi szereplőjével és a Fővárosi Közgyűlés soron következő ülésére a megállapodás véglegesített szövegét terjessze be.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 24. pontja: Döntés a Csengery Antal Díj adományozásáról.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

74/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Csengery Antal Díjat adományoz:

1. Hernádi Zsuzsanna

2. Jobbágyi Zsófia

3. Rangos Katalin

4. Vida István

5. Zsuppán András

részére.

Határidő: 2014. március 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 25. pontja: Javaslat a „Fejlesztési hitelfelvétel 2014” tárgyú uniós eljárási rend szerinti hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi szakaszát lezáró és az ajánlattételi szakaszát indító döntések meghozatalára.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

75/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

a „Fejlesztési hitelfelvétel 2014” tárgyú uniós eljá-rási rend szerinti hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi szakaszában - a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján - valamennyi részfeladat tekintetében érvényessé nyilvánítja a(z)

- OTP Bank Nyrt. (székhely: 1051 Budapest, Nádor u. 16.);

- ERSTE Bank Hungary Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.);

- Raiffeisen Bank Zrt. (székhely: 1054 Budapest, Akadémia u. 6.);

- K&H Bank Zrt. (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.)

részvételre jelentkező(k) részvételi jelentkezését.

Az 5. és 6. részfeladat tekintetében érvényessé nyilvánítja a

- Gránit Bank Zrt. (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8.)

részvételi jelentkezését.

Határidő: a határozat elfogadását követő 3 munkanap

Felelős: Tarlós István

76/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A „Fejlesztési hitelfelvétel 2014” tárgyú uniós eljárási rend szerinti hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi szakaszát valamennyi részfeladat tekintetében eredményesnek nyilvánítja és úgy dönt, hogy

a) valamennyi részfeladatban felkéri ajánlattételre az OTP Bank Nyrt. (székhely: 1051 Budapest, Nádor u. 16.), az ERSTE Bank Hungary Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.), a Raiffeisen Bank Zrt. (székhely: 1054 Budapest, Akadémia u. 6.) és a K&H Bank Zrt. (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.) részvételre jelentkezőt;

b) az 5. és 6. részfeladatban felkéri ajánlattételre a Gránit Bank Zrt. (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8.) részvételre jelentkezőt.

Határidő: az eredmény közlésétől számított 5 munkanapon belül

Felelős: Tarlós István

77/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Észrevételek nélkül jóváhagyja az előterjesztés 6-7. sz. mellékletei szerinti ajánlattételi felhívás, valamint dokumentáció tervezetét.

78/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Az eljárás ajánlattételi szakasza vonatkozásában a Bírálóbizottság létszámát és összetételét az aláb-biak szerint hagyja jóvá:

- 3 fő a Főpolgármesteri Hivatal Pénzügyi Főosztálya részéről pénzügyi és közbeszerzés tárgya szerinti szakértelemmel;

- 1 fő a Főpolgármesteri Hivatal Pénzügyi Főosztálya részéről az eljárásba bevont szakértő pénzügyi és közbeszerzés tárgya szerinti szakértelemmel;

- 2 fő a Főpolgármesteri Hivatal Közbeszerzési Főosztálya részéről:

- 1 fő jogi szakértelemmel, valamint

- 1 fő közbeszerzési szakértelemmel, akik közül 1 fő az elnöki tisztséget is ellátja.

A bírálóbizottsági ülés jegyzőkönyvvezetőjét a Közbeszerzési Főosztály biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 26. pontja: Javaslat a BVK HOLDING Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági, valamint az FCSM Zrt. felügyelőbizottsági tagjaival kapcsolatos döntések meghozatalára.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. György István, Wintermantel Zsolt, Nagy István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

79/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Tudomásul veszi dr. Bán Tamás lemondását a Társaság igazgatóságában betöltött igazgatósági tagi és elnöki tisztségéről,

- a Társaság igazgatóságának elnökévé kijelöli az igazgatóság tagját, dr. Nagy Mártát (a. n.: ..........., lakcím: .........) 2014. január 30. napjától 2015. május 15-éig terjedő időtartamra, díjazását a korábbi elnök díjazásával azonos mértékű, 500 000 Ft/hó összegben állapítja meg.

- a dr. Bán Tamás lemondása folytán megüresedő igazgatósági helyre megválasztja Lenk Gézát (a. n.: .............., lakcím: ............) 2014. január 30. napjától 2015. május 15-éig terjedő időtartamra, díjazását a többi igazgatósági tag díjazásával azonos mértékű, 357 000 Ft/hó összegben állapítja meg.

- Tudomásul veszi Szabadhegy Péter igazgatósági tagi tisztségéről történő lemondását,

- a megüresedő igazgatósági helyre az igazgatóság tagjává megválasztja Szemenyei Lászlót (a. n.: .............., lakcím: ............) 2014. január 30. napjától 2015. május 15-éig terjedő időtartamra, díjazását a többi igazgatósági tag díjazásával azonos mértékű, 357 000 Ft/hó összegben állapítja meg.

- Zsinka László halála miatt megüresedő felügyelőbizottsági helyre a felügyelőbizottság tagjává megválasztja Hutiray Gyulát (a. n.: .............., lakcím: ............) 2014. január 30. napjától 2015. május 15-éig terjedő időtartamra, díjazását a többi felügyelőbizottsági tag díjazásával azonos mértékű, 214 000 Ft/hó összegben állapítja meg.

- Tudomásul veszi dr. Jurasits Zsolt felügyelőbizottsági tagi tisztségéről történő lemondását,

- a megüresedő felügyelőbizottsági helyre a fel-ügyelőbizottság tagjává megválasztja dr. Horváth Gábort (a. n.: .............., lakcím: ............) 2014. január 30. napjától 2015. május 15-éig terjedő időtartamra, díjazását a többi felügyelőbizottsági tag díjazásával azonos mértékű, 214 000 Ft/hó összegben állapítja meg.

80/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság operatív vezérigazgatóját értesítse annak érdekében, hogy a Társaság jogi képviselőjének közreműködésével gondoskodjon a személyi változások Cégbírósághoz való bejelentéséről.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

81/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. soron következő rendkívüli közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében eljáró személy kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntések meghozatalát:

- Hutiray Gyula lemondásának tudomásulvételét a Társaság felügyelőbizottságában betöltött tagságáról.

- A Társaság megüresedő felügyelőbizottsági helyére Bartók Béla (a. n.: ..........., lakcím: .........) megválasztását a Társaság soron következő rendkívüli közgyűlésének napjától 2015. május 31. napjáig terjedő időszakra, díjazásának a többi felügyelőbizottsági tag díjazásával azonos mértékben történő megállapítását.

Határidő: a Társaság soron következő rendkívüli közgyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

82/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza dr. Kókány Csabát, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. soron következő rendkívüli közgyűlésén a Fővárosi Önkormányzat rész-vényesi képviselőjeként kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására.

Határidő: a Társaság soron következő rendkívüli közgyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 27. pontja: Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében. (Bp. I., Országház u. 34., Bp. V., Magyar u. 36., Bp. VI., Andrássy út 68., Bp. VI., Szinyei M. P. u. 1., Budapest II., Heinrich István u. 3-5.)

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

83/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásá-ról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest I., 6635/2/A/25 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest I., Országház utca 34. III/6. sz. alatt található, 236 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 651/10000 tulajdoni hányaddal, valamint a Budapest I., 6635/2/A/30 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest I., Országház utca 34. sétányszint 1. szám alatt található, 6 m2 alapterületű, tároló megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 16/10000 tulajdoni hányaddal, mindösszesen 605 000 EUR vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni, egyúttal felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

84/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásá-ról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest V., 24142 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest V., Magyar utca 36. szám alatt található, 400 m2 alapterületű, kivett irodaház megnevezésű ingatlan 980 000 EUR + áfa vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni, egyúttal felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

85/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a

- Budapest VI., 28717/0/A/60 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI., Andrássy út 68. C. lh. III/1. szám alatt található, 91 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 157/10000 tulajdoni hányaddal, vételára: nettó 135 960 EUR;

- Budapest VI., 28717/0/A/62 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI., Andrássy út 68. C. lh. V/1. szám alatt található, 91 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan - a hozzá tartozó 7,67 m2 alapterületű erkéllyel -, a közös tulajdonból hozzá tartozó 157/10000 tulajdoni hányaddal, vételára: nettó 136 105 EUR;

- Budapest VI., 28717/0/A/15 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI., Andrássy út 68. II/15. szám alatt található, 6 m2 alapterületű, tároló megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 10/10000 tulajdoni hányaddal, és a Budapest VI., 28717/0/A/16 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI., Andrássy út 68. II/16. szám alatt található, 4 m2 alapterületű, tároló megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 6/10000 tulajdoni hányaddal, vételáruk: nettó 4000 EUR;

- Budapest VI., 28717/0/A/1 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI., Andrássy út 68. szám alatt található, 1565 m2 alapterületű, garázs megnevezésű ingatlan 6/114-ed arányú tulajdoni hányada, mely a valóságban a P-02-31, a P-02-32 és a P-02-33 jelű parkolóhelyeket testesíti meg, vételáruk: nettó 36 000 EUR,

mindösszesen 312 065 EUR vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni, egyúttal felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

86/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest V., 28470/0/A/56 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest VI., Szinyei Merse Pál utca 1. III/2. - Budapest VI., Andrássy út 92-94. III/2. szám alatt található, 131 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 177/10000 tulajdoni hányaddal 52 000 000 Ft vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni, egyúttal felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

87/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest II., 11377/1 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest II., Heinrich István utca 3-5. szám alatt található, 10 276 m2 alapterületű, kivett templom, lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű ingatlan 7216/10277-ed arányú tulajdoni hányadának 103 918 264 Ft + áfa vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni, egyúttal felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 28. pontja: Budapest XI. kerület, hrsz.: 4465, telekterület 2700 m2, a fedett ingatlanrészek területe 860 m2 és a betonozott, fedetlen rész terület 1840 m2 ún. „Budai Parkszínpad” nevű ingatlan bérbeadása.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

88/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 23. § (1) bekezdés c) pontja alapján eredményesnek nyilvánítja a Fővárosi Önkormányzat 54063/68063-ad részbeni tulajdonát képező Budapest XI. kerület, 4465 hrsz.-ú ingatlanon elhelyezkedő, 2700 m2 telekterületű (860 m2 felépítmény és 1840 m2 térbetonozott rész) „Budai Parkszínpad” bérbeadására kiírt pályázatot, és az ingatlan bérlőjeként a Zsigmond Kert Vendéglátóipari és Kereskedelmi Kft. (rövidített elnevezése: Zsigmond Kert Kft., székhelye: 1111 Budapest, Fehérvári út 126-128., cégjegyzékszáma: 01-09-996704, képviselője: Ondrusek Péter ügyvezető) jelöli ki az alábbi feltételekkel:

a) A bérleti jogviszony a hatálybalépés napjától 15 + 5 év határozott időtartamra jön létre, kulturális és közösségi programszervezés, vendéglátás céljára.

b) A bérleti díj összege 4 200 000 Ft/év + áfa, mely havonta, 12 egyenlő részletben (350 000 Ft/hó + áfa) fizetendő, és amely 2014. január 1. napjától számítva 12 havonta a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett fogyasztói árindex mértékével, a kerekítés szabályai szerint 100 Ft-ra kerekítve emelkedik.

c) Bérlő a bérleti díjat a bérlemény kialakításának, felújításának befejezésétől, de legkésőbb 2014. június 1. napjától fizeti.

d) Bérlő kötelezettsége minden, az ingatlan használatával összefüggésben felmerülő üzemeltetési és rezsiköltség viselése.

e) Az óvadék címén fizetendő díjat bruttó 1 333 500 Ft összegben állapítja meg.

Jóváhagyja és megköti az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti bérleti szerződést, egyidejűleg tudomásul veszi, hogy a bérleti szerződést a BFVK Zrt. képviselője, Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal vezérigazgató írja alá a Budapest Főváros Önkormányzata és a BFVK Zrt. között létrejött közszolgáltatási keretszerződés alapján.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 29. pontja: Javaslat a fővárosi önkormányzati költségvetési szervek finanszírozására vonatkozó rendszer bevezetésére.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

89/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a fővárosi önkormányzati költségvetési szervek 2014. április 1-jétől történő, likviditási terven alapuló finanszírozási (fővárosi kis kincstári) rendszerének bevezetését.

90/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a likviditási terven alapuló finanszírozási (fővárosi kis kincstári) rendszer operatív végrehajtásával kapcsolatos részletes szabályok meghatározására és a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

A napirend 30. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest X. kerület, Kőér utca-Dér utca-Száraz utca-Noszlopy utca-Gyömrői út-Alkér utca-Cserkesz utca által határolt területre vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

91/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Szabályozási Keretterv-ben meghatározott keretövezet figyelembevétele helyett a Fővárosi Településszerkezeti Terv területfelhasználásának megfelelő egyéb alkalmazható keretövezetnek megfelelő - Budapest X. kerület, Kőér utca-Dér utca-Száraz utca-Noszlopy utca-Gyömrői út-Alkér utca-Cserkesz utca által határolt területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv javaslatában foglaltak szerint az Alkér utca-Cserkesz utca-Szlávy utca-Gergely utca tömbjére - az I-X/Z-02 és I-X/SZ-07 építési övezetek megállapításához a hozzájárulását megadja az alábbi feltétellel:

Az 1125/2005. (V. 25.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Budapest Főváros Településszerkezeti Tervében előírtaknak megfelelően a megengedett legnagyobb építménymagasság legfeljebb 7,5 méterben állapítandó meg.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: az értesítésre: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 31. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út-Jászberényi út-Maglódi út-Sibrik Miklós út-Mádi utca-Téglavető utca-Dér utca-Harmat utca által határolt területre vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

92/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Szabályozási Kerettervben meghatározott keretövezet figyelembevétele helyett a Fővárosi Településszerkezeti Terv területfelhasználásának megfelelő egyéb alkalmazható keretövezetnek megfelelő - Budapest X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út-Jászberényi út-Maglódi út-Sibrik Miklós út-Mádi utca-Téglavető utca-Dér utca-Harmat utca által határolt területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Tervben foglaltak szerint a Sibrik Miklós út-Sörgyár utca-Szentimrey utca-Maglódi út által határolt tömb javaslat szerinti részén - az I-X/SZ-13 építési övezet megállapításához a hozzájárulását megadja.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: az értesítésre: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 32. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest X. kerület, Kerepesi út-Pilisi utca-40907/7 telek ÉK-i határa-Rákos-patak vonala-Erdőterület Ny-i határa-Pesti határút-Sárga rózsa utca által határolt területre vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

93/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Szabályozási Kerettervben meghatározott keretövezet figyelembevétele helyett a Fővárosi Településszerkezeti Terv területfelhasználásának megfelelő egyéb alkalmazható keretövezetnek megfelelő - Budapest X. kerület, Kerepesi út-Pilisi utca-40907/7 telek ÉK-i határa-Rákos-patak vonala-Erdőterület Ny-i határa-Pesti határút-Sárga rózsa utca által határolt területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv javaslatában foglaltak szerint -, az L3-X/SZ-06 építési övezet, valamint a Z-KK-X/01 és Z-KK-X/02 övezetek megállapításához a hozzájárulását megadja, az I-X/SZ-L-02 építési övezetek megállapításához a hozzájárulását az alábbi feltétellel adja meg:

Az 1125/2005. (V. 25.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Budapest Főváros Településszerkezeti Tervében előírtaknak megfelelően a megengedett legnagyobb építménymagasság legfeljebb 7,5 méterben állapítandó meg.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: az értesítésre: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 33. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés Étv. 60. § (10) bekezdésében rögzített hozzájárulási jogának gyakorlására a Budapest X. kerület, Kőbányai út-Szállás köz-Horog utca-Teherkocsi utca-38303/37 hrsz. telek-Kőér utca-Barabás utca-(38403/6) közterület-(38403/7) közterület-Bihari utca-Jegenye utca-Monori utca által határolt területre vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

94/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Szabályozási Kerettervben meghatározott keretövezet figyelembevétele helyett a Fővárosi Településszerkezeti Terv területfelhasználásának megfelelő egyéb alkalmazható keretövezetnek megfelelő - Budapest X. kerület, Kőbányai út-Szállás köz-Horog utca-Teherkocsi utca-38303/37 hrsz. telek-Kőér utca-Barabás utca-(38403/6) közterület-(38403/7) közterület-Bihari utca-Jegenye utca-Monori utca által határolt területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv javaslatában foglaltak szerint -, az I-X/Z-04, I-X/Z-05 építési övezetek megállapításához, valamint a Száva utca-Szállás utca-Kőér utca-Teherkocsi utca-38303/37 hrsz. telek által határolt területen az M-X/SZ-14 építési övezet és a KL-VA-X övezet korrekcióihoz a hozzájárulását megadja.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: az értesítésre: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 34. pontja: Javaslat a 2012. évi Települési Értékvédelmi Támogatás pályázat megállapodásának módosítására, illetve a 2009. évi pályázat kölcsönszerződésének felmondására.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

95/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja, ezzel egyidejűleg jóváhagyja, megköti a Budapest XIII. kerület, Lehel utca 14. szám alatti épület esetében a 2012. évi Települési Értékvédelmi Támogatás kapcsán megkötött megállapodás határidejének 2014. június 30-ra történő módosítását. Felkéri a főpolgármestert a megállapodás módosításának aláírására az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a megállapodásmódosítás aláírására 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

96/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja, ezzel egyidejűleg jóváhagyja, megköti a Budapest XIII. kerület, Szent István körút 26. szám alatti épület esetében a 2012. évi Települési Értékvédelmi Támogatás kapcsán megkötött megállapodás határidejének 2014. június 30-ra történő módosítását. Felkéri a főpolgármestert a megállapodás módosításának aláírására az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a megállapodásmódosítás aláírására 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

97/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapest III. kerület, Kőbánya utca 69. szám alatti épület utcai és udvari homlokzatainak, külső nyílászáróinak és cserépfedésének helyreállítására a 2009. évi Települési Értékvédelmi Támogatás pályázat keretéből nyújtott kamatmen-tes kölcsön felhasználására Rajna Judittal 2010. március 5-én kötött kölcsönszerződést a támogatott szerződésszegése miatt azonnali hatállyal felmondja. Felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés 12. sz. melléklete szerinti felmondó nyilatkozatot írja alá.

Határidő: 2014. március 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 35. pontja: Javaslat az „URBACT II Roma-NeT Pilot Delivery Network” című projekt támogatási szerződésének és partnerségi megállapodásának megkötésére.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

98/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az URBACT II program „A roma lakosság társadalmi befogadása - kísérleti hálózat” elnevezésű projektre vonatkozó támogatási szerződést, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az angol-francia nyelvű szerződés aláírásáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

99/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az URBACT II program „A roma lakosság társadalmi befogadása - kísérleti hálózat” elnevezésű projekt partnerségi megállapodását, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az angol nyelvű megállapodás aláírásáról az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 36. pontja: Javaslat igénybevételi szerződés megkötésére az ELMŰ Nyrt.-vel a 4-es metró Baross téri aluljárója energiaellátásának biztosítása érdekében.

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

100/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az ELMŰ Nyrt.-vel a 4-es metró Baross téri aluljáróhoz tartozó, 34567 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó igénybevételi megállapodást az előterjesztői kiegészítés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 37. pontja: Javaslat „Mag” c. szobor elhelyezésére a XI. kerületben.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

101/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

az 1991. évi XX. törvény 109. § (1) bekezdése értelmében jóváhagyja, hogy a XI. kerület Újbuda Önkormányzata - a felállítási, valamint a mindenkori felújítási és karbantartási költségek vállalása mellett - elhelyezze a Borza Teréz szobrászművész által „Mag” címmel készített mészkő kompozíciót a XI. kerület, Egyetemisták parkjában (hrsz.: 4082/29).

Határidő: a határozat megküldésére a döntést követő 25 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 38. pontja: Javaslat „Szarvas” c. szobor elhelyezésének jóváhagyására a XI. kerületben.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

102/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

az 1991. évi XX. törvény 109. § (1) bekezdése értelmében jóváhagyja, hogy a Checkers Kft. a XI. kerület, Szerémi út és Hauszmann utca találkozásánál - a felállítási, valamint a mindenkori felújítási és karbantartási költségek vállalása mellett - elhelyezze a Szőke Gábor Miklós szobrászművész által felületkezelt keményfából készített „Szarvas” c. szobrot.

Határidő: a határozat megküldésére a döntést követő 25 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 39. pontja: Javaslat a Fővárosi Állat- és Növénykert tematikus múzeumként történő nyilvántartásához szükséges kérelem benyújtására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

103/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 39. § (2) bekezdése alapján a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi a Fővárosi Állat- és Növénykert tematikus múzeumként történő nyilvántartásba vételi eljárásának megkezdését.

Határidő: a dokumentáció elkészülését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

104/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 42. § (4) bekezdés b) pontja alapján elfogadja a Fővárosi Állat- és Növénykert tematikus múzeumként történő működésének küldetésnyilatkozatát az előterjesztés 2. sz. melléklete szerint.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 40. pontja: Javaslat a Szent Demeter templom emlékére harangláb elhelyezésének jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

105/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

az 1991. évi XX. törvény 109. § (1) bekezdése értelmében jóváhagyja, hogy a Szerb Országos Önkormányzat - a felállítási, valamint a mindenkori felújítási és karbantartási költségek vállalása mellett - elhelyezze a Petrika Kristóf és Rétházi László által tervezett 4,2 m magas mészkő anyagú haranglábat a volt Szent Demeter templom közelében, a 6184 hrsz.-ú területen az alábbi magyar, szerb, angol és német nyelvű felirattal: „EZT AZ EMLÉKMŰVET A SZERB ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZAT - LUKIJAN BUDAI PÜSPÖK ÁLDÁSÁVAL, AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA TÁMOGATÁSÁVAL - ÁLLÍTTATTA AZ ÚR 2014. ESZTENDEJÉBEN A CSODATÉVŐ SZENT DEMETERNEK SZENTELT SZERB ORTODOX SZÉKESEGYHÁZ EMLÉKÉRE, AMELY 1751-BEN ÉPÜLT ÉS 1949-BEN ROMBOLTÁK LE.”

Határidő: a határozat megküldésére a döntést követő 25 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 41. pontja: Javaslat egyetértési jog gyakorlására a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének kinevezéséhez.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

106/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (9) bekezdése alapján egyetért azzal, hogy a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója dr. Rostás Pétert 2014. február 1-jétől 2018. december 31-ig terjedő időtartamra főigazgató-helyettesi beosztással bízza meg.

Határidő: 2014. február 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 42. pontja: Monitoring jelentés a főváros foglalkoztatáspolitikai helyzetéről és a települési esélyegyenlőségi program végrehajtásáról.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

107/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a fővárosi foglalkoztatási folyamatokról és a Fővárosi Települési Esélyegyenlőségi Programról szóló beszámolót.

108/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg a Fővárosi Önkormányzat által felvállalni kívánt esélyegyenlőségi feladatok körét és tartalmát.

Határidő: 2014. december 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 43. pontja: Budapest Környezeti Állapotértékelése 2013.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

109/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Budapest Környezeti Állapotértékelése 2013. című dokumentumot az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Budapest Környezeti Állapotértékelése 2013. dokumentum Budapest Portálon történő közzétételéről.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 44. pontja: Javaslat a Budapest Márka elismerő címek adományozására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

110/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

„Budapest Márka” elismerő címet adományoz a Tisza Cipő termék minőségének elismeréseként a Clash Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

111/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

„Budapest Márka” elismerő címet adományoz a MEDICOR® BABYLIFE® márkájú újszülött inkubátor termékeknek a világszerte elismert, csúcstechnológiát képviselő készülékek elismeréseként a MEDICOR Elektronika Zrt. részére.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

112/2014. (I.29.) Főv. Kgy. h.

„Budapest Márka” elismerő címet adományoz a Menza Étterem és Kávézó által bevezetett étteremkultúráért, az éttermi, kávéházi szolgáltatás elismeréseként a Menza. co. Kft. részére.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

113/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

„Budapest Márka” elismerő címet adományoz a fermentációs szolgáltatás és kutatási, fejlesztési tevékenység elismeréseként a Fermentia Mikrobiológiai Kft. részére.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

114/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

„Budapest Márka” elismerő címet adományoz a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ által végzett világszínvonalú molekuláris orvoslás, diag-nosztikai és biotechnológiai tevékenység elismeréseként a KPS Orvosi Biotechnológiai és Egész-ségügyi Szolgáltató Kft. részére.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

115/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

„Budapest Márka” elismerő címet adományoz a Zöld Sziget Projekt keretében a vízi közlekedők számára nyújtott környezettudatos, komplex, integrált szolgáltatás elismeréseként a Tanker Port Környezettechnológiai és Innovációs Kft. részére.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

A napirend 45. pontja: Javaslat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölésével kapcsolatos vélemény meghozatalára.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

116/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal Budapest Főváros Önkormányzatának a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölésével kapcsolatos véleményét, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2014. február 28.

Felelős: Tarlós István

A napirend 46. pontja: Javaslat együttműködési megállapodások megkötésére egyházakkal, egyházi szervezetekkel.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

117/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Jezsuita Rend Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományával az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal az együttműködési megállapodást, valamint felkéri a főpolgármestert az együttműködési megállapodás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

118/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Magyarországi Baptista Egyházzal az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal az együttműködési megállapodást, valamint felkéri a főpolgármestert az együttműködési megállapodás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

119/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központtal az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal az együttműködési megállapodást, valamint felkéri a főpolgármestert az együttműködési megállapodás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

120/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvánnyal az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal az együttműködési megállapodást, valamint felkéri a főpolgármestert az együttműködési megállapodás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

121/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szövetségével az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal az együttműködési megállapodást, valamint felkéri a főpolgármestert az együttműködési megállapodás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

122/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a keretjellegű megállapodás megkötése érdekében kezdeményezzen kapcsolatfelvételt elsősorban a szociális, karitatív ellátás területén tevékenykedő egyházakkal, egyházi alapítású segélyszervezetekkel, szeretetszolgálatokkal és a megállapodás tervezeteket terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: legkésőbb a döntést követő 12 hónap

Felelős: Tarlós István

A napirend 47. pontja: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Károly Róbert Főiskolával.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

123/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az együttműködési keretmegállapodást a Károly Róbert Főiskolával az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 48. pontja: Javaslat együttműködési keretmegállapodás megkötésére a Magyar Természettudományi Társulattal.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

124/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az együttműködési keretmegállapodást a Magyar Természettudományi Tár-sulattal az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 49. pontja: Javaslat a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége számára 2012. évben a „8206 Bűnmegelőzési célú bizottsági keret” céltartalék címkód terhére nyújtott támogatás beszámolójának elfogadására.

Előterjesztő: Zsolnai József

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

125/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Közgyűlés által a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége részére 2012. évben nyújtott 3000 E Ft összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról szóló beszámolót.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 50. pontja: Beszámoló a közbiztonsági tanácsnok 2013. évi munkájáról.

Előterjesztő: Zsolnai József

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

126/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a közbiztonsági tanácsnok 2013. évi munkájáról szóló beszámolóját.

A napirend 51. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság FPH068/16-2/2012. számú támogatási szerződésének 2. számú módosítására.

Előterjesztő: Zsolnai József

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

127/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az FPH068/16-2/2012. Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság támogatási szerződésének módosítását az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 52. pontja: Javaslat a Kortárs Építészeti Központ Alapítvánnyal kötött megbízási szerződés módosítására.

Előterjesztő: Ughy Attila

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

128/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a megbízási szerződés módosítását a Kortárs Építészeti Központ Alapítvánnyal az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felhatalmazza a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 53. pontja: Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

129/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést - figyelemmel a 130-131/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltakra - elfogadja.

130/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A 424/1997. (III. 27.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 224/2000. (II. 24.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2250/2003. (XII. 18.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 3415/2011. (XI. 16.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2438/2012. (X. 31.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 315/2013. (II. 27.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1338/2013. (VI. 12.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

131/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

A 761/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. december 31-re módosítja;

- a 2601/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. június 30-ra módosítja;

- a 2606/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. június 30-ra módosítja;

- a 75/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. december 31-re módosítja;

- a 966/2011. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét „az előkészítés alatt álló város- és településfejlesztési dokumentumok elkészültének időpontjáig”, várhatóan ez év végéig-re módosítja;

- a 3716/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. december 31-re módosítja;

- a 4026/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. december 31-re módosítja;

- a 168/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. december 31-re módosítja;

- a 632/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. június 30-ra módosítja;

- a 650/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. május 31-re módosítja;

- a 691/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. december 31-re módosítja;

- a 2562/2012. (XI. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. április 30-ra módosítja;

- a 2565/2012. (XI. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. április 30-ra módosítja;

- a 258/2013. (II. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. június 30-ra módosítja;

- a 754/2013. (IV. 24.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. február 28-ra módosítja;

- az 1509/2013. (IX. 3.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2014. június 30-ra módosítja.

A napirend 54. pontja: Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt. 2014. január 31-ei rendkívüli közgyűlésének napirendi pontjaira vonatkozó előzetes döntések meghozatalára.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

132/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. 2014. január 31-én tartandó rendkívüli közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata részvényesi képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntések meghozatalát:

1. napirendi pont:

- A Társaság 2013. évi beruházási tervének III. negyedéves teljesítéséről és a 150 M Ft-ot meghaladó egyedi értékű beruházások helyzetéről szóló jelentés elfogadását.

2. napirendi pont:

a) A Társaság 2014. évi beruházási tervére tett javaslat 4 064 745 E Ft főösszeggel történő elfogadását.

b) A BKSZTT területén 2014-ben megvalósítandó szennyvízágazati beruházásokra tett javaslatának 132 400 E Ft összeggel történő elfogadását, azzal, hogy a beruházásokra kötelezettségvállalás csak a rendelkezésre álló forrás erejéig lehetséges.

3. napirendi pont:

a) A bekötővezetékek cseréjére vonatkozó, legfeljebb 185,00 M Ft + áfa értékű beruházási alapokmányának elfogadását.

b) A víztermelő kutak felújítása tárgyú, legfeljebb 150,00 M Ft + áfa értékű beruházási alapokmányának elfogadását.

Határidő: a Társaság közgyűlésének napja, 2014. január 31.

Felelős: Tarlós István

133/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza dr. Kókány Csabát, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. 2014. január 31-én megtartásra kerülő közgyűlésén a Fővárosi Önkormányzat részvényesi képviselőjeként kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására.

Határidő: a Társaság közgyűlésének napja, 2014. január 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 55. pontja: Javaslat a Fővárosi Vízművek Zrt. működési engedélyéhez szükséges MEKH által előírt tőkeerősségi és likviditási mutató teljesülésének hosszú távú biztosítására.

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

134/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva elviekben egyetért azzal, hogy szükséges az 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet szerinti megfelelő mutatók biztosítása és a Fővárosi Vízművek Zrt. jegyzett tőkéjének 1 Mrd Ft-tal történő megemelése a fennálló részvényesi kölcsön terhére tartozáselengedés formájában, vagy ingatlanapportálás útján, vagy egyéb más módon. Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. közreműködésével gondoskodjon a szükséges döntések előkészítéséről.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 56. pontja: Danubius Hotels parkolóinak üzemeltetése a Margitszigeten.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

135/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

egyetért a Margitszigeten a Danubius Hotels környezetében lévő parkolóhelyek használatának ügyében az alábbi megoldással:

- Egyértelműen tisztázandó a Margitszigeten a Danubius Hotels (DH) környezetében lévő parkolóhelyek vonatkozásában a használó személye akképpen, hogy a parkoló ki- és behajtó kapuja a jelenlegi helyén kerül kialakításra.

- A 77 mélygarázs-parkolóhelyet, valamint a Termál és a Grand Hotelek közötti 62 db felszíni parkolóhelyet a DH használja.

- A Grand Hotel előtti 84 db parkolóhelyet 50-50%-ban elkülönülten használja a DH és a Fővárosi Önkormányzat. A területeket sorompó választja el.

- A parkolóhelyek üzemeltetésének és karbantartásának minden költségét az általuk használt területeken a használók viselik.

- A felszínen lévő parkolókban a jelenleg alkalmazott egységes üzemeltetési rendszer alapján működik a parkolás és elszámolás.

- Egymás parkolóhelyeinek eseti igénybevételére az érintettek megegyezése szerint kerülhet sor.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t annak érdekében, hogy az a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. útján végrehajtásra kerüljön.

Határidő: 8 nap

Felelős: Tarlós István

136/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-vel megkötött feladatellátásról és közszolgáltatásról szóló keretmegállapodás következő módosításakor a BKK feladatai között a Margitsziget közterületein történő parkolásüzemeltetési tevékenységet a Közgyűlés által elfogadott megoldási javaslatok szerint szerepeltesse.

Határidő: a keretmegállapodás következő módosítása

Felelős: Tarlós István

137/2014. (I. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Margitszigeten a Danubius Hotels környezetében lévő parkolóhelyek tulajdonjogi és használati kérdés rendezésére vonatkozó javaslatot dolgozza ki, és azt jóváhagyásra terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2014. június 30.

Felelős: Tarlós István

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2014. január 29-i ülésén.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester