A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 16/2015. (II. 25.) önkormányzati rendelete indokolása

a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelet (SZMSZ) 6. számú melléklet „7. VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG” cím 7.15. és 7.16. pontjában az értékhatár hibás, melyet javítani szükséges.

Az SZMSZ 9. számú mellékletének (A Közgyűlés által önkormányzati rendeletében a bizottságokra átruházott hatáskörök jegyzéke) 4.6.-4.8. pontjai alapján a Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság hatáskörébe tartozik a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet (Parkolási Rendelet) szerinti várakozási övezetekben, közúti várakozóhelyen tehergépjárművek részére biztosított, áruszállítás végzésére szolgáló ún. rakodótárcsa kiadása, továbbá a védett övezetekbe történő gazdálkodói behajtási hozzájárulás, az áruszállítási behajtási-várakozási hozzájárulás, a közhasznú áruszállítási behajtási-várakozási hozzájárulás, a szervizszolgáltatási behajtási-várakozási hozzájárulás, az eseti behajtási-várakozási hozzájárulás és a sportszervezeti behajtási-várakozási hozzájárulás kiadása, illetve ezen hozzájárulások díjának korlátlan csökkentése. Tekintettel a védett övezetekbe történő behajtási hozzájárulások magas számára, illetve arra, hogy ezen kérelmek jelentős része 1 nap érvényességi idővel kerül kiadásra, indokolt ezen hatáskör főpolgármesterre történő átruházása. Ennek megvalósítása érdekében mind az SZMSZ, mind a Parkolási Rendelet módosítása szükséges.

Az SZMSZ 6. számú melléklet (A Közgyűlés által a Szervezeti és Működési Szabályzatban a bizottságokra átruházott hatáskörök jegyzéke) 7. 32. pontja alapján a Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság hatáskörébe tartozik a 314/2012. (XI. 8.) Korm. r. 42. § alapján tárgyalásos eljárással egyeztetett településrendezési eszközök állami főépítész által összehívott egyeztető tárgyalásán történő részvétel. Tekintettel arra, hogy a 314/2012. (XI. 8.) Korm. r. 42. § (4) bekezdése alapján az állami főépítész a meghívót a tárgyalás időpontja előtt 8 nappal köteles megküldeni és annak megérkezéséig a Fővárosi Önkormányzatnak és szerveinek nem áll rendelkezésére semmilyen információ a tárgyalásra kitűzött településrendezési eszközökről és azok tartalmáról, illetve egy-egy időszak tárgyalásos eljárásainak száma előre nem tudható, ezért indokolt-e hatáskör főpolgármesterre történő átruházása. Ennek megvalósítása érdekében az SZMSZ módosítása szükséges.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A Parkolási Rendeletben a „Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság” szövegrész törlésre kerül, és helyette a főpolgármester kerül megnevezésre.

A 2. §-hoz

Az SZMSZ 6. és 10. melléklete, azaz a Közgyűlés által a főpolgármesterre átruházott hatáskörök jegyzéke javításra kerül és kiegészül az új hatáskört tartalmazó pontokkal, a korábbi azonos bizottsági hatáskörök hatályon kívül helyezésével egyidejűleg.

A 3. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.