A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 20/2016. (VI. 10.) önkormányzati rendelete indokolása

a Városliget építési szabályzatáról szóló 32/2014. (VII. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (7) bekezdésének 5. pontjában kapott felhatalmazás alapján a Fővárosi Közgyűlés megalkotta a Városliget építési szabályzatáról szóló 32/2014. (VII. 15.) Főv. Kgy. rendeletet (a továbbiakban: VÉSZ).

A Kormány a 48/2015. (III. 12.) Korm. rendeletével nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztésére irányuló Pannon Park és Mesepark projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.

A VÉSZ elfogadása óta eltelt időszakban született 48/2015. (III. 12.) Korm. rendelet, valamint a múzeumépületekre lebonyolított tervpályázatok eredményei szükségessé tették annak felülvizsgálatát és módosítását.

A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény (a továbbiakban: Városliget törvény) alapján a Városligetben megvalósításra kerülő építési beruházások kiemelt állami feladatnak minősülnek.

A Városliget törvény 7. §-ában foglaltak alapján VÉSZ módosítása során Budapest hosszú távú városfejlesztési koncepcióját, a fővárosi integrált településfejlesztési stratégiát, valamint a mindenkori hatályos fővárosi településrendezési eszközök szabályait nem kell figyelembe venni.

Továbbá nem kell alkalmazni az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározott, zöldterületre vonatkozó előírásokat.

A Városliget törvény rögzíti azt is, hogy a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény 5. § (7) bekezdésében foglaltakat a városligeti ingatlan területére vonatkozóan azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a beépítésre szánt, és beépítésre nem szánt különleges terület területfelhasználási egységek köréből olyan terület jelölhető ki, amelyen a (3) bekezdés szerinti rendeltetések elhelyezhetők.

A Városliget törvény fenti rendelkezéseire tekintettel az építési szabályzat módosításakor különös gondot kellett fordítani arra, hogy a Liget Budapest program keretében megvalósuló fejlesztéseket megalapozó szabályok mellett, a tervezési terület épített örökségének, városképének védelmére, a zöldfelület megújítására, ökológiai egyensúlyának megtartására, valamint a terület közlekedési kiszolgálásának biztosítására is garanciát nyújtson.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyek, így a VÉSZ módosítása a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. §-ában meghatározott tárgyalásos eljárás alkalmazandó.

A VÉSZ módosítása rendeletalkotással, az e rendelet mellékletét képező térképnek megfelelően történik.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendeletben használt fogalmak pontosítását, kiegészítését tartalmazza.

A 2. §-hoz

A „B” jelű építési helyen az eredeti tervek alapján létesíthető épület, ezért építészeti tervpályázat erre vonatkozóan nem írható ki.

A 3. §-hoz

A szövegezés pontosításra kerül.

A 4. §-hoz

Az építészeti koncepció változása miatt a szövegezés pontosításra kerül.

Az 1866/2015. (XII. 2.) Korm. határozat és a Liget Budapest dokumentumelemző és döntéselőkészítő tanulmány eredményei figyelembevételével módosul a rendelkezés.

Az 5. §-hoz

A kiskereskedelmi funkció megtartása érdekében kiegészítésre kerül.

A 6. §-hoz

Az illemhelyek kedvező, a parki funkciókhoz rugalmasan illeszkedő elhelyezése érdekében módosul az előírás.

A vendéglátás építményeinek kialakítható alapterülete építészeti koncepció alapján módosul.

Látogatóközpont létesítéséhez új építési hely kerül kijelölésre, amelyhez kapcsolódóan szükséges a legnagyobb kialakítható párkánymagasság meghatározása.

A „B” jelű építési helyen az eredeti tervek alapján létesíthető épület, ezért a vonatkozó előírások módosítása szükséges.

A 7. §-hoz

A park növényállományának védelme érdekében kijelölésre kerül az építés ideje alatt igénybe vehető felvonulási terület.

A 8. §-hoz

Az építészeti koncepció változása miatt a rendelkezés pontosításra és kiegészítésre kerül.

A 9. §-hoz

Az új beépítésekhez létesítendő parkoló-férőhelyszám előírását a rendelet és magasabb rendű jogszabályok már tartalmazzák, csak a korábbi megállapodásnak megfelelő többletparkoló-mennyiséget kell számszerűsíteni.

A határidő az 1866/2015. (XII. 2.) Korm. határozatban foglaltak érvényre juttatása érdekében pontosul.

A 10. §-hoz

A rendelkezés előírása csak a jelentősebb beépítések esetén indokolt.

A 11. §-hoz

A módosítást a 48/2015. (III. 12.) Korm. rendelet és a 373/2015. (XII. 2.) Korm. rendelet és a parkolóhely-létesítési kötelezettség egységes szabályozásának igénye indokolja.

A 12. §-hoz

A szövegezés pontosításra kerül.

A felszíni parkolók megszüntetésének ütemére vonatkozóan a jelentősebb beépítések esetén egységes szabályozás érvényesül.

Az akadálymentesség biztosítása érdekében felszíni mozgássérült parkolók elhelyezhetők.

A 13. §-hoz

A VÉSZ 1. mellékletét képező Szabályozási terv módosítása.

A 14. §-hoz

A szövegezés pontosításra kerül.

A 15. §-hoz

Behajtási díj önállóan a VÉSZ hatálya alá tartozó területre vonatkozóan nem vezethető be, ezért a rendelkezés törlésre kerül.

A Közlekedési Múzeum újraépítése új létesítmény megvalósítása. Az új beépítésekhez létesítendő parkoló-férőhelyszám előírását a rendelet és magasabb rendű jogszabályok már tartalmazzák.

A 16. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43. § (1) bekezdés c) pontja alapján az elfogadást követő napon lép hatályba.