A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 25/2016. (IX. 15.) önkormányzati rendelete indokolása

a Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül című 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Fővárosi Közgyűlés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 179/A. § (2)-(3) bekezdése szerinti feladatkörében eljárva és a 250. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján megalkotta 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül (továbbiakban: Rendelet). A Rendelet 2. melléklete azoknak a kerületi önkormányzatok tulajdonában álló közterületeknek a felsorolását tartalmazza, amelyeket - a Szabs. tv. 179/A. (3) bekezdésében szereplő előírás szerint - a kerületi önkormányzatok döntésének megfelelően a Fővárosi Önkormányzat rendeletében szerepeltetni kell.

A XI. kerületi Önkormányzat a 2016. május 26-i képviselő-testületi ülésén döntött azon újabb helyszínekről, melyek kijelölését kéri a Fővárosi Közgyűléstől. Ennek alapján kerül sor a Rendelet 2. melléklete 6. pontjának újabb alpontokkal való kiegészítésére.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

E szakaszban kerülnek konkrétan kijelölésre azok a XI. kerületi önkormányzati tulajdonú közterületek, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül. A Kúria elvárása szerint a szabályozásból minden kijelölt közterület esetén egyértelműen ki kell tűnnie a védett közérdek mibenlétének, amelynek a Fővárosi Közgyűlés az alábbiak szerint tesz eleget:

A Rendelet 2. melléklet

- 6.2. pontjában meghatározott közterület a közrend és kulturális értékek védelme (a 80 000 m2 területű park a játszótér és sporttér mellett helyt ad Kiss István Monda című szobrának 1980 óta, valamint 2001-ben itt állítottak kopjafát Lehrmann-Lovász György író, politikus emlékére),

- 6.3. pontjában meghatározott közterület a közrend védelme,

- 6.4. pontjában meghatározott közterület a kulturális érték védelme (a 853/26 hrsz-ú ingatlan Vőfély utca-Menyecske utca által közrezárt területe ad helyet a kerületi kötődésű költők, úgymint Zelk Zoltán, Kormos István, Kálnoky László szobrainak),

- 6.5. pontjában meghatározott közterület a közrend védelme,

- 6.6. pontjában meghatározott közterület a kulturális érték védelme (a területen található a közel 4 méter magas Bazalt kőplasztika, mely modern szobrot 1988-ban Kecskeméti Sándor keramikus és szobrászművész készített),

- 6.7. pontjában meghatározott közterület a kulturális érték védelme (a Bartók Béla út ezen szakaszán lévő Gárdonyi Géza Általános Iskola és játszótér mellett található a Szent Gellért Plébánia és a Karinthy Színház),

- 6.8. pontjában meghatározott közterület a közrend védelme

érdekében került kijelölésre.

A 2. §-hoz

A rendelet hatálybaléptetéséről rendelkezik.