A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 31/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete indokolása

a Duna-parti építési szabályzat Margitsziget területére vonatkozóan

Általános indokolás

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) 62. § (7) bekezdés 4. pont értelmében a Fővárosi Önkormányzat felhatalmazást kapott a Duna-parti építési szabályzat (DÉSZ) megállapítására.

A Fővárosi Közgyűlés 2015. január 28-i ülésén az 50/2015. (I. 28.) Főv. Kgy. határozatával elfogadta a Fővárosi településszerkezeti tervet (TSZT) és megalkotta a Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 5/2015. (II. 16.) Főv. Kgy. rendeletét (FRSZ), ezzel a DÉSZ elkészíttetésének alapfeltétele megteremtődött.

A Fővárosi Önkormányzat a TSZT és az FRSZ alapján dolgoztatja ki a DÉSZ-t, amely a Duna főmedrével közvetlenül határos telkekre és a Margitsziget területére állapítja meg az építés helyi rendjét.

Az Étv. 2. § 11. pontja értelmében a DÉSZ helyi építési szabályzat. A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 2. § 2. pontja szerint helyi építési szabályzatban együtt tervezendő terület:

a) egy vagy több településszerkezeti egység, vagy

b) legalább a sajátos használat szerint azonos, vagy a tervezett szabályozás szempontjából kapcsolódó telektömbök együtteséből álló, együttműködő összefüggő terület”.

Fentiek alapján a DÉSZ több ütemben is elkészíthető, ennek megfelelően I. üteme a Margitsziget területére vonatkozik.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendelet területi hatályát tartalmazza.

A 2. §-hoz

A rendeletben használt fogalmak magyarázatát tartalmazza.

A 3. §-hoz

Az épített környezet védelmére vonatkozó előírás.

A 4. §-hoz

A természeti környezet védelmére vonatkozó előírások.

Az 5. §-hoz

A telekalakításra vonatkozókat tartalmazza.

A 6. §-hoz

A terület közművesítésével kapcsolatos rendelkezések.

A 7. §-hoz

A víziközművekre vonatkozó előírások.

A 8. §-hoz

Az energiaközművekre vonatkozó előírások.

A 9. §-hoz

Az elektronikus hírközlésre vonatkozó előírások.

A 10. §-hoz

A reklámberendezések, cégtáblák és tájékoztató táblák elhelyezését szabályozó előírások.

A 11. §-hoz

A kerítések létesítésére vonatkozó előírások.

A 12. §-hoz

Sátor, ponyvaszerkezet és konténer elhelyezésének szabályai.

A 13. §-hoz

A sajátos építményfajták elhelyezésére vonatkozók.

A 14. §-hoz

A margitszigeti szállodák Vi-2 jelű intézményterületére vonatkozó előírásokat tartalmazza.

A 15. §-hoz

A városi park ZVP jelű övezetére vonatkozó előírásokat tartalmazza.

A 16. §-hoz

A parkterületre vonatkozó általános rendelkezések.

A 17. §-hoz

A park területén belül a közhasználat elől állandóan elzárható területekre vonatkozók.

A 18. §-hoz

A közhasználatú építmények elhelyezésére vonatkozó előírások.

A 19. §-hoz

A közhasználatú területeken elhelyezhető építményekre vonatkozó szabályok.

A 20. §-hoz

A Zvp-Sp jelű kiemelt sportterületre vonatkozó előírások.

A 21. §-hoz

Járművek közlekedésére vonatkozók.

A 22-23. §-hoz

Parkolásra vonatkozó szabályok.

A 24. §-hoz

A vízi közlekedésre vonatkozó előírások.

A 25. §-hoz

A rendelet hatálybalépését tartalmazza.

Az 1. melléklethez

A szabályozási tervlap 1.a és 1.b tervlapokból áll.

A 2. melléklethez

Az övezetek beépítési mutatóit tartalmazó táblázat.

A 3. melléklethez

A funkciókhoz elhelyezendő kerékpártárolók mennyiségét mutató táblázat.

A 4. melléklethez

A látványterv tartalmát meghatározó táblázat.