Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2016. augusztus 31-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1020/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a felügyelőbizottsági tagság zárt ülésen történő tárgyalását kérő jelölt jelölésének visszavonásáról nem kíván vitát folytatni.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1021/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Javaslat a fővárosi elővárosi közlekedés feltételrendszereinek átalakításához kapcsolódó egyes tulajdonosi döntések meghozatalára” című előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványt.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1022/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Javaslat a fővárosi elővárosi közlekedés feltételrendszereinek átalakításához kapcsolódó egyes tulajdonosi döntések meghozatalára” című előterjesztést részben zárt ülésen tárgyalja meg.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1023/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Javaslat a Szabadság híd megnyitására a gyalogosok és kerékpárosok számára a nyári iskolaszüneti hétvégéken” című előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1024/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Tömegközlekedési feladatok hatáskör változása” című előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1025/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat Egyetértési Megállapodás baráti tapasztalatcseréről és együttműködésről Budapest Főváros Önkormányzata, Magyarország és Vientián Főváros, Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság között

2. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat intézményvezetőjének személyi kérdéseivel kapcsolatos döntés meghozatalára

3. Javaslat Budapest főváros fellobogózásáról szóló 24/2016. (IX. 15.) Főv. Kgy. rendelet megalkotására

4. Javaslat a BKK Zrt. hosszú távon is hatékony pótdíjkezelési tevékenységével összefüggő szervezeti változásokról

5. Javaslat a fővárosi elővárosi közlekedés feltételrendszereinek átalakításához kapcsolódó egyes tulajdonosi döntések meghozatalára

6. Javaslat a „VEKOP-5.3.1-15 Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten” tárgyú pályázati felhívásra, valamint a „VEKOP-4.1.1-15 Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése” tárgyú pályázati felhívásra benyújtandó projekt kiválasztására

7. Javaslat a 2015. évi Bűnmegelőzési keret terhére alapítványok részére nyújtott támogatások felhasználásáról szóló beszámolók elfogadására

8. Javaslat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság általi közútkezelői feladatok ellátásához képfelvevő eszközök használatának jóváhagyására

9. Javaslat a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskola feladatellátását szolgáló, 1125 Budapest, Mátyás király út 29. szám alatt található ingatlan haszonkölcsönbe adására

10. Javaslat alapítványok és egyéb szervezetek támogatásával kapcsolatos döntések meghozatalára

11. Javaslat 2017. évi folyószámla-hitelkeret jóváhagyására

12. Javaslat a Budapest XI., Ménesi út 5. szám alatti ingatlanon fennálló használati jog megváltására irányuló megállapodás megkötésére

13. „Jegyautomata rendszer (TVM automata rendszer telepítése)” feladattal kapcsolatos döntések

14. Javaslat a „Budapest III. kerület, Pók utcai gyalogos felüljáró híd felújítása” feladat megvalósításával összefüggő döntések meghozatalára

15. Beszámoló az FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. 2015. évi közszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítéséről és a 2015. évi támogatások elszámolásáról

16. Javaslat a „Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül” című 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

17. Javaslat a Bp. I. ker., Feszty Árpád u. 6. szám alatti ingatlan bérleti szerződésének módosítására, valamint a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködési szerződés meghosszabbítására

18. Javaslat Budapest Főváros bemutatkozására az Expo Real 2016 nemzetközi ingatlan- és beruházási szakvásáron

19. Javaslat az „EIB hitelszerződés szerinti fővárosi közösségi közlekedési rendszer felülvizsgálata” feladat engedélyokiratának jóváhagyására

20. Javaslat a Budapest főváros területén végzett távhőszolgáltatásról szóló 66/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

21. Javaslat a Budapest főváros díszvilágításáról szóló 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

22. Javaslat a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Digitálisan Archivált Tudás Alapítvány - DATA támogatására

23. Javaslat a Budapesti Német Iskola Alapítvány alapító okiratának módosítására

24. Javaslat a Budapest XV. kerület, Kavicsos köz 2-4. szám alatti ingatlanra vonatkozóan az Oktatási Minisztériummal kötött haszonkölcsön szerződés megszüntetésére

25. Javaslat szociális és kulturális intézmények alapító okiratainak módosítására

26. 2016. évi felújítási és beruházási engedélyezési okmányok IV. ütem

27. Javaslat a BKK Zrt. és Budapest Közút Zrt., valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság között feladatracionalizálás kapcsán a fejlesztési feladatok további megosztásához szükséges döntések meghozatalára

28. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat gazdasági szervezetei intézményvezetőivel kapcsolatos döntések meghozatalára

29. Javaslat gazdasági társaságokat érintő személyi döntések meghozatalára

30. Javaslat kulturális nonprofit kft.-k ügyvezetőinek megválasztására

31. Javaslat kulturális kft.-k ügyvezetőinek munkavégzésre irányuló további jogviszonyaival kapcsolatos döntésre

32. Javaslat a kifizetéshez szükséges előirányzat biztosítására a Fővárosi Törvényszék 5.P.24.958/2016/77 számú ítélete alapján

33. Javaslat a Dagály Strandfürdő ingatlanának térítésmentes tulajdonba adására vonatkozó szerződés módosítására

34. Javaslat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2015. évi támogatásáról szóló szakmai beszámoló elfogadására

35. Javaslat a BFVK Zrt. 2016. évi éves szerződésének 2. számú módosítására

36. Javaslat a BFVK Zrt. felügyelőbizottsági ügyrendjének jóváhagyására

37. Hozzájárulás közös tulajdon megszüntetéséhez a Budapest III., Óbor utca 2. fszt. 2. sz. alatt található ingatlan vonatkozásában

38. Javaslat egyes névtelen fővárosi közterületek elnevezésére

39. Javaslat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötendő támogatási szerződés 1. számú módosításának jóváhagyására

40. Javaslat elektromos gépjármű töltőhálózati infrastruktúra kialakítására vonatkozó együttműködési megállapodás jóváhagyására a Nemzetgazdasági Minisztériummal

41. Javaslat a 2014. évi városrehabilitációs pályázatok egyes támogatási szerződéseinek megkötésére

42. Javaslat a kerületi önkormányzatok számára városrehabilitációs munkák támogatására kiírt pályázat - TÉR_KÖZ 2016 - ütemezésének módosítására

43. Javaslat a BDK Kft. soron következő taggyűlésének egyes napirendi pontjaira vonatkozó előzetes tulajdonosi döntések meghozatalára

44. Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok párhuzamos feladatellátásával kapcsolatos döntésekre

45. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Siemens Zrt. közötti, a jelzőlámpa-korszerűsítéshez kapcsolódó szerződés lezárására, elszámolására

46. Javaslat az M3 metró pótlását szolgáló autóbuszokról szóló 1318/2016. (VII. 1.) Korm. határozat végrehajtása érdekében szükséges döntések meghozatalára

47. Javaslat egyes hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos döntések meghozatalára

48. Javaslat a Nemzeti Gyászpark (Újköztemető 298., 300. és 301. parcella) térfigyelő rendszerének bővítésével kapcsolatos támogatási szerződés megkötésére

49. Javaslat pályázat benyújtására a Horizont 2020 Programba „Cities for People” címmel

50. Javaslat pályázat benyújtására a LIFE Környezetvédelmi Integrált Projekt felhívásra

51. Javaslat a Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvényben „Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának támogatására” vonatkozó támogatási szerződés 2. számú módosítására

52. Javaslat a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-re vonatkozó egyes előzetes tulajdonosi döntések meghozatalára

53. Javaslat előzetes tulajdonosi hozzájárulás megadására a Szent István Sportegyesület által építendő sportcsarnokra vonatkozóan

54. Javaslat az UEFA 2019 U21-es Labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére irányuló pályázathoz kapcsolódó Rendező Város Megállapodás aláírására

55. Jelentés lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról

56. Előterjesztés a Fővárosi Önkormányzat, valamint a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok vonatkozásában az ingó vagyon értékesítésére vonatkozó egységes szabályozás megalkotására

57. Lakossági szemétszállítási díj csökkentése

A napirend 1. pontja: Javaslat Egyetértési Megállapodás baráti tapasztalatcseréről és együttműködésről Budapest Főváros Önkormányzata, Magyarország és Vientián Főváros, Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság között

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1026/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért a Budapest Főváros Önkormányzata (Magyarország) és Vientián Főváros (Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság) között 2016. június 22. napján létrejött egyetértési megállapodással az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, valamint jóváhagyja az egyetértési megállapodás megkötését.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 2. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat intézményvezetőjének személyi kérdéseivel kapcsolatos döntés meghozatalára

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1027/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

munkáltatói jogkörében eljárva megbízza Gyuris Tamást (anyja neve: .........., született: ..........) a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (1134 Budapest, Dózsa György út 152.) intézményvezetői feladatainak ellátásával 2016. szeptember 1.-2019. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra bruttó 800 000 forintos havi illetmény megállapításával, ezzel egyidejűleg kinevezi határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyba szociális munkás munkakörbe. Egyben felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a vezetői megbízáshoz kapcsolódó munkaügyi intézkedések megtételéről és kiadmányozásáról.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 3. pontja: Javaslat Budapest főváros fellobogózásáról szóló 24/2016. (IX. 15.) Főv. Kgy. rendelet megalkotására

Előterjesztő: Tarlós István

a Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 24/2016. (IX. 15.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest főváros fellobogózásáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 4. pontja: Javaslat a BKK Zrt. hosszú távon is hatékony pótdíjkezelési tevékenységével összefüggő szervezeti változásokról

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1028/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. tulajdonosaként eljárva úgy dönt, hogy a BÖK Kft. 2015. évi adózott eredménye terhére az 581/2016. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott, 60 M Ft összegű osztalék megfizetését Budapest Főváros Önkormányzata részére a Társaság ügyvezetése két egyenlő nagyságú részletben teljesítse, az első részletet 2016. szeptember 15-ig, a második részletet legkésőbb 2016. december 31-ig.

Határidő: 2016. december 31.

Felelős: Tarlós István

1029/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. részére 3 M Ft vételár megfizetése ellenében eladja a BÖK Kft. 100%-os tulajdonát megtestesítő üzletrészét. Jóváhagyja és megköti az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti üzletrész-átruházási szerződést, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására, valamint felhatalmazza a BKK Zrt. üzletrész tulajdonszerzésének igazolására a vételár megfizetését követően.

Határidő: 2016. szeptember 30.

Felelős: Tarlós István

1030/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. legfőbb szerveként az alapszabály 9.3.12. pontja alapján úgy dönt, hogy a BKK Zrt. megveszi 3 M Ft vételár ellenében a BÖK Kft. 100%-os üzletrészét a Fővárosi Önkormányzattól.

Határidő: 2016. szeptember 30.

Felelős: Tarlós István

1031/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 57. § (3) bekezdésében foglaltak alapján, a BKK Zrt. alapszabályának 9.3.25. a) pontjában a BKK Zrt. igazgatóságától elvont hatáskörében eljárva hatályon kívül helyezi - az üzletrész-átruházási szerződés teljesítésével a BKK Zrt. tulajdonába került - Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. jelenlegi alapító okiratát, és jóváhagyja új alapító okiratát 2016. október 1-jei hatállyal az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a jelen határozatot a BKK Zrt. részére küldje meg annak érdekében, hogy a BKK Zrt. vezérigazgatója gondoskodjon a szükséges cégjogi dokumentumok aláírásáról, valamint a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága részére történő benyújtásáról.

Határidő: az adásvételi szerződés aláírását követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

1032/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésekről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében értesítse a BÖK Kft. és a BKK Zrt. vezető tisztségviselőit.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 5. pontja: Javaslat a fővárosi elővárosi közlekedés feltételrendszereinek átalakításához kapcsolódó egyes tulajdonosi döntések meghozatalára

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1033/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként

a) egyetért a szétválási tervben foglaltakkal, azt jóváhagyja az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

b) egyetért a szétválási okiratban foglaltakkal, azt jóváhagyja az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a dokumentum aláírására.

c) a BKV Zrt.-ben tagsági jogot megtestesítő részvények közül 11 000 000 000 Ft össznévértékű részvényt bevon, és azokat 2016. november 1. napján érvényteleníti, mely akként történik, hogy a HU0000087655 részvénysorozatba tartozó 100 darab, egyenként 10 000 000 Ft névértékű névre szóló, nyomdai úton előállított törzsrészvény, illetőleg 10 darab (az A 000117. sorszámtól az A 000126. sorszámig), HU0000087648 részvénysorozatba tartozó 1 000 000 000 Ft névértékű, névre szóló, nyomdai úton előállított törzsrészvény érvénytelenítésre kerül. A kiválás után a Fennmaradó Társaság, azaz a BKV Zrt. alaptőkéje 116 darab, egyenként 1 000 000 000 Ft (azaz egymilliárd forint) névértékű, nyomdai úton előállított törzsrészvényből áll.

d) egyetért azzal, hogy a BHÉV Zrt. alaptőkéjét megtestesítő, névre szóló, dematerializált formában létrehozott törzsrészvény kerüljön létrehozásra akként, hogy a Kiváló Társaság alaptőkéjét 1 db 11 000 000 000 Ft névértékű, névre szóló törzsrészvény alkossa, egyben kötelezettséget vállal a BHÉV Zrt. részvényének átvételére.

e) módosítja 2016. november 1. napjával a BKV Zrt. alapszabályát, valamint jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályát az előterjesztés 2.1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására és kiadására.

f) elfogadja 2016. november 1. napjával a BHÉV Zrt. alapszabályát az előterjesztés 2.2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására és kiadására.

g) elfogadja az egységes szerkezetű átalakulási könyvvizsgálói jelentést, a BKV Zrt. független könyvvizsgáló által ellenőrzött és jóváhagyott átalakulási vagyonmérleg-tervezetét és vagyonleltár-tervezetét, valamint a Fennmaradó Társaság, illetve a Kiváló Társaság nyitó vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetét az előterjesztés 2.3. számú melléklete szerinti tartalommal.

h) megválasztja a BHÉV Zrt. vezérigazgatójának Feldmann Mártont (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........), 2016. november 1. napjától határozatlan időtartamra, díjazását bruttó 1 450 000 Ft/hó összegben állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel történhet.

i) megválasztja 2016. november 1. napjától 2017. október 31. napjáig a BHÉV Zrt. ügydöntő felügyelőbizottság tagjának, egyben elnökének Bolla Tibor Mihályt (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........), valamint tagjainak Beleznai Lilla Krisztinát (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........) és dr. Dabóczi Kálmánt (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........).

Az elnök díjazását bruttó 250 000 Ft/hó, a tagok díjazását egységesen bruttó 200 000 Ft/hó összegben állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel történhet.

j) megválasztja a BHÉV Zrt. könyvvizsgálójának a Baker Tilly Hungária Könyvvizsgáló Kft.-t (székhelye: 1124 Budapest, Jagelló út 14., könyvvizsgáló nyilvántartási száma: 002455, cégjegyzékszáma: 01-09-880347), a könyvvizsgálatért felelős személy: Kőszegi Lászlóné, könyvvizsgálói kamarai tagszáma: 003946) a cégbejegyzés napjától 2017. május 31. napjáig terjedő időtartamra 1 200 000 Ft + áfa egyszeri megbízási díjért.

k) felhatalmazza a BKV Zrt. és a BHÉV Zrt. ügyvezetését arra, hogy amennyiben valamely vagyontárgy, jog, követelés, vagy igény átalakulást követő jogi sorsáról a szétválási okirat - ideértve annak mellékleteit is - nem rendelkezik, vagy az utóbb válik ismertté, úgy a vagyontárgy, jog, követelés vagy igény, vagy annak ellenértéke (érvényesítési joga) tekintetében egymással a szétválási okiratban írtak szerinti megállapodást megkösse.

l) a szétváláshoz fűződő joghatások beállásának időpontja 2016. november 1. napja.

m) jóváhagyja az előterjesztés 3. számú mellékleteként csatolt, a BHÉV Zrt. felügyelőbizottsági működési szabályzatát.

n) jóváhagyja az előterjesztés 4. számú mellékleteként csatolt, a BHÉV Zrt. vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak javadalmazása módjának, mértékének főbb elveiről, annak rendszeréről szóló javadalmazási szabályzatát.

o) felhívja a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság igazgatóságát, hogy gondoskodjon a jelen döntés meghozatalától számított nyolc napon belül a szétválásról a Cégközlönyben két egymást követő alkalommal történő közlemény közzétételéről.

p) megbízza a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság igazgatóságát, hogy gondoskodjon az átalakulási (szétválási) terv végrehajtásáról, továbbá tudomásul veszi a közszolgáltatás fenntartása érdekében a szétválással kapcsolatos egyszeri költségek felmerülését.

q) felkéri a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság elnök-vezérigazgatóját, hogy a végleges vagyonmérlegek és vagyonleltárak cégbírósági letétbe helyezéséről gondoskodjon a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 141. § (1) bekezdésének megfelelően.

r) felkéri a főpolgármestert, hogy a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója útján gondoskodjon a BHÉV Zrt. szervezeti és működési szabályzatának elkészítéséről, és terjessze a dokumentumot a Fővárosi Közgyűlés elé tulajdonosi jóváhagyás céljából.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1034/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója útján gondoskodjon az elővárosi vasúti személyszállítási szolgáltatás és pályaműködtetés feladata átadásának és a szolgáltatás nyújtásának zökkenőmentessége érdekében szükséges munkák/eljárások/dokumentumok előkészítéséről, valamint az új Társaság érdekében a vasúthatósági engedélyek megszerzéséhez kapcsolódó előzetes eljárás során a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál felmerülő, szükséges nyilatkozatok megtételéről.

1035/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a kiválás során a BKV Zrt.-nek a felmerülő igényeket - utólagos elszámolási kötelezettséggel - a BKK Zrt.-től, a BKK Zrt.-nek pedig a közlekedésszervezői kompenzáció terhére a Fővárosi Önkormányzattól kell megigényelnie. Amennyiben ez éves szinten alulkompenzáltságot okoz akár a BKV Zrt.-nél, akár a BKK Zrt.-nél, a Fővárosi Önkormányzat vállalja a költségek megtérítését.

1036/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fenti tulajdonosi döntésekről értesítse a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése alapján.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1037/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Tokody Marcell módosító javaslatát, mely szerint: „A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat Magyarország Kormányával annak érdekében, hogy a HÉV üzemágazat kiválásával járó költségeket a Kormány viselje.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1038/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként

a) egyetért a szétválási tervben foglaltakkal, azt jóváhagyja az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

b) egyetért a szétválási okiratban foglaltakkal, azt jóváhagyja az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a dokumentum aláírására.

c) a BKV Zrt.-ben tagsági jogot megtestesítő részvények közül 11 000 000 000 Ft össznévértékű részvényt bevon, és azokat 2016. november 1. napján érvényteleníti, mely akként történik, hogy a HU0000087655 részvénysorozatba tartozó 100 darab, egyenként 10 000 000 Ft névértékű, névre szóló, nyomdai úton előállított törzsrészvény, illetőleg 10 darab (az A 000117. sorszámtól az A 000126. sorszámig), HU0000087648 részvénysorozatba tartozó 1 000 000 000 Ft névértékű, névre szóló, nyomdai úton előállított törzsrészvény érvénytelenítésre kerül. A kiválás után a Fennmaradó Társaság, azaz a BKV Zrt. alaptőkéje 116 darab, egyenként 1 000 000 000 Ft (azaz egymilliárd forint) névértékű, nyomdai úton előállított törzsrészvényből áll.

d) egyetért azzal, hogy a BHÉV Zrt. alaptőkéjét megtestesítő, névre szóló, dematerializált formában létrehozott törzsrészvény kerüljön létrehozásra akként, hogy a Kiváló Társaság alaptőkéjét 1 db 11 000 000 000 Ft névértékű, névre szóló törzsrészvény alkossa, egyben kötelezettséget vállal a BHÉV Zrt. részvényének átvételére.

e) módosítja 2016. november 1. napjával a BKV Zrt. alapszabályát, valamint jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályát az előterjesztés 2.1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására és kiadására.

f) elfogadja 2016. november 1. napjával a BHÉV Zrt. alapszabályát az előterjesztés 2.2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására és kiadására.

g) elfogadja az egységes szerkezetű átalakulási könyvvizsgálói jelentést, a BKV Zrt. független könyvvizsgáló által ellenőrzött és jóváhagyott átalakulási vagyonmérleg-tervezetét és vagyonleltár-tervezetét, valamint a Fennmaradó Társaság, illetve a Kiváló Társaság nyitó vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetét az előterjesztés 2.3. számú melléklete szerinti tartalommal.

h) megválasztja a BHÉV Zrt. vezérigazgatójának Feldmann Mártont (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........), 2016. november 1. napjától határozatlan időtartamra, díjazását bruttó 1 450 000 Ft/hó összegben állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel történhet.

i) megválasztja 2016. november 1. napjától 2017. október 31. napjáig a BHÉV Zrt. ügydöntő felügyelőbizottság tagjának, egyben elnökének Bolla Tibor Mihályt (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........), valamint tagjainak Beleznai Lilla Krisztinát (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........) és dr. Dabóczi Kálmánt (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........).

Az elnök díjazását bruttó 250 000 Ft/hó, a tagok díjazását egységesen bruttó 200 000 Ft/hó összegben állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel történhet.

j) megválasztja a BHÉV Zrt. könyvvizsgálójának a Baker Tilly Hungária Könyvvizsgáló Kft.-t (székhelye: 1124 Budapest, Jagelló út 14., könyvvizsgáló nyilvántartási száma: 002455, cégjegyzékszáma: 01-09-880347), a könyvvizsgálatért felelős személy: Kőszegi Lászlóné, könyvvizsgálói kamarai tagszáma: 003946) a cégbejegyzés napjától 2017. május 31. napjáig terjedő időtartamra 1 200 000 Ft + áfa egyszeri megbízási díjért.

k) felhatalmazza a BKV Zrt. és a BHÉV Zrt. ügyvezetését arra, hogy amennyiben valamely vagyontárgy, jog, követelés, vagy igény átalakulást követő jogi sorsáról a szétválási okirat - ideértve annak mellékleteit is - nem rendelkezik, vagy az utóbb válik ismertté, úgy a vagyontárgy, jog, követelés vagy igény, vagy annak ellenértéke (érvényesítési joga) tekintetében egymással a szétválási okiratban írtak szerinti megállapodást megkösse.

l) a szétváláshoz fűződő joghatások beállásának időpontja 2016. november 1. napja.

m) jóváhagyja az előterjesztés 3. számú mellékleteként csatolt, a BHÉV Zrt. felügyelőbizottsági működési szabályzatát.

n) jóváhagyja az előterjesztés 4. számú mellékleteként csatolt, a BHÉV Zrt. vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak javadalmazása módjának, mértékének főbb elveiről, annak rendszeréről szóló javadalmazási szabályzatát.

o) felhívja a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság igazgatóságát, hogy gondoskodjon a jelen döntés meghozatalától számított nyolc napon belül a szétválásról a Cégközlönyben két egymást követő alkalommal történő közlemény közzétételéről.

p) megbízza a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság igazgatóságát, hogy gondoskodjon az átalakulási (szétválási) terv végrehajtásáról, továbbá tudomásul veszi a közszolgáltatás fenntartása érdekében a szétválással kapcsolatos egyszeri költségek felmerülését.

q) felkéri a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság elnök-vezérigazgatóját, hogy a végleges vagyonmérlegek és vagyonleltárak cégbírósági letétbe helyezéséről gondoskodjon a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 141. § (1) bekezdésének megfelelően.

r) felkéri a főpolgármestert, hogy a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója útján gondoskodjon a BHÉV Zrt. szervezeti és működési szabályzatának elkészítéséről, és terjessze a dokumentumot a Fővárosi Közgyűlés elé tulajdonosi jóváhagyás céljából.

Határidő:30 nap

Felelős: Tarlós István

1039/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója útján gondoskodjon az elővárosi vasúti személyszállítási szolgáltatás és pályaműködtetés feladata átadásának és a szolgáltatás nyújtásának zökkenőmentessége érdekében szükséges munkák/eljárások/dokumentumok előkészítéséről, valamint az új Társaság érdekében a vasúthatósági engedélyek megszerzéséhez kapcsolódó előzetes eljárás során a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál felmerülő, szükséges nyilatkozatok megtételéről.

1040/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a kiválás során a BKV Zrt.-nek a felmerülő igényeket - utólagos elszámolási kötelezettséggel - a BKK Zrt.-től, a BKK Zrt.-nek pedig a közlekedésszervezői kompenzáció terhére a Fővárosi Önkormányzattól kell megigényelnie. Amennyiben ez éves szinten alulkompenzáltságot okoz akár a BKV Zrt.-nél, akár a BKK Zrt.-nél, a Fővárosi Önkormányzat vállalja a költségek megtérítését.

1041/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fenti tulajdonosi döntésekről értesítse a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése alapján.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 6. pontja: Javaslat a „VEKOP-5.3.1-15 Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten” tárgyú pályázati felhívásra, valamint a „VEKOP-4.1.1-15 Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése” tárgyú pályázati felhívásra benyújtandó projekt kiválasztására

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Szeneczey Balázs, Riz Levente

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1042/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért az alábbi projektek támogatási kérelmének a VEKOP-5.3.1-15 jelű „Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten” című pályázati kiírásra történő benyújtásával:

- Rákos-patak menti ökoturisztikai folyosó;

- Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest XVI. kerületében;

- Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest X. kerületében;

- Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest XIX. kerületében;

- Közlekedésbiztonsági fejlesztések Budapest XX. kerületében;

- Dél-budapesti kerékpárosbarát fejlesztés;

- Budapest-Fót kerékpárút XV. kerületen belüli szakasza;

- Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest IV. kerületében;

- Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest XI. kerületében;

- Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest XII. kerületében;

- Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest II. kerületében.

Határidő: 2016. szeptember 30.

Felelős: Tarlós István

1043/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy kezdeményezze a VEKOP-4.1.1-15 jelű „Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten” című pályázati kiírás keretösszegének megemelését annak érdekében, hogy az „EuroVelo 6 Duna-menti útvonal fejlesztése”, valamint a „Budapest-Balaton útvonal fővárosi szakasza” című projektjavaslatokat a Fővárosi Önkormányzat benyújthassa.

Határidő: a pályázati keretösszeg megemelését követően, legkésőbb 2016. december 30.

Felelős: Tarlós István

1044/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a „VEKOP-5.3.1-15 Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten” című pályázati konstrukcióba benyújtani kívánt támogatási kérelmekhez a „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatási kérelem benyújtására” című dokumentumokat készítse elő és terjessze be a Fővárosi Közgyűlés soron következő rendes ülésére.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés soron következő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 7. pontja: Javaslat a 2015. évi Bűnmegelőzési keret terhére alapítványok részére nyújtott támogatások felhasználásáról szóló beszámolók elfogadására

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Kocsis Máté

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1045/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Közgyűlés által a Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvány részére 2015. évben FPH015/432-2/2015. számú támogatási szerződés alapján nyújtott 2500 E Ft összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról szóló, az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti beszámolót, egyúttal felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a támogatottat.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1046/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Fővárosi Közgyűlés által a Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány részére 2015. évben FPH015/411-4/2015. számú támogatási szerződés alapján nyújtott 2000 E Ft összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról szóló, az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti beszámolót, egyúttal felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a támogatottat.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1047/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Fővárosi Közgyűlés által a Budapest II. kerületi Közbiztonsági Alapítvány részére 2015. évben FPH015/403-4/2015. számú támogatási szerződés alapján nyújtott 2500 E Ft összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról szóló, az előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti beszámolót, egyúttal felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a támogatottat.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1048/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Fővárosi Közgyűlés által a Terézváros Közrendjéért és Közbiztonságáért Alapítvány részére 2015. évben FPH015/404-9/2015. számú támogatási szerződés alapján nyújtott 2000 E Ft összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról szóló, az előterjesztés 10. sz. melléklete szerinti beszámolót, egyúttal felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a támogatottat.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 8. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság általi közútkezelői feladatok ellátásához képfelvevő eszközök használatának jóváhagyására

Előterjesztő: dr. Kocsis Máté

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1049/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 7. § (3) bekezdésében foglaltak alapján úgy dönt, hogy kijelöli az előterjesztés 2. számú mellékletében megjelölt közterületeket, hogy a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság az ott elhelyezett képfelvevők által készített felvételeket a jogszabályoknak megfelelően felhasználja és kezelje. Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetőjét.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1050/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság feladatainak változására tekintettel vizsgálja meg a Fővárosi Önkormányzat közterület-felügyeleti feladatainak ellátásáról szóló 56/2013. (VI. 27.) Főv. Kgy. rendelet módosításának szükségességét.

Határidő: 2016. október 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 9. pontja: Javaslat a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskola feladatellátását szolgáló, 1125 Budapest, Mátyás király út 29. szám alatt található ingatlan haszonkölcsönbe adására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1051/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (1) bekezdése alapján jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata mint haszonkölcsönbe adó, a Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek (1011 Budapest, Fő utca 43.) mint haszonkölcsönbe vevő és a Vakok Batthyhány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskola (1125 Budapest, Mátyás király út 29.) között 2012. november 12. napján a 9526/1 hrsz. 1125 Budapest, Mátyás király út 29. szám alatt található ingatlanra vonatkozóan létrejött haszonkölcsön-szerződés megszüntetéséről szóló megállapodást az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1052/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (1) bekezdése alapján jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata mint haszonkölcsönbe adó, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (1134 Budapest, Huba utca 6.) mint haszonkölcsönbe vevő és a Vakok Batthyhány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskola (1125 Budapest, Mátyás király út 29.) között létrejövő, a 9526/1 hrsz. 1125 Budapest, Mátyás király út 29. alatti ingatlan ingyenes haszonkölcsönbe adásáról szóló szerződést az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy a szerződést írja alá.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 10. pontja: Javaslat alapítványok és egyéb szervezetek támogatásával kapcsolatos döntések meghozatalára

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1053/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „870502 Budapesti Rendőr-főkapitányság támogatása” címen belül 30 000 E Ft-ot átcsoportosít a kommunikációs, képrögzítő és egyéb informatikai eszközök és rendszerek beszerzésére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1054/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság részére kommunikációs, képrögzítő és egyéb informatikai eszközök és rendszerek beszerzéséhez szükséges fedezet átcsoportosításának érdekében csökkenti a „870502 Budapesti Rendőr-főkapitányság támogatása” címen belül az egyéb működési célú támogatások áht-n belülre előirányzatát 30 000 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli az egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre előirányzatát.

1055/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a 969/2016. (VI. 8.) Főv. Kgy. határozatban szereplő, a Mentőöv Gyermekeinkért 2002 Alapítvány részére nyújtott 1000 E Ft összegű támogatást illetően „A Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ Intenzív Betegellátó Osztálya részére hűtő-melegítő készülék beszerzési költségeinek céljára” támogatási célt az alábbira módosítja: „A Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ Intenzív Betegellátó Osztálya részére levegős betegmelegítő készülék beszerzési költségeinek céljára”. Felkéri a főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 10 munkanap

Felelős: Tarlós István

1056/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy az 1294/2015. (IX. 30.) Főv. Kgy. határozatban szereplő, Medicopter Alapítvány részére nyújtott 8000 E Ft összegű támogatást illetően „A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. részére beszerezni kívánt 1 db Lifepak 15 defibrillátor monitor, 1 db Lucas II. mellkaskomprimáló eszköz, valamint gyermeksürgősségi ellátáshoz szükséges eszközök beszerzéseinek költségei céljára” támogatási célt az alábbira módosítja: „A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. részére beszerezni kívánt 1 db ZOLL X Series defibrillátor monitor, 1 db Lucas II. mellkaskomprimáló eszköz, valamint gyermeksürgősségi ellátáshoz szükséges eszközök beszerzésének költségei céljára”. Felkéri a főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 10 munkanap

Felelős: Tarlós István

1057/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a 2016. június 10-én megrendezésre került „20 Éves Jubileumi Vidám Gyermeknap” elnevezésű rendezvényre a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány részére 800 E Ft-ot biztosít.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1058/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „20 Éves Jubileumi Vidám Gyermeknap” elnevezésű rendezvény 800 E Ft összegű támogatás biztosítása érdekében csökkenti a „912102 Főpolgármesteri keret céltartaléka” cím kiadási, azon belül tartalékok előirányzatát 800 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „844702 Főpolgármesteri keret” cím kiadási, azon belül a működési célú pénzeszközátadás áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatát.

1059/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére, valamint arra, hogy gondoskodjon a támogatás összegének soron kívüli átutalásáról.

Határidő: a támogatási szerződés aláírását követően azonnal

Felelős: Tarlós István

1060/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Alapítványok és egyéb szervezetek 2016 második felében történő támogatásának biztosítása érdekében csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 50 000 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „912102 Főpolgármesteri keret” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát.

1061/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előirányzat-módosításokról szóló döntéseket vezesse át a költségvetési rendeleten.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 11. pontja: Javaslat a 2017. évi folyószámla-hitelkeret jóváhagyására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1062/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2017. évben a tárgyévi gazdálkodásához legfeljebb 25 000 M Ft folyószámlahitelt vesz igénybe.

1063/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal, hogy a 2017. évi folyószámlahitel igénybevételének és visszafizetésének időtartama alatt annak költségeit a 2017. évi költségvetésébe betervezi és jóváhagyja, illetve a költségvetési előirányzat-módosítások során figyelembe veszi.

Határidő: a 2017. évi költségvetés tervezésekor, illetve folyamatosan a 2017. év során

Felelős: Tarlós István

A napirend 12. pontja: „Jegyautomata rendszer (TVM automata rendszer telepítése)” feladattal kapcsolatos döntések

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1064/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal, hogy a „Jegyautomata rendszer (TVM automata rendszer telepítése)” feladat lezárásához és elszámolási feladatok teljesítéséhez szükséges 100 E Ft-ot biztosít 2016. december 31-ig történő felhasználással.

1065/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „Jegyautomata rendszer (TVM automata rendszer telepítése)” feladat megvalósítása érdekében csökkenti a „845201 2016. évi költségvetésben nem tervezett feladatok kerete” cím kiadási, azon belül önkormányzati beruházások előirányzatát 100 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi a „813902 Budapesti Közlekedési Központ Zrt.” címen belül az új „Jegyautomata rendszer (TVM automata rendszer telepítése)” feladathoz kapcsolódóan az egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak kiadási előirányzatát. A „Jegyautomata rendszer (TVM automata rendszer telepítése)” feladat összköltsége 1 223 660 E Ft, ebből 2015. dec. 31-ig tény 1 223 560 E Ft, 2016. évi előirányzata 100 E Ft (ebből egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 100 E Ft).

1066/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előirányzat-módosításról szóló döntést vezesse át a költségvetési rendeleten.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1067/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdésében a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja a „Jegyautomata rendszer (TVM automata rendszer telepítése)” című engedélyokirat 1. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1068/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdésében a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságra átruházott hatáskört, és a 12. § (7) bekezdése alapján jóváhagyja, megköti a „Jegyautomata rendszer (TVM automata rendszer telepítése)” című fejlesztési megállapodás 5. sz. módosítását az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 13. pontja: Javaslat a Budapest XI., Ménesi út 5. szám alatti ingatlanon fennálló használati jog megváltására irányuló megállapodás megkötésére

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1069/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem között, Budapest Főváros Önkormányzata Budapest XI. kerület, 5063 helyrajzi számú, természetben 1118 Budapest, Mányoki út 9. (Ménesi út 5.) szám alatti ingatlanon fennálló használati jogának ellenérték fejében történő megváltására irányuló megállapodást az előterjesztés 8. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására. Felkéri továbbá a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a vagyonelem Fővárosi Önkormányzat nyilvántartásaiból történő törléséről.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1070/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A használati jog ellenértékéből befolyó bevétel tervbe vétele érdekében megemeli a „851701 Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel” cím bevételi előirányzatát 45 161 E Ft-tal, ebből felhalmozási bevétel (egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel) 35 560 E Ft, működési bevétel (kiszámlázott általános forgalmi adó) 9601 E Ft. Ezzel egyidejűleg megemeli a „845201 2016. évi költségvetésben nem tervezett feladatok kerete” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatát 35 560 E Ft-tal, továbbá a „841101 Pénzügytechnikai feladatok” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) előirányzatát 9601 E Ft-tal.

1071/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előirányzat-módosításról szóló döntést vezesse át a költségvetési rendeleten.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 14. pontja: Javaslat a „Budapest III. kerület, Pók utcai gyalogos felüljáró híd felújítása” feladat megvalósításával összefüggő döntések meghozatalára

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1072/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal arra, hogy a tulajdonában lévő Budapest III. kerület, Pók utcai gyalogos felüljáró híd rossz műszaki, balesetveszélyes állapotára tekintettel haladéktalanul gondoskodik a közúti közlekedés, valamint a vasútbiztonság helyreállításáról. A felújítás elvégzésére megbízza a gyalogos felüljáró híd jelenlegi üzemeltetőjét, a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-t azzal, hogy a felújítással kapcsolatos költségeket (tervezés, kivitelezés, műszaki ellenőrzés) a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. részére legfeljebb bruttó 140 000 E Ft összeg mértékéig megtéríti.

1073/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Budapest III. kerület, Pók utcai gyalogos felüljáró híd felújítása fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a „845201 2016. évi költségvetésben nem tervezett feladatok kerete” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatát 140 000 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg tervbe veszi a „883701 Út-, hídfelújítás” címen az új „Budapest III. kerület, Pók utcai gyalogos felüljáró híd felújítása” című új feladatot 140 000 E Ft-tal. Ennek érdekében címen belül a feladathoz kapcsolódóan megemeli az önkormányzati felújítások előirányzatát 109 449 E Ft-tal, a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 29 551 E Ft-tal, valamint a felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával előirányzatát 1000 E Ft-tal.

1074/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az előirányzat-módosításra vonatkozó döntéseknek a költségvetési rendeleten történő átvezetéséről.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1075/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a felújítás átadását követően a gyalogos felüljáró híd üzemeltetésével a Budapest Közút Zrt.-t bízza meg. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2017. évi költségvetés tervezése során gondoskodjon a gyalogos felüljáró híd üzemeltetéséhez szükséges források megtervezéséről a „825401 Budapest Közút Zrt. operatív közútkezelési feladatok” címen.

Határidő: a 2017. évi költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

1076/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Budapest III. kerület, Pók utcai gyalogos felüljáró híd üzemeltetési feladatai ellátásának Budapest Közút Zrt.-hez történő telepítéséről a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Közút Zrt. között fennálló közszolgáltatási szerződés módosításával.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

1077/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdésében a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja a „Budapest III. kerület, Pók utcai gyalogos felüljáró híd felújítása” (007281) feladat engedélyokiratát az előterjesztői kiegészítés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő:15 nap

Felelős: Tarlós István

1078/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdésében a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságra átruházott hatáskört, és a 12. § (7) bekezdése alapján jóváhagyja és megköti a „Budapest III. kerület, Pók utcai gyalogos felüljáró híd felújítása” megvalósítási megállapodást az előterjesztői kiegészítés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 15. pontja: Beszámoló az FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. 2015. évi közszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítéséről és a 2015. évi támogatások elszámolásáról

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1079/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. 2015. évi közszolgáltatói gazdasági teljesítményéről szóló beszámolóját az előterjesztés 1. sz. melléklete szerint.

1080/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a 2015. január 1.-2015. december 31. közötti időszakra a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. rendelkezésére bocsátott működési célú pénzeszköz felhasználásáról szóló elszámolást, és elfogadja, hogy az FTSZV Kft. - az előterjesztés 2. sz. mellékletében található kompenzációelszámolásban szereplő adatoknak megfelelően - 376 849 E Ft kompenzáció visszautalására köteles - kiegészítve a 2016. január 1. napjától a visszafizetés napjáig szóló időszakra vonatkozó 4441 E Ft kamattal, melynél a kamatláb mértéke megegyezik a kifizetés időpontjában hatályos jegybanki alapkamat mértékével -, melyet a döntést követő 30 napon belül a Fővárosi Önkormányzat részére utal át.

1081/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az FTSZV Kft. által beküldött közszolgáltatási beszámoló alapján a díjkompenzáció elszámolásához kapcsolódóan az FTSZV Kft. által visszautalt 376 849 E Ft díjkompenzáció, valamint a 4441 E Ft késedelmi kamat tervbe vétele érdekében megemeli a „852201 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n kívülről” cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n kívülről előirányzatát 376 849 E Ft-tal, valamint megemeli a „855401 Egyéb működési bevételek” cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) előirányzatát 4441 E Ft-tal, egyidejűleg megemeli a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 381 290 E Ft-tal.

1082/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi, hogy a többletszennyvíziszap elszállításához kapcsolódóan 2015-re vonatkozóan 10 948 E Ft többletköltség keletkezett, valamint a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízhez kapcsolódóan 6965 E Ft összegben a lakosság részére többlet normatív kedvezmény került biztosításra, amely összeghez többlet állami támogatás nem kapcsolódott.

1083/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A többletszennyvíziszap elszállításához és a lakosság részére biztosított többlettámogatáshoz kapcsolódóan csökkenti a „93001 Általános tartalék” cím, azon belül a tartalékok sor előirányzatát 17 913 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg megemeli a „823701 FTSZV Kft. közszolgáltatási feladatainak elszámolása” cím kiadási, azon belül egyéb dologi kiadások előirányzatát 10 948 E Ft-tal, valamint a „811001 a lakossági nem közművel összegyűjtött szennyvíz ártalmatlanítás támogatása” cím kiadási előirányzatát 6965 E Ft-tal.

1084/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előirányzat-módosításokat vezesse át a költségvetési rendeleten.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 16. pontja: Javaslat a „Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül” című 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 25/2016. (IX. 15.) Főv. Kgy. rendeletét a „Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül” című 77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 17. pontja: Javaslat a Bp. I. ker., Feszty Árpád u. 6. szám alatti ingatlan bérleti szerződésének módosítására, valamint a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködési szerződés meghosszabbítására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1085/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (7) bekezdése és a 40. § (7) bekezdése alapján eseti jelleggel visszavonva a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságra átruházott hatáskörét, jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a FŐGÁZ Zrt. között a Bp. I. kerület, Feszty Árpád u. 6. szám alatti ingatlan érvényben lévő bérleti szerződésének 1. számú módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal, egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert a bérletiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1086/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdés 18. pontjában meghatározott kötelező feladatellátására, a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 120. §-ára figyelemmel jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közötti, a Bp. I. kerület, Feszty Árpád u. 6. szám alatti ingatlanban a hajléktalanellátás biztosításáról szóló „Együttműködési és Ellátási Szerződés” 1. számú módosítását az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal, egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 18. pontja: Javaslat Budapest Főváros bemutatkozására az Expo Real 2016 nemzetközi ingatlan- és beruházási szakvásáron

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs, Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1087/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért Budapest Főváros bemutatkozásával az Expo Real nemzetközi ingatlan szakkiállításon és vásáron az Ingatlanfejlesztő Kerekasztal Egyesülettel (IFK) és a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA) közös standon. Az Expo Real nemzetközi ingatlan szakkiállításon és vásáron történő megjelenéshez szükséges közös stand kialakítása érdekében az Ingatlanfejlesztő Kerekasztal Egyesület részére 12 700 E Ft támogatást biztosít a „930001 Általános tartalék” cím tartalékok előirányzata terhére.

1088/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az Expo Real nemzetközi ingatlan szakkiállításon és vásáron történő megjelenéshez szükséges közös stand kialakítása érdekében 12 700 E Ft-tal csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg azonos összeget vesz tervbe az új „843502 Expo Real nemzetközi ingatlan- és beruházási szakvásár” cím kiadási, ezen belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatán.

1089/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az 1088/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozathoz kapcsolódó előirányzat-módosításra vonatkozó döntést vezesse át a költségvetési rendeleten.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1090/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és az Ingatlanfejlesztő Kerekasztal Egyesület között az Expo Real nemzetközi ingatlan szakkiállításon és vásáron történő megjelenéshez szükséges közös stand kialakításának támogatása tárgyban megkötendő támogatási megállapodást az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 19. pontja: Javaslat az „EIB hitelszerződés szerinti fővárosi közösségi közlekedési rendszer felülvizsgálata” feladat engedélyokiratának jóváhagyására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1091/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az előterjesztés melléklete szerinti engedélyokiratot, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 5 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 20. pontja: Javaslat a Budapest főváros területén végzett távhőszolgáltatásról szóló 66/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 26/2016. (IX. 15.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest főváros területén végzett távhőszolgáltatásról szóló 66/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerint.

A napirend 21. pontja: Javaslat a Budapest Főváros díszvilágításáról szóló 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 27/2016. (IX. 15.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapest főváros díszvilágításáról szóló 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 22. pontja: Javaslat a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Digitálisan Archivált Tudás Alapítvány - DATA támogatására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1092/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete részére a „887301 Köznevelési, kulturális és szociálpolitikai feladatokhoz kapcsolódó kiadások” címen rendelkezésre álló 3000 E Ft előirányzat terhére, a fogyatékkal élő személyek aktivitását segítő szállító jármű vásárlása érdekében jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete között megkötendő támogatási megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1093/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Digitálisan Archivált Tudás Alapítvány - DATA által megrendezésre kerülő „Artkartell Attrakció” elnevezésű 10 napos összművészeti előadás és kiállítás támogatására 1000 E Ft támogatást biztosít a „917602 Céltartalék egyes önként vállalt kulturális feladatok ellátására” cím tartalékok előirányzata terhére.

1094/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Digitálisan Archivált Tudás Alapítvány - DATA által megrendezésre kerülő „Artkartell Attrakció” elnevezésű 10 napos összművészeti kiállítás és előadás támogatása érdekében 1000 E Ft-tal csökkenti a „917602 Céltartalék egyes önként vállalt kulturális feladatok ellátására” cím tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg ugyanezen összeggel megemeli a „847102 Kulturális célú kiadások” cím kiadási, ezen belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatát.

1095/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a Digitálisan Archivált Tudás Alapítvány - DATA által megrendezésre kerülő „Artkartell Attrakció” elnevezésű 10 napos összművészeti előadás és kiállítás támogatása tárgyban megkötendő támogatási megállapodást az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 23. pontja: Javaslat a Budapesti Német Iskola Alapítvány alapító okiratának módosítására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1096/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az Alapítványi Tanácsot - elfogadva a Társalapítók jelölését - a változások bírósági nyilvántartásba bejegyzésének napjától az alábbi összetételben választja meg:

Timku Szabolcs Magyarország jelölése alapján - 3 évre

Pál-Botházy Emese Budapest Főváros Önkormányzata jelölése alapján - 3 évre

Stefanie Rolli Baden-Württemberg Tartomány jelölése alapján - 3 évre

Maria Altmann Németországi Szövetségi Köztársaság jelölése alapján - 3 évre

Peter Inzenhofer a német gazdaság képviselője - 3 évre

Wolfart Jánosné a magyarországi német népcsoport képviselője - 3 évre

Robert Somogyi az Iskolában tanuló diákok szüleinek képviselője - 3 évre

Inken Hefele az Iskolában tanuló diákok szüleinek képviselője - 3 évre

Norbert Langen az Iskolában tanuló diákok szüleinek képviselője - 3 évre

az Alapítványi Tanács elnöke:

Robert Somogyi - 3 évre;

az Alapítványi Tanács elnökhelyettese:

Inken Hefele - 3 évre.

Felkéri a főpolgármestert a Budapesti Német Iskola alapítói határozatának aláírására és kiadására, valamint arra, hogy a Társalapítókat a döntésről értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1097/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a felügyelőbizottságot - elfogadva a Társalapítók jelölését - a bírósági nyilvántartásba való bejegyzésének napjától 5 éves határozott időtartamra az alábbi összetételben választja meg:

Olaf Giehl

Andreas Köhler

Marosán Enikő

Takács Mária.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Társalapítókat a döntésről értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1098/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapesti Német Iskola Alapítványt a továbbiakban közhasznú szervezetként kívánja működtetni. Jóváhagyja a Budapesti Német Iskola Alapítvány - az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, valamint annak német nyelvű hitelesített fordítását, és felkéri a főpolgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat és a német nyelvű hitelesített fordítás aláírására és kiadására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 24. pontja: Javaslat a Budapest XV. kerület, Kavicsos köz 2-4. szám alatti ingatlanra vonatkozóan az Oktatási Minisztériummal kötött haszonkölcsön-szerződés megszüntetésére

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1099/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti, a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező 91158/27 helyrajzi szám alatt felvett 10188 m2 alapterületű, természetben a Budapest XV. kerület, Kavicsos köz 2-4. szám alatt lévő ingatlan haszonkölcsön megszüntetéséről szóló megállapodást az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1100/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy ágazati körből kivonja a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező 91158/27 helyrajzi szám alatt felvett 10188 m2 alapterületű, természetben a Budapest XV. kerület, Kavicsos köz 2-4. szám alatt lévő ingatlant és további üzemeltetésre és hasznosításra átadja a BFVK Zrt. részére.

Határidő: 2016. október 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 25. pontja: Javaslat szociális és kulturális intézmények alapító okiratainak módosítására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1101/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért a szociális és kulturális ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosításával.

1102/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Hatályon kívül helyezi az 549-559/2016. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozatokat.

1103/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1047 Budapest IV., Baross utca 100. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 1/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 1/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1104/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1182 Budapest XVIII., Alacskai út 22. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 2/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 2/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1105/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona 1064 Budapest VI., Rózsa utca 67. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 3/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 3/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1106/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1102 Budapest X., Halom utca 31. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 4/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 4/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1107/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1112 Budapest XI., Kamaraerdei út 16. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 5/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 5/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1108/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1125 Budapest XII., Kútvölgyi út 20-22. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 6/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 6/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1109/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1173 Budapest XVII., Pesti út 117. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 7/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 7/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1110/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2100 Gödöllő, Dózsa György út 65. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 8/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 8/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő:30 nap

Felelős: Tarlós István

1111/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 5700 Gyula, Vértanúk útja 1-5. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 9/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 9/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1112/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 9700 Szombathely, Bogáti út 72. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 10/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 10/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1113/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. szám alatti intézmény alapító okiratát az előterjesztés 11/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 11/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1114/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Hatályon kívül helyezi az 560/2016. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozatot.

1115/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapesti Történeti Múzeum - a 655/2015. (V. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott - alapító okiratát az előterjesztés 15/B. sz. melléklete szerinti tartalommal. Jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az előterjesztés 15/C. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosító okirat aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására, továbbá a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedésre.

Határidő:30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 26. pontja: 2016. évi felújítási és beruházási engedélyezési okmányok IV. ütem

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1116/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az előterjesztés 1. sz. mellékletében feltüntetett felújítási és beruházási feladatok esetében a Fővárosi Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletében jóváhagyott fedezet, műszaki tartalom kerüljön átvezetésre a beruházási okmányokon és a BKK Zrt.-vel kötött megállapodásokon. A fenti módosítások többlet pénzügyi forrást nem igényelnek.

1117/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „X. Sibrik Miklós úti híd felújítása” megnevezésű engedélyokirat 6. számú módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1118/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „VIII. Kerepesi úti „Százlábú híd felújítása” megnevezésű engedélyokirat 6. számú módosítását az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1119/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az „Aluljárók és egyéb közlekedéskiszolgáló építmények felújításával összefüggő előkészítési feladatok” megnevezésű engedélyokirat 4. számú módosítását az előterjesztés 9. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1120/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az „M3 metróvonal állomásaihoz kapcsolódó gyalogos aluljárók és felszíni kijáratok rekonstrukciójának előkészítése” megnevezésű engedélyokirat 1. számú módosítását az előterjesztés 12. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1121/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Görgey utca és kapcsolódó villamospálya teljes körű felújításának megvalósításáról” megnevezésű engedélyokirat 3. számú módosítását az előterjesztés 15. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1122/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „2009. évi híd-, műtárgyfelújítási munkák 2. csoport” megnevezésű engedélyokirat 6. számú módosítását az előterjesztés 18. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1123/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Margit hídhoz kapcsolódó kiegészítő beruházások” megnevezésű engedélyokirat 1. számú módosítását az előterjesztés 24. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1124/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „2-es metróvonal és a gödöllői HÉV összekötése és a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítása” megnevezésű engedélyokirat 2. számú módosítását az előterjesztés 21. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1125/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „FINA Rákos-patak híd és csatlakozó infrastruktúra előkészítése és kivitelezése” megnevezésű engedélyokirat 1. számú módosítását az előterjesztés 27. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1126/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az „M3 autópálya fővárosi bevezető szakasz zajvédő fal tervezése” megnevezésű engedélyokirat 1. számú módosítását az előterjesztés 29. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1127/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „XIX-XX. ker. Nagykőrösi út menti lakóterületek zaj elleni védelme” megnevezésű engedélyokirat 7. számú módosítását az előterjesztés 31. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1128/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Rákoskeresztúri buszkorridor” megnevezésű engedélyokirat 11. számú módosítását az előterjesztés 33. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1129/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az „Észak-déli regionális gyorsvasút rekonstrukciója I. ütem előkészítése” megnevezésű engedélyokirat 8. számú módosítását az előterjesztés 35. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1130/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „X., Sibrik Miklós úti híd felújítása” megnevezésű megvalósítási megállapodás 5. számú módosítását az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodásmódosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1131/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „VIII., Kerepesi úti „Százlábú” híd felújítása” megnevezésű megvalósítási megállapodás 5. számú módosítását az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a megállapodás módosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1132/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az „Aluljárók és egyéb közlekedési kiszolgáló építmények felújításával összefüggő előkészítési feladatok” megnevezésű megvalósítási megállapodás 4. számú módosítását az előterjesztés 8. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a megállapodás módosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1133/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az „M3 metróvonal állomásaihoz kapcsolódó gyalogos aluljárók és felszíni kijáratok rekonstrukciójának előkészítése” megnevezésű megvalósítási megállapodás 1. számú módosítását az előterjesztés 11. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a megállapodás módosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1134/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Görgey utca és kapcsolódó villamospálya teljes körű felújításának megvalósításáról” megnevezésű beruházási megállapodás 5. számú módosítását az előterjesztés 14. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a megállapodás módosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1135/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Budapest 2009. évi híd-, műtárgyfelújítási munkák 2. csoport” megnevezésű megvalósítási megállapodás 5. számú módosítását az előterjesztés 17. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodásmódosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1136/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Margit hídhoz kapcsolódó kiegészítő beruházások” megnevezésű megvalósítási megállapodás 3. számú módosítását az előterjesztés 23. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodásmódosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1137/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „2-es metróvonal és a gödöllői HÉV összekötése és a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítása” megnevezésű fejlesztési megállapodás 1. számú módosítását az előterjesztés 20. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodásmódosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1138/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és elfogadja a „FINA Rákos-patak híd és csatlakozó infrastruktúra előkészítése és kivitelezése” megnevezésű megvalósítási megállapodás 1. számú módosítását az előterjesztés 26. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodásmódosítás aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1139/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az „Elektronikus jegyrendszer előkészítése és kivitelezése” tárgyú feladat engedélyokirat 2. számú módosítását az előterjesztői kiegészítés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

1140/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az „Elektronikus jegyrendszer előkészítése és kivitelezése” fejlesztési megállapodás 7. számú módosítását az előterjesztői kiegészítés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 27. pontja: Javaslat a BKK Zrt. és Budapest Közút Zrt., valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság között feladatracionalizálás kapcsán a fejlesztési feladatok további megosztásához szükséges döntések meghozatalára

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1141/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért a közútkezelői feladatok részét képező 23 539 109 E Ft összköltségű „2012-2018. évi útfelújítási program” fejlesztési feladat Budapest Közút Zrt. és a BKK Zrt. közötti megosztásával az előterjesztés - előterjesztők által befogadott módosító javaslattal módosult - 1. sz. mellékletében foglalt helyszínlista szerint.

A feladatot a továbbiakban a BKK Zrt. megvalósításában „BKK Zrt. 2012-2018. évi útfelújítási program” néven 19 423 693 E Ft összköltséggel, a Budapest Közút Zrt. megvalósításában „Budapest Közút Zrt. 2016-2018. évi útfelújítási program” néven 4 115 416 E Ft összköltséggel valósítja meg. Ezen utóbbi összeg egyben fedezetet nyújt a Budapest Közút Zrt. közvetlen megbízásával megvalósuló kivitelezési feladatok és a Főváros által megbízott műszaki ellenőri feladatok ellátására.

1142/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Egyetért a közútkezelői feladatok részét képező 1 649 268 E Ft összköltségű „Útfelújítási program előkészítése, terveztetése 2016-2018.” fejlesztési feladat Budapest Közút Zrt. és a BKK Zrt. közötti megosztásával az előterjesztés - előterjesztők által befogadott módosító javaslattal módosult - 11. sz. mellékletében foglalt helyszínlista szerint.

A feladatot a továbbiakban a BKK Zrt. megvalósításában „BKK Zrt. Útfelújítási program előkészítése, terveztetése” néven 905 838 E Ft összköltséggel, a Budapest Közút Zrt. megvalósításában „Budapest Közút Zrt. Útfelújítási program előkészítése, terveztetése” néven, 369 382 E Ft összköltséggel valósítja meg. A végleges műszaki tartalommal még nem rendelkező rész „2016-2018. évi útfelújítási program előkészítési, tervezési kerete” néven 374 048 E Ft összköltséggel kerül megtervezésre.

1143/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Egyetért a közútkezelői feladatok részét képező 1 957 160 E Ft összköltségű „P+R rendszerű parkolók előkészítése és kivitelezése I. és II. ütem” fejlesztési feladat Budapest Közút Zrt. és a BKK Zrt. közötti megosztásával az előterjesztés 17. sz. mellékletében foglalt helyszínlista szerint.

A feladatot a továbbiakban a BKK Zrt. megvalósításában „BKK Zrt. P+R rendszerű parkolók előkészítése és kivitelezése” néven 1 598 474 E Ft összköltséggel, a Budapest Közút Zrt. megvalósításában „Budapest Közút Zrt. Fővárosi P+R rendszerű parkolók fejlesztése” néven, 358 686 E Ft összköltséggel valósítja meg. A Budapest Közút Zrt. által ellátandó feladat megvalósítási határideje 2016. december 31-ről 2017. december 31-re változik.

1144/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Egyetért a közútkezelői feladatok részét képező 1 949 272 E Ft összköltségű „2011. évi felüljárók felújítása, 2. csoport” feladatok Budapest Közút Zrt. és a BKK Zrt. közötti megosztásával az előterjesztés 23. sz. mellékletében foglalt helyszínlista szerint.

A feladatot a továbbiakban a BKK Zrt. megvalósításában „2011. évi felüljárók felújítása, 2. csoport” néven, 1 852 388 E Ft összköltséggel valósítja meg.

Egyetért a közútkezelői feladatok részét képező 8 195 184 E Ft összköltségű „Műtárgyfelújítási program, kivitelezés” feladatok Budapest Közút Zrt. és a BKK Zrt. közötti megosztásával az előterjesztés 24. sz. mellékletében foglalt helyszínlista szerint.

A feladatot a továbbiakban a BKK Zrt. megvalósításában „BKK Zrt. Műtárgyfelújítási program, kivitelezés” néven 7 166 999 E Ft összköltséggel valósítja meg.

A fenti feladatokat a Budapest Közút Zrt. megvalósításában összevontan „Budapest Közút Zrt. Híd- és műtárgyfelújítások megvalósítása” néven, 1 125 069 E Ft összköltséggel valósítja meg.

1145/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Egyetért a közútkezelői feladatok részét képező 757 000 E Ft összköltségű „Műtárgyfelújítási program előkészítés, terveztetés” fejlesztési feladatok Budapest Közút Zrt. és a BKK Zrt. közötti megosztásával az előterjesztés 25. sz. mellékletében foglalt helyszínlista szerint.

A feladatot a továbbiakban a BKK Zrt. megvalósításában „BKK Zrt. Műtárgyfelújítási program előkészítés, terveztetés” néven, 668 000 E Ft összköltséggel, a Budapest Közút Zrt. megvalósításában „Budapest Közút Zrt. Híd- és műtárgyfelújítások előkészítése és terveztetése” néven 89 000 E Ft összköltséggel valósítja meg. A Budapest Közút Zrt. által ellátandó feladat megvalósítási határideje 2016. december 31-ről 2017. december 31-re változik.

1146/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „2012-2018. évi útfelújítási program” 23 539 109 E Ft összköltségű feladathoz kapcsolódóan a BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. közötti feladatmegosztás miatt a feladatot a BKK Zrt. a továbbiakban 19 423 693 E Ft összköltséggel az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2015. december 31-ig tény 9 299 811 E Ft, 2016. évi ütem 5 871 950 E Ft, 2017. évi ütem 1 506 800 E Ft, 2018. évi ütem 2 745 132 E Ft. A Budapest Közút Zrt. a feladatot 4 115 416 E Ft összköltséggel az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2016. évi ütem 2 217 399 E Ft, 2017. évi ütem 643 149 E Ft, 2018. évi ütem 1 254 868 E Ft.

Ennek érdekében csökkenti a „883701 Út-, hídfelújítások” cím, ezen belül az önkormányzati felújítások előirányzatát 1 738 999 E Ft-tal, a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 412 596 E Ft-tal, a dologi kiadások (felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával) előirányzatát 8869 E Ft-tal, továbbá a „841101 Pénzügytechnikai feladatok” címen belül a dologi kiadások előirányzatát 56 935 E Ft-tal.

Ezzel egyidejűleg tervbe veszi az új „Budapest Közút Zrt. 2016-2018. évi útfelújítási program” feladatot. Ennek érdekében a „883701 Út-, hídfelújítások” címen belül a feladathoz kapcsolódóan megemeli az önkormányzati felújítások előirányzatát 1 734 266 E Ft-tal, a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 258 533 E Ft-tal, a dologi kiadások (felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások) előirányzatát 14 882 E Ft-tal, továbbá a fordított áfa fedezetének megteremtése érdekében a „841101 Pénzügytechnikai feladatok” címen belül a dologi kiadások előirányzatát 209 718 E Ft-tal.

A „2012-2018. évi útfelújítási program” feladatot a BKK Zrt. a továbbiakban „BKK Zrt. 2012-2018. évi útfelújítási program” néven valósítja meg.

A „BKK Zrt. 2012-2018. évi útfelújítási program” feladat összköltsége 19 423 693 E Ft-ra változik, ebből 2015. december 31-ig tény 9 299 811 E Ft, 2016. évi előirányzata 5 871 950 E Ft-ra (ebből: önkormányzati felújítások 4 605 088 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 870 362 E Ft, fordított áfa 373 011 E Ft, felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával 23 489 E Ft, ebből: dologi nettó 18 495 E Ft, dologi áfa 4994 E Ft), 2017. évi üteme 1 506 800 E Ft-ra, 2018. évi üteme 2 745 132 E Ft-ra változik.

Az új „Budapest Közút Zrt. 2016-2018. évi útfelújítási program” feladat összköltsége 4 115 416 E Ft, 2016. évi előirányzata 2 217 399 E Ft (ebből: önkormányzati felújítások 1 734 266 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 258 533 E Ft, fordított áfa 209 718 E Ft, felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával 14 882 E Ft, ebből: dologi nettó 11 718 E Ft, dologi áfa 3 164 E Ft), 2017. évi előirányzata 643 149 E Ft, 2018. évi előirányzata 1 254 868 E Ft.

Az „Útfelújítási program előkészítése, terveztetése 2016-2018.” 1 649 268 E Ft összköltségű feladathoz kapcsolódóan a BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. közötti feladatmegosztás miatt a BKK Zrt. a továbbiakban a feladatot 905 838 E Ft összköltséggel, az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2015. december 31-ig tény 136 938 E Ft, 2016. évi ütem 370 150 E Ft, 2017. évi ütem 248 750 E Ft, 2018. évi ütem 150 000 E Ft. A Budapest Közút Zrt. a feladatot 369 382 E Ft összköltséggel az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2016. évi ütem 157 882 E Ft, 2017. évi ütem 161 417 E Ft, 2018. évi ütem 50 083 E Ft. A végleges műszaki tartalommal még nem rendelkező részt „2016-2018. évi útfelújítási program előkészítési, tervezési kerete” megnevezéssel 374 048 E Ft összköltséggel az alábbi ütemezéssel veszi tartalékba: 2016. évi ütem 22 049 E Ft, 2017. évi ütem 52 082 E Ft, 2018. évi ütem 299 917 E Ft.

Ennek érdekében csökkenti a „883701 Út-, hídfelújítások” cím, ezen belül az önkormányzati felújítások előirányzatát 141 677 E Ft-tal, a dologi kiadások (felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások) előirányzatát 1 E Ft-tal, továbbá a „841101 Pénzügytechnikai feladatok” címen belül a dologi kiadások előirányzatát 42 009 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg a feladathoz kapcsolódóan megemeli a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 3756 E Ft-tal.

Ezzel egyidejűleg tervbe veszi az új „Budapest Közút Zrt. Útfelújítási program előkészítése, terveztetése” feladatot. Ennek érdekében a „883701 Út-, hídfelújítások” címen belül a feladathoz kapcsolódóan megemeli az önkormányzati felújítások előirányzatát 107 245 E Ft-tal, a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 28 956 E Ft-tal, a dologi kiadások (felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával) előirányzatát 21 681 E Ft-tal.

Továbbá tervbe veszi az új „2016-2018. évi útfelújítási program előkészítési, tervezési kerete” feladatot. Ennek érdekében a „883701 Út-, hídfelújítások” címen belül a feladathoz kapcsolódóan megemeli az önkormányzati felújítások előirányzatát 17 361 E Ft-tal, a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 4688 E Ft-tal.

Az „Útfelújítási program előkészítése, terveztetése 2016-2018.” feladatot a BKK Zrt. a továbbiakban „BKK Zrt. Útfelújítási program előkészítése, terveztetése” néven valósítja meg.

A „BKK Zrt. Útfelújítási program előkészítése, terveztetése” feladat összköltsége 905 838 E Ft-ra változik, ebből 2015. december 31-ig tény 136 938 E Ft, 2016. évi előirányzata 370 150 E Ft-ra (ebből: önkormányzati felújítások 270 985 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 73 166 E Ft, felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával 25 999 E Ft, ebből: dologi nettó 20 472 E Ft, dologi áfa 5527 E Ft), 2017. évi üteme 248 750 E Ft-ra, 2018. évi üteme 150 000 E Ft-ra változik.

Az új „Budapest Közút Zrt. Útfelújítási program előkészítése, terveztetése” feladat összköltsége 369 382 E Ft, 2016. évi előirányzata 157 882 E Ft (ebből: önkormányzati felújítások 107 245 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 28 956 E Ft, felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával 21 681 E Ft, ebből: dologi nettó 17 072 E Ft, dologi áfa 4609 E Ft), 2017. évi üteme 161 417 E Ft, 2018. évi üteme 50 083 E Ft.

Az új „2016-2018. évi útfelújítási program előkészítési, tervezési kerete” feladat összköltsége 374 048 E Ft, 2016. évi előirányzata 22 049 E Ft (ebből: önkormányzati felújítások 17 361 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 4688 E Ft), 2017. évi üteme 52 082 E Ft, 2018. évi üteme 299 917 E Ft.

A „P+R rendszerű parkolók előkészítése és kivitelezése I. és II. ütem” 1 957 160 E Ft összköltségű feladathoz kapcsolódóan a BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. közötti feladatmegosztás miatt a BKK Zrt. a továbbiakban a feladatot 1 598 474 E Ft összköltséggel az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2015. december 31-ig tény 439 714 E Ft, 2016. évi ütem 1 158 760 E Ft, a Budapest Közút Zrt. a feladatot 358 686 E Ft összköltséggel az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2016. évi ütem 107 584 E Ft, 2017. évi ütem 251 102 E Ft.

Ennek érdekében csökkenti a „840301 „Önkormányzati beruházások” cím, ezen belül az önkormányzati beruházások előirányzatát 205 348 E Ft-tal, a dologi kiadások (felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával) előirányzatát 97 895 E Ft-tal, továbbá a „841101 Pénzügytechnikai feladatok” címen belül a dologi kiadások előirányzatát 124 056 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg a feladathoz kapcsolódóan megemeli a beruházási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 68 613 E Ft-tal.

Ezzel egyidejűleg tervbe veszi az új „Budapest Közút Zrt. Fővárosi P+R rendszerű parkolók fejlesztése” feladatot. Ennek érdekében a „840301 Önkormányzati beruházások” címen belül a feladathoz kapcsolódóan megemeli az önkormányzati beruházások előirányzatát 83 924 E Ft-tal, a beruházási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 22 660 E Ft-tal, valamint a fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával előirányzatát 1000 E Ft-tal. Továbbá megemeli a „840701 Évközi indítású önkormányzati beruházások” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatán a „Fejlesztések átütemezésének tartaléka”-t 251 102 E Ft-tal.

A „P+R rendszerű parkolók előkészítése és kivitelezése I. és II. ütem” feladatot a BKK Zrt. a továbbiakban „BKK Zrt. P+R rendszerű parkolók előkészítése és kivitelezése” néven valósítja meg.

A „BKK Zrt. P+R rendszerű parkolók előkészítése és kivitelezése” feladat összköltsége 1 598 474 E Ft-ra változik, ebből 2015. december 31-ig tény 439 714 E Ft, 2016. évi előirányzata 1 158 760 E Ft-ra változik (ebből: önkormányzati beruházások 902 185 E Ft, fejlesztési célú előzetesen felszámított áfa 168 291 E Ft, fordított áfa 75 300 E Ft, a fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 12 984 E Ft, ebből: dologi nettó 10 224 E Ft, dologi áfa 2760 E Ft).

Az új „Budapest Közút Zrt. Fővárosi P+R rendszerű parkolók fejlesztése” feladat összköltsége 358 686 E Ft, 2016. évi előirányzata 107 584 E Ft (ebből: önkormányzati beruházások 83 924 E Ft, fejlesztési célú előzetesen felszámított áfa 22 660 E Ft, a fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 1000 E Ft (ebből: dologi nettó 787 E Ft, dologi áfa 213 E Ft), 2017. évi üteme 251 102 E Ft.

A „2011. évi felüljáró felújítása 2. csoport” 1 949 272 E Ft összköltségű feladathoz kapcsolódóan a BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. közötti feladatmegosztás miatt a BKK Zrt. a továbbiakban a feladatot 1 852 388 E Ft összköltséggel, az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2015. december 31-ig tény 1 391 967 E Ft, 2016. évi előirányzata változatlanul 375 365 E Ft, (ebből: önkormányzati felújítások 275 878 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 53 487 E Ft, fordított áfa 21 000 E Ft, felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával 25 000 E Ft, ebből: dologi nettó 19 685 E Ft, dologi áfa 5315 E Ft), 2017. évi üteme 85 056 E Ft.

A „Műtárgyfelújítási program, kivitelezés” feladatot a BKK Zrt. a továbbiakban „BKK Zrt. Műtárgyfelújítási program, kivitelezés” néven valósítja meg.

A „BKK Zrt. Műtárgyfelújítási program, kivitelezés” 8 195 184 E Ft összköltségű feladathoz kapcsolódóan a BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. közötti feladatmegosztás miatt a BKK Zrt. a feladatot a továbbiakban 7 166 999 E Ft összköltséggel, az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2015. december 31-ig tény 793 506 E Ft, 2016. évi előirányzata változatlanul 3 451 508 E Ft (ebből: önkormányzati felújítások 2 704 473 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 56 483 E Ft, fordított áfa 673 725 E Ft, felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával 16 827 E Ft, ebből: dologi nettó 13 250 E Ft, dologi áfa 3577 E Ft), 2017. évi üteme 2 921 985 E Ft.

A Budapest Közút Zrt. megvalósításában „2011. évi felüljáró felújítása 2. csoport” és a „Műtárgyfelújítási program, kivitelezés” feladatokat összevontan „Budapest Közút Zrt. Híd- és műtárgyfelújítások megvalósítása” néven 1 125 069 E Ft összköltséggel az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2016. évi üteme nincs, 2017. évi ütem 1 125 069 E Ft.

Tervbe veszi az új „Budapest Közút Zrt. Híd- és műtárgyfelújítások megvalósítása” feladatot. A feladat összköltsége 1 125 069 E Ft, 2016. évi előirányzata nincs, 2017. évi üteme 1 125 069 E Ft.

A „Műtárgyfelújítási program előkészítés, terveztetés” 757 000 E Ft összköltségű feladathoz kapcsolódóan a BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. közötti feladatmegosztás miatt a BKK Zrt. a továbbiakban a feladatot 668 000 E Ft összköltséggel, az alábbi ütemezéssel valósítja meg: 2016. évi ütem 168 000 E Ft, 2017. évi ütem 500 000 E Ft. A Budapest Közút Zrt. a feladatot 89 000 E Ft összköltséggel az alábbi ütemezésben valósítja meg: 2016. évi ütem 8900 E Ft, 2017. évi ütem 80 100 E Ft.

Ennek érdekében csökkenti a „883701 Út-, hídfelújítások” cím, ezen belül az önkormányzati felújítások előirányzatát 69 467 E Ft-tal, a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 18 756 E Ft-tal, a dologi kiadások (felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával) előirányzatát 777 E Ft-tal.

Ezzel egyidejűleg tervbe veszi az új „Budapest Közút Zrt. Híd- és műtárgyfelújítások előkészítése és terveztetése” feladatot. Ennek érdekében a „883701 Út-, hídfelújítások” címen belül a feladathoz kapcsolódóan megemeli az önkormányzati felújítások előirányzatát 7008 E Ft-tal, a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 1892 E Ft-tal. Továbbá megemeli a „840701 Évközi indítású önkormányzati beruházások” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatán a „Fejlesztések átütemezésének tartaléka”-t 80 100 E Ft-tal.

A „Műtárgyfelújítási program előkészítés, terveztetés” feladatot a BKK Zrt. a továbbiakban „BKK Zrt. Műtárgyfelújítási program előkészítés, terveztetés” néven valósítja meg.

A „BKK Zrt. Műtárgyfelújítási program előkészítés, terveztetés” feladat összköltsége 668 000 E Ft-ra változik, 2016. évi előirányzata 168 000 E Ft-ra (ebből: önkormányzati felújítások 131 883 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 35 609 E Ft, felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával 508 E Ft, ebből: dologi nettó 400 E Ft, dologi áfa 108 E Ft), 2017. évi előirányzata 500 000 E Ft-ra változik.

Az új „Budapest Közút Zrt. Híd- és műtárgyfelújítások előkészítése és terveztetése” feladat összköltsége 89 000 E Ft, 2016. évi előirányzata 8900 E Ft (ebből: önkormányzati felújítások 7008 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 1892 E Ft), 2017. évi előirányzata 80 100 E Ft.

1147/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a költségvetési előirányzat-módosításra vonatkozó döntéseknek a Főváros költségvetési rendeletén történő átvezetéséről.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

1148/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „BKK Zrt. 2012-2018. évi útfelújítási program” feladat tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokirat 5. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodás 3. sz. módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1149/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az új „Budapest Közút Zrt. 2016-2018. évi útfelújítási program” feladat vonatkozásában

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokiratot az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal, az a) pontban jóváhagyott engedélyokirat „A megvalósítással összefüggő feladatok felosztása a fentiek figyelembevételével” fejezet 1. és 2. pontjában felsorolt és megjelölt összesen 15 utca vonatkozásában;

c) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó kivitelezésre irányuló in-house típusú megállapodást az előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti tartalommal, az a) pontban jóváhagyott engedélyokirat „A megvalósítással összefüggő feladatok felosztása a fentiek figyelembevételével” fejezet 3. pontjában felsorolt és megjelölt 5 utca vonatkozásában;

d) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó tervezési feladatok ellátására irányuló in-house típusú megállapodást az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal, az a) pontban jóváhagyott engedélyokirat „A megvalósítással összefüggő feladatok felosztása a fentiek figyelembevételével” fejezet 2. pontjában felsorolt és megjelölt 5 utca vonatkozásában;

e) jóváhagyja a feladatra vonatkozó meghatalmazást az előterjesztés 10. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat, a megvalósítási megállapodás, az in-house tervezésre és az in-house kivitelezésre vonatkozó megállapodások aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodások aláírására a piaci árelemzés rendelkezésre állását követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1150/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „BKK Zrt. Útfelújítási program előkészítése, terveztetése” feladat tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokirat 5. sz. módosítását az előterjesztés 12. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 13. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1151/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az új „Budapest Közút Zrt. Útfelújítási program előkészítése, terveztetése” feladat tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokiratot az előterjesztés 14. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 15. sz. melléklete szerinti tartalommal;

c) jóváhagyja a feladatra vonatkozó meghatalmazást az előterjesztés 16. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1152/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „BKK Zrt. P+R rendszerű parkolók előkészítése és kivitelezése” feladat tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokirat 4. sz. módosítását az előterjesztés 18. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 19. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1153/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az új „Budapest Közút Zrt. Fővárosi P+R rendszerű parkolók fejlesztése” feladat tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokiratot az előterjesztés 20. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 21. sz. melléklete szerinti tartalommal;

c) jóváhagyja a feladatra vonatkozó meghatalmazást az előterjesztés 22. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1154/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „2011. évi felüljárók felújítása, 2. csoport” feladat tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokirat 5. sz. módosítását az előterjesztés 26. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 27. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1155/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „BKK Zrt. Műtárgyfelújítási program, kivitelezés” tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokirat 6. sz. módosítását az előterjesztés 28. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 29. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1156/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az új „Budapest Közút Zrt. Híd- és műtárgyfelújítások megvalósítása és kivitelezése” feladat tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokiratot az előterjesztés 35. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 36. sz. melléklete szerinti tartalommal;

c) jóváhagyja a feladatra vonatkozó meghatalmazást az előterjesztés 37. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1157/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A „BKK Zrt. Műtárgyfelújítási program előkészítés, terveztetés” tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokirat 1. sz. módosítását az előterjesztés 30. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 31. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1158/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az új „Budapest Közút Zrt. Híd- és műtárgyfelújítások előkészítése és tervezése” tekintetében

a) jóváhagyja a feladatra vonatkozó engedélyokiratot az előterjesztés 32. sz. melléklete szerinti tartalommal;

b) jóváhagyja és megköti a feladatra vonatkozó megvalósítási megállapodást az előterjesztés 33. sz. melléklete szerinti tartalommal;

c) jóváhagyja a feladatra vonatkozó meghatalmazást az előterjesztés 34. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat és a megvalósítási megállapodás módosításának aláírására.

Határidő: az engedélyokirat és megállapodásmódosítás aláírására a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

1159/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Hozzájárul a BKK Zrt. - Budapest Közút Zrt. - Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság új feladatellátási és közszolgáltatási modelljének végrehajtása körében a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. között a bevételnövelő beruházások teherforgalmi behajtás ellenőrzés korszerűsítése és BKK jegypénztárak kialakítása érdekében tárgyú fejlesztési megállapodás alapján, a BKK Zrt. által beszerzett, az előterjesztés - előterjesztői kiegészítéssel módosított - 38. sz. mellékletében meghatározott eszközöknek a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság részére adásvétel útján történő átruházásához.

1160/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Hozzájárul a BKK Zrt. - Budapest Közút Zrt. - Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság új feladatellátási és közszolgáltatási modelljének végrehajtása körében a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. között:

a) az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó ügyfélcentrum kialakításával összefüggő feladatok megvalósítása érdekében,

b) a bevételnövelő beruházások teherforgalmi behajtás ellenőrzés korszerűsítése és BKK jegypénztárak kialakítása érdekében,

c) a FUTÁR projekt befejezése érdekében,

d) közlekedésszervezési bevételbeszedéshez kapcsolódó technikai fejlesztések 2014-2015. megvalósítása érdekében,

e) a 2011. évi fejlesztési célú végleges pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás jogutódjaként is a BKK Zrt. közfeladat-ellátását támogató infokommunikációs infrastruktúrájának továbbfejlesztése érdekében,

f) a BKK Zrt. által végzett közfeladat és közszolgáltatás ellátását támogató infokommunikációs infrastruktúrájának továbbfejlesztése érdekében kötött, többször módosított fejlesztési megállapodások alapján, a BKK Zrt. által beszerzett eszközök a Budapest Közút Zrt. részére adásvétel útján történő átruházásához azzal, hogy az ebből származó bevételt a BKK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat részére megtéríti.

Határidő: a vételár BKK Zrt.-hez történő beérkezését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1161/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az előterjesztői kiegészítés mellékletében foglalt tartalommal az Enviroduna Kft.-vel a „Budapest III. kerület, Szépvölgyi út, Cetz János köz és a Cetz János utca, a Budapest XVII. kerület, Flamingó utca, Füstifecske utca és Egészségház utca, valamint a Budapest XI. kerület, Bazsalikom utca útfelújításának műszaki ellenőrzési feladatainak ellátása” kötendő megállapodást, egyben felkéri a főpolgármestert a megállapodásban rögzített ellenérték piaci árának való megfelelését igazoló auditált független árelemzés rendelkezésre állása esetén a megállapodás aláírására.

Határidő: az auditált független árelemzés rendelkezésre állását és az engedélyokirat hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

1162/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy az előterjesztés 1. számú mellékletében a Budapest Közút Zrt. útfelújítási feladatainak felsorolásában a 14. és a 15. sorszám a következők szerint módosul:

14. Rákosi út (Mátyás király utca-Szlovák út) a Rákosi út-
Szlovák út-Timur utca jelzőlámpás csomópont kiépítésével
Kivitelezés kivitelezés készül 2017-ben
15. Mátyás király u. (Budapesti út-Csömöri út) a Mátyásföld tér körforgalmú csomópont kiépítésével Kivitelezés kivitelezés készül 2018-ban

Valamint a fentiek szerint az összes többi mellékletben is módosulnak ezek az útfelújítások.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1163/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy az előterjesztés 11. számú mellékletében a Budapest Közút Zrt. tervezési feladatainak felsorolásában a 34., 35. és a 36. sorszám a következők szerint módosul:

34. XVI. Magtár u.
(Szabadföld út-városhatár)
Tervezés, XVI. kerületi Önkormányzat 2016.
35. XVI. Pálya utca
(Csömöri út-Rákospalotai határút)
Tervezés, XVI. kerületi Önkormányzat 2017.
36. XVI. Rózsa utca
(Csömöri út-Rákosi út)
Tervezés, XVI. kerületi Önkormányzat 2017.

Valamint a fentiek szerint az összes többi mellékletben is módosulnak ezek az útfelújítás-tervezések.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1164/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az 1162/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatban nevesített utcák kiegészített műszaki tartalmának kivitelezési feladataihoz szükséges fedezetét tervezze be a 2017. évi költségvetésbe.

Határidő: a 2017. évi költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

1165/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy az 1163/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatban szereplő utcák vonatkozásában a XVI. kerület által elkészített és engedélyezett terveket Budapest Főváros Önkormányzata térítésmentesen átveszi.

Határidő: a jogerős építési engedély rendelkezésre állását követő 5 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 28. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat gazdasági szervezetei intézményvezetőivel kapcsolatos döntések meghozatalára

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1166/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

hozzájárul Cser Lászlóné (szül. hely, idő: .........., a. n.: ..........) végleges áthelyezéséhez a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46.), kormányzati szolgálati jogviszonyba, pénzügyi referens munkakörbe 2016. szeptember 1-jétől. Felkéri a főpolgármestert a szükséges munkaügyi intézkedések kiadmányozására.

Határidő: 2016. szeptember 1.

Felelős: Tarlós István

1167/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Mozaik Gazdasági Szervezet (1011 Budapest, Ponty u. 1-3.) intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására pályázatot ír ki az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázati felhívás közzététele érdekében.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1168/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az intézményvezetői álláshelyre beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba az alábbi szakembereket kéri fel:

Bálintné Fecske Mariann;

Gálné dr. Póth Borbála;

Kapdebo Ágnes.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1169/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Hozzájárul Lunger Judit (szül. hely, idő: .........., a. n.: ..........) végleges áthelyezéséhez a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46.) kormányzati szolgálati jogviszonyba, pénzügyi referens munkakörbe 2016. szeptember 1-jétől. Felkéri a főpolgármestert a szükséges munkaügyi intézkedések kiadmányozására.

Határidő: 2016. szeptember 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 29. pontja: Javaslat gazdasági társaságokat érintő személyi döntések meghozatalára

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Kocsis Máté

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1170/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- elfogadja dr. Sipos-Tóth István felügyelőbizottsági tag lemondását 2016. június 30-i hatállyal.

- egyben megválasztja a Társaság felügyelőbizottsági tagjának Horányi Zsuzsannát (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........), 2016. szeptember 1. napjától a többi felügyelőbizottsági tag megbízatásával összhangban 2019. október 31. napjáig, díjazását a többi tag díjazásával azonos mértékben bruttó 120 000 Ft/hó összegben állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel történhet.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy a Társaság vezető tisztségviselője útján gondoskodjon a személyi változás Cégbírósághoz történő bejelentéséről a Társaság jogi képviselőjének közreműködésével.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1171/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján a Budapesti Vidám Park Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

megválasztja 2016. szeptember 1. napjával a végelszámolás befejezéséig, de legfeljebb 2019. október 31. napjáig a Társaság felügyelőbizottságába a következő személyeket:

tagjának, egyben elnökének dr. Szemenyei Lászlót (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........);

tagjának Kleofás Mariannát (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........);

tagjának dr. Nyáry Noémit (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........).

A felügyelőbizottsági tagok a tisztség betöltéséért díjazásban nem részesülnek.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Társaság végelszámolója útján gondoskodjon a személyi változás Cégbírósághoz történő bejelentéséről.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1172/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az 1809/2010. (X. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott és többször módosított bérpolitikai irányelvek 1. és 2. mellékletét az előterjesztői kiegészítés mellékletének megfelelően.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 30. pontja: Javaslat kulturális nonprofit kft.-k ügyvezetőinek megválasztására

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1173/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Thália Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére meghirdetett és a szakmai bizottság által elbírált pályázatot nem nyilvánítja eredménytelennek és nem ír ki új pályázatot.

1174/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Vagyonrendelet 56. § (2) bekezdés b) pontja és az Emtv. 39. § (9) bekezdése alapján megválasztja Kálomista Gábort (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........) a Thália Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a miniszteri mentesítést követő naptól - abban az esetben, ha ezen időpontig az előadó-művészeti szervezetben szerzett legalább ötéves vezetői, szakmai gyakorlattal rendelkezik, továbbá, ha az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 40. § (4) bekezdése szerint az emberi erőforrások minisztere mentesítést ad Kálomista Gábor részére a szakirányú felsőfokú végzettség megszerzésének követelménye alól - 2021. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra, bruttó 850 000 Ft/hó munkabér megállapításával.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fenti feltételek fennállását követően kezdeményezze Kálomista Gábor szakirányú felsőfokú végzettség megszerzésének követelménye alóli felmentést.

Egyúttal meghosszabbítja Bereményi Géza ügyvezetői megbízását a miniszteri mentesítés megadásának napjáig, de legkésőbb 2017. február 28. napjáig.

Határidő: 2017. február 28.

Felelős: Tarlós István

1175/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Vagyonrendelet 56. § (2) bekezdés b) pontja és az Emtv. 39. § (9) bekezdése alapján megválasztja Szirtes Tamást (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........), a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének 2017. február 1. napjától 2022. január 31. napjáig terjedő határozott időtartamra, bruttó 950 000 Ft/hó munkabér megállapításával. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a vezetői megbízáshoz kapcsolódó munkaügyi intézkedések megtételéről. Egyúttal, az Emtv. 41. § (2) bekezdésének felhatalmazása alapján hozzájárul ahhoz, hogy a RIVALDA-Sz Szolgáltató Betéti Társaságban (cégjegyzékszám: 01-06-511873) részesedéssel rendelkezzen. Továbbá az Emtv. 41. § (2) bekezdése alapján hozzájárul, hogy Szirtes Tamás a DR. STAGE Színházművészeti Betéti Társaságban (cégjegyzékszám: 01-06-755373) részesedéssel rendelkezzen. Tudomásul veszi Szirtes Tamás bejelentését, miszerint .......... (hozzátartozó) a RIVALDA-Sz Szolgáltató Betéti Társaság kültagja, Dr. Stage Színházművészeti Tevékenységet Szervező és Szolgáltató Betéti Társaságnak beltagja és vezető tisztségviselője.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a vezetői megbízáshoz kapcsolódó munkaügyi intézkedések megtételéről.

Határidő: 2017. február 1.

Felelős: Tarlós István

1176/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslat 3/a. pontját, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés a Vagyonrendelet 56. § (2) bekezdés b) pontja és az Emtv. 39. § (9) bekezdése alapján megválasztja Bodó Viktort (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........), az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének 2017. február 1. napjától 2022. január 31. napjáig terjedő határozott időtartamra, bruttó 850 000 Ft/hó munkabér megállapításával.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a vezetői megbízáshoz kapcsolódó munkaügyi intézkedések megtételéről.

Határidő: 2017. február 1.

Felelős: Tarlós István.”

1177/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Vagyonrendelet 56. § (2) bekezdés b) pontja és az Emtv. 39. § (9) bekezdése alapján megválasztja Dörner Györgyöt (anyja neve: .........., születési hely, idő: ..........), az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének 2017. február 1. napjától 2022. január 31. napjáig terjedő határozott időtartamra, bruttó 850 000 Ft/hó munkabér megállapításával.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a vezetői megbízáshoz kapcsolódó munkaügyi intézkedések megtételéről.

Határidő: 2017. február 1.

Felelős: Tarlós István

A napirend 31. pontja: Javaslat kulturális kft.-k ügyvezetőinek munkavégzésre irányuló további jogviszonyaival kapcsolatos döntésre

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1178/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Madách Színház Nonprofit Kft. és a Dr. Stage Színházművészeti Tevékenységet Szervező és Szolgáltató Betéti Társaság (cégjegyzékszám: 01-06-755373) közötti megbízási és felhasználási szerződés megkötését az ügyvezető „John Di Pietro: Ügyes kis hazugságok” c. darab megrendezésével kapcsolatban az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az ügyvezető részére a vezetői munkakörébe nem tartozó művészi feladatokra további jogviszony alapján tárgyévben kifizetett díjak együttes összege nem haladhatja meg az ügyvezető havi alapbére tizenkétszeresének a 40%-át.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1179/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Katona József Színház Nonprofit Kft. és a MŰTOL-L Művészeti és Oktató Betéti Társaság (cégjegyzékszáma: 01-06-514930) közötti megbízási szerződés megkötését az ügyvezető „Frances Ya-Chu Cowhig: A tökéletes boldogság világa” c. darab megrendezésével kapcsolatban az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az ügyvezető részére a vezetői munkakörébe nem tartozó művészi feladatokra további jogviszony alapján tárgyévben kifizetett díjak együttes összege nem haladhatja meg az ügyvezető havi alapbére tizenkétszeresének a 40%-át.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1180/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Katona József Színház Nonprofit Kft. és a MŰTOL-L Művészeti és Oktató Betéti Társaság (cégjegyzékszáma: 01-06-514930) közötti megbízási szerződés megkötését, az ügyvezető Máté Gábor „Molière: A nők iskolája” című előadásban végzett színészi tevékenységére vonatkozóan az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az ügyvezető részére a vezetői munkakörébe nem tartozó művészi feladatokra további jogviszony alapján tárgyévben kifizetett díjak együttes összege nem haladhatja meg az ügyvezető havi alapbére tizenkétszeresének a 40%-át.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1181/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Katona József Színház Nonprofit Kft. és a MŰTOL-L Művészeti és Oktató Betéti Társaság (cégjegyzékszáma: 01-06-514930) közötti megbízási szerződés megkötését, az ügyvezető Máté Gábor „McDonagh: Hóhérok” című előadásban végzett színészi tevékenységére vonatkozóan az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az ügyvezető részére a vezetői munkakörébe nem tartozó művészi feladatokra további jogviszony alapján tárgyévben kifizetett díjak együttes összege nem haladhatja meg az ügyvezető havi alapbére tizenkétszeresének a 40%-át.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1182/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft. és a Mandala Kulturális Szolgáltató Betéti Társaság (cégjegyzékszáma: 01-0611332) közötti megbízási szerződés megkötését, az ügyvezető „Small Size, Performing Arts for the Early Years” című uniós projekt magyarországi művészeti főkoordinátori feladatainak ellátására vonatkozóan az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 32. pontja: Javaslat a kifizetéshez szükséges előirányzat biztosítására a Fővárosi Törvényszék 5.P.24.958/2016/77 számú ítélete alapján

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1183/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Törvényszék 5.P.24.958/

2016/77 számú ítéletében I. r. felperes részére meghatározott nem vagyoni kártérítés, II. r. felperes részére meghatározott nem vagyoni kártérítés keresetveszteség, jövedelemkiesés és vagyoni kártérítés, III. r. felperes részére meghatározott nem vagyoni kártérítés és vagyoni kártérítés, I. r. felperes részére 2016. április 1-től véghatáridő nélkül havi 228 000 Ft járadék, továbbá a perköltség kifizetése érdekében a következő előirányzat-módosításokat hozza.

1184/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (7) bekezdésében foglaltak alapján eseti jelleggel magához vonja Budapest Főváros Önkormányzata 2016. évi összevont költségvetéséről szóló 6/2016. (III. 3.) Főv. Kgy. rendelet 21. § (4) bekezdése szerint a Költségvetési Bizottságra és a főpolgármesterre átruházott hatáskörét és a Fővárosi Törvényszék 5.P.24.958/2016/77 számú ítéletében meghatározott egyösszegű kártérítések megfizetése érdekében 81 441 E Ft-tal csökkenti a „919301 Vitatott és peres ügyek, valamint peren kívüli egyezségek tartalék” cím tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg azonos összeget vesz tervbe az új „848701 Műhibaper kártérítései jogerős ítélet alapján” cím kiadási előirányzatán (a kiadásból: személyi juttatás 3300 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 891 E Ft, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 77 250 E Ft).

1185/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Törvényszék 5.P.24.958/2016/77 számú ítéletében meghatározott 228 000 Ft/hó járadék 2016. évben esedékes kifizetése érdekében 2052 E Ft-tal csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási előirányzatát, és ezzel egyidejűleg megemeli a „887101 Műhibaperek után fizetett járadékokra” cím kiadási, azon belül dologi kiadások (többi dologi kiadások) előirányzatát.

1186/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy évente biztosítja a mindenkori költségvetésben a járadék éves összegét (2 736 E Ft) a „887101 Műhibaperek után fizetett járadékokra” cím kiadási, azon belül dologi kiadások (többi dologi kiadások) előirányzatán.

Határidő: a mindenkori éves költségvetés tervezése

Felelős: Tarlós István

1187/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a Fővárosi Törvényszék 5.P.24.958/2016/77 számú ítéletében hozott fizetési kötelezettségek teljesítésére.

Határidő: az egyszeri kártérítés esetében azonnal, a 2016. évi járadék kifizetése vonatkozásában minden hónap 10-ig

Felelős: Tarlós István

1188/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az előirányzat-módosítás költségvetési rendeleten történő átvezetéséről.

Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 33.pontja: Javaslat a Dagály Strandfürdő ingatlanának térítésmentes tulajdonba adására vonatkozó szerződés módosítására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1189/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 57. § (3) bekezdésében foglaltak alapján, a BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. (BVH Zrt.) alapszabályának VI. fejezet 1. ym.) pontjában a BVH Zrt. igazgatóságától elvont hatáskörében eljárva, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) alapítójaként, szerződő félként jóváhagyja és megköti a BGYH Zrt. tulajdonát képező Dagály Strandfürdő ingatlannak, a Magyar Állam tulajdonába - a 2015. évi XXXIII. törvényben (Dagály tv.) foglaltak végrehajtása érdekében - történt térítésmentes átadására vonatkozó háromoldalú szerződés (Szerződés) 1. sz. módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2016. augusztus 31.

Felelős: Tarlós István

1190/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapító fenti döntéseiről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése alapján a BVH Zrt., valamint a BGYH Zrt. vezető tisztségviselőit tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 34. pontja: Javaslat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2015. évi támogatásáról szóló szakmai beszámoló elfogadására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1191/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által benyújtott szakmai beszámolót és elszámolást az előterjesztés 1-4. sz. mellékleteiben foglalt tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Kuratóriumának elnökét.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 35. pontja: Javaslat a BFVK Zrt. 2016. évi éves szerződésének 2. számú módosítására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1192/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 43. § (1) bekezdése és alapján jóváhagyja és megköti a BFVK Zrt. 2016. évi éves közszolgáltatási szerződésének 2. számú módosítását az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: a BKV-val kötött lakásüzemeltetési szerződés, illetve az Oktatási Minisztériummal kötött haszonkölcsön-szerződés megszüntetéséről szóló szerződések hatálybalépését követő 60 nap;

amennyiben nem egy időben történik a két szerződés hatálybalépése, akkor a később hatályba lépett szerződés az irányadó

Felelős: Tarlós István

A napirend 36.pontja: Javaslat a BFVK Zrt. felügyelőbizottsági ügyrendjének jóváhagyására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1193/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.) legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Jóváhagyja a BFVK Zrt. felügyelőbizottsági ügyrendjének módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében a BFVK Zrt. vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 37. pontja: Hozzájárulás közös tulajdon megszüntetéséhez a Budapest III., Óbor utca 2. fszt. 2. sz. alatt található ingatlan vonatkozásában

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1194/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:32. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest III. kerület 64848/14/A/2 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest III., Óbor utca 2. fszt. 2. szám alatt található, 102 m² alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan vonatkozásában T. I. L. és G. G. között 2016. április 15. napján kelt közös tulajdont megszüntető megállapodásban foglaltak alapján eseti jelleggel hozzájárul T. I. L. 1/2 tulajdoni hányadú tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez, egyúttal felkéri a főpolgármestert a hozzájáruló nyilatkozat aláírására az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

1195/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy fenn kívánja tartani a Budapest III. kerület 64848/14/A/2 hrsz. alatt felvett ingatlan vonatkozásában a Fővárosi Önkormányzat javára 15 éves időtartamra biztosított elidegenítési tilalmat.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 38. pontja: Javaslat egyes névtelen fővárosi közterületek elnevezésére

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1196/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a főváros területén névtelen közterületeket nevez el az alábbiak szerint:

Kerület Helyrajzi szám (terület) Elnevezés
IV. 76512/499 hrsz.-ú névtelen közterület egy része
Az újonnan kialakításra kerülő 76512/519 hrsz.
Sándor István utca
76512/499 hrsz.-ú névtelen közterület egy része
Az újonnan kialakításra kerülő 76512/523 hrsz.
Huszt sétány
76512/499 hrsz.-ú névtelen közterület egy része
Az újonnan kialakításra kerülő 76512/521 és 76512/522 hrsz.
Beregszász sétány
XIII. Dráva utcai csomóponttól az Árpád hídig kialakításra kerülő
új Duna-parti sétány
Moszkva sétány
26339/1 hrsz.-ú névtelen közterület Párta köz
XXI. 209990/4 hrsz.-ú névtelen közterület Wein János út
XXII. 228409/87 és 228409/84 hrsz.-ú névtelen közterület
(jelenleg 228409/17)
Szent Mihály utca
228409/86 hrsz.-ú névtelen közterület (jelenleg 228409/17) Harangjáték utca
228409/83 hrsz.-ú névtelen közterület (jelenleg 228409/17) Dallam utca
228409/85 hrsz.-ú névtelen közterület (jelenleg 228409/17) Irsai Olivér utca
239101 hrsz.-ú névtelen közterület Cifra utca
236497/2 (jelenleg 236497) és 236504 hrsz.-ú névtelen közterület Fácska utca
236497/1 (jelenleg 236497) hrsz.-ú névtelen közterület Hanga utca

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 39. pontja: Javaslat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötendő támogatási szerződés 1. számú módosításának jóváhagyására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1197/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a fővárosi elővárosi közlekedés biztosítása érdekében 2016. január 1. és 2016. november 30. közötti időszakra a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal a támogatási szerződés 1. számú módosítását az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal és egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 40. pontja: Javaslat elektromos gépjármű töltőhálózati infrastruktúra kialakítására vonatkozó együttműködési megállapodás jóváhagyására a Nemzetgazdasági Minisztériummal

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1198/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés mellékletét képező együttműködési megállapodást, és felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

1199/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az együttműködési megállapodásban foglalt koncepció kidolgozására és a támogatási szerződés előkészítésére.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés novemberi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 41. pontja: Javaslat a 2014. évi Városrehabilitációs pályázatok egyes támogatási szerződéseinek megkötésére

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1200/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata között, a XX. kerület „Pesterzsébeti Hullám Csónakházak szabadidős és turisztikai célú komplex fejlesztése II. ütem - A 2-es számú Csónakház építészeti felújítása” c. projektről szóló támogatási szerződést az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződés aláírására.

Határidő: 2016. november 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 42. pontja: Javaslat a kerületi önkormányzatok számára városrehabilitációs munkák támogatására kiírt pályázat - TÉR_KÖZ 2016 - ütemezésének módosítására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1201/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 604/2016. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott TÉR_KÖZ 2016. pályázati felhívás 6. pontjában szereplő ütemezés szerinti egyes határidők dátumait az alábbiakra módosítja:

- Pályázatok benyújtása: 2016. november 30-ig.

- Hiánypótlási határidő: 2016. december 16-ig.

- Döntés a pályázatokról: 2017. február 28-ig.

Ennek megfelelően jóváhagyja a TÉR_KÖZ 2016. módosított pályázati felhívást az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1202/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés mellékletében szereplő módosított pályázati felhívás Budapest Portálon való közzétételéről és az Ügyfélszolgálati Irodán (Budapest V. kerület, Bárczy István utca 1-3.) nyomtatott formában való hozzáférhetőségéről gondoskodjon.

Határidő: 2016. szeptember 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 43. pontja: Javaslat a BDK Kft. soron következő taggyűlésének egyes napirendi pontjaira vonatkozó előzetes tulajdonosi döntések meghozatalára

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1203/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő taggyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata tagi képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntések meghozatalát:

- A Társaság felügyelőbizottsága új - az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalmú - ügyrendjének jóváhagyására vonatkozó taggyűlési döntés meghozatalát.

- A Társaság ügyvezetése - módosított egységes szerkezetű, az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalmú - ügyrendjének elfogadására vonatkozó taggyűlési döntés meghozatalát.

Határidő: a BDK Kft. soron következő taggyűlése

Felelős: Tarlós István

1204/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza a főpolgármester által kijelölt személyt, hogy a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. soron következő taggyűlésén a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselőjeként kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a tagi képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására.

Határidő: a BDK Kft. soron következő taggyűlése

Felelős: Tarlós István

A napirend 44. pontja: Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok párhuzamos feladatellátásával kapcsolatos döntésekre

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1205/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. által készített összefoglalót a fővárosi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok párhuzamos feladatellátásával kapcsolatosan az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 45. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Siemens Zrt. közötti a jelzőlámpa-korszerűsítéshez kapcsolódó szerződés lezárására, elszámolására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1206/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért a „Budapesti jelzőlámpás forgalomirányító berendezések karbantartása, hibaelhárítása, a fényjelző készülékek működési jellemzőinek javítása alkatrészcserével” tárgyú szerződés végleges lezárásával és elszámolásával.

1207/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a végleges lezárásra és az elszámolásra vonatkozó elszámolási megállapodást az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 5 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 46. pontja: Javaslat az M3 metró pótlását szolgáló autóbuszokról szóló 1318/2016. (VII. 1.) Korm. határozat végrehajtása érdekében szükséges döntések meghozatalára

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1208/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy - figyelemmel az M3 metró pótlását szolgáló autóbuszokról szóló 1318/2016. (VII. 1.) Korm. határozatban foglaltakra, a Kormány döntésével azonos időtartamra vonatkozóan - gondoskodjon az M3 metró rekonstrukciójához kapcsolódó autóbuszos szolgáltatások szolgáltatási szerződés pénzügyi fedezetének a Főváros mindenkori költségvetésében történő szerepeltetéséről.

Határidő: a mindenkori költségvetési tervezés során a felmerülés ütemében

Felelős: Tarlós István

1209/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKK Zrt. vezérigazgatója útján az M3 metró rekonstrukciójához szükséges autóbuszos szolgáltatások biztosítása idejére, valamint a Kormány döntésével azonos, teljes időtartamra vonatkozóan gondoskodjon ezen szolgáltatási szerződés pénzügyi fedezetének a BKK Zrt. üzleti terveiben történő szerepeltetéséről.

A napirend 47. pontja: Javaslat egyes hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos döntések meghozatalára

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1210/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a „Javaslat egyes hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos döntések meghozatalára” című előterjesztésben adott tájékoztatást és felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a feladatellátásra irányuló központi szabályozás végrehajtására irányulóan, ezzel egyidejűleg folytasson egyeztetést a Nemzeti Fejlesztési Miniszterrel és az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezetőivel az önkormányzati hulladékgazdálkodási feladatok ellátási feltételeinek tisztázása érdekében, különösen a feladatnak a szolgáltatási díjból történő finanszírozhatósága körében.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

1211/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az 1210/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatban foglalt tárgyalások eredményétől függően - amennyiben annak feltételei adottak -, a Fővárosi Közgyűlés 2016. szeptemberi ülésére terjessze elő a hulladékgazdálkodási és közterület-tisztántartási közszolgáltatási keretszerződés 1. számú módosítását, valamint a Budapest főváros területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 26/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításának tervezetét.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2016. szeptemberi ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 48. pontja: Javaslat a Nemzeti Gyászpark (Újköztemető 298., 300. és 301. parcella) térfigyelő rendszerének bővítésével kapcsolatos támogatási szerződés megkötésére

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1212/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Nemzeti Gyászpark, Rákoskeresztúri Újköztemető 298., 300. és 301. parcella és Kisfogház Emlékhely megnevezésű nemzeti emlékhelyen térfigyelő rendszer bővítésére vonatkozó támogatási szerződést. Felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 49. pontja: Javaslat pályázat benyújtására a Horizont 2020 Programba „Cities for People” címmel

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1213/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért az előterjesztésben megfogalmazott emberközpontú közlekedési fejlesztések támogatására vonatkozó pályázati céllal, mely alapján támogatja a Horizont 2020 MG-4.5-2016 jelű pályázati kiíráson a „Cities-4People” című pályázatban a Fővárosi Önkormányzat részvételét. Ennek alapján felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a szükséges dokumentáció előkészítéséről és benyújtásáról.

Határidő: 2016. szeptember 29.

Felelős: Tarlós István

A napirend 50. pontja: Javaslat pályázat benyújtására a LIFE Környezetvédelmi Integrált Projekt felhívásra

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1214/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

egyetért az előterjesztésben megfogalmazott levegőminőség javítását célzó intézkedések megvalósításának pályázati céljával, mely alapján támogatja a LIFE Levegőminőség-javító Integrált Projekt pályázatban, a Fővárosi Önkormányzat társult kedvezményezettként való részvételi szándékát. Ennek alapján felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a pályázat benyújtásához szükséges intézkedések megtételéről.

Határidő: 2016. szeptember 26.

Felelős: Tarlós István

1215/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a LIFE Levegőminőség-javító Integrált Projekt második forduló pályázati dokumentációjának előterjesztéséről.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2017. februári rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 51. pontja: Javaslat a Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvényben „Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának támogatására” vonatkozó támogatási szerződés 2. számú módosítására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1216/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

módosítja a 977/2016. (VI. 8.) Főv. Kgy. határozatot az alábbiak szerint:

„jóváhagyja és megköti a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 3. melléklet 10. cb) alpontjában leírt rendelkezés alapján az „Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának támogatása” céljából előirányzott bruttó 500 000 000 Ft támogatási összeg fővárosi átvételét biztosító támogatási szerződés 2. számú módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal a költségvetési törvényben nevesített, kormányzatilag illetékes szervekkel. Felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződés aláírására.”

Határidő: a támogatási szerződés beérkezését követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 52. pontja: Javaslat a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-re vonatkozó egyes előzetes tulajdonosi döntések meghozatalára

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1217/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. közgyűlési ülés tartása nélküli határozathozatala során a Budapest Főváros Önkormányzata mint részvényes képviseletében eljáró személy kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntések meghozatalát:

- A Társaság felügyelőbizottsága ügyrendje módosításának elfogadását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

- A Társaság módosításokat tartalmazó egységes szerkezetű alapszabályának elfogadását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

- A Társaság egyszerűsített előtársasági beszámolójának elfogadását az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a közgyűlés ülés nélküli részvényesi határozathozatalának napja

Felelős: Tarlós István

1218/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza a főpolgármester által kijelölt személyt, hogy a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. közgyűlési ülés tartása nélküli határozathozatalában Budapest Főváros Önkormányzata részvényes képviseletében kötött mandátummal eljárjon, és felkéri a főpolgármestert az általa a részvényesi határozatok aláírására kijelölt részvényesi képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására.

Határidő: a közgyűlés ülés nélküli részvényesi határozathozatalának napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 53. pontja: Javaslat előzetes tulajdonosi hozzájárulás megadására a Szent István Sportegyesület által építendő sportcsarnokra vonatkozóan

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1219/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

a Budapest IX. kerület, 37736/1 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a 1097 Budapest, Mester utca 56-58. (1096 Budapest, Thaly Kálmán utca 1-7., 1096 Budapest, Lenhossék utca 2-6.) szám alatti ingatlan tulajdonosaként előzetes hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Szent István Sportegyesület (székhelye: 1095 Budapest, Mester u. 56-58., adószáma: 18252862-2-43, képviseli: dr. Nagyné Horváth Márta elnök) sportcélú ingatlanfejlesztésre irányuló beruházást valósítson meg fenti ingatlanon azzal, hogy a beruházás megvalósításának, a sportcsarnok tulajdonba adásának és a Szent István Sportegyesület által történő használatának feltételeit külön megállapodásban szükséges rögzíteni, mely megállapodás létrejötte egyben feltétele a beruházás megkezdésének is. Jelen nyilatkozat a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. §-a szerinti támogatás igénybevételéhez került kiadásra.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a beruházás megvalósításának, a sportcsarnok tulajdonba adásának és a Szent István Sportegyesület által történő használatának feltételeit rögzítő megállapodást a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum mint az ingatlan vagyonkezelőjének bevonásával készítse elő és terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a megállapodás beterjesztésére a Közgyűlés soron következő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 54. pontja: Javaslat az UEFA 2019 U21-es Labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére irányuló pályázathoz kapcsolódó rendező város megállapodás aláírására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1220/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az Európai Labdarúgó Szövetséggel (Union des associations europeennes de football - UEFA) és a Magyar Labdarúgó Szövetséggel - a 2019. évi U21-es Labdarúgó Európa-bajnokság egyes mérkőzéseinek megrendezése érdekében - az előterjesztés mellékletében szereplő angol nyelvű háromoldalú megállapodást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására azzal a feltétellel, hogy a költségeket a Kormány határozatban, vagy a Magyar Labdarúgó Szövetség nyilatkozatban vállalja.

Határidő: a kormányhatározat megjelenését vagy a nyilatkozat megérkezését követően azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 55. pontja: Jelentés lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

1221/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést - figyelemmel az 1222-1223/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltakra - elfogadja.

1222/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

Az 1306/2009. (VIII. 27.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2200/2013. (XII. 11.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 549-559/2016. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozatokat hatályon kívül helyezi.

1223/2016. (VIII. 31.) Főv. Kgy. h.

A 2196/2013. (XII. 11.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2016. november 30-ra módosítja.

A napirend 56. pontja: Előterjesztés a Fővárosi Önkormányzat, valamint a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok vonatkozásában az ingó vagyon értékesítésére vonatkozó egységes szabályozás megalkotására

Előterjesztő: Tokody Marcell

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2016. augusztus 31-i ülésén.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester