Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

 

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete

a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról, működési feltételeiről és eljárási szabályairól

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, Magyarország alaptörvénye 32. cikk (1) a) pontjában kapott felhatalmazása alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 62. § (6) bekezdésének 4. pontjában kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel az Étv. 30/C. § (4) bekezdésében, továbbá a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 21. és 22. §-ban, valamint a hatályos 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendeletre és annak 1. § (1) bekezdésében meghatározott alkalmazásra foglaltakra - a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról, működési feltételeiről és eljárási szabályairól a következőket rendeli.

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet célja és hatálya

1. § (1) A rendelet célja Nagykovácsi épített környezetének alakítása, illetve építészeti örökségének védelme szempontjából jelentős építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának biztosítása, a tervszerű településfejlesztés követelményeinek érvényre juttatása, valamint a településkép kulturált, esztétikus kialakításának elősegítése.

(2) Az Önkormányzat a jogszabály előírásai szerint építési engedélyhez kötött és más tervtanács hatáskörébe nem utalt, az Önkormányzat külön rendelete szerint tervtanácsi véleményre alapozott településképi véleményezési eljárásra kijelölt, valamint a jelen rendeletben meghatározott egyéb építmények építészeti-műszaki terveinek előzetes véleményezésére, továbbá egyes önkormányzati döntések szakmai megalapozása érdekében építészeti-műszaki tervtanácsot (a továbbiakban: Tervtanács) működtet.

(3) A Tervtanács szakmai véleményt fogalmaz meg az Étv. II. fejezet 30/C. § (1) bekezdésében meghatározott településképi véleményezési eljáráshoz a polgármestere számára.

2. A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet hatálya Nagykovácsi közigazgatási területét érintő, a jelen rendelet alapján előzetes tervtanácsi véleményezési kötelezettség alá eső építészeti tervekre, valamint azok készítőire, tervezőire terjed ki.

(2) A jelen rendelet határozza meg továbbá a Tervtanács működésének és eljárási rendjének szabályait is.

(3) A tervtanács illetékessége kiterjed

a) középületek, ipari épületek, kereskedelmi épületek,

b) helyi védelem alatt álló épületek,

c) település helyi értékvédelem alatt álló területein tervezett épületek,

d) bruttó 120 m2-nél nagyobb, földszinti beépített alapterületű új építmény építésére,

e) átalakítási munkák, amennyiben az érintett szintterület nagyobb, mint 50%,

f) helyi értékvédelmi rendeletben meghatározott építmények, műtárgyak

műszaki terveinek elbírálására.

II. FEJEZET

A TERVTANÁCS FELADATA

1. A Tervtanács feladata

3. § (1) A Tervtanács feladata - az 1. § (1) bekezdésében meghatározott célok elérése érdekében - különösen

a) a meglévő településszerkezet és településkép, a környezetkultúra értékeinek védelme,

b) a településkép harmonikus és nívós alakításának elősegítése,

c) a településrendezési és - fejlesztési döntések szakmai megalapozása és hatékony érvényre juttatása, valamint

d) a fentiekkel ellentétes hatások mérséklése, kiküszöbölése.

(2) A Tervtanács véleményezi

a) az Önkormányzat külön rendeletében meghatározott - jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez kötött -, településképi véleményezési eljárásra kijelölt építmények építészeti-műszaki terveit, valamint

b) az Étv. 30/A. § (2) bekezdése szerinti telepítési tanulmányterveket.

(3) A Tervtanács véleményezi továbbá

a) a műemléki védelemmel, illetve helyi építészeti értékvédelemmel érintett, valamint

b) a köztéri műalkotások környezetalakítására vonatkozó,

jogszabály alapján építési engedélyhez kötött építési munkák építészeti-műszaki tervét.

(4) A Tervtanács a fentieken túlmenően véleményez minden olyan egyéb építészeti-műszaki tervet, amelynek minősítésére a polgármester, illetve - a polgármester egyetértésével - a főépítész és/vagy az elsőfokú építési hatóság vezetője felkéri.

III. FEJEZET

A TERVTANÁCS ÖSSZETÉTELE

1. A Tervtanács összetétele

4. § (1) A Tervtanács az építészeti-műszaki tervezésben magas szintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező természetes személyekből álló szakmai tanácsadó testület.

(2) A Tervtanács elnökből és tervtanácsi tagokból áll, akik a tervtanácsi tárgyaláson szavazati joggal rendelkeznek.

(3) A Tervtanács tagjainak száma - az elnököt is ide számítva - maximum 10 fő.

(4) A Tervtanács tagjaira a Tervtanács elnöke - a főépítész - tehet javaslatot a 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet értelmében.

(5) A Tervtanács tagjait - a (4) bekezdés szerinti javaslatok figyelembe vételével - a polgármester nevezi ki.

(6) A Tervtanács munkájának szervezését, valamint a működésével kapcsolatos egyéb adminisztratív feladatokat a Polgármesteri Hivatal erre kijelölt munkatársa (asszisztens) látja el, aki erre irányuló tevékenységét a Tervtanács elnökének irányításával végzi.

2. A Tervtanács elnöke

5. § (1) A Tervtanács elnöke a települési főépítész.

(2) A Tervtanács elnöke

a) előkészíti a Tervtanács ügyrendjét és javaslatot tesz annak elfogadására,

b) kiválasztja a tervtanácsi tárgyaláson résztvevő tagokat,

c) a tárgyalandó témától függően szakbírálót kér fel,

d) vizsgálja, hogy a bírálatra rendelkezésre bocsátott építészeti-műszaki dokumentáció tartalmazza-e az e rendelet szerinti kötelező tartalmi elemeket, szükség esetén hiánypótlásra szólítja fel a dokumentáció benyújtóját,

e) Összehívja a Tervtanácsot és irányítja annak munkáját, vezeti a tervtanácsi tárgyalásokat,

f) gondoskodik a jegyzőkönyv vezetéséről, a tárgyaláson elhangzott véleményeket összefoglalja a jegyzőkönyv számára,

g) vizsgálja a Tervtanács hatáskörének és illetékességének fennállását, amennyiben ezek hiányát állapítja meg, gondoskodik a tervdokumentáció áttételéről,

h) kiadmányozza a Tervtanács állásfoglalásait és jegyzőkönyveit,

i) akadályoztatása esetén gondoskodik helyettesítéséről,

j) a Tervtanács éves munkájáról - a tárgyévet követő január 31-ig - beszámol a képviselő-testületnek.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontjaiban meghatározottak az elnök kizárólagos, át nem ruházható jogkörét képezik, további jogköreit a Tervtanács Ügyrendjében meghatározottak szerint átadhatja. Akadályoztatása esetén az elnök - a Tervtanács tagjai közül - a teljes körű helyettesítésről gondoskodik.

3. A tervtanácsi tag

6. § (1) A Tervtanács tagja mesterfokozatú szakirányú végzettséggel és legalább öt éves szakmai gyakorlattal rendelkező természetes személy lehet, a tervtanács építész tagjainak tervezői, vagy szakértői jogosultsággal kell rendelkezni.

(2) *  A tervtanácsi tagok kinevezése 2019. december 31-ig szól. Ha a kinevezést kizáró körülmény a kinevezést követően merül fel, a polgármester a kinevezést visszavonja.

(3) A tervtanácsi tag megbízása megszűnik a megbízási idő lejártával, a tag lemondásával, vagy a megbízás visszavonásával.

4. A szakbíráló

7. § (1) A Tervtanács elnöke az egyes kiemelt szakkérdések tisztázása, illetve a Tervtanács megalapozottabb vélemény-nyilvánítása érdekében szakbírálót kérhet fel.

(2) A szakbírálóra a Tervtanács tagjára vonatkozó - a 6. § szerinti - szakmai feltételek az irányadók. Szakbírálónak tervtanácsi tag is felkérhető.

(3) A szakbíráló feladata a tervtanácsra benyújtott tervdokumentáció írásos bírálatának elkészítése. A szakbírálat elkészítésére legalább 5 napot kell biztosítani.

5. A Tervtanács asszisztense

8. § (1) A Tervtanács asszisztense

a) az elnök döntésének megfelelően meghívja a tervtanácsi tárgyalás résztvevőit,

b) vezeti és összeállítja a jegyzőkönyvet,

c) az elnök részére kiadmányozásra előkészíti a Tervtanács állásfoglalását,

d) megküldi az érintetteknek a tervtanácsi állásfoglalást,

e) végzi a Tervtanács működésével kapcsolatos iratkezelési feladatokat.

(2) A Tervtanács asszisztense gondoskodik a tervtanácsi tárgyalások meghívóinak az Önkormányzat honlapján történő közzétételéről, valamint a Tervtanács állásfoglalásainak nyilvántartásáról.

6. Összeférhetetlenségi szabályok

9. § (1) Tagként, valamint szakbírálóként nem vehet részt a tervtanácsi eljárásban

a) a tárgyalandó tervdokumentáció tervezője, valamint annak hozzátartozója,

b) aki a tervdokumentáció benyújtását megelőző egy éven belül szerzői jogi védelem alá eső alkotás tekintetében a tervezőnek szerzőtársa vagy munkatársa volt,

c) a tervező

ca) munkatársa,

cb) gazdasági társaságban tulajdonostársa,

cc) tulajdonában álló gazdasági társaság alkalmazottja vagy aki azzal megbízási jogviszonyban áll, illetve

d) akinek a tulajdonában lévő gazdasági társasággal a tervező alkalmazotti vagy megbízási jogviszonyban áll.

(2) A tervtanácsban nem vehet részt az, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése.

(3) A tag, valamint szakbíráló a Tervtanács elnökének haladéktalanul, de legkésőbb az ok felmerülésétől számított 3 napon belül köteles bejelenteni, ha vele szemben összeférhetetlenségi ok áll fenn. Az összeférhetetlenségi okot az összeférhetetlenségi okról való tudomásszerzéstől számított nyolc napon, de legkésőbb a tervtanácsi eljárás megindulásától számított hat hónapon belül a tervtanácsi tárgyaláson részt vevő, valamint a tervtanácsi állásfoglalással érintett személy is bejelentheti.

IV. FEJEZET

A TERVTANÁCSHOZ BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK

10. § (1) A Tervtanácshoz benyújtott tervdokumentációnak legalább az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:

a) műszaki leírást,

b) (tetőfelülnézeti) helyszínrajzot

ba) a tervezéssel érintett, valamint a szomszédos telkeken álló építmények,

bb) a terepviszonyok és a be nem épített területek kialakításának, valamint

bc) az érintett közterület adottságainak, berendezéseinek, műtárgyainak és növényzetének

ábrázolásával,

c) az épület működését és tömegalakítását meghatározó jellemző szintek alaprajzát,

d) metszeteket a megértéshez szükséges mértékben,

e) valamennyi homlokzatot,

f) szükség esetén utcaképet, ha a tervezett építmény az utcaképben megjelenik,

g) szükség esetén látványtervet vagy modellfotót (legalább két-két madártávlati, valamint szemmagasságból ábrázolt nézettel), továbbá

h) fotódokumentációt a tervezési területről és környezetéről,

i) a terv jellemző adatait, az építtető és a tervező nevét vagy elnevezését, valamint címét, illetve székhelyét, továbbá a tervező tervezési jogosultságának megnevezését és az azt igazoló okirat számát is tartalmazó, kitöltött adatlapot.

(2) Az (1) bekezdés h) pontja szerinti adatlapot a rendelet melléklete tartalmazza.

V. FEJEZET

A TERVTANÁCS ELJÁRÁSA

1. A tervtanácsi eljárás rendje

11. § (1) A tervtanácsi eljárás a tervdokumentáció benyújtójának kérelmére indul. Előzetes Tervtanácsi vélemény kérhető az első fokú építési hatóságnál történő engedélyezési eljárás megindítása előtt.

(2) Előzetes tervtanácsi eljárás esetén a tervdokumentációt két példányban papír alapon, valamint egy példányban elektronikus adathordozón (.pdf formátumban) kell benyújtani.

(3) Amennyiben a benyújtott tervdokumentáció nem felel meg a 10. §-ban előírt tartalmi követelményeknek, a Tervtanács elnöke 3 munkanapon belül egy alkalommal legfeljebb 15 napos határidővel hiánypótlásra szólíthatja fel a tervezőt. A hiánypótlás ideje nem számít bele véleményezési határidőbe.

(4) A Tervtanács - szükség szerint - kéthetente, minden páros héten kedden, a meghívóban meghatározott időpontban ülésezik, ha az ülések nem kerülnek megtartásra, ha az érintett tagok az ülés előtt 3 nappal lemondó értesítést kapnak.

(5) A benyújtott tervdokumentációt a Tervtanács tagjai és a meghívott résztvevők számára a tárgyalás előtt legalább 3 munkanappal tanulmányozásra hozzáférhetővé kell tenni, illetve szakbíráló kijelölése esetén az elektronikus adathordozót át kell adni a szakbíráló részére. A szakbíráló szakmai véleményét a Tervtanács ülésén egy-egy példányban írásban átadja a tervezőnek és - a tervet tartalmazó elektronikus adathordozóval együtt - a Tervtanács asszisztensének.

(6) A Tervtanács az állásfoglalását - a Tervtanács Ügyrendjében foglalt szabályok szerint - a kérelem előterjesztésétől számított 14 napon belül hozza meg. Az ügyintézési határidőbe az állásfoglalás postára adásának napja is beszámít.

(7) A Tervtanács asszisztense az elnök által aláírt állásfoglalást - a tervdokumentáció egy lepecsételt példányával együtt - postai úton megküldi a tervezőnek, valamint az állásfoglalást - tájékoztatásul - az építtetőnek, elektronikus úton a tervtanácsi ülésen résztvevő tagoknak, valamennyi meghívottnak és a polgármesternek.

(8) A Tervtanács asszisztense a település iratkezelési szabályai szerint a jegyzőkönyvet és annak mellékleteit, valamint a Tervtanács állásfoglalását, továbbá a tervdokumentáció egy példányát és az azt tartalmazó digitális adathordozót nyilvántartásba veszi és megőrzi.

(9) A tervező, illetve az építtető - a napirend megtárgyalását megelőzően legfeljebb egy alkalommal - kezdeményezheti a munkaközi tervdokumentáció konzultáció keretében történő bemutatását. A konzultációról közbenső állásfoglalás születik, mely tartalmazza a Tervtanács - a továbbtervezéssel kapcsolatos - észrevételeit és javaslatait, de a konzultációval a terv bemutatási kötelezettsége nem minősül teljesítettnek.

(10) A Tervtanács a külön jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően gondoskodik a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, valamint a titokvédelemről.

12. § (1) A Tervtanács a tárgyalandó dokumentáció tartalmától függően az Ügyrendjében meghatározott eltérő összetételben - az elnökkel együtt - 5 taggal ülésezik, objektív akadályoztatás esetén a Tervtanács 3 taggal - melyből egyik az elnök - határozatképes.

(2) A Tervtanács a döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza meg, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A Tervtanács bármely jelenlévő tagja - beleértve az elnököt is - kezdeményezheti a többségi döntéstől eltérő, írásban benyújtott különvéleményének a napirendről készült állásfoglaláshoz történő csatolását.

(3) A tervtanácsi tárgyalásra tanácskozási joggal meg kell hívni:

a) tervezőt,

b) beruházót (építtetőt),

c) a polgármestert,

d) az első fokon eljáró építési hatóság vezetőjét,

e) kiemelt építéshatósági esetén Képviselő-testületi tagokat.

(4) Az elnök a Tervtanács ülésére tanácskozási joggal meghívhat(ja) továbbá

a) a tervvel érintett más személyt, vagy szervezet, illetőleg hatóság képviselőjét,

b) indokolt esetben szakértőket és más érdekelt személyeket.

(5) A tanácskozási joggal meghívottak távolmaradása az ülés megtartását nem akadályozza.

(6) Nem vehet részt a tervtanácsi eljárásban tagként, valamint szakbírálóként az a személy, aki

a) bűncselekményt vagy szakmagyakorlással kapcsolatos szabálysértést követett el annak jogerős megállapításától számított egy évig, bűncselekmény esetében a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülés időpontjáig, de legalább egy évig,

b) a Magyar Építész Kamara illetékes szervétől etikai-fegyelmi büntetést kapott a büntetés időtartama alatt és annak a kamarai nyilvántartásból való törléséig.

(7) A tervtanácsi eljárásban tagként vagy szakbírálóként résztvevő személy - amennyiben a 7. § szerint érintett - e tényt annak keletkezését követően, haladéktalanul köteles bejelenteni a tervtanács elnökének.

(8) Ha a Tervtanács az e rendeletben számára előírt határidőben nem hozza meg az állásfoglalását, a véleményezési kötelezettség teljesítettnek, a terv - a településképi véleményezési eljárásról szóló önkormányzati rendeletben foglalt sajátos szabályok figyelembe vételével - véleményezését a főépítész szakmai állásfoglalása helyettesítheti.

(10) A Tervtanács működésének és eljárásának - a jelen rendeletben nem szabályozott - egyéb szabályait a Tervtanács Ügyrendje határozza meg. Az Ügyrendet a Tervtanács elnökének javaslata alapján - a polgármester egyetértésével - a Tervtanács fogadja el.

2. A tervtanácsi jegyzőkönyv

13. § (1) A tervtanácsi tárgyaláson elhangzott lényeges megállapításokról és a határozatról jegyzőkönyv és hangfelvétel készül.

(2) A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:

a) a Tervtanács nevét és székhelyét, a tárgyalás helyét és idejét, a jelenlévő tervtanácsi tagok felsorolását,

b) a megtárgyalt tervdokumentáció tartalmának megnevezését, az építés helyét (címét), az építtető nevét, illetve elnevezését, valamint címét, illetve székhelyét,

c) a tervtanácsi tagok létszámát és a határozatképesség vagy határozatképtelenség tényét,

d) a tervező nevét, illetve elnevezését, valamint címét, illetve székhelyét, továbbá a tervezési jogosultságát igazoló okirat számát,

e) a jelenlévő tervtanácsi tagok napirendi pontonkénti felsorolását,

f) a jelenlévő meghívottak napirendi pontonkénti felsorolását,

g) a szakbíráló nevét és címét,

h) a tervtanácsi tárgyalás esetleges előzményeit (pl. korábbi konzultáció),

i) a Tervtanács elnöke által összefoglalt állásfoglalást,

j) egyhangúság esetén annak tényére történő utalást, véleménykülönbség esetén a szavazás elrendelését és annak eredményét, valamint a Tervtanács tagjainak esetleges különvéleményét,

k) a jegyzőkönyv mellékleteként a jelenlévők által aláírt jelenléti ívet, a szakbírálatot és a meghívót.

3. A tervdokumentáció minősítésének szempontjai

14. § (1) A Tervtanács a szakmai véleményezés során vizsgálja, hogy a benyújtott építészeti-műszaki terv megfelel-e

a) az építészeti minőség, szakmai igényesség és szakszerűség, ezen belül különösen:

aa) a telepítés (a környezetbe illeszkedés, a beépítés),

ab) az esztétikus megjelenés (tömeg- és homlokzat-formálás, anyaghasználat, színezés) követelményének, valamint hogy

ac) a javasolt megoldás településképi és településszerkezeti hatásai kedvezőek-e, továbbá hogy megfelel-e a rálátás és látványvédelem elvárásainak,

b) a helyi építési szabályzatnak és a szabályozási tervnek, illetve ezek hiányában vagy nem teljes körű szabályozásuk esetén az illeszkedés követelményének.

(2) A Tervtanács az épület funkcionális tartalmát (alaprajzi megoldását) is vizsgálhatja, azzal kapcsolatban ajánlásokat fogalmazhat meg, de állásfoglalásában csak abban az esetben minősítheti, ha az közvetlen hatással van az épület tömegének, illetve homlokzatának kialakítására.

4. A tervtanácsi állásfoglalás

15. § (1) A Tervtanács szakmai véleményét a 14. §-ban meghatározott szempontok vizsgálata alapján alakítja ki.

(2) A Tervtanács a tervdokumentációt állásfoglalásában engedélyezésre

a) ajánlja, (feltétellel vagy feltétel nélkül)

b) nem ajánlja.

(3) Az állásfoglalás indokolása tartalmazza a 14. §-ban meghatározott szempontok vizsgálatát és annak eredményét, továbbá a (2) bekezdés b) pontja esetében az átdolgozás szempontjait és az arra tett javaslatokat.

(4) A Tervtanács asszisztense a jegyzőkönyvben és annak mellékleteiben foglaltak alapján külön dokumentumba foglalja a Tervtanács állásfoglalását, amely tartalmazza a 13. § (2) bekezdésének a)-d) pontjaiban foglaltakon túlmenően az állásfoglalás számát (sorszám és évszám), a (2) bekezdés szerinti ajánlást és annak (3) bekezdés szerinti indokolását, továbbá a 12. § (2) bekezdés szerinti esetleges különvélemény(eke)t.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

1. Finanszírozás

16. § (1) A tervtanácsi eljárás díj- és illetékmentes.

(2) A Tervtanács működésével kapcsolatos költségeket az Önkormányzat viseli, ennek előirányzatát Nagykovácsi nagyközség költségvetésében kell megtervezni.

(3) Jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában tiszteletdíj illeti meg

a) - az elnök kivételével - a Tervtanács tagját, aki az ülésen rész vett,

b) a szakbírálót a megbízás teljesítésekor.

(4) A tiszteletdíj mértéke tervtanácsi ülésenként:

a) a (3) bekezdés a) pontja szerinti személyek esetében bruttó 15.000.- Ft,

b) a (3) bekezdés b) pontja szerinti személy esetében szakvéleményenként bruttó 15.000.- Ft.

(5) A tiszteletdíj kifizetésére - a tervtanácsi ülést követően - 180 napon belül kerül sor.

(6) A Tervtanács tagjaival és a szakbírálókkal az Önkormányzat a feladat ellátására megbízási szerződést köt.

2. Hatálybalépés

17. § (1) Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba és rendelkezéseit az ezt követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) * 

Nagykovácsi, 2013. február 28.

Bencsik Mónika
polgármester
Tóthné Pataki Csilla
jegyző

A Tervtanácsi rendelet 1. számú melléklete

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG

HELYI ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVTANÁCSA

NAGYKOVÁCSI

KÉRELEM

1. A tervező (kérelmező) neve, lakcíme, tervezői jogosultságának száma:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet, telefax számot és telefonos elérhetőséget)

.....................................................................................................................................................

2. A kérelemmel érintett ingatlan címe, helyrajzi száma:

Nagykovácsi, ..............................................................................................................................

3. A tervezett építmények száma és rendeltetése:

.....................................................................................................................................................

4. Az ingatlan adatai:

A telek területe: ...........................................

A telek szabályozási terv szerinti építési övezeti besorolása: ....................................................

5. Az előírt és a tervezett adatok:

A bruttó beépített alapterület: .....................................................................................

A telek beépítési módja:

előírt:..............................; tervezett:........................................

A telek beépítettsége:

előírt:..............................; tervezett:........................................

Bruttó szintterület:

előírt:..............................; tervezett:........................................

Építménymagasság:

előírt:..............................; tervezett:........................................

6. A tervtanácsi véleményezés célja (megfelelő rész aláhúzandó)

6.1. Konzultatív jelleggel

6.2. Minősítő-értékelő jelleggel

7. Az építtető(k) neve, lakcíme:

.....................................................................................................................................................

8. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett tervtanácsi szakmai vélemények, hatósági döntések (határozatok, végzések) megnevezése, iktatószáma, kelte:

................................................................................... .................................. ..............................

9. A kérelemhez csatolt mellékletek:

építészeti-műszaki tervdokumentáció .......... pld

építészeti-műszaki tervdokumentáció digitális adathordozón (cd, dvd) ....... db

ingatlan-nyilvántartási térképmásolat .......... pld

egyéb szakhatósági állásfoglalás .......... pld

egyéb okirat ...............................................................................................................

Alulírott felelős tervező kérem, hogy a mellékelt tervdokumentáció szerinti építményről tervtanácsi állásfoglalást alkotni szíveskedjenek.

Kelt: ................................, ............ év .................... hó ........ nap

................................................
aláírás (kérelmező)