A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Pályázati felhívás

Települési Értékvédelmi Támogatás, 1999. * 

Budapest Főváros Önkormányzata a Közgyűlés 54/1993. (1994. II. 1.) számú, a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről szóló rendeletének 14-17. §-a értelmében a rendelet hatálya alá tartozó épületek, épületegyüttesek, azok szűkebb környezete, illetve tartozékaik felújítása, rekonstrukciója érdekében végzett munkák segítésére „települési értékvédelmi támogatást” hozott létre. A rendelet és a rendelet hatálya alá tartozó épületek listája először a Fővárosi Közlöny 1994. február 1-jei számában jelent meg. A védett épületek és épületegyüttesek listája az 1997. július 18-i Fővárosi Közlönyben található.

A támogatás célja hangsúlyozottan az eredeti részek felújítása, restaurálása, visszaállítása.

A rendelet hatálya alá eső épületek tulajdonosai, használói pályázhatnak mint építtetők.

A támogatást pályázat útján lehet elnyerni.

A részletes pályázati feltételek díjmentesen hozzáférhetők

a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájában
(Budapest V., Károly körút 28.)
hétfőtől csütörtökig 8-16.30-ig, pénteken 8-14 óráig.

A pályázatokat

1999. június 30-ig

kell beküldeni vagy személyesen benyújtani

a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájába.

A pályázatokat zárt borítékban kell beküldeni, a borítékra kérjük ráírni:

„Települési Értékvédelmi Támogatás 1999.”

A beküldött pályázatokat a kiírók 1999. szeptember 30-ig elbírálják.

A Fővárosi Közgyűlés
Várostervezési és Városképvédelmi Bizottsága
Kulturális Bizottsága