A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

„HOSTIS” Idegenforgalmi és Nemzetközi, Gazdasági Szakképzési Közalapítvány

módosított alapító okirata * 

Fővárosi Bíróság

16.Pk.64.135/1990/19.

VÉGZÉS

A Fővárosi Bíróság 715. sorszám alatt nyilvántartásba vett „HOSTIS” Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány elnevezésű alapítványra vonatkozó alábbi változás bejegyzését:

A közalapítvány képviselete megváltozott.

Az eddigi képviselő Felsen Tamás képviseleti joga megszűnt.

Murányi István és dr. Erdei János képviseleti joga változatlan.

A közalapítvány új képviselőjének neve és lakóhelye:

Magony Szilvia 1028 Budapest, Úrbéres u. 62.

Murányi István képviseleti joga önálló, Magony Szilvia és Erdei János képviseleti joga együttes.

A kezelő szerv összetétele megváltozott.

A kezelő szerv tagjai közül Felsen Tamás törlendő.

A kezelő szerv tagjai változatlanul: Murányi István, dr. Nagy Endre, Ifjú György, dr. Lengyel Márton, dr. Gallai Imre, dr. Erdei János.

A kezelő szerv új tagjának neve és lakóhelye:

Magony Szilvia 1028 Budapest, Úrbéres u. 62.

Az alapító okirat módosításának időpontja: 2007. június 28.

A végzés ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül a Fővárosi ítélőtáblához címzett de Fővárosi Bíróságnál 3 példányban benyújtott fellebbezésnek van helye.

Indokolás

A közalapítvány alapítója kérelmet terjesztett elő a bíróságnál az alapítványt érintő változás nyilvántartáson átvezetése iránt. A becsatolt dokumentumok alapján a bíróság megállapította, hogy a módosítás mindenben megfelel a törvényes előírásoknak.

A bíróság az alapítványt érintő változás bejegyzését a Ptk. 74/B. § (5) bekezdése, valamint a 12/1990. (VI. 13.) IM rendelet alapján rendelte el.

Budapest, 2007. év augusztus hó 23. napján.

dr. Varga Zoltán s.k.
bíró

A kiadmány hiteléül:

I. Budapest Főváros Önkormányzata (Budapest V. ker., Városház u. 9-11.) közérdekű célra, magas színvonalú idegenforgalmi, idegen nyelvi képzés, nemzetközi, gazdasági kapcsolatok és vállalkozások szakember igényének megfelelő középfokú képzés, valamint át-‚ tovább- és felsőfokú képzés biztosítására, jogi személyként működő nyílt „Közalapítványt” hoz létre.

II. Az alapítvány neve: „HOSTIS” Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány

a) A Közalapítvány jogállása: Kiemelkedően közhasznú szervezet

III. A Közalapítvány székhelye: 1039 Budapest, Szent János u. 16.

IV. A Közalapítvány számlaszáma: 10200964-20217583-00000000

a) A Közalapítvány bírósági nyilvántartásba vételi száma: 715

b) A Közalapítvány statisztikai számjele: 19662666-9133-561-01

V. A Közalapítvány célja:

a) olyan szakemberképzési bázisiskola, tanszálloda és egyéb létesítmények működtetése és fejlesztése, amelyben a szállodai szakmák, az idegenforgalommal, vállalkozásokkal és a nemzetközi gazdasággaI kapcsolatos szakmákban felsőfokú, középiskolai képzést, át és továbbképzést folytat. További cél Európa más országaiban kipróbált és bevezetett oktatási metodika és tananyag adaptálása, vizsgarendszerének átvétele;

b) a Közalapítványba belépő szervezetek számára munkaerő képzése, továbbképzése;

c) a Közalapítvány pártoktól független, azoktól támogatást nem kaphat és nem fogadhat el, országgyűlési képviselőjelöltet nem állíthat és nem támogathat. A Közalapítvány továbbá pártoknak sem közvetlenül, sem közvetett módon semmilyen támogatást nem nyújthat.

d) A Közalapítvány céljaival összefüggésben, annak megvalósítása érdekében a közhasznú szervezetekről szóló 1997. év CLVI. törvény 26. § c) 4. pontjában meghatározott alábbi közhasznú tevékenységeket folytatja:

4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

A célok megvalósítása érdekében a Közalapítvány a következő feladatokat látja el:

- Általános középfokú oktatás

- Szakmai középfokú oktatás

- Felnőtt- és egyéb oktatás

- Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység (Főtevékenység)

VI. A Közalapítvány vagyona és gazdálkodása:

1. A Közalapítvány a jelen okiratban meghatározott célok megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodik.

2. A Közalapítvány induló vagyona: a 60074 hrsz. alatt felvett, természetben Budapest III. kerület, Szent János (Zenta) u. 5., valamint a 60065/1 hrsz. és a 60064/2 hrsz. szám alatt felvett, természetben a Budapest II. kerület, Szent János (Zenta) u. 16. szám alatti ingatlanvagyon, továbbá 45 millió forint.

Az alapító feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja, hogy a Közalapítvány tulajdonjoga a 60064/2 hrsz.-ú, természetben Budapest III. kerület, Szent János u. 16. szám alatti ingatlanra 1/1 tulajdoni arányban bejegyzésre kerüljön a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál.

3. A Közalapítvány mindenkori vagyona:

a) a VI. 2. pontja meghatározott ingatlan vagyon, amelyet a közalapítvány nem idegeníthet el,

b) a központi finanszírozásból az iskolatípusra megállapított fővárosi normatíva,

c) a közalapítványhoz csatlakozók pénzbeli (mind devizában, mind forintban), illetve pénzben értékelhető vagyoni hozzájárulása.

d) a fenti összegek kamatai, az ezen összegekbőI beszedett értékpapírok hozadéka, valamint a közalapítvány egyéb vállalkozásaiból származó eredmény. A közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez és gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a jelen okiratában meghatározott tevékenységére fordítja.

4. A Közalapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes és jogi személyek, jogi személynek nem minősülő társulások bármikor csatlakozhatnak, ha a Közalapítvány célkitűzéseivel egyetértenek, értékelhető vagyoni hozzájárulást nyújtanak és az Alapító okiratot, vagy annak másolatát (kivonatát) mindezek jeléül aláírták.

5. A Közalapítványt anyagi hozzájárulással, egyszeri vagy ismétlődő, járadékszerű pénzadománnyal támogatni lehet.

6. A Közalapítványhoz csatlakozni lehet anyagi, illetve anyagi értékű támogatás teljesítésének vállalásával.

A Közalapítványhoz való csatlakozás szándékát a felajánlott összeg, vagy a hozzájárulás megjelölésével a kuratóriumnál írásban kell bejelenteni

7. A Közalapítvány pénzvagyonát a közalapítványi célra történő felhasználásáig pénzintézetnél kell elhelyezni, vagy a Közalapítványt kezelő kuratórium döntése alapján más törvényes, értékállandóságot biztosító befektetésben kell tartani.

8. A Közalapítvány kezelő szervének működési költségét a Közalapítvány vagyonából kell fedezni.

VII. A Közalapítvány képviselete, vagyonának kezelése:

1. A Közalapítvány kezelő szerve a Kuratórium, amely 7 tagból áll. A Kuratórium tagjait az alapító kéri fel határozatlan időre. Az alapítóval érdekeltségi viszonyban álló személyek a Kuratóriumban csak kisebbségben lehetnek. Amennyiben a kuratóriumi tagság a határozott idő eltelte előtt megszűnik, az új kuratóriumi tagot az alapító jelöli ki a Kuratórium javaslata figyelembevételével.

A Kuratórium elnöke: Murányi István (a. n.: Vida Lilla) 1141 Bp., Álmos vezér park 17.

A Kuratórium tagjai: dr. Erdei János (a. n.: Junger Erzsébet) 1068 Bp., Benczúr u. 39/B

Magony Szilvia (a. n.: Ferincz Gabriella) 1028 Bp., Úrbéres u. 62.

Dr. Gellai Imre (a. n.: Tímár Jusztina) 1151 Bp., Bem u 29.

Dr. Nagy Endre (a. n.: Kiss Margit) 1121 Bp., Mártonhegyi út 9.

Dr. Lengyel Márton (a. n.: Fodor Julianna) 2089 Telki, Orgona u 44.

Ifjú György (a. n.: Faiszti Ida) 1025 Bp., Csalán u. 39/A B/7

A közalapítvány Kuratóriuma a közalapítvány működéséről köteles az alapítónak évente mérlegkészítéskor beszámolni, és gazdálkodásának legfontosabb adatait az elfogadást követő 30 napon belül az alapító hivatalos lapjában nyilvánosságra hozni.

2. A Kuratórium tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok:

i) A Kuratórium tagja, elnöke a közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője, amennyiben olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.

ii) A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

iii) A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont) vagy élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján.

a) kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy

b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébkent érdekelt. Nem minősül előnynek a Közalapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által, megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a Közalapítvány által tagjának, a tagsági jogviszony által nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.

3. A Közalapítvány ügyeinek intézésére a Kuratórium 5 évre szóló határozott idejű megbízással ügyvezető igazgatót nevez ki. Az ügyvezető igazgató feladata az Alapítvány hivatalos ügyeinek intézése, az alapítványi vagyon gyarapítása, a kuratórium döntéseinek előkészítése, a döntések végrehajtásának megszervezése, további beruházások előkészítése és lebonyolítása, gazdasági és szakmai ellenőrzési jog gyakorlása. Az ügyvezető igazgató gyakorolja az alapítványi alkalmazottak (az ügyvezető igazgató munkáját segítő alapítvány gazdasági ügyintézők és adminisztratív munkatársak), valamint a kuratórium által az iskolák (intézmények) vezetésével megbízott igazgatók - kivéve a kinevezést, felmentést, fegyelmi jogkört - felett a munkáltatói jogokat.

4. A Kuratórium működésének rendjét maga határozza meg. A Kuratórium a Közalapítvány bírósági nyilvántartásba vételét kővető 90 napon belül elkészíti Szervezeti és Működési Szabályzatát.

5. A kuratórium működésének főbb alapelveit az alapítványtevő az alábbiakban határozza meg:

a) gazdálkodik a Közalapítvány vagyonával, intézi annak pénzügyeit, dönt a Szervezet éves beszámolójának elfogadásáról,

b) gyakorolja az Idegenforgalmi Szakközpisko1a és Tanszálloda fenntartásával, fejlesztéséve1 kapcsolatos jogokat és hatásköröket,

c) kinevezi a Közalapítvány ügyvezető igazgatóját, valamint az iskola vezetőjét, aki egyben a tanszálloda vezetője is,

d) dönt újabb intézmények létrehozásáról,

e) dönt alapítványi pénzeszközök vállalkozásba adásáról, vállalkozások szervezéséről,

f) határoz a Közalapítványhoz csatlakozás, a felajánlott pénz és egyéb eszközök elfogadásáról,

g) elkészíti és elfogadja az éves beszámoló jóváhagyásával, elfogadásával egyidejűleg a közalapítvány közhasznúsági jelentését,

h) elkészíti a Közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatát (SzMSz) figyelembe véve a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 7. § (2) bek.-ben foglaltakat - és azt jóváhagyásra az alapító elé terjeszti.

6. A közhasznúsági jelentés tartalmazza

- a közalapítvány számviteli beszámolóját,

- a költségvetési támogatás felhasználását;

- a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást;

- a cél szerinti juttatások kimutatását;

- a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét;

- a Közalapítvány vezető tisztségviselőinek nyújtott támogatás értékét, illetve összegét;

- a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót.

A Közalapítvány éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, valamint abból saját költségére másolatot készíthet.

7. A Kuratórium működése:

A Kuratórium évente legalább két alkalommal ülésezik. Ülése - amennyiben a Kuratórium, azt ki nem zárja - nyilvánosak.

A Kuratórium üléseinek állandó tanácskozási jogú tagjai az ügyvezető igazgató, az Idegenforgalmi Iskola és a Tanszálloda igazgatója, az Ellenőrző Szerv tagjai, valamint minden olyan személy, akit a Kuratórium üléseire szakértőként tanácskozási joggal meghívnak, továbbá meghívottként részt vehetnek azok a felajánlók, akik jelenlétéről, illetve meghívásáról a Kuratórium egyszerű szótöbbséggel határoz.

A Kuratórium üléseit az elnök hívja össze írásban, a napirend feltüntetésével az ülést megelőző 8 napon belül. Az ülés napirendjét az elnök javaslata alapján a Kuratórium fogadja el, egyszerű szótöbbséggel. Az ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni és abban részletesen rögzíteni kell a hozott határozatokat. Rendkívüli kuratóriumi ülést kell összehívni, ha a Kuratórium elnöke úgy dönt, illetve az alapító kezdeményezésére, ha a kuratóriumi tagok 2/3-a írásban kéri, valamint ha az Ellenőrző Szerv az 1997. évi CLVI. tv. 11. § (3) bek. alapján kezdeményezi.

A Kuratórium ülése akkor határozatképes, ha a tagok 2/3-a jelen van.

A Kuratórium határozatképtelensége esetén az ülést 15 napon belül, az adott kérdésben ismételten össze kell hívni.

A Kuratórium üléséről készített jegyzőkönyvet a Kuratórium tagjainak a kuratóriumi ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni. Az ülésről jegyzőkönyv-másolatot kell kapni az iskola igazgatójának, valamint a tanácskozási joggal meghívott, ill. résztvevő egyéb személyeknek is.

A Közalapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratok, dokumentumok - a személyes adatok védelmére vonatkozó rendelkezések betartása mellett - nyilvánosak, abba - a Kuratórium elnökével történt előzetes egyeztetés alapján - bárki betekinthet.

A Közalapítvány tevékenységének, működésének és gazdálkodásának legfontosabb adatait - különösen a pályázatokat és azok eredményeit, valamint a közhasznúsági jelentést - hirdetőtábláján, valamint a Fővárosi Közlöny útján köteles nyilvánosságra hozni. A közzétételről a Kuratóriumi elnöke gondoskodik.

Ha a Kuratórium elnöke akadályoztatva van, az ülést az elnök által felkért kuratóriumi tag vezeti.

8. A Kuratórium döntését általában egyszerű többségi szavazattal hozza meg, míg az 5/a), d), g) és h) pontok esetében minősített (2/3-os) szótöbbséggel határoz.

9. A Közalapítvány nemzetközi alapítványként működik és mindent elkövet, hogy a Közalapítvány céljainak hirdetésével széles körűen bevonja a nemzetközi adományozókat is.

10. A Közalapítványt a Kuratórium elnöke önállóan képviseli, a távollétében pedig a Kuratórium két tagja együttessen képviseli. A bankszámla feletti rendelkezéshez minden esetben két képviseleti joggal rendelkező személy szükséges.

A Közalapítvány képviselői:

Kuratórium elnöke: Murányi István 1141 Budapest, Álmos vezér park 17.

Kuratórium tagja: Magony Szilvia 1028 Budapest, Úrbéres u. 62.

Kuratórium tagja: dr. Erdei János 1068 Budapest, Benczúr u. 39/B

A képviseletre vonatkozó részletes szabályokat a közalapítványi SzMSz-ben kell szabályozni. A közalapítvány nevében kötelezettségvállalást, tartalmazó jognyilatkozatot csak a közalapítvány képviselői tehetnek az SzMSz-ben meghatározott módon.

11. A kuratórium ülésén az őket érintő kérdések megvitatásánál és erről való döntésnél az Idegenforgalmi Szakközépiskola és Tanszálloda igazgatója, valamint minden intézmény és vállalkozás vezetője tanácskozási joggal részt vesz. Az igazgatók szakmai, gazdálkodási és munkajogi kérdésekben önálló hatáskörrel rendelkeznek. Munkájukról a kuratóriumnak beszámolási kötelezettséggel tartoznak.

i) A Kuratórium ellenőrző szerve:

1. A közalapítvány gazdálkodásának törvényességét és célszerűségét az alapító által felkért 5 főből álló ellenőrző szerv vizsgálja. Az ellenőrző szerv tagjainak megbízatása határozatlan időre szól. Az ellenőrző szerv a Kuratórium éves számolóját megelőzően megvizsgálja a közalapítvány vagyonkezelő tevékenységét, és megállapításairól az alapítót tájékoztatja. Ennek megfelelően az ellenőrző szerv évente legalább egyszer ülésezik.

A Kuratórium ellenőrző szervének tagjai:

Antalóczy Györgyné (a. n.: Felhősi Katalin) 1142 Budapest. Kriván u 8.

Dr. Zajános Krisztina (a. n.: Oroszi Margit) 1181 Budapest, Darányi Ignác u. 66.

Dr. Somogyi Zoltán (a. n.: Wilesits Irma) 1141 Budapest, Szomolány u. 60/B

Hardi Róbert (a. n.: Kocska Edit) 1124 Budapest, Somotjai u. 10/A

Kard Aladár (a. n.: Koczkás Katalin) 1016 Budapest, Krisztina krt. 71.

2. Az ellenőrző szerv ügyrendjét maga állapítja meg és tagjai tanácskozási joggal részt vesznek a Kuratórium ülésein.

3. Az ellenőrző szerv ellenőrzi a közalapítvány működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőktől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást, vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a közalapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja.

Az ellenőrző szerv köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet (kuratórium) tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a közalapítvány működése során olyan jogszabálysértés, vagy a közalapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a kuratórium döntését teszi szükségessé. Továbbá akkor, ha a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel.

A kuratóriumot az ellenőrző szerv indítványára - annak megtételétől számított 30 napon belül - össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a kuratórium összehívására az ellenőrző szerv is jogosult.

Nem lehet az ellenőrző szerv tagja, vagy elnöke, aki a közalapítvány vezető, irányító szervének elnöke, vagy tagja, aki a közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll. Ha jogszabály másképp nem rendelkezik, aki a közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat és a társadalmi szervezet által tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást; továbbá aki a fentiekben meghatározott személyek hozzátartozója.

Ha a kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedést nem teszi meg, az ellenőrző szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet.

IX. A Közalapítvány időtartama és megszűnése:

A közalapítvány határozatlan időre jön létre, megszűnésére a Ptk. vonatkozó rendelkezései irányadók.

A közalapítvány megszűnése esetén a közalapítvány vagyona a hitelezők kielégítése után az alapítót illeti meg, aki köteles azt a megszűnt közalapítvány céljához hasonló célra fordítani és erről a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni.

X. Záró rendelkezések:

Jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló és többször módosított 1959. évi IV. törvény rendelkezései és egyéb hatályos jogszabályok az irányadók.

A jelen egységes szerkezetű Alapító Okirat magában foglalja az alapítás óta bekövetkezett valamennyi módosítást, továbbá a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. által előírt változtatásokat is.

Budapest, 2007. ...................... hó ......... napja.

Ellenjegyezte:

Dr. Tiba Zsolt Főjegyző megbízásából Dr. Demszky Gábor
főpolgármester megbízásából
............................................................................ ............................................................................
Megyesné dr. Hermann Judit
aljegyző
Horváth Csaba
Humán Várospolitikai főpolgármester-helyettes
Budapest Főváros Önkormányzata
alapító képviseletében