A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 14/2009. (III. 13.) önkormányzati rendelete indokolása

Budapest Főváros Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről szóló 15/2008. (III. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Budapest Főváros Önkormányzata 15/2008. (III. 15.) Főv. Kgy. rendeletének módosítását, az államháztartásról szóló - többször módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény 93. § (2) bekezdése alapján a főpolgármesterre, a bizottságokra átruházott, valamint intézményi saját hatáskörben 2008. II. félévben végrehajtott előirányzat-módosítások, a központi költségvetésből kapott állami támogatások, az átvett pénzeszközök tervbevétele, a saját bevételi előirányzatokat érintő határozatok átvezetése, és egyéb, a feladat-végrehajtáshoz kapcsolódó, illetve a közgyűlési döntésekből eredő előirányzat rendezések teszik szükségessé.

Az 1. § (1) bekezdése a 2008. évi költségvetés bevételi és kiadási főösszegének változásáról rendelkezik.

Az 1. § (2) bekezdése - a kapcsolódó 1. számú melléklettel - a bevételi főösszeg előirányzat-csoportonkénti változását tartalmazza.

Az 1. § (3) bekezdése az átruházott és az intézményi saját hatáskörben 2008. II. félévében végrehajtott előirányzat-változásokat rögzíti.

Az 1. § (4)-(11) bekezdései az állami támogatás módosításait, és a meghatározott célú átvett pénzeszközök tervbevételét tartalmazzák.

Az 1. § (12) bekezdése az OEP által történő finanszírozás miatt szükségessé vált előirányzat-módosításokat tartalmazza.

Az 1. § (13)-(37), (39) bekezdései a feladat végrehajtás során szükségessé vált előirányzat-módosításokat tartalmazzák.

Az 1. § (38) bekezdése a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok előirányzat-változását tartalmazza.

Az 1. § (40) bekezdése - a kapcsolódó 5. számú melléklettel - a kiadási előirányzat-csoportok változását rögzíti.

A 2. § - a kapcsolódó mellékletekkel - az alaprendelet 1/b., 1/c., 1/e., 3., 3/c., 3/d., 4., és 5. számú táblázatait érintő módosításokat tartalmazza.

A 3. § a rendelet hatálybalépésének időpontjaként a kihirdetés napját határozza meg biztosítva ezáltal, hogy a zárszámadási rendelet-tervezet előkészítése a módosítások figyelembevételével történhessen.

Az 1-2. §-ok 2008. december 31-i hatálybalépésére az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 53. § (2) és (6) bekezdéseiben foglalt szabályozás alapján van lehetőség.