Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 31/2013. (IV. 18.) önkormányzati rendelete

a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról

Budapest Főváros Közgyűlése a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 12. § (3)–(4) bekezdésében, valamint a 49. § (3) bekezdés b) pontjában, továbbá az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, és az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) közlekedésszervező: a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság;

b) taxiállomás: a közterületnek olyan kijelölt része, amely a személytaxi-szolgáltatást végző személytaxik utasfelvételi céllal történő tartózkodására szolgál;

c) *  speciális taxiállomás: a kiemelt közforgalmú létesítmények közül a repülőterek, vasúti pályaudvarok melletti közterületen létesített taxiállomás;

d) szerződéses üzemeltető: a speciális taxiállomás üzemeltetését megállapodás alapján ellátó gazdálkodó szervezet;

e) * 

f) *  tevékenységi engedély: a külön jogszabály szerint az illetékes közlekedési hatóság által a személyszállító tevékenység végzésére kiadott engedély;

g) *  taxiállomás-használati hozzájárulás: a személytaxi--szolgáltató részére kiadott és a taxiállomások rendeltetésszerű igénybevételére feljogosító hozzájárulás.

1/A. § *  A rendeletben foglalt egyes feladatokat – e rendelet vonatkozó rendelkezéseiben meghatározottak szerint – a közlekedésszervező, vagy a Budapest Közút Zrt. látja el.

I. Fejezet

A személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételei

2. § Budapest közigazgatási területére kiadott tevékenységi engedéllyel, személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatást, továbbá személyszállítási szolgáltatást közvetítő és szervező szolgáltatást a vonatkozó egyéb jogszabályokban előírt feltételeken túl e rendeletben foglaltak szerint lehet folytatni.

1. A személytaxival végzett személyszállítási tevékenység folytatásának feltételei

3. § *  (1) Személytaxival személyszállítási szolgáltatást kizárólag olyan járművel lehet végezni, amelyen – a külön jogszabályban előírt tartalmú tájékoztató feliraton kívül – az e rendelet 1. mellékletében meghatározott módon, formátumban és tartalommal a személytaxi-szolgáltató által alkalmazott árak, valamint a panaszok megtételének lehetőségei is feltüntetésre kerülnek.

(1a) *  A személytaxiknak meg kell felelniük az 1. mellékletben meghatározott feltételeknek, és a 2. mellékletben meghatározott külső megjelenésre vonatkozó követelményeknek. A jármű külső megjelenésében a 2. melléklet 7. pontjában meghatározott „opcionális elemek” között meghatározottakon túl egyéb külső látványelem nem alkalmazható.

(2) A személytaxit fel kell szerelni a kizárólag a „taxi” szót tartalmazó, borostyánsárga alapszínű, szemből és hátulról legalább 410x171 mm felülettel látszó, oldalról legalább 5 mm széles, LED fényforrással megvilágítható berendezéssel (a továbbiakban: szabadjelző), amelyen a „taxi” feliraton kívül más felirat, egyéb jel vagy jelzés nem helyezhető el.

(3) *  Személytaxin kizárólag a (2) bekezdésben meghatározottak szerinti szabadjelző helyezhető el, kivéve, ha a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat rendelkezik védjegyoltalom alatt álló szabadjelzővel. Ez utóbbi esetben a (2) bekezdésben meghatározott szabadjelző helyett a védjegyoltalom alatt álló és a közlekedésszervező által előzetesen jóváhagyott szabadjelző is felszerelhető a szolgálattal érvényes szerződésben álló alvállalkozó, tag, munkavállaló személytaxijára, és az ilyen szabadjelzőt a személytaxi-szolgáltató egyebekben a (2) és a (3a) bekezdésekben szabályozottak szerint használhatja.

(3a) *  A személytaxin a (2) vagy a (3) bekezdésben meghatározott szabadjelzőt a jármű hossztengelyére merőlegesen kell elhelyezni.

(4) A (2) vagy (3) bekezdésben meghatározott szabadjelző megvilágítása – eltérő színű vészvillogtatást kivéve – a viteldíjjelző készülék „foglalt” állásában nem működtethető, a viteldíjjelző készülék „szabad” állásában pedig a szabadjelzőnek előre fehér vagy borostyánsárga, hátra borostyánsárga színnel világítania kell. Amikor a személytaxi nem végez szolgáltatást, a szabadjelzőt le kell takarni, vagy le kell szerelni. A szabadjelző csak abban az esetben világíthat, ha a személytaxi bárki által utcai leintéssel, vagy taxiállomáson igénybe vehető. A szabadjelző megvilágításának olyan kivitelűnek kell lennie, hogy az jó látási viszonyok között, éjszakai és nappali fényviszonyoknál is, minimum 100 méterről látható legyen.

(5) A személytaxi üzemeltetője köteles biztosítani, hogy az általa üzemeltetett jármű külső és belső megjelenése esztétikus és tiszta legyen, továbbá megfeleljen az e rendelet 2. mellékletében meghatározott követelményeknek.

(6) * 

(6a) *  Személytaxiban az utasok megfigyelésére alkalmas képrögzítő berendezés kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha azt a vonatkozó egyéb jogszabályi előírások lehetővé teszik.

(7) *  Minden év december 1-jétől a következő év március 15-ig terjedő időszakban szolgáltatást teljesíteni kizárólag téli típusú, vagy megfelelő típusjóváhagyás szerint minden évszakban használható gumiabronccsal felszerelt személytaxival lehet.

(8) *  Személytaxi-szolgáltatás legalább 55 kW teljesítményű és EURO 5 környezetvédelmi besorolású személygépkocsival folytatható. A gyárilag hibrid személygépkocsik esetén az összes hajtómotor-teljesítményt együttesen szükséges figyelembe venni. A teljesen elektromos meghajtású személygépkocsik esetén a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletben e típusra előírt követelményt kell figyelembe venni.

(8a) *  2024. január 1. napjától kizárólag

a) legalább 55 kW teljesítményű és EURO 6, vagy annál szigorúbb környezetvédelmi besorolású; vagy

b) teljesen elektromos meghajtású

személygépkocsit lehet új taxiként üzembe helyezni.

(9) Személytaxi-szolgáltatás kizárólag olyan személygépkocsival folytatható, amelynek a tengelytávja minimum 2550 mm, továbbá öt személy szállítása esetén a csomagtartó mérete

a) kombi felépítményű és az egyterű személygépkocsi esetén minimum 390 liter,

b) nem kombi felépítményű és a nem egyterű személygépkocsi esetén minimum 430 liter,

c) gyárilag elektromos és hibrid autók esetén minimum 300 liter.

(10) Személytaxi-szolgáltatás március 15. és október 15. között kizárólag működőképes légkondicionáló berendezéssel rendelkező járművel folytatható.

(11) Személytaxiban dohányozni tilos, és erről a figyelemfelhívást a járműben ki kell helyezni.

(12) *  A személytaxi-szolgáltatást végző vállalkozás köteles a személytaxiban az utas számára belföldi és nemzetközi fizetésre is alkalmas kártyaalapú készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való díjfizetés lehetőségét és annak folyamatos rendelkezésre állását biztosítani olyan módon, hogy az utas számára a szolgáltatást végző vállalkozás mint a díjfizetés kedvezményezettje egyértelműen beazonosítható legyen. Az ilyen fizetést plusz díj felszámítása nélkül el kell fogadni.

(12a) *  A személytaxiban a taxi-gépkocsivezető biztonsága érdekében vagy egyéb célból csak olyan technikai megoldások alkalmazhatóak, amelyek a jogszabályok alapján a szükséges hatósági engedélyezési eljáráson megfeleltek, és azok általános állapota nem kifogásolható, nem balesetveszélyes (pl. nem sérült, nem repedt).

(13) A jogszabályi előírásoknak megfelelő reklám kizárólag a személytaxi hátsó lökhárítóján, a 2. mellékletben szereplő módon helyezhető el.

(13a) *  Budapest közigazgatási területén személytaxi-szolgáltatás kizárólag Budapest főváros területén létesített taxiállomások használatára jogosító érvényes taxiállomás-használati hozzájárulással végezhető. Budapesti taxiállomás-használati hozzájárulás hiányában személytaxival – az általa szállított utas visszaszállítását kivéve – utas csak írásbeli előrendelés alapján és csak a személytaxi működési területén lévő úticéllal vehető fel.

(14) Személytaxi-szolgáltatást végezni csak valamennyi vonatkozó jogszabály együttes megtartása mellett lehetséges. Nem végezhet személytaxi-szolgáltatást a vállalkozás, vagy az a személytaxija, amelyre vonatkozóan a tevékenység végzésére irányadó jogszabályok valamely rendelkezését nem, vagy csak részben teljesíti.

(15) A személytaxi üzemeltetője a tevékenységi engedély megszerzése előtt köteles a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény szerinti előzetes igazolás kiadásához szükséges, e rendelet 11. §-ában meghatározott iratokat benyújtani a közlekedésszervezőnek.

(16) Ha a vállalkozás több járművel végzett személyszállítási szolgáltatáshoz kér igazolást, az igazolás kiadásának feltételeit minden járműre külön-külön kell megvizsgálni.

(17) *  Az előzetes igazolást a közlekedésszervező adja ki.

2. A személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működésére vonatkozó szabályok

4. § (1) A személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat (a továbbiakban: szolgálat) a külön jogszabály szerinti tevékenységi engedély megszerzése előtt köteles a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény szerinti előzetes igazolás kiadásához szükséges, e rendelet 5. § (3) bekezdésében meghatározott iratokat, továbbá a köztartozás-mentességről, a nevére szóló vezetékes telefon-előfizetésről, és a jelen paragrafus (6) bekezdésében előírt technikai eszköz megfelelőségéről szóló iratokat, valamint a 30 napnál nem régebbi cégkivonatot és az aláírási címpéldányt a közlekedésszervezőnek benyújtani.

(2) A szolgálat köteles saját vállalkozásában folyamatos diszpécserszolgáltatást fenntartani, amely a megrendeléseket rögzíti, és a megrendelést továbbítja a szolgáltatást teljesítő tagja, munkavállalója, vele érvényes szerződésben álló alvállalkozója személygépkocsi-vezetőjéhez.

(3) A szolgálat köteles a beérkező és kiközvetített rendeléseket számítógépes nyilvántartásban rögzíteni.

(4) A szolgálat a személytaxi-szolgáltatás értékesítéséhez fűződő telefon-előfizetéseit a saját nevén köteles fenntartani. A szolgálatnak legalább egy vezetékes telefon-előfizetéssel kell rendelkeznie.

(5) *  A szolgálatnál a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletben meghatározott ideig megőrzött megrendeléseket a közlekedésszervező az alvállalkozói járműszám megállapítása, valamint az utaspanaszok vizsgálatával összefüggő célból ellenőrizheti.

(6) A szolgálat diszpécseralkalmazása:

a) térinformatikai alapon rendszerbe szervezett,

b) az irányított taxi-gépkocsik adatkommunikációba kapcsolt eszközei minimum 5 másodperces frissítésű, 20 méternél pontosabb pozíció és irány meghatározására, továbbá kétirányú adatkommunikációra alkalmasak,

c) a beérkező rendelési cím és kiállási idő manuális, vagy adatkapcsolat módú rögzítésén túl, önműködő (személy beavatkozásától mentes) módon választja ki a fuvarra alkalmas és a legjobb pozícióban – hely, irány, távolság, idő – lévő szabad személytaxit azzal, hogy a rendszer a közlekedési szabályok és az aktuális forgalmi viszonyok figyelembevételével a valós közúti útvonalakon történő (nem légvonalban számított) távolság számítására alkalmas,

d) képes a személytaxiban hangjelzés mellett olvasható módon a pontos rendelési címet és időpontot megjeleníteni, vagy amennyiben a jármű navigációs berendezéssel ellátott és ezen eszközt a személytaxi-szolgáltatást végző személy üzemelteti, képes az úti célt az eszközbe adatkapcsolati úton – emberi beavatkozás nélkül – továbbítani,

e) képes rögzíteni a telefonon, faxon, e-mailben, levélben, vagy on-line érkező megrendeléseket,

f) *  képes a járművezető támadásjelzése, személyi sérüléssel járó saját balesetjelzése alapján a központban figyelmeztető jelzést és valós idejű helyazonosítót on-line fogadni annak érdekében, hogy az illetékes hatóságok értesítése haladéktalanul megtörténhessen a diszpécserszolgálat közreműködésével.

(7) A diszpécseralkalmazás (6) bekezdésben foglaltaknak való megfelelőségéről a közlekedésszervező tanúsítványt állít ki.

(7c) * 

(8) *  A szolgálat kizárólag a (7) bekezdés szerint tanúsított diszpécseralkalmazással közvetítheti a szolgáltatási adatokat.

5. § (1) Nem folytathat személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgáltatást az a vállalkozás, amelynek köztartozása van, vagy pénzügyi megfelelőségét igazolni nem tudja.

(2) *  A szolgálat pénzügyi szempontból akkor megfelelő, ha a saját tőkéje eléri a 100 millió forint összeget. Az a szolgálat, amely 400 gépkocsit meghaladó gépkocsipark szervezésében vesz részt, a 401. gépkocsitól ezen felül további 25 000 Ft/gépkocsi mértékű saját tőkét is köteles igazolni.

(3) A szolgálat a pénzügyi megfelelőség igazolása céljából a számviteli törvény szerinti beszámolóját a tevékenység megkezdése előtt a taxiállomás-használati hozzájárulás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg, ezt követően pedig minden év június 15-ig megküldi a közlekedésszervező részére. Amennyiben a szolgálat könyvvizsgálatra kötelezett, a számviteli törvény szerinti beszámolóhoz csatolni kell a könyvvizsgáló véleményét is.

II. Fejezet

A taxiállomások létesítésére és igénybevételére vonatkozó szabályok

3. Taxiállomás létesítése

6. § (1) Budapest főváros közterületein taxiállomás létesítése, használata és üzemeltetése e rendelet szabályai szerint engedélyezhető és végezhető.

(2) E rendelet alkalmazása szempontjából közterület az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészlet, valamint a belterületi földrészlet, építmény közhasználatra, jármű- vagy gyalogosforgalom részére átadott része, ideértve az ingatlan-nyilvántartás szerint közforgalom elől el nem zárt magánutakat is.

7. § (1) *  Budapest főváros közterületein lévő taxiállomások létesítésével, fenntartásával, működtetésével és megszüntetésével kapcsolatos műszaki feladatokat közútkezelői feladatai ellátása körében a Budapest Közút Zrt. látja el. A taxiállomás helyének kijelölését – a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően – a közlekedésszervezőnél kell kezdeményezni.

(2) Vásárok, kiállítások, sportesemények, rendezvények alkalmával – a 8. §-ban előírt feltételek betartása mellett – ideiglenes taxiállomás is létesíthető.

(3) Közterület-használatot is megvalósító taxiállomás létesítésére, használatára és üzemeltetésére a közterület tulajdonosától közterület-használati hozzájárulást kell kérni. A hozzájárulás határozott időtartamra vagy meghatározott feltétel bekövetkeztéig adható.

(4) A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken a taxiállomás létesítésére, használatára és üzemeltetésére irányuló közterület-használati hozzájárulásról jelen rendelet előírásai alapján és a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról szóló mindenkor hatályos fővárosi közgyűlési rendeletben foglalt hatásköri és eljárási szabályok megfelelő alkalmazásával kell dönteni.

8. § (1) *  A taxiállomás létesítésére vonatkozó közterület-használati hozzájárulás iránti kérelmet a közlekedésszervező nyújtja be a közterület tulajdonosánál.

(2) A közterület-használati hozzájárulás feltételeit a tulajdonos önkormányzat a hozzájárulásában rögzíti.

4. A taxiállomásokkal kapcsolatos műszaki feladatok * 

9. § (1) *  Budapest főváros közigazgatási területén lévő taxiállomások létesítésével, fenntartásával, működtetésével és megszüntetésével kapcsolatos műszaki feladatok ellátására közútkezelői feladatai ellátása körében a Budapest Közút Zrt. jogosult.

(2) *  Amennyiben a kiemelt közforgalmú létesítmények közül a repülőterek, vasúti pályaudvarok melletti közterület üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat –önkormányzati rendeletet kivéve – jogszabály alapján más gazdálkodó szervezet köteles ellátni, vagy a közterület használatának jellege, vagy a közterülettel határos létesítményekkel összefüggő fokozott biztonsági követelmények azt indokolják, a Budapest Közút Zrt. az ilyen közterület üzemeltetését végző gazdálkodó szervezettel a taxiállomás létesítésével, fenntartásával, működtetésével, és megszüntetésével kapcsolatos feladatok ellátásáról – e rendelet általános vagy a 10. §-ban foglalt különleges szabályainak figyelembevételével – megállapodást köthet.

(3) * 

5. Speciális taxiállomás

10. § (1) A 9. § (2) bekezdésében szereplő speciális feltételeknek megfelelő közterületen lévő vagy létesítendő taxiállomás (a továbbiakban: speciális taxiállomás) üzemeltetésére – a közterületre vonatkozó különleges jogszabályi előírásokra, és a közterület használatának jellegére, a fokozott biztonsági előírásokra tekintettel – e rendelet rendelkezései az alábbi (2)–(6) bekezdésekben foglalt eltérésekkel alkalmazandók.

(2) A speciális taxiállomás használatához – a 11. §-ban foglaltaktól eltérően – a szerződéses üzemeltető adja meg a hozzájárulást az általa pályázati úton, legfeljebb 5-5 évre kiválasztott, személytaxi-szolgáltatás végzésére egyébként jogosult vállalkozás számára, és állapítja meg a hozzájárulás megadásának módját és feltételeit. A speciális taxiállomás használatára feljogosító hozzájárulás megszerzése nem mentesíti a vállalkozást a személytaxi-szolgáltatás végzésére vonatkozó egyéb jogszabályi előírások teljesítésének kötelezettsége alól.

(3) A speciális taxiállomás-használati hozzájárulás díját és fizetésének módját – a 11. §-tól eltérően – a szerződéses üzemeltető állapítja meg és érvényesíti a kiválasztott vállalkozással szemben.

(4) A speciális taxiállomás használatára vonatkozóan a szerződéses üzemeltető a kiválasztott vállalkozással szemben – e rendeletben foglaltakon kívül – a magasabb színvonalú szolgáltatás biztosítása érdekében további feltételeket, valamint az utasforgalom irányításával, szervezésével összefüggésben a helyszíni sajátosságoknak megfelelő más előírásokat is érvényesíthet, ezek azonban nem ütközhetnek egyéb jogszabályba, és nem lehetnek a kiválasztott vállalkozás számára méltánytalanok vagy indokolatlan megkülönböztetésre alkalmasak.

(5) *  A speciális taxiállomás használatával kapcsolatos, e rendeletben és az üzemeltetési feladatokra kötött megállapodásban foglalt előírások betartását – a 13. §-ban felsoroltakon kívül – a szerződéses üzemeltető is jogosult és köteles ellenőrizni, a szabálysértésekről és a megtett intézkedésekről pedig köteles értesíteni a Budapest Közút Zrt.-t és a közlekedésszervezőt.

(6) A speciális taxiállomás üzemeltetési feladatairól szóló megállapodást a Budapest Közút Zrt. és a közlekedésszervező a szerződéses üzemeltetővel e rendelet keretei között, e rendelet különleges szabályaira is figyelemmel kötheti meg az alábbiak szerint: * 

a) a megállapodásban a szerződéses üzemeltetőnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy – az utasok egyenlő elbánását biztosítva – a nem az általa pályázati úton kiválasztottak körébe tartozó, utassal érkező személytaxi-szolgáltatók részére megfelelő utaskiszállási, a rendelésre hívott személytaxi-szolgáltatók részére pedig megfelelő utasfelvételi pontokat biztosít a speciális taxiállomáson kívüli területen.

b) *  a szerződéses üzemeltető vállalja, hogy az általa kiírt pályázatban és az annak eredményeként létrejött szerződésben rögzíti az e rendeletben foglalt feltételeknek való megfelelési kötelezettséget a pályázók és a kiválasztott vállalkozás részére, amelynek fennállását a szerződés teljes időtartama alatt jogosult és köteles ellenőrizni. Az ellenőrzések tapasztalatairól, a jogsértésekről köteles rendszeresen tájékoztatni a Budapest Közút Zrt.-t és a közlekedésszervezőt, akik a jogsértéseket nyilvántartják.

c) a megállapodás megkötéséhez a Fővárosi Közgyűléstől átruházott hatáskörben eljáró főpolgármester előzetes jóváhagyása szükséges.

6. A taxiállomás-használati hozzájárulás

11. § (1) *  Budapest főváros területén létesített taxiállomások igénybevételére jogosító taxiállomás-használati hozzájárulást – a 10. §-ban foglaltak kivételével – a közlekedésszervező adja ki.

(2) *  E rendelet hatálya alá tartozó taxiállomásokat a személytaxi-szolgáltatást végző vállalkozás (a továbbiakban: vállalkozás) csak a taxiállomások igénybevételére jogosító hozzájárulás (a továbbiakban: taxiállomás-használati hozzájárulás) birtokában használhatja.

(3) *  A vállalkozás a taxiállomás-használati hozzájárulás iránti kérelmét a közlekedésszervezőnél nyújthatja be kizárólag olyan alvázszámú gépjárműre vonatkozóan, amellyel végzett személytaxi-szolgáltatás tekintetében nem került sor a korábbi hozzájárulás 1 éven belüli visszavonására. Az a vállalkozás, amely rendelkezik érvényes taxiállomás-használati hozzájárulással, a lejártát megelőző 30 napon belül nyújthat be új kérelmet.

(4) A kérelemnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) a vállalkozás neve,

b) egyéni vállalkozó esetén a születési helye, ideje, anyja neve, lakcíme, levelezési címe, vállalkozói igazolványának száma,

c) gazdasági társaságok esetén a vállalkozás székhelye, levelezési címe, cégjegyzékszáma, adószáma,

d) a személytaxi forgalmi rendszáma,

e) a személytaxi különleges (sárga) rendszáma,

f) *  a személytaxi alvázszáma, gyártmánya, típusa, színe,

g) taxi-igazolólap száma,

h) nyilatkozat arról, hogy a vállalkozás a Budapest főváros területén végzendő iparűzésiadó-köteles tevékenységével összefüggésben a Fővárosi Önkormányzathoz adóalanyként a (10) bekezdésben szereplő határidőn belül bejelentkezik vagy, hogy a vállalkozás a Budapest főváros területén végzett iparűzésiadó-köteles tevékenységével összefüggésben a Fővárosi Önkormányzathoz adóalanyként bejelentkezett és adótartozása nem áll fenn,

i) nyilatkozat arról, hogy a jármű az e rendelet 1. és 2. mellékleteiben foglaltaknak megfelel.

(5) A kérelemhez mellékelni kell egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói igazolványának, gazdasági társaság esetén a társaság 30 napnál nem régebbi cégkivonatának és a vezető tisztségviselő aláírási címpéldányának vagy aláírásmintájának másolatát.

(6) *  A közlekedésszervező a taxiállomás-használati hozzájárulás kiadása előtt jogosult az alábbi okiratokat megtekinteni: * 

a) vállalkozói igazolvány eredeti példányát,

b) a cégkivonat hiteles példányát,

c) az aláírási címpéldány vagy az aláírásminta eredeti példányát,

d) a forgalmi engedélyt,

e) különleges (sárga) rendszám használatát engedélyező, az illetékes hatóság által kiállított okiratot,

f) személytaxi-vezetői szakvizsga igazolványt,

g) minősítő vizsgálat alapján kiadott taxi-igazolólapot,

h) a Budapest főváros területére érvényes taxiengedélyt,

i) igazolást arról, hogy a vállalkozó az e rendelet 12. § (10) bekezdés szerinti díjat befizette.

(6a) *  Taxiállomás-használati hozzájárulás kizárólag olyan vállalkozás gépkocsijára adható ki, amely Budapest közigazgatási területére érvényes tevékenységi engedéllyel rendelkezik és a forgalmi engedélyébe jogosultként bejegyzett üzemben tartásában áll.

(7) *  A közlekedésszervező a taxiállomás-használati hozzájárulást csak abban az esetben adja ki, ha a vállalkozás és a jármű e rendelet feltételeinek megfelel. A taxiállomás-használati hozzájárulás érvényességének feltétele, hogy a vállalkozás adószáma nem került felfüggesztésre vagy törlésre.

(8) *  A közlekedésszervező a 12. § (10) bekezdés szerinti díj bankszámláján történt jóváírását követő 3 munkanapon belül a vállalkozás nevére és a gépkocsi rendszámára szóló taxiállomás-használati hozzájárulást ad ki.

(9) A taxiállomás-használati hozzájárulás az alábbi három részből áll:

a) *  a közlekedésszervezővel kötött megállapodás (a továbbiakban: taxiállomás-használati megállapodás),

b) *  a közlekedésszervező által kiadott, a taxiállomás-használati megállapodás megkötését igazoló kártya (a továbbiakban: kártya),

c) *  a közlekedésszervező által kiadott, sorszám szerint nyilvántartott öntapadós matrica (a továbbiakban: matrica).

(10) *  A taxiállomás-használati hozzájárulás kiadását követő 60 naptári napon belül a vállalkozó köteles igazolást benyújtani a közlekedésszervezőnek arról, hogy a Budapest főváros területén végzett iparűzésiadó-köteles tevékenységével összefüggésben a Fővárosi Önkormányzathoz adóalanyként bejelentkezett és adótartozása nem áll fenn. Amennyiben a vállalkozás ezt az igazolást határidőre nem nyújtja be, úgy a részére kiadott taxiállomás-használati hozzájárulás a 61. napon hatályát veszti (a taxiállomás-használati hozzájárulás megszűnik, a kártya és a matrica pedig érvénytelenné válik).

(11) *  A közlekedésszervező által biztosított matricát a személytaxi szélvédőjén, a belső visszapillantó tükör mögött, kívülről jól látható módon kell elhelyezni. A közlekedésszervező által biztosított kártyát a személytaxi vezetője ellenőrzés esetén köteles átadni.

(12) *  A közlekedésszervező a taxiállomás-használati megállapodás egy másolati példányát köteles megküldeni a tevékenységet engedélyező közlekedési hatóságnak és a közlekedésszervezőnek, valamint a taxiállomás-használati hozzájárulás kiadásától számított 30 napon belül – a vonatkozó adatvédelmi szabályoknak megfelelően – köteles az illetékes hatóságot és a közlekedésszervezőt tájékoztatni az érvényes taxiállomás-használati hozzájárulással rendelkező vállalkozások azonosító adatairól.

(13) *  A közlekedésszervező a vállalkozás által rendelkezésére bocsátott adatok ellenőrzésére a taxiállomás-használati hozzájárulás érvényességének ideje alatt is jogosult. E célból felkérheti a vállalkozást az (5) bekezdés és a (6) bekezdés d)–i) pontok szerinti okiratok felmutatására.

7. A taxiállomások használata

12. § (1) *  Taxiállomást csak személytaxik – utasfelvétel céljából történő – várakozására lehet igénybe venni. Más járművek a taxiállomást sem megállás, sem várakozás céljára nem vehetik igénybe.

(2) *  A vállalkozásnak csak olyan személytaxija tartózkodhat a taxiállomáson, amelyre vonatkozóan az alábbi feltételek mindegyike egyidejűleg teljesül:

a) a taxiállomás-használati megállapodást megkötötték, és ezzel együtt a díjat befizették,

b) *  a közlekedésszervező a kártyát kiadta, és azzal a személytaxi vezetője a helyszínen rendelkezik,

c) *  a közlekedésszervező a matricát kiadta, és azt a személytaxin az előírt módon elhelyezték,

d) a közlekedésszervező a tarifa-tábla matricát kiadta, és azt a személytaxin az előírt módon elhelyezték,

e) a közlekedésszervező az utasjogokat tartalmazó tájékoztatót kiadta, és azt a személygépkocsiban e rendelet mellékletében szereplő, előírt módon elhelyezték.

(3) *  A taxiállomásokon a személytaxik zárt sorban, érkezési sorrendben, világító szabadjelzővel, csak utasfelvételi céllal várakozhatnak.

(4) *  A taxiállomás igénybevétele – a 9. § (2) bekezdésében, valamint a 10. §-ban foglaltak kivételével – minden jogszabályi feltételnek megfelelő személytaxi számára megengedett, egyéb megkülönböztetést alkalmazni nem lehet, beleértve a különböző kommunikációs berendezések (URH-készülék, CB-rádió, mobiltelefon stb.) taxiállomás-kisajátítás célú használatát, továbbá a taxiállomásra szabályosan érkező személytaxi akadályozását a taxiállomás igénybevételében.

(4a) *  A taxiállomásra érkező első személytaxinak a taxiállomás közúti jelzőtábla vonalában kell megállnia és a továbbiakban érkező személytaxiknak az útburkolati jellel felfestett területet – egymás után érkezve – folyamatosan kell szorosan egymás mögött feltölteniük, a kiegészítő táblán jelzett járműszámig. A taxiállomásról távozó taxik helyének sor végéről történő újabb taxikkal való feltöltődését a már ott tartózkodó járműveknek folyamatos felzárkózással kell biztosítaniuk.

(5) * 

(6) A taxiállomáson várakozó személytaxit annak vezetője nem hagyhatja el.

(7) Az utasokat a várakozó személytaxik érkezési sorrendjében kell elszállítani, kivéve, ha az utas nem a sorrendben első, hanem a hátrébb álló személytaxit választja. Ez utóbbi esetben az ott várakozó többi személytaxi vezetője köteles az utassal közlekedő személytaxinak a taxiállomás elhagyását elősegíteni.

(8) *  A közlekedésszervező a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozások felé éves időszakra vonatkozó taxiállomás-igénybevételi díjat (a továbbiakban: díj) érvényesít a (10) bekezdés szerint.

(9) *  A díjat a vállalkozás a taxiállomás-használati hozzájárulás kiadását megelőzően köteles megfizetni. A vállalkozás kezdeményezésére a személytaxi év közbeni szolgáltatási körből történő kivonása esetén a befizetett díjnak az egy évből hátralévő arányos része a vállalkozás kérelmére számára visszatérítésre kerül.

(10) *  Az éves díj mértéke 12x5417 Ft + áfa. Gyári elektromos gépjárművek esetében a díj 95% kedvezmény biztosítása mellett értendő, azaz 12x271 Ft + áfa, hibrid és a tisztán földgázüzemű – max. 15 l tartalék benzintartályú – gépkocsik esetén az éves díj mértéke 20% kedvezmény biztosítása mellett értendő, azaz 12x4334 Ft + áfa.

(10a) *  A 2021. évre vonatkozó taxi droszthasználati díjat egy alkalommal csökkenteni kell a 2020. március 1. és 2020. december 31. közötti időszakra azonos kötelezett által ténylegesen megfizetett díj 70%-ával.

(10b) *  A 2021. január 1. és 2021. március 31. közötti időszakra arányosan eső éves díjból 70% kedvezményt kell biztosítani.

(11) *  A díjat a közlekedésszervező ügyfélszolgálatán bankkártya használatával, vagy az ügyfélszolgálaton beszerezhető postai átutalási megbízás útján, vagy banki átutalással lehet befizetni.

7/A. *  Taxiállomás-használati megállapodás megszűnése

12/A. § *  (1) A személytaxi üzemeltetője a taxiállomás-használati hozzájárulás érvényességének bármely okból történő megszűnését, illetve a vállalkozás járművének (4) bekezdés szerinti szolgáltatói körből való kivonását követő 8 napon belül köteles eltávolítani az e rendelet 2. mellékletében meghatározott valamennyi kötelező és opcionális látványelemet.

(2) Amennyiben a személytaxi más vállalkozás üzemeltetésében, de érvényes taxiállomás-használati megállapodással és tevékenységi engedélykivonattal nyújt személytaxi szolgáltatást Budapest közigazgatási területén, a tevékenységi engedélykivonat számának kivételével nem szükséges a kötelező és opcionális látványelemek eltávolítása.

(3) *  A közlekedésszervező az (1)–(2) bekezdésekben foglaltak teljesülését a taxiállomás-használati hozzájárulás érvényességi idején túl is jogosult vizsgálni.

(4) A vállalkozás járművének szolgáltatói körből történő kivonásának tekintendő, ha a járműre érvényesített tevékenységi engedélykivonat a közlekedési hatóságnál végleg leadásra került.

8. Személytaxival végzett jogellenes személyszállítási szolgáltatás jogkövetkezménye

13. § (1) *  Az e rendelet szerinti előírások betartását a közlekedésszervező ellenőrzi.

(2) *  A taxiállomás használatával kapcsolatos szabályok betartását a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok mellett a Fővárosi Önkormányzat közterület-felügyelői is jogosultak és kötelesek ellenőrizni. Az ellenőrzést az érintett szervek közösen is végezhetik. A Fővárosi Önkormányzat közterület-felügyelői ellenőrzésük során, amennyiben a szabályok megsértését észlelik, a megtett intézkedésről kötelesek értesíteni a közlekedésszervezőt, aki erről nyilvántartást vezet.

(3) *  A közlekedésszervező az ellenőrzése során tapasztaltakat papíralapú vagy elektronikus jegyzőkönyvben rögzíti, amelynek egy példányát a hatáskörrel rendelkező illetékes közlekedési hatóság, vagy más, a tárgyban eljárni jogosult hatóság részére a jegyzőkönyv felvételét követő 15 napon belül a szükséges intézkedések megtétele céljából átadja. A jegyzőkönyvhöz mellékelni kell a közlekedésszervező írásba foglalt álláspontját is.

(3a) *  Ha a közlekedésszervező az ellenőrzés során a taxi-szolgáltatásra vonatkozó előírások megsértését tapasztalja, határidő tűzésével felhívja a vállalkozást az e rendeletben foglalt feltételek teljesítésének a bemutatására. Amennyiben a vállalkozás az ellenőrzés során feltárt hiányosságokat a közlekedésszervező által megállapított póthatáridőben sem szünteti meg, a közlekedésszervező a 13. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a taxiállomás-használati megállapodást visszavonja.

(4) *  Aki az e rendeletben foglalt, a taxi-szolgáltatásra vonatkozó előírásokat megsérti, vagy a taxiállomást nem rendeltetésszerűen használja – ideértve különösen a szándékos vagy súlyosan gondatlan szennyezést, rongálást –, továbbá aki a repülőtér, vasúti pályaudvar üzemi területét, vagy a közösségi közlekedési szolgáltató kezelésében lévő területen a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletben előírtakat megsértve jár el, attól a közlekedésszervező a taxiállomás-használati hozzájárulást (a taxiállomás-használati megállapodás azonnali hatályú felmondásával) visszavonja.

(5) *  A közlekedésszervező a taxiállomás-használati hozzájárulás visszavonásáról a vállalkozás mellett az illetékes közlekedési hatóságot is értesíti.

(6) *  A taxiállomás-használati hozzájárulás visszavonásáról szóló értesítés kézhezvételét követő 8 napon belül a vállalkozás a részére átadott kártyát köteles a közlekedésszervező ügyfélszolgálatán leadni, és a személytaxiról a matricát eltávolítani.

(7) *  A helyszíni bírság megfizetése, a közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezése nem mentesít a díj fizetésére vonatkozó kötelezettség, továbbá a közlekedésszervezőnek a taxiállomás helyreállításával kapcsolatban felmerült költségei megfizetésének kötelezettsége alól.

III. Fejezet

A személytaxi-szolgáltatás során alkalmazható viteldíjak

14. § (1) E fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni minden olyan személytaxi-szolgáltatásra, melyet Budapest közigazgatási területére kiadott tevékenységi engedéllyel rendelkező személytaxi üzemeltetésével nyújtanak.

(2) *  Az e fejezetben foglaltakat alkalmazni kell minden olyan személytaxi-szolgáltatásra vonatkozó megrendelés teljesítése közben – ideértve a szállodákkal, a közösségi közlekedés állomásaival (vasút-, illetőleg autóbusz-állomás, repülőtér, hajóállomás), a színházakkal és az egészségügyi intézményekkel kapcsolatos személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatásra is –, amelyek Budapest területén történnek.

9. A viteldíj képzése

15. § *  (1) A Budapest főváros közigazgatási területére kiadott tevékenységi engedéllyel rendelkező személytaxikkal végzett taxi-szolgáltatás díjait a viteldíjmérő készülék (a továbbiakban: taxaméter) az első tarifahelyen, a következő elemekből képezi:

a) alapdíj: a szolgáltatás igénybevételének megkezdésekor felszámítható díj;

b) távolsággal arányos egységdíj: a taxaméter által a megtett út alapján felszámítható díj (mértékegysége: forint/kilométer);

c) idővel arányos egységdíj: a szolgáltatás közben a taxaméter által az eltelt idővel arányosan felszámítható díj (mértékegysége: forint/perc).

(2) A fizetendő viteldíjat a taxaméter az alapdíjból, a távolsággal arányos díjból és az idővel arányos díjból – a határsebesség figyelembevétele mellett – képezi. A határsebesség az a sebességérték, amelynél nagyobb sebességgel haladó személytaxi taxamétere a távolsággal arányos díjnövekményt, e sebességérték alatt pedig az idővel arányos díj növekedését rögzíti.

(3) Az idővel arányos egységdíj 15 km/óra határsebesség érték alatt alkalmazható.

(4) A taxi-szolgáltatás viteldíjának képzése során kizárólag az (1) bekezdésben meghatározott díjtételek kerülhetnek felszámításra.

(5) Fizetendő viteldíjként kizárólag a taxaméter által e rendelet szabályai szerint képzett összeg állapítható meg. A fizetendő viteldíj képzése – a (6) bekezdésben foglaltak kivételével – az utas személytaxiba történő beszállását követően a taxaméter elindításával kezdődik meg és az utas által kért végcélra való megérkezéskor a taxaméter leállításával fejeződik be.

(6) Előrendelés vagy rendelés esetén, a fizetendő viteldíj képzése az utas és a szolgálat által előzetesen meghatározott időpontban kezdődik meg, ha a személytaxi az előzetesen meghatározott időpontban az előrendelés vagy rendelés címén tartózkodik.

10. A viteldíj mértéke

16. § *  (1) *  Az egységdíjak kötelező mértéke – rögzített hatósági árként – a következő (a díjtételek az általános forgalmi adót tartalmazzák):

a) alapdíj: 1100 forint;

b) távolsággal arányos egységdíj: 440 forint/km;

c) idővel arányos egységdíj: 110 forint/perc.

(2) Budapest közigazgatási területén megkezdett, de a közigazgatási határon kívülre irányuló személytaxi-szolgáltatás teljesítése esetén a Budapest közigazgatási határáig teljesítendő visszaútra a vállalkozó az (1) bekezdés szerint meghatározott viteldíjat alkalmazhatja.

11. Személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a szolgáltatást közvetítő szolgálatok ellenőrzése

17. § (1) Az e rendeletben foglaltak megtartását Budapest közigazgatási területén belül a közlekedésszervező ellenőrzi.

(2) *  A közlekedésszervező az ellenőrzése során tapasztaltakat jegyzőkönyvben rögzíti, amelynek egy példányát a hatáskörrel rendelkező illetékes közlekedési hatóság, a tárgyban eljárni jogosult más hatóság, vagy a Fővárosi Önkormányzat közterület-felügyelői részére a jegyzőkönyv felvételét követő 15 napon belül a szükséges intézkedések megtétele céljából átadja. A jegyzőkönyvhöz mellékelni kell a közlekedésszervező írásba foglalt álláspontját is.

IV. fejezet * 

Záró és átmeneti rendelkezések * 

18. § *  (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) A 20. § (1) bekezdés 2018. január 1-jén lép hatályba.

19. § *  (1) A 3. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a rendelet 2013. április 18-ai kihirdetésének napján érvényes fővárosi taxiállomás-használati hozzájárulással rendelkező személygépkocsik tekintetében az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:

a) 2013. szeptember 1. és 2014. január 15. között nem kell alkalmazni,

b) 2014. január 16. és 2015. június 30. között a személytaxi-szolgáltatás a gyártási év alapján számított maximum 15 éves személygépkocsival is végezhető. 2015. július 1-jétől a személytaxi-szolgáltatás a rendelet 2013. április 18-ai kihirdetésének napján érvényes fővárosi taxiállomás-használati hozzájárulással rendelkező személygépkocsik esetében is kizárólag a gyártási év alapján számított maximum 10 éves személygépkocsival végezhető.

(2) A 3. § (8) és (9) bekezdésben foglalt rendelkezéseket a rendelet 2013. április 18-ai kihirdetésének napján érvényes fővárosi taxiállomás-használati hozzájárulással rendelkező személygépkocsik tekintetében csak 2015. július 1-jétől kell alkalmazni.

(2a) * 

(3) Az e rendelet I. fejezetében (2–5. §) foglaltaknak való megfelelést a rendelet 2013. április 18-ai kihirdetésének napján érvényes fővárosi taxiállomás-használati engedéllyel rendelkező taxivállalkozás első ízben a rendelet hatálybalépését követő taxiállomás-használati hozzájárulás iránti kérelmének benyújtásával egyidejűleg köteles igazolni.

(4) *  A rendeletet módosító 1/2016. (II. 24.) Főv. Kgy. rendelet hatálybalépése előtt megkötött taxiállomás-használati megállapodások, valamint azok megkötését igazoló kártyák és matricák – érvényességi idejük lejártáig – változatlanul hatályban maradnak, és azokat a Budapest Közút Zrt. köteles elfogadni.

(5) *  A rendelet alkalmazása során a közlekedésszervező és a Budapest Közút Zrt. e rendeletben meghatározottak szerinti feladatellátása a közlekedésszervező által végzett korábbi (e rendeletet módosító 1/2016. (II. 24.) Főv. Kgy. rendelet hatálybalépése előtti) ugyanezen feladatellátás jogutódjának tekintendő.

20. § (1) * 

(2)–(3) * 

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelethez * 

1. *  A Budapest közigazgatási területére kiadott taxiengedéllyel rendelkező személytaxi műszerfalán és a jobb és bal hátsó ablakán e rendeletben rögzített hatósági árként meghatározott konkrét tarifát jól látható módon a közlekedésszervező egységes tarifatájékoztató táblázatával kell feltüntetni. A személytaxin 200x200 mm-es méretben elhelyezendő belülről olvashatóan a közlekedésszervező egységes tarifatáblázata a jármű jobb és bal hátsó ablakán átlátszó fólián fehér grafikával, műszerfalán fehér fólián, fekete grafika és szöveg kivitelben, vagy fekete fólián, fehér grafika és szöveg kivitelben.

2. *  A műszerfalon elhelyezett tarifatájékoztató táblázattal együtt fel kell tüntetni a szolgáltatással kapcsolatos panaszbejelentés lehetőségéről szóló tájékoztatást. A közlekedésszervező egységes tarifatáblázata tartalmazza a panaszbejelentés lehetséges címzettjeit az alábbiak szerint (az intézmény nevének és címének feltüntetésével):

Panaszaival kapcsolatosan a következő helyeken tehet bejelentést:

1. BKK Zrt. Ügyfélszolgálata

1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 1921.

e-mail: bkk@bkk.hu

tel.: +36 1 3 255 255; +36 30 774 1000

2. Budapest Főváros Kormányhivatala

Fogyasztóvédelmi Főosztály

1051 Budapest, Sas utca 19.

e-mail: fogyved_kmf_budapest@bfkh.gov.hu

tel.: +36 1 450 2598

3. Budapesti Békéltető Testület

1016 Budapest, Krisztina krt. 99.

e-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu

tel.: +36 (1) 488 21 31

vagy

3. A szöveges információkat mindkét tájékoztatón a magyar nyelv mellett angol nyelven is ki kell írni.

4. A tarifatájékoztató táblázatokban az egyes tarifaelemek díjait minimum 4 mm magas kövér betűkkel kiemelten kell feltüntetni.

5. A közzétett információkat – a díjak kivételével – minimum 3 mm magas félkövér betűkkel kiemelten kell feltüntetni. A személytaxi jobb oldali hátsó ajtaján 500x300 mm-es méretben el kell helyezni az e rendelet 16. §-ában rögzített hatósági árként meghatározott tarifát magyar és angol nyelvű értelmezéssel, átlátszó fólián alkalmazott fekete kövér betűkkel.

6. A bal első ajtón alkalmazni szükséges a közlekedésszervező által kiadandó „Minősített budapesti taxi” feliratú matricát 350x80 mm-es felületen átlátszó fólia kivitelben, fekete félkövér betűkkel.

7. Az „Utasinformáció” című közlekedésszervezői kiadványt (3. melléklet) a jármű utasterében szükséges laminált kivitelben kihelyezni, az első ülések üléstámláin a hátsó ülésekről mindkét oldalon jól láthatóan, bal oldalon angol, jobb oldalon magyar nyelven, valamint a jobb első ülés melletti kesztyűtartóban fekvő A5-ös méretben, egyik oldalon angol, másik oldalon magyar nyelven.

2. melléklet a 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelethez * 

A személytaxi külső megjelenésére vonatkozó követelmények

1. Felhasznált színek:

Sárga: RAL 1023 Traffic Yellow vagy ezzel megegyező szín

Fekete: RAL 9017 Traffic Black vagy ezzel megegyező szín

2. Az autó alapszíne:

Sárga: RAL 1023 Traffic Yellow vagy ezzel megegyező szín

3. Felhasznált betűkészlet:

Magyar szövegnél: Frutiger Next Lt / Bold (kövér)

Angol szövegnél: Frutiger Next Lt / Medium Italic (dőlt félkövér)

4. Taxi pepita sáv:

Az ablakok alatt a két ajtó szélességében átlátszó fólián fekete-átlátszó (víztiszta) négyzetekből álló sáv fut végig. Látványa a járműre felragasztva fekete-sárga (alapszínnel megegyező kódú).

A sáv mérete:

minimum: 1 négyzet – 40x40 mm; 2 sor négyzet: 80 mm magas

optimális: 1 négyzet – 50x50 mm; 2 sor négyzet: 100 mm magas

maximum: 1 négyzet – 60x60 mm; 2 sor négyzet: 120 mm magas

5. Megjelenítendő elemek színei:

A kötelező információs elemek a kocsi karosszériáján és az ablakokon fekete színnel jelennek meg. A belső térben legalább 70%-os kontrasztkülönbségnek kell lennie a szöveg és a háttér között.

6. *  Kötelező elemek:

a) Jobb első ajtó

Taxi engedélyszáma (350×40 mm-es felületen): Átlátszó matricán fekete Frutiger Next Lt 40 mm magas félkövér betűvel

a1) Jobb első ajtó

A taxi engedélyszáma alatt a személytaxi-szolgáltatást szervező és közvetítő szolgálathoz nem tartozó gépkocsikon FÜGGETLEN SZOLGÁLTATÓ/FREELANCER felirat (250×250 mm-es felületen): Átlátszó matricán, fehér háttér nélkül (ha kiegészítő szöveg szükséges, az fekete Frutiger Next Lt).

7. Opcionális elemek

a) Jobb első ajtó

A taxi engedélyszáma alatt a személytaxi-szolgáltatást szervező és közvetítő szolgálat közlekedésszervező által jóváhagyott levédett logója (250x250 mm-es felületen) és telefonszáma (250x80 mm-es felületen): Átlátszó matricán, fehér háttér nélkül (ha kiegészítő szöveg szükséges, az fekete Frutiger Next Lt).

b) Jobb hátsó ajtó

Kötelező elemeken túl nem helyezhető el semmi.

c) Jobb hátsó ajtó ablaka

Kötelező elemeken túl elhelyezhető a taxaméterbe programozott viteldíjakról szóló díjtáblázat.

d) Bal első ajtó

a „Minősített budapesti taxi / Licensed Budapest taxi” feliratú matrica alatt a személytaxi-szolgáltatást szervező és közvetítő szolgálat közlekedésszervező által jóváhagyott levédett logója (250x250 mm-es felületen) és telefonszáma (250x80 mm-es felületen): Átlátszó matricán (ha kiegészítő szöveg szükséges, az fekete Frutiger Next Lt).

e) Bal hátsó ajtó

Kötelező elemeken túl nem helyezhető el semmi.

f) Bal hátsó ajtó ablaka

Kötelező elemeken túl nem helyezhető el semmi.

g) *  Kocsi eleje

Kötelező elemeken túl nem helyezhető el semmi.

h) Kocsi hátulja

Hátsó lökhárító: Előzetes közlekedésszervezői jóváhagyás mellett opcionálisan felhasználható reklámfelület, melynek mérete:

Szélesség: a hátsó kerék nyomtávjának fele, középre rendezve.

Magasság: a lökhárítón nem nyúlhat túl

Példa:

Hátsó tengelytáv: 1520 mm.

Engedélyezett szélesség: 1520/2=760 mm – középre rendezve.

8. Egységes taxi szabadjelző:

A szabadjelző elölről és hátulról látható befogadó mérete: 410x171 mm, oldalirányból nézett szélessége legalább 5 mm.

Hátulsó oldala borostyánsárga alapon fekete mezőben borostyánsárga színű betűvel tartalmazza a „TAXI” kiírást, elülső oldala fehér alapon fekete mezőben fehér színű betűvel tartalmazza a „TAXI” kiírást.

A felirat színe: Hátra borostyánsárga, előre fehér.

Betűkészlet: Frutiger Next Lt/Hátra borostyánsárga, előre fehér.

A keretben található sárga szín: Borostyánsárga.

Előre fehér vagy borostyánsárga, hátra borostyánsárga színnel világít.

9. * 

3. melléklet a 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Utasjogok a személytaxi-szolgáltatás igénybevétele során