A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 91/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete indokolása

Budapest főváros közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról szóló 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Fővárosi Közgyűlés 2008 decemberében elfogadta Budapest teherforgalmi stratégiáját, amelynek lényege az volt, hogy az egész város területe teherforgalmi korlátozás alá esik, az átmenő tehergépjármű-forgalomnak - néhány kivétellel - az M0 körgyűrűt kell használnia, de olyan utak is ki lettek jelölve, amelyeken keresztül a nagyobb ipari és logisztikai területek a célforgalom számára behajtási hozzájárulás nélkül használhatók. A stratégia szerint azonban a célforgalmas utak hosszúsága több lépcsőben (2010. január 1-jén, 2013. január 1-jén és 2018. január 1-jén) csökken, amely elvet az R. mellékletei is követnek. Annak érdekében, hogy a korlátozott övezetekben közlekedő járművek száma - különös tekintettel a nehéz tehergépjárművekre - csökkenjen, a Rendelet a korlátozott övezetekben közlekedő járművek részére behajtási díjat határoz meg, mely díj 2012. január 1-je óta változatlan. A forgalomcsillapítás hatásának szinten tartása érdekében szükséges a behajtási díj inflációt követő módosítása (a 6. sz. melléklet módosításával).

A KRESZ elmúlt időszakban bekövetkezett változásának átvezetése ugyancsak indokolttá teszi az R. módosítását.

Részletes indokolás

Az 1-2. §-hoz

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 50. § (1) bekezdésében szabályozott ún. figyelmeztető jelzést használó járművek köre kiegészült a járművek hatósági elszállításához, illetve a kerékbilincs alkalmazásához rendszeresen használt járművel, továbbá a személy- és vagyonvédelmi tevékenység keretében vagy a pénzügyi szolgáltatást végző szervezet által üzemeltetett pénz- és értékszállítást rendszeresen végző járművel, valamint a közterületi polgárőri szolgálat ellátása során e tevékenységet végző járművel. A KRESZ 50. § (2) és (3) bekezdés alapján a feladat végzése közben ezen járművek a behajtási tilalom ellenére is behajthatnak arra az útra vagy övezetbe, ahová a tevékenységük végzése érdekében szükséges, ezért ezt a szabályt az R.-ben is szükséges átvezetni.

A 3. §-hoz

A 2014. évi tervezett inflációval megegyező mértékű, egységes, 2,4%-os díjemelésről rendelkezik.

A 4. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.