A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 52/2015. (XII. 23.) önkormányzati rendelete indokolása

a Főpolgármesteri Hivatalban és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnál dolgozó köztisztviselőket megillető illetménykiegészítés mértékéről

Általános indokolás

A 48/2014. (XII. 1.) Főv. Kgy. rendelet meghatározta a Főpolgármesteri Hivatalban és a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságnál foglalkoztatott köztisztviselők részére 2015. évben megállapított illetménykiegészítés mértékét.

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 234. § (3)-(4) és (6) bekezdései alapján a felsőfokú és a középfokú végzettségű köztisztviselők részére adható illetménykiegészítést tárgyévre a Fővárosi Közgyűlés rendelete állapítja meg.

Ezen törvényi rendelkezésre figyelemmel a Fővárosi Közgyűlésnek a rendeletben foglalt tárgykört 2016. évben is szabályoznia kell, ezért az időbeli hatály átvezetésével új önkormányzati rendeletet alkot. Egyidejűleg, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 12. §-a alapján hatályon kívül helyezi a Főpolgármesteri Hivatalban és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnál dolgozó köztisztviselőket megillető illetménykiegészítés mértékéről szóló 48/2014. (XII. 1.) Főv. Kgy. rendeletet.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendelet személyi hatályát határozza meg.

A 2. §-hoz

A Főpolgármesteri Hivatal és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság felsőfokú és középfokú végzettségű köztisztviselői tekintetében állapítja meg az illetménykiegészítés mértékét 2016. évre.

A 3. §-hoz

A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.

A 4. §-hoz

A korábban e tárgykört szabályozó rendelet hatályon kívül helyezéséről rendelkezik.