1351. évi törvénycikkek

Előbeszéd

Lajos, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kunország és Bolgárország királya, Salerno fejedelme és a szent Angyalhegyi javadalom ura.

1. § Az összes keresztény hivőknek ugy a jelenleg élőknek, mint az ezután jövendőknek, a kiknek jelen levelünk tudomására fog jutni, üdvöt abban, a ki a királyoknak üdvöt, szerencsés kormányzást és győzelmi diadalt ad.

2. § Köztudomásu, hogy a királyi méltóság trónja és hatalma akkor szilárdul meg, ha az alattvalók békéjéről és nyugalmáról előrelátó körültekintéssel gondoskodva van, és ha szabadságok adományozásával, sőt más királyoktól kegyes megfontolással adott szabadságaik elismerésével és jóváhagyásával is bőkezüen méltó jutalomban részesülnek.

3. § Mert hűségük, melynek az ész és természet törvényeiben van meg a kellő alapja, akkor marad fenn állandóan, a mikor a fejedelemnek az ő országlakosai iránt tanusitott kegyessége az alattvalókkal szemben folyton növekszik, ugyannyira, hogy mig az élet szikrája ki nem alszik, a hűség elevensége sem száll alá a testben.

4. § Ennélfogva, jelen levelünk rendén mindenkinek tudomására akarjuk hozni, hogy országunk főpapjainak, báróinak, valamint előkelőinek és nemeseinek gyülekezete és ugyanaz a közönsége a mi királyi szinünk elé jövén, miután ugy magunk mint országunk minden kedvező és szerencsétlen körülményei között felségünknek a leghivebb igyekezettel és szent buzgalommal tanusitott és kifejtett hűségüket és hűséges szolgálataikkal szerzett kiváló érdemeiket előadták és emlékezetünkben felelevenitették, megujitás és megerősités végett elénkbe terjesztették boldog emlékezetü ősünknek és elődünknek, harmadik Béla király fiának, második András urnak, az igen dicső fejedelemnek, Magyarország néhai dicsőséges királyának egy, saját arany pecsétével megerősitett kiváltságlevelét és azokat a szabadságaikat, melyeket (miként az előbb emlitett levél kijelenti) Szent István, a magyar nemzet királya és apostola adott nekik, az alább következő tartalommal.

5. § Egy értelemmel és akarattal alázatosan könyörögvén felségünknek, hogy azt elfogadván, helyeselvén és jóváhagyván, és jelen levelünkbe szóról szóra átiratván, az abban kijelentett minden szabadságukkal együtt (egyedül csak az alább felemlitendő egy czikkelynek kivételével) megerősiteni, és a mondott levélben foglalt szabadságokat készséges királyi kegyelmünkkel, királyi hatalmunknál fogva megujitván, őket kiváltságlevelünk által az iránt biztositani méltóztassunk, hogy örök időkre azok birtokában és élvezetében fognak maradni. Annak a kiváltságnak tartalma im ez:

6. § „A Szent Háromság és oszthatatlan egység nevében.”

7. § „András, Isten kegyelméből Magyarország Dalmátia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Gallicia és Lodomeria örökös királya.”

8. § „Minthogy ugy országunk nemeseinek, mint másoknak Szent István király adta szabadságát is, némely királyoknak hatalma, néha azért, hogy saját haragjukat kielégitsék, néha meg azért, mert igazságtalan vagy saját hasznukat kereső emberek csalfa tanácsát követték, igen sok részben megcsorbitotta stb.”

9. § Mi tehát királyi kegyelmünkkel meghallgatván mondott országunk főpapjainak, báróinak, előkelőinek és nemeseinek a kérését, miután fontolóra vettük és emlékezetünkben megujitottuk az ő hű engedelmességüket és legőszintébb szolgálatkészségüket, melylyel saját magunk és országunk mindennémü, ugy kedvező mint szerencsétlen körülményei között, különösen pedig akkor törekedtek felségünknek megtetszeni s magukat előttünk kedvesekké és kedveltekké tenni, a mikor legkedvesebb fivérünk, néhai András ur, Jeruzsálem és Sicilia királya ártatlan vérének megboszulása végett, a kinek irtóztató erőszakos halála csaknem az egész világ határait és vidékeit töltötte be keserüséggel, velünk az emlitett Sicilia országába menvén a legnagyobb hűséggel éltetve, a sors váratlan eseményeivel és különféle személyes veszélyekkel rettenthetetlenül szembeszálltak.

10. § Óhajuknak kegyesen eleget tenni és akaratukat teljesiteni akarván, hogy őket hasonló hű tetteknek odaadással való véghezvitelére buzditsuk, legkedvesebb ősünknek és elődünknek, második András király urnak előbb emlitett, s aranypecsétjével megerősitett, minden gyanutól egészen mentes, szóról szóra ide beiktatott levelét az abban foglalt minden szabadsággal egyetemben elfogadván, helyeselvén és jóváhagyván;

11. § Kivéve egyedül a kiváltságból kizárt, előbb érintett egy czikkelyt, *  tudniillik ezt: „Hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeniteni.” Sőt ellenkezőleg, épenséggel ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog és törvény szerént, tisztán és feltétlenül, minden ellenmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háromoljanak.

12. § Fentnevezett András király ur bullás kiváltságlevelét tartalma szerint megerősitvén, és azokat a szabadságokat a fenséges fejedelemasszonynak Erzsébetnek, ugyanazon isteni kegyelemből Magyarország királynőjének, a mi legkedveltebb anyánknak kedves akaratával és báróinknak tanácsára készséges királyi kegyelmünkből megujitván, megengedtük, hogy örökké ezeknek birtokában és élvezetében maradjanak.

13. § Ezenfelül, országlakosaink nyugalmasabb állapota és békét szerető kényelme kedveért ugyanazon anyánk akaratából és ugyanazon báróinknak tanácsára, szokott jó indulatunknál fogva elhatároztuk, hogy részükre még az alábbirt szabadságokat adjuk és engedjük.