Zsigmond

első decretuma

Mi Zsigmond, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmátország, Horvátország stb. ország királya, brandenburgi őrgróf stb. a szent római birodalom közönséges helytartója és Csehország kormányzója.

1. § Jelen levelünknek rendén adjuk emlékezetére és tudtára, mindeneknek, a kiket illet: Minthogy az időben, mikor mi a szent római birodalom tekintélye és családi örökségi jogunk érdekében országunkon kivül a csehországi részekben tehetségünkhöz képest fáradoztunk és munkálkodtunk, országunk bizonyos főpapjai, mágnásai és előkelői meg nemesei, rossz tanács után indulva, sőt lázadási szándéktól vezérelve, és aljas érzületet táplálva, hálátlanul, megfeledkezve a mi felségünktől nyert jótéteményekről, ellenünk felségsértési büntény ekövetésére esküdvén össze.

2. § Abban mesterkedtek, hogy minket Magyarország igaz királyát és urát, ez ország koronájától és trónjától, (a mely ország fölött Isten kegyelméből már csaknem tizenhat év óta uralkodtunk és kormányoztunk) megfoszszanak és megbuktassanak, és mást, rájuk nézve idegent, tudniillik néhai Durazzoi Károly fiát, Lászlót királyul választva, hozzanak be nevezett országunkba.

3. § És mi, miután végre Isten segítségével némely hű báróink és előkelőink támogatása mellett mondott országunk kormányát óhajtásunk szerint visszanyertük, mondott hütleneink közül többekre vétségükhöz mérten, méltán megérdemlett büntetést szabattunk, és másoknak várait, területeit, határait, megyéit, mezővárosait, falvait s mindennemü birtokait elvétettük, őket azokból kitétettük, és a mint mondják s mi is visszaemlékezünk, ezeket a várakat, területeket, határokat, mezővárosokat, falvakat és mindennemü jószágokat, mint ama lázadók hűtlensége czimén királyi kezünkre háramlottakat és visszaszálltakat, mondott királyi kezünkből e tárgyban kelt bizonyos levelünk erejénél fogva előbb emlitett némely báróink, előkelőink, nemeseink részére, a kik kitartással és szilárd hűséggel a mi részünkön voltak, minket támogattak és dicsőitettek, adtuk, adományoztuk és osztottuk ki dicséretes szolgálataikkal szerzett érdemeikhez képest.

4. § Ennélfogva vannak most némely országlakosaink, a kiknek mint előrebocsátottuk, birtokai és birtokjogai a felségünk részéről az emlitett módon történt adományozás és kiosztás következtében előbb érintett hiveink kezén vannak, kik is felségünket siralmas panaszaikkal az alábbirt három módon ostromolják:

5. § „Először, hogy vannak köztük olyank, a kiknek birtokjogait hűtlenségi vétkük miatt mondott hiveinknek örökös adományul adtuk ugyan; de királyi hajlandóságunk sugalmazására, a melylyel a bünösöknek meg szoktunk bocsátani, utóbb életüknek, birtokaiknak és összes vagyonuknak különös kegyelmet adtunk.”

6. § „Másodszor meg, hogy noha némelyiküknek birtokjogait ugyancsak hűtlenség vétkének czimén más hiveinknek adományoztuk, mégis a köztünk és az esztergomi érsek: János ur, meg erdélyi vajdáink: a két Miklós közt szerencsésen eszközölt, megkötött és létrehozott kegyelmezési egyességhez képest magukat mindenféle gonosztettektől, hatalmaskodási tényektől teljességgel távol tartották s az ilyesmit abbahagyták, a minthogy az előbb emlitett megbékélés után lázadóinkhoz és ellenfeleinkhez való csatlakozással soha sem nekünk, sem valamely országlakosainknak jogtalanságot, károkat nem okoztak, nem ártottak, szokatlan dolgokat el nem követtek, minket meg nem gyaláztak.”

7. § „Harmadszor pedig, hogy vannak olyanok, kiknek birtokjogait hasonlóképen az előbb mondott hűtlenség miatt, bizonyos adománylevelünk erejénél fogva más hiveinknek adományoztuk, a kik felségünk, szent koronánk vagy bármely hiveink ellen soha, s kiváltképen a legközelebb mult zavaros időkben, sem nyilván, sem titkon, valami büntetésre méltó hűtlenségi vétket vagy más bármilyen bűnrészességre valló tettet el nem követtek, véghez nem vittek; az ilyeneket birtokaiktól és birtokjogaiktól megfosztani és elejteni, szintén nem volna méltányos, a kik is sohajtva könyörögnek felségünknek, hogy róluk az előadottakra nézve alkalmas szerrel gondoskodjunk.”

8. § Mi tehát, kiknek elvállalt uralkodói tisztünknél fogva bizonyára bármely elnyomottnak és panaszosnak ügyeit el kell birálnunk, miután, igy hozván magával az igazság, az előadott kivánságokat meghallgattuk és teljesen megértettük, az emlitett panaszosoknak a fent körülirt módon elénkbe és főpapjaink meg báróink elibe terjesztett és kinyilvánitott fentebbi pontjai, ellenvetései és panaszai tárgyában, hű főpapjainkkal, báróinkkal és előkelőinkkel ez iránt tartott és folytatott érett tanácskozás után, velük együttesen megállapodtunk, végeztünk és határoztunk, s azokra nézve azt a rendelkezést tettük.

9. § Hogy mindazok az országlakosaink együtt és egyenkint véve, kiknek - mint fentebb mondottuk - birtokjogait az előbb emlitett hűtlenség czimén más hiveinknek adományoztuk, azokat a hiveinket, kiknél a mondott birtokjogok vannak, királyi embereink és valamely hiteles káptalan vagy convent bizonysága utján saját házaikból vagy onnan, a hol épen megtalálhatják, maguk ellen személyes vagy ügyvédjük által való megjelenésre felségünk elébe idézzék, oda, a hol Isten vezérlése alatt, épen akkor főpapjainkkal, báróinkkal és előkelőinkkel tartózkodunk, hogy az előrebocsátott ügyben igaz, tökéletes és méltó itéletet s döntő elintézést nyerjenek.

10. § Ha aztán a felek, a határidő elérkeztével előttünk megjelentek, hogy ügyükben szabályul szolgáló itéletet nyerjenek és ügyükre nézve egyértelemmel s akarattal bizonyos hitelt érdemlő és becsületes nemeseknek, a kik kezdettől fogva hiveink voltak s magukat felségünknek önként alávetették, a bizonyság tételében és tanuságában megállapodnak, akkor Mi és báróink a feleknek e megállapodást megengedjük s abba beleegyezünk, és azok a felek közt e megállapodás vagy tanuságtétel minőségéhez képest haladéktalanul illő és a jognak megfelelő törvényt s igazságot tegyenek.

11. § Hogy ha pedig az emlitett felek az efféle tanuk kiválasztására nézve nem egyeznének meg, akkor a mi kötelességünk leszen annak a megyének, hol azok a birtokok ki vannak jelölve, vagy a hol azok feküsznek, főpapjait, báróit és egyéb nemeseit, kik hozzánk hivek maradtak, vagy ha akkoriban abban a megyében nem volnának hiveink, akkora számban és annyian, a mennyinek a tanuságát ebben az ügyben ki kellene venni, hogy az elégséges legyen, más megyéből való s az adományozott birtokhoz közelebb lakó hiveinket, a vádlott félnek hűsége vagy hűtelensége iránt bizonyos levelünk utján kikérdezni és tőlük erre nézve a tiszta valót kivenni és megtudni, hogy a dolog mibenlétéről meggyőződést szerezvén, az ügyet a felek közt haladéktalanul bevégezhessük.

12. § E pontok befejezéseül pedig rendeltük:

Először, hogy ha amaz országlakosaink közül, a kiknek birtokjogait az előbb emlitett módon valamely hivünknek adományoztuk, bárki is hiteles okirattal vagy más elfogadható tanubizonysággal kimutathatja azt, hogy az emlitett kegyelmet, melyet az érsek urnak és a vajdának adtunk, igazán tiszteletben tartotta, azt összes birtokjogainak teljes uralmába mindjárást ujból vissza kell helyezni.

13. § De ama hiveink részére, a kiknek kezén azok a birtokjogok voltak, ezek helyébe nem tartozunk más birtokokat adni.

14. § Azoknak a hiveinknek pedig, kik tőlünk nyilvánvaló hűtleneink birtokait kérték fel, a mely hűtlenek magukat a hűtlenség vétke alól nem tisztázhatták, csakis állitván, hogy felségünk az ő életüknek, birtokaiknak és javaiknak, adományozásunk megtörténte után megkegyelmezett, a nekik adományozott birtokok teljes uralmában örökre benn kell maradniok, s e birtokokat ama hiveinktől, az ő készséges beleegyezésük és akaratuk nélkül semmi szin alatt el ne vehessük; és a mi kegyelmünk azoknak a hűteleneknek ama birtokok visszavevése tekintetében semmit se használjon, mert azt akarjuk, hogy ez az adományozásunk az ő szilárd erejében mindig és mindenütt sértethetlenül fönnmaradjon.

15. § Továbbá ha hiveink közül bárki is, felségünktől akármilyen módon hűtleneink birtokait nyerte el vagy kérte föl és magát lanyhaságból vagy restségből a mi emberünk vagy a káptalan vagy convent emberei utján, a mint ez szokásos, a törvényes időn belül, vagyis egy év forgása alatt, e neki adományozott birtokokba be nem iktattatta, arra nézve okmánylevelének ereje elvész, és maguk a birtokok ismét legott királyi kezünkre fognak visszaszállani; vagy az ilyen esetben legalább azok részére kell azokat visszaadni, a kik fejének és birtokainak megkegyelmeztünk.

16. § A mely hűtlenekre pedig nézve bizonyos az, hogy csak életüknek kegyelmeztünk meg, de nem birtokaiknak is; azoknak birtokait magunk számára tartjuk meg; vagy ha inkább másnak akarnók azokat adományozni, ez szabadságunkban áll és fog is állhatni.

17. § A kik pedig a törvényt és szokást megtartva, magukat királyi adományunk erejénél fogva a nekik adományozott birtokok uralmába a mi emberünk s a káptalan vagy convent emberei által a törvényes idő alatt bevezettették, és a nevezett káptalan vagy convent előtt amaz emberek által a kellő bevallást (a mint ez szokásos) megtétették; de időközben némi akadályok vagy nehézségek merülvén fel s gördülvén eléjük avagy a káptalan és convent elé, ez a káptalan vagy convent az ellentmondók tiltakozása, vagy más hatalmaskodó ellenszegülés miatt, vagy kedvezésből, avagy emlitett hűtleneinktől, avagy ezek atyafiaitól való féltében, vagy más kijelentett oknál fogva az iktató levél kivételét és kiadását megtagadta: e miatt az ő adománylevelüknek nem kell erejüket elveszteniök, csakhogy a történteket törvényesen bizonyitsák és azokra nézve a való tényt kimutassák.

18. § Azonkivül, ha akár az ellenségtől való félelmében vagy ennek hatalmaskodása miatt, akár saját meghagyásunk, parancsunk avagy adott halasztásunk következtében azoknak a birtokoknak uralmába, a melyeket valakinek hűtlensége miatt adományoztunk neki, eddigelé egy év leforgása alatt magát be nem vezettethette s azok uralmába törvényesen be nem léphetett, és ezt elégséges bizonyitékkal annak rendje szerint és törvényesen bebizonyithatná: hasonlóképen elrendeljük, hogy e miatt adománylevele erejét ne veszitse.

19. § Akarjuk, és jelen levelünk oltalma alatt megállapítjuk azt is, hogy mindazokat a hiveket, a kiket felségünktől valamely hűtlenség czimén adományul nyert birtokaikból a hűtleneknek adott kegyelmünk erejénél fogva, akár magok a hűtlenek, akár mások erőszakosan kizártak, vagy a kik, mint előrebocsátottuk, mondott ellenfeleiktől való félelmükben emlitett birtokaikba eddiglen be nem juthattak, ama megyéknek ispánjai, a melyekben e birtokok feküsznek, együtt és egyenként mindenképen azok teljes uralmába visszahelyezzék és bevezessék.

20. § Akarjuk azt is, hogy eme hiveinknek száma gyarapodjék, és a bűnösök elől az utat elvágják; elrendeltük hát, hogy a mely országlakosaink ellenében be lehet bizonyitani azt, hogy akármely hűtleneinknek tettel, segélynyujtással és költségadással kezükre játszottak vagy irántok vendégszeretetet tanusitottak, mindazok hasonlóképen összes birtokjogaikat elveszitsék.

Kelt Budán, az „Invocabit” vasárnapot követő kedden. Az Ur ezernégyszáz negyedik évében.


  Vissza az oldal tetejére