1439. évi XXIX. törvénycikk

azt a rendet, mely a kihirdetett gyülések tárgyában Zsigmond császár idejében honosult meg, Albert király felujitja

És mivel felségünk országlakosaink gyakori panaszából és a kézzelfogható tapasztalás tanuságából megértette, hogy a hatalmasabb országlakosok az alábbvalókat némely új birtokfoglalásokkal és hatalmaskodásokkal sokféleképen elnyomják és terhelik:

1. § Azért e szokatlan dolgoknak és ujabb merényleteknek alkalmas eszközökkel utját akarván állni, határoztuk és rendeltük, a mint ezt már az emlitett néhai Zsigmond császár úrnak, országunk főpapjai, bárói, előkelői és nemesei egyetértő tanácsára, megegyezésével és akaratával Pozsonyban kiadott nagyobb decretuma is magában foglalja:

2. § Hogy ha valaki bármikor és bárhol birtokokat és földeket ujabban elfoglalna, erőszakosan zálogolna, avagy dolgokat és javakat rabolna el, erdőket vágna ki, embereket ölne, sebesitene vagy verne meg, házakra vagy birtokokra rontana, azokat pusztitaná és más ehhez hasonló új nagyobb hatalmaskodásokat követne el:

3. § Akkor a sértettek kárvallottak és jogtalanságot szenvedők, királyi panasz- és parancslevelünk kikérése után, menjenek és forduljanak annak a vármegyének az ispánjaihoz és szolgabiráihoz, a hol az efféle dolgok megtörténtek.

4. § A mely ispánok és szolgabirák, az illető vármegyének szokás szerint szolgálatára álló káptalan vagy convent bizonyságával a szomszédoktól, határosoktól és azon egymegyebeli nemesektől, a kiket az ilyen királyi levelükben kijelölendő bizonyos büntetés alatt, a peres felekkel együtt, kihirdetett gyülés módjára birói székükre egybehivtak, a szentek ereklyéinek érintése mellett, Istennek tartozó hitükre és az irántunk s szent koronánk iránt megtartandó hűségre tett eskü alatt, az efféle új birtokfoglalásokra és egyéb hatalmaskodásokra nézve a tiszta valóságot haladéktalanul puhatolják ki.

5. § A melynek kipuhatolása és megállapitása után az elfoglalt birtokokat, az e részben reájuk ruházott hatalmunknál fogva adják vissza azoknak, a kiktől elvették volt, s védjék s tartsák meg őket azoknak uralmában.

6. § Az erőszakosan elvett egyéb dolgokat és zálogokat pedig minden hiány nélkül adják és szolgáltassák vissza.

7. § Hogy pedig a felek az ilyen esetekben elkövetett hatalmaskodás tényét megvitathassák és e részben végleges itéletet nyerjenek, mind a kettőt a maguk és a mondott káptalan vagy convent levelével, mely az egész tényállást leirja, és a feleknek, a birtokoknak, a kérdéses tényt tanusitóknak neveit magában foglalja, bizonyos határidőre elénkbe vagy a nádor avagy udvarbiró elébe kell küldeni.

8. § És itt, minden további határidő és perfolyamat tekintetbe vétele s megtartása nélkül, a felek meg nem jelenése esetében, azok távolléte sem állván ellent, mink, vagy más biró, a kihez a pert átküldték, fejére teendő esküt itélvén meg, végleges határozatot fogunk és tartozunk is hozni.

9. § Ha pedig valaki a szomszédoknak és határosoknak és más ugyanazon megyebeli nemeseknek ilyen tanuskodását, valamint a károkra és elvitt dolgokra nézve a sértetteket és kárvallottakat illető elégtételnek a megadását meg nem engedné, a mennyiben azoknak mindenképen ellentállana: akkor az ilyent abban az utolsó határidőben, a melyre az alispán és káptalan vagy convent ezt a dolgot vagy ügyet levelével át fogja küldeni, legott hatalmaskodás tényében kell elmarasztalni vagy vétkesnek itélni.

10. § Akarjuk és jelen levelünkkel elrendeltük azt is, hogy az előrebocsátottaknak a végrehajtását vagy az e tárgyban kihirdetett gyülés módjára inditandó vagy folyamatba teendő pert sem királyi vagy királynői levelekkel sem a főpapok vagy bármely bárók leveleivel még azokéval sem, kik országunk végvidékeit tartják kezükön, semmi szin alatt, tudniillik se hadjáratnak, se valamely vár fenntartásának czimén, ne lehessen elhalasztani, hanem azt az ügyet az arra kitüzött egy határidőben véglegesen be kell fejezni.


  Vissza az oldal tetejére