1486. évi XV. törvénycikk

főbenjáró itéletben, az öt eset kivételével, senkit sem kell elmarasztalni, és hogy ha az urak tisztei vagy jobbágyai erőszakoskodnak, uraiknak esküvel kell magukat tisztázniok, azok részéről pedig igazságot szolgáltatniok

Továbbá végeztük: hogy hatalmaskodás tényében, ha mindjárt valaki a biróság előtt vagy másutt is, saját szájával vallaná be a gonosztetteket, a melyeket elkövetett, ennek utána senkit sem kell elmarasztalni, (hanem ha az alább megnevezett esetekben);

1. § Ugymint a nemesek házainak megrohanása, továbbá a birtokok és haszonvételeik meg tartozékaik elfoglalása ugyszintén a nemeseknek igaz ok nélkül való letartóztatása, ezenkivül a nemeseknek megsebesitése, megverése vagy megölése miatt.

2. § Ezekben az esetekben pedig a birónak ekképen kell eljárnia: hogy ha a felperes a maga részéről a fentebb megirt módon és renddel tanuvallatást mutat fel, azt az ügyet, ha a felek ugy akarják, a dolog bővebb igazolása végett közös tanuvallatásra bocsássa.

3. § Ha pedig, az alperes a tanuvallatást elfogadni vonakodnék, akkor a felperes, az országnak e részben eddig megtartott szokása szerint, keresetének nagyobb igazolása végett ellenfelének fejére tartozik esküdni.

4. § Ha pedig a pert, a felek akaratával, az előbb emlitett közös tanuvallatás utján fog eldöntés alá kerülni és ama közös tanuvallatás tisztán és föltétlenül a felperes javára fog kiütni, akkor a felperes részére kell az itéletet hozni; de ha a felmutatott tanuvallomások nem egyezők, akkor a biró a tanuk vallomásai alapján határozza meg, hogy melyiknek közülök, tudniillik a felperesnek-e, vagy az alperesnek kellessék megesküdnie.

5. § Ha pedig ez előbb megirt esetekben, a melyek tudniillik hatalmaskodásra tartoznak, az urak vagy bármely más országlakosok várnagyjai, tisztjei, vagy más cselédjei avagy jobbágyai volnának vétkesek vagy bántanának bárkit: e miatt az ő uraik ne essenek a hatalmaskodás tényének büntetesébe, hanem ártatlanságukra nézve (hogy tudniillik azt a gonosztettet nem az ő parancsukból követték el, a miatt a jog szerint és a biró előtt illőnek látszik) tisztázniok kell magukat.

6. § Mindazonáltal, ha azok uraiknál megmaradnak, részükről uraik a törvényhez méltón, teljes igazságot tartoznak tenni és szolgáltatni.

7. § Egyéb esetekben pedig, ugymint a kárositásokban, jogtalanságok elkövetésében és ezekhez hasonlókban, a megszokott módot és rendet kell megtartani.


  Vissza az oldal tetejére