1486. évi XVII. törvénycikk

hogy a három vásáron való kikiáltások eltörlendők

Továbbá, határoztuk és rendeltük, hogy a három vásáron való kikiáltások, melyek eddigelé birtokok és birtokjogok, azonkivül levelek és okiratok felmutatása, valamint kötelezések dolgában is, és más egyéb ügyekben szoktak előfordulni, megszünjenek és ezentul soha semmi időben meg ne történjenek, hanem végképen eltünjenek. Mert inkább visszaélésnek és romlottságnak, semmint törvénynek lehet azt nevezni.

1. § A kötelezésekre nézve pedig azt kell szabályul tartani: hogy ki mint kötelezte magát, a szerint kapjon, törvényes perbehivás után, az első nyolczados törvényszakon törvényt és igazságot; és erre, a jelen decretum erejénél fogva legyen kötelezve.