1486. évi XXIX. törvénycikk

miként mehetnek végbe az országban a letartóztatások

Továbbá mivel a kereskedőket és üzérkedőket, valamint a többi szegényeket, a kiknek vagy, kereskedés vagy megélhetésre szükséges dolgok beszerzése végett vagy egyéb dolgaikban is kell ez országban ide s tova utazgatni, különféle letartóztatások utján sokféleképen szokták terhelni, akadályozni, háborgatni és helyrehozhatatlan kárral sujtani:

1. § Azért elrendeltük és megállapitottuk: hogy a letartóztatásokra nézve ennek utána mindenkor, a jövendő örök időkre ezt a módot kell követni: hogy, ha valaki panaszkodik, hogy egy másik neki adósa (ha csak nem tiszta az adósság, azaz ha csak nem kézzelfogható és nyilvánvaló az adós, a kit közönséges és anyanyelvünkön „szembevaló adósnak” neveznek, mert ezt közhelyen is le szabad tartóztatni), ezt vagy egy másikat, vagy másokat nem kell rögtön kénye-kedve szerint letartóztatni, hanem a dolgot előbb annak a vármegyének az ispánjánál tartozik bejelenteni, a melyben adósa van.

2. § A ki a jelen törvény erejénél fogva köteles leszen az adós urát nyomban meginteni és egyszersmind megkeresni, hogy azt törvénybe fogja.

3. § És ha a hitelezőnek nem tesz eleget, az ispán utján behajtandó tizenkét nehéz márka büntetése alatt őt a legelső törvénykezési napra a törvényszék elé tartozik vinni, hogy a felperesnek feleljen.

4. § S ha itt magát védelmezni és tisztázni nem tudja, vagy ha nevezett ura őt a második törvénykezési határidőben a törvényszék elé nem viheti és állithatja; az alispán köteles és tartozik az ő urának javaiból a felperest nemcsak a tőkeösszegre, hanem a kötelező vagy felperes részéről felmerült összes költségekre nézve is teljesen kielégiteni.

5. § Ha pedig az adóst, vagyis alperest, ura letartóztatta, a törvényszéknek átadta és ez elmarasztalta: ura köteles és tartozik a birói határozathoz és az ispán meghagyásához képest, az adós vagyonból nemcsak a tőkeösszegre nézve, hanem, mint emlitettük, az okozott költségekre is nézve elégtételt adni; és erre az ispán kényszeritse őt.

6. § S ha az adósnak az elégtételre elegendő vagyona nincsen, először azt, a mije van, kell a hitelező részére kiszolgáltatni és fizetésbe adni; és azután személyét is a mondott hitelező kezéhez kell átszolgáltatni.

7. § Ha pedig az ispánnak e részben valahol nem engedelmeskednének, úgy hogy nem engednék meg, hogy a jelen törvény erejéhez képest tartozó kötelességét teljesitse, és kénytelen volna a dolgot a királynak értésére adni; akkor annak a birtoknak az ura, a melyben tudniillik az ispánnak ellenszegülnek, legott huszonöt márkán maradjon, melyeket a királyi felség elengedhetetlenül be fog hajtatni.

8. § És nem kevésbbé legyen köteles és tartozzék a királyi felség a hitelezőnek vagy felperesnek az adósság mennyiségére és összegére nézve az ennek részéről tett költségekkel együtt minden további halasztás nélkül elégtételt adni.


  Vissza az oldal tetejére