1486. évi XXXI. törvénycikk

a katonák senkinek se okozzanak károkat; és a kártevőknek büntetéséről

Továbbá, mivel a katonák utazása és megszállása eddigelé, mint mondják, az országlakosoknak igen nagy terhére és kárára volt, azért hát határoztuk és végeztük:

1. § Hogy mind a király, mind pedig más bármely országlakosok csapatjai, tudniillik úgy a lovasok, mint a gyalogosok, melyeknek az országon át kellend utazniok, jövendőre minden, tudniillik akár a lovaknak, akár az embereknek szükséges élelmiszer árát kötelesek legyenek mindenütt megfizetni és kárt sehol se merészeljenek tenni.

2. § Hogyha némelyek, nem kiváltképen a királyiak, hanem másokéi is, ezzel ellenkezőt cselekszenek, azoknak urát azok, kik a kárt és veszteséget szenvedték, az okozott károkért törvény utján vonják kérdőre.

3. § Ha pedig királyi csapatok lennének, a királyi felség köteles lészen egy becsületes és jó módu birtokos emberét melléjük rendelni, a ki velük menjen és meg ne engedje, hogy bárhol kárt tegyenek.

4. § És ha ez másképen merne cselekedni és a károk meg jogtalanságok miatt emelt panasz a király füléhez jut, a királyi felség annak a részéről olyan igazságot és akkora elégtételt tartozik szolgáltatni, hogy ne csak az okozott károk, hanem azok a kiadások is megtérüljenek, melyeket a káros vagy panaszos fél tett.

5. § Nehogy azonban az élelmi szerek fizetése és ára tekintetében valamely egyenetlenség és vita támadjon, végeztük: hogy az országlakosok az élelmi szereket a hadba menendő, ugy királyi, mint egyéb csapatoknak mindenütt a királyi felség lajstroma és árszabása szerint kötelesek oda adni és kiszolgáltatni, a melyet a királyi felségnek az idő körülményeihez képest kell megcsinálnia és csapatjai vezetőinek átadnia; és e csapatok azok árát hasonlóképen e lajstrom vagy árszabás tartalmához képest kötelesek és tartoznak mindenkor megfizetni,

6. § Aztán, mivel némely csapatok, főképen pedig a könnyü fegyverzetüek vagy huszárok megszokták cselekedni azt, hogy a hadsereg lefegyverkezése után vagy zsoldjuk lejártával is nem saját fekvőjószágaikon, hanem másokéin vesztegelnek és pihennek és ott büntetlenül, igen sok kárt, alkalmatlanságot, és másféle ártalmas dolgokat visznek végbe, azért határoztuk és végeztük;

7. § Hogy az ilyeneknek a jövőre sehol sem szabad mások fekvő jószágain maradniok vagy vesztegelniök, hanem kötelesek haza menni és ott, ha tetszik, új zsold után nézni.

8. § Hogyha netalán vakmerően ellenkezőt akarnának megkisérteni, és azok, a kiknek jószágain tartózkodnak, ezt rossz néven vennék, ezt azt illető vármegye ispánjának be kell jelenteniök és őt megkeresniök, hogy távolitsa el őket.

9. § Ez pedig köteles azokat nyomban meginteni, hogy távozzanak el és az okozott károkat téritsék meg; és ha nem engedelmeskednének, fogja el és megfenyités végett szállitsa át személyesen a királyi felséghez, azoknak és családjaiknak vagyonából pedig az okozott károkat hozza helyre és fizesse meg.

10. § Ha pedig erre az ispánnak egy magára nincs elég ereje és tehetsége, akkor a vármegye tartozik mellette fölkelni.

11. § Ha pedig az ispán lanyha vagy hanyag lenne és a káros fél ellene a királyi felséghez panaszt nyujtana be, a királyi felség köteles és tartozik annak az ispánnak a saját vagyonából az összes károkat helyrehozni és a költségeket is megtériteni és ezenfelül azokat a csapatokat a panaszos birtokából eltávolitani.


  Vissza az oldal tetejére